Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-22 / 231. szám, csütörtök

Ä SZOVJET KORMÁNY NYILATKOZATA (Folytatás az X. oldalröl) akkor mindez hozzájárulna a béke megszilárdításához. Hogyan is van ez — mondják —, hisz az egyezmény nem tiltja meg az Egyesült Államoknak, hogy földalatti nukleáris kísérleteket valósítson meg és növelje nukleáris fegyverkészletét. Először is: az egyezmény aláírása előtt sem akadályozták az Egyesült Államokat ilyen irányú tevékenységében, úgyhogy itt nem változott meg semmi. Másodszor: az egyezmény a Szovjetuniónak sem tiltja meg, ha ez szükséges lesz, földalatti nukleáris fegyverkísérleteket végezzen és emelje nukleáris fegyverkészletét, vagy hogy ezeket a fegyvereket felhasználja az imperialista agresszorok ellen, ha ezek új háborút robbantanának ki. A helyzet mindkét oldalon egészen egyforma, és a klnal vezetők ugyanúgy, mint az Egyesült Államok vezetői nagyon jól tudják, hogy a Szovjetuniónak nincs szándékában egyoldalúan letenni a fegyvert az imperializmus előtt. A Kínai Népköztársaság kormányának vezetői azt akarják bebizonyítani, hogy a szovjet kormány azzal, hogy a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésének kérdésében azelőtt más álláspontot foglalt el, — amelyet nagylelkűen ők is helyesnek tartanak — mint most és ezzel halálos bűnt, majdnem árulást követett el. Igen, a Szovjetunió álláspontja a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésének kérdésében nem merev, a nemzetközi erőviszonyok változása során alakult ki, tekintettel a Szov\ jetunió és az összes szocialista állam védelmi erejének növekedésére, és mind arr*, amit rendszerint a nukleáris korszak realitásának nevezünk. Néhány évvel azután, hogy az Egyesült Államokban feltűntek a nukleáris fegyverek, amikor az Egyesült Államok nukleáris monopóliummal rendelkezett és ezért a szocialista országok biztonsága veszélyben volt, a szovjet kormány abból indult ki, hogy a legfontosabb feladat megfosztani az Egyesült Államokat ettől az elunytől. Ezt a célt a nukleáris fegyvere

1' teljes betiltásával lehetett volna elérni, ami azt jelentette volna, hogy elvegyék a fegyvereket az akkoriban egyetlen nukleáris hatalomtól, az Egyesült Államoktól. Nyilvánvaló, högy a nukleáris fegyverkísérletek betiltása a fegyver megsemmisítése nélkül nem felelhetett volna meg akkoriban a szocialista országok érdekeinek. Ez a tilalom megakadályozta volna, hogy a Szovjetunió nukleáris fegyvereket gyártson, s egyúttal megerősítette volna az amerikai nukleáris monopóliumot. A helyzet azonban megváltozott. Az amerikai nukleáris monopóliumot megtörte a szovjet nép és a szovjet tudósok igyekezete, megteremtettük saját nukleáris fegyvereinket. Ilyen körülmények között új megvilágításban tűnt fel az atomfegyver-klsérletek betiltásának kérdése. A jelen Időszakban az újabb nukleáris kísérletek csak fokozhatják a nukleáris fegyverkezési lázt és ez nem érdeke a szocialista országoknak, sem a többi békeszerető országnak. Tekintettel a körülményekre, a szovjet kormány tovább folytatta a harcot a leszerelésért, a nukleáris fegyverek megsemmisítéséért és teljes betiltásáért és 1956-ban javaslatot terjesztett elő a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére, anélkül, hogy • egvárná a leszerelés kérdésének megoldását. Az adott körülményekben ez az álláspont helyes volt, és ugyanúgy megfelelt a szocialista országok és a béke érdekének, mtnt ahogyan az előző korszakban helyes volt az előbbi álláspont. