Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-06 / 184. szám, szombat

SZAKTUDAS ES MÖVELTSEG BÄR E KÉT FOGALOM lényegében feltételezi egymást, alapjában véve mégsem ugyanaz. Rohamosan fejlődő társadalmi életünk ma már szinte parancsként állítja elénk a növekvő szakértelem igényét. Ez a feladat szocialista építőmunkánk új feladataiból, a kibontakozó, nagyarányú technikai forradalom tényéből ered. Helytelen volna azonban, ha e kérdéshez a leegyszerűsítésen keresztül közelednénk. A szakértelem, szaktudás nem korlátozódhat csupán egy bizonyos munkaszakasz problémáinak részben — nagyjából való ismeretére, hanem szükségszerűen párosulnia kell a magas fokú eszmeiséggel, valamint a világ kulturális és tudományos kincsestára alapvető elemeinek Ismeretével. Az új ember nevelésének szükségessége éppen ezért nem válhat hangzatos szólammá. A mindennapi munkában, tettekkel kell az új ember nevelésének ügyét segíteni. E feladat fontosságát pártunk XII. kongresszusa is aláhúzta. Ugyanakkor a kongresszus nyomatékosan hangsúlyozta a vezetés és Irányító munka színvonalának emelését is. S ha ezek kapcsán, valamint a népgazdaságban fellelhető mostani hiányosságokon keresztül is közeledünk a kérdéshez, könnyen rájöhetünk az okokra, illetve a megoldás mikéntjére. A terveket éppúgy, mint az egyes részfeladatokat — emberek állítják össze és hajtják végre. Minél nagyobb a hozzáértés, a tájékozottság, s minél műveltebb emberek keze nyomán alakul a jövő terve, annál több a garancia az alaposságra, körültekintésre, a jövő igényeinek sokoldalú érvényesítésére. S amikor a nagyobb hozzáértést hangsúlyozzuk, végeredményben a társadalmi igények helyes értelmezése mellettiig szólunk. Márpedig ezt csak a feladatok magaslatán álló emberektől követelhetjük meg. S ez utóbbi nemcsak a hozzáértés dolga, hanem a szocialista tudatosságé is. Ehhez a tudatossághoz hozzátartozik az eszmei-világnézeti hovatartozás kérdése is. Nem elég ugyanis a kérdések megoldásának h o g y a n - Ját látni, a miért--re is egyértelmű, határozott választ kell adni. Kétségtelenül igaz ugyanis, hogy az új gyártmányok, felfedezések, újítások, s az alkotómunka egyéb megnyilvánulásai a szaktudásnak és a politikai állásfoglalásnak is beszédes jelei. Éppen ezért szükséges tisztázni az egyén szerepét, kapcsolatát a társadalommal és a szűkebb közösséggel, s ismerni a társadalmi törvények, bonyolult összefüggések rengetegét. EZ A KÖVETELMÉNY csak aláhúzza az ifjúság és a dolgozók oktatásának és kommunista nevelése elmélyítésének szükségességét. Mert a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának megteremtését hangsúlyozva, nem túlzás, ha azt mondjuk, a több tudás az előrehaladásnak ugyancsak elengedhetetlen tartozéka. E téren — éppen az elkövetkezendő években — komoly felelősség hárul az iskolaügyre és a népművelési intézmények're. Az a tény, hogy az elmúlt öt esztendőben — csak Szlovákiában — mintegy 50 ezren végeztek szakiskolát (közülük 17 650 a műszaki középkáder) s a munkaviszonyban levek továbbtanulási formája is tömegméretűvé vált, mindez kétségtelenül bíztató jel. A jövő igényes feladatai azonban megkövetelik, hogy az eddiginél ís nagyobb figyelmet szenteljünk e kérdésnek. Szemléltetésként nem árt megemlíteni, hogy népgazdaságunk 1970-ig 