Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-07 / 247. szám, szombat

BRAZÍLIAI ÚTIJEGYZETEK A Panatr do Brasil légiforgal­mi társaiig gépe hosszas rocifei tartózkodás után tovább vitt minket... A partvidéki növény­zet mélyzöld színét ismét az óceán kéksége váltotta fel, majd hirtelen Rio tűnt fel alattunk. A repülőgép ereszkedik és vi­lágosan kibontakozódnak a kő­rengetok fölött kezét széttáró Krisztus-szobor körvonalai a Corcovado hegycsúcson. Rióban A Galeao repülőteret széles aszfaltút köti össze a város köz­pontjával. Szakadatlanul özön­lik az autóbuszok, személyautók áradata. Óriási méretű reklá­mok hirdetik a Bacardi rumot, a Palmollv szappant... A város legelőkelőbb utcáján, a zajos és tágas Vargas űton hajtunk be a központba. Getűllo Vargas a brazil törté­nelem bonyolult és ellentmon­dásos alakja volt. Sokáig nem élit haladú politikus hírében. Am mégsem tudott belenyugodni az észak-amerikai imperialisták gazdasági uralmába és kétségbe­esésében agyonlőtte magát elnö­ki palotájában. Végrendeletében átkozta az idegen monopóliumo­kat és nemzeti függetlenségi harcra szólította fel az ország népét. A Vargas sugárútról a Rio Branco utcára tértünk be. „Ten­gertől tengerig" vonul, vagyis átszeli a Guanabara-öblöt. A Maua tér közelében sok kis üz­let a brazillal vadon „kincseit" kinélgatja: gyönyörű, tarka pa­pagájokat, kék amazon-lepkékat, teknősbáka-páncélokat. Mindez arra emlékeztet, hogy van egy másik Brazília Is, a trópusi rej­télyek országa. Minél beljebb haladunk a Rio Brancon. annál sűrűbb a gyalogosok és az autók árada­ta. Ragyognak az emeletes há­zak ablakai, az Üzletek és ven­déglők kirakatai. Az utca arcu­lata hirtelen szigorúbb kifeje­zést ölt: a kormányépületek kö­vetkeznek, melyek a bankkal és a városi színházzal együtt Rio hagyományos központját alkot­ják. Itt terül el Cineland, a film országa. Kis térségen rengeteg mozi és zajos könyvpiac. A kioszkok egymással versen­genek a vevőkért. Az egyik kioszkban bőjtös ábrázatú jám­bor apáca katolikus Irodalmi termékeket kínál a szentek éle­tétől a „kommunizmus ördögi lényegéről" szóié „tanulmányo­kig . Persze, más művekkei is találkozhatunk, például olya­nokkal, amelyek a Szovjetunió Városok és emberek Széles sugárút Rio de Janelróban sikereit, e szovjet űrhajósokat, az új Kubát népszerűsítik. A könyvkereskedések versen­gése néha egészen elfajul. Az „Antikommunista Keresztény Mozgalomhoz" tartozé suhancok olykor bombákat hajigálnak a baladó szellemű Irodalmi ter­mékeket árusító kioszkokba. A banképületeken is időnkint dühödt feliratok jelennek még, melyek követelik, hogy számol­janak le a kommunistákkal. Rio gyorsan fejlődik. Széles, modern útvonalai a város köz­pontjából sugárszerűen vonul­nak a peremrészek felé. Kariókók Rio lakossága nagyon szereti az életet, ezért latin-amerikai Párizsnak nevezik városukat. A szorgalmas karlókák, ahogyan Rio lakói magukat nevezik, sze­reltlk a dalt, a vidámságot. A ha­gyományos karnevál napjaiban szinte tombolnak jókedvükben. Rio utcái ilyenkor hatalmas fel­vonulás színterévé változnak. A karlókáknak, s általában a brazíliaiaknak még egy szép szokásuk van: a vendégszeretet. Nincs olyan asztal, ahol ne lát­nák szívesen az Idegent fokete babból, rizsből és mániákéból készült hagyományos eledelük­kel ... A természet és az emberek Ha az ember Rio de Janelró­ból Sao Panlóba utazik autóbu­szon, megilletődve gondol azok­ra a vakmerő emberekre, akik