Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-08 / 217. szám, csütörtök

KÖZÖSEN, EGYÜTTES ERŐVEL ŰJ FELADATOK ELŐTT A NÉPMŰVELÉS A tudományos-fantasztikus filmek tersti fesztiválján az „Arany űrhajó dijával" tüntették ki az „Ikaria XB 1" cimü filmünket Képünkön: A kitüntetést O. Hofman, a barrandovi stúdió dramaturgja (balról) vette át. (Foto: CTK — felv.) ZALA JÓZSEF: Az öreg almafa A borízzel telített almát újra, meg újra dúsan adta. Nyűgös igáját húzó szülőm nyárutón megpihent alatta. Viaskodott a viharokkal, le is törött az egyik ága, de a másikban a zamatból tartalékolt az újabb nyárra. Végül is nem termett már többet. Gallyaktól, s ágaktól megfosztva úgy állott, mintha életéért bocsánatkérőn szabadkozna. Egykedvűen tűri a fűrészt, gyümölcs helyett most magát adja; enyhül anyám tüzelőgondja, sülhet-főhet szerény falatja. MÉG TART A KÁNIKULA, lassan azonban vége a nyárnak. Az őszi, téli napok beköszöntésével új szerepkör vár a népművelés dolgozóira is. Űszszel, télen kevesebb a munka, és talán kevesebb a gond is Több idő jut összejövetelekre, jobban esik a szórakozás. Nem felesleges ezért, ha már most gondolunk az elkövetkező hetekre. hónapokra és megnézzük, mi a teendő, hogyan készülnek népművelésünk dolgozói új feladataik elvégzésére. jelenleg mind a művelődési otthonok, mind az üzemi és szövetkezeti klubok, valamint a társadalmi és tömegszervezetek dolgozói (öbbek között a távlati lervekei készítik. Tudják, hogy terv, előre meghatározott munkaprogram nélkül a népművelés is csak sötétben botorkálás. A terv összeállításánál az elmúlt évek tapasztalata, a kulturális, valamint a népnevelő munka eddig észlelt fény — és árnyoldala a kiindulási pont. Van mihez nyúlni, van mira építeni. Ha a bemutatott műsorok nem is voltak mindig kiemelkedők, 'sőt ha a színvonalat Illetően többször hiányérzetet ls hagytak — kulturális együtteseink és népnevelőink nagy munkát végeztek, szép eredményeket értek el. Akár az ismeretterjesztő előadásokat, akár a színdarabbemutatókat nézzük — mindenképpen ismereteket nyújtottak a tudás, a művelődés magvait hintették el. A megnövekedett igények most új feladatok elé állítják mind a társadalmi és tömegszervezetekben, mind a művelődés! otthonokban, valamint az üzemi és a szövetkezeti klubokban dolgozó együttesek tagjait, vezetőit, általában népművelésünk minden dolgozóját. MA, MIKOR A TEI^EVlZIÖ révén a hivatásos művészek játékéval is egyre nagyobb tömegek ismerkednek meg, a műkedvelőknek ls Jobbat, vonzóbbat kell nyújtaniuk mint évekkel ezelőtt. De nemcsak a műkedvelőktől, nemcsak a szakköri munkától várunk többet. Sokkal többet várunk az ismeretterjesztőktől is. Ma már előadások sem tarthatók úgy, mint egykor. A televízió ezen a téren ls példát mutat és színvonalat diktál. Az előadásokat tehát vonzóvá, érdekessé kell tenni minden alkalommal. Egyébként aligha számíthatunk érdeklődésre. Ezen túlmenően nagyon fontos, az előadások tartalmának a meghatározása ls. A kollektív gazdaság munkakörülményeiből következik, hogy a szövetkezeti dolgozóknak sok máson kívül a technika iránt is megnőtt az érdeklődésük és a fogékonyságuk. Részben ennek, részben pedig a megnövekedett politikai fejlettségnek tulajdonítható, hogy földműveseinket ls egyre jobban foglalkoztatják a világürutazás és egyéb aktuális problémák. V