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szovjet kormány akkori javaslata szerint ugyanazon az alapon kellett volna megoldania ezt a kérdést, mintahogyan most megoldották. A nukleáris hatalmak akkor légköri és víz alatti kísérleteket valósítottak meg, másfajta kísérleteket még nem ismertek s ezért csak a légkört és a víz alatti kísérletekről volt szó. Az augusztus 5-én aláírt egyezményben a világűrrel bővült a nukleáris kísérletek tilalma. A különbség tehát abban van, hogy 1956-ban az Egyesült Államok nem fogadta el javaslatunkat, míg 1963-ban elfogadta, s nem is az eredeti hangzásban, hanem kibővítve a világűrbéli atomfegyverkísérletek betiltásával. Ami a földalatti atomfegyver-kísérleteket illeti, ez a kérdés nem 1958-ban keletkezett, mivel ezen az időben még nem végeztek Ilyen kísérleteket, csak később, amikor az Egyesült Államok a föld alatt kezdte kipróbálni nukleáris fegyvereit. Természetes, hogy ettől az időtől kezdve a szovjet kormány a földalatti nukleáris kísérletek betiltásáért ls harcolt. Tekintettel a helyzetre, a Szovjetuniónak s az egész világnak a háromfajta nukleáris fegyverkísérlet betiltása és a további zabolátlan, korlátozatlan nukleáris fegyverkísérletek versenye között kellett választania. Es az, hogy most egyezményt kötöttek a háromfajta kísérlet betiltására és ezzel megoldották a probléma legnagyobb részét — az a nemzetek, a békeszerető erők és a békés politika sikere. A kínai vezetők fennakadnak azon, hogy a három nagyhatalom moszkvai tárgyalása előtt, egy vagy egy és fél hónappal a szovjet kormány mindennemű nukleáris fegyverkísérlet betiltását hang súlyozta. Minden ésszerűen mérlegelő politikus és diplomata számára világos, hogy a tárgyalás folyamán minden tárgyalófél a maximumot akarja elérni. Ezért a maximumért — az összes nukleáris fegyverkísérlet betiltásáért — harcoltunk, de a mai időben ez nem volt lehetséges. És ezért a Szovjetunió beleegyezett a részleges atomcsendegyezmény megkötésébe. Természetes, hogy a szovjet kormány nem csökkenti ezentúl sem igyekezetét a földalatti atomfegy verkísérletek betiltásáért. A szovjet kormány figyelmeztette a Kínai Népköztársaság kormányát arra az igazságéra, hogy az élet nem topog egy helyben, hogy a tudomány és a techni ka gyorsan fejlődik, és az, ami tegnap még elfogadhatatlan volt, ma már hasznos, sőt nagyon hasznos is lehet. Ezt bizonyos — nagyon jelentős — tények bizonyítják, a szuvjet kormány olyan fontos Intézkedései, melyek a Szovjetunió védelmi képességét és a szocialista országok biztonságát szilárdítják. Ezek az intézkedések, melyekhez a legújabb típusú nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek is tartoznak, beleszámít va a világ legerősebb fegyvereit, megbízhatóan szavatolják a szocialista rendszer biztonságát. A klnal vezetők azzal, hogy azt hangoztatják, miszerint a hely zet nem változott meg az utóbbi években, de a Szovjetunió politikája az atomfegyver-kísérletek kérdésében megváltozott, arra kényszerítik a Szovjetuniót, hogy szemléltetően bebizonyítsa, milyen változások mentek végbe nukleáris felkészülésében az utóbbi évek során. Ez lényegében annak a követelése, hogy a Szovjetunió tárja fel védelmének titkait. Erről csak egyet mondhatunk: azt hirdetik, hogy meg akarják szilárdítani a szocialista országok védelmi erejét, de a valóságban hajlandók az imperialista