Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-22 / 262. szám, vasárnap

A teljesség kedvéért nem sza­bad megfeledkeznünk a Lég­gümbárusről. Még mielőtt pat­tanásig feszülő tarka gömbjei és hur­kái feltűntek volna a láthatáron, skót dudák nyivákolását hallottuk. Mindig ugyanazt a nótát fújta, amelynek hangjai mellett egy angol filmben a szövetséges haderők ágyúdörgés köze­pette partra szálltak Normandiában. Olyan sovány és aszott volt, hogy mindig attól féltünk, léggömbjei egy­szer csak magukkal ragadják a felle­gekbe. ••"A „B" skatulyába tartozott még az Áktatáskás Sompolygó. Egyszer éppen ebéd közben Ijesztett ránk, amikor kopogás nélkül megjelent a szobában. Fiatal volt, legfeljebb 25 éves és kék szvettert hordott. Az indiai kormány megbízottjaként mutatkozott be s ez­után aktatáskájából tisztítószereket húzott elő. Nem sokat, mert egykettő­re megértette, hogy hangzatos titulu­sa nem keltett hatást s amit elénk rakott — tégelyeket, üvegcséket —, szaporán ismét táskája mélyébe süly­Verdi, a ficsúr és a többiek Szouha lyesztette. S mint ahogy jött, éppoly zajtalanul állt odább. Valahol a „B" és a „C" csoport mezsgyéjén állt be a Hegedűs, — ke­reskedő és művész egy személyben. Feje tetején hordott kosarából ap­rócska hegedűket, (volt benne vagy 25 darab) igyekezett rásózni a dellii koncertmesterekre. Puhán és álinata­gan mint egy nagy maestro lépke­dett az utcán. Hegedűjét nyakával a gyomrához támasztotta és a fordítva tartott vonóval fáradhatatlanul nyúz­ta — nyekergette. Hozzá fiatalos, szilaj és örökösen kipihent hangján valamilyen izgatott és mesteri trillák­kal tarkított dallamot énekelt. Éppen ezek miatt a trillák miatt, meg azért mert kosarából sohasem fogytak ki a „stradivárik", inkább a művé­szek, mintsem a kereskedők kategó­riájába soroltuk. Ezzel szemben a Majmos és a Kecs­kés Férfi vitathatatlanul a „C" ska­tulyába tartozott. Életük — külön-külön és együtt­véve — egyáltalán nem volt gondta­lan. Különösen a majmok sorsa volt mostoha. Mert mivel is vonhatja ma­gára egy majom a figyelmet ott, ahol egész csordákban szabadon futkosnak, még a fővárosban is! Abban az or­szágban, amelynek a majomexportja a világon az első helyen áll! Hát igen, itt, mondjuk, egy liba hatna egzoti­kusan s ha még táncolni is tudna, azt már mindenki megnézné. De egy inajom? Még háziasszonyunk farkas­kutyája is — amely egyébként elősze­retettel aludt a nyolcszázötöseink alatt — megvetette őket. Amint meg­hallotta a dobok és a csörgők ricsaját — amivel ezek a művészek a nyilvá­nosságot figyelmeztették jöttükre —, fülét hegyezte és a levegőbe szima­tolt. Majd rafináltan megválasztott fedezékéből olyan ijesztően ugatta meg ezeket a boldogtalanokat, mint­ha legalábbis esküdt ellenségei len­nének. A kecskét mindez nem hozta ki a sodrából, már csak azért sem, mert ő vérbeli ficsúr volt. Hófehér szőrzetének, fekete nyakának s ugyan­csak fekete plasztronjának összhang­ját egyetlen folt sem zavarta. Külön­ben is ő volt az előadás fénypontja. Mutatványa mellett egészen eltörpült a majmok vásári hopszaszája és ba­nális szerelmi jelenete. A hölgy pu cér volt, míg a gavallér ezüstflitte­rekkel ékített szoknyácskában és düftinblúzocskában díszelgett és ami­kor megható mozdulattal átkarolta a hölgyet, hatásosan lehunyta zöld szemét. Persze nem a gyönyörűségtől, hanem attól való félelmében, hogy Gúlám majd rásóz egyet a nádpálcá­val, ha partnernőiét nem öleli meg a kellő szenvedéllyel. Ez a művészi teljesítmény még a kecskét iš hide­geri hagyta, inkább azt nézte, hol csenhetne el valami