Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-26 / 235. szám, hétfő

t I A Szlovák Nemzeti Felkelés gyermekeink szemében 'Augusztus 29-ét, a Nemzeti Felke­lés évfordulóját ünnepli egy kis tár­lat, amelyet a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában e hó végéig látha­tunk. A Janko Alexy képzőművészeti kör 8—10 éves növendékeinek munkái beszélnek a közelmúlt sorsfordító eseményeiről. — Természetes, hogy a mester színvilágával, kompozíciós fel­fogásának nyomaival találkozunk a sarjadó és bontakozó tehetségű gyer­mekek pasztelljein. Mintegy húsz ta­nítványnak talán 40 képét, nyilván a munkák legjavát mutatják be a kö­zönségnek. S ezek azt árulják el, hogy jó anyaggal s nem hibába foglalkozik oktatójuk. A látott világ jelenségeit formálgatják alakítják. A képzeletük­ben felidézett eseményekbe életet ős mozgást ls bele tudnak vinni. Egy-egy arcon fel-felbukkannak a jellemző­készség jegyei. A légkörteremtés sem ismeretlen előttük. Partlzánfiúk és lá­nyok gyermeklen naiv, vagy tudato­sabban forméLt figurája, búcsú a csa­ládtagoktól, felgyújtott falvak, harc, kínzások és kivégzések, a felszabadí­tó csapatok megjelenése és üdvözlé­se azok a jelenetek, amelyeket papír­ra vetnek. Kitűnik társai közül a 13 esztendős Bada teljesítménye. Nemcsak munkái száma, de komoly, korát felülmúló fogalmazása is meglepő. A Tömeges kivégzés, a Borzalmak éjszakája meg­döbbentő. — A 14 éves Piják mozgal­mas Menekülése is figyelemre méltó. Jó érzékre vall a 12 éves Spányi Éva Partizánlánya és Izakovifi Menekülés az égő faluból. Helyénvaló, sőt fontos, hogy felnö­vő fiataljaink ismerjék a múltat, s tudjanak ítélkezni a fasizmus gyil­kos kegyetlensége felett. Ellenméreg ez, melyre — fájdalom — még min­dig szükség van. Azt akarjuk, hogy a következő nemzedék szívét, agyát ne sötétítse el a lángokban álló otthonból mene­külő családoknak, a kivégzéseknek és a borzalmak éjszakájának emléke. Ennek a nagyon természetes óhajnak megvalósulásához a torz fasizmus tel­jes kiküszöbölésére s a világ népeit egyesítő békére van szükség. Bárkány Jenőné A hídépítés is lehet szenvedély Napbarnította izmos testű,, ke­mény kötésű „legények" dolgoznak a hlohovecl új hídon. „Megnedvesítik" kérges tenyerü­ket, a hajtókarral működő indító gépemeltyűkkel tovább nyomják a sí­neken gördülő piros betonozókocslt. Nagy erőfeszítések árán is csak mill­métereket halad előre. Jajgat, nyöszö­rög, de feltartózhatatlanul nyomul a cél felé. Ugyan hányszor kell még végigerőlködni ezt a három métert? Tízszer, tizenötször? Ez már nem sok, hiszen a híd jobb szárnya elkészült, s a bal oldalából is szétível vagy tizenöt méter. A jobbszárny küszöbén már az utat betonozzék, s csakha­mar az aszfaltot is ráönthetik. A piros kocsi végre helyére zökken. Az avatatlan szemlélő nem ls tételez­né fel róla, hogy .micsoda okos ta­lálmány! Czobor Péter mérnök, épí­tésvezető emlékeztet a hídépítés klasszikus módszerére, amikoris az épülendő híd tövében egy ideiglenes hidat vontak a két part közé, s láthatólag nem haladja meg a tizen­három millió koronát. Megtörli verejtékező homlokát, s körülpillant. Bódító