Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-07 / 247. szám, szombat

Építsünk szilárd hidakat r MONDJÁK, AKIK LÁTTAK, hogy bolný Kubínban, a szlovák költőfeJedelem szülővárosában mulatságosnak tűnő, de talán Inkább'nagyon is elgondolkoztató eset történt a közelmúltban. A nyitrai magyar pedagógiai intézet nyelvszakos növendékei Északi Szlovákiában barangoltak, hát megtekintették a város irodalomtörténeti nevezetességét, a Hviezdoslav Múzeumot. Megnéztek már a pedagógusjelöltek mindent, ami érdekelte őket, amikor egyikük még egy kérdést intézett a vendégeket kalauzoló múzeumőrhöz: „Ha megengedi az elvtársnő, megkérem, mondjon valamit Petőfi és Hviezdoslav személyes, baráti kapcsolatairól." A jövendő pedagógusok felfigyeltek társuk és a múzeumőr párbeszédére. Már csak azért is, mert a Hviezdoslav-ereklyék gondos ápolója, mielőtt felelt volna, néhány pillanatig titokzatos,. kissé gúnyos mosolyt rejtegetett. Csak azután válaszolt, még mindig mosolyogva: — Kedves kollégám, mielőtt államvizsgára megy, melegen ajánlom, vegyen magának annyi fáradságot, lapozza fel a nyolcadikos irodalomtankönyvet és győződjék meg róla, hogy Hviezdoslavnak és Petőfinek legjobb akaratuk mellett se lehettek „személyes, baráti kapcsolataik", mert Hviezdoslav abban az esztendőben született, mikor Petőfi a segesvári csatában elesett. Az esetet ma már anekdótaként mesélik szerte az országban. És rengeteg ilyen anekdótába illő, de megtörtént esetet lehetne felhozni annak bizonyítására, milyen kevéssé Ismerik egymást a közös hazában élő szlovákok, meg a magyarok. Sajnos, arra is, mennyire nem ismerik a két nemzet fiataljai a világirodalmat. Egy másik — nem kevéssé súlyos eset viszont velem történt meg. Bratislava egyik antikváriumában böngészve összetalálkoztam egy szlovák kislánnyal — másodéves filozófussal. Évek óta ismerjük egymást, hát megkért, segítsek neki válogatni. Több könyvet akar vásárolni és csak úgy találomra böngész a könyvrengeíegben. — Láttam én itt a polcon, mondtam neki, egy szlovák Ady kötetet, meg egy vékony József Attila füzetet is valahol — szintén szlovák fordításban. Talán azokat ls megvehetnéd, ajánlottam a lánynak. A kislány elgondolkodott egy ideig, ráncolta értelmes homlokát, aztán ezt mondta: — Ady ... Jőzsef Attila ... mintha már hallottam volna valahol ezt a két nevet... SOK ÉVTIZEDES TERVEZGETÉS után, október 22-én megnyílik Anglia első Nemzeti Színháza. Sir Lawrence Ollvler igazgató bejelentette, hogy az első állami színház a Hamlettel nyitja kapuit Peter OToole ír színésszel a főszerepben. (Most tűnt fel a „Lawrence of Arabia" című filmben.) Bár a színház elsősorban klasszikus műsort tervez, az igazgató tiltakozott egyes lapoknak ama elnevezése ellen, hogy az új színpad tulajdonképpen „darabmúzeum" lesz. Az évad első felében mutatják be Brecht „Kurázsi jnama" című művét. KEDVEM LETT VOLNA ott a helyszínen mindent elmondani az ifjú filozopternek, amit a két költőóriásról tudtam, de. amikor újra végigzöngött agyamban a kislány félmondata: „mintha már halottam volna valahol ezt a két nevet", elment a kedvein a magyarázkodástól és egyszerre az a másik, Dolný Kubínban született, immár anékdótává vált történet ls az eszembe jutott. Meg eszembe jutott irodalompolitikánk, meg hogy az utóbbi tíz-tizenöt esztendő alatt hány cikk jelent meg arról, hogy a szomszédnépek irodalmi örökségét közös vagyonná kell tenni, meg hogy a csehek, szlovákok és a magyarok jó tizennyolc éve közös szocialista hazában élnek ebben az országban. De a tankönyvszerkesztőink és tantervcsinálólnk ls eszembe jutottak és az is, hányszor cikkeztünk már arról, hogy őszintén meg kell Ismertetnünk egymás kultúráját, hogy ezzel is újabb és újabb csapást mérhessünk a szocializmus mételyére, a nacionalista kilengésekre. Bizonyára nem kell bővebben magyarázni, hogy egymás kultúrájának, szellemi vagyonának megismerésével is szorosan összefügg e betegség elleni harc. Kell