Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-26 / 296. szám, szombat

A Vág vlzllépcsőjének tizenhatodik, s egyben utolsó „toka" a madunicei vízerőmű. Három, egyenként majdnem tizenöt megawattos Kaplan-turbinás generátora szakadatlanul feljeszti az ország nélkülözhetetlen energiáját, a villanyáramot. A vezérlőszoba gombokkal, mérőműszerekkel, kapcsolókkal teleszerelt, terebélyes diszpécser-pultjánál Koloman Veselka teljesít szolgálatot, aki egyúttal az erőmű pártalapszervezetének elnöke ls. A pultnak — úgy nevezhetnénk — karfájára Augustín Lojcha támaszkodik, akiről azt tartják, hogy „univerzális" ember, mert mindenhez ért, és mindig kéznél van. Az elnök, miközben hellyel kínál, odapislog a pultra erősített ébresztőórára. (Az erőmű teljesen automatizált, de a villanyóra megbízhatatlanul működik.) — Minden fél5rában jegyeznünk kell a teljesítményt — mondja, s a kiterített nyomtatványba beírja: 5:10. 5,1 megawatt. — Nem „futunk" teljes kapacitással, mert a fogyasztás ilyenkor mérsékelt. A turbinák enyhe morajlása erős szűnyogzümmögésként hat a különben siri csendben. Az „univerzális ember" egykedvűen szívja a cigarettát, dé minden ízében észrevehető nyugtalanság lappang, mint a rajtra kész futóban. Hirtelen felélénkül. A műszerfalon kigyulladt egy égő, és felbúg a sziréna is. — Csak a kompresszorok! — kiáltja az elnök, s a kigyulladt égő mellett megnyom egy gombot, mire a sziréna elnémul. — A sziréna búgása és valamelyik égő kigyulladása az üzemzavar beálltát jelzi. Most a légnyomás csökkent az olajozó berendezésben. Ezzel a gombbal bekapcsoltam a kompreszszorokat. Az égő addig fog világítani, amíg a kompresszorok a kellő atmoszférára nem sűrítik a levegőt. Alig fejezte be az elnök a szakszerű magyarázatot, máris felberregett a telefon. A vízilépcső trenfiínl központi diszpécsere jelentkezik a közvetlen vonal másik végén. Az elnök csak ennyit mond: „Értettem, végrehajtóiul" A generátorok teljesítményét mérő műszer alatt elfordít egy kapcsolót, mire a műszer fekete, igen mozgékony mutatója fokozatosan megközelíti a tizennégy megawatt teljesítményt jelző vonalat... A generátorok teljes kapacitással működnek! A kapcsoló elmozdítása azt eredményezte, hogy a turbina lapátjaira hulló vízmennyiséget szabályozó „vasajtó" légnyomásra automatikusan teljesen kitárult, s az alázuhanó nagyobb víztömeg maximálisan emelte a turbina fordulatszámát. Most másodpercenként 18 méter magasból száz köbméter víz ömlik egy turbinára. Hirtelen Ismét szirénabúgás! Az elnök körülnéz a műszerfalon, aztán az „univerzálishoz" fordul: „Szaladj, baj van az olajozókkall" Az „univerzális" vállára kapja öb lös szerszámtáskáját és szótlanul elviharzik. Az elnök megnyom egy gombot a kigyulladt égő mellett, mire a sziréna elhallgat. Kicsit izgatottan jár-kel a pult előtt, de néhány másodperc múlva megnyugszik: Az égő kialudt. — Éppen rosszkor jött! Kicsit huncutkodnak a generátorok, de remélem, most már nyugton maradnak, — indokolja elfoglaltságát és egyben vigasztal ls. Közben ismét bejegyzi a teljesítményt. — így van ez. Néha több, néha kevesebb a baj. Persze ezek kisebb hibák. Ha azonnal orvosoljuk őket, nem akadályozzák a folyamatos üzemeltetést. — Akadnak nagyobbak is? — Nem! Azoknak elejét vesszük. Legfőbb feladatunk: