Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-25 / 203. szám, csütörtök

TELJESÍTIK HIVATÁSUKAT LÁTOGATÁS A LÉVAI TÄRÁSI NÉPKÖNYVTÁRBAN HATÁROZATOK SZABJAK MEG, mit kell tenni, hogy népkönyvtáraink munkája megjavuljon s a könyvtárak falun és városon egyaránt teljesítsék feladatukat. A határozatok szerint a járási népkönyvtáraknak javítaniuk kell a falusi könyvtárak felett gyako­rolt szervező és irányító munkát, nö­velniük kell a könyvállományt és az olvasók számát. Ugyanakkor különfé­le rendezvényekkel segíteniük kell az ismeretterjesztést, a könyvek megsze­rettetését és az általános műveltség széles körű terjesztését. A lévai járást Népkönyvtárban tett látogatásunk alkalmából mindenek­élőtt arról érdeklődtünk, hogyan tel­jesítik itt a határozatokat. Kérdéseinkre Róringer József, a •könyvtár vezetője válaszolt. Elmond­ta, hogy könyvtáruk pillanatnyilag a legnagyobb gondot a könyvállomány és az olvasók számának a gyarapítá­sára, az ismeretterjesztésre, valamint a hatáskörükbe tartozó falusi könyv­tárak irányítására fordítja. Bár az egy főre tervezett könyv­mennyiséget még nem érték el, az olvasótoborzás, valamint a kölcsön­zés tervét minden vonatkozásban túl­teljesítették. Sikeresek különféle ren­dezvényeik: a könyvviták, író-olvasó találkozások stb. A legnagyobb ered­ménynek azonban a falusi könyvtá­raknak nyújtott módszertani utasítá­sokat tartják. Ez év első felében például — a ta­valyi egész évi 54 alkalommal szem­ben — már 84-szer keresték fel a fa­lusi könyvtárakat ős adták meg a szükséges segítséget. A járási nép­könyvtár dolgozói általában szoros kapcsolatot tartanak a falusi könyv­tárakkal. Irányítják azok munkáját, segítenek rendbehozni a könyveket, a vezetőket tanácsokkal, módszertani utasításokkal látják el. A lévai járásban sok jól dolgozó könyvtár és könyvtáros van, ami nem utolsósorban a járási népkönyvtár se-" gítségének tulajdonítható. A leg­eredményesebben azok a könyvtárak végzik feladataikat, ahol a könyvtáros valóban könyvbarát. A könyvek sze­retete nélkül ugyanis a könyvtár ve­zetése sem lehet jó. A járási nép­könyvtár dolgozói a módszertani uta­sítások során így a könyvek szerete­tére is nevelik a falusi könyvtároso­kat. Sőt azt nézik, hogy lehetőleg olyanok kezébe kerüljön a könyvtár vezetése, akik a könyvvel való mun­kát. nem kényszerből, hanem hivatás­ból végzik. A FALUSI KÖNYVTARAK legtöbbjét tan) tők vezetik. Vannak azonban olya ,i könyvtárak is, ahol munkások és szövetkezeti tagok a vezetők. E dolgozók sok esetben jobban, na­gyobb szeretettel bánnak a gondjaik­ra bízott könyvekkel, mint sok értel­miségi. Példa erre az oroszkai könyv­táros, aki szintén kétkezi munkás, a könyvtári tisztséget azonban olyan nagy szorgalommal és odaadással Végzi, hogy munkáját a hivatásos könyvtárosok is megirigyelhetnék. Hegedűs János jó munkájáért már többször kapott kitüntetést. Nemré­gen a Példás könyvtáros címet is el­nyerte. A járási népkönyvtár dolgozói falu­si könyvtáraik mindegyikéről törzs­könyvet vezetnek. E könyvbe rendsze­resen beírják azt, ami egy-egy könyv­tár életével összefügg. Így mindent tudnak a járásukban működő könyv­tárakról, s a szükségleieknek meg­felelően segítenek is. minden alka­lommal. Segítségüknek tulajdonítha­tó, hogy