Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-14 / 254. szám, szombat

EGY FALU ÚJ NEVET KERES Csodálatos gyógyszer. a Migrénem volt. Már harmadik napja agyrepesztő fájdalommal ébredtem. Ma reggel is fejfájással jöttem be munkahelyemre. Olyannyira fájt, úgy éreztem, nem bírom tovább. Igazán nehéz szívvel, de „rászántam" magam, hogy átmegyek az tizemt orvoshoz. Pont negyed tizenegyre érkeztem a rendelőbe. Négyen ültek, aktk revízióra vártak. Megkérdeztem, elkezdődött-e már a revíziós vizsgálat, vagy még rendel az orvosnő. A várakozók azt válaszolták, — még nincs revízió és tíz órakor bezárták a rendelőszoba ajtaját. Erre fel szerényen és udvariasan bekopogtattam. Senki nem válaszolt. Vártam. Fél tizenegykor bejött a váróterembe egy kolléganő, aki már erélyesebben kopogtatta meg a rendelő ajtaját, — mire az ápolónő kinyitotta. Ez alkalommal megkértem őt szépen, legyen szíves, szóljon az orvosnőnek vizsgáljon meg és adjon valami fájdalomcsillapítót. A nővér felhívta a figyelmemet, hogy csütörtökön csak tíz óráig rendel az orvosnő, utána már csak azok jöhetnek be, akik be vannak rendelve. Miért nem jöttem tíz óráig, hiszen addig szinte üres volt a rendelő. Megmagyaráztam, hogy tíz Óra előtt nem hagyhatom el helyem, — de hlgyje el borzasztó fájdalmaim vannak, különben nem ls jöttem volna át, — talán mégis fogadhatnak, tettem hozzá' reménykedve. — Várjon kérem, — mondta a nővér, megkérdeztem az orvosnőtől. Pár perc múlva kijött és azt mondta: jöjjön vissza a rendelés után. Elnézést kérek, a beteg ember ideges, türelmetlen. Sarkon fordultam és el akartam menni. Ugyanakkor belenyilalt a már amúgy ts jáj ó jejembe ... Visszafordultam és megkérdeztem újra. — Nővér kérem, hlgyje el, borzasztóan szenvedek .., Nem kaphatnék valamit? Rám nézett, megkérdezte, hogy szedek-e valamilyen orvosságot. Azt válaszoltam, hogy pillanatnyilag nem szedek semmit sem

t — Várjon — mondta. Ismét eltelt pár hosszú perc, amikor is végre kinyílt az ajtó és a nővér megjelent, kezében egy recepttel. Azt gondoltam, hogy közben megnézte milyen betegségben szenvedek, hiszen sajnos már régi „paciense" vagyok az üzemi rendelőintézetnek. De nem ez történt. A nővér megkérdezte tőlem: - Hogy hívják? Hol lakik? Mikor született? Amikor mindezt bediktáltam, az adatokat ráírta a már kiállított receptre és átadta nekem. Istenem, mennyit is fejlődött az orvosi tudomány. Már vannak olyan orvosok is, akik anélkül, hogy megnéznék a beteget, tudják, milyen orvosságra van szüksége. Es én „csodálatos" gyógyszert kaptam. K. E. Könyvtári útirajzot és riportkötetet írtak már az afrtkai őserdő meghódításáról, vagy a szibériai szovjet szüzföldek pionírjairól. A szerzők a legtöbb esetben úttörőknek, hősöknek nevezik azokat, akik az eddig parlagon fekvő területeket áldozatos munkával termővé tették és csak felsőfokban szólnak azokról, akik az anyaföld abból a részéből ls táplálékot nyernek az emberiségnek, ahol régebben a dzsungel uralkodott. Csehszlovákiában ilyen riportot sajnos már nem lehet írni, gondolta gyakran az újságíró, mikor a szüföldek fiatal megművelóiről olvasott néha egy-egy tudósítást. Es enyhe nosztalgiával gondolt arra, milyen könnyű dolguk is van e téren a szovjet kollégáknak, ök csak felülnek a vonatra, vagy a TU-104-esre, megteszik azt a „csekély" néhányezer kilométeres utat és már ott is vannak a szüzföldek művelői között. Itt aztán akaratlanul is arra gondol az ember, hogy a statisztika szinte naponta tudtunkra adja, hogy hazánkban egy-egy lakosra mindössze valamivel több mint egyharmad hektár termőterület jut. ŰSZI VERŐFÉNY (Barsi I. felv.) Romantikát keresett.