nehéz körülmények között szik­lába vájták a nagyszerű műutat. Brazília hegyei temérdek kin­cset rejtenek magukban. Meny­nyi arany, vas, kőolaj, szén, gyémánt, mangán halmozódott fel évezredeken ít a természet óriási kincseskamrájában! Meny­nyi erő rejlik a hatalmas víz­esésekben és folyamokban! Az ország évente mintegy kétmll­116 tonna kávét termel, erdői értékes fafajtákban rendkívül gazdagok. A rengeteg természeti kincs nem sok hasznot hozott a brazil népnek. Először a portugál gyar­matosítók fosztották kl az or­szágot; őket a műit században kiűzték. A jenki Imperializmus tökéletesítette a rablás módsze­reit. A brazil nemzetgazdaság­ba beruházott másfél milliárd dollár mesés jövedelmet ered-' ményez. A gyáripar jelentős ré­sze a társaságok vagy külföldi magánszemélyek tulajdonában van. Nemrég hoztak egy tör­vényt, mely korlátozza a nye­reségkivitelt. Az országot kizsákmányoló monopolisták igyekszenek elrej­teni összeharácsolt vagyonukat a nép haragja elől. Senki sem tudja, milyen összegeket őriz­tetnek a svájci, észak-amerikai és más bankok páncélszekré­nyeiben. Az viszont konkrét tény, hogy a legutóbbi 15 évben kb. négymilliárd dollárt vittek ki az országból az Egyesült Államok­ba. E mesés gazdaság létreho­zói pedig rosszul tápláltságban, különféle betegségekben, ínség­ben szenvednek. Huszonhárom millió brazíliait Izületi bajok gyötörnek, 8 millió maláriás. Évente százezren halnak meg tüdőbajban, s ezer újszülött kö­zül 350 nem éri meg az egy évet. A parasztlakosságú észak­keleti részeken az átlag életkor nem haladja meg a 27 évet. Sao Paulában A Sao Pauo-1 felhőkarcolók egészen eltakarják a látóhatárt. A város egyik, legnagyobb neve­zetessége az Iparlnga múzeum, mely hasonló nevű dombon épült. Az ország történelmével összefüggő páratlan festménye­ket, könyveket s egyéb gyűjte­ményekot őriznek itt. A múzeu­mot környező parkban még min­dig áll az a kunyhó, amelyben 141 évvel ezelőtt I. Pedro csá­szár a függetlenség kikiáltásá­nak küszöbén álmatlan éjszakát töltött. Erről a dombról hirdet­ték ki a független Brazília meg­születését. Sao Paulo nemcsak a politi­kai függetlenség bölcsője: Itt születik a korszerű Ipar. Autó­és repülőgépgyárak, elektron­műszereket gyártó vállalatok és gépgyárak vannak a városban és környékén. Rióval szemben komolyság és üzleti élet jellem­ző a városra. Nem hiába mond­ják: „Sao Paulában keresik, Rió­ban meg költik a pénzt." Sao Paulóban tömörül az or­szág munkásosztályának javaré­sze. Innen származott sok neves politikus, lakosságénak negyed­része európai vagy észak-ameri­kai származású. Külön klubjaik, újságaik, társaságuk van. Meg­ismerkedtem egy német család­dal. A férj és feleség már Itt született, a férfi a Mercedes­Benz cég kereskedelmi képvise­lője. Meg akart róla győzni, hogy cége az ország igazi „jóte­vője", de végül elárulta, hogy a motorokat és bizonyos alkat­részeket — nem kis haszonnal - az NSZK szállítja. Egy brazil vállalatigazgatóval is beszélgettem. Az energikus fiatalembertől ezt hallottam: — Legfőbb gondunk, hogyan mentsük meg a nemzetgazdasá­got a külföldi monopóliumoktól. Nehéz körülmények között har­colunk ... A brazil nagyiparo­sok egyre világosabban felisme­rik, hogy a „Szövetség a hala­dásért" cégér alatt nyújtott ame­rikai „segítség" nem más, mint a neokolonlallzmus raffináltabb formája. Ezért gyarapodnak az ország­ban a független nemzeti politi­kát követelő erők. A brazil kor­mány a nemzetgazdaság