biztosítani, hogy üzemzavar miatt sohse szüneteljen a termelés. Tíztagú pártszervezetünknek is ez a legfontosabb teendője. Alacsony termetű, barátságos, rokonszenves férfi lép a szobába. Az elnök bemutatja: Jozef Somorovsky. az erőmű igazgatója. Amint megtudja, miről beszélgetünk, az elnök állítását azonnal tényekkel igazolja: — Már két éve nem történt meg, hogy üzemzavar miatt nem fejleszthettünk volna áramot akkor, amikor szükséges volt. — Bal kezével a falon függő díszoklevelek felé int: — Nézze, ezeket nem kaphattuk rossz munkáért! Jobban szemügyre veszem az okmányokat: Arról adnak hírt, hogy az erőmű elnyerte a szocialista munka üzeme, a CSKP XII kongresszusának üzeme és két — mindenkit felölelő — munkacsoportja a CSKP XII. kongresszusának brlgád|a címet. Most már csak arra vagyok kíváncsi: tulajdonképpen milyen „tárgyi" sikereket jeleznek a szépen bekeretezett oklevelek. — A mi munkánknak nem a fejlesztett energiamennyiség a fő mutatója —, kezdi magyarázatát Jozef Somorovský igazgató. Energiatermelésünk mennyisége a Vág vízállásának függvénye, tehát elsősorban is nem tőlünk függ. Amellett nem üzemelünk állandóan teljes kapacitással, hanem amennyire azt az adott pillanatban fellépő áramszükséglet megköveteli. Ezért igyekezetünk legfontosabb fokmérője a felkészültségi eredmény. Aktacsomókat tereget ki a vezérlőpult műanyaglapjára s föléjük hajolva tovább magyarázza az erőmű sikeres munkájának bizonyítékait. A kimutatások bonyolult táblázataiból kitűnik, hogy tavaly, miután az általános és generáljavítások terveHUNCUT i GENERÁTOROK KÖZÖTT zett idejét 10,25 nappal lerövidítették, 0,362 megawattal növelték az évi átlagos, tervezett fejlesztési felkészültséget. Ezzel tavalyi munkafelajánlásukat 212 százalékra teljesítették. Idei akciótervükben és szocialista kötelezettségvállalásukban Ígéretet tettek a javítások tervezett időtartamának lerövidítésére. Adott szavukat eddig már 200 százalékban váltották valóra, s az előbb említett mutató elérte a 0,321 megawattot. Ennek pénzben kifejezett értéke megközelíti a kétszázezer koronát. Am tényleges értéke sokkalta nagyobb, mert az említett összeg nem tartalmazza a terven felül fejlesztett energia árát. Vajon ml a sikerük titka? — kíváncsiskodom tovább. Az elnök gondolkodás nélkül rávágja: — A rendszeres és hibamentes karbantartás, a javítások jó minősége és az üzemeltetés lelkiismeretes Irányítása. Ezzel egyszersmind azt is elmondta, hogy ők így végzik munkájukat. Akarva-akaratlanul éreznem kellett, hogy az előbbi puszta adatok harminc ember páratlan munkaszeretetét, s — egyáltalán nem túlozva — őszinte hivatástudatát jelentik. Kézzelfoghatóbban nem bizonyíthatták volna, hogy ebben a teljesen automatizált, Szlovákia egyik legkorszerűbb erőművében mindnyájan feladataik magaslatán állnak. Élnek a tudattal, hogy országunkban úgyszólván aranyat ér minden kilowattnyi energia. Az üzem minden részecskéjén meglátszott az emebri kéz lelkiismeretes munkájának nyoma. A kompresszorok pinceházában, a generátorok napfényes, óriási csarnokában mindenekelőtt a makulátlan tisztaság ötlik az idegen szemébe. Az ablakokban muskátlik virágoznak, a falakra aggatott virágtartókon aszparágusz zöldje ömlik alá, s a gépek ragyogóra dörzsölt felületén mindenkor bukfencet hány az odatévedt