ínyencfalatot, még mielőtt felhangzik Gúlám csör­gőinek felajzott, szaggatott hangja. Gúlám az első pillantásra nagyon mogorva ember benyomását keltette. De amint a kecskére került sor, vo­násain buzdító, csaknem bűbájos mo­soly fénye ömlött szét: No gyere, te szakállas, most jön a te parádés szá­mod, nehogy szégyent hozzál a fejem­re! A kecske mindezt már jól is­merte ós a profik magabiztosságával nézte, ahogy Gúlám egymásra rakja a kis fahasábokat. Aztán a jobb mell­ső lábával kipróbálta, hogy elég szi­lárdan áll-e felülről a harmadik koc­ka, horkantott egyet, majd bal patáját is felhelyezte a hasábra. Így állt egy darabig, mintha azon tépelődne, va­jon nem lenne-e jobb csupán a hátsó lábain — majom módra — ugrabug­rálni, de rögtön megcsóválta a fejét s máris kezdetét vette a nagy mutat­vány. Ami igaz, az igaz, egy kecske sok mindent tudhat! Meredek lejtő­kön mászkálni, függőleges sziklafala­kon kapaszkodni — s mindez meg se kottyaft neki. De, hogy mind a négy lábával egy ingó-bingó, háromujjnyi széles hasábon egyensúlyozzon? Nos Gúlám, most aztán túllőttél a célon, most jön majd a nagy leégés... Megint csak egymásra néztek. Gú­lám azzal a derűlátó mosolyával, a kecske fellobbanó zöld fénnyel a sze­mében és hipp-hopp, már a harmadik patája is felkerült a faalkotmányra. Közben alig észrevehetően felemelte mellső patáit, a hátsókat alácsúsztat­ta, kidomborította a hátát, homorított, és máris büszkén tekintett körül alig öklömnyi trónjáról, Gúlám is ragyo­gott az örömtől, csak a majmok vág­tak közönyös ábrázatot, „kecske-do­log, mi közünk hozzá ...". Két nappal e vegyes kvartet után egy művész-hármas vonult végig a Golf Liksen. Csengettyűszó vezette be a menetet, majd mélabús, bensősége­sen áradó dal következett harmó­niumkísérettel s csak azután nagy so­kára jelentek meg ők — a Három Szent Királyok, ahogy mi neveztük őket. Az ájtatos aláfestés valószínű­leg hozzátartozik a hivatásukhoz — véltük —, s hogy jámborságuk nagy hatást tesz az emberekre. De nem tett. Melettünk amolyan felfuvalkodott urambátyám lakott, valószínűleg adó­hivatalnok, aki előszeretettel heveré­szett fonott hintaszékében s félig le­hunyt szemmel mustrálgatta végig a vékony kis táncosnőt, akinek bokáit kösöntyűk ékesítették s tarka gazel­lákkal meg zebrákkal telepingált hosszú szoknyájában pergett-forgott előtte. Tizenkét évesnek néztük, de kiderült, hogy ő a trió legfiatalabb tagja, mindössze nyolc esztendős. Tánca végeztével Szouha mindannyi­szor szájára mutatott: éhes vagyok, száb — mondta bűbájos mosolya. Az adóhivatali urambátyámra azonban ÍRTÁK: ZIKMUND és HANZELKA rétség után Patran, a családi trió tizenegyéves művészeti vezetője végre elpanaszolta családfenntartói gond­jait. „Apánk tavalyelőtt meghalt, öten vagyunk testvérek, ez itt ni, Parkasz, tízéves és otthon még két kislány van, de azok nem tudnak úgy tán­colni, mint Szoulian." Megkapták a már szokásos jutal­mukat, egy rúpiát és egy-egy darab csokoládét. Szouha az ércpénzt a „fő­nök" zsebébe csúsztatta, felugrott, s a ház előtti kavicsokból felmarkolt egy csomót s a magasba dobta ... Ebben a pillanatban ismét gyermek volt. De amint a következő ház elé értek, megint csak átvedlett táncos­nővé, aki bánatos dalocskákat énekel, hogy az övéi számára megkeresse a mindennapi kenyeret. Olvasni egyikük sem tudott. Írni? Azt még kevésbé. Iskolába járni, uram? Nincs nekünk arra időnk. Ki keresné meg akkor beteg anyánk és a gyerekek be­tevő falatját? A művészek családjának további tagja volt talán a legkedvezőtlenebb helyzetben. Sem kerékpárral, sem