reakció kezeire játszani. A klnal vezetőknek tudniuk kellene, hogy egyes hatalmak katonai vezérkaraiban és az agresszív ' katonai tömbökben másról sem álmodoznak, mint arról, hogyan szerezhetnének megbízható értesüléseket a szovjet nukleáris és rakétafegyverekről. Ha a kínai kormány valamilyen okokból igazán bizonytalannak érzi magat. figyelmei fordíthatna legalább az Egyesült Államok vezető katonai személyiségeinek nyilatkozataira. Egyesült Államok vezérkari főnökei minapi nyilatkozataikban egyhangúlag kénytelenek elismerni a Szovjetunió nukleáris erejét. Ezek a nyilatkozatok sokat jelentenek, főleg akkor, ha tudjuk, hogy az imperialisták csak akkor ismerik el a szocialista országok sikereit, ha a tények kényszerítik őket erre. A Kínai Népköztársaság kormánya képviselőjének augusztus 15-i nyilatkozata azt bizonyítja, hogy a kínai vezetők felháborodtak, mert a Szovjetunió nem bocsátotta Kína rendelkezésére az atom fegyverek prototípusait. Mindez olyan benyomást kelt, mintha éppen ez Indokolná a Kínai Népköztársaság vezetőinek támadásait a Szovjetunió feszültséget enyhítő külpolitikai lépései ellen, főleg pedig támadásaikat az atomcsendegyezmény ellen. A helyzet úgy alakult, hogy a szocialista országok közül csak a Szovjetunió gyárt nukleáris fegyvereket. A Szovjetunió azonban egész külpolitikájával azt bizonyltja, hogy atomhatalmával a világ szocialista országainak érdekeit, a szociális és nemzeti felszabadításért küzdő országok érdekeit védi. Ha az atomfegyverekkel rendelkező államok tábora egy, vagy néhány szocialista országgal bővül, ez nem befolyásolja lényegesen a szocialista tábor védelmi erejét. Persze csak akkor, ha a szocialista tábort egységesnek tekintjük. Ezzel szemben minden olyan kapitalista állam, mely atomfegyverekhez jut, fokozza a nukleáris háború veszélyét. Olyan lehetőség, hogy emelkedjék a szocialista nukleáris hatalmak száma, de az imperialista táborban a nukleáris fegyverekkel rendelkező országok száma ne változzék — nem létezik. Ilyen feltevésen nem építhetünk légvárakat. Naiv lenne azt feltételezni, hogy más politikát lehet megvalósítani Nyugaton és mást Keleten és hogy lehetséges, hogy az egyik oldalon Nyugat-Németország atomfelfegyverzése ellen harcoljunk, és ellenezzük a nukleáris fegyverek terjesztését, míg a másik oldalon ugyanabban az időben Kína rendelkezésére bocsássuk ebeket a fegyvereket. Nem, ez a politika ireálls, az élettől elvont lenne. Ha a szocialista országok arra az útra térnének, melyre a kínai vezetők akarják csábítani, kétségtelen, hogy a nyugati hatalmak ugyanilyen módon felelnének. Hiszen számos tőkés oršzág rendelkezik atomfegyverek gyártásához szükséges gazdasági és műszaki alappal. Ez az egész nukleáris fegyvertár a NATO, CENTO és SEATO közös fegyvertárához tartozna és a szocialista országok ellen állna Csak azok. akiket az atomfegyverek utáni vágy teljesen elvakít, nem látják ős nem értik ezt meg. fia a Szovjetunió nem harcolna határozottan az atomfegyverek terjesztése ellen, akkor a nyugati militarista erők, a nyugatnémet revansisták már sokkal közelebb állnának céljuk hoz. A szovjet kormány egyértelműen ellenzi a NATO sokoldalú atomhadereje kialakításáról szóló tervet, s ezeket a terveket határozottan elítéli. Illetékes külpolitikai akciókat valósítottunk meg, hogy bebizonyítsuk a világ előtt, milyen veszélyes ez a terv. Nyugat-Németország atomfelfegyverzését semmilyen formában sem