Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)
1963-10-19 / 291. szám, szombat
M. kopRiva rajza Az új kancellár rugalmasabb politikát ígér Erhard kormánynyilatkozata a szövetségi parlamentben Bonn (ČTK) — A szövetségi kormány szükségesnek tartja minden alkalom megragadását a német kérdés megoldására, mert kétségkívül főleg a német kérdés okozza a nemzetközi feszültség helyzetét és amíg ez a kérdés megoldhatatlan, nem várható e feszültség enyhülése — Jelentette kl október 18-án Erhard, az ú) kancellár a nyugatnémet szövetségi parlamentben, ahol a délelőtti órákban felolvasta 43 oldalas kormánynyilatkozatát. E kijelentésével arra utalt, íiogy kormánya lényegesen rugalmasabb politikára készül, mint amilyet az Adenauer-kormány folytatott Ugyanakkor azpnban elismeréssel nyilatkozott Adenauer érdemeiről és politikájáról ls. Erhard beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya hasznosnak tartja az USA és a Szovjetunió államférfiainak tárgyalásait s a nemzetközi feszültség enyhítését célzö lehetőségek keresését. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy ellentmondásba keveredjék. Az új kancellár ugyanis durva kirohanást intézett a Német Demokratikus Köztársaság ellen s kijelentette, hogy szó sem lehet elismeréséről. Politikai fordulat szükséges Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata Róma (ČTK) — Az Olasz 'Kommunista Párt Központi Bizottsága határozatot fogadott el az ország jelenlegi politikai és gazdasági helyzetéről. A határozat első részében a gazdasági nehézségek okait elemzik. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága számos Intézkedést javasolt, melyek biztosítanák a gazdasági fejlődés demokratikus Irányvonalát. Mivel az olasz gazdaság nehézségei Olaszország gazdasági rendszerének következményei, politikai fordulat is szükséges. Ez csak akkor következhet be, ha a munkásmozgalom egyesül a katolikus mozgalommal. Az új kormány megalakításáról folyó tárgyalás előkészületeivel kapcsolatban a határozat felhívja a figyelmet arra, hogy a kereszténydemokrata párt uralkodó csoportja olyan együttműködést akar rákényszeríteni a szocialista pártra, mely azt eredményez né, hogy letérnének a béke, a megújhodás, a szocializmus felé haladás politikájának útjáról. A határozat befejező részében megemlíti, hogy az olasz gazdasági ,és politikai életben nem érhetnek el semmi érdemlegeset, ha nem veszik figyelembe, hogy a kommunista párt minden esetben döntő részese a gazdaság! és politikai haladásért folytatott harcnak. A. GROMIKO szovjet külügyminiszter, akt részt vett az ENSZ 18. közgyűlésén, New Yorkból hazarepült Moszkvába. Lord Home Nagy-Britannia új miniszterelnöke London (ČTK) — Az angol királynő meglátogatta a kórházban Harold Macmillant. Visszatérte után lord Alexander Frederick Douglas Home angol külügyminiszter kereste fel a királynőt a Buckingham palotában. Ezzel bebizonyosodott az a hír, hogy Macmilian Hőmet javasolja utódjául és a királynő javaslatát elfogadta. A királynő fél órát tárgyalt Macmillannal. Lord Home az újonnan kinevezett miniszterelnök a királynőnél tett látogatása után újságírókkal közölte, hogy II. Erzsébet királynő felkérte, állítsa össze az új kormányt. Bejelentették, hogy lord Home este beszédet mond a televízióban. Ma választ az NDK Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság " városainak és falvainak lakosai járulnak ma az urnákhoz, hogy megválasszák az ál- § éria i , szocialista kormányrendszer A határvita csak ürügy Algír (ČTK) — Az Alger Republicain' legutóbbi vezércikkében az ország jelenlegi helyzetét elemezve többek között a következőt hangsúlyozta: „Ne becsüljük le az ellenséget, amely erős és számottevő. Ellenkezőleg, hosszan tartó ellenállásra kell felkészülnünk s az eddigieknél még nagyobb erőfeszítésekre és áldozatokra is. Nyilvánvaló, hogy nincs csupán néhány személyről szó, hanem az egész burzsoáziáról, amelynek vagyonát kisajátították, vagy a kisajátítástól tart. Ez a burzsoázia minden módon támogatja és pénzeli a.z ellenforradalmat, amely céljául tűzte ki az algériai új kormányrendszer felszámolását. Harcolni kell továbbá az álcázott ellenséggel is, mindazokkal, akik színleg egyetértenek a szocializmussal, de