Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-17 / 195. szám, szerda

A KKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK JÚNIUS 14-1 LEVELE (Folytatás a 9. oldalról) tését szolgálja. Egészen természetes, hogy az érintett területek népei elutasítják ezt a csalárd „elméletet" A szocialista országok munkásosztálya — és ez vonatkozik minden kapitalista ország munkásosztályára is — a gyakorlatban kell hogy megvalósítsa az alábbi harci jelszavakat; „Világ dolgozói, egyesüljetek!", „Munkások és a világ elnyomott nemzetei, egyesüljetek!" A munkásosztálynak tanulmányoznia kell az ázsiai, afrl ka! és latin-amerikai országok dolgozóinak forradalmi tapasztalatait, támogatni kell e népek forradalmi ak cióit, és felszabadításukat úgy kell tekintenie, mint leghatékonyabb támogatást saját maga számára, amely közvetlen összhangban van saját ér dekeivel. Ez az egyetlen hatásos módja a nemzetiségi, faji és földrajzi korlátok megszüntetésének és csak ez az igazi proletár nemzetköziség. Az európai és amerikai kapitalista országok munkásosztálya nem szaba díthatja fel önmagát, ha nem egyesül az elnyomott országokkal, és ha ezeket az országokat nem szabadítják fel. Lenin helyesen állapította meg: „A gazdaságilag fejlett országok forradalmi mozgalma merő szédelgés lenne, ha a tőke ellen vívott harcukban az európai és amerikai munkások nem egyesítenék erőiket szorosan és teljesen a tőke által elnyomott »gyarmati« rabszolgák száz- és százmillióival". A nemzetközi kommunista mozgalom egyes személyiségei passzív vagy megvető, vagy negatív magatartást tanúsítanak az elnyomott országok népeinek felszabadító harcaival szemben. Ezek a gyakorlatban a monopoltőke érdekeit védelmezik, elárulják a proletariátus érdekeit, szociáldemokratákká korcsosulnak. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok népeinek forradalmi harcával kapcsolatos magatartás olyan fontos ismertetőjel, amely megkülönbözteti azokat, akik akarják a forradalmat azoktól, akik ellenzik azt, megkülönbözteti a világbéke igazi védelmezőit azoktól, akik az agresszió és a háború erőit bújtogatják. 9. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika elnyomott nemzetei és népei előtt az imperializmus és lakájai ellen vívott harc sürgető feladata áll. E területek proletárpártjainak az a dicsőséges történelmi küldetése, hogy magasra emeljék az imperializmus és a régi, valamint az új gyarmatosítás ellen vívott harc zászlaját, hogy a nemzeti demokratikus forradalmi mozgalmak első soraiban álljanak s küzdjenek a szocialista jövőért. E területeken a lakosság széles tömegei ellenzik az imperializmus rabszolgarendszerét. E tömegekbe nemcsak a munkások, parasztok, értelmiségiek és a kispolgárság tartozik, hanem a hazafias érzelmű nemzeti burzsázia, sőt egyes hazafias királyok, hercegek és arisztokraták is. A proletariátusnak és pártjának bíznia kell a tömegek erejében, s mindenekelőtt egységet kell teremtenie a parasztokkal, szilárd munkás-paraszt szövetséget kell létrehoznia. A proletariátus leghaladottabb tagjainak elsőrendű kötelességük, hogy a falusi területeken dolgozzanak, segítsék a parasztok szervezkedését, fokozzák osztályöntudatukat, nemzeti önbecsülésüket és önbizalmukat. A munkás-paraszt szövetségen belül a proletariátusnak és pártjának egyesítenie kell minden egyesíthető réteget és széles egységfrontot kell létrehoznia az imperializmus és lakájai ellen. Az egységfront megszilárdítása és kiszélesítése érdekében szükséges, hogy a proletariátus pártja megtartsa ideológiai, politikai és szervezeti függetlenségét, és ragaszkodjék a forradalom vezetéséhez. A proletariátus pártjának és a forradalmi népnek meg kell tanulnia a harc minden formáját, beleértve a fegyveres harcot is. Le kell győznie az ellenforradalmi fegyveres erőket a forradalmi fegyveres erők segítségével, ha az