szabad megengedni, mivel ezek a fegyverek egy olyan állam kezében, melynek külpolitikája revansista célokat követ és az európai államhatárok revízióját követeli, egy új világháború veszélyének lényeges növelését jelentenék. A kínai vezetők azt állítják, hogy a Szovjetunió a valóságban nem ellenzi a nyugatnémet militaristák atomfelfegyverzését. Ezt az állítást csakis rágalomnak minősíthetjük. A Klnal Népköztársaság kormányának augusztus lS-i nyilatkozatában kifejtett álláspontot csak úgy ele mezhetjük, hogy a kínai vezetőket nem érdekli az atomfegyverek terjesztése a kapitalista országokban, csak azt akarják, hogy saját kezükbe kerüljön az atombomba. Be kell vallanunk, hogy a Klnal Népköztársaság a jelen időszakban nincs felkészülve az atomfegyverek nagybani gyártására. Ha a Kínai Népköztársaságnak sikerülne két vagy három bombát előállítania, ezzel még nem oldanák meg a kérdést, de gazdaságát végtelenül legyöngítené. A saját tapasztalatunkból tudjuk, mibe kerül az országnak és a népnek a védelem jelenlegi szükségleteinek megfelelő színvonalon nagyban atomfegyvereket gyártani. Mi azonban kénytelenek voltunk atomfegyvereket gyártani, hogy ellent állhassunk az imperialista tábornak, mely már rendelkezett Ilyen fegyverekkel. A Kínai Nép köztársaság azonban támaszkodhatna azokra a védelmi eszközökre, melyeket a szovjet nép alkotott és amelyekkel megbízhatóan a szocialista rendszer vé deltnét szolgálja. Ezért a Kínai Népköztársaság legésszerűbb politikája az adott feltélelekben az lenne, ha lehetőségeinek megfelelőbb módot választaná a gazdaság, tudomány, technika és mezőgazdaság fejlesztésére törekedve, s ezzel hazzájárulna a kínai nép életszínvonala emeléséért folytatott harchoz és kielégíthetné a nép időszerű szükségle telt. Tudjuk, hogy a klnal nép helyzete nem a legkönnyebb és ezért a kínai ve zetok ilyen politikája nagyon sokat se gítene a kínai népnek és az egész világ helyesen értékelné és értelmezné az ilyen irányzatot. . Feltételezzük, hogy a Kínai Népköztársaságnak sikerül néhány atombombát előállítania. De hány ilyen bombát irányíthatnak az imperialisták ebben az esetben a Kínai Népköztársaság ellen? Nyugodtabbak lesznek a kínai képviselők, ha saját atombombával rendelkeznek? Ha Nyugaton fokozódna az új háború veszélye — és biztos, hogy az atomfegyverek további terjesztése a kapitalista országok között ezt eredményezné — akkor Kína aligha érezhetné magát biztonságosabban, mint ma. A kínai vezetők mindenképpen szidalmazzák a Szovjetuniót, hogy atomfegyverekkel rendelkezik, míg a Kínai Népköztársaság nem. De a Kínai Népköztársaság vezetői kijelenthe tik-e őszintén, kezüket a szívükre téve, hogy a Szovjetunió nukleáris ereje nélkül, mely már több éven keresztül az összes szocialista ország érdekét szolgálja, a szovjet békepolitika nélkül, Kína foglalkozhatna-e nyugodtan gazdasági és állami építése kérdéseinek megoldásával? Nem. A Kínai Népköztársaság vezetőinek be kell ismerniük, hogy az olyan fényűzést, mint az atomcsend elleni nyilatkozatuk, a Szovjetunió és az SZKP elleni támadásaik, csak azért engedhetik meg maguknak, 'mert a Szovjetunió és az egész szocialista rendszer védi Kína biztonságát. Az összes szocialista ország, tehát a Kínai Népköztársaság is — bár vezetőik éppen az ellenkezőjét állítják — védelmükben a Szovjetunió nukleáris hatalmára támaszkodnak, mert ez tartja vissza a nyugatt hatalmak agresszív köreit. A kínai