titokban aknamunkát folytatnak ellene. Tagadhatatlan, hogy az algériai népnek nemcsak II. Hasszánt és Gedirát kell a hazájára törő ellenségnek tekintenie. Mögöttük az imperializmust kell látnia, amelynek az államhatalom legfelsőbb szervét, a képviselőházat, a 14 tartományi országgyűlés 2800 képviselőié: és Berlin városi képviseletének 200 képviselőjét. Ez a negyedik választás a Német Demokratikus Köztársaságban. Míg az eddigi választásokat a belügyminisztérium szervezte, az új választási törvény a választások szervezését külön választó bizottságokra bízta. Az új törvény szerint a választott szervek képviselőinek egyharmadát ki kell cserélni. Növekedett a választókörzetek száma. Ezzel megkönnyítik a képviselők kapcsolatát a választókkal. Az NDK azon polgárainak, akik a nyugati propaganda hatására elhagyták az NDK területét és jelenleg az NSZK-ban élnek, szintén lehetőségük van a választásra. ugyanolyan katasztrófát jelent, mint a szocialista Kuba megalakulása." Az algériai—marokkói válságot nem a határvita okozta. Ami a maghreb nemzeteit egymástól elválasztja — az az Imperializmusnak és ügynökeinek közös érdeke. A marokkói kormány ugyanis attól tart, hogy a mind nagyobb méreteket öltő algériai forradalom hasonló megmozdulásra lelkesítheti a marokkói népet Is. •k 24 Az AP hírügynökség megbízható forrásokra hivatkozva közölte, hogy Mohammad Jazid képviselő, Ben Bella elnök különkövete tegnap este New Yorkba utazott, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésén. A Colomb-Beharban állomásozó algériai katonai egységek parancsnokságán csütörtökön Huari Bumedien honvédelmi miniszter, miniszterelnökhelyettes részvételével magasrangú tisztek tárgyaltak a Jelenlegi helyzetről, amellyel kapcsolatban Nkrumah ghanai elnök és Abdulah Szalal jemeni elnök is aggodalmát fejezte ki. Algírban pénteken délután nemzeti temetés keretében hantolták el a kabíliai és az algériai—marokkói harcokban elesett katonákat. A városban a pénteki napot általános gyásznappá nyilvánították. Az An-Nida beiruti lap és az Orient* című libanoni lap élesen elítélte Algéria megtámadását. j Megnyitották az észak-krími csatorna első szakaszát Október 17-én ünnepélyesen megnyitották az észak-krími csatorna első, 125 kilométer hosszúságú szakaszát. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt Nyikita Hruscsov, valamint Ukrajna Kommunista Pártja és az ukrán kormány vezetői a csatorna építőinek legjobbjai. Az észak-krimi csatorna a "hétéves Egy év alatt 8,7 százalékkal nőtt a szovjet ipar termelése A Szovjetunió Központi Statisztikai tanács és szövetségi köztársaság ipaHivatala csütörtökön jelentette, hogy a Szovjetunió ez év első kilenc hónapjában a múlt év hasonló Idősza kához viszonyítva 8,7 százalékkal növelte az Ipari termelést. Az ipar valamennyi ága fokozta termelését. A vas- és színesfém kohászat 9 százalékkal, a gépgyártó- és fémmegmunkáló ipar 14 százalékkal és ezen felül a mezőgazdasági gépgyártás 17 százalékkal növelte a termelést, a vegyipari termelés összességében 17 százalékos, a műgyanta- és műanyagtermelés pedig a múlt év hasonló Időszakához viszonyítva 25 százalékos emelkedést mutat. Csaknem valamennyi népgazdasági 'ra egészében és a legfontosabb termésfajták többségének termelését tekintve, túlteljesítette kilenchónapos tervét. A jelentés közli, hogy műtrágyából 1,7 millió tonnával, nyersvasból 2,7 millió tonnával, acélból 3,1 millió tonnával, hengerelt áruból 2,4 millió tonnával, acélcsőből 94 millió méterrel, vasércből 7,7 millió tonnával, kőolajból 14,9 millió tonnával, villamos energiából 31 milliárd kilowattórával termeltek többet, mint a múlt év kilenc hónapjában. Az iparban a termelékenység a múlt év hasonló időszakához viszonyítva hat százalékkal emelkedett, ez meghaladja a terv előirányzatát. terv legnagyobb hidrotechnikai léte« sltménye, hosszúsága meghaladja majd a 350 kilométert. Az új csatorna, amely összeköti a Dnyeper folyót a Fekete- és az Azovi-tengerrel, átszeli a Krím és Dél-Ukrajna sztyeppéit; vízzel lát el fontos mezőgazdasági és Ipari területeket, több mint kétszáz kilométeren hajózható lesz, és összekapcsolja a Volga és a Dnyeper folyók rendszerét. A csatorna építőinek nagygyűlésén Nyikita Hruscsov beszédet mon« dott. Sikertelen provokáció London (CTK) — Az angol lapok jelentése szerint a londoni nyugatnémet nagykövetség egyik dolgozója berontott a nemzetközi autószalón épületébe és azt követelte, hogy vonják be az NDK lobogóját, mely a Német Demokratikus Köztársaság pavilonja előtt leng. A kiállítás igazgatója és szervezői kijelentették, hogy az NDK rendes tagja az autógyártók és autóval kereskedők társaságának és hangsúlyozták, hogy nem hajlandók bevonni az NDK lobogóját. TITO jugoszláv elnök tegnap 21 órákor másodszor találkozott a Fehér Házban Kennedyvel, az USA elnökével. Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelentős eredményt ért el. A közgyűlés egyhangú határozata kitűzi a világűr atommentesttését. Miután a Szovjetunió és az Egyesült Államok kijelentették, hogy nem Juttatnak nukleáris fegyvereket a világűrbe, a közgyűlés felszólított minden államot, kövessék a két nagyhatalom példáját. A nukleáris fegyverkísérleteket betiltó egyezmény után ez a további lépés örömmel tölti el a békeszerető emberiséget és biztatást jelent azoknak, akik minden lehetőségét felhasználnak arra, hogy közelebb vigyék az emberiséget az általános és teljes leszereléshez. Nem Szabad lebecsülni az ilyen részeredményt sem, mert jelentős láncszem az általános megegyezés előkészítésében. A kőzg-'űlés Jelentős határozata kifejezi azt az új konstruktív légkört, amely kialakulóban van a világszervezetben. • Washingtoni kettős játék Az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban komoly diplomáciai eszmecsere folyt a feszültség enyhítésének további lehetőségéről. A Szovjetunió által előterjesztett számos hasznos Javáslat közül kedvező visszhangra talált Washingtonban az atomfegyverek továbbterjedésének megakadályozása. Időközben azonban az amerikai hadügyminisztériumben szép csendben, feltűnés nélkül egy másik tárgyalás is folyt. A NATO-országok megbízottai az ún. multilaterális atomerő szervezési problémáiról tanácskoztak. Az Egyesült Államoknak ez a kettős Játéka kétségeket támaszt a békeszerető emberekben. Hiszen a multilaterális erők megszervezése éppen azt a célť szolgálja, hogy atomfegyverekhez Juttassa azokat a NATO-országokat, amelyek eddig nem rendelkeznek vele. Azt ls mtnd°nkt tudja, hogy ezt az egész veszedelmes komédiát főleg Bonn kedvéért csinálják, hiszen a kis NATO országokat csak nagynehezen vagy egyáltalán nem sikerül rászedni az atomrakétákkal felszerelt vegyeslegénységű hajórajok megszervezéséa uniittitai re. A „sokoldalú erő" lényegében az a cégér, amely alatt Nyugat-Németországot hozzájuttathatják az atomfegyverekhez. A washingtoni propaganda azzal igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, hogy ha a bonni tábornokokat bevonják a sokoldalú atornerőbe, elveszik a kedvüket az önálló, saját atomfegyvertől. A Washington Post hírmagyarázója találóan Jegyzi meg, hogy kinek sikerült már valaha egy eszelős gyúftogatót leszoktatni a gyújtogatásról azzal, hogy benzint és gyufát ajándékozott neki. Washington arra számít, hogyha megvalósul a multilaterális atomerő sikerül véglegesen magához láncolnia az NSZK-t és éket'verhet Bonn és Párizs közé. E veszedelmes kettős Játék ellenére sem sikerült a megvalósítás szakaszába erőszakolni a multilaterális terveket. Ennek több oka van. © Végül is az Egyesült Államoknak választania kell, kitart-e tervei mellett, vagy beleegyezik a nukleáris fegyverek továbbterjedésének megakadályozásába. © A másik probléma De Gaulle makacs állásfoglalása. 0 A harmadik pedig, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban és Angliában a személyi változások mennyire befolyásolják majd a további együttműködést. • De Gaulle tapogatódzik A francia sajtó kommentárjaiból kitűnik, hogy De Gaulle elnök rádöbbent az elsziget lődés veszélyére és ha nagyon óvatosan is, de igyekszik — eddigi politikájának alapelveit megőrizve — kiutat találni a nehézségekből, amit a Combat című lap így jellemez: Egy pillantás a világ térképére meggyőz bennünket a nyugtalanító tényekről: vége szakadt a Bonnal kötött szerelmi házasságnak, á Közös Piac gyanúsan figyeli a párizsi politikát, London hűvös, Washington ingerelt, Moszkva sem becsüli eléggé, az el nem kötelezett országok