Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-12 / 190. szám, péntek

A darus is lehet a boldogság kovácsa JÚLIUS 12-E AZ ÉPÍTÉSZEK NAPJA NEVEM Horváth József, de ez Ügy hiszem nem is fontos, mert a hozzám hasonló darusok egyrészt százával varinak már az országban, másrészt pedig az éptilő panelházakat bámuló Járókelőket ritkán érdekli, hogyan kerül fel a sokmázsás alkatrész Bicfftdjuk a tizedik emeletre. Megfigyeltem, van olyan hét, hogy egyikmásik lakásva váró íatal házaspár hétszer is eljön megnézni, hogyan helad a ház építése, némelyik család nem restell szinte naponta felmászni a tizedik emeletre, csakhogy lássa, milyen lesz majd a két- és félszobás összkonfortos lakás. De azt is megfigyeltem, hogy ez ilyen előzetes Iakässŕemléknél egyetlen egyszer ae jut eszébe a leendő lakástulajdonosnak, hogy a darussal is váltson egy-két szót. De azért így észrevétlénül is sok mulatságos, kedves epizódnak lehetek szemtanúja. Némelyik fiatal pár például itt-ott össze is veszik, mert nem tudnak megegyezni, hővé teszik majd az ebédlőszekrényt, vagy az asztalt. Csak innen az én lilikemből látni igazán, mennyire kell ar embereknek a lakás, mert az emberek — ha észrevétlenül kihallgatom őket — itt olyan dolgokat is elmondanak egymásnak, amit talán még a lakáshivatalban sem hoznak fel érvül. Ez pedig nagy szó, mert úgy hallom, ott igazán minden megmondhatót „kilöttyentenek" magukból az emberek. Megtudtam például, hogy egyik-másik gonosz anyós milyen rafinált, meglepően eredeti szekál ésj „műfajokat" kreál egyik napról a másikra. Vagy kihallgattam például, mikor e fiatal férj a féligkész: szobában a lakástól való elragadtatásának hevében bevallotta a menyecskének, hogy a főbérlő (a beszédből úgy vettem ki, hogy testvérek között is lehet az illető özvegyasszony negyvenöt éves) folytonos ostromának kell, nap mint nap ellenállnia ... Egy szó, mint száz, tótom én, hogy nagyon kell a fiataloknak a lakás, mert ha nem kellene ennyire, aligha járnának az új házasok jde az építkezésre, mint valami búcsújáró helyre. így aztán, mondom, nem is veszem rossz néven, ha személy szerint nem én utánam érdeklődnek az emberek. Nem érdekli őket, hogy Kis Jánosnak hívnak-e engem, vagy Nagy Péternek. Az emberek egyszerűen csak tudomásul veszik, hogy a toronydaru VAN és itt-ott még az is eszükbe Jot, hogy eat kezeli ís valaki. £N MEG, az igazat megvallva, örülök neki, hogy gondját viselhetem a gépnek, mert — igaz elég későn — gyerekkori álmon vált valóra azzal, hogy darukezelő lettem. Alig • látszottam még ki a földből, de ha azt kérdezte tőlem valaki, mi akarok lénni, ha megnövök, mindig azt feleltem: masiniszta. Más gyerek egyik nap pilóta akart lenni, másnap katona, harmadnap pedig sarkkutató, de én változatlanul, állandóan a gépek után vágytam. Sajnos, rossz évben születtem, gyermekkorom nehéz időkben telt el- Az 1919-esek általában azt mondják, rossz évben szülét* tek, mert legtöbbjük nem tudta valóra váltani gyerekkori álmát. Én se tudtam, mert nekem még annyi protekcióm se volt, hogy inasnak bejussak a helyi autószerelő műhelybe. Élni pedig kellett, hát — nevessen a világ — erős, egészséges, izmos fiú létemre nagynehezen elszegődtem — borbélyinasnak. Három nehéz évet lehúztam a mesternél, fel is szabadultam, de a szakma enyhén