vezetők azt állítják, hogy a Szovjetunió csak saját jólétével törődik és az atomcsendegyezmény megkötésével a nyugodt percekért való hajszában má sokat több évi nyomorra akar ítélni. Ha a nyugalom alatt a Kínai Népköztársaság kormánynyilatkozatának szerzői azt értik, hogy nem lesz háború, akkor mindig az ilyen nyugalomért harcoltunk és harcolunk is. Ha a kínai vezetők kétségeket akarnak ébreszteni afelől, hogy a Szovjetunió továbbra is a békét, a szocialista rendszer országainak biz tonságát akarja védeni — és a nyilat kozat szerzői nyilván ezt akarják — ez nem sikerül nekik. A nemzetek soha sem felejtik el, hogy a legkritikusabb pillanatokban, amikor az agresszív körök a háború peremére sodorták a világot, a Szovjetunió habo zás nélkül helyezte a mérlegre egész nemzetkőzi tekintélyét, egész katonai erejét, hogy megállítsa az agresszort, aki kis, vagy nagy országra, távoli, vagy közeli népre emelte kezét. Így volt ez a szuezi válság Idejében. 1958 ban a szíriai és iraki események Idejében. Így volt ez, mikor feszültség keletkozett a Tajvani-öbölben — és ezt nem feledhetik el a kínai vezetők sein és a klnal nép sem. így volt ez a karibi válság idejében, amikor a Szovjetunió rakéta- és nukleáris erejével védte a forradalmi Kubát. A kínai vezetők talán ezeket az időszakokat a nyugalom perceinek tartják. Bátran kijelenthetjük, hogy ezzel kívüIUk senki sem ért egyet. A szovjet kormánynak ezekben az ak dóiban a valódi proletár internaclona lizmus nyilvánult meg, mégpedig nem olyan, amelyről Pekingben beszélnek, s amely miigött a hangos jelszavakon és a semmitmondó határozatokon kívül nem áll semmi. Nem hallgathatunk arról, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya semmibe vette szövetséges kötelezettségét és visszaélt a szocialista országok közti kapcsolatok bizalmas jellegével, amikor titkos dokumentumokat Ss információkat tett közzé, melyek a szocialista országok védelmét érintik. Ráadásul a tényeket célzatosan és megmásított formában ismertette. A szovjet kormány nem süllyedt olyan mélyre, hogy ő is erre az útra térjen és leleplezze a szocialista országok védelmét illető tényeket. A Szovjetunió kormánya kénytelen kijelenteni, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ilyen lépései után aligha hiszi el valaki nyilatkozatai őszinteségét és ismerteti vele a vádelmét illető adatokat. Természetes, hogy a szovjet kormány levonja ebből a következtetést. A kínai vezetők nyilatkozataiban egyre nyilvánvalóbb az az igyekezet, hogy az egész világ nevében akarnak beszélni, tehát a Szovjetunió, a szocialista országok és a fiatal afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok nevében is. A szovjet emberek azonban felháborodva kérdik, ki jogosította fel a kínai vezetőket, hogy a ml nevünkben, a szovjet kormány, kommunista pártunk nevében nyilatkozzon arról, mi felel meg és mi nem felel meg érdekeinknek? Mi nem jogosítottuk fel érre és nincs is szándékunkban erre feljogosítani őket. Ki jogosította fel a kínai vezetőket arra, hogy a többi szocialista ország nevében beszéljenek? MegkérdeztSk talán a lengyelektől, a németektói, a csehszlovákoktól, a románoktól, bolgároktól, magyaroktól, jugoszlávoktól, mongoloktól, hogy milyen az álláspontjuk a nukleáris fegyverkísérletek betiltásával kapcsolatban? Nem. Nem kérdezték meg ezektől az országoktól, milyen az álláspontjuk. Ha a Kínai Népköztársaság vezetői nem is beszélnek erről