Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-27 / 205. szám, szombat
K ozák Tivadarral az ötvenes évek elején találkoztam egy Garam menti falucskában. Ott ténykedett akkoriban igazgatő-helyettesl tisztségben. Aligha sejthette, hogy sorsa akkor vett fordulatot, amikor igazgatója egy napon magához rendelte. — Tivadar, a nemzeti bizottságra hivatnak, új Iskolát kapunk. Kérlek, menj el te, tudod, én nem szeretem az Ilyen hivatalos ügyeket... Kozák Tivadar se szerette. De mit tehetett? A főnök átruházhatja feladatát helyettesére, a helyettesnek azonban már nem lévén helyettese, tovább nem adhatja ... A falu képviselői bizalmatlanul fogadták az engedélyt. A falutól évtizedekre, de talán évszázadokra visszamenően az állam csak vitt. flyen adót, amolyan adót, egyenes adót, nem egyenes adót, vitt és vitt. Az isten se tudná felsorolni, hányféle adót fizettek. Hogy az állam adott volna valamit? Az öreg Iskolájukat is az egyház építette. Az egyház... De hisz azt is ők tartották el. Az iskola, szó se róla, nagyon elkellene. De kellett volna az már harminc évvel előbb is. Írtak ők kérvényt garmadávall Egyszer a csehszlovák, mászor a magyar államnak címezték, ahogy éppen a történelem fordult. Mindenütt visszautasították. — Szép Iskola, akár egy palota — forgatja az elnök a terveket. — Palota? — kérdezi az egyik képviselő. — Ne félj te attól. Kozák Tivadar, habár ő új volt közöttük, megértette a falu lakólt. — Meglátják, meglesz — bizonygatta. — Miért csapnának be? — Gondolja, hogy megadják? — Meg! — Akkor meg kérhettünk volna nagyobbat. Akár kilenc tantermeset is. Tréfa? Az. De Kozák elgondolkodott. Elvégre az állam a szomszéd községben másfél milliót adott templomra. Műemlék... Az iskolát meg az élet, nem a múlt tisztelete követeli meg. S mi történhet? Indítványozta. kérjenek nagyobb iskolát. Legfeljebb elutasítják. Az öt tantermet már így ls, úgy ls megkapják. Teltek a napok, hetek ... Remegő kézzel bontogatták a községházán a kerületről érkező hivatalos leveleket. De válasz csak nem érkezett. Aztán egy napon a községháza előtt fényes autó állt meg. — A kerületről — terjedt a hír futótűzként a faluban. Kozák Tivadar nemsokára újra ott ült a községházán. Igazgatója ismét őt küldte. Azokkal szemben foglalt helyett, akik kérvényükre ráírhatják az igent is, a nemet is. Elvezette őket a régi, omladozó vakolatú, vizes falu iskolába. Az épület javítása sokba kerülne. Az ötosztályos új Iskola pedig egymagában nem lesz elegendő. Sok a gyerek. Néhány év múlva az öt osztályt úgyis meg kellene toldani... A tanító mind nagyobb hévvel magyarázott. A bizottság tagjai pedig szorgalmasan jegyezgettek. — Furcsa emberek maguk — szólalt meg hosszú hallgatás után az egyik. Zömök alakja, méltóságos hanghordozása s egész viselkedése arra engedett következtetni, hogy a bizottság főnöke. — Kérnek öt tantermet. Megkapják. Most már az sem elég, kérnek kilencet. S ha ezt ls megadjuk? A tanító' zavartan hebegett. Nem zsarolnak, de nagyon kérik az elvtársakat. Társadalmi érdekről, a jövő nemzedékről beszélt hosszasan. Erre a bizottság zömök tagja becsukta jegyzetfüzetét. — Meglátjuk, mit tehetünk. A tanító alázattal nézett rájuk. Tőlük-függ, nagy emberek. Milliókkal rendelkeznek, osztogatják iskolákra, művelődési otthonokra s ki tudja még mire. De kinek a pénzével rendelkeznek? Furcsa az élet. , Egyesek alázatosan könyörögnek az állam pénzéből iskolára, mások meg azt a pénzt osztják. A tanítónak ekkor támadt az a hirtelen ötlete: ml lenne, ha megvendégelné a kerületieket. A terített asztal alkalmasabb az ügyek Intézésére az íróasztalnál. A hivatalos személyek egyszeriben vendégek lettek, akik ugyan vonakodtak az első pohártól, de paprikás csirkére ágyazva már könnyebben csúszott. Koccantak a poharak, ürültek az üvegek. Elvégre a mai tisztviselők