andának a szeme fekete volt, közepén arany ponttal, a haja meg szőke. Nem sikerült megmondanom neki, hogy szeretem, még azt sem tudtam, hogy Vandának hívják. Egy reggel megállt a híd közepén, megvárta, amíg erőt veszek magamon és néhány lépéssel közeledem, majd így szólt: „Nézze, ez olyan, mint a lidércnyomás! Egy hónapja úgy követ, mintha az árnyékom lenne. Mondja el, amit^ akar, és aztán ne beszéljünk többéi" Azt mondtam: „Hogyan? Nem értette meg?" Abban a pillanatban egy hölgy lépett el mellettünk, kézenfogva vezetett egy kislányt és a lecke Ismételgetésére kényszerítette. A lányka még szinte félálomban hej begte: „legyek, legyél, legyen... Mi ketten nevetni kezdtünk, így akartuk leküzdeni zavarunkat. Vanda egyik kezével a korlátra támaszkodott, én ls így tettem. Néztem a folyót: zöld volt és magas, szinte súrolta az ablakokat, amelyek mögött az ezüstművesek dolgoztak. A folyóra mutattam, s így szóltam: „Nézze azt az embert, aki abban a kis csónakban evez!" Úgy tűnt, ez a legfontosabb, amit mondhattam neki: így felelt: „Látszik, hogy nincs más dolga. Irigylem." , A híd végén a négy évszak szobrai álltak, vállal egymásnak fordulva. Tizennyolc évesek voltunk, és az újságírás mesterségét tanultam az egyik lapnál, ő eladónő volt egy divatáru-kereskedésben. Napi hét lírát keresett, apjával és anyjával élt együtt; apja Igazságügyi tisztviselő volt, házakhoz járt váltóköveteléseket behajtani. A hídon adtunk egymásnak találkozót minden reggel egy éven át. A folyó túlsó partján lakott, a Tavasz és a Nyár oldalán. Feketekávét Ittunk az eszpresszóban, frissen sült brióst vettünk hozzá és megfeleztük, ö belemártotta saját részét, kicsiket harapva ette meg, s szürcsölte a kávét, mielőtt leNeves olasz író Példák bizonyítják, hogy azokban a falvakban, ahol már ilyen vonatkozású előadásokat tartottak egy-egy előadásra az eddigieket kétszeresen meghaladó közönség gyűlt össze. A MAI FALU LAKOSSÁGA rendszeresen olvas újságot, hallgat rádiót és sokan a televíziót is nézik. Az olyan kérdésekről, mint a kozmikus sebesség, a súlytalanság állapota, az űrkutatás tudományos és politikai jelentősége, képzeteik s egyre pontosabb ismereteik vannak, amelyeket ismeretterjesztő előadásokkal lehet bővíteni, tökéletesíteni, de csak abban az esetben, ha az előadások színvonalasak és minden tekintetben lekötik az érdeklődök figyelmét. Falvalnkon is, amit régen csodálkozva hallgattak, az ma már Ismert és keveset mond. Éppen ezért napjaink előadói nem elégedhetnek meg a tények egyszerű közlésével. Az előadóknak alaposan ismerniük kell azt a tudományágat, amelyről előadásuk szól. A szakismeretek és a művelődés iránt megnövekedett igények kielégítésére sok faluban már az elmúlt időszakban is tartottak olyan termelési előadássorozatokat, amelyek a nagyüzemi mezőgazdaság munkaproblémáira válaszoltak. A termelés új formáival foglalkozó előadások tetszettek, egyre több hallgatót vonzottak. Miért ne tarthatnának a jövőben is a művelődési otthonok, a tömegszervezetek helyi csoportjai és az ismeretterjesztő társaság vidéki kirendeltségei olyan előadásokat, amelyek közvetlenül érintik egy-egy vidék vagy termelési ágazat dolgozóit? Szükségesek a sajátos érdeklődést kielégítő előadások, s ebben az esetben Is első helyen áll a színvonal kérdése. Mezőgazdasági előadásokat sem tarthatnak olyanok, akik mit sem értenek a korszerű nagyüzemi gazdálkodáshoz és az „előadást" úgy tartják meg, hogy brosúrát olvasnak föl. A MŰVELŐDÉSI OTTHONOKBAN szerzett egybehangzó vélemény szerint úgyszólván mindenütt sikeresek voltak a világűrről szóló előadásokon kivül a közgazdasági és jogi kérdésekkel foglalkozó