az utóbbi időben a lévai já­J. Kulich, államdíjas: Cirill és Metód. (19B3) (Foto: R. Kedro) rásban jelentősen megjavult a falusi könyvtárak munkája. A járási könyvtár négy szépen, korszerűen berendezett helyiségében sok ezer kötet áll az olvasó rendel­kezésére. Első pillanatra úgy tűnt: Itt bizony bőven van könyv. A sok ezer kötet és a hetvenféle sajtótermék valóban tekintélyes mennyiség. A könyvtárnak azonban sok ezer ol­vasója van, úgyhogy ez a viszonylag sok könyv is kevés. A keresletet a könyvtár dolgozói talán még akkor sem elégíthetnék mindenben kí, ha a könyvek száma megkétszereződne. Mi iránt érdeklődnek leginkább? Nehéz megmondani. A könyvtárosok tájékoztatása szerint általában min­den könyvük gyakran cserélődik. A legnagyobb érdeklődés természete­sen a klasszikusok művei iránt nyil­vánul meg. A Jókai, Mikszáth, Móricz kötetek mellett azonban az olvasók ma már egyre gyakrabban keresik a mai írók könyveit ls. A régi, és az új írók müvei közötti különbség — a kölcsönzés számát tekintve — sok­szor ma már igen jelentéktelen. Az új írókat ugyanúgy olvassák, mint a régieket. Sőt, néha már a modern írók könyvei viszik el a pálmát. Ezen a téren Solohov, Hemmingway, Steln­beck, Moravia, és Szolzsenyicin áll­nak az élen. A HIÁNYT GYERMEKKÖNYVEKBEN érzik. A fiatalok kérik, keresik a könyveket, a könyvtár dolgozói vi­szont sokszor a legjobb akarattal sem teljesíthetik a gyermekolvasók kéréseit. Legtöbben a kalandos útle­írások, valamint a természettudomá­nyok és a világűr problémáival fog­lalkozó könyvek iránt érdeklődnek. A kötetek azonban egyik tárgykörből sem elegendőek. Tervükben ezért is szerepel első helyen a szakkönyvek számának gyarapítása. Szeretnék el­érni, hogy már a közeljövőben könyvállományuknak 40 százalékát szakkönyvek képezzék. A könyvtárban három szakosztály működik, külön-külön teremmel. A kü­lönféle összejövetelekre tehát meg­van a lehetőségük. A könyvtár dol­gozói élnek az adottságokkal és gyakran rendeznek könyvvitákat, író­olvasó találkozókat. Különösen az If­júsági összejövetelek gyakoriak. Eze­ket a megbeszéléseket legtöbbször filmvetítéssel kapcsolják össze. Ifjú olvasóik körében mindegyik össze­jövetel, de különösen a filmvetítés­sel összekapcsolt találkozók kedvel­tek. Ilyenkor termük kicsinek is bi­zonyul. Népszerűek a felnőtt olvasók ré­szére rendezett összejöveteleik is. Fő­leg azokon jelennek meg az olvasók nagy számban, amely megbeszélé­seken részt vesznek az Írók is. A könyvtár dolgozói nyilvántartják a járásban működő szocialista bri­gádokat, és könyveiket úgy szerzik be, hogy a brigádoknak maradéktala­nul kielégíthessék olvasmány-Igényei­ket. Könyveikkel sokat segítenek a szövetkezeti munkaiskoláknak ls. Könyvtárosi munkájuknak — a falu­si könyvtárak támogatásán kívül — talán a szakkönyvek beszerzése és népszerűsítése a legnagyobb erőssé­gük. Azt, hogy a könyvtár munkája hol és mennyiben befolyásolja a terme­lést, nehéz meghatározni. Egy azon­ban bizonyos: a szakkönyvek révén a könyvtár erősen hat, mind az Ipari, mind a mezőgazdasági termelésre. Ennél több — különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy ezzel párhuza­mosan az általános műveltséget ls növelik — könyvtári dolgozóktól aligha várható. Munkájukért tehát