Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-14 / 254. szám, szombat

A tizenhárom éves Charles FalIon egy kézigránátot táncoltatott a tenyerén, és várta, hogy a villanyrendőr színt váltson. Amikor az autóbusz elindult a Nyolcadik utca irányába, levágta magát egy hórakás mögé. Húsz lépésről felröpítette az öldöklő szerkezetet a levegőbe, š az pontosan az autóbusz tetején robbant. Charlie elégedetten mosolygott, és havat kotort össze újabb gránáthoz. A sovány, de inas, szinte falfehér képű, duzzadt ajkú gyerek, hogy jobban teljék az idő, lassan haladt fölfelé a Hudson Streeten. A Perry sarkén , talált egy borítékot, s benne 1200 034 dollárt. Eldobta a kézigránátját, és egy magánzálogháznál átvágott az utcán. Vasárnap volt, dróthálós ajtó zárta el a bejáratot, de Charlie egyet gondolt és már bent .is termett. Kiválasztott magának egy zseblámpát, egy pár korcsolyát, egy cserkészbicskát, egy látcsövet, egy betlehemes képet és egy csomó egyéb holmit. Fizetségül ott hagyott egy 100 000 dollárost. A Tizenkettedik utcán megint át,ment az út másik oldalára. Lesétált a Greenwichig, s megállt, hogy végignézze a képeket a mozi kirakatában. Úgy találta, hogy Anita Louise sokkal szebb, mint az a gőgös Norma Shearer. Szájon csókolta Anita Louisét. Ott ültek a nő 1000 000 dolláros úszómedencéje szélén és újabb csók következett. Anita éppen arról kezdett beszélni, hogy milyen klassz fiú, mikor odajött a jegyszedő és ráripakodott Charliere. — Mars innét, kölyök! A fiú eloldalgott. A Tizenegyedik és a Hetedik utca sarkán odacövekelte magát a cukrászda kirakata elé. Egymás után habzsolt be egy szelet csokoládétortát, egy dobosat, egy orosz krémtortát és két 25 centes barackkrémet tejszínhabbal. Már éppen azon volt, hogy megveszi az egész cukrászdát, amikor kilépett egy nö, és rászólt, hogy ne nyomja az orrát az üvegnek, menjen a dolgára. Unatkozva átkerült a Hetedik utcára, és hazaindult. A Commerce és a Morton között befordult a cukorliásboltba, ahol néha vásárolt valamit. A tömzsi tulajdonosnő lihegve döcögött oda a pulthoz. — Mibe kerül a karamella? — kérdezte Charlie. — Két darab egy cent. — £'s ez itt? — Négy darab egy cent. — És a nyalóka? — Egy cent. Melyik tetszik? — Hazamegyek, hozok pénzt. Nyolc perc múlva itt vagyok. M