előadások is. Ezek számos gyakorlati ismeret elsajátításán kívül elmélyítették a hallgatókban azt a felismerést, hogy a szövetkezeti gazdálkodás előnyt, emberibb életet, magasabbrendű életformát nyújt a falu dolgozóinak. A közgazdasági kérdések helyes —, és tegyük hozzá — világos, hozzáértő elemzése már eddig is sokban hozzájárult és a jövőben még minden bizonnyal hozzájárul a parasztság és a munkásosztály egymásra utaltságának, a mezőgazdasági termelés elengedhetetlen szükséges növelésének és még sok más égetően fontos problémának a helyes megértéséhez. A közgazdasági témájú előadások hozzásegítik a hallgatókat a saját, és a szocialista társadalom érdekei közötti összefüggések megértéséhez és ahhoz, hogy gondolkodásukat, érzelmi életüket és általában egész magatartásukat a szocialista társadalom törekvései hassák át, A FALUN végzett népművelési munka feladatait és lehetőségeit növeli az is, hogy falusi dolgozóinknak — nem utolsó sorban a szövetkezeti gazdálkodás révén — sokkal több szabad idejük van, mint régen. Ennek következtében nemcsak többet, de jobban is akarnak szőrakozni, művelődni, mint a múltban. Bizony alaposan szégyenben maradnak, akik lebecsülik, vagy félvállról veszik a falusi dolgozók műveltségét, a bemutatókon nyilvánított hozzáértésüket. Az utóbbi időben többször hallottuk, hogy egyszerű falusi emberek milyen hozzáértéssel és találóan bírálták a hivatásos színészeket, előadókat. A falu és a város közötti különbség eltűnése ebben is kifejeződik. Mások tehát a viszonyok, másképpen kell a népművelésnek Is megnyilvánulnia, mint akárcsak néhány éve. A régi, jól bevált módszerek felhasználhatók, keresni kell azonban az újat, a korszerűt. A mérce ma minden tekintetben magasabb, mint a múltban volt. Népművelőink ezért készülnek már most minden eddiginél gondosabb, körültekintőbb munkával az elkövetkező Időszakra. Kulturális dolgozóink véleménye szerint kulturális téren a jövőben nem az a cél, hogy szaporítsuk a különféle bemutatók és összejövetelek számát. A fő feladat a népművelési munka színvonalának az emelése. Inkább kevesebbet, de jobbat, mindig mindenből. Ezenkívül a népművelési munka tartalmának a helyi viszonyokhoz alkalmazott határozott kialakítása a másik fontos feladat. Nem túlzás, ha azt mondjuk, az elkövetkező hetek, hónapok teendői: emelni a szinvonalat, a helyi viszonyoknak megfelelően közösen, együttes erővel dolgozni. NAGYOBBAK AZ IGÉNYEK, új feladat előtt áll a népművelés. Ez a munka azonban eredményes lesz, ha a szervezetek összefognak és erejüket a helyi nemzeti bizottságok iránymutatása szerint együttesen összpontosítják az elvégzésére váró feladatokra. Több helyen máris azt tapasztaltuk, hogy az őszi, téli időszakra történő felkészülés az együttes munka jegyében történik: népművelésünk dolgozói azonkívül, hogy összehangolják a terveiket, a munkát ls közösen végBALAZS BÉLA TIZENÖT FILMBŐL egy rossz — ezzel jellemezte egy párizsi újság a francia fővárosban most bemutatott Marilyn című filmet, amelyet Marilyn Monroe 15 filmjéből állítottak össze. Az összevissza egymásra halmozódó jeleneteknek semmi értelmét nem találta a közönség és hűvösen fogadta a filmösszeállítást. ír AZ NDK DEFA FILMSTÚDIÓJA operafilmet készít Richard Wagner Bolygó hollandi című művéből. A film zenéjének felvételeit már megkezdték Joachim Herznek, a lipcsei opera igazgatójának irányításával. AUGUSTE RODIN világhírű szobrász életéről és alkotásainak történetéről készül Ismeretterjesztő fiiin