joggal érdemelnek dicséretet. A SZÉPEN BERENDEZETT helyisé­gekben már bevezették a szabadpol­cos kölcsönzést. Megtartották a ka­talógus-rendszert is, a legtöbb olva­sójuk azonban a polcról választja ol­vasmányát. Ezzel az új, nyugodtan mondhat­juk: korszerű kölcsönzési formával --kapcsolatban ma még eltérőek a vé­lemények. Egyeseknek tetszik a sza­badpolcos kölcsönzés, másoknak nem. A vélemény a könytárosok között is megoszlik. Sokan azért viszolyognak a szabadpolcos formától, mert — sze­rintük — egyrészt Így Jobban rongá­lódik a könyv, másrészt az olvasók összekeverik a köteteket. Ami a könyvek kopását illeti, két­ségkívül a szabadpolcos kölcsönzés­nek a zártpolcos kölcsönzéshez viszo­nyítva van bizonyos hátránya. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagy­ni azt a so(£-sok előnyt, amit a szabadpolcos kölcsönzés az olvasók­nak és a könyvtárosoknak egyaránt nyújt. A szabadpolcos kölcsönzés — még bizonyos hátrányai ellenére ls — előnyös és mindenképpen a jövő kölcsönzési formája. Éppen ezért a sza­badpolcos kölcsönzést nem korlátoz­ni, hanem bővíteni kell. A LÉVAI JÁRÁSI NÉPKÖNYVTÁR teljesíti hivatását. Következetesen ele­get tesz a könyvtárakra vonatkozó j határozatoknak, ugyanakkor sikere­! sen alkalmazza a szabadpolcos köl­! csönzési formát. A szép eredmény a könyvtár hattagú kollektívájának köszönhető, élén Róringer József ve­zetővel, aki — bár még csak néhány hónapja van a könyvtárban — már­is sokat tett a könyvtár munkájának fellendítése érdekében. BALÁZS BÉLA A Karlovy Vary-i filmfesztivál díjnyertes filmje, az Egy év kilenc napjá­nak (szovjet) egyik jelenete látható a képen. 'Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllfllll-IIIIIBIIIIIII IIIIII iTf IIIIIIIIIIIIIII1I1IIIIIU Gondolatébresztő adás a rádióban A Csehszlovák Rádió magyar szer­kesztőségének munkatársa a közel­múltban Ilyenek vagyunk címmel, igen érdekes összeállítás keretében Hideghétre kalauzolta el a hallgató­kat, ahol az ottani javítóintézetbe került fiatal, kiskorú bűnöző lányok sorsáról hallhattunk nem egyszer szívbemarkoló, döbbenetes részleteket. Még rágondolni ls szörnyű, hogy — nagyobbrészt tulajdon édesapjuk, ösztönzésére — tizenkét, tizenhárom éves lányok, mint tapasztalt betörők, tolvajok, de nem egyszer mint öröm­lányok élték eddiji, tiszavirág rövid­ségü életüket. Egyes szülők — amint az adás folyamán ez bebizonyoso­dott — elfeledkeznek a rájuk bízott gyermek nevelésével kapcsolatos mélységes felelősségről, de sokszor még arről is, hogy egyáltalán em­berek. Milyen sorsa lehetett pl. an­nak az aranyosmaróti cigányszárma­zású Katinak, aki a riporter kérdé­sére: Szeretnél-e hazamenni? Nem­mel válaszolt Aki nem akarta látni tulajdon édesapját, édesanyját!! Az adás folyamán többféle nézet hangzott el szülőkről, nevelőkről, gyermekekről, de a legtöbb gondola­tot a rádió szerkesztőjének Galambos elvtársnővel, az intézet egyik peda­gógusával folytatott beszélgetésének egy részlete keltette a hallgatóban, íme a kérdéses mondatok rövid tar­talma: — Vajon felelősségre vonják-e azokat a szülőket, akik kiskorú gyermekeküket szándékosan bűnbe taszítják? — Sajnos nem! A gyerek idekerül hozzánk <az intézetbe, kikerül a szülő hatása alól, Itt az intézetben jó útra terelő nevelést