erre példa? Van elég, hiszen példával e téren éppen a nemzeti irodalmak legkiemelkedőbb egyéniségei járnak elől. NEHEZEN HISZEM EL például, hogy Ján Smrek vagy Németh László, vagy Fábry Zoltán nacionalista tudna lenni. Vagy Romáin Rolland és Thomas Mann a fasizmus sötét éveiben tudott volna uszítani egy másik nép ellen? Fábry Zoltánunk ugyan szívből tudja gyűlölni a német fasizmust és mindennemű más fasizmust is, de éppúgy tudja szeretni Heinét, mint JifI Wolkert, vagy József Attilát és Adyt. És azt hiszem, Ján Smrek a legburjánzőbb nacionalista kirohanások idején is Petőfire vagy Adyra gondolt, és Bartók is szlovák népdalokat gyűjtött a sötétség évei alatt is, nem törődve az egymás ellen uszító nacionalista propagandával. Ján Smreket csak úgy tudom elképzelni, hogy jó kertészként ebben a sötét korban ís Adyt, vagy valamelyik más nemzet költőjének művét ülteti át anyanyelvére és boldog, ha könyvtárában Hviezdoslav műve mellé teheti egy szomszéd nép nagy tollforgatójának kötetét. Ügy hiszem azonban, nem elég a szomszéd népek és az egész világ irodalma színe-javának megismertetéséhez egy-egy Fábry Zoltán, Ján Smrek, vagy Németh László. Ök esetleg csak átültethetik anyanyelvükre a világirodalom gyöngyszemeit. Ami e gyöngyszemek terjesztését, közkinccsé tételét illeti, többet tehetnének ebben a tankönyvszerkesztők, a tantervet összeállító pedagógusok, az irodalomtanárok. Nézzük csak meg, mi a helyzet az irodalomtanítás terén. Az érettségiző fiatal, ha csak nem rendelkezik különleges adottságokkal, és nem tanúsít rendkívüli érdekJirí Sindler: Lidicei nők lődést más népek irodalma — nem ls beszélve a szélesebb értelemben vett világirodalom — iránt, éretté nyilvánításakor vajmi keveset tud sokszor olyan óriásokról, mint Dosztojevszkij, Tolsztoj, Balzac, Thomas Mann, Vítézslav Nezval, Sadoveanu és mások. Azt esetleg még tudja róluk, mikor születtek, mikor haltak meg, de ezekkel az adatokkal a pedagógusoknak aligha sikerül felkelteniük a fiatalok érdeklődését az írók műveinek megismerése Iránt, A jelentősebb külföldi írókról esetleg a tankönyv végén megemlékeznek néhány lapon, de műveik kimerítőbb tárgyalására már aligha kerül sor. Az évvégi Ismétlések hajrájában a tanulók a külföldi Írók felett eseu leg csak átsiklanak. Azt is meg kell azonban mondani, hogy itt is pedagógusa válogatja. Általában azonban a tizenhét—tizennyolcévesek, ami a külföldi irodalom ismeretét illeti, tudatukban elég szegény képpel távoznak az Iskolából. AMI A HALADÖ NYUGATI irodalom jeles alakjaínak, műveinek ismeretét jelenti, itt még — ha lehet — sokkal rosszabb a helyzet. Kinek hogy, de nekem lelkileg, világnézetileg mindig erősödést Jelentett már diákkoromban ls, ha elolvastam Stelnbeck vagy Aragon egy-egy könyvét Jó volt tudni, hogy abban a világban is, ahol az ország vezetői könyörtelen harcot folytatnának a szocialista rendszer ellen, az Irodalom legjobbjai a haladás mellett tették le a garast. Ez mind az erőnkbe vetett hit megszilárdítását és a kommunisták igazságának hirdetését jelenti. Az érettségiző fiatalok zöme tudja-e, hogy ki Picasso, ismerik-e például Feuchtwangert, Johannes Bechert, a cseh, vagy a szlovák költők legjobbjait? Vagy hogy távolabbra is kiránduljunk — például Maupassant, a nagy burzsujbíráló nevét és műveit? A legtöbb esetben, sajnos, nem. Kedvelem a szlovák népet azért Is, mert olyan embereket adott a világnak, mint Hviezdoslav, mint Ján Smrek, akik módot adtak nekem és az egész emberiségnek, hogy megismerhessük hazánk nemzeteinek egyikét. De Franciaország, Németország, vagy a többi ország népeiről is az irodalmi müveken keresztül tudtam meg a legtöbbet. Megtudtam, hogy az egyszerű emberek itt nem azonosak az uralkodó osztályokkal, a hltlerekkel és a francókkal, hanem olyanok, mint amilyennek Aragon, vagy Frederico Garcia Lorca ábrázolta őket műveiben. AZ UTÖBBI ÉVEKBEN az irodalomtanításban — ha akaratlanul is — egy kicsit kínai falat emeltünk, ami