imperializmus és lakájai a fegyveres elnyomás eszközéhez folyamodnak. Azok az országok, amelyek a közelmúltban elnyerték politikai függetlenségüket, még mindig szemben állnak e függetlenség megszilárdításának feladatával, az imperialista erők és a belső reakció felszámolásának, az agrár és más szociális reformok végrehajtásának, a nemzetgazdaság és a kultúra fejlesztésének feladatával. Rendkívül nagy gyakorlati jelentősége van annak, hogy ezek az országok védekezzenek és harcoljanak a neokolonialista politika ellen, amelyet a régi gyarmatosítók alkalmaznak érdekeik védelmében, harcoljanak elsősorban az amerikai imperializmus neokolonializmusa ellen. Egyes országokban a hazafias érzelmű nemzeti burzsoázia a függetŰJ SZÖ 10 * 1983. jülius 17. lenség elnyerése után is a tömegek mellett áll az imperializmus és a gyarmatosítás ellen vívott harcban, és intézkedéseket hoz a társadalmi haladás érdekében. Ez a tény meg követeli, hogy a proletariátus pártja tel]es mértékben elismerje a hazafias érzelmű nemzeti burzsoázia haladó szerepét és megerősítse egységét vele. Ahogyaij azonban a belső társadal mi ellentétek és a nemzetközi osztályharc éleződik, a burzsoázia, el sősorban a nagyburzsoázia, egyes függetlenné vált országokban egyre inkább hajlik arra, hogy az imperializmus maradványainak őrzőjévé váljék, és népellenes, antikommunista ellenforradalmi politikát folytasson. Szükséges, hogy a proletariátus párt • ja határozottan szembeszálljon ezekkel a reakciós politikai irányzatokkal. Általában megállapíthatjuk, hogy az említett országok burzsoáziájának kettős jellege van. Ha a proletariátus pártja egységfrontra lép a burzsoáziával, akkor egyrészről az egység — másrészről a harc politikáját kell folytatnia. Egységben kell haladni a burzsoáziával, amíg az haladó jellegű, antiimperialista és antifeudális, de harcolni kell reakciós tendenciái ellen, amelyek az imperializmussal, valamint a feudalizmus erőivel való kompromisszum és együttműködés felé hajlanak. Ami a nemzeti kérdést illeti, a proletariátus pártjának világszemlélete a nemzetköziség és nem a nacionalizmus. A forradalmi harcban támogatja a haladó nacionalizmust, de szemben áll a reakciós nacionalizmussal. Mindig világos választóvonalat kell húznia maga és a burzsoá nacionalizmus közé, soha nem szabad ez utóbbi csapdájába esnie. Az 1960-as nyilatkozat megállapítja: „A kommunisták leleplezik a burzsoázia reakciós rétegének azokat a kísérleteit, amelyek e réteg önző és szűk osztályérdekeinek jellemzői, lerántják a leplet a burzsoá politikusokról, amikor azok demagóg módon saját céljaikra használják fel a szocialista jelszavakat..." Ha a proletariátus a forradalomban a földesurak és a burzsoázia uszályába kerül, nem lehetséges a nemzeti demokratikus forradalom valóságos és teljes győzelme, s ha bizonyos fajta győzelem születik is, ezt nem lehet megszilárdítani. Az elnyomott országok és népek forradalmi harcában a proletariátus pártjának ki kell dolgoznia saját, velejéig imperialistaellenes és a hazai reakció ellen irányuló programját, a nemzeti függetlenség és a népi demokrácia programját. A pártnak függetlenül kell dolgoznia a tömegek között, állandóan szélesítenie kell a haladó erők táborát, meg kell nyernie a centrista erőket, el kell szigetelnie a reakciós erőket. Csak így lehet végigvinni a nemzeti demokratikus forradalmat, csak így lehet a forradalmat a szocializmus útjára vezetni. 