hőséget áraszt a forró be­ton, s a napsugarak csak fokozzák test- és lélekbágyasztó hatását. A de­rékig meztelen szerelők mégis fürgén illesztgetik a zsalukat a merevítő bor­dákra, s úgy tesznek, mintha tudo­mást sem vennének a lábuk alatt áramló, hűsítést kínáló folyóról. Az építésvezető követi szemlélődé­sem: — Leugorhatnunk, s fürödhetnénk egyet, ugye? Csakhogy dologidőben ml dolgozunkl Ez a parti tudja a kötelességét. Olyan emberek dolgoznak itt, akik Plešťanyban és Nové Mesto nad Vá­hobban kiállták a tüzpróbát. Pavol, Mendel, az idősebbik mester, har­minckét éve építi a hidakat. Az épí­tésvezető szerint ő a Doprastav leg­jobb mestere. Határozott; pontos, fe­gyelmezett és megköveteli a fegyel­jövendőbeli híd előregyártóit ívrészeit mezettséget. Ami talán a leginkább erről csúsztatták a pillérekre. A pl ros betonozókocsi annyira leegysze­rűsítette a hídépítést, hogy most mér nincs szükség ideiglenes hídra. A kocsi három méterre nyúlik kl a hídszárny végéből. Belsejét a szük­séges méretre kizsaluzzák, majd a fa­lak közti üreget betonnal tömítik. A betonba csöveket helyeznek, me­lyekben háromszáz atmoszféra nyo­mással kifeszített acélhuzalok szo­rítják keresztbe és hosszába a hid­testet. Ezt a hídépítő módszert úgy­szólván „röptiben betonozás"-nak ne­vezik, mert még alátámasztékra sincs szükség. Koronában kifejezve milyen e módszer előnye — kérdem az építés­vezetőt. — A trenüínl híd, mely majdnem száz méterrel rövidebb ennél kb. huszon­nyolcmillió koronába került. Százhúsz ember öt évig építette. Ml harmin­can ezt a hidat hatvanegy elején kezdtük építeni, s már a jövő év szeptemberéig, azaz, hogy kötelezett­ségvállalásunk szerint júliusig be ls akarjuk fejezni. A híd költsége előre­SZÁLKA ES GERENDA Egy perjései asszony meséli: — Ezt hallgassa meg édesemi A múlt héten azt mondom a csőppsé­gemnek: — Erigy, fiam, szedj egy kis kalászt a csibék­nek. A gyerek fogta az étel­hordót és kiment a tarló­fa a szomszéd gyerekek­itel. Böngésztek a gyere­kek, de bezzeg meglátta őket a szövetkezet elnö­ke. Mit gondol, mit csi­nált? Bekísérte őket a nemzeti bizottságra és a fiamtól elvette az étel­hordót! — Ammondô va­gyok, hogy ha már nem szabad azt a kalászt bön­gészni, tört volna egy pálcát az elnök, oszt nás­pángolta volna el a gye­rekeket. Nem szóltam volna semmit. De ilyen szégyent... Mert ugye az embernek van szeme. Látom aztán másnap, ho­gyan kerekezik az elnök rokona egy kévével haza. Aztán jönnek az asszo­nyok munkából. Mind­egyiknek egy kéve a ba­tyujábanľ No>«iondok ..., nagyban lehet? Várj csak elnök slvtársl ... Ne­gyednapra hívnak az iro­dára, a gyerekekkel. — Elmegyek — mondom —, ha az elnök elvtárs ls ott lesz. El is mentünk, de bizony az elnökre hiába vártunk. Nem jött... Hát mit szfil ehhez ...? — Azt, hogy az elnök rövidlátó. Saját szemé­ben nem látja meg a ge­rendát... (ks) |ó nála, az a következetessége. Nem dolgozik gépiesen, hanem munka közben is gondolkodik és értékesíteni tudja azokat. Igaz, ugyanezt elmond­hatnánk a többiekről is... Majdnem mindegyikről. Nem azért majdnem (mindegyikről, mintha egyesek rosszul dolgoznának — az ilyet nem tűrik meg maguk közt —, hanem, mert Czobor mér­nök alapelve, hogy az emberekről érdem szerint beszéljünk. S ez azt jelenti, hogy a mérnök ügyel az ér­dem szerinti jutalmazásra is. Egy ilyen kis közösségben rendkívül so­kat nyom a latban az igazságosság. Segíti, neveli a gyengébbeket, de ser­kenti a jókat is. Mert ha a harminc ember közül csak kettő-három Is gyengébben dolgozik, mint azt a kö­vetelmények megkívánják, meglátszik az a kollektíva munkaeredményein. — Mindig ügyeltem arra, högy tisztességes, igyekvő embereket tobo­rozzanak a csoportba — szólalt meg kisvártatva a mérnök. Ezek szerint a munkafegyelemmel — a lényegtelen kicsiségektől elte­kintve — itt nincs baj. Bár a mérnök fiatal, nem számít kezdőnek. Tudja, tapasztalta, hogy egy kollektívában sok függ a vezető és a munkások közti viszonytól. Mindig őszintén be­szél az emberekkel, és amennyire lehet, igyekszik elejét venni saját mulasztásainak. Akkor megy el az építkezésről, ha tudja, hogy minden szükséges munkát elvégzett. Tudja, hogy a vezető csak akkor követelhet rendes munkát a beosztottjaitól, ha maga ls tisztességesen dolgozik. A mérnök beszélgetés közben el­árulta, hogy számára nemcsak mes­terség, foglalkozás vagy hivatás a hídépítés, hanem szenvedély isi A munkások s a mester még csak megerősítették ezt az állítást, amikor arról beszéltek, hogy nem ismer akadályt, ha a hídról van szó. Például gyakran éjjel érkezik a nyers­anyag, és ő az első, aki otthagyja fekhelyét, hogy a vagonok kirakásá­hoz fogjon. Ha kell, beül a Tatra Ill­és volánja mögé, s fuvarozza a ce­mentet, vasat, vagy ami érkezett. Nemrég, amikor elfogyott a speciális • acélhuzal, s a bohumínl öntödék nem szállították le Idejében, ő maga Irt a miniszternek, aki azután Intézke­dett. Nagy pöfögéssel teherautó gördült a híd lábához. Betonvasat hozott. A daru hatalmas karja máris moz­dult, hogy segítsen a lerakodásban. Amikorra elkészültek, az óra muta­tója a műszak végét jelezte. A betonozók, akik a Jobboldali szárnyon az utolsó simításokat vég­zik, beültek a vontatott ladikba, s lábukat a lomhán sodródó vízbe mártva hűsöltek. Miközben a csónak puhán siklott a vízen, mint mindig, most is szemügyre vették a néhány száz méterrel távolabb ívelő fahidat: él-e még, ép-e még? Azt a hidat ugyanis ezerkilencszáznegyvenötben építették, Ideiglenesen. Sebaj, csak addig kitartson, amíg az új híd átve­szi a faladatát. Azután már nem lesz hídgondja Hlohovec városának, mert ahogy azt az építők mondták, ez az új híd örök, vagy ha nem is örök, megér jó néhány száz évet. A ladikból kiszálló betonozók jó ismerősként köszöntik a deszkából összetákolt létrákon kapaszkodó sze­relőket. A néhány lépésnyire levő szállásukhoz sietnek, ahol hideg-me­leg vizű fürdőszobák, tiszta ebédlő, televízióval, rádióval ellátott klub, s gondosan takarított lakószobák vár­ják őket. Mert Czobor mérnök arról sem feledkezett meg, hogy a munká­soknak kényelmes, szép otthont biz­tosítson. „A jó munkának ez nem­csak feltétele, hanem nélkülözhetetlen tartozéka is" — vallja meggyőződés­sel. Utolsóként ő hagyja el az építke­zést. Jó gazda módjára