kap és ezzel vége. Érdemes elgondolkodni azon, va­jon Igazságos-e ez így? Bárhogy is nézzük a dolgot, az a szülő, aki szü­lői hatalmánál fogva kényszeríti kis­korú gyermekét valamilyen bűntett elkövetésére, sokkal jobban vét, mint a gyermek, aki végrehajtja a paran­csait. Érdemes ezen elgondolkodni már azért is, mi. t az adás folyamán az is kiderült — az ottani pedagó­gusok mondták el —, hogy előfor­dultak olyan esetek, hogy a gyer­mek az intézetben eltöltött néhány év után visszakerült szüleihez, akik­nek rosz befolyására Ismét bűnöző­vé vált. Az intézetben nagy szaktudású, gyakorlott pedagógusok hajlítják, formálják a rossz útra tért gyerme­keket. Az Intézetben példás rend és fegyelem van Ez tehát azt bizonyítja, hogy míg a lányok nevelőik hat-ása alatt vannak, addig az életükben semmilyen kilengés nem fordul elő. Az intézetben azonban legtöbbjük csak tizenhatodik életévéig tartózko­dik, ez pedig nem sok idő arra, hogy a rosszat a nevelők csírájában kl tud­ják irtani belőlük. Éppen ezért érde­mes volna újra felvetni a nevelők egy korábbi indítványát: a neveltek­nek a környéken való alkalmazását akár az ottani földművesszövetke­zetben vagy másutt. Ez igen jó hatás­. sal lenne az intézetből kikerült gyer­mekekre, akik közül többen hajlan­dóságot is mutattak erre. Ha ott dolgoznának, hetente többször is ta­lálkozhatnának egykori nevelőjükkel, ami semmiképpen nem ártana. Egy­két év után — amikor már véglege­sen jó útra tértek — más munka­helyre mehetnének dolgozni. Kár, hogy az intézet vezetőségének ezt a javaslatát az illetékesek elutasítot­ták. Talán egy kicsit elhamarkodot­tan döntöttek ebben a kérdésben. Végezetül még annyit, hogy dicsé­ret illeti a . Csehszlovák Rádió ma­gyar szerkesztőségének kollektívá­ját e probléma felvetéséért. Olyan nevelési természetű kérdések ezek, amelyekről beszélni kell, még akkor is, ha elég kényes is a téma. (k. 1.) J ames Wodruff világra szóló te­hetsége már igen korán meg­nyilatkozott a beavattottak szűk köre előtt, s amikor most megemlékezem képességeiről, tulajdonképpen régi adósságot törlesztek, hisz akárhogy is vesszük, —bár már évek óta össze­rúgtuk a patkót, — James Wodruff volt a tanítóm, ő vezette (még ma is ő vezeti) az egyetlen rujukológiai tanszéket, joggal tekintik a rujukku­tatás atyjának, s bár az elmúlt har­minc év alatt mindössze két tanítvá­nya volt, érdeme mégis hervadhatat­lan, mert ő fedezte fel a rujukok törzsét, ő kutatta nyelvüket, szoká­saikat, vallásukat, két expedíciót ve­zetett az Ausztráliától délre fekvő barátságtalan szigetre, és bár ő ls követett el hibákat, érdemes neve őrökké élni fog a tudomány évköny­veiben. Első tanítványa Bili van der Lohe volt, de róla csak annyit mondhatok, hogy Sidney kikötőjében jobb útra tért, pénzváltó lett, megnősült, gyermekeket nemzett és később Ausztrália belsejében marhákat tenyésztett; Bili tehát a tudo­mány veszteségllstájára került. Wodruff második tanítványa én vol­tam. Életem tizenhárom esztendejét ál­doztam rá, hogy megismerjem a ruju­kok nyelvét, szokásait és hitét; öt to­vábbi évet azzal töltöttem, hogy az or­vosi ismereteket Igyekeztem elsajátítani, orvosként akartam ugyanis a rujukok kö­zött élni, végül azonban lemondtam a záró államvizsgáról, mivel a