szólva nem bizonyult aranybányának. Segédként — kérem ne nevessenek kl —• ötven korona havi fixfizetést kaptam a mestertől. Mikor panaszkodtam neki, hogy ez kevés, azt mondta az „öreg", hogy „ha rövid a karod, told meg egy lépéssel". Magyarán megmondva arra biztatott, hajlongásokkal meg más rafinált csellel húzzak ki a vendégekből minél több-borravalót. Az én derekam azonbap nem nagyon hajlott az alázatosságra, hát a hajvágó szakmában bizony nem lett belőlem milliomos. De különben ls, ha brotoválás közben elbúgott a műhely előtt egy autő, utána félórákig azon morfondíroztam, hogy miért nem teljesülhetett az én gyermekkori álmom. Hiszen nem kívántam lehetetlent. A háború végétől egészen 1954-ig a hadseregben szolgáltam. Az ekkori létszámcsökkentésnél elsőként jelentkeztem leszerelni, mert valaki rábeszélt, hogy új szakma van kialakulóban. „Építészeti gépész" hallottam barátomtól gyakran a szakma nevét, de azt pontosan már nem tudtam volna megmondani, hogy mi minden rejlik e két szó mögött. „Gépészet az építészetben"?, gondoltam néha. „Hát az meg mi fán terem?" El se tudtam képzelni a kőműveskanálon, meg a kalapácson s miegyében kívül, v- fflm •ÍBŕ'AÍ Z "W* WWsŕxí ; Bratislavában korszerű kórházat építenek. Az építők teljesítik a tervet, sőt a második negyedévben 150 000 korona értékű munkát végeztek terven felül. Képünkön a kórház főépülete. (V. Pribyl — CTK felvétele) milyen gépak is lehetnek ez építészetben. Kétségeimre építesz barátom csak annyit mondott: „tégy nyugodt haverkám, a mi saakmánlíban a paneloké a jövő. A panel pedig csak gépesítve jó, anélkül egy fabatkát se ér." A LESZERELÉS UTÁN elősüti r a panelgyártô üzemben működtem, valami három évig. Gépekkel, újdonságokkal kerültem itt összeköttetésbe nap mint nap, így hát — mert érdekelt — rövid idő alatt megtanultam a panelkészítés minden fogását. A szakma akkor még csak gyerekcipőben járt, és bizony a jövendő lakástulajdonosok nap mint nap jártak hozzánk, mert volt aki azt állította, hogy a panelházak — két hónap se telik bele — úgy összedűlnek, mint a kártyavár. Mérnökök is voltak ott, ők komplikált számítással bizonygatták a kételkedőknek, hogy nincs mitől félniük, jó magam meg csak azzal tudtam hozzájárulni az emberek megnyugtatásához, hogy masinámmal úgy megkevertem a betont, hogy abban hiba nem volt, vagy a szárításnál is pontosan az előírások szerint jártam el. Aztán kíváncsian vártam, vajon hogyan viselkednek majd az első panelházak. A Belojannisz utcai internátussal szemben kész lett az első épület, aztán eltel három hónap, egy év, de a kételkedők jóslata csak nem teljesült. Igaz némely dologra panaszkodtak a lakók, mert tökéletes hogyan is lehetne egy teljesen új dolog? Ám ha mindenki legalább úgy dolgozna a panelszakmában, mint az én partim dolgozott és dolgozik, akkor biztosan kevesebb panasz lenne a szerelt lakóházakra. Elmúlt felettem néhány év, a mesterséget úgy megismertem, mint a tenyeremet, mindent csináltam már a szakmában, csak éppen hogy házat nem szereltem, darut nem irányítottam még. Az ám, a daruk, e gépek, ez volt az én álmom gyermekkorom óta. Tanulmányozni kezdtem hát a daruk szerkezetét, kezelésüket. A járókelők, akik csak messziről látják a darut, azt*gondolják: „Ejnye, milyen jó, könnyű dolga is van a darusnak. Csak