erősí­tésére és feljesztésére töreked­ve hároméves tervet dolgozott kl (1963—1965), amely a nem­zeti össztermelés évi 7 százalé­kos növekedését Irányozza elő. JURIJ GVOZGYEV MADAGASZKÁRI ŰTIJEGYZETEK A szigetország hétköznapjai A kopár domboldalak vö­röses színe, a rizste­raszok és völgyek zöldje, a hazai tájakra emlékeztető csalitok mindjárt szembeötle­nek az idegennek, amikor Tananarive, a Malgas Köztár­saság fővárosa felé közele­dünk. Persze a látszat csal, mert Madagaszkár növényvilá­ga rendkívül gazdag olyan növényekben is, amelyek más országokban aligha lelhetők fel. Hat-hétezer ilyen külön­leges növényfajtát tartanak számon. A szigetország 280 ezer la­kosú fővárosa tizenkét dom­bon terül el. A legmagasab­blkon fekszik egy őrségi erő­dítmény a később épült ki­rályi és miniszterelnöki pa­lotával. Lent színpompás ke­leti vásár tárul a vendég sze­me elé: temérdek gyümölcs, zöldség, gabona, mézeskalács, szekfű, gladlolusz... Megállok egy kioszknál. Tarkállik a kifüggesztett új­ságok címe. A Független Ma­dagaszkár például a szociál­demokrata kormánypárt napi­lapja, az Imungu Vauvau új­ságot pedig az ellenzéki Füg­getlenségi Kongresszus Párt adja ki. Ebből is arra követ­keztethetünk, hogy az ország politikai élete élénk. Bátran állíthatjuk, hogy az embereket leginkább a gazda­sági fejlődés kérdései foglal­koztatják. Bár az ország már három éve független, helyzete nem sokat változott. A gazda­sági irányítás most is a fran­ciák kezében van. A világ ne­gyedik legnagyobb szigetének kül- és belkereskedelmét szin­te monopoljog alapján a Com­pagnie Lyonnes és a Compag­nie Marsaillaises bonyolítja le. M adagaszkár agrárország. Fő terménye a kávé, a rizs, a cukornád, a banán, a manioka és a babfélék. Az évente kétszer termő gazdag földet nem vallhatja teljesen magáénak a malgas paraszt. A legjobb központi és part­menti földeket koncessziós alapon (legalább 30 évig) francia társaságok és gyarma­tosítók bitorolják. Több mint kétmillió hektár föld van eu­rópai kézen. Egy malgas pa­raszt átlag földtulajdona nem haladja meg a két hektárt, viszont egy európaira 113 hektár jut. Sok paraszt kény­telen a termés harmadáért földet bérelni. A szigetlakók gyakran em­legetik a már régen megol­dásra váró földreformot. Azt azonban még nem tudják, mi­lyen feltételek mellett kapnák vissza földjüket. A kormány közben kísérle­teket tesz a parasztság nehéz sorsának megkönnyítésére és szorgalmazza a szövetkezeti mozgalmat. E mozgalom egyik fő feladata a parasztot kifosz­tó közvetítő félreállítása. M adagaszkáron most van „tél", s az ország köz­ponti részein a hőmérő 15— MADAGASZKÁR KELETI PARTVIDCKEN A CSATORNAHÁLÓ­ZATTAL ÖSSZEKÖTÖTT LAGÜNÁK 600 KM HOSSZÚ VlZI UTAT ALKOTNAK. 20 fokot mutat a nulla fö­lött. Az egyik Ilyen „hideg" napon találkozunk Philibert Tsiranával, a köztársaság el­nökével. Az elnök székházában, az Aidafiavarat palotában foga­dott bennünket. Valaha itt volt a királyi kormány szék­helye. A sziget megszállása után, a múlt század végén a franciák az utolsó malgas kormány számos miniszterét agyonlőtték és III. Ravanalo­na királynőt száműzték. Ide­genben halt meg. A nép azon­ban nem törődött bele sorsá­ba. Időnkint felkelések rob­bantak kl. A franciák évtize­deken át próbálták „pacifi­kálni" Madagaszkárt. Ennek több mint százezer malgas esett áldozatul. 