Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-01 / 210. szám, csütörtök

KOZLEMENY az NSZEP KB 3. plenáris üléséről Berlin (CTK)' — Július 29—30-án tartotta harmadik plenáris ülését a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottsága. Az ülésen határozatba foglalták és jóváhagyták: 1. Walter Ulbricht beszámolóját a kommunista és munkáspártok közpon­ti bizottságai első titkárainak és a KGST-tagállamok kormányfőinek ta­nácskozásáról, valamint a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Bizott­ságának üléséről; 2. K. Hager beszámolóját a Kínai Kommunista Párt vezetőségének poli­' tikájáról, amely a kommunista és munkáspártok közös nyilatkozatai és az SZKP politikájának elvei ellen irá­nyulnak; 3. A. Norden jelentését az NDK Né­pi Kamarájába és a kerületi képvise­leti szervekbe való választások elő­készületeiről. A választásokra előre­láthatólag 1963. október 20-án kerül sor. Walter Ulbricht elvtárs, az NSZEP KB első titkára beszámolójában hang­súlyozta, hogy a béke megőrzéséért és biztosításáért vívott harc megkö­veteli a KGST-tagállamok közös erő­feszítéseit a munkatermelékenység maximális emelése terén. Ugyanakkor szükséges a legalacsonyabb önköltsé­gek mellett a legjobb , minőségű termé­kek készítése. Csak Így biztositható A „hagyományos demokrácia" gyakorlata Az angol kommunistákat akadályozzák a választási kampányban London (CTK) — Nagy-Britannia Kommunista Pártját a választási kam­pány alatt is megfosztják attól a jo­gától, hogy választási programjának ismertetésére és kifejtésére használ­hassa a rádiót és a televíziót. Ebben állapodtak meg kedden este London­ban a Konzervatív Párt, a Munkás­párt és a Liberális Párt propagációs osztályainak és központi titkárságai­nak vezetői a televízió- és a rádiótár­saságok képviselőivel. A kommunista párt képviselőit meg sem hívták er­re a tanácskozásra, holott a soroií következő választásokon az angol kommunistáknak több mint harminc saját jelöltjük lesz. Nagy-Britannia Kommunista Pártja inár évek hosszú során követeli, biz­tosítsanak neki jogot programjának propagálására. a szocialista országok gazdasági fö­lénye az imperializmussal szemben. A KGST-tagállamok gazdasági együtt­működése legfőbb feladatának Wal- ! ter Ulbricht az 1966—1970-es időszak- i ra vonatkozó tervek gyakorlati össze- : hangolását felölte meg. K. Hager elvtárs a klnal vezetők : politikájáról szólva megállapította, hogy az SZKP KB július 14-1 nyílt le- i vele egyetértő visszhangra talált az NSZEP tagjai között. Az NSZEP ren­dületlenül meg van győződve arról, hogy a béke megtartható, lia a nép­tömegek minden erejükkel támogat­ják annak gondolatát — folytatta K. Hager. Azután elítélte a kínai veze­tőknek azokat az elméleteit, aiiielyek­ben kifejtik, hogy az imperializmus csupán egy újabb világháború kirob­bantásával semmisíthető meg végér­vényesen. Szerinte a kínai elvtársak lebecsülik az atomháború veszélyét s felelőtlenül viszonyulnak a népek sorsa iránt. Szektás, dogmatikus és nacionalis­ta nézeteikkel, egységbontó tevékeny­ségükkel az SZKP indokolatlan rá­galmazásával, és a ml pártunk rá­galmazásával, Sztálin személyi kul­tuszának leplezetlen védelmével, va­lamint az ideológiai jellegű nézetel­térések szitásával a Kínai KP vezetői megkárosítják a békeharcot, a nem­zeti felszabadító mozgalmakat és a szocializmust — hangsúlyozta K. Ha­ger. A. Norden elvtárs a választási elő­készületekről szóló beszámolójában hangsúlyozta, hogy sokoldalúan k"i kell használni a szocialista termelési módot s az ember munkáját az em­ber hasznára fordítani. Folytatódnak az amerikai néger tüntetések a faji egyenjogúságért. Bár némely helyen a négerek részeredményeket csikartak