a prágal'dokumentumfilm stúdióban. PATRIA 0 MUERTE (Haza vagy. a halál) a címe a Kubában forgatott egész estét betöltő dokumentumfilmnek, melyet 'lengyel filmművészek közreműködésével készítettek. A film a kubai nép szabadságharcát és függetlenségének megvédését ábrázolja, •fr FILMRE FORDÍTJA Illyés Gyula Puszták népe című regényét Olavl Metsistö író és néprajzkutató. ablakot?" — mondta. — „Nem hallod, hogy zivatar van?" Zuhogott, a zápor verte az ablakokat, erős szél fújt. Anyám odalépett hozzám, és azt mondta: „Holnap megárad a folyó." Reggelre kisütött a nap, a hídra, az utcákra, a házak homlokzatára; éreztem a vihar utáni friss levegőt. A folyó már elérte az ezüstművesek vasrácsos ablakalt. Hiába vártam Vandára, nem Jött, átmentem hát a gyümölcskereskedésbe, de akkor sem találkoztunk. Arra gondoltam, hogy az elmúlt este hűvös volt, és talán lázas lett; elt.atároztam, hogy elmegyek hozzá. Kopogtam, Erre egy már nem fiatal sovány, szemüveges nő nyitott ajtót. Fakókék pongyolát viselt, s törlőruhával a kezében egy konyhai edényt törülgetett. — „Vanda nincs itthon" — mondta udvariatlanul és közönyösen, „nagyon sietős űtja lehetett. Már kétszer jött érte egy ápoló, de ő még nem tért haza" — „Ápoló Jött ide? Miért?" — kérdeztem. „Most még erősebb rohama volt az apjának, úgy látszik már..." Olyan mozdulatot tett, mintha azt akarta volna mondani: meghal... Még a küszöbön álltam zavarodottan, „Beteg az édesapja?" — kérdeztem. A nő letette az edényt egv asztalra, rendbeszedte pongyoláját, és így Ežólt: „ön nem a rendőrségtől Jött?" — „Nem — mondtam — jó barát vagyok." — „Ö, bocsásson meg, majdnem mindennap jönnek. Vanda apja már három hónapja megőrült, mióta kitették a hivatalából, mert zsidó. Beleőrült a kétségbeesésbe." „És Vanda?" — kérdeztem. — „Nem tudom elképzelni, hová mehetett?" — felelte a nő. — „Talán kölcsönt kér valahol. Tudja, ml minden lehetőt megteszünk, hogy segítsünk rajta, mert ő Is elvesztette a munkáját, pe ml sem úszunk a pénzben..." A

fo.lyó két nap múlva, messze, már a torkolatnál, visszaadta Vanda testét. Munkácsi Eva fordítása. Vasco Pratolini:* nyelte volna; még szemrehányást is tett nekem, miért eszem meg az egészet egy harapásra? Elkísértem az üzletig, vártam kicsit, ő pedig módot talált rá, hogy rendezgessen a kirakatban, így még egyszer üdvözölhessen. D

élután és este újra átmentünk a hídon. A napok szinte viszszatükröződtek a folyóban, mely ott hullámzott előttünk Januárban, amikor áradt, sárgán, zavarosan. Kiszakított fatörzseket, disznók tetemeit vonszolta a hátán és kiöntött a mezőkön: az ezüstművesek akkor kinéztek ablakukon és ellenőrizték a vízállásmérőt. A kánikulában kavicsszigetek bukkantak fel, a Halastó kiszáradt, és a fiúk egész nap ott játszottak meztelenül. Csak a híd alatt volt a víznek valószínűtlenül erős sodra; úgy áttetszett, hogy a medre is látszott. De tavasszal zöld volt s este, amikor szinte húztuk az időt, Vanda énekelt. A korlátra könyökölt, arcát kezébe temette, s a folyót nézte énekelve. Azt mondtam . neki: „Szerelem" — és megsimogattam. De nem hallgatott rám. Tréfásan szóltam hozzá: „Jobban szereted a folyót, mint engem." Nevetett és azt mondta: „0, te buta?" Megérkezett a nyár, lehúzott redőnyök mögött ültek az emberek, mandollnt pengető csoportok mentek el mellettünk, és egyszer csak eltűnt a hídon a dinnyeárus padkája. 