Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)
1963-10-19 / 291. szám, szombat
LIPT. MIKULÁSON a Janko Král Irodalomművészetl Múzeum kiállítási termeiben péntekeri kiállítás nyílt a Szovjet hétéves terv fényképekben címmel. A SZOVJETUNIÓBAN 200 új vegyi üzemet helyeztek üzembe 1958 óta. LONDONBAN szerdán megnyílt a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő autókiállítás. Az angol közönségnek alkalma lesz az ismert nyugati márkákon kívül a legújabb szovjet, csehszlovák és NDK gépkocsi-modellekkel is megismerkedni. KÜLÖNLEGEf halakat találtak szovjet szakemberek a Csendes-óceánban. A mintegy 11000 méter mélységben felfedezett elektromos hal fején „reflektor" van, amelyet vadászat közben „bekapcsol"; zsákmányát a reflektor alatti kampójával fogja meg. NYU G AT-EURÓPÁBAN egyre drágul az élelmiszer. Nyugat-Németországban 1950 óta 28 százalékkal, Franciaországban 86 százalékkal, Ausztriában 68 százalékkal, Angliában 60 százalékkal és Olaszországban 51 százalék kai drágultak az élelmiszerek. LEÉGETT a klágenfurtl repülőtér épülete. A milliós kárt okozó tüzet a szakértők megállapítása szerin a tetőjavító munkások vigyázatlansága idézte elő. A RIMASZOMBATI járás négy állami gazdaságában a fiatalok több mint 30 000 köbméter komposzt készítésében segítettek, úgyhogy feladatukat 107,5 százalékra teljesítették. BUKAREST lakosságának kétharmad része még nem töltötte be a 40. életévét, egynegyede még a húsz évet sem érte el, s minden negyedik lakó iskolás, vagy főiskolás. . AZ EGYESÜLT Államokban 40 000rel csökken hetente a munkahelyek száma — jelentette ki John I. Snyder, az Egyesült Államok Gyáripari Szövetségének elnöke. Felszólította az érdekelteket, hogy tudományosan foglalkozzanak az automatizálás pusztító következményeivel. — Vidd csak el te a minőségi ellenőrnek, legalább valami átmegy. Práce Szombat, október 19. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZ< DA: Legényiakás (USA) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Nebáncsvirág (francia) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Válás olasz mődra (olasz) 10.30, 13.30, 18, 18.30, 21, METROPOL: Túlvilági hang (lengyel) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Egy este Jan Werichhel (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Lovaglás tigrisen (olasz) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: Gangszterek és filantrópok (lengyel) 22, MIER: Idegenek világa (dán) 16.30, 19. Vasvirág (magyar) 21.30, DUKLA: Tizen voltunk (cseh) 18, 20.30, OBZOR: Háború és béke I.—II. rész (USA) 18, MÁJ: A dinamit őre (cseh) 18, 20.30, MLADOSŤ: Kápo (olasz) 17.30, 20, DIMITROV: A híd (NSZK) 17.30, 20, ISKRA: Fehér kór (cseh) 17.15, 19.55, PARTIZÁN: Farkasok közt védtelen (NDK) 17, 19.30, ZORA: Ot a kikötőbe (szovjet) 17.30, 20, POKROK: Legenda a vonaton (magyar) 17.30, 20, DRUZBA: Boldogság az irattáskában (Jugoszláv) 19, DRUŽSTEVNÍK: Becses zsákmány (mexikói) 20, BRIGÁDNIK: JJborkahős (cseh) 17.30, 20. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Egynyári éj mosolya (svéd), TATRA: Farkasok közt védtelen (NDK), PARTIZÁN: Fehér medvék öble (lengyel), ŰSMEV: A bűnös angyal (szovjet), DUKLA: Kérem, ne ébresszenek (cseh). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: Traviata (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Puntila úr és szolgája, Matti (19), KIS SZÍNPAD: Pulyka (19), ÚJ SZÍNPAD: Csókolj meg, Kata (19.30), ZENEI SZÍNHÁZ: Liszt szimfonikus költeményei (19.30). Meddő hazai fölény Dukla-győzelem Trenčínben Jednota Trenčín-Dukla Praha 0:1 (0:0) A trenEInl stadionban 10 000 néző előtt mérkőzött a bajnokság éllovasa, a prágai Dukla a harmadik helyezett trenčíni együttessel. A szurkolók nem ok nélkül reménykedtek a hazai csapat sikeres szereplésében, hiszen a Dukla az elűző forduló során nem árult el meggyőző formát. A találkozó lefolyása is azt bizonyította, hogy a Dukla még mindig nem a régi, mert végig a trenííni csapat tartotta kezében a játék irányítását és végül szerencsésnek mondható góllal győzött. már ilyenkor lenni szokott, egy Jól átgondolt és ügyesen vezetett támadás befejezéseképpen Masopust a mérkőzés 85. percében megszerezte a Dukla egyetlen, de egyben a végső győzelmet Jelentő gólját. A Dukla amellett, hogy szervezettebben védekezett, rajtaütésszerű támadásokkal kísérletezett. A mutatott Játék alapján a trenčíni csapat rászolgált volna a győzelemre, de a szerencse ezúttal a Dukla csapatához szegődött. Egyénileg a Duklában Pluskal és Geleta Játszottak átlagon felül, míg a trenčínieknél Rihošek kapus, valamint Masný és Koiš nyújtottak elfogadható teljesítményt. Valeš játékvezető az első félidőben elnézett egy ll-est, azután azonban Jól vezette a Játékvezetői szempontból nem túl nehéz mérkőzést. A píseki Dél-csehországi Téglagyár panelüzeme nem egészen negyed éve önálló üzemegység. Ennek ellenére; fontos feladattal bízták meg: csatorna* és tetőkerámiapaneleket gyárt, amelyekből majd a píseki járásban levő vrcovicei tehénistállók prototípusát építik. A piseki panelüzem dolgozói acélformákban betonalapon készítik a tető kerámiapaneleket, amelyek 32 cm vastagságuk mellett épp olyan hőszigetelő tulajdonsággal bírnak, mint a 96 cm-es falak. (Preininger — CTK felvétele) A STOCKHOLMI Karolina Intézet professzorainak kollégiuma — mint zsűri — egyenlő arányban megosztva egy ausztrállal és két angol tudósnak ítélte oda az 1963. évi orvosi Nobeldíjat. NEW YORKBAN ez év első kilenc hónapjában a gyilkosságok száma 9,3 százalékkal, a lopásoké 15,6 százalékkal, a gépkocsilopásoké 16,9 százalékkal volt több mint a múlt év hasonló időszakában. EGYMILLIÓ számolási műveletet végez el egy másodperc alatt a japánok új, automatikus, írógépnagyságú számító gépe. A különleges gép mikrolemezekből áll és az áramot miniatűr elemek szolgáltatják. FÖLDÜNK kőolajtartaléka a kutatók megállapítása szerint két és fél billió tonnára tehető. Ez a mennyiség a technika nagymérstű fejlődése ellenére is körülbelül 1400 esztendőre elegendő. A „HIDROLÓGIA EvENEK" akarják \ nyilvánítani a htdrológusok az 1965-ös ; évet. Az UNESCO-val és más nemzet- < közt szervezetekkel együttműködve! összehangolt programot kívánnak \ megvalósítani a világ vízforrásaínak • növelésére. A mérkőzés Jó iramban kezdődött. \ A trenčíniek támadást támadás után ve' zettek és Jobbára a Dukla kapuja előteré', ben folyt a Játék. A Dukla 4—2—4-es 1 rendszere ezúttal is jól működött és jól I megtermett védői rendre-másra megál1 lították a rohamozó trenčíni csatárokat. \ A trenčíni kapu ritkán került gólveszélybe. Az egyik veszélyes trenčíni támadás | során a Dukla