„ František Belay ma már beismeri, hogy ő nem ls ismerte ötvenötben ezt a statisztikai adatot. Addig a bratislavai Kábelgyárban dolgozott. Szakmájánál — a gépszerelésnél — csak egyetlen dolgot szeretett Jobban: már kisdiákkorától módfelett kedvelte a kalandos útirajzokat, a cowboy-histdriákat. A könyvek olvasása nyomán csodálatos Idegen országokat Isjnert meg és egyetlen vágya volt, hogy legalább egyszer életében világot látha^, son. Talán ez a kóborlást vágy azt is megmagyarázza, miért jelentkezett akkor a határvidékre. Az agitátor akkor öntudatról, meg a fiatalok becsületéről beszélt neki órák hosszat, de ő nem azért Irta alá nevét a jelentkezési ívre. Egyszerűen azt gondolta, hogy majd csak eltelik valahogy az az egy brigádos év. Az alatt pedig majd meglát egyet-mást a világból. A járáson papírdarabot nyomtak a kezébe, belepislantott egy gondolatnyi ideig és csodálkozott rajta, hogy enynyi funkciót adtak neki egyszerre: HNB elnök lett, egyúttal kinevezték egy állami gazdaság igazgatójává, stb. stb. — A többieket majd utánad küldjük, — mondta neki a járási titkár. — Lakóhelyedet már elkészítettük, ülj fel a terepjáróra, az majd a rendeltetési helyre visz. Vegyes érzelmekkel fészkelődött Franto a terepjáró kocsi ülésén, miközben a motor dohogva^— szuszogva morzsolta a kilométereket. Jő három óráig mentek már a gépkocsin, mikor egy útkereszteződésnél megállt az autó. A sofőr egy kajlán álló helységnévtáblára mutatott. — Žebráky... Zebráky, olvasta Franto kétszer is a feliratot. Aztán csendesen tudomásul vette, hogy a falu, ahova irányították, még „csekély" négy kilométerre van az útkereszteződéstől, ahol most állnak. — No, haver — szólalt hozzá kedélyesen a sofőr —, megérkeztünk. Ez a tábla nekem, de még jobban a terepjárómnak azt mondja, hogy: „nincs tovább". Tíz éve csak a rókák adnak errefelé egymásnak randevút, a dülőutat már rég elmosta a vlz. A sofőr megfordította a kocsit. Lecsendesítette kis időre a gépet, majd megszólalt: — No, minden jót, haver. Aztán gázt adott és néhány másodperc múlva már csak a pocsolyák vizének enyhe fodrozása jelezte, hogy nemrég még erre járt a XX. század csodája. — Zebráky... Zebráky.... tűnődött el minduntalan Franto a falu nevén. Aztán csak úgy „magánhasználatra" lefordította a sző értelmét: „Koldusfalva." Lakosainak száma: egy Igaz, nem soká tartott, de volt olyan időszak is, amikor Franto, ha kimutatást készített a faluról, a végösszegbe, ahol azt tüntette fel, hány lakosa van Zebrákynak, azt Irta a megfelelő rovatba: „1". Közben azonban a falu egyetlen lakója bebarangolta a haiárt, végigjárta a gazzal benőtt régi házak portélt, de az udvarokban lakók helyett bombatölcséreket, játszadozó gyerekek helyett pedig csak üszkös falakat látott mindenütt. A járási székhelyen ls kérdezgette ettől is — attól ls, milyen falu volt az a Zebráky, de a hivatalos emberek közül senki sem emlékezett a régi lakókra. Azt tudták csak a mezőgazdasági osztályon, hogy határozat született, fel kell újítani a községet, meg kell művelni a földet. — Zebráky? — válaszolt végre Sokolovban egy öregember a már ezerszer feltett kérdésre ... Ogy emlékszem, igen Jó gazdák voltak abban a faluban. A németek felégették a háború végén. Talált valahol Franto egy régebbi kiadású lexikont, abban a „Zebráky" címszó alatt a következő kurta szöveg.volt; „A község lakói kizárólag földműveléssel foglalkoznak. Hires a falu az Itt termesztett burgonyafajtáról, de a gabonatermelésben is kiváló eredményeket érnek el. Lakosainak száma: 485." Kellemes meglepetés érte egyszer a fiatal HNB elnököt. Ügyes-bajos dolgai Intézéséből hazatérve az elárvult žebrákyi úton korszerű útépítő gépet pillantott meg. Eseményként emlegeti még most is, milyen jól esett tudni, hogy a járáson sem feledkeztek meg a gondjaira