nyíltan, de a Kínai Népköztársaság kormánya két nyilatkozatának tartalmából nyilvánvaló, hogy szerintük nem a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetése, de újabb légköri, kozmikus, vízalatti kísérletek megvalósítása felel meg a nemzetek és a béke érdekeinek. Engedjék meg, hogy megkérdezzük, hol, mikor Ss melyik nemzet fejezte ki óhaját, hogy radioaktív levegőt akar lélegezni, radioaktív sugárzással fertőzött élelmiszert akar enni? Ilyenről nem tudunk Azt sem tudjuk, hogy a kínai nép kijelentette volna: Igen, folytassák tovább az atomfegyverkísérleteket, mert beleegyezünk abba, hogy a radioaktív h.ulladék mérgezze meg vérünket, behatoljon csontjainkba és számunkra és gyermekeink számára gyógyíthatatlan betegségeket okozzon. Hogy a kínai nép ilyesmit mondott volna, arról nem hallottunk. Minden kommunistának és leninistának elleneznie kell az ilyen álláspontot a termonukleáris háborúval szemben: „Ha elpusztul az emberiség fele, ha elpusztul 300 millió kínai, nem baj. Az Imperializmust eltiporjuk a földön és romjain, azok, akik életben maradnak, állítólag gyorsan ezerszer magasabb civilizációt építhetnek" És mégis vannak ilyen nézeteknek védelmezői. Éppen a kínai vezetők helyezkednek gyakran ilyen álláspontra. Ha a Kínai Népköztársaság kormánya nem két, hanem százkét nyilatkozatot tenne arról, hogy elsőrendű óhaja az atomfegyverek betiltása és megsemmisítése, hogy éjjelnappal a nemzetek érdekeire gondol, akkor sem mossa le magáról a szégyent azért, hogy hajlandó volt az emberek százmillióit, tehát a kínaiakat is feláldozni a termonukleáris háborúban. A Kínai Népköztársaság kormánya utolsó atomcsendegyezmény-ellenes nyilatkozatával- újból bebizonyította, hogy külpolitikájában marxista—leninista ellenes, embertelen tézisekre támaszkodik. Ki kérdezte meg a kínaiaktól, akiket eleve halálra ítéltek, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a nukleáris háború kazánjának fűtőanyagává váljanak, hogy megengedik-e a Klnal Népköztársaság kormányának, hogy még életükben készítse elő temetSsüket? Még egy további kérdés merül fel. A kínai vezetők feltevése szerint a termonukleáris háborúban Kína la-, kosságának körülbelül a fele pusztul-' na el. Hány ember pusztul el akkor olyan országban, ahol nem több száz millió ember él, csak tíz millió, vagy csak néhány millió? Nyilvánvaló, hogy az emberiségnek abba a felébe, melyet a klnal vezetők, hajlandók kitörülni az élők sorából, egész országok, egész nemzetek ls beletartoznának, Ki jogosította fel a kínai vezetőket, hogy döntsenek ezen nemzetek sorsáról, az ő nevükben beszéljenek? Ha Pekingben hajlandók feláldozni országuk lakosságának felét, az emberiség felét, akkor a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak nemcsak a Szovjetunió lakosságának a fele kedves, de minden egyes szovjet ember Slete és hasonlóan a többi nemzet sorsa sem közömbös előtte. Pártunk Központi Bizottsága és a szovjet kormány elsőrendű kötelességének tartja, hogy a szovjet nép számára tartósan békés feltételeket biztosít-; son a kommunista társadalom kiépí-i tése tervének teljesítéséhez. A Szovjetunió külpolitikája azt a célt szol-! gálja, hogy megakadályozza az imperialistákat termonukleáris háború ki-i robbantásában. Ebben látjuk nemzetközi kötelességünket az egész világ dolgozóival szemben. Népünknek nem kell másoktól tanulni a bátorságot. Amikor meg kellett védeni az Igazságot, a szabadságot, a