egint átvágott az utcán és lement a Houstonig. Nagyon szeretett volna' cukrot' venni. Tudott egy trükköt, azzal egy félóráig ls eltart az ember szájában a karamella. Csak tartogatni kell szépen a nyelven, s úgy szopogatni. Némi lelkierő bizony kell hozzá, hogy azonnal szét ne rágja az ember, viszont az ize annál tovább tart És fogfájást sem kapni tőle. Lehúzta csuromvizes kesztyűjét és lelíeígetni kezdte a körmét. Csak vasárnap' ne volna! Olyan az egész környék vasárnap, mint a temető, mert áll minden üzem. Autóbusz közeledett, délnek tartott. Sheely tata szaladt át a Varicken feleségével a megálló felé. Egy házban nak" elég rágógumit, rifem érted, anya? Fallonné kiment a konyhába, és az erszényével jött vissza. — ölszesen két centem van. Meg egy tízcentes a perselybe, ha este a templomba megyek. ALBERT MALTZ* laknak Charlieékkel. Az autóbusz megállt. Az öreg házaspár ugyancsak Igyekezett, és ahogy Sheely kihúzta kezét a zsebéből, egy 50 centes a járdára pottyant. Kétségbeesetten kapott utána, de a pénzdarab legurult a járdáról és bele "a kanálisba. Az öreg dohogva lépett fel a buszra. Az egyik kezével még nyitva tartotta az ajtót és lekiáltott a kanálishoz szaladó fiúnak: — Charlie, ha megtalálod, tíz cent a tied! — Jó — szólt vissza Charlie. Az autóbusz elindult és Charlie futásnak eredt. Rágógumi és spárga kell hozzá, hogy kihalássza, ötven cent! Néhány centet szedett már ki a kanálisból — egyszer egy tíz centest is — de ez volt az első eset, hogy ennyi pénzhez jusson. Egyszerű a dolog, azt mondja majd Sheely tatának, hogy nem találta meg. Egy iramban futott haza a Downing Streetre. Izgalmában elfelejtette, hogy a forduló után csorba a lépcső. Jobb lába megcsúszott, orra bukott és nagyon beverte a sípcsontját. A hátralevő három lépcsősoron könnybe lábadt szemmel sántikált föl. Anyja az albakban ült, stoppolt. — Légy szíves, anya, adj három centet. — A szöveg kérés volt, de a hang parancsoló. Réges-rég megtanulta, hogy anyja, ha lerohanják, mindig enged. — Csitt, az isten szerelmére! Apád alszik. És miért jösz be sáros gumicsizámában, mi? Hogy bekoszold a padlót!? — Már megyek is, csak a pénzt add ide, anya. — Nem adhatok. Csütörtökön kaptál egy centet cukorra. — Okvetlenül kell. Képzeld, egy tízcentes gurult a kanálisba. Ha lesz rágógumim, ki tudom pecézni. — Ja? Szóval nekem akarod mindenáron kiszedni, igaz-e? — Halkan nevetett. — Na, kapsz tőlem egy centet, hármat, persze nem, és azt is visszaadod. — Egy nem elég. Három kell. Mihez kezdek eggyel? Azért nem ad4lekszej Pahamov: Ceruzarajz L. N. Tolsztoj egyik novellájához. (1961) — Azt add ide. Majd — nagyot tüsszentett —, majd ' felváltom. Istók zlcsi, visszakapod. — Nem. Azt nem kapod meg. A két centet odaadta a fiúnak. Charlie morcosan vette át. Így nehezebb lesz a dolga, de tudta, hogy az anyjával nem lehet beszélni, ha perselypénzről van szó. — És visszakapom" mind a kettőt — szólt Fallonné. — Oké. — Már a konyhában matatott, zsineget keresett. — Bizony — fogott bele az anyja a jól ismert sopánkodásba —, ha azelőtt kérsz apádtól vagy tőlem egy centet, ötöt kapsz. Ha ötöt kérsz, tizet adunk. C

harlie talált egy gombolyag erős spárgát, levágott belőle három métert, s gyorsan a zsebébe gyömöszölte. — De szegény apád most nyomorék — folytatta az anyja. — Más ember jár, ő meg csak biceg, más nappal dolgozik, ő éjjel, és boldog lehet még azzal a kevéssel is, amit kap. — Oké, anya, megyek — szólt Charlie. Válásit sem várva, már be is csapta az ajtót maga mögött. Micsoda kínszenvedés ez az anyákkal, morfondírozott, és az apák még rosszabbak., Várhatsz, míg az öreged lemond egy pohár sörről, hogy egy tábla csokoládét vegyen a kölykéneK. Végigszaladt a háztömb mentén, s tovább a sarkon, a Carmine Street-i cukorkabolt felé. Vett két doboz „Chiclet"-et, s mind a kettő tartalmát egyszerre a szájába öntötte. Ha nem elég nedves és puha a gumi, nem ragad hozzá a pénz. A Varick felé tartott és szorgalmasan rágott, de csak a jobb oldalon, hogy meg ne fájduljon a foga. Az autóbuszmegállónál végighasalt a jeges kanálisrács mellett. Az akna betonfenekét szemét, hó és néhány kis tócsa fedte. Módszeresen látott hozzá a pénzdarab felkutatásához, négyzetcentiméterenként vizsgálta végig a kanális minden pontját. Szíve nagyokat dobbant az izgatottságtól, és a fejében egy cukrászda kirakatának

4 csábos képe táncolt. Tíz perc múlt el eredménytelenül. Abbahagyta a kutatást, hogy leheletével melengesse egy kicsit a kezét. Aztán tovább folytatta a munkát. Már látta, hol van a pénz, félig egy tócsába merült, félig a betonpadlaton feküdt — nehéz cél. Görcsös félmosollyal az ajkán, többszörös csomót kötött a zsinór végére, a csomót körülnyomkodta a rágógumival úgy, hogy alul széles, homorú felület képződjék. A zsinór másik végét a csuklójára kötötte, nehogy ki találjon csúszni a kezéből. Még egyszer belenyomta a gumicsomót a szájába, hogy jó nedves legyen, aztán óvatosan leeresztette a fenékre. F