más népek, főleg a szomszéd, baráti nemzetek irodalmának és ezen keresztül életének megismerését illeti. Beszélik, hogy a közeljövőben az irodalomoktatást is új alapokra helyezik. Építsünk a fal helyett most már az eddiginél szilárdabb hidakat, minden parton erős pillérekkel. TÖTH MIHÁLY Nagy Imre (RNK): Déli p i h e n ő (fametszet) GYURCSÓ ISTVÁN: MINDENKI TUDJA EREJÉT A nyárja ágán jószagú levél; nyárjalevéllel cicázgat a szél. Kérdez a szél, a zöld levél jelel; •— Egy csöpp nyarabska, nem több életem. De, te szél, mond, te meddig élsz ugyan.,.? Hajlik az ág, ahogy a szél suhan, s minden szűz levél reszket, úgy köszön, a szél meg csak fut a levélközön. 0 jeleljen, ő, a nagy kérdező? Lomb, bokor jelel — hallgat a fenyő, sziszegve szűri a büszke szelet, s zúgat a szél, a tűlevél nevet: — No, csak rázd magad, amíg rázhatodl Ott a füz, remeg, büntetlen bánthatod. Nyárfa-nyírfaág hajlik — Törzsem álll Ha meg törni kell, úgy dicsőbb halál, méltóbb jut nékem, te, te semmi vészi Remegjen az, ki meghajolni kész. Törzsem megtörhet, ha majd birokra vihar kér jel és villámok bokra. Téged, te szél, csak fölszúr, fölmetél tülevéllombom — Nevetlek, te szél.., íBám/dô/zaH a ô/änpxtdan Idén ősszel tizedszer rendezik meg a michálkovicei színházi szemlét, amely • 1954 óta immár hagyományos rendezvénye az ostravai színjátszóknak. A vállalkozás kezdeményezője és folytatója a Dűl Petr Cingr nevű báUTAT AZ ÚJNAK KOMMUNIZMUST ÉPÍTŐ társadalmunkban nemcsak az anyagi javak gyarapodnak rohamosan, átalakulás megy végbe az emberek tudatában is. Bár sokan még ma is rabjai a vallási előítéleteknek, az emberek nagy része a tudományos világnézet híve. Látható ez abból ís, hogy az élet és a világ keletkezésének bibliai magyarázata, a tudománytalan Idealista világnézet egyre jobban háttérbe szorul. A túlvilági lét hirdetése a legtöbb embert mosolyra készteti, mint ahogyan legyintünk a misztikus szertartásokra is. Ma már sokan a családi ünnepek alkalmából is az egyházi helyett az új életből fakadó, új tartalommal telített szocialista családi és társadalmi ünnepet igénylik. A falvakon ezen a téren nehezebb a helyzet. Annak ellenére, hogy a megváltozott életkörülményekkel párhuzamosan megváltozott az emberek gondolkodásmódja — a falu emberei sokat adnak mások véleményére. Mit szólnának a szomszédok, a rokonok, ha nem tartanánk templomi esküvőt, keresztelőt, ha hozzátartozóinkat nem temetnők pappal... Sok esetben egyedül ez az aggodalom gátolja az újat: tart vissza a családi és társadalmi események szocialista megünneplésétől. A fejlődésnek azonban ez sem emel gátat. Ahol jól dolgoznak a polgári bizottságok s ahol nincs hiány felvilágosító munkában, ott rohamosan terjed az új szokás s nem megy eseményszámba és senki sem botránkozik meg, ha a házasságkötést, a keresztelőt, vagy a temetést nem a régi módon tartják. Természetesen az új szokások tartósan, szélesebb kprben csak akkor honosodnak ipeg, ha a kommunisták, a helyi nemzeti bizottságok és a helyi tömegszervezetek vezetői s mindenki, aki felvilágosító munkát végez, újra és újra hangoztatja: a családi és társadalmi ünnepek esetében is elavult a régi; az új szokások nemcsak szebbek, de tartalmasabbak és kifejezőbbek is. Helyesen cselekszenek azok, akik a felvilágosító munka során a burzsoá erkölcsökről sem feledkeznek meg. Ez az „erkölcs" megengedhetőnek tartotta, hogy fiatalok vagyoni érdekből házasodjanak... S ez egyház, az Ilyen házasságtól sem vonta meg az áldást... Köztudomású, hogy régen például a vagyoni helyzet szabta meg azt is, hogy a halottat milyen halottként temették el. A módosabb családoknak „nagy halottalk" vpltak, akiknek nagy temetést rendeztek. A szegényekkel megtörtént, hogyha nem fizették meg az egyházi adót, az egyház megtagadta a temetési szertartást... Ahol hivatkoznak és emlékeznek e történetedre, ott könynyen tör utat az új. A kezdeményezés azonban egymagában kevés. Fontos az is, hogy az