már mások, mint régen voltak, és nem zárkózhatnak el a tömegektől. Az üj iskolára koccintottak. A szemekre furcsa fátyol borult, megeredtek a nyelvek, — A ml embereink — veregették a vendégek vállát. Nem tiltakoztak. Jóleső érzéssel nyugtázták az elismerést, és megígérték, hogy a falu érdekében mindent elkövetnek. Dehát nem csupán tőlük függ. Javaslatukat még másoknak ls jóvá kell hagyniuk. — Azok ls a ml embereink! — vágta rá valaki. A poharak újra összecsendültek. Az asztal alatt gyűltek az üres palackok. — A ml embereink — búcsúztak a vendégektől, akiket éjfél felé mégiscsak elszólított a kötelesség. Az autóba is jutott két nagy téli demizson azoknak, akik majd a kérvény felett véglegesen döntenek. A vendéglátók abban a mámorító tudatban számolták össze a kiadásokat, hogy ügyük a legjobb úton halad. Mégiscsak okos ember a tanító, tud az emberekkel bánni. Így kell megnyerni a feletteseket. Csakhát kl fedezi a kiadásokat, a községnek erre külön pénze nincs. — Elintézzük — bólintott a szülői tanács elnöke. 1 Kozák Tivadar érveket sorakoztatott. Hogy ő karrierista? Sohal Estéken, álmatlan éjszakákon szövögette terveit az új oktatási módszerekről. Kilóra lehetne mérni jegyzetelt, vázlatait. A szeretet jólesett neki, a kis falura korlátozott népszerűség viszont sokszor terhére volt. Visszavonult, csendes ember ő. A padok közt, a dobogón érzi jól magát. Sötétedés után járt sétára ls, amikor nem zavarták az Ismerősök és gondolataiba mélyedhetett. Dehát ez csak nem nevezhető törtetésnek. Az osztályvezető hajthatatlan. — A tények ön ellen szólnak. Lássa be, egy nemzedékről, az új iskoláról van szó. Nem kockáztathatunk. A tantestületben viselkedésével megbontotta az összhangot. — Engedjék meg, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. — Nem kockáztathatunk., s — Nagyon kérem. — ön se vállalná az én helyemben. Értse meg. Én vagyok a felelős... Ö a felelős. Konkoly A szülők vállalták a kiadásokat. Ezt és a következőket is. Mert a kerületről még néhányszor ellátogattak, míg végül személyesen hozták meg az engedélyt a kilenc tantermes iskolára. Az ünnepi mámort dolgos hétköznapok váltották fel. Megkezdték az új kilenc tantermes Iskola alapjainak ásását. A falu nem győzte dicsérni a tanítóját, aki „kijárta" az új iskolát. Kozák Tivadar hiába tiltakozott. — Micsoda érdem? Az új iskola nem könyöradomány. — Igaz, Igaz, azért mégis. Ojra és újra magasztalták tanítójukat, aki lassan hozzá is szokott a dicsérethez. A ragaszkodás, amelylyel lépten nyomon találkozott, újabb munkára serkentette. Öriási terveket forralt. Az új iskolában szertárakat rendez be. Oj oktatási módszereket tanulmányozott, amelyekkel az új iskolában fog majd kísérletezni. Nagyszerű terveit azonban egy váratlan esemény szakította meg. Beidézték a járás Iskolaügyi osztályára. — Kozák elvtárs, sajnálatos ügyben hivattam. Az osztályvezető ceruzája végével kopogtatta az asztalt. A beidézett tanító, aki még tegnap is nagy terveket forgatott a fejében, hirtelen megszeppent. Megpróbálta felidézni emlékezetében az elmúlt hónapok eseményeit és kereste, mit követhetett el, aminek sajnálatos következménye lehet a mai idézés. — ön ellen a megvesztegetés és csalás vádja merült fel. — ? ? ? Térde remegni kezdett, ajka vonaglott. Réveteg- tekintettel bámult az osztályvezetőre. — Jól hallotta. Csalás és megvesztegetés! — De kérem... — Ne köntörfalazzon. Az őszinte beismerés többet segít. — Nincs mit bevallanom. Nézze, az ügyet megpróbáljuk szűkebb körben intézni, ne kívánja, hogy bíróság elé kerüljön. Az osztályvezető jegyzőkönyvfélét vett elő. — Beleolvasott és sorolta a vádakat. Kozák igazgatóhelyettes lakomákat szervezett, Itatta a kerület képviselőit, hogy azokat lekenyerezze. Így sikerült öt osztály helyett kilencet kiverekednie. Félrevezette a felsőbb