Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-21 / 199. szám, vasárnap

\ B

evezetőben néhány szót Delhiről. Eduard Kazlmirovics Tissze, az Ismert rendező említette egyszer, hogyha

f filmet kell forgatnia egy idegen városról, á forgatókönyvet az első negyvennyolc óra benyomásaira építi. Máskülönben a kép vagy elszür-' kül, vagy beleolvad egy másik, jól Ismert városképbe. Ebben van valami Igaz, bár negyvennyolc óra — hogy úgy mondjuk — költői szabadsággal számítandó. Most tehát ne várják tőlünk, hogy Delhi újsütetű -Ismerőseinek módjára számolunk be a'városrói, vagyis J

végigsétálunk mind a nyolc • Delhin, pontosan időbeli sorrendben, a •korai pattán stílustól kezdve a mai napig, 2

nem is kapaszkodunk fel a • Kutub Minar 379 lépcsőjén, nem mutatjuk be a rozsdamentes acélból öntött, hat méter magas oszlopot, a negyedik századbeli ó-indiai kohászok remekművét, Q nem szemléljük meg a Vörös «->• Erődöt, ahol 1911-ben V. György angol királyt India császárává koronázták, nem látogatunk el Sah Dzsahán márványpalotájába, amelynek vízhűtése amúgy sem működik már, 4

nem keressük fel a Dzsámi • Mesidet, a Mecsetek Mecsetjét, minden mecsetek legnagyobbikát, nem mondjuk el, hogy udvarán a pénteki istentiszteletek alkalmával ennyi meg ennyi hivő fér el, 5