1938-at írtunk: a spanyol kommunisták feladták Brunete-t egy térj lelőtte a feleségét, a kormány megszavazta a fajvédelm! törvényt, de mindez eltűnt előlünk a messzeségbe, csak újságcímeket jelentett. Nekünk a hídon töltött őrák számítottak, séták a kis utcában, az ő apja, ak! nem akart megismerni engem. „Majd rábeszélem őt, meglátod" — mondta Vanda. — „Különben sincs semmi ellenvetése, csakhogy kiskoVand rúak vagyunk". Napról napra jobban kifejlődött benne a nő, alakja megnőtt és lassacskán másfajta csókot tanultunk meg. A nyugtalanság nem tűnt el belőle, Izgatottan kérdezgetett, még a legjelentéktelenebb dolgokról ls, mintha állandó lidércnyomásban élne, mely egyre gyötrl és kínozza. J

úniusban egy vérpiros sálat ajándékoztam neki. Este, amikor hűvösödött, a nyakára tette, a fehér ruhára. „Nem akartam szerelmes lerni. Szinte neked rohantam első nan, hogy hagyjál békén" — mondta. „Tudom" — feleltem ostobán és nevettem. Majd megkérdeztem: „Hát a titkot, mikor mondod el? Nem hiszed, hogy most már eléggé szeretlek ahhoz, hogy ne Ijedjek meg?" „Még nem." Komolyan rám tekintett és én nem tudtam mást tenni, minthogy megcsókoltam. Egyre sápadtabb, szőrakozottabb és nyugtalanabb lett. „Az otthoni ügyek nagyon kifárasztanak" — mondtam. „Ez így nem mehet tovább!" Megsimogatott. „Annyira szeretsz?" — kérdezte. Egy este aztán így szólt: „Ha annyira szeretsz, miért nem próbálsz mélyebben belém tekinteni? Csak a pillanatot vártam, hogy a titkot elmondjam neked." — „Mindent tudok rólad, úgy ismerlek, mint a levegőt, melyet belélegzek. Olyan vagy számomra, mint egy nyitott könyv." — feleltem. — „0, te buta!" — felette. És szavaiban valami különös árnyalatot, gyengédséget és egyben csüggedést éreztem, amit nem tudtam elfelejteni. A redőnyhöz támaszkodtunk: fújt a szél, köd takarta a parket, a két lámpasor között szinte elvesztettük egymást. Vanda azt mondta: „Olyen ez, mint a lidércnyomás. Mindig csak azt mon-' dod: tudom, tudom, a

Nos, hát semmit sem tudsz. Miért is zagyok szőke? Nem kellene, hogy az legyek. És — szeretlek. Miért is szeretlek? Te biztosan tudod, halljukl Miért? Én nem tudom. Csak azt tudom, hogy szeretlek, és nem tudok rájönni, miért?" Furcsán nyugodt volt, csak a hangjában érzett valami gyengeség, egy sokat szenvedett, megbocsátani kész lélek gyengesége. — „Termés etesen, te mindent tudsz!" — Ismételte. „Azt is tudod, hogy a folyó a tengerbe ömlik. Nézd én húszéves vagyok és még sohasem láttam a tengert, még vonaton sem ültem soha. Ezt is tudtad?" — „Kis csacsi" — mondtam neki — „hát ez volt a titok?" — Fejét két kezébe temette, könyökét a korlátra rakta, és így szólt: „Most azt hiszed, hogy ez volt a titok! Lidércnyomás!..," Átkaroltam, az arcát magam felé fordítottam: észrevettem, hogy sír. Egy könnycseppet felfogtam az ujjammal, és megnedvesítettem vele az ajkát. „Kóstold meg!" — mondtam neki. „Ilyen sós a tenger". — Arcon csókoltam. — „Vasárnap a tengerhez utazunk. Vonaton. De este idejében hazérkezünk. Apádnak majd találsz valami kifogást." — „Nincs rá szükség" — felelte lassan, a folyót nézve. „Apa elutazott és bizonytalan ideig távol marad." — „Rokonhoz ment?" — „Igen" — mondta. hogy hazakísértem, és elhagytuk a hidat, megfordult, hogy megnézze a szobrokat, majd így szólt: „Mit tesz ilyenkor a Tavasz, ebben az évszakban? Ezt talán tudod?" — öklével gyöngéden a mellemre ütött, majd ajkát nyújtótta, de szeme megint tele volt könnyel. Megtöröltem a kendővel. Azon az éjszakán anyám átjött a szobámba, és felköltött: Azért jöttem be, hogy megnézzem, becsuktad-e az A' 1983. augusztus 8. * (Jj SZÖ 5