fénysugár. Jozef Somorovský Igazgató 'nem minden büszkeség nélkül mutatta meg Stefan Zachar gépészmester milliókat érő újítását. Zachar mester agyában évekig motoszkált a gondolat, hogy a csapágyak kenésén változtatni kell. A vazelinozás ugyanis valamennyiüknek csalódást okozott, mert a csapágyak háromhónaponként elhasználódtak és bonyolult munkával, legalább egyhetes leállás árán lehetett csak őket cserélni. A mester olajozást javasolt, s a szükséges berendezést maga el is készítette. Üzembehelyezése után kerek huszonnégy órát töltött a generátor tövében, s izgatottan leste: beválik-e a találmánya? Terve sikerült. A csapágyak mír két éve forognak anélkül, hogy cserélni kellett volna őket. Csodálkozásom nem tudtam leplezni, amikor visszatértünk a vezérlőszobába. De az igazgató arca mintha hirtelen „gondterhesebbé" változott volna. Kíváncsian lestem a szavát: ugyan mi lehet a baj? — Nem tudunk megoldani egy Igen fontos problémát — vallotta töredelmesen. — Virágainkat tönkre teszik az olajgőzök! Látja, hervadoznak. Hirtelen azt hittem: valamilyen vlrágvédelmező egyesület tagja, s valóban komolyan gondolja, amit mond. Az elnök tekintetében azonban megláttam, hogy az Igazgató csele sikerült. Mindnyájan Jóízűt nevettünk. Mert igaz, hogy az olajgőzök miatt hervadoznak a virágok, de amíg ez lesz a legnagyobb problémájuk, addig nyugodtak lehetnek; „Gyorsfutóként" robogott be az „univerzális"! Öblös szerszámtáskáját könnyedén a vezérlőpult mögé pendítette, s lihegve, mintegy diadalmasan kiáltotta: — Minden rendben! A nyelvem hegyéről vette le a szót, mert a tapasztaltak után én is így akartam mondani. Aztán rájöttem, hogy többet ér, ha ezt ők maguk mindenkinél jobban tudják! Szabó Géza K érek ———— kétszer két decit... Pincehelyen történt. Az eset hőse, Pohárnoky Gyula nemrég kilódult Bratlslavából. Pincehelyre személyvonattal érkezett, mivel ama ősi település a Garam partján van, annak ls alsó folyása mentén. Ahogy a vonat megállt a falu közepén, szétrebbentve egy sereg libát, Pohárnoky barátunk úgy vélte, megérkezett. Valóban megérkezett. Még a háborúban megrongált házak, sebhelyes vakolat, némi sár, olyan bokáig érő, valóban azt mutatták, hogy itt még elevenen él a sátorverés korszaka. Ügy gondolta, talán még bizonyos nyereg puhította húst ls lel kancatejjel. Pohárnokyt őszinte tisztelettel várta már barátja, Borházy János, kitől azonnal a falu eredetéről kezdett kérdezősködni: avarok, kelták, longobárdok, rómalak, kúnok, Morva-Birodalom, Verecke, Árpád, Lehel, Töhötöm... Ilyen fogalmak röpködtek köztük és Borházy csak várta, várta, mikor érkeznek a mába, hogy a falu szocialista építését gátló problémákról is szó essék. ' Ez is elérkezett. Pohárnoky egy széles lendülettel a termelési viszonyok iránt kezdett érdeklődni, mondván, hogy bizonyára ttszteletben tartja a falu a római szőlőtelepítés nemes hagyományait és folytatja a kétezer évvel ezelőtt meghonosított munkamódszereket. Így értek el a mába. Am erről már bizonyságot kellett szerezni, miután az élő hagyomány nem holmi rozsdás sarkantyú az avarkorból, sem pedig valamilyen szelemen-gerenda a népvándorlás idejéből. Á szőlő, az eleven Inda, zöld, és bogyót nevel tavasztói őszig. Így, ezzel a kutató szándékkal indultak el a falu központja felé