Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-31 / 209. szám, szerda

/ 5 IfSp yVWWA/VW/AAA/A/WW Bratislavában a tanév megnyitásáig két új általános Iskolát adnak át rendeltetésének. Képünkön a Strkovec 11 lakótelepen épülő új iskola látképe. [CTK — Pribyl felvétele] REND A LELKE MINDENNEK MA MÄR nehezen tudnánk elképzelni mezőgazdaságunkat nagyteljesítményű gépek nélkül, melyek a mezőgazdasági dolgozók válláról egyre jobban leveszik a nehéz fizikai munka terheit. A gépek ezenkívül elősegítik a magasabb fokú gazdálkodás megszervezését, lehetővé teszik a murrkák idejében való elvégzését és jelentős mértékben befolyásolják az önköltségeket. A jelenlegi időszakot nyílván nevezhetjük a gépesítés korszakának, hiszen a szántástól kezdve az őszi betakarításig minden munkafolyamatot gépesítettünk. E tényeket figyelembe véve azonban mezőgazdasági dolgozóinknak arra kell törekedniük, hogy gcyidosabb karbantartással meghosszabbítsák a gépek életképességét, teljes mértékben kihasználják erejét. Mit ls akarunk tulajdonképpen ezzel mondani? Csupán annyit, hogy a gépek tulajdonosai, legyen az szöívetkezet vagy állami gazdaság, a kezelők, a vezetők figyelmét a reájuk bízott gépek helyes karbantartására irányítsák. Az apró-cseprő javításokon is sok múlik. Ezzel szemben azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mezőgazdasági üzemeinkben a gépek javítására, elhelyezésére nem fektetnek nagy súlyt. Számtalan esetet hozhatnánk fel, amikor a gépek az őszi betakarítás elvégzése után a tavaszi munkák megkezdéséig a szabad ég alatt hevernek. Az esők, fagyok nagy kárt okoznak az értékes eszközökben. A mezőgazdasági termelést évente egyre magasabb amortizációs öszszeggel terhelik meg a gépek. Ez azáltal növekszik, mennyi új gépet vásárolunk és hány évig tudjuk kihasználni' teljesítőképességüket. Csak természetes, hogy a gépek élettartamának megrövidítésével az amortizációs százalék növekszik és a termelés drágul. A Földművelésügyi Minisztérium 1959. év végén általános leltárt rendelt el a szövetkezetek alapeszközei értékének megállapítására. A leltárnak az volt a fő rendeltetése, hogy megállapítsa a rendelkezésre álló géppark értéke megfelel-e az évi leírások mértékének. A traktorállomás gépeinek eladásával a szövetkezetek gépparkja tovább bővült, a beterhelés egy hektár mezőgazdasági területre 1000 koronával növekedett. AZ EGYIK OLDALON azt látjuk, hogy a gépek lényegesen tehermentesítik a szövetkezet tagjait, a másik oldalon viszont azt kell tapasztalnunk, hogy a mezőgazdasági termelést a gépek amortizálása egyre nagyobb kiadásokkal terheli meg. Nem véletlen tehát, ha a továbbiakban erről a kérdésről kívánunk részletesebben beszélni. Mint fentebb említettük, a gépieszközök értéke hektáronként több szövetkezetben túl haladja az 1000 koronát. Ha például Szlovákiában egy 1100 hektáros mezőgazdasági üzemet veszünk alapul, kitűnik, hogy a gépek értéke felülmúlja az egymilió koronát. Az általános leltár-díjszabás szerint a traktorok főjavítása címén évente 20 százalékot, a sorközi megművelő gépeknél 10—12 százalékot, a vetőgépeknél 10 százalékot, a fűkaszálóknál 12, a gabonakombájnoknál 20 százalékot írnak le a gépek eredeti értékéből. Természetesen az áltql, hogy mezőgazdaságunk gépparkja egyre több nagyteljesítményű és . bonyolultabb munkafolyamat elvégzésre szolgáló géppel bővül, mint pl. a gabonakombájnokkal, a gépek egész pénzértékének terhe a kevésbé értékes, tehát az egyszerűbb gépek értéKét terheli meg. Ez annyit jelent, hogy az amortizációs százalék átlaga is állandóan növekszik. Elmondhatjuk tehát, hogy az évi leírások a gépek megállapított értékének legalább a 15 százalékát teszik kl. A. fentebb említett példa szerint a gépek 1 millió százezer korona átlagos értékéből az amortizációs leírások évente 165 ezer koronára rúg« nak. Ezzel az összeggel az 1100 hek« táros szövetkezet minden