nem is keréssük fel Humájun • mauzóleumát, Lodi sírját és az Indiai főváros más közismert nevezetességeit. Az első benyomás,, ami megragad bennünk, s amely negyvennyolc óra elmúltán heteken át él bennünk, a következő kérdés: miért nevezik a cseh orientalisták Delhi várost Dillínek? Ezt a nevet olvashatjuk a csehszlovák nagykövetség levélpapírjain is, bár 0- ós Új-Delhi 1400 000 lakosából egy sem nevezi városát Dininek. Furcsa módon mindnyájan Deliről, sőt Dehliről beszélnek, mintha szánt szándékkal csúfolnák az angolok Delhijét. (Az orientállsták azt állítják, licgy Delhi urdu nyelven van, Dilll pedig szanszkritül. Am hadd jegyezzük meg viszont, hogy szanszkrit nyelven ma Indiában kevesebben beszélnek', mint Olaszországban latinuL) Alighanem ez vezette Karandzsia uťat, a Blitz nevű újság (semmi köze a német villámhoz) rendkívül érdekes főszerkesztőjét, amikor lapjában új rovatűt vezétett be PELHI DALLY fo'vasd deli deli)' -címmel, amelyben fővárosi.pletykákat kö.zöj.napról napra, péiďáu' ilyeneket: • Morardzsi Deszai pénzügyminiszter a kongresszuspárt alelnöke szeretett volna lenni. Megbízta udvari csillagjósát, állapítsa meg a csillagpk .állásából, melyik lenne a legkedvezőbb választási nap számára. Am a kiszemelt napon megsemmisítő vereséget szenvedett. Vajon miért? „A választás napján repült fel a csillagok közé GagarinJ' — panaszkodik Deszai mester. „Az a vörös csillag mindig baljóslatú előjel... Azt szokták mondani, hogy a (megfontolatlan) reformok (ugyancsak megfontolatlan) reformja a legbalgább dolog a világon. Ezért mondják Delhit csehül Dillínek, akár értik az Indusok, akár nem. Egész más dolog, ha egy Csehországban nyomtatott térképen Mumbal kerül a szemünk elé. Ezt a földrajzi és nyelvészeti találós kérdést jó pár száz hindusnak föltettük az ország különböző részeiben. Az eredmény lesújtó volt. Amíg Csehszlovákiában minden „művelt olvasó" tisztában van Vele, uíi i§ az a Mumbai (ha nem tudná, megtalálja Elő-India térképén, az F—8 négyzetben, illetve az „Ismerd meg Ú világot" népszerű kiad.ványban), ám Indiában hiába keresnénk valakit, aki tisztában volna a szó jelentőségével. — Hallják, maguk bolonddá tartanak bennünket, hiszen tudnak szanszkritül, — förmedt ránk Karandzsia úr amikor őt is bevontuk ebbe a nyelvészeti Ki mit tud-akciónkba. — De az én eszemen > nem járnak túl, tudom én jól, hogy tulajdonképpen Bömbay-ról beszélnék... Hogyne tudta volnál A Blitz tudniillik Bombay-ban jelenik meg (nem pedig Mumbaiban ...). Karadzsia úrral beszélgetve szóba került Alberto Moravia legutóbbi Indiai látogatása, s ezzel kapcsolatban az olasz irodalöm' is, A gondolatmenet igazán egyszerű volt: Deli, Dell, Dillí, szanszkrit', középkori latin, Olaszország, Moravia. De beszéljünk végre komolyan. Az INDIA című hivatalos kiadványban (évente jelenik meg s a legfrissebb adatokat tartalmazza) az indiai nyelvekkel foglalkozó táblázatból megtudhatjuk, hogy hindu, urdu és hindosztáni nyelven Indiában összesen 149 944 311 ember beszél, utánuk ä pandzsábt következik 33 millióval, aztán a telug, a maráthi és így toSárkányeregető nagyapók vább, végre a táblázat legalján megtaláljuk a szanszkritot is. Indiában összesen 555 — pontosan ötszázötvenöt — ember beszéli. Másszóval: a lakosság másfél ezreléke. Delhiben nehéz a sorsuk a gyalogjáróknak. Különösképpen Üj-Delhiben. A legtöbb utcán ugyanis nincsenek járdák. Faltól falig — úttest. Angol találmány. Amíg csak fiakkerek meg riksák közlekedtek, a gyalogosnak arany élete volt. De most a régi bárkák helyébe cápaformájú amerikai autók, motorkerépkárosok és robogós riksák léptek, a sofőrök meg mintha egyenesen a pokolból szöktek ÍRTÁKi ZIKMUND * HANZELKA A szikh sofőrök szeretik az Izgalmakat, de meg tudják becsülni a zavartalan nyugalmat is. A taxiállomásokon kurtalábú hárságyaik — csarpáik — állnak s ha eljön az ideje, végigdőlnek rajtuk és hiába zaklatja őket az utas, meg sem moccannak. Elvégre most Itt a pihenés ideje, hagyj békéj} s ha sietős a dolgod, eredj gyalog, de ilyenkor minden békát és az óriás lámpákat ls, for ever ours, mindörökkön-örökké, amen! Ha a türelmes felek feje nyomát le akarnák kaparni, a hivatalok falai veszedelmesen megvékonyodnának, ami nyilván ártana a hatóság tekintélyének is. • * • India hivatalaiban találkoztunk Kolumbusz tojásával. Rájöttünk, hogy Kolumbusz tojása üvegből van, s mint a rend Jelképe és záloga pihen az iratok halmazán. Egyáltalán érdekes, milyen furcsa tárgyakat hoz divatba az egyes országokban az időjárás. Manapság a hőség és a fUlledt levegő ellen a legolcsóbb védekezés a ventillátor. Amíg villany nem volt, tíztizenkét éves gyerekek huzigálták a volna meg. Delhiben nincs szánalomra méltóbb teremtés a gyalogosnál.Más emlék is maradt az angolok után. Bungalók, gyarmati stílusban épített fényűző házak, kétkapus kertekkel. A baloldali kapun bádogtáblán ez áll: IN, a. Jobboldalin: OUT. Mellettük oszlopokon tizenkétlapú lámpák, a baloldali zölden, a Jobboldali pirosan - világit. Angol fair play gyarmati viszonyok közt. Különösen az olyan ember értékeli nagyra, aki a „jobbra hajts" világából vetődik autójával a néhai maharadzsák országába. Delhiben a taxik monopóliuma egyedül a szikheké. Mesésen kiismerik magukat mesterségükben