körültekint: rend van-e a háza táján. Persze, hogy az van! Mégis, minden délután a saját szemével győződik meg róla, mert tudja, hogy enélkül nyugtalan volna az álma. SZABÖ GÉZA Bányászaink rekordja E Az ostrava-karvinai szénmeden E ce vájárai a napokban jelentős = eredményeket értek el a fejtés = gépesítése terén. Augusztus 24-én = például 50 514 tonna szenet jö­= vesztettek kombájnok segítségével, E ami újabb rekordot jelent az egy E napra eső kombájnos szénterme­E lésben. Az említett szénmennyiság E több mint 83 százalékát a kar­= vinai üzemek dolgozói fejtették. = (CTK) Midőn az ember Idegen házba lép, első dolga, hogy alaposan körülnéz. Már az első benyomásból — a bú-^y^r torok elrendezéséből, a rendből, a tisztaságból — akaratlanul is, szin­te tudat alatt levonja a következte­tést a ház lakóiról. Furcsán hat, ha a háziasszony a délutáni órákban mentegetődzík: — Jaj, ma még nem volt időm takarítani... Mert hol a kezesség, hogy tegnap volt-e és holnap lesz-e ideje? Ugyanis a rend­szerető ember nem érzi jól magát a rendetlen lakásban. Reggel csak úgy, mint délután. Az utazás ls efféle látogatáshoz hasonlít. Az ember belép a fülkébe és körülnéz. S az első benyomás­ból következtet... A bratislavai főpályaudvaron a Balt— Orient Expressre (neve csábí­tóan hangzik) alig egy órával In­dulása előtt kezdik a helyjegyek árusítását. S akkor az ember beáll egy éktelen hosszú sorba. Hosszú? Talán ennyien utaznának a nem­zetközi gyorssal? Dehogyl Csak hát mindennemű helyjegyet egyetlen ab­laknál, egyetlen személy árusít. Az aznapi nemzetközi gyorsra és a más­napi Tatra Expressre is. Az utasok — köztük németek, lengyelek, ma­gyarok s talán más országokból is — Idegesen lesik a pályaudvar fali­óráját. A nemzetközi Indulása ro­hamosan közeleg. A jegykiadás pe­dig lassú... Ez hát az első benyomás. S aka­ratlanul ls felmerül a kérdés: vajon nem árulhatnák-e egy helyen az alig egy óra múlva Induló gyorsra és más helyen az órákkal későbbi, sőt másnapi gyorsvonatok helyjegyeit? Ez lenne a logikus. Lehet, hogy a vasútigazgatóság véleménye más. Néhány perces késéssel berobog a Balt— Orient. Nem, tülekedés nincs. Hely akad bőven és minden­ki megváltotta a magáét. Megtalá­UTÄZÄS lom a kocsit, a kupét. S ekkor lé­lekben az elárusítönőt szidom. Mi­ért pont nekünk jutott ez a kupé? A padokon, a padlón méz ragyog. Eredeti akác, ezt árulja el illata. De most nem az Illatát akarjuk él­vezni, két gyerekkel és feleségem­mel ülni szeretnénk. Talán egy vi­zes törülközővel letisztíthatók az ülések. A törülközőt áldoznánk ml, a vizet a vonatban keressük. Hiába. A nemzetközi gyorsban víz nem akad. A méz talán csak Jelkép. Ezzel akarják édesíteni az utazás keserű­ségeit. Mert a padokat vastagon lepi a korom és a hamu. Bármit is érin­tesz, fekete lesz a kezed. Elindulok az étkezőkocsi felé. Szódavizet vagy akár sört hozok, hogy lemoshassuk az üléseket. Az ötödik kocsin torná­szom át magam éppen, amikor a kalauz elém áll: — Kérem a menetjegyet. — A kupéban hagytam. Különben ls már kezelték ... — Menetjegy nélkül nincs átjá­rás! Próbálkozom érvelni. Nem segít, az előírás nem