szerveket. S ami még szomorúbb, a lakomákat, tivornyákat a szülőik pénzén rendezte. A szegény szülők viselték az ivászatok kiadásait. S mire volt mindez jó? Hogy érdemeket, hamis érdemeket szerezzen! — Bocsánat... Az osztályvezető legyintett. — Nem a bocsánatról, a lényegről van szó. Népszerűsítette magát a szülők szemében. Olyan látszatra törekedett, mintha az Iskola a maga érdeme lett volna. Ezzel csorbította az igazgató tekintélyét is. — Tessék kikérni a kartársak véleményét. ök ls bizonyíthatják. — Sajnos, megtörtént. Megtörtént. S ő nem tud róla. Háta mögött kértek róla véleményt. A szemében senki nem szólt semmit. Nem, ez lehetetlen. A kartársak nem tehettek ilyet. Megkérdezi őket, felhozza őket ide az osztályvezetőhöz, mondják a szemébe, hogy koholmány, hazugság, amit róla állítanak. — Ogy hiszem, nem lenne cészerű, hogy továbbra ls abban az iskolában maradjon. Szteptember elsejétől áthelyezzük... Egyetlen szó: áthelyezzük. Elképzelések, tervek dőltek meg egyetlen szó nyomán. Igaz ez, vagy csupán álmodja? Reszkető kezével végig simítja forró homlokát. Rettenetes. Az agy, a koponya is közönséges anyag, mégis ml játszódik le bennel Egyetlen szó hatására: áthelyezzük. Lázas kavargás keletkezik benne. Tervek felborulnak, megcsalt érzések háborognak. Lehetetlen! Nem lehet így ítéletet mondani ember felett. Be' kell bizonyítania igazát. Jót akart. Igazságszeretete lázadozik. A kartársakra gondol- Nekik tudniuk kell. Hitet kell tenniük. Ö ugyan csak egy parányi ember, nem sokat számít, de nem hagyhatják magára. Emberi kötelességük! Gyűlést hivat össze. Ott mondják meg, ha hibát vétett és ott védjék meg, ha ártatlanul vádolják. — Igazgató elvtárs, áthelyeztek — rontott be a kicsi irodába. Várta, hogy igazgatója, munkatársa, kartársa felugrik, az asztalra csap és felkiált, hogy ez lehetetlen, nem engedjük, teszünk valamit. Hónapok óta együtt dolgoztak, úgy érezte, eddig megértették egymást. Nem egyezhet bele. — Ha a Járás így döntött... Rideg, közömbös, velőbe hasító válasz. — Mit tehetünk? Kozák szemei előtt karikák táncoltak. Nem hitt a fülének. Lehetetlen, hogy Így lemondjon róla. Nem tesz semmit az érdekemben. A járás döntött így ... Kartársainál próbálkozik. Vállukat vonogatják. — Nehéz eset — szól Kéméndi Miklós, a szakszervezet elnöke. — Ha egyszer a járás döntött... — Miklóskám, de nélkületek,., nélkülünk ... Nem érted? Lesüti a szemét, cigarettára gyújt. — Nézd Tivadar, a járásról voltak itt... Kész anyaggal''jöttek. Mit tehettünk? — Szóval? ' Az elnök bólint. így bólinthatott a járásiak előtt is. Mit is tehetett egyebet. Kozák Tivadar kábultan támolygott ki az iskola udvarára. Nagyot szippantott a friss levegőből és zsebkendőjével verejtékező homlokát törülgette. Vége, mindennek vége. Barátai, kartársai bólintottak és ítéletet mondtak. Járás... Kinek lenne ott érdeke, hogy öt eltávolítsák" innen? A járáson nem ls Ismerik. A járást valaki félrevezette ... Másképp nem történhetett. Hirtelen összerezzent. Valaki hátulról megragadta a vállát. Megfordult. Az igazgató állt előtte. — Tivadar, ne haragudj. Nem tehettem semmit. Alá kellett magam vetnem... Az iskola, a párt érdekeit emlegették ... Kozák Tivadar hebegett valamit és távozott. Lelkében mély sebbel intett búcsút a falucskának, az épülő új Iskolának. Vaskos jegyzeteit elégette. Hiába próbálta felesége lebeszélni. A dac, a keserűség nemcsak a lélekben rombolt. Tervel, elképzelései a hamu martalékévá lettek. Este, szürkület után indult el a szállító kocsi Kozák Tivadar új munkahelye felé. A falusiak a függönyök és a félig nyitott kapuk mögül lesték. Értelmetlenül csóválták fejüket. „Nagy dolgot véthetett a tanító úr, mert semmiért nem kellene elmennie" — suttogták. A Garam menti falucskában felépült az új iskola. Ünnepélyes keretek közt avatták