ki a szálloda- és vendéglőtulajdonosoktól, helyzetük lényegében változatlan maradt. Képünk is bizonyítja, mily brutálisan bánnak a rendőrök az elemi jogaikat kö­vetelő néger tüntetőkkel. Képünk az utóbbi napokban Maryland állam Cambridge városában készült. Skopjei helyzetjelentés A kormánybizottság jelentése: 813 halott, 2170 sebesült • 220 ezer ember hajléktalan • Fertőtlenítik a rombadőlt várost • A leg­fontosabb üzemek megkezdik a munkát Belgrád (CTK) — A jugoszláv kor­mány bizottsága, amely a skopjei földrengés által sújtott lakosság se­gélyezésére alakult, jelentette: A föld­rengés áldozatainak száma 813 ha­lott és 2170 sebesült, 700 ember sor­sa ismeretlen. A városban ,34 ezer lakás dőlt romba és 220 ezer ember vált hajléktalanná. 150 ezer ember sátorokban lakik. Az AFP jelentése Huzavona a Biztonsági Tanácsban Módosítják az afro-ázsiai határozati javaslatot New York (CTK) — A Biztonsági Tanács kedden megvitatta Ghana, Ma­rokkó és a Fülöp-szigetek határozati, javaslatát az afrikai portugál gyar­matok helyzetéről. Szavazásra nem került sor, mivel Carlos Sosa-Rodri­guez, Venezuela megbízottja az utol­só pillanatban követelte a határozati javaslat módosítását. A módosítás ér­telmében a határozati javaslatból ki­hagynak olyan részeket, mint annak a megállapítása, hogy az afrikai por­tugál gyarmatok jelenlegi helyzete komolyan veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Hasonlóképpen mérsékeltebbé teszik a határozati ja­vaslat csaknem minden pontját. A mó­dosítás egy hónappal tolja ki azt a határidőt, ameddig az ENSZ főtitká­rának be kell terjesztenie pzokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják e határozati javaslat érvényesítését. A Biztonsági Tanács ülését azután elnapolták, hogy a küldöttségeknek alkalmuk legyen megvitatni kormá­nyaikkal a módosító javaslatok kö­vetkezményeit. szerint 28 625 gyermeket evakuáltak Skopjebői és a környék üdülőköz­pontjaiban helyezték el őket. Szerdán reggel különleges repülő­gépek jelentek meg Skopje felett. A repülőgépekről fertőtlenítő szert szórtak a városra, hogy elejét vegyék a járvány keletkezésének. A városban 34 egészségügyi állomást létesítettek, ahol a sebesülteket kezelik. Egy geológus-csoport Skopjéban ta­lajrepedést észlelt. Két repedést fi­gyeltek meg, amelyek hossza megha­ladta a 200 métert, szélessége kb. 10 centiméter. A Reuter hírügynökség közli, hogy a műszaki szakértők csoportja, amely felmérte a 12 legnagyobb üzemben keletkezett károkat, megállapította, hogy hat üzemben azonnal megkezd­hetik a termelést, további ötben pe­dig két-három nap múlva. Jugoszlávia chilei nagykövete meg­erősítette, hogy Tito elnök szeptem­berben vagy október elején öthetes látogatásra Chilébe utazik. (CTK) EŔLINI TUDÓSÍTÁSUNK Tizenegy évvel ezelőtt az Egyesülj Államokban a négerek keresete a fe» hérek keresétének 62 százaléka voltj de 1962-ben már csak 55 százalékai Főiskolát végzett négerek olyan ftt zetést sem kapnak, mint a nyolc osa« tályt elvégzett fehérek — jelenti až Amerikai Statisztikai Hivatal. (CTKJ Vekszler, szovjet akadémikus és Macmillan amerikai tudós kapta eá évben a több amerikai szervezet ál­tal alapított „Atomok a békéért"-di» Jat. (CTK) Segni olasz elnök háromnapos hí* vatalos látogatásra az NSZK-ba érkev zett. Segnit Attilio Piccioni külügy­miniszter kíséri. Látogatása soráa tárgyalásokat folytat Adenauer kan­cellárral és Schröder külügyminisz­terrel. (CTK) Hivatalos jelentés szerint Nagy­Britannia külföldi katonai kiadásai ez évben 355 millió font sterlingre emelkednek. Ehhez az összeghez még nem számították a fegyverek és más hadianyagok árát. (CTK) Manilában tovább folyik Indonézia, Malájföld és a Fülöp-szigetek vezető képviselőinek csúcsértekezlete, me­lyen a tervezett Malaysia Állam­szövetség kérdéséről tárgyalnak. Až értekezletről kiadott nyilatkozat sze­rint a kormányfők elhatározták, hogy szorosan fognak együttműködni a szövetségen belül. (CTK) Az ENSZ titkárságának Jelentése szerint Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselői kormányaik nevében meghívták U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy augusztus 5-én vegyen részt ez atomcsendegyezmény aláírásán. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Svájci Államszövetség Szövetségi Tanácsa elhatározták, hogy diplomáciai képviseleteiket kölcsönö­sen nagykövetségi rangra emelik. A tokiói tőzsdén hétfőn pánik ke­letkezett. A részvények ára olyan mértékben csökkent, amire Japán történetében nincs példa. A pánikot Kennedy elnök azon intézkedései okozták, melyekkel meg akarja vé­deni a dollárt. (CTK) De Gaulle elnök kedden Richard Nixonnal, az Egyesült Államok volí alelnökével ebédelt. Nixon kijelen­tette, hogy nézete szerint De Gaulle még azelőtt tárgyaljon Kennedyvel, •mielőtt Hruscsovval találkozik. (CTIfJ H rWWV/WA/l^WWWN A militarizmus csendes exportja inéi kevesebb adatot közöljünk Nyugat-Németország idpppn ZANZIBAR idegen ^államoknak nyújtott katonai segítsé­• géről — ajánlotta Merten szociálde­I mokrata képviselő, a honvédelmi bí A Bundeswehr katonai , beszivárgása Afrikába tanai rádióhálózatot építenek. Nemrég Guineába érkezett a Nestor nyugatné­met hajó, mely felszerelést hozott a Gui­neában állomásozó nyugatnémet egysé­geknek. Figyelemre méltó az, hogy Lttb­ke nyugatnémet elnök már 1959-ben ln­A z Indiai-óceánban, Kelet-Afrika tan­ganyikai partja elfitt elterülő, brit védnökség alatti Zanzibar szultánság né­pének szabadságharca a végcélhoz kö­zeledik. Ez év június 24-én önkormány­zatot nyert, s a július 18-án megalakult új kormány feladata, hogy az országot elvezesse a politikai függetlenséghez. Területe 2642 négyzetkilométer (Zan­zibar, Pemba és még egy néhány kisebb korallszigettel együtt) s körülbelül 300 ezren lakják. Az eredetileg itt élő bantu négereket tt VIII. században az arabok igázták le t a mohamedán vallásra térítették. A XVI. században a portugálok foglal­ták el Zanzibart, a XVII. században pe­dig az ománi szultán fennhatósága alá került. 1861-ben kivívta függetlenségét. Szultánja az Indiai-óceántól a Kongó folyóig terjedő birodalmat létesített, ezt azonban az 1880—90-es években az eu­rópai imperialista hatalmak — Anglia, Olaszország és Németország — osztották fei egymás között. Zanzibárra emelt igényről Németország 1890-ben (Helgo­land sziget fejében) lemondott Anglia javára. Az évszázadok folyamán először a dél­és délnyugat ázsiai, majd késóbb az európai hódítók ugródeszkául használ­;zottság elnökének helyettese. Amikor lítani, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Ame- tézkedett, hogy a Bundeswehr tagjai trő ! az afrikai sajtó által a közvélemény rika országai nem akarnak katonai se- pus i uniformist kapjanak bizonyos terű ; mégis megtudott erről bizonyos ada- gítséget kérni volt gyarmatosítóiktól, i etekr e való bevetés esetére. Mnkat n hnnni knrmánv é<! hadilev- sem a z Egyesült Államoktól és a Szov­ÄtÄÄÄ ÄtaT^ llTT^t s bzt veszélyes távlatok .moztak a sajtókonferenciákon. Az Új- vetség i Köztársaság jöhet számításba. \ nyugatnémet körök Ilyen politikáját I Ságírók a szó szoros értelmében fo- Hogy milyen szerepet játszik a Német kevés mértékben ; támogatja a NATO. „=,»«.„ m„i„ .„„„„.