egyes hektárját 150 korona terheli. Térjünk azonban konkrétabban a témára, mi« lyen mértékben folyásolják be az amortizációs leírások a termékek önköltségének alakulását? Ebben az esetben ls az adott példával érvelhetünk. Az általános leltár díjszabása a Major 30-as Zetor traktor értékét —• hidraulika nélkül — 20 ezer koronában fejezi ki. Az erőgép a szövetkezet többi gép értékének amortizációs leírásához 4000 koronával, vagyis a gép értékének 20 százalékával — amiben már a főjavításra előirányozott 10 százalékos költséget is beleszámítottuk —, járul hozzá. Ha csak egy évvel hosszabbltjuk meg a szóban forgó traktor élettartamát, a szövetkezet 4000 koronát nyer vagy megfordítva, ugyanennyit veszít. Most már nem nehéz kiszámítani, mennyi haszna származik a szövetkezetnek, ha valamennyi gépének élettartamát csupán egy évvel hosszabbítja meg. Szerény számítások szerint az így nyert összeg az amortizációs leírások egy évi értékével lenne egyenlő. SÜLYOS HIBÁBA ESNE AZ, aki ezt a lehetőséget csupán elméletileg ismeri el. Ám a gyakorlat bizonyít, és a gazdálkodásban jártas parasztember nagyon jól tudja, hogy a szövetkezetek a gépek karbantartásának elhanyagolásával számottevő értéktől esnek el. Hogyan hosszabbíthatjuk még a gépek élettartamát? — vetődik fel a kérdés. Elsősorban azáltal, ha a gépeket a szövetkezetben tartósan dolgozó traktorosok gondozására bízzuk és ebben anyagilag is érdekeltté tesszük őket. vegöl egy Igen fontos követelményt kell megemlítenünk; a munkák befejezése után ne hagyjuk gépeinket, fszerszámainkat a szabad ég alatt, hanem fedett helyen helyezzük el őket. A szocialista mezőgazdasági üzemek ezzel ls elősegíthetik a gazdaságos termelést. VINCENT RAPANT, a Mezőgazdasági Ökonómiai i Kísérleti Intézet dolgozója Jíaítd%a A TV műsoráról Két dráma a televízióban Ring Lardner, amerikai író kevésbé ; ismert nálunk. Annak idején a Svéto> vá Literatúra című folyóirat közölt tőle néhány írást, amelyből megtudtuk, hogy e fiatalon elhunyt újságíró kisebb elbeszéléseket is írt. Most a brnői televízió vette elő Lardner: New-Yorki románc című elbeszélését, melyet Antonín Pridal és N. Nejezchleb dramatizálásában tűzött műsorára. Ez a remekül megírt és kitűnően dramatizált mű az amerikai életet ! állítja — sűrített formában — elénk, leleplezve annak lényegét. Egy fiatal újságíró egy szép napon felkeresi az i egyik filmmágnást, hogy újságja olvasóinak bemutassa c mágnás családi életét. Az újságíróval együtt egy luxuskastélyban találjuk magunkat, ahol pompás környezetben él a mágnás bájos felesége és három gyermeke. E költséges, elegáns felszín alatt azonban felfedezzük a rothadt alapokat. A mágnás felesége ugyanis — e családi fészek ragyogó ideálja, — notorikus alkoholista, ez az eszi szony már elvesztette minden eszményét, tönkretett ember, akinek i nincs életcélja, csak a kiparádézott baba szerepe jut neki a mágnás vitrinjében. Az újságíró saját szemével győződik meg erről és reggel elhagy ja az aranyozott villát, hogy megír-! ja a cikket. De nyitva marad a kérdés: megírja-e az igazat erről a családi fészekről? A brnói művészek Lardner megrázó elbeszélésének dramatizáclóját tompított, igen hatásos hangnemben mutatták be. A nézőt főleg a filmmágnás alakjának felfogása kötötte le, akit az egész előadás alatt alig láttunk, csak fölényes, blazírt, előkelő hangját hallottuk. A legmélyebb élményt Viasta Fialová nyújtotta a mágnás felesége szerepében, aki meggyőzően állította elénk ezt a zátonyra jutott embert. A brnól és a kassai televízió-stúdió csaknem egyidőben létesült, mégis a két egymás utáni estén sugárzott műsor arról győzött meg bennünket, hogy Brnóban már túl vannak a kezdeti gyermeketegségeken, míg a kassaiak, még mindig a legelemibb művészi problémákkal küzdenek. Ez természetesen már a dramaturgiában megnyilvánult, a repertoár összeállításában, ahová ezúttal egy igen kétes színvonalú bűnügyi történet került. A darabot Vladimír Straka írta, s őszintén szólva kifárasztotta a nézőt a teniszpályán történt gyilkosság tettesének vontatott klnyomázása. A nézők belefáradtak ebbe, mert nem választotta az eset rekonstruálásának vonzó, érdekes formáját, hanem ellenkezőleg két bi» tonsági dolgozó érdektelen kivizsgá* lását mutatta be. S az eredményből megállapíthatjuk, hogy sem Iván Horskýna