rujukok teljes joggal nem az európai főiskolák diplomáira, hanem az orvos tudására helyezik a fő súlyt. Ráadásul a tizen­nyolc éves tanulmányok után válságos pontra jutott türelmetlen vágyam, hogy végre Igazi rujukokat lássak, s egy hé­tig, egy napig sem akartam várni már, meg akartam ismerkedni végre a nép­pel, amelynek nyelvét folyékonyan be­szélem. összecsomagoltam hátizsákjai­mat, bőröndjeimét, egy kézi gyógyszer­tárat és műszerelmet, végiglapoztam uticsekkönyvemet, s minden eshetőség­re számítva megírtam végrendeletemet. Aztán taxival kihajtattam a repülőtérre, Jegyet váltottam Sidneybe, ahonnan cet­halász-hajón szándékoztam folytatni az utat. James Wodruff (akkor még mélyen tisztelt] tanítóm kísért kl a repülőtérre. HEINRICH BÖLL: A rujukok országában Túlságosan beteges volt ahhoz, hogy még egy expedíciót megkockáztasson, búcsú­zóul azonban még kezembe nyomta hí­res művét „Egy nép az Antarktisz pere­mén", bár Jól tudta, hogy minden betű­jét betéve tudom. Mielőtt beszálltam vol­na a gépbe, Wodruff odakiáltotta ne­kem: „Borúval, dojdoj durabojl", ami szabad fordításban körülbelül azt jelen­ti: A levegőég szellemei védelmezzenek. Szabatos fordításban a szöveg így hang­zik: A szél ne küldjön ellened ellensé­ges szellemeket; a rujukok tudniillik halászatból élnek és számukra a leg­szentebb dolog a kedvező szél. A szél nem küldött ellenem ellenséges szellemeket, épen és sértetlenül szálltam ki a repülőgépből Sldneyben, siettem a bálnavadász hajóra, s nyolc nappal ké­sőbb partra tettek egy apró szigeten, amelyen — mint (akkor még mélyen tisztelt) tanítóm megállapította — a P­rujukoKnak kellett volna élniük, akik abban különböznek a tulajdonképpeni rujukoktól, hogy ábécéjükben P is van. Am a sziget teljesen lakatlannak bizo­nyult, rujukok legalábbis nem éltek raj­ta. Egész napon át barangoltam a so­vány rétek és meredek sziklák között, rábukkantam ugyan rujuk-házak nyomá­ra (építésükhöz habarcs helyett haleny­vet használtak), ám az egyetlen ember, aki a szigeten szemem elé került, egy elkeseredett mosómedvevaďász volt, aki európai állatkertek javára űzte iparát. Részegen horkolt sátrában, s amikor fel­ráztam és meggyőztem őt ártalmatlan­ságomről, durva konyhaangolsággal meg­kérdezte, mi van Rita Hayworth-tal. Nem értettem pontosan a nevet, felírattam vele egy cédulára, de sohasem találkoz­tam az Illető hölggyel, ezért nem adhat­tam kielégítő választ. Három napig kénytelen voltam elszen­vedni ennek a faragatlan fickónak a tár­saságát, aki szinte másról sem beszélt, csak filmekről és ftlmszlnésznőkről. Vég­re nyolcvan dollárért (utlcsekkben) si­került egy felfújható gumicsónakot sze­reznem tőle, s életemet kockára téve nekivágtam a nyugodt tengernek, át­eveztem a nyolc kilométernyi távolságra levő szigetre, ahol a tulajdonképpeni ru­"Jukoknak kellett tanyázniuk. Ez az érte­sülés végre helyesnek bizonyult. Már messziről láttam, hogy a parton embe­rek állnak, kissé hátrább líálók szárad­tak, egy csónakházat ls észrevettem, s vadul evezve, Integetve közeledtetn a szigethez, fáradhatatlanul harsogva: Joj vuba, joj vuba — buvejda gubal (A ten­gerről -jövök, a tengerről jövök, segítsé­get hozok, testvéreklj Ahogy azonban közelebb értem a part­hoz, láttam, hogy az ott álló