csodálkoznak azon, hogy Franciaország nem írta alá a moszkvai egyezményt. A tetejébe még rég teljesen más úton járunk mint a NATO. Ez a felismerés hozhat némi változást a francia elnök további politikájában, de könnyen lehet, hogy a lényegen semmi sem változik, csupán taktikai sakkhúzás készül. Hiszen éppen a napokban érkezett Jelentés arról, hogy a francia atomfegyvereket besorolták a hadsereg fegyvertárába. Az is lehet, hogy a NATO-beli ellentétek elsimításában tesz némi engedményeket, az azonban kétséges, hogy magáévá teszi a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett feszültségcsökkentés politikáját. • Csak személyek változnak A Nyugaton két országban is Jelentős személyi változásokra került sor. A Német Szövetségi Köztársaságban Adenauer kancellárt Erhard váltotta fel, Angliában pedig Macmilian helyébe lord Home külügyminisztert javasolták. E változás a NATO e két jelentős tagállamának vezető posztján a nyugati sajtóban számos találgatásra és jóslásra adott okot. Egyelőre azonban csak az biztos, fiogy az adenaueri korszak a hidegháborús politika korszaka volt, és Macmilian is túl messzire ment a Washingtonból irányított háborús előkészületek támogatásában. A nemzetközi légkör Javulóban van. Az ENSZ-közgyűlés általános vitája bebizonyította, hogy a világ népeinek többsége helyesli ezt az utat és további konkrét lépéseket vár elsősorban a nagyhatalmaktól. Ha Anglia új miniszterelnöke kihasználná a kínálkozó lehetőségeket és kezdeményező lépéseket tenne, feltétlenül megalapozná további politikai pályafutását. Mint ismeretes, Angliában a közeljövőben lesznek a parlamenti választások és a konzervatív kormány népszerűsége eléggé megcsappant. Kérdés azonban, hogy lord Home képes-e olyan változásokra, amilyeneket az angol'közvélemény követel és a világ népei elvárnák. Erhard kancellár helyzete még nehezebb, hiszen eléggé bonyolult örökséget vett át elődjétől. Nyugat-Németország ma Európa első számú problémája. Erhardnak igazán mélyreható és alapos revíziót kellene végrehajtania, a nyugatnémet politikát a reális világhelyzetnek megfelelő alapokra kellene helyeznie. A következő hónapokban kiderül, hogy az új kancellár el tud-e szakadni a régi politikától, vagy folytatja azt. Napjaink nemzetközi politikája gyors színvallásra kényszeríti majd Erhardot és Home-ot. Egy-kettőre kiderül, hogy a személyi csere jelent-e valami pozitív politikai változást is. • A gyarmatosítók nem tétlenkednek Miközben az ENSZ-ben a gyarmató-. sítás utolsó fellegvárainak felszámolásáról folyik a vita, Észak-Afrikában sajnálatos konfliktus robbant ki. Egy független afrikai ország, Marokkó, területi követelések ürügyén rátámadt az alig egy éve függetlenné vált Algériai Köztársaságra. Minden Józan gondolkodású emberben felvetődik a kérdés, kinek az érdeke lehet az, hogy a gyarmatosítás alól nemrég felszabadult két ország viszonyát a háborús összetűzésig kiélezze. Pillanatig sem lehet kétséges, hogy ebben az esetben is neokolonialista intrikáról van szó. Az alig 40 kilométeres határsávot magának követelő Marokkói Királyság rossz szemmel figyelte az Algériában végbemenő demokratikus változásokat, az algériai kormány határozott forradalmi politikáját. A marokkói néptömegek rokonszenvvel követték Ben Bella kormányának Intézkedéseit. A marokkői király ezért vette elő a régi problémát, a határkérdést. Miközben a vitás területekről békés tárgyalások' folytak a francia fegyverekkel jól felszerelt marokkói csapatok a felszabadító háború sebeinek kigyógyításán munkálkodó Algériára támadtak. A marokkói reakció hosszú Ideig abban reménykedett, hogy az algériai berberek segítségével sikerül olyan kormányt hatalomra Juttatnia, amely hátat fordít a forradalomnak. A kabíliai pártütők leverésével azonban kilátástalanná vált a tervezett cselszövés s ezért folyamodott a nyílt támadáshoz. Azt pedig mondani sem kell, hogy a gyarmatosító hatalmak a viszályban Marokkót támogatják. A tárgyalások nem vezettek eredményre, a harcok még folynak. Bízunk benne, hogy a reakció e nyílt provokációja kudarccal végződik és hamarosan vége szakad az oktalan vérontásnak, amely csak a haladás ellenségeinek malmára hajtja a vizet. SZ. B. 1963. október 19. * Qj SZÖ 3