.k, e kezdő televízió rendezőnek, sem az eperjesi és kassal színház művészeinek nem nyílt alkalmuk arra, hogy igazi tehetségüket megmutassák, ugyanis ebben A játékban elég volt a mesterségbeli rutin, amivel általában a hasonló kommersz-darabokat „elintézik"^ Sajnáljuk, hogy így történt, ugyanis már legfőbb ideje lenne, hogy a' kassai televízió-stúdió jó hírnévrg tegyen szert, olyanra, mely felkel* tené a nézők érdeklődését. / Kellemes perceket Jelentett ezúf# tal a Kíváncsi kamera hagyományos cím alatt sugárzott műsor. A ren* dező ez alkalommal a Prágában élő kubai diákok és a Dél-Amerika Barátainak Köre előadásában kubai táncokat és dalokat mutatott be. E jól összeállított műsorban ügyesen olvadt össze a kubai történet bennfentes Ismerőjének elbeszélése a kubai népművészet, vallási és néger rituális táncokkal. Különösen meglepetést okozott, hogy a szereplők bár nem hivatásos művészek, mégis csaknem hivatásos színvonalon mozogtak. STANISLAV VRBKA. Chanson de Lausanne így hívják azt a svájci műkedvelő népi dal- és táncegyüttest, amely e napokban hazánkba látogatott, hogy viszonozza a Breclavan morva együttes tavalyi látogatását. Hangsúlyoznunk kell, hogy mükedvelfi együttesről van szé, mert a bratislavai Kutúra és Pihenés Parkjának kerthelyiségében (igen szerény számú küzönség előtt) megtartott előadásuk, különösen a táncszámokat illető n, technikai fejlettségben lemarad a svájci termékek híres pontossága mögött. Ennek ellenére az előadás üde volt és tanulságos, miután a svájci népművészetről nem sokat tudunk s igy az ötven tagú együttes sűrített tormában megismertette velünk hazája dal- és tánchagyományait. A bemutatott svájci népdalok gyors üteműek vagy kellemes lírai dallamúak. Az együttes tagjai kertészek, hivatalnokok,, péujtüg&űrük, sofőrök stb. Az előadás igénytelen színvonalú volt, de friss, optimista hangulatot keltett, pihenést nyújtott. Meg kell emlékeznünk Perce Oreille zenekaráról, amely különben a íausennei rádió hivatásos zenekara. Roger Volet karmester vezetésével ez a zenekar nagy technikai tudással játszik népzenét és tánczenét egy-' aránt. A bratislavai közönség rokonszenvvel fogadta a svájci Chanson de Lausanne bemutatkozását. (—Vr) Ami a 30 árig terjedő kistermelők eladási kötelezettségét illeti, a szőlő kivételével, megszűnik a tojás, a tej és más termék kötelező eladása. Félhektárig pedig, miután a helyi nemzeti bizottság megbeszélte a felvásárlási vállalattal és az EFSZ-el, olyan termék kötelező eladását határozza meg, amit a termelő termel. Módosul a piaci árusítás Is. A 30 áron alul gazdálkodók minden korlátozás nélkül árusíthatják termékeiket. A -30 áron felUliek pedig csak az eladási terv teljesítése után jogosultak az árusításra. Az EFSZ-ek termékeiket a jövőben is csak a felvásárló vállalatnak adhatják el, amely viszont a leszerződött mennyiséget köteles átvenni. A zöldséget, a gyümölcsöt és a baromfit, amennyiben a szerződésben vállalt mennyiségen felül a felvásárló vállalat nem hajlandó átvenni, a szövetkezet közvetlenül a fogyasztónak is eladhatja. A szövetkezeti tagok, földnélküliek és a félhektárig terjedő kistermelők egy sertést minden ellenszolgáltatás és minden megkötöttség nélkül levághatnak. A többi földtulajdonos első disznóölési engedélye a húseladási terv teljesítéséhez van kötve. Az első disznóölés után a kötelező zsírbeadást eltörölték. A második disznóölés után 5 kg. olvasztott zsírt kell beszolgáltatni. / A szövetkezeti tagok