védelme szabálytalanul akasztotta a kiugró Masnýt, de Valeš csu] pán szögletet ítélt. A trenčíniek egy> szerű eszközökkel, de határtalan lelkese; déssel küzdöttek, de az elsó félidőben nem tudták áttörni a rutinos Dukla-védelem élő gátját. A második félidő is hasonlóan kezdő; dött. A két 16-os között váltakozott a Já! ték, de a trenčíni csatársor neťn bírt a ; Jól záró Dukla védelemmel. És mint. az Fontos mérkőzés Trnaván A trnaval kézilabdázók a ČH Bratislava felett aratott győzelmükkel bebizonyították, hogy kitűnő formában vannak. Két és fél éves első ligabeli szereplésük során először fordult elő, hogy idegenben győzni tudtak. Ennek köszönhetik, hogy továbbra is a második helyet foglalják el a táblázaton a ' Dukla fraha bajnokcsapata mögött. Most vasárnap éppen az éllovas Duklát láthatják majd vendégül Trnaván. A CH bratislava Prágába utazik, míg Prešov Telnicét látja vendégül. Mindkét találkozón a hazai csapat győzelme várható. A nők csoportjában a ligaújonc Slovnaft Bratislava vasárnap a Dynamo Praha ellen kiharcolhatja a győzelmet és ezzel a táblázat közepén biztosíthatná helyét. A Start a Slavojt látja vendégül. Bár kétségtelenül a bratislavai csapat esélyes, nehéz mérkőzésre van kilátás, hiszen közismert, hogy a Start „nem tud" a SlavoJ elleni játA forduló műsora — férfiak: CKD-< Karvlna, Gottwaldov—Plzeň, Trnava— Dukla Praha, Dynamo—ČH Bratislava, Prešov—Telnice. Nfik: Brno—Olomouc, Slovnaft—Dynamo, Start—Siavoj Praha, Plzeň—Vršovice, Sokolovo—CKD. -11A Dukla kézilabdázói portyára mennek Az országos kézilabda-bajnok Dukla együttese mintegy négy hétig tartó portyára indul az NSZK-ba. Összesen hét kézilabdatornán vesz részt, ahol alkalma lesz találkozni a legjobb nyugatnémet klubcsapatokkal. Mivel a Dukla-játékosok zöme az országos válogatott tagja, ez a mérkőzéssorozat jó felkészülés lesz a közelgő VB-re. Pluskalon és Masopuston kívül Popluhár is utazik Londonba Az olasz Maldíni lemondása folytán a megárvult középhátvéd posztjára a Chilében kiválóan szerepelt Popluhárt vették számításba. Labdarúgó szövetségünk természetesen készségesen beleegyezését adta és így október 23-án három kiváló csehszlovák védőjátékos öltheti magára a világ válogatottjának a mezét. Novák játékára nem kerül sor, mivel Schnellinger mégis engedélyt kapott olasz gazdáitól, hogy a csapat rendelkezésére állhasson. Nemzetközi jellegű lesz a bratislavai országos öttusabajnokság Október 20-án Bratislavában veszi kezdetét az országos üttusa egyéni és csapatbajnokság. A legjobb hazai versenyzőkön kívül mintegy négy főből álló magyar csapat ls részt vesz a, versenyen. Ez mindenesetre csak emelheti a küzdelmek színvonalát és nagyobb erőbedobásra ösztökélheti legjobbjainkat. Versenyzőinknek alkalmuk nyílik annak bizonyítására, hogy kár volt őket nem benevezni a nemrég lezajlott VB-ra. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 41. hetének nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes, á 80 000 korona, II. díj: 59 nyertes, á 14 000 korona, III. díj: 1729 nyertes, á 670 korona, IV. díj: 33 129 nyertes, á 55 korona. A prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs prémium, III, díj: 27 prémium á 8000 korona, IV. dij: 411 prémium, á 900 korona. Jelentős javaslatok a NOB 60. kongresszusának műsorán Mint Ismeretes, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az ENSZ-beli Baden-Badenben tart|a 60. kongresszusát. Brundage, a NOB elnöke ebből az alkalomból sajtóértekezletet tartott. Többek között kijelentette: „A cél az olimpiai mozgalom továbbterjesztése, népszerűsítése az egész világon. A közös német csapat példáfa mutatja, hogy nehéz kérdéseket ls meg lehet oldani a nemzetközi sportéletben." A NOB végrehajtó bizottsága megkezdte a négypontos szovjet javaslat megtárgyalását. A javaslat a következő pontokból áll: 1. Tartsák meg 1965-ben a nemzetközi sportélet világkongresszusát, s ezen vegyen részt minden olyan csoport és szövetség, amely kapcsolatot tart fenn a NOB-bal. 2. Kapjon önálló állami státust a nemzetközi sportéletben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság. 3. A Jelenlegi össznémet olimpiai válogatott adja át a helyét a német államokat képviselő szövetségeknek. 4. Vonja felelősségre a NOB a nemzetközi határozatokat megsértő országokat — mint például az atomkísérletet folytató Franciaországot — és ezeket az államokat szükség esetén zárja kl sorai közül. A szovjet küldöttség továbbá szorgalmazza a faji elkülönítést gyakorló Dél-Afrika kizárását a NOB-ból. A további napirendi kérdések: a himnuszok helyettesítése harsonaszóval a győztes tiszteletére, valamint az amatőrség és az ilamatőrség kérdése. A kongresszus folytatja munkáját. Alakulóban a tornászszakkör A trebtšovl Járás sportszervezetei általában kevés figyelmet szentelnek az alapozó testnevelésnek, a talaj- és szertornának. A járásban úgyszólván egyetlen egyesületnek sincs tornász-szakosztálya. A kis érdeklődés és az alacsony színvonal több okból ered. Az illetékes szervek — még a CSSZTSZ Járási vezetősége sem — egyáltalán nem támogatják a tornászást. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy nincs elég szakoktató. A tornászás nem Jelent anyagi bevételt, ezért mind ez ideig mostohagyérek a sportágak között. így van ez Királyhelmecen is, azaz csak volt, mert a tornászás Királyhelmecen néhány hete új irányt vett. Az Iskolaév megnyitásakor Csókás .Gyula és Majkrics Katalin önkéntes testnevelési dolgozók szertornabemutatót tartottak mintegy 1000 Iskolás tanulónak. Egyórás fellépésükkel, amelyet lóugrással, nyújtó- és korlátgyakorlatokkal töltöttek kl, megkedveltették a tanulóifjúsággal ezt az érthetetlenül elhanyagolt sportágat. Az ő kezdeményezésükre és szakmai vezetésükkel azóta sok fiatal sportoló határozta el magát a tornászás versenyszerű űzésére. Dicséretet érdemelnek, mert szabad idejüket áldozzák fel, hogy beavassák az ifjúságot a szép sportág alapjaiba. (Pl) [Sf^FZ-TiS/LA'G&AN ? Athéntől - Tokióig ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Košice): Ma: A sárkány (19), holnap: A sellő (14.30), A sárkány (19). MAGYAR TERÜLETI SZlNHÁZ: Dunaszerdahely: A makrancos hölgy (15, 19.30), Nagysalló: Finom úriház (19.30). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava): 15.00 ÚJ gyermekkönyvek. 19.00 Vásároltam apát, film. A TELEVÍZIÓ MGSORA Bratislava: 8.00: Matematika-tanfolyam II. 8.40: Angol nyelvlecke haladóknak (ism.). 9.10: Orosz nyelvlecke (Ism.). 9.40: Kicsinyek műsora. 10.10: Angol dokumentumfilm az észak-angliai szigetvilág madarairól. 10.45: Csehszlovák Filmhíradó. 10.55: Mondjanak véleményt. 14.20: Sportközvetítés. 