majommal, sem hordozható harmóniummal nem rendelkezett. Egyetlen tőkéje Izmos és Rugalmas Teste volt. Egy dobbos­sal társult, de a sikerek oroszlánré­sze az ő érdeme volt. A dobosnak csupán a közönség figyelmét kellett felkeltenie és eszeveszett dobpergés­sel tudtul adni, hogy most valami egészen rendkívüli dolognak lesznek tanúi. De a felelősség terhe mégis csak az Izmos és Rugalmas Test vál­lait nyomta. Az utca porában, pon­tosan a dobpergés ritmusához iga­zodva hányta a bukfenceket, merész cigánykerekekkel felváltva, járt a ke­zén s fejével a térde között jógo­gyakorlatokat mutatott be. Végül elő­vette egyetlen rekvizitumát, a rongy­szőnyeget. Gondosan szétteregette 3 földön, fejállásban illeszkedett rajta s ebben a kényelmetlen helyzetben néhány pillanatra' megmerevedett. Aztán hirtelen felpattant s az erőfe­szítéstől még véraláfutásos szemmel hozzálátott a megérdemelt fellépti díj beszedéséhez. Hamuszürke volt az arca s haja ga­lambősz, mint egy aggastyáné. s máris büszkén tekintett körül, alig öklömnyi trónjáról * A múlt vasárnapi számunkban meg­jelent, A csend világa „nem kerül elő­adásra" című riport második része. sohasem mosolygott ilyen megejtően. Tudta, hogy hiába, tudta, hogy az dhótijának mélyéből nagy nehezen néhány ércpénzt halász ki, majd hosz­szas fontolgatás után kiválaszt belő­lük két ánt s odadobja a fűbe, Szou­ha lába elé ... December volt s a hőmérő regge­lente 4—5 fokot mutatott; de a Há­rom Szent Királyok mégis mezítláb jártak. Miért nem vesznek maguknak legalább egy szandált? űt héti lsn;e­Bárcsak minden őszülő hajzaton se­gítene ez a csodaszer — mondogatták a véletlenül összeverődött nézők. — A közönséges víz! Az üt porának vastag rétege alól ugyanis tizenkilenc esztendős Izmos 6s Rugalmas Test tekintett rájuk. Szudarsan, a zsonglőr! Nos, elérkeztünk az utolsó csoport­hoz, a „p" skatulyához. Nejn könnyű róluk írni. De nem mehetünk el mellettük behunyt szem­mel, azt állítva, hogy Delhiben ilyen nfncs. Amikor már negyedik hónapja tar­tózkodtunk Indiában, a Times of In­dia egyik cikkében beismerte, hogy csak Delhiben 7000-re rúg a nyilván­tartott koldusok száma s hogy a vá­ros területén több mint ezer bélpok­los (leprás) él. A cikkíró megjegyez­te, hogy végre valahára ezeknek a sorsáról ls kellene dönteni és hozzá­tette, hogy a legjobb lenne talán egész Indiára kiterjeszteni az 1959­ben hozott ún. bombayi törvényt a kéregetés, koldulás betiltásáról és hozátette azt is, hogy a legokosabb lenne a koldulókat egyszerűen bebör­tönözni. Az egyik ilyen szerencsétlen flótás, akinek feje fölött a fogház Damok­lesz-kardja függött, a VAK VERDI volt. Ki tudja, mi volt az Igazi neve, lehet, hogy Patel, lehet, hogy Mehta, ezzel ugyan senki sem törődött és senki sem volt rá kíváncsi. Mindenki megkönnyebbült, amikor Verdi végre befejezte a saját hegedűkíséretével elvonyított áriáit és felesége végre felszedte a néhány pénzdarabot, ame­lyet a lábuk elé hajítottak. Verdinek hívtuk, mert műsorán kizárólag olasz áriák szerepeltek s még soha senki sem hallott tőle valamilyen más dalt. A Golf Llnks északi felében levő 58-as számú ház elé minden hétfőn pontosan 4 órára érkezett meg; eb­ben a rendszerességben volt valami kísérteties, mintha világtalan életének ritmusát valamilyen óriási karmesteri pálca vagy metronóm irányítaná és szüntelenül hajszolná, hogy minél több án-t és pajszá-t szerezzen. A BÉLPOKLOS kétszer jött .egy hó­napban. Emberroncs egy kis kocsin. Orr nélküli arcát és a bal orcáján le­vő lyukat csak az új lakóknak mu­tatta meg; vele szemben