és e kistermelők számára lehetővé kell fenni, hogy termékfölöslegeiket a városi piacokon is árusíthassák, viszont nem adhatják drágábban a kiskereskedelmi áraknál. Nem vihetnek piacra marha-, sertés-, és bárányhúst, gabonát, burgonyát, tejet és tejterméket. A 30 árig terjedő kistermelőknek az 1984-es évre már nem írnak elő kötelező eladást. A többi, fentebb ismertetett intézkedés pedig ez év július 1-én lépett életbe. Folyamatban vannak azok az Intézkedések, amelyek kismalacok, csirkék és egyes vetőmagok beszerzését teszik lehetővé a kistermelők számára. Ha arra akarunk felelni, hogy mí a célja ezeknek az intézkedéseknek, akkor a válasz csak ez lehet: kihasználva minden talpajatnyi földel:, kihasználva minden termelési lehetőséget, hasznosítva mind a takarmány-! forrást, növelni a mezőgazdasági termelést, mert a mezőgazdasági termelés növelése az egyetlen út a lakosság élelmiszerrel való ellátásának, biztosítására. Több élelmiszer csak akkor lesz, ha többet termelünk. Ezért szükséges, hogy minden talpalatnyi földet, minden termelési lehetőséget kihasználjunk. Ez a lényeg és ez a döntő. Á

m ugyanakkor, amikor a Közpdriti Bizottság határozatának értelmében oly nyomatékosan hangsúlyozzuk a háztáji gazdaságok és más kisegítő termelés szükségességét és e termelés támogatását, szembe kell nézni azokkal a helyenként megnyilvánuló helytelen nézetekkel ls, amelyek az elmúlt hetekben főleg a háztáji gazdaságokkal kapcsolatban felmerültek. Miben mutatkoznak meg ezek a helytelen nézetek? Például Varga Zsigmond ekecsi olvasónk a dunaszerdahelyl járásból panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy az EFSZ elnöke az elhagyott és gyomos földekből, amelyet ő szívesen megművelne, nem hajlandó neki kiutalni. A panaszt kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy nem elhagyott és meg nem művelt földekről van sző, hanem arról, hogy bár olvasónk nem tagja a szövetkezetnek, munkás, Nagymegyeren dolgozik a Benzinolnál, mégis a szövetkezettől háztáji földet kér. Persze, hogy az ilyen és ehhez hasonló jogtalan kéréseknek és követeléseknek nem lehet eleget tenni. Olyan esetekkel ' is találkoztunk, hogy szövetkezeti tagok, most a Központi Bizottság határozata után és arra hivatkozva, a fél hektár háztáji föld mellé a különféle meg nem művelt kis földdarabkákat is ki szeretnék igényelni, úgy, hogy aztán háztáji földjük nem fél hektárt, hanem annál jóval többet tenne ki. Nem támogathatjuk azokat a törekvéseket, amelyek a háztáji gazdaságoknak a szövetkezeti alapszabályzatban meg nem engedett bővítésére és ennek kapcsán arra Irányulnak, hogy a háztáji gazdaságok fő feladata ez árutermelés legyen. Az Ilyesmi elvonná a tagok figyelmét a közös gazdaságtól, mivel egyrészt lekötné munkaerejüket, másrészt pedig megélhetésük fő forrását a háztájiban, nem pedig a közös gazdaságban látnák. Ez ártana a szövetkezeti gazdaságok fejlesztésének, ártana a népgazdaságnak és végső soron ártana a közellátásnak is, mivel az ország élelmiszer szükségletének döntő többségét a nagyüzemt közös gazdaságok, nem pedig a háztájak termelik és adják. Ám ugyanakkor tudatában kell lenni annak is, hogy a szövetkezeti alapszabályzatban megengedett háztáji gazdaság — háztáji föld és az állatállomány — éppen azáltal, hogy biztosítja a szövetkezeti tag számára az alapvető élelmiszereket — tej, hús, krumpli, zöldség stb., — mentesíti a közös gazdaságot ezek kitermelésétől, s így a közös gazdaságban minden erőt az árutermelésre ál-i líthatnak. A háztáji gazdaságba nemcsak a fél hektár háztáji föld, hanem az állatállomány, az egy tehén, 1—2 sertés és a szárnyas állatok is beletartoznak. És ha arról Írunk és arról beszélünk, hogy az elmúlt években több helyen felszámolták a háztáji gazdaságokat, akkor elsősorban is és főleg arra gondolunk, hogy megszüntették az állattartást. Most viszont, hogy a Központi Bizottság határozata kapcsán oly sok szó esik a háztáji gazdaságok lelentőségéről, egyes szövetkezeti tagok olyan követelésekkel lépnek fel, hogy állítsák vissza az 5—6 év előtti háztáj! gazdaságokat. Egy-egy szövetkezeti tag egyenesen azt követeli, hogy adják vissza a tehenét. Az ilyen követelések teljesítéséről viszont