18.00: Pionírok műsora. 19.00: TV Híradó. 19.30: Külpolitikai kommentár. 19.50: Szórakoztató melódiák. 20.20: Délben, amerikai film. 21.45: TV Híradó. 22.00: Zenei újság. Budapest: 14.20: NDK—Magyarország Nemzetek Kupája labdarúgó-mérkőzés közvetítése az NDK-ból. 18.30: Hírek. 18.40: Afrika, Afrikai Ghana. 19.05: Felhívás táncra. Vándorkomédiások, francia balettfilm. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekekl 19.55: Hétről hétre. 20.05: A Televízió olvasóterme. I. Tolsztoj: Anna Karenvina. Játékmester: Gyárfás Miklós. 21.35: Dzsessz. 22.20: Hírek. TV Híradó (ism.). Reggel és helyenként délelőtt köd. Később derült IJ3. Az éjszakai hőmérséklet 2—5 fok, a völgyekben gyenge talajmenti fagy. Nappali hőmérséklet 12—14 fok. Helyenklnt derült Idő mellett 15—17 fok, szélcsend vagy csak gyenge szél. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Baden-Badenban ülésezik és több fontos kérdésben hoz az elkövetkező napokban döntést. Így abban is, milyen sportágakban mérik össze erejüket az 1968-as olimpia résztvevői. Érdekes, annak ellenére, hogy a következő olim pia rendezési jogáért folyamodó városok — Lyon, Detroit, Mexikó-City, Buenos Aires — hajlandók Tokióhoz hasonlóan mind a 25 sportágban megrendezni a versenyeket, a NOB aggastány funkcionáriusai az olimpiai műsor csonkítása, egyes sportok kihagyása mellett foglalnak állást. Igaz, a múltban is előfordult már, hogy több sportot kihagytak egy-egy olimpia műsorából és ugyanakkor új, más sportokat Iktattak műsorba. Vessünk tehát egy pillantást a múltba és vegyük sorjába az egyes olimpiákat. 1896 — ATHÉN Az olimpia gerincét már az elsS újkori olimpián, Athénben is az atlétika képezte, s ez így maradt a mai napig. Ha vitáznak ts arról, vajon ennek vagy amannak a sportágnak ott a helye az olimpián, senkinek sem jut eszébe, hogy az atlétika olimpiai „létjogosultságát" kétségbe vonja. Athénben az atlétikán kívül még nyolc sportágban küzdöttek 1 a résztvevők, köztük teniszben ts. Talán ' csak kevesen tudják, hogy a tenisz 1921Ig az oltmpa műsorába tartozott. 1900 — PÁRIZS Itt az első olimpia kilenc sportjából — atlétika, súlyemelés, ökölvívás, vívás, lövészet, kerékpár, torna, úszás és tenisz — kettő hiányzott: a súlyemelés és az ökölvívás. Ügy látszik, a franciákat ez a két sportág nem érdekelte. E helyett azonban műsorba iktatták az íjászsportot, a lovaglást, az evezést, a vitorlázást, a vízilabdát, a labdarúgást, a rögbit, a golfot és a kötélhúzást. Négy sportág ezek közül — a kötélhúzás, az íjászsport, a rögbi és a golf — már régen nem szerepel az olimpiákon. 1904 — ST. LOIS A harmadik olimpián a résztvevők már 18 sportágban mérték össze erejüket, ismét műsorra tűzték az ökölvívást és mint új sportágat a kosárlabdát. Kimaradt viszont a vitorlázás, a rögbi, a lovaglás és a lövészet. f 1908 — LONDON Londonban már 23-ra növekedett a sportágak száma. Az újonnan műsorba iktatott sportok között ott találjuk a lovaspólót, a motorcsónak-versenyeket és a téli olimpia első „hírnökét" a gyorskorcsolyázást. 1912 — STOCKHOLM A svédországi olimpiát nagy „tisztogatás" előzte meg, és így csupán 16 sportág szerepelt Stockholmban a műsoron. Oj sportág volt az öttusa, és első Ízben került sor a szellemi olimpiára, melyet az építészet, irodalom, zene, festészet és szobrászat képvisel. 