számol sem bizalom­mal, se emberséggel. Mit ls tudhatja szegény kalauz, vajon nem potya­utasként utazom-e és az étkezőko­csi csupán ürügy, hogy elkerüljem a Jegykezelést. És neki igaza van, az előíráshoz tartja magát. Vissza­felé menet megelégedéssel nyugtá­zom, hogy a menetjegyen kívül nem kérte sem a megbízhatósági bizony­latot, sem őseim keresztlevelét... Valaki szememre vethetné, hogy amit Itt írtam, nagyon általános és szubjektív. Ám barátom, aki néhány nappal előttem ugyanezzel a vonat­tal utazott, ugyanilyen „élmények­ről" panaszkodott. Tehát a nemzet­közi tisztátalansága egyáltalán nem véletlen, nem is szubjektív benyo­más, hanem valóban általános jelenség. Elég szomorú. Szívesebben ven­ném, ha esetem csupán véletlen lenne, mint azé a háziasszonyé, aki éppen akkor nem takarított, amikor vendégel érkeztek. Mert a látoga­tás és az utazás között némi hason­lóság ls akad. A külföldiek sokszor csak átutaznak hazánkon és ez idő alatt kizárólag a vonatban tartóz­kodnak. S akaratlanul, tudat alatt véleményt alkothatnak az első be­nyomások alapján. A piszkos vona­tok (ahol még víz sincs) bizonyára nem Jó bizonyítványt állítanak kl hazánk, népünk kulturáltságáról. Sajnos, a végkövetkeztetés csak Ide lyukadhat ki... Alig tíz nappal később érkeztem vissza ugyanezzel a nemzetközi gyorssal. Štúrovón szálltam ki, a határállomáson jegyet váltottam és a pénztárnál érdeklődtem, vajon a 13,49 órakor Léva felé induló mo­torosnak van-e Csatától csatlakozá­sa Ipolyság felé. —Hogyne, kérem. — Azonnal? — Természetesen. Restellkedve kell bevallanom, hogy Csatán két órát várakoztunk egy szennyes, legyekkel teli váró­teremben. A motoros tisztaságáról kár is szót szaporítani. Kályhái alatt még a téli fűtés maradványai, korom és salak feketéllett. De mit is vár­hatnánk egy személyvonattól, ami­kor a nemzetközi gyors sem kü­lönb ... Apró bosszúságok, de bosszúsá­gok. Naponta keserítik az utazók életét. Vagy talán valaki is feltéte­lezi, hogy az utasok ezt megszok­ják? Nem! Nem szokják meg. Nem is akarják megszokni 1 Elvégre nem csupán benyomásokról van szó. En­nél sokkal többről. Az utas jegyet vált, tehát megfizeti az utazást. Ez­zel a vasúttal szerződéses viszony­ba lép. Az utas a jegy megváltásával ebbéli kötelességét teljesítette. A vas­út pedig a menetjegy ellenében k ö­teles kényelmes utazást, tiszta kocsikat biztosítani. Amennyiben ez nem történik meg, nem teljesíti szerződésbeli kötelességét. Hogy az Utasok se angyalok? Igaz, ők is beszennyezhetik, bemocskolhatják a kocsikat, a kupékat. De a menet­jegy erre nem jogosítja fel őket, a vasúti rend pedig egyenesen tiltja. S ha ez mégis bekövetkezne, a ka­lauz Jogosan felelősségre vonhatja őket. Sőt ez a kötelessége! De sen­kit sem kényszeríthetnek arra, hogy egy-egy utazás után tisztítóba kell­jen szállítania öltönyét, ruháját. Itt csak az utasok rendetlenségére való hivatkozás nem lehet helytálló. Vonatjalnk tisztasága, vagy tisz­tátalansága, a tájékoztatás pontos­sága végső fokon egyesek munká­hoz és emberekhez való viszonyát, kötelességtudatát tükrözi. S hogy milyen viszony ez a viszony, egyi­künk számára