„H, oiBimHani = ŕ göval húzták ki a feleleteket az ille- Szövetségi Köztársaság, azt Merten el- A nyugatnémet militaristák elsősorban kü ünbözőBsTzetóteUÍ lakossá* közötti \ tékes hadügyminisztérium sajtótitká- árulta, amikor ezt mondta: Reméljük, sa)á t érdekeiket szolgálják. Strauss volt Kuiunnozo osszeteteiu lakosság Közötti ,,„„„ „ V6mnt SxHvstsést Köztársaság miniszter knjRli m.inkatársa A WelnstRln ellenteteket, felszámolni az írástudat­lanságot (85 százalék az analfabéta!), ingyenes orvosi szolgálatot épített kl a nyomorban és sötétségben élfi nép szá­mára és a teljes függetlenség kivívását tűzte ki célul. Ezzel a párttal csak­ron és Pembán Is kialakultak az elnyo­mott nép küzdelmét eredményesen irá­nyító pártok. Nagy Jbefolyásra tett szert mindenek­előtt az ar-b lakosságot tömörítő Nacio­nalista Párt, mely igyekszik elsimítani ' rából és a nyugatnémet sajtóiroda hogy a Német Szövetségi Köztársaság miniszter közeli munkatársa A. Welnstein ' elnökéből megmenti a fiatal független államokat már 1955-ben azt írta, hogy Európa túl­a \ „„„„„„ attól, hogy szorosabb kapcsolatot kösse- ságosan kicsi a hadműveletek számára. A nyugatnémet militaristák nagyon ne k ' a z ^ K. val és más koIeti orszigo k- i g* nyiIvé nvai6, hogy a „katonai segít­jól tudják, miért kell titokban tarta- R a, séggel" a bonni militaristák egy célt niuk a külföldnek nyújtott katonai Errűl van szó. Azt akarják, hogy a fia- akarnak elérni: Katonai támaszpontokat hamar kHzn< frnntr. lénett a néoer la > segítségüket. A német militarizmus tal, független államok ne tartsanak fönn akarnak szerezni külföldön. És még egy. ko^ágot képviseíô Zanzľbar és Pemba s sötét történelmében mindig nagyon kapcsolatot a szocialista országokkal és A múlt háborúban szerzett keserves ta­Néppártja. A mérsékeltebb Afro-Sirazi ? font,QS, és nagyon veszélyes szerepet légióképpen azt hogy ne az ő segítsé- pasztalatpk után gazdag nyersanyag-for­Unió az angolokkal való együttműködés \ játszott a „katonai segítség". Azzal, 8«kkel építsék ki hadseregüket. rasokat akarnak biztosítani a fekete Af­híve. > hogy szakembereket küldtek az ide­Zanzibar főképp gazdaságilag igen ér- ..... tékes Anglia számára. A szegfűszeg vi­lágtermelésének 80 százaléka innen ke­rül ki, s az exportbúi eredő haszon a Clove Growers' Association angol tár­saság gazdagszik. Megterem itt még egyébb nemes fűszer is, ezenkívül cit­rusfélék, rizs, dohány, kókuszdió, ana­nász és más trópusi gyUmölcs Is. Zan . gen hadseregekbe, elérték, hogy ezek I később a német militarizmus szövet­ségesei és követői lettek. Az agresszió apostolai A befolyásolás módjai rikában, A Bundeswehr beszivárgása a fiatal független országokba veszélyes jelenség, így a Bundeswehr uniformisa eljut a Az NSZK katonai segítségének hatását fekete Afrika dzsungeleibe és őserdőibe, kedvezőtlenül érezheti meg az egész vl­Ázsia széles síkságaira és Latin-Amerika ifig. Ezért le kell lepleznünk ezeket a pampáira. A legnagyobb kezdeményezést béka ellen irányuló tetteket. ezen a területen a nyugatnémetek a fia­tal afrikai államokban tanúsítják. Nem­csak gazdag háborús tapasztalataikat ták e terUletet Kelet-Afrika felé törte- akar megválni e gazdagságtól s az utóbbi lésükben, s ez visszatükröződik a la­kosság eredetében ls. Zanzibárt méltán nevezik „újkori Babilonnak", oly sok­féle fajú és nemzetiségű emberek lak­ják: háromnegyedrészben afrikaiak, de megtaláljuk itt az európai hódítók utó­dait is. Dél-Arábia és a Perzsa-öböl vi­dékéről jöttek az arabok. A Kamarán­szigetekről. Indiából, Indonéziából, sőt még a Távol-Keletről is idevetődtek és telepedtek le különböző népek fiai. A fajok és nemzetek e tarkaságát ki­használva az angol hatéságok Zanzibárt afrikai, arab, sirázi, kamaráni és egyéb „nemzeti földközösségekre" osztották fel, melyeknek mindegyike külön sport­és kulturális egyesületekkel és sajtóval