1920 — ANTWERPEN Az első világháború következtében 1916-ban nem rendeztek olimpiai játékokat. Antwerpenben már 24 sportág szerejelt a programon. A téli sportok között ismét helyet kapott a műkorcsolyázás és a légkorongozás. De Jelentkeztek Ismét az íjászsport, az ökölvívás, a gyeplabda és a lovaspóló hívet. 1924 — PÁRIZS Franciaország fővárosában 25 sportág szerepelt az olimpia műsorán. Első ízben rendezték meg Chamonlxban a téli olimpiai játékokat, mégpedig öt sportágban — műkorcsolya, jégkorong, gyorskorcsolya, sífutás és bob. A nyári olimpiának végleg búcsút mondott az íjászsport és a kötélhúzás. Párizsban a teniszezők ts utolsó alkalommal szerepeltek az olimpián. 1928 - AMSZTERDAM Huszonkét sportágban avattak olimpiai bajnokokat. Az előző párizsi olimpiától eltérően Amszterdamban nem szerepelt műsoron a lövészet, a rögbi és a lovaspóló. 1932 — LOS ANGELES Itt ts 22 sportágban vetélkedtek a résztvevők, de hiányzott a labdarúgás. Viszont ismét műsorra tűzték a lövészetet, és a hegymászók ts küzdhettek az aranyérmekért. 1936 — BERLIN Ez volt a második világháború előtt a legnagyobb szabású olimpia. Ismét szerepelt a műsorban a labdarúgás és a lovaspóló. Ezúttal első ízben vehettek részt az olimpián a kajakosok és kenusok, valamint_ a kézilabdázók. Az utóbbi azonban „tiszavirág életű" volt, hiszen a kézilabda-sport több olimpián nem szerepelt. 1948 — LONDON A második világháború „jóvoltából" 1940-ben és 1944-ben nem rendezték meg az olimpiai játékokat. 1948-ban Londonban a berlini olimpiához hasonló műsort bonyolítottak le, csupán a lovaspóló hiányzott. 1952 — HELSINKI, 1956 — MELBOURNE, 1960 — RÖMA 1952-től rendszeresen 23 sportágban rendezik meg az olimpiai versenyeket, Ezek: atlétika, súlyemelés, birkózás, vívás, lövészet, kerékpározás, torna, úszás, vízilabda, evezés, vitorlázás, labdarúgás, lovaglás, Ökölvívás, kosárlabda, gyeplabda, öttusa és kajak-kenu. A téli sportok: műkorcsolya, jégkorong, gyorskorcsola, sífutás és bob. Amint látjuk az olimpiák műsorának fejlődése érdekes és változatos volt, míg azután 1952-ben állandósították. Évtizedeken át vitáztak arról, milyen sportágakkal bővítsék, illetve rövidítsék egyegy olimpia műsorát, milyen sportágakat vegyenek fel, vagy hagyjanak ki a programból. Tizenkét éven át viszonylag nyugalom volt. Most Ismét folyik a „csatározás", milyen sportágakat töröljenek az 1968-as olimpia műsorából. 1964-ben Tokióban ugyanis az előző három olimpián szerepelt 23 sportágon kívül még judóban és röplabdában ts küzdhetnek majd a résztvevők. Így tehát az 1924-es párizst olimpiához hasonlóan 25 sportág szerepel majd műsoron. Milyen változások lesznek Tokió után, erről a BadenBadenban most ülésező NOB kongreszszusa dönt. — ár — „0) Szó" kiadja Szlovákia Kommunista írtjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős^Dénes Ferenc töszerkesztő Szerkesztőség: XTontľ f-'Tts Terlesz"' a^ Posľa C17 *R Vi» » Äji Wlfl-39 - főszerkesztő- 532-20 titkárság: 550-18 sportrovat: 505-29 Kiadóhivatal: Bratislava, horkého 8.. telefon: 503-89 Előfizetési dl havonta 8 - KČS. . íerjeszt a fosta Sriapsz ^lg 'áľat^. žfz e^őfizetésTel kapcsolatban felvliá^ előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklvitell szolgálata PNS-flstredné expedícia tiaíe, odd. vývozu tlače. Praha 1., Jlndflšská 14 Intézi.