és a városban' is. Nem válnak szégyenére nevüknek, szikh ugyanis magyarul oroszlánt jelent. Bátran nekirohannak mindenkinek, aki útjukba kerül, mindenütt elsők akarnak lenni. Monopóliumuk kedvezőtlen következménye, hogy összetévesztik az úttestet a versenypályával. A volán mögött rendszerint ferdén ülnek, mintegy beékelve az ajtók és a támla közé; néha azt hinnéd, ezt azért teszik, hogy könynyebben kiugorhassanak a roncsból, ha* legközelebbi autós bravúrjuk nem sikerül. Néha kinyúlnak a kocsi ablakán, mintha valamit keresnének az autó tetején. Rendszerint ott tartják a gumilabdával ellátott csinos sárgaréz kürtöt. Ez a klaxont helyettesítő csillogó cifraság mintegy mesterségük cimere. Amikor az Ambassador szálló előtt válogattunk a taxisok között, végül is egy világoskék turbános, szikár, szakállas fickó mellett döntöttünk. Később bebizonyosodott róla, hogy bármelyik autóversenyzővel felvenné a versenyt, ráadásul mesésen átkozódott és a poklok fénekére küldött mindenkit, aki nem takarodott az útjából. És ami a legérdekesebb: félúton, a Connaught Place^on mindig hirtelen megállt, benyúlt az ülés alá, előhalászott egy fiaskót, kihúzta a dugót, a palack tartalmának felét a karburátorra loccsantotta, másik felét a hűtőbe öntötte, és máris rátaposott a pedálra. Csak egyszer történt meg vele, hogy vízért kellett mennie:'a fiaskó tartalmát ugyanis előzőleg egy másik, hozzá hasonló autóművész fejére locsolta, aki egy keresztúton a rokonságát merte emlegetni, mert nem takarodott az útjából. Tangók a Vörös Erőd etött csületes ember alszik egyet. A pihenés ideje délután következik be, főleg a mpngzun beköszöntését megelőző forró napokon. No meg éjszaka is ott találhatjuk őket... Egy ízben megkíséreltünk felkelteni egy ilyen taxisofőrt — a Szundar Nahar negyedben történt — s jó húsz percig ráztuk, lelket akartunk verni belé, hogy meggyőződjünk róla, valóban alszik-e, s nem mimeli-e csupán az alvást. Végül heültünk a kocsijába, megkerültük a taxiállomást s a jó ember csak akkor ébredt fel, amikor bárkája reflektoraival rávilágítottunk. De abban a szent pillanatban talpra ugrott, a kormánykeréknél termett, lenyomta a pedált és úgy vágtatott a Golf Links felé, mintha pillanatok alatt akarná behozni a húszperces várakozást. Vannak még Delhiben motoros riksák is. Élőiről motorkerékpár vagy robogó, amelynek a hátsó kereke helyett kettő van s fölötte bódé az utasok számára. A robogós rlksában elől kell beszállni, a motorkerékpárosba hátul, az első két utast visz, a másik négyet. Nagyszerű jármű, főleg hőségben. Az utasfülke vízhatlan ponyváit^ két oldalt és hátul fel lehet göngyölíteni és az utas máris élvezheti a legtökéletesebb hűtést, amely annál kellemesebb, minél pokolibban hajt a riksasofqr. A zötyögő utazás -közben az utasok rendszerint ott hagyják- nyomukat a ponyvatetőn. Nem kezük jegyét, hanem fejükét. Ugyanis fejük ütközik bele a ponyvába, valahányszor a jármű meg-megzökken. Az indusok szeretik a pomádét, a mindenféle illatos hajkrémeket, boldogtalanok lennének, ha frizurájuk nem csillogna. így aztán a riksa tetején hagyott nyomaik szerfölött erőteljesek; az ember nem egyszer azt hinné, hogy csöpög a zsír a ponyvából. Hasonló nyomokat találunk a hivatalok előszobáiban is. Hosszú csíkban húzódnak a falon, olyan hosszan, amilyen hosszú alattuk a lóca. Egyes helyeken — például a Rádzspáth végén épült fényűző hivatalokban, eltávölithatatlanok, letörölhetetlenek. A falakat ugyanis rózsaszín vagy sárga homokkőből rakták, az angolok ötlete volt, hogy csakis ezt a követ használják, köböl faragtatták a rácso• ventillátor hajtözslnőrját, az egyik reggeltől délig, a másik a déli pihenőtől estéig. A zsinór mozgatta a nádfonatos ventillátor-keretet. Manapság megteszi a villanyáram hajtotta szélkerék is, ám ennek az a hibája, hogy szétfújja a cigaretta-hamut. Ezért a hamutálcáknak szűk a nyílása, bennük pedig víz van. Kolumbusz tojását papírnehezéknek használják. Az üvegtojásokba — isten tudja miért — négy csillogó cseppet forrasztottak, négy ezüst krokodilkönynyet. Nehéz volna felsorolni, hányszor voltunk tanúi az indiai hivatalnokok mindennapi, íjieghitt szertartásának, amikor összpontosított" figyelemmel meredtek — hosszú-hosszú perceken á^. — az üvegtojás négy krokodilkűnnyére. Ettől aztán arcuk is siralmas kifejezést öltött, az Hinber már-már, azt hitte, hogy'elered a könnyük. Ebből persze az olvasó azt gondolhatná, hogy hosszú időt töltöttünk mindenféle hivatalokban. Hát ebben aztán igaza is van — annyit jártuk a' hivatalokat, szinte kétségbeestünk tőle. Kevés helye van a világnak, ahol akkorára duzzadt volna a bürokrácia, mint Indiában: gyökerei az angol gyarmati közigazgatás termőtalajába nyúlnak, s az irdatlan test ma ls tovább növekszik. A hivatali varázssző: fajlsz (a rendet Idéző angol „filé" zabigyereke), Indiában e néven tisztelik a mindenféle Iratrendezőket, íaszclklusokat, mappákat, táblába kötött iratokat, másolatokat őrző dobozokat, lajstromokat és iratrendezőket; mindez padlótól mennyezetig tornyosodik s ha véletlenül padlómenti fajra van szükség, az egész hivatal nekléselk az Irdatlan építménynek, rakosgatják, költöztetik s minthogy egyszer az angol, máskor a hindu ábécé szerint rakják össze, nUnsilg va