fel. Ünnepi beszédek hangzottak el, poharak csendültek. Az avató ünnepélyen nem hiányoztak a kerület képviselői sem, akik egykor az engedélyt Intézték. Kozák Tivadarról, az egykori igazgatóhelyettesről mindenki megfeledkezett. Csupán a kerület egyik képviselőjének jutott az eszébe: — Hát az a szőke, rokonszenves fiú? — Áthelyezték — hangzott a kurta válasz. — Kár... Kedves fiú volt... Többé nem • került szóba. Mintha itt se lett volna. Mintha az új iskola érdekében nem tett volna semmit. Kéméndi Miklós, az új igazgatóhelyettes a kerületiek, a megvesztegetett felsőbb szerv képviselőinek egészségére emelte poharát. Itt befejezhetném az írást. Ám az élet megy a maga útján s ezernyi új fordulatot teremt. így történt, hogy évek — hosszú évek után egy Duna menti kis falucskában találkoztam ismét Kozák Tivadar tanítóval. Elmondta, hogy nemrégiben behívták a járásra. Az iskolaügy! osztály új vezetője felkínálta régi helyét, visszamehet a Garam menti falucskába, az új iskolába. Kéméndi Miklóst, utódját leváltották. Intrlkált, furkált. — Bizonyéra tudja, hogy önt is Kéméndi Miklós feljelentése alapján távolították el az Iskolából. Kozák Tivadar sejtette, de sohasem kutatta a feljelentőt. Kéméndi Miklósról tudta, hogy gyenge pedagógus. Egyszer az ls kitudódott, Hogy az óráról az ablakon 6i szökött a kocsmába, hogy az Igazgató és kartársai ne vegyék észre távozását. Akkor felelőségre vonta s talán ezt nem tudta neki megbocsátani. Hibái ellenére se tartotta aljasnak. A szakszervezet elnöke volt. S azokban az években — az emberek megítélésénél a tisztség egymagában is nagyot nyomott a latban. , — Nagy szavakkal tetszelgett és mások mocskolásával próbálta leplezni gyengéit... Az ő helye most üres... Konkoly! — ötlött hirtelen az eszébe. Gyakran megtörtént vele ezelőtt is, hogy a növények tulajdonságait az emberekével hasonlította össze. Kaméndi Miklós nevét hallotta és a konkolyra gondolt. Feltűnő virágaival messze rikít a tiszta búzából. Könnyen megtéveszti a hozzá nem értő, jóhiszemű embert, aki nem Ismeri fel, hogy a színes, tetszelgős virág gyomot érlel, szenynyezl a tiszta gabonát... Kozák Tivadar a fejét rázta. Nehéz ezt másnak megértenie. Feleségén kívül senki sem tudja, hány éjszakát virrasztott át, hány ezer cigaretta füstje rakódott le tüdejére azóta, mennyi altató, idegcsillapítot szedett be... Nem tudhatja és ne is tudja. Hogyan ls értené meg az akkori légkört egy fiatal osztályvezető? Amikor egyetlen jelentés alapján sorsok felett törtek pálcát, barátok, munkatársak nem mertek kiállni, nehogy őket is hasonló sors érje. Az osztályvezető még a kommunista fegyelemről beszélt. Kozák Tivadar azonban a fejét rázta. Igazságtalanul jártak el ellene és akkor is fegyelmezett maradt. Oj helyen, nehéz körülmények között, megbélyegezetten kezdte újra életét, munkáját. Ennyi lenne egy emberi sors? Évekkel ezelőtt bemocskolták, klebrudálták, derékba törték terveit. Most évek után behívják, s mintha ml sem történt volna, beismerik a tévedésüket s jóvátétel fejében~felkínálják régi helyét. Nem, nem teheti. Régi sebek szakadnának fel. A kartársakat is nehéz lenne megértenie, akik akkor félreálltak és egyetlen szót sem szóltak az érdekében. A tanító kisé megöregedett. Arcát ráncok barázdálják, de szemében fiatalos láng lobog. Az ósdi Iskolában is jól érzi magát. A gyermekek, szülők szeretik, a kartársak megbecsülik. Természetrajz órákon pedig gyakran magyaráz a konkolyról tanítványainak. — Haszontalan növény. A tiszta búzában terpeszkedik, terebélyesedik. Elszívja előle a táperőt. Közelében elsatnyul a legnemesebb növény is. Káros lény ... Ahol látjátok, könyörtelenül irtsátok. Szép virága se tévesszen meg benneteket... ZSILKA LÁSZLÓ mY N 4 • ^ v -y » wm wámimM J KÁNIKULÁBAN ( B ars i Imre felvétele) 1333. július 27. • ÜJ SZÖ 5.