1947-ben Ismét felkelés tört ki, mely azután felszabadító háborúvá terebé­lyesedett. A franciák Ismét vérbe fojtották a szabadság­mozgalmat, de 1960-ban kény­telenek voltak függetlenséget „ajándékozni" Madagaszkár­nak. Baráti, fesztelen légkörben másfél órát beszélgettünk az elnökkel. A szovjet—malgas kapcsolatok távlatalt érintő kérdésünkre így válaszolt: „Jelenleg nehéz diplomáciai kapcsolatokat létesíteni, de ápolhatjuk a kulturális és a kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek egyengethetik a dip­lomáciai kapcsolatok későbbi felvételének útját." ...A szorgalmas és a füg­getlenség megszilárdításának útján az első lépéseket (evő malgas néphez fűződő leg­szebb emlékekkel váltunk el Madagaszkártól. L. VOLNOV Pierre Cames párizsi tudósítónk írja; Túl sok a bor Alig néhány napja tart még csak a szüret, s a fran­cia délvidék szőlőtermesztői­nek pincéi már félig megtel­tek. A készlet már most 25 millió hektoliter, a szüret vé­géig pedig valószínűleg eléri a 35 millió hektolitert. A pa­rasztok azt kérdik, vajon hol helyezik majd el az új ter­mést? A kormány ugyanis maga ellenőrzi a borpiacot és dönt a behozatalról is. (Tíz millió hektolitert importáltak kül­földről, annak ellenére, hogy a francia borkészlet már amúgyis túl sok.) A parasztoknak nehéz hely­zete kedvezett a nagykeres­kedelemnek. Leestek az árak. A bor literjét az eddigi 50 centime helyett 35 centimért vagy még ennél ls olcsóbban veszik, a városban azonban még mindig drága. A bor li­terjét ott 1,50 frankért árusít­ják. (Ebből az adó 0,30 frank literenként.) A bortermelők azt várták, hogy a kormány szanálni fog­ja a borpiacot, de mindeddig semmi sem történt az ügyben. A kormány úgy látszik a rossz Időre spekulál, s ha továbbra sem javul az idő, nincs kizár­va, hogy a termés egy része tőnkre megy. De furcsa szö­vetségese van a francia kor­mánynak! Egyre nőnek az árak Hivatalos statisztikai adatok szerint az árak egy év alatt 6 százalékkal emelkedtek, és különösen észlelhető volt ez a drágulás július havában. Szeptemberben 3—4 százalék­kal emelkedik majd a szén ára. Az év eleje óta 8,2 szá­zalékkal drágult a hús, a lak­bérek pedig 8 százalékkal emelkedtek. Ha ez így megy tovább, tel­jesen értéküket vesztik a ke­servesen kiharcolt béremelé­sek. A kormány sokat beszél az „árleszállítás! tervről", de ígé­reteit senki sem veszi komo­lyan. 1958 augusztusában De Gaulle ünnepélyesen kijelen­tette: „Szilárd elhatározá­sunk, hogy megakadályozzuk az árak emelkedését." Azóta 24 százalékkal magasabbak a létfenntartási költségek. Igaz, hogy soha még a tő­kések profltjai nem voltak olyan fontosak, és a katonai kiadások — annak ellenére, hogy véget ért az algériai há­ború — soha sem voltak olyan magasak mint most. A francia nép Igen drága árat fizet a De Gaulle-kormány ké­szülőben levő atombombájá­ért. Riport az Egyesült Arab Köztársaságból Merinói juhok a sivatagban C sak néhány kilométer­nyire a sivatagtól, a csillogó, akvamarlnkék ten­ger partján, a magasba emel­kedő Rasz el Hlkma meredek szirtiére építette egykor Fa­ruk exktrál'y a kéjlakát. Ma azonban e díszes, oszlopos épület — jél úton Marsa Matruch és El Alameln között — egy szervezetnek nyújt hajlékot, mely az Egyesült Arab Köztársaságban az asszu­ánl duzzasztógát mellett a legnagyobb szabású iparosítá­st tervekért jelelős. A Gene­ral Desert Development Orga­nlsatlon — az általános sl­vatagátalakításl szervezet székhelye ez. Feladatainak sokféleségét egy országban, — melynek területe még 96,5 százalékban sivatag, — csak az tudja