sem lehet közömbös. Jogunk és kötelességünk tiltakozni a hanyagság, a kötelesség nem tel­jesítése ellen — utasok, vasúti dol­gozók esetében egyaránt. Zstlka László. A közelmúltban közöltük, hogy a bra­tislava— petržalkai Kovosmalt üzem­ben megkezdték az üvegipari gépek gyártását. Képünkön: Vígh József szerelés küzben. (Petráš — CTK — felv.) — * — A ružomberoki Észak-Szlovákiai Papír- és Cellulózgyárbói 65 önkén­tes véradó jelentkezett ingyenes vér-: adásra. FOGYNAK A FÓKÁK a német tenge­rekben. Emiatt vadászati tilalmat rendeltek el rájuk Nyugat-Németor­szágban. Köztársaságunk területén a brigá­dosok 52 991 órát dolgoztak le az első félévben. Társadalmi munkájuk értéke meghaladja a 676 millió koro­nát. Az ifjúság 11420 492 órával vet­te kl részét e munkából. A Német Demokratikus Köztársa­ságban 36 televízió készülék jut minden 100 családra. A televíziós készülékek gyártásában az NDK a 6. helyen áll Európában. Az idén több mint fél­millió készülék készül az NDK-ban. SZAZ KILOMÉTERREL bővül a leg­közelebbi hét évben a moszkvai Metro hálózata. Okinori Kaja japán igazságügyin!-: niszter a kormány ülésén bejelentet­te, hogy japán fiatalkorúak 1962-ben 162 941 büntettet követtek el. Ez a legmagasabb szám a háború befejezé­se óta. A bűntettek többségét 14—15 éves fiatalok követték el, akik közül sokan gengszterbandákban tömörül-, tek. A Szovjetunióban hanglemezt adtak ki „A világűr hősei — Tyeresková és Bikovszkij űrrepülése" címmel. A le­mezre a moszkvai rádiónak a szov­jet űrhajósok páros repüléséről szóló adását, Nyikita Hruscsovnak az űr­hajósokkal folytatott beszélgetését és az űrrepülők sikeres visszatérte után az SZKP KB plénumán tartott beszá-: mólóját vették fel. Az olasz rendőrség folytatja a szi-> cíliai maffia felgöngyölítését. Július közepe óta több mint 600 banditát tartóztattak le; nemrég sikerült kéz­re keríteni az egyik legnagyobb ban-. da vezérét, Giuseppe Marcellót. Leonardo da Vinci 1504-ben készült .Krisztus az orvosok között" című, 400 év óta elveszettnek hitt festmé­nyét találták meg, hírek szerint, ame­rikai szakemberek. A kép értékét 2,5 millió dollárra becsülik. 0 J TRANZISZTOROS zsebrádiót ké­szít a világhírű berlini Stern Rádió­gyár. A Micci elnevezésű rádió mind­össze 100X60X27 milliméter nagyságú, súlya 170 gramm. Ugyancsak a Stern Rádiógyár rendkívül érzékeny új tran­zisztoros autórádiók gyártását is meg­kezdte. A velvaryi templomnak a XVII. szá­zad második feléből származó festett barokk koporsókat tartalmazó kriptá­ját e napokban hozzáférhetővé tették a közönség számára. A velvaryi kopor­sók egyedülálló maradványai a XVII. század nemcsak hazai, hanem európai népművészeti alkotásainak. Egyre gyakoribb az Egyesült Álla­mokban a bankrablás; számuk az 1956. évi 450-ről a múlt évben már 1250-re emelkedett. Az amerikai la­pok közlései szerint lehet, hogy az idén „rekordjavításra" kerül sor. Ejtőernyőn ereszkedett le négy amerikai kutató Peruban, a 2200 mé­ter magas Vllcabamba-fennsíkra, hogy felkutassa a dzsungel borította, ember nem járta hatalmas területet. ŰJ SZÖ 2 * 1963 sugusztus 29.

Next

/
Thumbnails
Contents