megnyomja a gombot, elindul a gép. Meghúz egy emeltyűt, jobbra fordul, a gép karja, ha egy másikat húz meg, akkor pedig balra." Valóban, így néz ki a darus munkája, ha messziről nézik. Próbáljiá csak meg azonban valaki, aki így beszél, megfékezni nagy szélben a megbokrosodott darut. Most már — hogy a jövő évtől kezdve tizennégyemeletes házakat is építhessünk — 80 méteres darukat ís építenek az országban. Úgy érzi magát az ember ebben a gépben, mintha repülőben ülne, főleg azért, mert majdnem méternyi kilengése van ennek az óriásdarunak. Hát még, ha a szél is megnyomja a levegőben lebegő panelt, egy jó oldalszél! Ilyenkor legjobb, ha az ember gyorsan leteszi a terhet. ENNEK ELLENÉRE a darumat még a panelkészítő gépeknél ls jobban szeretem. Mert a gyárban folyton ott csetlettek-botlottak körülöttünk a karbantartók, ha valami baja volt egyik-másik masinának, mindjárt kijavították. Itt viszont az én gépemet a legtöbbször magam javítom kl. Ez már igen, ez egy kicsit már az álmaim beteljesülését is jelenti. Ismerem én már ennek a gépnek minden porcikáját. Szeretem ezt a szakmát, semmi mással a világon nem cserélném el. Mert az sem utolsó mulatság ám, ha a kabinból be-betekint az ember egy másik új lakásba, ahogy a fiatal hájasok éppen beköltöztek. Kellemes dolog boldog embereket látni. Ilyenkor egy kicsit a boldogság kovácsárak érzem magam. TÖTH MIHÁLY Az Altamira vetélytársa I. Szolovjov régész vezetésével e£y kutató expedíció Agca barlangban (Grúzia) olyan rajzokat fedezett fel, amelyek a csiszolatlan kökotszakból származnak. Az egyik falra kovakövai rajzolt ábrák arra a rajzra emlékeztetnek, amelyek a Spanyolországban levő hfres Altamira barlangban díszítik a mennyezetet. Keletkezésük i. e. 12—20 ezer évre tehető. Sok ezer éven át templomnak használták az Agcát. Az őskori rajzokon kívül tálain olyan ábrákat is találunk, melyek a csiszolt kőkorszakban keletkeztek (időszámításunk előtt 2—6 ezer év). Láthatfik a falakon i. u. V.—VIII. századból való körök is, aláttuk 6-grúz r.yelvü feliratokkal. A barlangot évszázadok alatt felgyülemlett agyag borítja, a végén köíorlasz emelkedik. Nagyon valószínű, liogy a barlang kitisztítása után az ősi művészet újabb értékes leleteire bukkannak. FUSIZÔK, KONTÁROK Hónom alatt a rádióvevőkészülékkel beállítok az egyik javítóműhelybe. A korszerűen berendezett helyiségben nincs senki. Kicsit nézelődöm, leteszem a készüléket és mikor már únom a magányt, bevált módszerrel köhintek néhányat. Ügy látszik, ismerik itt is ezt a fogást, mert egy udvarias hang kiszól a hátsó labirintusból: — Tessék helyet foglalni, azonnal megyek. A múló percekkel együtt fogyott a türelmem, de végül is megjelent egy csavarhúzós suhanc. Miközben elmondtam, hogy serceg a készülék és elakad a hang, a fiú lerántotta a hátsó zárólemezt, nagy szakértelemmel belenézett, aztán összeráncolta a homlokát és megszólalt: — Öcska vacak, Ehhez csak a múzeumban talál csöveket. Mm sandított és mikor látta sértődöttségemet, flegmán odavetette: — Hagyja itt és nézzen be hat hét múlva. •— Másfél hónap? — csodálkoztam el. — Gyorsabban nem lehetne? Nincs valami express javító? Udvariasan elmosolyodott, bizalmasan közelebb hajolt és a fülembe suttogja: — Rendes embernek mindent lehet. Van egy barátom a szomszédban, átkozott