/szó sem lehet. Nem engedhető meg, hogy a háztáji gazdaságok felszámolásával kapcsolatban elkövetett hibákat, most bárhol ls újabb hibákkal tetézzék. Mert miről Is van szó? Egyszerűen arról, hogy az elmúlt 5—6 évben a szövetkezetek is lényeges változásokon, fejlődésen mentek keresztül. Jelentősen megnőtt a szövetkezetek termelési és eladási kötelezettsége, amelynek viszont eleget kell tenni. Éppen ezért az olyan követelések, hogy állítsák visza az 5—6 év előtti állapotokat, ez csak a közös gazdaságok rovására történhetne, ami viszont nem engedhető meg. A

mi pedig a háztáji gazdaságokban való állattartást illeti, lényegében abból kell kiindulni s azt kell szem előtt tartani, hogy egyfelől mi az az állatállomány, aminek eltartásához szükséges takarmányt a fél hektár háztáji föld megtermi, másfelől pedig, milyen lehetőségei vannak a szövetkezetnek arra, hogy természetbeniek juttatásával segítse és támogassa a szövetkezeti tag háztáji gazdaságában levő állatállomány takarmányszükségletének biztosítását. Milyen lehetősége van a szövetkezetnek erre, — ezen van a hangsúly, mivel a természetbeniek juttatása semmiesetre sem mehet sem az eladási kötelezettség teljesítésének, sem pedig a közös gazdaság takarmány alapjának a rovására. Sajnos, az elmúlt két aszályos esztendő nemcsak arra hatott ki, hogy a szövetkezetek kénytelen-kelletlen csökkenteni kényszerültek a munkaegységekre történő természetbenieket, mivel egyszerűen nem volt miből adni, hanem súlyos következményekkel járt a közös gazdaságok állatállományának eltartásában ls. Viszont éppen az az elemi igazság, hogy adni csak abból lehet, ami van, arra kell, hogy ösztönözze a szövetkezeti tagokat, hogy minél Jobb munkát végezve minél többet termeljenek, mert aztán ott, ahol van elég, adni nemcsak lehet, hanem adni kell. A szövetkezetek segítségével kapcsolatban csak helyeselni és támogatni lehet azokat a szövetkezeteket, amelyek, hogy a tagok háztáji gazdaságai takarmányszükségletét a lehetőségekhez mérten minél jobban kielégítsék, megengedték, hogy a szövetkezet kukoricájába, köztes veteményként, a tagok saját szükségletükre babot ültessenek. Mit eredményezett ez az eljárás? Egyrészt azt, hogy egy-egy szövetkezeti tagnak annyi babja termett, hogy azon egy disznót könnyen kihizlalhatott, másrészt a tagok, mert ott volt a saját babjuk is, példásan megművelték a közös kukoricáját. Csak aztán azt nem érti az ember, hogy a szövetkezeteknek. miért kell ezt titokban, szinte illegálisan csinálniuk, félve attól, nehogy azt a járáson megtudják. Véleményünk szerint éppen ezek azok a sokat emlegetett rejtett termelési tartalékok, amelyek kihasználása jelentős mértékben segíthetne a mezőgazdasági termelés növelésében és ezáltal az ellátás javításában. B

efejezésül, ha röviden összegezni akarjuk az eddig elmondottakat, akkoí^arra az egyedül helyes következtetésre kell jutnunk, hogy a mezőgazdasági termelés növelése az egyetlen út, amely a lakosság élelmiszer ellátásának biztosításához vezet. Legelemibb érdekünk viszont, hogy ennek érdekében minden talpalatnyi földet, minden termelési lehetőséget kihasználjunk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha következetesen valóra váltva a Központi Bizottság májusi határozatát, egyaránt harcolunk az olyan nézetek ellen, amelyek lebecsülik a háztáji gazdaságok és más, kisegítő kistermelés jelentőségét, mintahogy harcolni kell az olyan, itt-ott jelentkező helytelen törekvések ellen is, amelyek ürügyet keresnek jogtalan igények támasztására és kiegészítésére. BÁTKY LÁSZLŰ 1963. július 3f. * ÜT SZÖ 5