ketten, vitatkozva az eperfák alatt, míg a hídhoz értek, ahol ls át kellett menni a Garam vizén. Borházy útközben figyelmeztette barátját hogy ezen a parton, már mint a Garam partján két hónapig dühöngött a csata tizennyolc évvel ezelőtt. A réten vagy ötven tank pusztult el... Pohárnoky mindebből csak a hidat látta, és meglepte, hogy az partnak fölfelé megy, neki a hegynek. Erősén meredeken emelkedett a híd. Ilyet még nem látott. De hamar fölértek a hídon, hol az út egy ága Kicslndnek, más ága Páldnak vitt. A harmadik ága, a középső, meg föl a hegyre, Pincehely központjába. A negyedik kancsó után Pohárnoky megállapította, hogy á rómalak nem is voltak olyan buta emberek. A pincehelylek meg annál inkább nem, miután folytatták a szőlő nemes müvelését. Ezek után máris indultak volna, de még a szomszéd ls megmutatta termése színét, ami piros volt. Az egy üveg kellett még éppen ahhoz, hogy visszafelé menet Pohárnoky már lejtősnek vélje a Garam hídját, Kissé meghökkent a lejtőn, majd fölfogta, hogy most bizonyára visszafelé menetelnek. Eszébe jutottak a tankok ls, amiről Borházy barátja beszélt, és néhányszor lehasalt a földre, mondván, hogy egy gyalogos ezt így csinálja, mikor veszélyt érez. Végül megérkeztek Borházyék lakóházához, melynek formája egésten elütött a présház architektúrájától. Itt már széken kell ülni, nem gerendán. Az ebédet azzal utasította el, hogy 6 nem hajlandó mást enni, mint nyereg alatt puhított húst kancatejjel. De meg azzal is, hogy neki sürgős az útja. Más Garam menti falu meglátogatását is tervbe vette, nevezetesen Bényt, ahol még ott vannak az avar sáncok, no meg egy Árpádházi templom. El ts aludt a széken, a nagy sietségben, hogy néhány óra múlva felocsúdva erős hangon verje fel álmából Borházyt, hogy gyorsan, gyorsan kl az állomásra. Most már félretett minden romantikát és a motorkerékpár hátsó ülésén ülve nógatta barátját nagyobb sietésre. Már füstölt a vonat Kőhídgyarmat tájékán. Már Pincehely határában pöfögött, ahogy kiértek az állomásra. A libák szétrebbentek. Borházy tülkölt, és máris ott álltak a pénztáros ablaka előtt. Sietnt kellett, de a pénz csak a harmadik zsebből került elő, az is úgy, hogy törött, rozsdás kösöntyűk és egy csorba ' mammutfog keveredett a sárga koronákkal. Végül előkerült a papírbankó. Pohárnoky odadobja a kis ablak deszkájára és sietve mondja: — Kérek kétszer két decit! A pénztáros meghökken és méltatlankodik. Pohárnoky csak hajtja a magáét. A vonat csendes pöfögéssel megérkezik, majd ugyanúgy elindul. A libák jókedvűen röpködnek, nem tudnak semmiről. Nem is tudhat a liba semmit, csak azt, hogy zöld a fű. GYURCSÖ ISTVÁN KELET-SZLOVÁKIAI JEGYZETEK (2) V S Z Ä z utas, aki Kelet-Szlovákiát Járja, bárhová megy, bárhová fordul, a hegyek között vagy a rónaságon, mindenütt szemébe ötlik a három betű: VSŽ, — Kelet-Szlovákiai Vasmű. Ez a három betű, a VSZ ma Kelet-Szlovákiában a jelszó, a program és a cél. Joggal, mert a Vasmű építése már eddig ls döhtő hatást gyakorolt az egykor gazdaságilag és kulturálisan elmaradt kerület életére, és a forradalmi változások egész folyamatát indította el. Az embert, aki először lép a Vasmű területére, lenyűgözik a hatalmas arányok, a munka sodró lendülete. Az arányok: a több mint 700 hektárnyi terület, az égnek törő