eszült figyelemmel dolgozott, s nem vette észre, hogy egy férfi jelent meg a háta mögött. Negyvenöt év körüli, rongyos emberke volt, arcát pirosra csípte a szél, de máskülönben májbajosan szürke volt a képe. Charlie előbb szerzett a fülével, mint a szemével tudomást róla: a férfi nehezen lélegzett, mint aki nagy terhet cipel. A fiú felpillantott, aztán tovább folytatta a munkát. Most következett a feladat legnehezebb része, arra összpontosította minden figyelmét. A gumikolonc függőónnak túl könnyű volt, valamilyen fortéllyal mégis rá kellett ejtenie a pénzdarabra, hogy hozzáragadjon. Százszor is meg kell próbálnia, míg egyszer sikerül. A férfi egy percig csöndesen figyelt. Aztán térdre ereszkedett Charlie mellett és rekedt hangon megszólalt: — ötvencentes, mi? Nézett lefelé a pénz fölött lógó zsinórra. — így nehéz, ugye? — kérdezte halkan. Charlie nem felelt. A férfi végigfigyelt még néhány próbálkozást. — Biztosan nagyon megdermedt a gumi ebben a hidegben — jegyezte meg. — Ügy látom, fiú, ez nem sikerül. Pedig sötétedik. Az ilyen munkához megfelelő szerszám kell. így sosem jön ki. — Magát ki kérdezte? Az ember felállt. Hirtelen körülnézett. Senki sem volt a láthatáron. Néhány lépést hátralépett, és kigombolta a kabátját. Belülről, bőrszíjakkal a béléshez volt erősítve négy seprűnyéldarab, egyenként kb. kilencvencentisek, mindegyik végén gumigyűrű, hogy egymáshoz lehessen erősíteni őket. Gyakorlott kézzel állította össze az egészet. Az utolsó végén egy kis gumiharang. Előrelépett, ügyesen beleillesztette a botot a kínális rácsa közé és térdre ereszkedve lenyomta a fenékre. — Megmutatom, hogyan csinálja a szakember — szólt könnyedén. Szeme kerülte a fiú arcát. — Ez csak az egyik módszer, a másik a zsírozó. Zsírozóval még karkötőt is kiemelek. De az aprópénzre a szívóharang alkalmas. — Mit képzel maga? — kiáltott Charlie dühösen. — Mit akar itt? — Megmutatom, fiam, hogyan csinálja a szakember. — Menjen innét! — Charlie bal kezével vadul megrántotta a férfi karját. Menjen innét! Az ember félretolta, és rekedt, rosszkedvű nevetést hallatott. — Mit akarsz? Úgysem tudod kiszedni — mondta. — Minek legyen a másé? Az ember egyik kezével a fejéhez kapott, dühében és fájdalmában majdnem felzokogott. — Na, ez hogy ízlett, te piszok? — kiáltott a fiú. A