a legadako­zóbbak a mamák voltak, akik fehér ruhában öltöztetett „kis lordjaik"-at még attól is meg akarták kímélni, hogy csupán egy pillantást is vesse­nek az élet „csúnya oldalára". No és persze a gyönge idegzetűek. „Légy szíves, dobjál már neki egy rúpiát" — nyafogott a szomszédasszo­nyunk, annak az adóhivatali urambá­tyámnak a felesége. „Nem értein* hogy ezt miért tűri a kormány!" A csoport harmadik tagja — szinte hihetetlen — a szó szoros értelmé­ben úgy festett, mintha skatulyából vették volna elő. ű volt az „ELE­GÁNS KOLDUS". Lerázhatatlan. Áz volt az elve, hogy „az idő pénz" — azaz így nézett arra az időre, amit jajgatással, sirámokkal, rábeszélések­kel, az összes szentekre való esküdö­zéssel és egyéb munkamódszerekkel töltött. Nagy szorgalma sohasem té­vesztette el a hatást, Igaz, hogy soha­sem jajveszékelt üres, lakatlan ház előtt. Átlátott a függönyökön is. Ta­lán még a falakon ls. Sirámait szi­dalmak ís tarkították, ugató hangort és nagyon haragosan végezte be fan­tasztikus elégiáját. Egyszer próbára akartuk tenni kitartását. Tíz percig bírtuk, tovább ezt a borzalmat már nem viselhettük el. Eltette a rúpiát, szemrehányóan né­zett fel az ablakunkra és angolul mondta: „Saab, not coming every layl" „Hi­szen nem is jövök mintlen nap, száb!" Hogyan alakul majd a sorsuk, mi lesz velük — Verdivel, a Bélpoklos­sal és az Elegánssal akkor —, ha majd valóban érvénybe lép az 1959­es törvény?! Vegyipari gépek és berendezések AZ UTÓBBI IDŐBEN talán egy iparágazat sem fejlődik olyan gyor­san, mint a vegyipar. Ez azzal ma­gyarázható, hogy a vegyipar szinte felmérhetetlen lehetőségeket rejteget, s már jelenleg is olyan termékekkel látja el a népgazdaságot, melyek nél­kül elképzelhetetlen a modern em­ber élete. Ez előtt az aránylag fiatal iparágazat előtt óriási távlatok van­nak, annak ellenére, hogy már ma ls ezrével sorolhatnánk fel a vegyipa­ri termékeket. Természetesen ennek megfelelően fejlődik a vegyipari gép­gyártás is. A vegyiparnak — s ennek keretében a vegyipari gépgyártásnak — az utóbbi években hazánkban is nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ez megnyilvánul a vegyipari üzémek épí­tése és a vegyipari gépgyártás fej­lesztése terén is. A vegyipari gépek és berendezések gyártása hazánkban a Královo Pole-i Gépgyárba, és a Hradec Králové-i Győzelmes Február vállalatba összpontosul. A két vállalat között került sor a termelési prog­ram szakosítására, ami jobban előse­gíti a vegyipari gépek és berendezé­sek fejlesztését. Vegyipari gépeink és berendezé­seink ötven százalékát exportáljuk. Az utóbbi Időben olajfinomítókat építet­tünk az Egyesült Arab Köztársaság­ban, Homszban, Alexandriában, Szuez­ban, cellulózüzemet Romániában, víz­tisztító állomást Kairóban és Alexand­riában, ammóniakészítő üzemet Len­gyelországban és Romániában. Vegy­ipari berendezéseink túlnyomó részét azonban a Szovjetunió vásárolja. Az itthon épülő hatalmas vegyipari kom­binátok gépeit és berendezéseit a csehszlovák tervezőintézetek és ter­melőüzemek biztosítják. Milyen be­rendezéseket gyártunk? — Az anor­ganikus kémia területén a kénsav gyártásához szükséges berendezése­ket, nitrogénműtrágyagyári berende­zéseket stb. Gyártunk olyan beren­dezéseket ís, melyek segítségével ve­gyi úton nyerjük a fémet az ércből. Ilyen berendezések működnek legna­gyobb alumíníumgyárunkban, s ha­sonló berendezéseket Magyarország­nak ís szállítottunk. Üzembe helye­zünk ezenkívül nikkel és kobaltgya­rat is. Az organikus kémia terülelén a kőolaj feldolgozásán kívül már üzembe helyeztünk és építünk