Mindezt példák bizonyítják: Ottó Limán von Sanders porosz tábor Udü£ CS 111,1* ll'UUUSl KVUIIIUIUS IS. Z.HI1- £ . , . ^ ...... ... o ° , . "... , zibar kikötője - Kelet legegzotikusabb * «* "" ban és az első világháború evei- a| ánlják fel ingyen de haditechnikáju­az „Ezeregy éjszaka" meséit idéző vá- 5 ben a toro k hadsereget szervezte, mely ka t és fegyvereiket is. Azzal szamitanak,, Indiai-óceán kereskedelmi ? Németország és az Osztrák-Magyar Mo- hogy az ilyen befektetéseik ezerszer l« megtérülnek. * Nigéria is azok az országok közé tar- » 0. Václavík rosa — az központja. Nem csoda, hogy Anglia nem narchia oldalán harcolt. Meckel őrnagy a múlt század végén rendelkezik. E mesterséges elkülönítés- hoz szigorúan ragaszkodnak és támogat­sel akarták megakadályozni a zanziba­riak egyesülését a nemzeti felszabadu­lásért vívott harcban. Törekvésük azon­ban hasztalannak bizonyult. Hasonlóan, mint mindenütt az afrikai kontinensen, Aliét „szegfűszeg szigeten" — Zanziba­évek során számos akadályt gördített b szakemberekkel együtt átszervezte a ja- tozik, ahol hatást akarnak^ gyakorolni a Zanzibar felszabadulása elé. A történe- 2 P S n hadsereget. Meckel tevékenysége nyugatnémet militaristák. A beszivárgást után a japán hadsereg átvette a német még Strauss volt hadügyminiszter indt­hadsereg tábori rendjét és egész szerveze- totta el, útját von Hassel is követi. Már tét. ez év áprilisától nyolc nyugatnémet tiszt A második világháború idején a náci működik Nigéria fővároséban. Június ele­Németország katonai segítséget nyújtott )én hét katonai repülőgép érkezett az a fasiszta román kormánynak. Hitler ka- NSZK-bó! 62 katonával, akik Kurtze ezre­tonai egységeket küldött Romániába, me- des vezetésével nigériai „kamerádjaikat" lyek a korszerű haditechnikára tanítót- (így írnak a nyugatnémet lapok) tanít­ták a román egységeket. ják a katonai mesterségre. Ezenkívül A német militarizmus katonai segit- még 18 lökhajtásos repülőgépet szállíta­ségének hagyománya van és erről a bon- nak Nigériába. Titokban egy lőszergyár ni urak nem szívesen beszélnek. De a felépítéséről is megegyeztek. Bundeswehr titokban mégis ezt a hagyó- Ez nem az egyedülálló eset. Titokban mányt követi elsősorban Afrika, Ázsia akarták tartani azt is, hogy nyugatnémet és Latin-Amerika kevésbé fejlett orszá- katonák vezetik 55 malgasi tiszt kiképzé­gaiban. sét. Az NSZK öt hajót szállított a Mal­Ezúttal a nyugatnémet szocláldemok- gas Köztársaságba, hogy befolyásolhassa ráták is hozzájárulnak a német milita- a malgasi haditengerészetet. Hasonló a rizmus ilyen jellegű exportjához. Ez bl- helyzet Szomáliában, ahol a nyugatnémet zonyos mértékig elősegíti az új függet- militaristák segítségével szervezik a len afrikai országok becsapását. Egyes rendőrséget. Szudánba fegyvereket, kü­szociáldemokraták nem átallanak azt ál- lönleges járműveket szállítanak és ka­lem menetét azonban megállítani nem tudta. Zanzibar új kormánya a Néppárt és a Nacionalista Párt koalíciója. Elnöke MOHAMED SAMTE, a Néppárt vezére. A függetlenség kikiáltására előrelát­halóleg még ez év októberében kerül sor, tehát még előbb, mint Kenyában. Zanzibar alkotmányáról valószínűleg már most augusztusban tárgyalnak Lon­donban. Zanzibar kormánypolitikusai kijelen­tették, hogy a szocializmus útjára akar­ják vezetni az országot. Az Addis Aba­ba-i értekezleten elfogadott alapokmány­ják majd az afrikai gyarmati népek felszabadítási harcát. Zanzibar csatla­kozni óhajt a létesülendő kelet-afrikai szövetséghez, melynek tagjai Kenya, Uganda és Tanganyika lesznek. B. É. ... De csak csendesen, ne hallja senki más... (L. Šnajdár rajza) 1983. augusztus 1. -k fjj SZŐ 3

Next

/
Thumbnails
Contents