haza függetlenségét, meg kellett védeni Október vívmányait, a szovjet nSp fegyvert ragadott és élethalál harcban eltiporta az agreszszort. A kínai vezetők úgy igyekeznek jellemezni a helyzetet, mintha a leigázott ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok nevében beszélnének Távolba Intézett felhívásukban erősen érződik a demagógia és a kalandorság. Azt a nézetet akarják rákényszeríteni az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokra, hogy az atomcsendegyez-: mény és a nemzetközi feszültség eny-i hítéséhez vezető lépések akadályoz-: zák nemzeti felszabadító harcuk fej-* lődését. Az Ilyen állítás — csalás. A nemzeti felszabadító mozgalom sorsának összekötése a nemzetközi feszültség kiéleződésével, amint ezt a kínai vezetők teszik, a halál utáni szabadság ígéretét jelenti. A kínai vezetőknek senkit sem sikerül olyan útra csalni^ mely szakadékba torkollik. Azt, hogy milyen összeegyeztethetetlen a kínai vezetők álláspontja ezen országok érdekeivel, az is bizonyltja, hogy az atomcsendegyezmény elleni támadásaik ellenére számos, ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország csatlakozott az egyezményhez. Eddig még nem hallottunk semmit arról, hogy ezek az országok a Klnal Népköztársaság kormányának álláspontját támogatnák. Az atomcsendegyezmény elleni kampányt Pekingben arra is kihasználják, hogy terjesszék azt a nézetet, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika érdekei egységet alkotnak. A kínai vezetők néhány ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország egyes vezetőinek nemzetiségi hangulatára számítanak és tüntetőleg hangoztatják a három kontinens érdekelnek egységét anélkül, hogy egy szóval is hangsúlyoznák a szocialista országok é> a világ forra&alml munkásmozgalmával való szolidaritásuk megerősítésének szükségességét. Kinek másnak, ha nem az Imperialistáknak felel meg ez az irányzat? Az ad-Ut feltételek mellett, amikor továbbra ls fennáll a veszély, hogy a legagresszívebb Imperialista erők termonukleáris világháborút robbantanak ki, de amikor egyidejűleg hatalmas erő létezik, mely meg tud|a akadályozni a háborút és az agresszív körök igyekezetét, különösen fontos, hogy a nemzetek helyesen tájékozódjanak a további harcban a békéért Az embereknek tudniuk kell, milyen gyakorlati jelentőségűek a már elért eredmények, mit kell tovább tenni, mire kell összpontoiítanl erejűket. Es éppen eből a szempontból cselekszi a Klnal Népköztársaság kormánya éppen az ellenkezőjét annak, ami egy szocialista ország kormányának kötelessége: Félre akarja vezetni a nemzeteket, el akarja téríteni őket a béke megszilárdításáért folytatott harctól. A szovjet kormány továbbra is mindent megtesz, hogy megerősítse a világ szocialista államainak egységét és a közös küzdelem, a békés együttélés, a nemzeti függetlenség, a demokráciáért és szocializmusért folytatott harc jegyében tovább küzd a béke győzelméért az egész világon. A szovjet kormány bízik abban, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői fontolóra veszik mostani politikájuk következményeit, mely ellentétben áll a szocialista országok egysége és a béke érdjkével és mindent megtesznek azért, hogy a Kínai Népköztársaság újból azon országok közé tartozzék, melyek tántoríthatatlanul küzdenek a termonukleáris háború veszélye ellen, a békés együttélésért, a szabadságért és a nemzetek függetlenségéért. 1963. augusztus 22. + ÜJ SZÖ 3