kémények, a hatalmas csarnokok, üzemrészek, műhelyek, épületek; az egészet keresztül-kasul szelő utak sokasága, amelyeken a járatlan idegen könnyen eltéved, mert sehol egy irányjelző tábla, amely mutatná, hogy melyik út hova vezet, s mit kell keresned. És a forgalom: nehéz teherautók, hernyótalpasok, daruk, autók, emberek sokasága. A még be nem épített területeken dömperek, földgyaluk, kotrógépek. S emberek, munkások, dolgozók mindenütt. Sokan. Több ezren. Dolgoznak, jönnek, mennek, cipekednek. Azt hinné a laikus, hogy egy 'íjkori Bábel kellős közepébe csöppent, nem találja a harmóniát és a célszerűséget a nyüzsgő, cselekvő, jövő-menő sokaság forgatagában. Áru ha szóba elegyedsz az emberekkel, ha csak valami kis részietáttekintést kapsz a dolgokról, akkor viszont rájössz, hogy mindenki céltudatosan teszi a dolgát, s minden cselekvés és történés szervesen Illeszkedik bele a nagy egészbe. És, hogy milyen tempóban épül és fejlődik a Vasmű, arra talán jellemző az ls, hogy kollégám, akivel együtt jöttünk ide, s aki pár héttel ezelőtt járt itt utoljára, meglepetten kiált föl: — Hogy itt mennyi minden épült három hét alatt... 1 Persze, a hatalmas arányok, a munka, a gyors fejlődés könnyen kelthet olyan benyomást az emberben, hogy Itt minden úgy megy, mint a karikacsapás, és hogy a Vasmű építésében nincs lényegesebb gond és probléma. Fz pedig nem igaz. Akad itt gond, méghozzá nem Is kevés. És ha az ember arról érdeklődik, hol szorít a csizma, akkor a több más gond és probléma mellett, szinte állandóan visszatérő refrénként hangzik: szakemberek kellenek. Ezt mondja Štefan Gregor elvtárs, a termelési készlet előkészítő osztályának a vezetője, és ezt mondja Jozef Mráz elvtárs, a munkaerőgazdálkodási osztály vezetője is. Szakemberek kellenek a Vasműre: hegesztők, lakatosok, szerelők, villanyszerelők, fűtők, váltókezelők, — felsorolni is sok volna, hogy még milyen szakmából valók. Pedig rengeteg már Itt a szakmunkás, és az ország minden részéből jöttek Ide, de hát ez mind kevés. Ami érthető, mivel a Vasmű állandóan és napról napra épül és bővül, s a munka minél előrehaladottabb, annál bonyolultabb, annál Inkább megköveteli a pontos hozzáértést, a szakember tudását és kezét. Csak most, a pillanatnyi szül^églet — és ezt az év végéig biztosítani kell —, 350 szakmunkás. Hegesztők, géplakatosok, szerelők és más szakmabeliek. dolgozni. A végső cél pedig az, hogy ezeket a szakmunkásokat állandó alkalmazottnak nyerjék meg. Az a kérdés most már, vajon megvannak-e, és hogyan biztosítják ennek feltételeit a Vasműn? Mert más dolog, ha az ember csak átmenetileg vállal munkát valahol, és megint más dolog, ha állandóra akar elhelyezkedni. Mert milyen szempontok vezérelnek valakit, ha valahol letelepedésre gondol? Először ls: a munkakörülmények. Ez itt Jó, hiszen most épülő, korszerű és legmodernebb üzemről van szó. Aztán a fizetés. Mennyit keresnek a szakmunkások, és általában milyenek a fizetési feltételek. Mint elmondják és fehéren-feketével bizonyítják, az átlag fizetés havi 1600 korona. A munkásátlag: 1560 korona. Itt azonban még hozAz most már a kérdés, vajon a Vasmű illetékesei ^záteszik azt is, hogy a kohászati rész és a henger — ahogv mondani szokták — csak várják a készet, vagy pedig maguk is tevékenyen és aktívan