emberek ügyet sem vetnek rám, minden figyel­müket lefoglalta egy másik jármű: mo­torcsónak közeledett zakatolva nyugat felől, a parti rujukok kendőket lobogtat­tak, én meg partra szálltam vágyaim szigetén anélkül, hogy kutyába vettek volna, a motorcsónak tudniillik szinte velem egyszerre futott be, és mindenki odarohant a kikötő hjdhoz. Fáradtan ki­húztam gumicsónakomat a parti föveny­re. elővettem kéz! patikámból a konya­kos üveget, jócskán kortyintottam be­lőle. Ha költő lennék, azt mondanám: hamvába holt egy álom, bár álmok nem szoktak sem égni, sem halni, sem ham­vadni. Megvártam, míg a postás távozott, aztán vállamra kaptam a málhámat és' elindultam egy ház felé, amelynek hom­lokzatán ott díszelgett a szerény fel­írás: BAR vagyis kocsma. Szakállas ru­juk ült a söntés pultja mögött és leve­lezőlap volt a kezében, azt silabizálta. Kimerülten leroskadtam egy gyalulatlan falócára és csendesen Imígyen szóltam: — Dojdoj kurt mali. [A szél kiszárí­totta torkomat). Az öreg letette a levelezőlapot, tágra nyílt ázemmel meredt rám és rujuk­fllmangol keverék nyelven azt mondta: — Gyere közelebb, fiam, beszélj ért­hetőn: ml kell, sör vagy whisky? — Whisky, — rebegtem. Az öreg felállt, odatólta elém a leve­lezőlapot és így szólt: — Olvasd csak. mit Ír az unokám. A lapon hollywoodi postabélyegző volt, a szöveg csak egy mondatból állt: „Kelj át nyomban a nagy vízen, itt gu­rul a dollár!" A következő postajárat megérkeztéig a szigeten maradtam, esténklnt a kocsmá­ban ültem és ellttam az utlcsekkjelmet. Egyetlen ember sem beszélt már tisztán rujukul, és gyakran emlegették egy nő nevét, akit előbb regehősnek hittem, ké­sőbb azonban tisztában jöttem vele: Mar­lene Dtetrlchnek hívták. Be kell vallanom, hogy én ls abba­hagytam a rujukkuta-tást. Visszarepürtem ugyan még Wodruffhoz, és vitába szál­tam vele a buhal szó helyes értelméről, mert én azt mondom, hogy vizet Jelent, Wodruff azonban ragaszkodik a szere­lemhez. De ezek a fogas kérdések mér rég elvesztették számomra elsőrendű fontosságukat. Falusi házat béreltem, gyümölcsöt termesztek, és még mindig kacérkodom a gondolattal, hogy sikeres államvizsgával pontot teszek tanulmá­nyaim vegére. De már elmúltam negy­venöt éves, s amit valamikor tudomá­nyos lelkesedéssel tettem, ma csupán kedvtelésből művelem (ez Wodruff fel­háborodásának legfőbb oka). Gyümölcsösömben szemzés és her­nyóírtás közben rujuk dalokat ének­lek, különösen szeretem a követke­zőt: Voj suhal buvacsa, bruval nuj loha graga ba' moha dejva buvacsa. graga huma (Miért keresed a távolt, fiam? Tán elhagytak a jótékony szellemek? Nincs ott hal — és nincs kegyelem, és anyád sirat, 6 gyermekem.) Káromkodni is nagyszerűen lehet rujukul. Ha a gyümölcsös kofa be akar csapni, halkan dünnyögöm ma­gam elé: Graga vejta (Ne legyen raj­ta áldás), vagy Pikal gromcsit (Akad­jon a torkodon a csutkája!) Az utób­bi a rujukok leggonoszabb átka. D e ki ért rujukul ezen a földön? Rajtam kívül egyedül Wodruff, akinek időről időre küldök egy-egy láda almát, s mellékelek hozzá egy levelezőlapot e szavakkal: Vahu bahu! (Tévedsz, tisztelt mester), a vá­lasz hamarosan megjön, ugyancsak levelezőlapon: Hugaj! (Eretnek!) Fordította: TÓTH TIBOR 1963. július 25. • Oj SZÖ 5

Next

/
Thumbnails
Contents