valóban felmérni, aki a számos átalakítási terv egynéhányát látta s beszélt az emberekkel. A Földközi-tenger partfának szlklavonulatat mögött kb. 1 km hosszában lapos sivatag­völgy terül el, melyet Faruk király annakidején aligha méltathatott figyelemre, hi­szen csak olyan közönséges sivatagvidék volt ez, mint a többt. Ma azonban különös látványt nyúft e völgy a lá­togatónak: száz szélkerék fo­rog itt szaporán a tenger fe­lől fújó friss szélben, s ezek a malmok vízszivattyúkat haj­tanak. A víz pedig — élet a sivatagbanI Minden egyes szi­vattyútelep körül a zöld és sárga négyzetek arról tanús­kodnak, hogy évezredek óta most először keletkezik itt szerves élet. Szűzföldek és juhnyájak A völgy bejáratánál, né­hány magas pálmával átellen­ben egy lejtőről erősbégetés hallatszik. Kétezer juh legel ott. Hazai fajták, valamint Magyarországról és az NDK­ból behozott törzskönyvezett merinók. Kísérlett állomás ez olyan állatok kitenyésztésére, amelyek a legjobban alkal­mazkodnak a nehéz feltéte­lekhez, az Alexandriától 100 km hosszan egészen a líbiai határhoz, Szallumlg húzódó ún. sivatagi tengerparton. A cél a húson kívül mindenek­előtt gyapfúszerzés, hogy az ország még fiatál textilipara ne szoruljon behozatalra. A slvatagátalakltással az EAK-ban elsősorban szüzfölde­ket nyernek a túlzsúfolt Ní­lus-völgy és delta agyag­kunyhói lakosainak. Vonatko­zik ez elsősorban a már em­lített Felszabadítás-tartomány­ra a delta nyugati felében, ahol immár tíz úf falu nyújt hajlékot és földet száz-száz parasztcsaládnak. Ugyanez a cél a Stnai-félsztgeten, s er­ről gondoskodik az ún. Ol Völgy nagy terve is, mely a Nílus völgyével párhuzamosan az oázisok egész sorát köti majd össze, s ahôl több mtnt száz 800 m mély kút fúrá­sával már most U 000 feddan (vagyis 5000 hektár) sivatagi földet tettek termékennyé. Az EAK így könnyít a fel­lahok nehéz sorsán s Idővel telfesen megváltoztatta életü­ket. Ehhez járul még hozzá a tavaly végrehajtott második földreform, mely a nagybirto­kosoknak fejenként már csak 42 hektárt hagyott meg, s ily módon alaposan meggyöngí­tette őket. E második agrárreformmal az állam eddig több mint 100 000 hektár földet kobzott el s éppen e napokban osztja szét ezeket a nincstelen fel­lahoknak. Ide tartoznak egyébként a letartóztatott ká­bítószer-csempészektől elkob­zott földbirtokok ts. Letelepülnek a vándorló beduinok Itt, a Rasz el Hlkma kör­nyékén s a Szahara keleti nyúlványában, a Nyugati-siva­tagban a fajtiszta merinó ju­hok tenyésztésével nemcsak gazdasági, hanem egyben szo­ciális problémát is igyeksze­nek megoldani. Csaknem 60 ezer beduin él még nomád életet errefelé. A szélkerekek völgyében és kb. 200 km-nyi­re innen keletre, az ún. Burg el Arabban sok évszázad óta most első ízben telepednek le. Minden család 40 évi le­fizetésre szélkerékkel hajtott szivattyút és az ehhez tarto­zó megművelhető földet kap fiatal olajbogyó-, füge- és mandulafákkal együtt. — Szívesen hagyjuk ma­gunkat letelepedésre „kény­szeríteni", ha ez javunkra vá­lik — mondja Abd El Rah­man, egy szakállas beduin, akt teára hívott meg bennün­ket tágas sátrába, melyet há­za mellett még megtartott. Az első 100 beduin itt már vég­érvényesen megtelepedett. A fügeültetvények a stélkerekek erdeje alatt az egyszerű, de méltóságteljes emberek fé­nyes munkaeredményelről ta­núskodnak, aktk ttt szövetke­zetekbe tömörültek. ÁRMIN GREIM DI SE 3 4 * 196 3- *zeptember 7-

Next

/
Thumbnails
Contents