197 ezer középkádert — ebből 26 ezer mezőgazdaságit — és 78 ezer főiskolai végzettséggel rendelkező szakembert — 8 ezer mezőgazdaságit — igényel. Éppen ezek a feladatok teszik szükségessé, hogy minden eszközzel támogassuk a dolgozók továbbtanulási lehetőségeinek új formáit, értve ez alatt a dolgozók középiskoláját, valamint a vállalati műszaki iskolákat és intézeteket. Ennek hangsúlyozása napjainkban annál is inkább indokolt, mivel most készülnek az évi és a távlati tervek. Rendkívül káros volna, ha újra Ismétlődne a korábbi évek gyakorlata, az ugyanis, hogy a terv „gazdaságosságát" a százalékosan kevésbé kimutatható tételeknél — vagyis a dolgozók nevelésénél — keressék és eszközöljék. Az ifjúság és a dolgozók oktatását, nevelését érintve kínálja magát e munka tartalmának kérdése is. Ahogy nem ideálunk a „nem politizáló" szakember, ugyanúgy távol esik elképzeléseinktől az ún. „szakbarbár" típusa. (Persze a mindenhez, de végeredményben semmihez nem értő típus sem lehet különösebben szimpatikus.) Igaz, a műveltség fogalma mondhatnók koronként változik. S bár évszázadokon át hódított a klasszikus műveltség — a maga humánus beállítottságú tudományágaival —, a technikai forradalom e téren ls lényeges változásokat hozott. Szóhoz juttatta — sőt sokszor túlhangsúlyozta — a reáliákat. A századforduló óta rohamosan növekszik a műszaki értelmiség »(technikusok, mérnökök, természettudósok) tábora, s nem lehet kétséges, hogy a jövő nagy terveinek megvalósítása még inkább igényli őket. Amikor azonban a szaktudást hangsúlyozzuk, az általános műveltség rovására sem tehetünk engedményeket. AZ ÁLTALÁNOS MŰVELTSÉG fogalma éppenúgy, mint a művelt ember fogalma — nehezen körülhatárolható. A természettudományi és szellemtudományi műveltség ugyanakkor a lexikális tudással sem mérhető teljesen. A részletekbe menő tudáshalmaz helyett a mai kor embere olyan támpontokat követel, mely megkönnyíti tájékozódását a világban, s fiziológiai és pszichikai képességei kialakításával a tudományos ismereteket helyesen tudja alkalmazni. S e téren a kisebbik rossz, ha valakinél például az egyes jelentős Irodalmi és művészi alkotások lexikális rögzítésének hiánya mutatkozik. Ennél talán sokkal lényegesebb e művek megértésének, s a megértés érdekében kifejtendő igyekezetnek a hiánya. A társadalmi fejlődés — a termelőerők fejlesztése és a munkatermelékenység emelése érdekében egyaránt — a szakképzettséget helyezi előtérbe. A műszaki, közgazdasági, természettudományi és matematikai ismeretek a mindennapok homlokterébe kerül, s viszonylag háttérbe szorítja, kevesebb időt enged az irodalmi, történelmi, földrajzi stb. ismeretek elsajátítására, melyek még a közelmúltban ls dominálóak voltak Ennek ellenére bár az emberi megismerés határa véges, mégis nehezen képzelhető el ma már müveit ember anélkül, hogy ne lennének alapvető ismeretei a modern természettudományról, vagy az irodalomról és művészetről. ÉPPEN NAPJAINBKAN sok szó esik a fiatal értelmiségiek felkészültségéről. Sokan kifogásolják a társadalmi tudományok, valamint a nyelvek ismeretének hiányát. Bár a vád helyenként és alkalmakként indokolt, le kell szögezni azonban, hogy az általános műveltség kiterjesztése sohasem volt olyan nagymérvű mint éppen napjainkban. Igaz az ls, hogy