ügyes fickó, néhány napon belül megcsinálja ...ha anynyira sürgős. Egy darabig tétováztam, aztán beleegyeztem. ]Ó borsos áron két nap alatt megjavították rádiómat és egy hétig szólt is. Amikor reklamáltam, azt mondták, hogy egy másik cső égett ki, egy ilyen ócska „kiszninek" minden héten akad baja. így élősködik a jóhiszemű és türelmetlen embereken a fuserálok és kontárok egyre népesebb hada. A gyors ütemű technikai fejlődés a televízió, zsebrádió, villanyborotva, porszívó korában feltétlenül kitermeli a technikai haladás vámszedőit is. Kevés a képzett szakember, a javítóműhelyek bosszantó terminusai éltetik a fusizókat. Ma már nemcsak hozzáértő szakemberek Javítják kl szabad idejükben ismerőseiknek az elromlott készülékeket, hanem a fusizás válik egyeseknél a fő szakmává, a fő kereseti forrássá. A műhely csupán arra jő, hogy hivatalos munkahely legyen, hogy esetleg ott kipihenje a fuserálás fáradalmait, beszerezze a szükséges alkatrészeket. A műhelyben egy tvkészülékből kiszerelt „hibás" alkatrész nagyon jó szolgálatot tehet az élelmes fuserálőnak. Ingyen jut hozzá, beszerelt valakinek és jól megfizetteti. Természetes, hogy a fusizők seregéhez csatlakozik egy csomó kontár is, akik mások készülékein ígyskeznek kitanulni a könnyű pénzkeresés „tudományát". Ezek a „specialisták" a legveszedelmesebbek é9 Iegszemtelenebbek. Szemrebbenés nélkül olyan összeget kérnek egy jelentéktelen forrasztásért, hogy az embert a gutaütés környékezi. Nem lehetne valamit tenni a lelkiismeretlen kontárok seregének megfékezésére? Ügy gondolom, egyetlen hatásos módszer a javítószolgáltatások alapos és gyors megjavítása. Ha majd egy tranzisztor alkatrészére nem kell hónapokig várni, ha majd három napon belül kijavítják a televízorokat, karórákat, stb. önmagától is kimúlik ez a hihetetlenül megnőtt zugfoglalkozás. CSAK ÖT PERC? Délután a gyereken kiütéseket találtam. Gyorsan vittem az orvoshoz. Megkaptam a receptet, bevittem a legközelebbi gyógyszertárba. — Tessék bejönni félötkor, addigra elkészítjük. Fél ötig még háromnegyed órám volt, benéztünk egyik ismerőshöz. Le se ültünk, néhány szót váltottunk és siettem vissza a patikába, mivel a gyerek panaszkodott, hogy kellemetlenül viszketnek a kiütések. Fél öt előtt néhány perccel értem vissza, de legnagyobb megdöbbenésemre a gyógyszertár már csukva volt. Csengettem elölről, hátulról, de minden hiába. A gyerek egyre türelmetlenebbül panaszkodott. Az orvos már elment, a patikus pedig becsukott, ottmaradt a recept és a gyógyszer is. Beléptem a közeli telefonfülkébe és kitárcsáztam a pontos időt: Éppen fél öt volt. Lehet, hogy a patikusnak öt-tíz percet sietett az órája, vagy valami dolga akadt. De akkor mért nem hívott negyedötre? Azt hiszem a pontosság nemcsak a gyógyszerkeverésre vonatkozik. Az az öt perc ezúttal nemcsak kötelességmulasztás, hanem lelkiismeretlenség is, mert a gyereknek egy kellemetlen, kínos éjszakát okozott. Nem tudom, hogy az emberi fájdalmak csillapítására hivatott orvosságok keverője, látott-e már szenvedő, vergődő gyereket. Aligha. SZŰCS BÉLA Egy levél nyomában A harag rossz tanácsadó Szép írású levelet hozott a posta, amelyben T. Gabriella édesapja ügyét panaszolja el szerkesztőségünknek. Többek között ezt írja: „Szeretne újból a kolárovói