10. Az imperialista és a kapitalista országokban a proletárforradatom és a proletariátus diktatúrája lényegbevágó követelmény a kapitalista társadalom ellentmondásainak teljes felszámolása szempontjából. E feladat teljesítése érdekében a proletariátus pártjának a jelen körülmények között aktívan vezetnie kell a munkásosztályt és a dolgozókat a monopoltöke ellen, a demokratikus jogok védelmében vívott harcban. Szembe kell szállnia a fasiszta veszéllyel, törekednie kell az életszínvonal emelésére, elleneznie kell az imperialista fegyverkezési hajszát, és a háború készülődéseket, védelmeznie kell a világbékét, aktívan támogatnia kell az elnyomott országok forradalmi harcát. Az amerikai imperializmus ellenőrzése alatt álló kapitalista országokban, vagy azokban, amelyeket megpróbál ellenőrzése alá vonni, a "munkásosztálynak és a népnek elsősorban az amerikai imperializmus ellen kell irányítania harcát, de küzdenie kell saját monopolkapitalistái és reakciós erői ellen, amelyek elárulják a nemzeti érdekeket. A kapitalista országokban az utóbbi években lezajlott hatalmas arányú tömegharc azt mutatja, hogy a munkásosztály és a dolgozó nép magára ébred és új tapasztalatokat szerez. Harcukban a monopoltőkére és a reakcióra mért csapásait a forradalom ügyének széles perspektíváját nyitották meg ezekben az országokban, és ugyanakkor hatalmas támogatást jelentenek az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek küzdelmének, a szocialista tábor országainak. Az imperialista, illetve a kapitalista országok proletárpártjainak a forradalmi harc vezetésében ragaszkodniuk kell ideológiai, politikai és szervezeti függetlenségükhöz, ugyanakkor egyesíteniük kell minden egyesíthető erőt és széles egységfrontot keil alakítaniuk, a monopoltőke és az agresszív, háborús imperialista politika ellen. A napi harcok aktív vezetése mellett a kapitalista országok kom munistáinak az is feladata, hogy ezeket a napi harci feladatokai öszszekapcsolják a hosszú távra vonat kozó általános érdekekért vívott harccal, marxista-leninista fórra dalmi szellemben neveljék a tömegeket, szakadatlanul emeljék a tömegek politikai öntudatának színvonalát, vállalják a proletárforradalom történelmi feladatának megoldását. Ha ezt nem teszik, ha a napi feladatokat mindennél többre tartják, ha esetről esetre határozzák meg magatartásukat, ha a napi eseményekhez alkal mazkodnak és feláldozzák a proleta riátus alapvető érdekeit, ez tetőtől talpig szociáldemokrácia. A szociáldemokrácia burzsoá ideo lőgiai irányzat. Lenin már régen rámutatott, hogy a szociáldemokrata pártok a burzsoázia politikai segédcsapatai, ügynökei a munkásmozgalomban, fő társadalmi támaszai. A kommunistáknak világos választóvonalat kell húzniuk a szociáldemokrata pártok és maguk közé a proletárforradalom és a proletariátus diktatúrájának alapvető kérdésé ben, fel kell számolniuk a szociáldemokráciának a nemzetközi munkás mozgalomra gyakorolt és a dolgozó nép körében elért ideológiai befő lyását. Kétségtelen, hogy e kommunistáknak ki kell vonniuk a tömegeket a szociáldemokrata pártok befő lyása alól, meg kell nyerniük a bal oldali és a centrista elemeket, akik a szociáldemokrata pártokban ellenzik a monopoltöke és a külföldi imperializmus uralmát. Ezekkel együtt, közösen kell harcolni a munkásmozgalom napi feladatainak megoldásáért, a világbéke megőrzése érdekében. Ha a marxista-leninista pártok a forradalomban vezetni kívánják a proletariátust és a dolgozókat, akkor ismerniük kell a harc minden formáját, és a küzdelem fordulatainak megfelelően gyors döntéssel kell váltogatniuk ezeket a formákat. A proletariátus élcsapata csak akkor marad minden körülmények között legyőzhetetlen, ha jól alkalmazza a harc • minden formáját, a békés és a fegyveres, a nyílt és a titkos, a legális és az illegális, a parlamenti és a tömegharc összes formáit stb. Helytelen dolog elutasítani a parlamenti harc és a küzdelem többi törvényes formájának felhasználását, ha azokra lehetőség van. Ha azonban egy marxista-leninista párt a legalizmus, vagy a parlamenti kretenizmus hibájába esik és a harcot a burzsoázia által megengedett határok közé szorítja, ez elkerülhetetlenül arra vezet, hogy lemond a proletárforradalomról és a proletárdiktatúráról. 11. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kérdésében a proletárpártnak az osztályharc és a forradalom álláspontjáról kell kiindulnia, a proletárforradalomra és a proletárdiktatúrára vonatkozó marxista—leninista tanításokra kell támaszkodnia. A kommunisták mindig is előnyben részesítik azt, hogy békés eszközökkel valósítsák meg a szocializmusba való átmenetet. De vajon lehetséges-e a békés átmenetet egy új világméretű stratégiai elvvé tenni a nemzetközi kommunista mozgalom számára? Egyáltalán nem lehetséges. A marxizmus—leninizmus következetes álláspontja az, hogy az alapvető kérdés minden forradalomban az államhatalom kérdése. Az 1957-es Deklaráció és az 1960. évi Nyilatkozat egyaránt világosan kimondja, a „leninizmus azt tanítja és a tapasztalat megerősíti, hogy az uralkodó osztályok sohasem mondanak le önként a hatalomról". A régi kormány sohasem dől meg még válságos időszakban sem, csak akkor, ha megdöntik. Ez az osztályharcnak egyetemes törvénye. Marx és Lenin megemlíti azt a lehetőséget, hogy sajátos történelmi viszonyok között a forradalom békésen is fejlődhet. De ahogyan Lenin is hangsúlyozta, a forradalom békés fejlődése olyan eshetőség, „amellyel ritkán találkozunk a forradalmak történetében". A tény az, hogy nincs történelmi példa a kapitalizmusból a szocializmusba való békés átmenetre. Egyesek azt mondják, nem volt precedens akkor sem, amikor Marx megjövendölte, hogy a szocializmus elkerülhetetlenül a kapitalizmus helyére lép. Miért ne jósolhatnánk meg a kapitalizmusból a szocializmusba való békés átmenetet, annak ellenére, hogy hiányzik a példa erre? Ez a párhuzam abszurd. Marx a dialektikus és történelmi materializmus felhasználásával elemezte a kapitalizmus ellentmondásait, felfedezte az emberi társadalom fejlődésének objektív törvényeit és így tudományos végső következtetésre jutott. Azok a próféták azonban, akik minden reményüket a „békés átmenethez" fűzik, a történelmi idealizmusból indulnak kl, figyelmen kívül hagyják a kapitalizmus legalapvetőbb ellentmondásait, megtagadják az osztályharcra vonatkozó marxista—leninista tanításokat, s szubjektív és alaptalan végső következtetésre jutnak. Hogyan kaphatnának bármi lyen segítséget Marxtól azok, akik megtagadják a marxizmust? Mindenki számára világos, hogy a kapitalista országok megerősítik államgépezetüket — különösen katonai apparátusukat —, aminek elsőrendű célja a nép elnyomása saját országaikban. A proletárpártnak sohasem szabad gondolkodását, forradalmi politikáját és egész munkáját arra a feltételezésre alapítani, hogy az Imperialisták és a reakciósok el fogják fogadni a békés átalakulást. A proletárpártnak két eshetőségre kell felkészülnie — miközben a forradalom békés fejlődésére készül, teljes mértékben elő kell készülnie a nem békés fejlődésre is. összpontosítania kell figyelmét a forradalmi erő összegyűjtésének fáradhatatlan munkájára, hogy kész legyen a győzelem megragadására, ha a forradalom feltételei megértek, Vvagy arra, hogy hatalmas csapásokat mérjen az imperialistákra és a reakciósokra, amikor azok váratlan támadásokat és fegyveres rohamokat indítanak. Ha a proletárpárt elmulasztja ezeknek az előkészületeknek a megtételét, akkor megbénítja a proletariátus forradalmi akaratát, megfosztja saját magát az ideológiai fegyverektől, a politikai és a szervezeti készületlenség teljesen passzív állapotába süllyed, aminek az lesz az eredménye, hogy eltemeti a proletárforradalom ügyét. 