az egyes klasszikus és legújabb Irodalmi és művészi alkotások ismerete sokszor hézagos, hiányos. Hogy Vergilius, Marcus Aurelius, esetleg Homeros, Dante, Goethe, Thomas Mann, Tolsztoj, Apollinaire, Tintoretto, Siqueiros, Aragon stb., stb. neve keveset mond fiataljainknak. Igaz, de csak részben igaz. S a műveltségnek ez a hézagossága az érettségi vagy főiskolai bizonyítványtól függetlenül egyaránt előfordulhat. Azonban a legkevésbé sem kizárt ennek megfordítottja: éppen azok, akik a műveltségnek ezeket a légüres tereit felfedezik, nem rendelkeznek a szükséges műszaki, természettudományi stb. alapismeretekkel. Márpedig a szellemtörténeti ismeretek kizárólagossága éppen úgy egyoldalúságot takar, mint például a műszaki, közgazdasági sth ismereteken nyugvó képzettség. S bár napjainkban még bőven találkozhatunk olyan esetekkel, amikor egyesek szaktudása is meglehetősen felszínes.— hincs arányban az adott érvényesülési lehetőséggel — ez az állapot átmeneti jellegű, s hosszú távon aligha van jövője. A gyorstalpaló kurzusok helyett ma már a mélyebb, alaposabb ismereteket nyújtó szakoktatás kerül előtérbe, s ez — az érvényesülés szempontjából — már ma is, de a jövőben még inkább lényeges szempont lesz. Kétségtelenül igaz, hogy a műveltség, képzettség bármelyik formája hatással van az egyén gondolkodására, lelkivilágára, egyénisége kialakulására. Amikor tehát a szaktudás mellett a műveltség sokoldalúságára hivatkozunk, ezzel nemcsak a szakbarbarizmus, hanem a gondolkozásmód egysíkúsága, sőt nemegyszer renyhesége ellen is hadakozunk. A műveltség Iránti nagyobb igényességet hangsúlyozva — s e téren propagandánkra hárul komoly feladat — egyben a polgári vagy kispolgári kultúrával és nézetekkel szemben is harcot hirdetünk. Ez utóbbiak éppúgy, mint a revizionista vagy dogmatikus szemlélet és módszer — gátjai a szocializmus fejlődésének. A KORSZERŰ MŰVELTSÉG követelménye tehát a szocialista ember sokoldalúságának igényéből ered, s mint Ilyen része a szocialista állampolgári öntudat és felelősség, valamint az alkotómunka megnyilvánulásának. Az emberi- munka nagyságát, az alkotóképesség csodálatos erejét csak úgy érthetjük meg Igazán, ha teljes mértékben ismerjük annak a társadalomnak a törvényeit, amely világméretekben hódít, s beláthatatlan magaslatokra emelte népünket. S ha a szellemi munka szerepét akarjuk hangsúlyozni, ma már elmondhatjuk, hogy a munkáshatalom — a szűk látókörű, dogmatikus nézetektől eltérően — a szellemi, tudományos munkát ls a közvetlen termelőmunka erejére és rangjára emelte. A szaktudás és műveltség két kifejezés pólusa között ezért ma már töretlen fénnyel, ívként maga a történelem ragyog, egy felemelkedett, nagykorúvá vált nép sorsa; az anyagi és szellemi gazdaság kiteljesedő nagyszerű lehetősége. S HA A TÖRVÉNYSZERŰSÉGEK felismeréséről van szó, napjaink valósága az is, hogy a szellemi „bőség kosarából mindenki egyaránt vehet". FÖNOD ZOLTÁN Nyugat-Szibéria építkezik. (Rejnold Berg (Kemerovo) rajza.) GYURCSÖ ISTVÁNí Aratók Akinek kasza jut, arat a nyárban. — Pihen a kaszakő rozsdás tokfában: nem fent szenvedély, gond, indulat annak kaszáját, ki verssel arat? Akinek kasza jut, arat a nyárban. — Néked, barátom, milyen jó kaszád van! Jókor, még hajnalban kalapáltad a betűk élét, és