n valami keresni és tennivaló — így aztán a hivatalnokok létszáma örvendetesen gyarapodik. Ami a legfurcsább: az indusok beletörődtek mindebbe, tudják, ha az embernek hivatalban akad dolga, eleve rá kell szánnia egykét n,apot. Mi magunk szívbői Irigyeltük ezért a keleti türelemért és beletörődésért mindkét felett a hivatalnokokat) és a klienseket is. Sőt, a? ember önkéntelenül arra gondolg: a türelmesen várakozó ügyes-bajos indusok még Örülnek ls, hogy nem kell keresgélniük a fájlok tömkelegében. * • * Az amerikai turisták „must"-nak mopdanak mindent, amit egy idegen városban látni kell, magyarán: amit muszáj megnézni. Efféle „must" 0Delliiben a Vörös Erőd, és-a mecsetek mecsetje, a Dzsámi Mesid. A turisták szerencsétlenségére — vagy ha úgy teiszik szerencséjére — nem számit közéjük a kettő között elterülő térség, a Netádzsl Szubhás Marg utca mentén tárulkozó széles mező. Pedig ha van Delhiben érdekes látványosság, úgy elsősorban ezen a téren találhatói Itt gyűléseznek, Itt alszanak éjjel is, nappal is. Tömegesen, családostul. Estefelé kikeresik a megfelelő helyet egy terebélyes pípal — indiai fügefa tövében, beburkolóznak egy hosszú vászon tekercsbe, még fejüket is; bebugyolálják, s eleven múmiákként várják a reggelt. Egy szép napon aztán a sok száz nomádnak egyszerre nyoma vész, elköltöznek más vadászterületekre, helyettük bambuszrudakat, ponyvákat, köteleket cipelő férfiak foglalják el a teret, s mire észbe kapnál, látod, hogy az óriási mező tele van sátrakkal, melyek között nemsokára nyüzsög a tömeg, mert péntek van, kezdődik az Indiai mohamedánok négynapos kongreszszusa, az Allgarghnak, a legnagyobb Indiai mohamedán egyetemnek a védnöksége alatt. Szónokok, mikrofonok, tudományos viták, az embej;ek lába között apró gyerekek játszanak bújócskát, mamák szoptatják csecsemőiket, szakállas, komoly férfiak pedig, zöld rendezői karszalaggal zubbonyukon urdu és hindu nyelvű füzeteket osztogatnak az izlám jelentőségéről, az emberiség történetében játszott szerepéről; így megy ez négy napon át, pénteken, szombaton, vasárnap és héttőn, kedden aztán eltűnik a sátorváros s a ilomádok visszatérnek rét