férfi kergetni kezdte, de Charlie kétszer olyan fürge volt, és úgy ügyeskedett, hogy hóbarikád kerüljön kettejük közé. Egy perc múlva a férfi megállt, szája nyitva, kezét ziháló oldalához szorította. Aztán egyetlen szó nélkül visszament a kanálishoz, leguggolt és lenyomta a botját. A fiú őrjöngve lendült új és új támadásba. Vargabetűt írt le a férfi liáta mögött, és futtában odaröppentett egy darab olvadó jeget a nyakába. A férfi összerázkódott, de nem fordult hátra. Fölhúzta a botot, hogy egy másik résen át dugja le. Charlie megint nekiiramodott, most rúgni készült. A férfi káromkodva ugrott föl, amint a fiú ijedtében irányt változtatott, és ki akarta cselezni, elkapta a karját. Most megvolt: erősen markolta mind a két karját. A bot ott feküdt a kanálison kettejük között. — Ki kéne, hogy törjem a nyakad! — kiáltotta, és megrázta a fiút. — Megérdemelnéd, hogy kitörjem azt a kis patkánynyakad! De nem teszem. Látod? Kölyök vagy. De értsed meg... Charlie kitartóan rángatta magát, egyszerre kiszabadult, és abban a pil* Haladó amerikai író — Fenét nem tudom! — kiabált Charlie. — Hagyja békén! Az enyém! Bácsi, kérem... — Kapsz tőlem öt centet — szólt a férfi.-. Charlie elszántan húzta ki a zsinórját , és a zsebébe gyűrte. Aztán fölkelt, a férfi háta mögé lépett, és kegyetlenül vesén rúgta. A férfi felordított fájdalmában. Charlie azonnal hátrált vagy négy métert. — Ez piszok munka volt — nyögött a férfi, a hátát tapogatva. — Kitöröm a nyakad, te kis patkány. Majd elejtettem a botomat. Ugy pillanatig mozdulatlanul néz-*1 ték egymást. Harminc év volt köztük a különbség, de bizonyos tekintetben megdöbbentően hasonlítottak egymásra. Mind a kettő kicsi volt: a fiú fiúnak, a férfi férfinek. És mind a kettő arca meggyötört, konok. A férfi megint letérdelt, s közben óvatosan figyelte Charliet. Lenyomta a botot, de a fejét föltartotta. Charlie határozatlanul álldogált, aztán odaszaladt a járda mellett egy hókupachoz. A férfi odábbrukkolt, hogy szemmel kísérhesse. — Ha közel jössz, kitöröm a nyakad — szólt. — Figyelmeztetlek. Tűnj el innét. Most már az öt centet sem kapod meg. Dühös vagyok. Charlie kikapart egy jégdarabot a hókupacból. Teljes arejével ellenfeléhez vágta. Egy arasznyival célt tévesztett ugyan, de a férfi megijedt, és botját kirántva, talpra ugrott. Charlie ,a hókupac mögé húzódott. Reszketett, szemét az ellenségre szegezte és bemélyítette ujjait a jégkéreg alá. — Mindenáron verést akarsz, mi? — szólt a férfi keserűen. Szemét végigjáratta mindkét irányban a sötétedő utcán. — Mit gondolsz, öröm ez nekem? — kérdezte hirtelen. — Azt hiszed, passzióból megyek ökölre egy tacskóval ötven centért? Egy hógolyó térden találta, pontosan ott, ahol kopott kabátja már nem védte. Az öklét rázta, hangja felcsattant a dühtől. — Ellátom én a bajodat, ha csak az kell, te kölyök! — zihálva elhallgatott. Aztán eldobta a botot és előreszökött. Charlie odábbszalad előle. A férfi homlokát telibe találta egy szinte tiszta jégből gyúrt hógolyó. lanatban rátiport a férfi, tyúkszemére. Azzal már el is futott a hókupac biztonságos fedezéke mögé. A férfi elképedten nézte, arcát eltorzította a fájdalom. —• Szent isten — szólalt meg —, micsoda kis csatornapatkányl Hát bántottalak én téged? Nyúltam én hozzád egy ujjal is, mikor a kezem közt voltál? Beszélni akartam veled, ajánlani valamit. — Egy hógolyó mellbe találta. — Nézd — mondta. — Nem lesz az enyém, mert nem hagyod. Nem lesz a tiéd sem, mert én sem hagyom. Egyikünk sem kapja meg. Pedig már sötétedik. Hát én inkább osztozom veled. Kapsz huszonöt centet. — Nem kell! — kiabált Charlie. — Az az enyém, tudja meg! — egész testében reszketett. — Nem érted, hogy szerszám nélkül sohasem lesz a tiéd? — A férfi már könyörgött. — A rágógumid sem ér semmit ilyen hidegben. — Akkor is az enyém. — Édes istenem, hát te találtad, jől van — szólt a férfi. — De az enyém a szerszám. Én tudom csak kiszedni neked is meg magamnak is. — Nem kell. — Istenem, hát valamennyit csak kell kapnom belőle! — kiáltott a férfi, hangja elfúlt a szégyentől és keserűségtől. — Ez a foglalkozásom. Ebből élek. Nem érted? Talpalok egész nap. És nem találtam semmit. Valamit kell, hogy adj belőle. Muszáj! — Nem. A férfi széttárta a karját. — ö, te kölyök, te kölyök! — kiáltotta kétségbeesetten. — Lennél csak tíz évvel öregebb, megértenél. Azt hiszed, szívesen csinálom én ezt? Lennél csak tíz évvel öregebb, tudnék beszélni veled. Megértenél. C

harlie ajka elvékonyodott. A hidegtől foltos, fehér arcát elfutotta a düh. — Ha tíz évvel öregebb lennék, összetörném a pofáját -*• mondta. A férfi kínlódva hajolt le, és fölvette a botot. Sántikálva, kezével a veséjét tapogatva elindult. Sírt. Charlie diadalában reszketve állt, aztán az arca megkövült. Besötétedett. » Bányai Géza fordítása G] SZÖ 6 * 1983. szeptember 14.