vágod? Vágjad / Akinek kasza jut, arat a nyárban. — Te, magas a tarló kaszád nyomában, ha restelsz hajolni! — nagy a tarló : markot szedni így, akad a sarló. Akinek kasza jut, arat a nyárban. — A szavak sorrendje kint a határban rendre dől majd és kalásza terem? Vagy pelyva lesz csak, mit a szél kever?] — Akinek kasza jut, arat a nyárban! Búzaszem legyek csak tenger-kalászban, ha nem vagyok kasza s nem arató, ha nem lendít, mozdít a vers, a szó. FECSÖ PÄL'f Í Szádelői rege A magas hegyet acélos ököllel ketté vágta e£y vén óriás, a kis erecskét bő patakká sírták ma is őrzi ezt a csobogás. Szádelőnek csuda magas rétjén élt egy pásztor, szép volt és vidám viharidőn a fenséges villám hamuvá tört magas homlokán. A furulyaszót még ma is meghallod mikor az éj a völgyre ráborul, fölsír a dal, régmúltat idézve s feszíti szíved, mint cimbalmot a húr. A legény állt fönn a magas sziklán s várta a lányt, ki szökve boldogult, ' Bebek várból a tornai hegy ormán / egy fehér lepke a mélységbe hullt. Ilonka, Ilonka, madarak csicsegnek Ilonka, Ilonka, - zokogja a szél,. égre röppent szívünkről a felhő s csontjaikat temeti a mély. ANTON DUBOVECl Sóhajt a földem Felhőtlen kékség alatt fűben fekszem, rögből kenyérszag fakad, frissen lebben, a naptűz konkolyt száraszt, dúsan árad; szeretem ezt a tájat, mint anyámat. Vén sírok burka földem, kék víz árka, régen: haragvó isten sötét átka, •Jfl máglyatüz pírfán remeg jajos béke, szép csípő, szelíd szemek szüzessége. Felhőtlen kékség alatt fűben fekszem, számról ujjongó, szabad ének lebben. Nem kell olajfa-illat, messzi habok; itt sirasson a csillag, ha meghalok. Veres János fordítása A francia könyvkiadás „Magánügy marad-e az ellenállás?... érdekessége Munkásőrség J (Ivan Szuscsenko kubai jegyzetfüzetéből) A közelmúltban jelent meg Franciaországban a „Bibliotheque National" kiadásában „L'ordre des oiseaux" címmel Saint-Johň Perse Nobel-díjas francia költő madaras verseinek gyűjteménye. A könyvet Georges Braque festőművész madaras illusztrációi diszltifc A gyönyörű kiállítású könyv, melyet nyilvánvalóan a pénzes ritkasággyűjtőknek szántak — összesen 130 példánybdn jelent meg. Alig néhány hete, hogy — Hamburgban, a Rohwolt Verlag kiadásában — napvilágot látott Carl Amery ,,Die Kapituláljon" (A kapituláció) című tanulmánya, ám e rövid idő alatt már szét is kapkodták e több tízezres példányszámban megjelent könyvet. Több nyugatnémet napi- és hetilap „fontos, pozitív tatt-"ként üdvözli a neves katolikus ir6 és publicista új tanulmányát, amely élesen elitéli a nyugatnémet katolikus egyház bizonyos köreit. Azokat tudniilik, amelyek „semmit sem tanultak a tegnapelőtt tanulságaiból és a tegnap tapasztalataiból" és hajlandók megtűrni az adenaueri irányzat uralmát. Többek között a „Der Spiegel" ]« mélyen igazat ad Amery megállapításainak, s különböző adatokkal egészíti ki azokat. Amery önmagában is érdekes kBny. vének külön hangsúlyt ad, hogy utószavát Heinrich Böll Irta. A tanulmány gondolatmenetéből fakadó fő kérdés: megint csak magánügy marad-e az ellenállás azzal a káros opportunizmussal szemben, amelyet a CDU most képvisel? Böll szerint Amery hangjának „el kell jutnia a főpásztorok füléhez, azokéhoz Is, akik eddig hallgattak a legfontosabb kérdésről. 1963, július B. • (Jj SZÓ %