új szokások sehol se maradjanak támogatás és irányítás nélkül. A mának megfelelő, a mai ember gondolat- és érzésvilágát kifejező kezdeményezést minden eszközzel segíteni, támogatni kell. A POLGÁRI BIZOTTSÁGOK számos községben minden igényt kielégítve dolgoznak. Igazi úttörők, felejthetetlen élményszerzők. Vannak viszont még olyan községek is, ahol az új szokások azért nem vernek gyökeret, mert a kezdeményezést nincs aki támogassa, s ha igen, a családi és a társadalmi eseményeket nem tudják széppé, vonzóvá, felejthetetlenné tenni. Előfordul, hogy néhol túl sokat is törődnek a családi események szocialista módon történő megünneplésével. Nem akarjuk senki kedvét szegni, de a túlzott előkészítés és szervezés sem jó. Ha egy-egy eseményt agyonszervezünk és jellegét eltúlozzuk —• az ünnepély kínos, az ünnepeltek feszélyezve érzik magukat. Az pedig nem Igazi ünnep, ahol a résztvevők nem érzik magukat jól. Ml hát a teendő? Az agyonszervezés és a reklámozás helyett adjunk őszinte segítséget, tanúsítsunk baráti részvétet. Egy-két lényegbevágó meleg emberi szó sokszor többet ér, mint a külsőségeiben pompás, de kimért és hivatalos ünneplés. A családi és társadalmi ünnepeket nem a hivatalos aktusok, hanem az egyszerű emberi megnyilvánulások teszik széppé, felejthetetlenné. Arra kell törekedni, hogy ezek az események mindig természetesek és meghittek legyenek. Az újat ezen a téreu sem a formaságokért támogatjuk. Akik a belső tartalom átérzése nélkül, csupán azért követik az új szokásokat, mert ezt ma így „kell" — azok nincsenek tisztában az új szokások lényegével: ünneplésük sem lehet igazi. Utat követelünk az újnak, ezen az új úton azonban csak azok közlekedjenek, akik nemcsak élvezni, de szeretni és becsülni is tudják az újat... A MAI ÉLETBŐL EREDŐ, a mai társadalomnak megfelelő szokások előbb-utóbb mindenütt diadalmaskodnak. A folyamatot meggyorsíthatjuk, ha a családi és a társadalmi ünnepeknek olyan keretet biztosítunk, amilyet Jelentőségüknél fogva megérdemelnek, (b) nyaüzem szakszervezeti klubja, pontosabban ennek a Marx nevét viselő színházi szakosztálya. E fesztivál jellegű színházi szemlén nemcsak az ostravai és közelvidéki műkedvelő csoportok, hanem távolabbról érkező színjátszók is résztvesznek. Ezért a műkedvelő színpad kultúrájának fejlesztésén túlmenően azt a jelentőséget ls tulajdonítjuk az évenként megismétlődő találkozóknak, hogy alkalmat ad a bányász-színjátszóknak kölcsönös megismerkedésre. A hatidlovai és a prievidzal színJátszóknak is maradandó élményt jelent a michálkovicei út, amire művészi akarásuk és tehetségük javával készülnek minden évben. A magas színvonalú cseh műkedvelő színjátszás vetélkedőjén ís magasra értékelik a szlovákiai résztvevőket. Szép elismerést szoktak nyerni, nemcsak a szereplők mint például a prievidzal Nádasdyné, a handlovai Kostrec és mások, hanem a rendezők is, elsősorban a fáradhatatlan és áldozatos F. Jonáš. A színjátszók találkozói megerősítik a színpad szerelmeseiben a nemzetköziség érzetét is. A bányász-színjátszásnak nagy múltja van. Idén ünnepli például az ostravai Marx-színkör fenállásának 45. évfordulóját. A handlovai bányászok művelődési háza, a volt „üzemi klub" 1951-től működik, de maga a színjátszás, amelyet a munkásszínkör ápolt, ekkor már harmincéves múltra tekintett vissza. A novákyi bányászoknak csak az ötvenes évek derekán jutott tető a kultúrtörekvéseik fölé, ma Prievidzán szintén méltó palota épült, ahol nemcsak a színjátszók, hanem más érdeklődésű amatőrök (festők, fényképészek stb.) ls fejleszthetik művészetüket. 1955-ben a pôtori bányászok is elindultak a műkedvelő színjátszás, nehéz, de hálás útján. A bányászklubok krónikájában olvassuk, hogy csupán 1955-től 1959-ig tizenkilenc színdarabot mutattak be. Azóta sok Idő telt el, erről a pötoriaknak kellene beszámolniuk, mert abban, amit elértek, amivel példát mutatnak nem kellene szerénykedniük. [sz.) (963. szeptember 10. * ÜJ SZÖ 5