1 jükre. Ezen a tágas mezőn találjuk a kelmefestőket is. Olyan mesterség ez, amelyet csak állva és járva lehet végezni, ezért is ütötték fel sátorfáju? kat az óriási réten, a mecsetek mecsetje előtt, mert a nagyvárosban ež az egyetlen hely, amely elegendő teret biztosít a kelmefestőknek. El sem tudjuk képzelni, hány tucat méter hosszú egy vég finom selyem, amelyből az Indiai szépségek szárija lesz. Az egy-két néző előtt (kit érdekelnek már a kelmefestők?) ünnepélyes, komoly léptekkel sétálnak a festéktől összemázolt szakállas férfiak, hol négyesével, hol hatosával, egymás nyomában, libasorban; karjukat kinyújtva kínálják a nap sugarainak, az aranysárga, üde zöld, szerelmesen rózsaszín, bíborvörös selymet, rázogatják, lebegtetik, mennek liol előre, hol megint hátra — mindezt azért, hogy a kész mű minél gyorsabban száradjotí, s máris fussanak a terebé* lyes banjánok,, fügefák árnyékába} ahol óriási festékes "kádakban fríjss, vég selymek várnak rájuk. A Vörös Erőd és a Dzsámi Mesid közötti rét a delhiek legkedveltebb szórakozásának a színhelye. Olyan játék ez, amely az Időjárástól függ, így hát hiába jegyezzük fel az ötletet a film forgatókönyvének vázlatában, nem biztos, hogy a témát filmszalagra vehetjük, ha egy szabad óránk akad a hivatali kilincslés közben. Az ember azt hihetne, ha esik, annyi baj legyen, ami megázik, előbb-utóbb megszárad! Csakhogy ehhez a szórakozáshoz nem kell sem eső, sem száradás, hanem egyedül és kizárólag jókedvű szél, hatásos égbolt, gomolygó felhőkkel, amelyek között átvilágít a menny azúrja, a látóhatár szélén zivatart hlrleíő villódzás, de mennydörgés és legfőképpen egy csöpp eső nélkül, — minek szaporítsuk a szót, a legalkalmasabb Június eleje, július eleje, a monszun,, az esős évszak kezdete előtt. Ilyenkor-tele van a rét lelkes közönséggel, akik rajongva néznek a sokféle színű és alakú sárkányokra, kezükben gondosan felgombolyított Icötéltekercset szorongatnak, vigyáznak, öszse ne gabalyodjék a záinör ä szomszédéval, mert nagy báj letipe belőle. Mások meg a földön térdelve enyves papírdarabokkal foltozgatják patangáikat, a szelek, szárnyán megtépázott sárkányalkat, hogy ezek megint épen, büszkén röppenjenek a tnagasba. De nehogy azt higgyék, hogy gyerekek eregetik a sárkányokat; csak kivételképpen akad köztük tizenöt évesnél fiatalabb kamasz. Gyerekeknek nincs pénzük a drága sportra, csak irigyen nézik a mező széléről a Szakállas

1 nagyapókat meg papákat, akik izgatottan rángatják sárkányuk zsinegét, hol visszahúzzák, hol megint szabadjára engedik, hogy a patang minél cifrább vonalakat cirkalmazzon az égre. — Iťs a little bit expensive — magyarázta egy szakállas apóka, mialatt a sárkány sebét foltozgatta. — Kissé drágű kedvtelés, ez a patang nyolc rúpiába került, hozzá a kénderzs'inór — legalább háromszáz lábnyi kell, ha az ember azt akarja, hogy szépen repüljön — és végül könnyen megtörténhetik, hogy a szél egyszerűen ellopja a sárkányt — tette le mága mellé a fűre a magáét, s tires tenyerét mutatta, mintha nemzeti gyász érte. volna — Tegnap is világgá ment a patangom, pedig az egész városban nem volt nála szebb. 1983. július 21. • ÜJ SZÍ) 5