szövetkezetben dolgozni, de nem veszik vissza, bár az alapító tagok egyike." Továbbá hangsúlyozza — szorgos, dolgos emberről van szó, akinek mindene a gép, a mezőgazdasági munka. A szövetkezetben mégsincs rá szükség. — T. János március 20-án önként hagyta itt szövetkezetünket — mondja Gyuris Mihály elnök. — Jó mun-, kás volt, ha nem nézett a pohár fenekére. Mi ismertük érdemeit, hibáit, a szövetkezetből sem küldtük el. A tavaszon sem akartuk elengedni, de aztán beláttuk, erőszakkal senkit sem tarthatunk vissza ... A múlt ősszel betegállományba került. Három hónapig nem dolgozott. Míg beteg volt, Skócia traktorját (és még másik kettőt} kiselejtezték. Amikor újból munkába lépett, traktorját már nem találta. Ebből nagy csetepaté kerekedett. A szövetkezet gépesítője azt ajánlotta, hogy amíg kerekes traktort kapnak, a lánctalpas traktorral dolgozzék. T. János korára hivatkozva ezt nem fogadta el (44 éves). Gyalogmunkásként pedig nem akart dolgozni. Kilépéssel fenyegetőzött, amit aztán meg is tett. Itt mindjárt meg kell mondani, hogy ez a „kilépése" már a harmadik volt. Utoljára a Bratislavai Slovnaft építésénél dolgozott, ahol a havi keresete meghaladta a 2000 koronát, Jő másfél hónap múlva azonAz alsőszécsi szövetkezetben a 10 hektár korai burgonya kiszedése után ezt a teriiletet takarmánykáposztával vetették be, hogy ezzel is elősegítsék a takarmányellátást. Kúcs Gyula Garany község iparban dolgozó lakosai szombatokon és vasárnapokon brigádmunkával segítik a szövetkezetet a nyári csúcsmunkákban. Berta Béla ban munkáját otthagyta és hazament, hogy a szövetkezetben vállaljon ismét munkát. > — Mielőtt a férjem hazajött, beszéltem a szövetkezet elnökével — mondja T. Jánosné. — Azt a választ kaptam, hogy írjunk egy kérvényt és a vezetőségi gyűlésen majd megtárgyalják az ügyet. Én ezt elintézett dolognak vettem és nyomban megírtam a férjemnek, hogy jöjjön haza. Azóta munka nélkül van, — Aztán miért kellett ilyen gyorsan hazajönnie? — tettük fel a kérdést. — Hiszen ott többet keresett, mint a szövetkezetben. — Férjem szereti a traktort, úgy is mondhatnám, hogy a mindene — felelte. Aztán nehezen küzdve a szóval, folytatta: -— Ha idehaza van, szemmel tudom követni minden lépését... Nem költ annyit, mint idegenben ... Néha kirúg a hámból. De azért nem rossz ember... Szereti a munkát. Ha T. jános, mielőtt cselekedett volna, elgondolkodik egy kicsit, nem hagyja ott a szövetkezetet. Először is megérti, miért kellett a traktorját kiselejtezni és míg nem kap újat, addig más munkaszakaszon kell dolgoznia. A szövetkezet 150 traktorost tart nyilván, akik közül csak 80-an dolgoznak traktoron. A többiek az állattenyésztésben vagy a növénytermesztésben dolgoznak. Azért van ez így, hogyha a szükség megkívánja, minden traktor két műszakban dolgozhasson. S ezért csak dicséret illeti a szövetkezet vezetőségét. Ha leegyszerűsítjük a dolgot, T. János kérését a szövetkezet jogosan utasította vissza. Ezzel a megállapítással azonban még nem tehetünk pontot az eset után. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy egy ember visszakerüljön régi munkahelyére, hanem arról is, hogy a családban helyreálljon a harmonikus élet, a megértés. Ezt figyelembe véve, megérné, hogy ügyét még egyszer elővegyék. N. J. ®f S2Ô 4 * 1963. július 12. ;