bízott faluról. Ötvenhat egyik ereszcsöpögtető februári napján pedig végre-valahára megérkezett Zebrákyba az első tizenkét brigádos. Valamennyien fiatalok voltak, egy sem ért még meg közülük 25 tavaszt. — Azt persze senki se gondolja a tizenkét brigádosról, emlékezik vlszsza rájuk Franto, hogy valamennyien mozgalmi dalokat énekelve, a legjobb akarattal jöttek ide dolgozni. Csupa jó tulajdonsággal megáldott mezőgazdasági brigád — különösen Itt a nyugati határvidéken —• esetleg csak az újságírók fantáziájában létezik. Olyan ls volt közöttük, aki akkoriban szabadult harmadszor a börtönből és nagykorúsága előtt is jónéhány évet töltött javítóintézetben. De a történelmi hűség kedvéért azt is meg kell mondani, hogy meggyőződéses CSISZ funkcionárius ls volt az érkezettek között. Jó tíz év után, 1956 tavaszán, három traktor ekéje újra megfordította Zebráky határának egykor oly zsíros földjét. Mert azt se gondolja ám senki, hogy az egy évtizedes parlagon hagyás nem hagyott nyomot a talajon. Szakember — tudós agronómus — érkezett egyszer két napra Zebrákyra. A földkóstoló — ahogy az egyszerű emberek nevezték a tudós férfiút — vizsgálgatta a talajt, aztán kijelentette: az évek folyamán elromlott a talajszerkezet, savanyú lett a žebrákyi föld, meszeznl kellene. Aztán összeszedte a derék ember a szerszámalt, gondosan kiírta az útiszámláját és úgy eltűnt, mint a kámfor. — Hm, meszeznl kellene, csodálkoztak az újdonsült mezőgazdászok. Meszeznl kellene... A tizenkettőből legalább tizenegyen, de az is lehet, hogy mind egy szálig, azt se tudták, ml fán terem a talajmeszezés. Volt, aki azt gondolta, hogy csak tréfált velük a földkóstoló. Ki hallott már Ilyet: meszeznl a földet...?! — Learattuk Zebrákyban az első termést. Hm, a hektárhozamokról talán inkább ne beszéljünk, mondja Franto, és mosolyából ls megtudtam, hogy az első év eredményeivel aligha indulhattak volna a nagy terméshozamok mesterei versenyében. Szakkönyvekből tanulták meg a gebrákyiak, hogy az olyan elvadult földnek, mint az övék, egyetlen orvossága van: az eke. Megtanulták közben azt ls, hogy a talajmeszezés valóban használ. A második év őszén mér annyira megszelídítették a földet, hogy öröm volt nézni, ahogy gyarapodtak a vetések; búzát, meg rozsot ls vetettek már abban az évbben. És 1956 őszén az első lakodalmat ls megtartották az újjászületett faluban. A fiatal pár vadonatúj lakásba költözött. Nem messze a régi falu üszkös romjaitól új házsor épült. A rákövetkező év nyarán pedig a gólya ls megjelent a fiatal pár háza tetején. Oláh Béla máig is büszkén emlegeti, hogy t „neki sikerült legelőször..." Franto büszkesége se lehetett sokkal kisebb, mert ő még Így emlékszik vissza arra a hat évvel ezelőtti nyári napra: Ahogy beírtuk annak a cseppségnek a nevét a község anyakönyvébe, olyanformán éreztem magam, mint akkor, mikor belemarkoltam az újjászületett faluban termett első gabonába. Csak most már biztos voltam benne, hogy a megkezdett munkánknak folytatója is lesz. A fiatalodó község Sokolov felől utazva, valami nyolc kilométerre a nyugati határtól, most is ott van az országút mellett a tábla: „Zebráky". Furcsa falunév. Ki gondolná, hogy Ilyen is vari? Ha a hegyek felől közelítené meg az ember ezt a községet, ahol nem jelzi tábla a falu nevét, aligha jutna az ember eszébe, hogy így kellene elnevezni ezt a települést. Takaros családi házak sora szegélyezi az utcát, kissé feljebb — a domboldalban — igen korszerű Istállókat lát az ember. Az istálló előtt egy Oktávla, meg valami négy motorkerékpár áll. — A fejőgulyások masinái, jegyzi meg Franto, a gazdaság vezetője. Tejtermelésre rendezkedtünk be az utolsó öt év alatt, mert erre igen jó feltételeink vannak. Tiszta, szellős