számos petrokémiai üzemet, melyekben pél­dául polietilént, polipropilént, szinte­tikus kaucsukot és szeszt, PVC-anya­gokat, szilont, metilalkoholt, benzént stb. gyártunk. Épülőfélben van az új köszénkátrányt készítő kombinát is. Vegyipari gépgyáraink szállíthat­nak berendezéseket a barnaszénkát­rány készítéséhez, a barnaszén gázo­sításához, a gázok tisztításához és a kokszoláshoz is. Jelentős a cellulóz és papíripari gépek gyártása is. Fi­gyelemre méltó eredményeket értünk el a szennyvíz-tisztító álloipások be­rendezéseinek gyártása terén, ahol elsajátítottuk a világon Ismert leg­korszerűbb módszereket. Számos tisz­tító állomást helyeztünk üzembe nagy sikerrel. EREDMÉNYESEN FOGLALKOZUNK a szintetikus műszálak gyártásához szükséges gépek fejlesztésével is. Az utóbbi években óriási fejlődésnek in­dult gumi- és plasztikanyag iparunk, melyek gépeit és berendezéseit szin­tén vegyipari gépgyáraink szolgáltat­ják. E célra külön üzemet építettünk, mely kizárólag ebben a szakmában szükséges gépek és berendezések , gyártásával foglalkozik. Általában el­mondhatjuk, hogy a csehszlovák vegy­ipar nemcsak mennyiségben gyarapo­dik, hanem minőségileg is rohamosan fejlődik: az ágazat világviszonylatban figyelemmel kíséri, milyen irányban fejlődnek a vegyipari gépek és beren­dezések. E téren a törekvések a nagy teljesítményű egységek fejlesztésére, a folyamatos vegyi-technológiai eljá­rások elsajátítására s a vegyipari ter­melés automatizálására irányulnak. Figyelemmel kísérjük az új technoló­giai folyamatok fejlődését, mely a be­rendezések hatékonyabb kihasználá­sára, a berendezések egyszerűsítésé­re és a műszaki színvonal emelésére vezet. Az ez irányú fejlődés lehetővé teszi, hogy csökkentsük az anyagszük­ségletet, a kezelőszemélyzet létszá­mát nemcsak az egyes gépeknél, ha­nem egész üzemegységekben is. Hazánkban nagy teljesítményű vegyipari gépgyárakat építettünk, s ezek korszerű gépparkkal rendel­keznek. A korszerű termelés, valamint a vegyij>ari gépek és berendezések gyártásának szakosítása azt eredmé­nyezi, hogy magas munkatermelé­kenységet és számtalan esetben ki­váló minőséget érünk el. S ez a tény igen jelentős, különösen ha fi­gyelembe vesszük, hogy a vegyipari gépgyártásban számításba vehető min­den féle és fajtájú gépeket, beren­dezéseket és műszereket gyártunk. Ezek közül megemlíthetjük még a tisztító oszlopokat, — 10 méter átmé­rőig —, párolókat, reaktorokat, ma­gas mpomású aparatúrákat, szűrőket, centmugákat, keverőket, szárítókat, rotációs kemencéket stb. Vegyiüzemek komplettizálásához szállítani tudunk magas nyomású kompresszorokat, turbinákat, mérő és szabályozó beren­dezéseket — egyszóval mindazt, ami egy korszerű vegyiüzem építéséhez szükséges. A BRNÖI V. NEMZETKÖZI VÁSÁ­RON természetesen nem mutattunk be mindent. Ez egyrészt lehetetlen, hisz vegyipari gépeinkben rendkívül nagy a választék. Másrészt pedig: vegyipari gépeink, berendezéseink és műszereink nagyobbrészt már ismer­tek az előző vásárokról s minőségük elismert az egész világon. Így töl 1) esetben csupán modelleket mutatunk Be. Ilyen például a kokszgáz kivoná­sát szolgáló berendezés modellje, a tisztító oszlop modellje s a gumiab­roncsot gyártó üzem modellje is. Mindemellet elég nagy választékban mutatunk be gépeket és berendezé­seket — közöttük számos újdonságot: vulkanizáló prést, hűtőberendezése­ket, jégkészítő gépet stb. Az érdek­lődés legújabb gyártmányaink iránt nagy, s ez kifejezésre jut a keres­kedelmi szerződések megkötésében is. (ksj tpj S7,ö 4 * K r" "zopiemlífr 23.

Next

/
Thumbnails
Contents