hozzájárulnak a szakmunkásképzéshez, szükségletei kielégítéséhez? — Nemcsak erről van szó és a dolog nem Ilyen egyszerű — kapjuk a felvilágosítást. Mert — mint Mráz elvtárs mondja — azon szakmunkások közül Is, akik idejönnek dolgozni és már képzett s bedolgozott szakemberek, sokukat tanfolyamra, Iskolára kell küldeni. Vegyük csak példának a villanyszerelőket, akik már képzett szakmupkásként jönnek ide. Igen ám, de nagy részük eddig lakóház építkezéseken vagy a közszolgáltatásban dolgozott, azt a munkát érti, Itt pedig a villanyszerelő munkája egészen más jellegű. így van ez még több más szakmában is s ezeket a szakmunkásokat rövidebb-hoszabb tanfolyamokra és gyakorlati tapasztalatszerzésre küldik. Különben is általános elv a Vasműben, hogy a szakmunkásokat már azzal a feltétellel veszik fel, ha hajlandók elmenni továbbképzésre. Ami pedig a szakmunkásképzést illeti, ez — érthető és indokolt módon — a Vasmű vezetősége figyelmének középpontjában áll. Ahogy Mráz elvtárs elmondotta, csupán ez év végéig 3400 embert küldenek iskoláztatni, és ennek a számnak döntő része, 3260 ember már biztosítva van. Nem kétséges, hogy a még hiányzó 140 ember az év végéig iskolákra, vagy pedig megfelelő üzemi gyakorlatra kerül. Ám kétségtelen tény, hogy ez a nagyarányú szakemberképzés, Igen Jelentős megterhelést Jelent a Vasműnek. Éppen ezért szükségszerű egy bizonyos válogatás és hogy különféle feltételeket támasztanak azokkal szemben, akiket Iskolázásra küldenek. A főszempontok pedig: a katonaidő letöltése, ám 45 évesnél fiatalabb legyen és vállalnia kell, hogy legalább három évig a Vasműben fog de még nem termel, és ha ezekben a részlegekben is megindul a termelés, akkor az Jelentősen emelni fogja a munkásbér átlagot. Mennyit keres egy szakmunkás? Például a villanyszerelők a 9,50 korona órabérrel erősen megközelítik a havi kétezret. Ilyen és ehhez hasonló a más szakmunkások kereseti lehetősége is. • Munkafeltételek és kereseti lehetőségek — bár igen fontos és döntő jelentőségű szempontok — még nem minden. Aki valahol végleg meg akar telepedni — különösen, ha családos emberről van szó — legalább ilyen fontos, ha ugyan nem a legfontosabb a lakás. Milyenek a lakásfeltételek, hogyan áll a lakásépítéssel a Vasmű? Hogy a lakáskérdés megoldása milyen jelentőséggel bír az állandó alkalmazottak szerzésében, ezzel a Vasmű Illetékesei teljes mértékben tisztában vannak. Ezért mondják oly magától értetődő és természetes hangon: azok a munkások, akik állandó alkalmazást vállalnak: lakást kapnak. És, hogy az igényeket kielégíthessék, hogy az adott szót valóra ls válthassák, erős ütemet diktálnak a lakásépítésben. Csupán ez évben 1100 lakásegység készül el és adják ét a lakóknak A jövő évi terv még ennél is nagyobb. Ugyanakkor szép és nagy befogadó képességű legényszállásokat ls építettek 5aCán és Košicén. l'|gy vélhetné az olvasó, hogy ez .írásommal valamiféle propagandát akarnék csinálni a Vasműnek, hogy kedvet akarok ébreszteni az emberekben apra: menjenek a Vasműbe dolgozni. Leheti A látottak és tapasztaltak alapján az a meggyőződésem, hogy az az ember, aki arra határozza el magát, hogy a Kelet-Szlovákiai Vasműben vállal munkát és ott telepszik le, elhatározását és tettét nem fogja megbánni. BÁTKY LÁSZLÓ lľ 1963. október 26. * ÚJ SZÖ 5