istállókat építettünk hát. Itt bizony az állatgondozók is jól érzik magukat. — És valóban jól érzik magukat? Franto felelet helyett az új házak felé mutatott. Azt gondoltam először, hogy azt sorolja majd fel, hány TV készülék, hány mosógép, hány Jégszekrény van a faluban, meg hogy hogyan növekedett az utolsó öt, vagy tlz esztendő alatt a cukorfogyasztás. Franto azonban meglepetésemre egészen mással érvelt. — Csodálatos dolog, de annak ellenére, hogy akik akkor idejöttünk évről évre idősebbek vagyunk, a falu lakólnak átlagos életkora mégis folyton csökken. Nem értettem, mit akar ezzel mondani. Nem tréfálni akar velem a HNB elnöke? —, gondoltam. — Látja azokat a kéményeket azokon az új házakon? — Látom. És a kémények mellett a TV antennákat.,. — Eh, mit nekem azok az antennák! Azokat a kéményeket nézze csak meg jól. És jegyezze mag, hogy azokra a kéményekre, csaknem minden egyesre — szinte évente rászáll a gólya. Hét ezért csökken itt Zebrákyban az átlagos életkor. Ideje lenne már valami új nevet adni ennek a falunak. TÖTH MIHÁLY •ťr SZÉP EREDMÉNYEKET ért el 3 Strkovec építőt közül Lacika Olivér mérnök vezetése alatt dolgozó 200-tagú kollektíva. A második negyedben 206 lakást adtak át s ezzel behozták az első. negyedévi lemaradást. Az építésügyi minisztérium és az Építők Szakszervezetit Szövetségének Központi Bizottsága vándorzászlóval Jutalmazta jó munkájukat. A zászló átvétele alkalmából a kollektíva tagjai új szocialista vállalást tetteK a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója tiszteletére. Ivan Pohove] •k A KIRÁLYHELMECI ÁLLAMI GAZDASÁG perbenylkl részlegének traktorosai már hozzáláttak a talaj elkészítésihez az ószl vetések alá. Kótka Mihály is Petrigán András eddig 38 hektáron vigezték el az előkészítő talajlazítást él 10 hektáron elvetették az őszi árpát. Ugyanakkor Dócs Géza kukoricakombájnjával 17 hektárról takarította be a kukoricát és 604 tonna kukorlcasllót készített. Zelenák István it A JÖ GAZDA már az aratás Idején gondol a télen szükséges takarmányalap megteremtésére. Különösen ebben az Svben fontos az előrelátás, mivel szűkösen termett takarmány. Az eszkárosi szövetkezetben mindent elkövetnek, hogy biztosítsák az állatok téli takarmányszükségletét. Ezért aratás után minden üres földet tarlókeverékkel vetettek be. Ha sikerül egy. részét lekaszálják s a szálás takarmányhoz keverik, másrészét besllózzák, a maradékon pedig a fejőstehenek kiső őszig fognak legelni. Iván Sándor — * — A Szlovák Nemzeti Felkelés 19. évfordulója alkalmából Füleken fellépett a CSISZ Központi Bizottsága mellett működő Magyar Népművészeti Együttes. Jó hírneve már megelőzte az együttwt. A szabadtéri színpadon megrendezett előadás megnyerte a város lakólnak tetszésit. Farkas Lisili • • A NÁNAI ÁLLAMI GAZDASÁG dolgozói a hónap első napjaiban elvetették az őszi árpát. BecsUletes munkát végzett Csákós Imre traktoros, aki szeptember 8-án éjjel 50 hektáron befejezte n mélyszántást. A Nánal Állami Gazdaság b'erkl rísZlegén 100 hektáron termelnek kukoricát. Mivel a Garam mentén terül el a ku-: koricatábla, többször megöntözték. így most 100—120 mázsás haktárhozamra számítanak. A betakarítási munkálatokat — amelyeket október 1-én kezdenek el — géppel végzik. Meldlik Kálmán • * ti " s Földtani kutatás (CTKJ — A Központi Geológiai Hivatal vállalatainak dolgozói most köztársaságunk 51 helyén kutatnak új szénkészletek után. A legnagyobb munkahelyek Csehországban vannak. Nagyarányú kutatómunkák folynak Sokolovo, Most környékén, s az úgynevezett középcsehországi medencében. Fokozódik a kutatás Cheb vidékén ls, ahol nagy mennyiségű kiváló barnaszén-készletekre bukkantak. A LELESZI HATÄRBAN 1983. szeptember 14. * fl] SZÖ 5