12. Az emberiség történetének különböző szakaszaiban minden társadalmi forradalom történelmileg elkerülhetetlen, s azokat az ember akaratától független, objektív törvények irányítják. Ezenkívül a történelem azt mutatja, hogy sohasem volt olyan forradalom, amely győzelmet tudott volna elérni kerülők és áldozatok nélkül. A marxista—leninista elmélet alapján a proletárpárt feladata elemezni a konkrét történelmi körülményeket, előterjeszteni a helyes stratégiát és taktikát, és vezetni a tömegeket rejtett zátonyok kikerülésével, felesleges áldozatok elkerülésével, hogy a célt lépésről lépésre elérjék. Vajon lehetséges-e elkerülni az összes áldozatokat? A helyzet nem ez volt a rabszolgaforradalmaknál, a jobbágyforradalmaknál, a burzsoá forradalmaknál, vagy a nemzeti forradalmaknál — s nem ez a helyzet a proletárforradalmaknál sem. Még ha a forradalom irányvonala helyes is, nem lehet biztos garanciát nyújtani a visszaesések és áldozatok ellen a forradalom során. Amíg a helyes irányvonalat követik, a forradalom végül is elkerülhetetlenül győzedelmeskedik. A forradalomról való lemondás az áldozatok elkerülésének ürügyén, a valóságban annyit jelent, hogy a néptől azt követelik, maradjon mindörökre rabszolga, és viselje el a határtalan fájdalmat és áldozatokat. A marxizmus-leninizmus elemi ismerete megtanít bennünket arra, hogy a forradalom szülési fájdalmai sokkal kevésbé élesek, mint a régi társadalom krónikus agóniája. Lenin helyesen mondotta, hogy „a jelenlegi (kapitalista) rendszer, még akkor is, amikor az események lefolyása a legbékésebb, mindig és elkerülhetetlenül számtalan áldozatot követel a munkásosztály tói" (Ojabb vérfürdő, Lenin összes művei, 5. kötet, 11. oldal). Serromi esetre sem forradalmár az, aki úgy véli, hogy forradalmat csak akkor lehet csinálni, ha minden simán megy, s ha előzetes biztosíték van az áldozatok és a hibák ellen. Bármilyen nehezek is a körülmények és bármilyen áldozatokat és vereségeket kell elszenvednie a forradalomnak, a proletár forradalmároknak a tömegeket a forradalom szellemében kell nevelniük és magasra kell emelniük a forradalom zászlaját, nem pedig elhagyni azt. „Baloldali" kalandorság lenne, ha a proletárpárt elhamarkodottan kirobbantaná a forradalmat, mielőtt annak objektív feltételei megértek, jobboldali opportunizmus lenne azonban az, ha a proletárpárt nem merne forradalomra vezetni és nem merné megragadni az államhatalmat, amikor megértek ennek objektív feltételei. Még normális Időkben is, amikor a tömegeket a mindennapos harcban irányítja, a proletárpártnak akkor is elő kell készítenie Ideológiailag, politikailag és szervezetileg saját sorait és a tömegeket a forradalomra, és fejlesztenie kell a forradalmi harcos kat, hogy ne mulassza el az alkalmat a reakciós rendszer megdöntésére és az új államhatalom megteremtésére, amikor a forradalom feltételei meg-: értek. Máskülönben, ha megértek az objektív feltételek, a proletárpárt egyszerűen elszalasztja a győzelem kivívásának lehetőségét. A proletárpártnak rugalmasnak és nagymértékben elvhűnek kell lennie és alkalomadtán olyan engedményeiket kell tennie, amelyek a forradalom érdekében szükségesek. Sohasem sza-í bad azonban lemondania az elvi poli-3 tikáról és a forradalom céljáról, á rugalmasság és a szükséges kompro-i misszumok ürügyén. A proletárpártnak vezetnie kell á tömegeket az ellenség ellen folytatott harcokban és tudnia kell, hogyan használja ki az ellenség soraiban meglevő ellentmondásokat. Az ellent-: mondások kihasználásának célja azonban az, hogy megkönnyítse a nép forradalmi harci céljának elérését, nem pedig az, hogy felszámolja ezt a harcot. Számtalan tény bizonyította, hogy mindenütt, ahol az imperializmus és a reakció sötét uralma létezik, a nép, amely a lakosság több mint 90 százalékát alkotja, előbb vagy utóbb kirobbantja a forradalmat. Ha a kommunisták elszigetelődnek a tömegek forradalmi követeléseitől, elkerülhetetlenül elvesztik a tömegek bizalmát és a forradalmi áram-: lat hátraszorítja őket. Ha valamely párt vezető csoportja nem forradalröi irányvonalat tesz magáévá és a pártot reformista párt-, tá változtatja, akkor a párton belüli és kívüli marxista—leninisták lépnek a helyükbe és vezetik a népet a forradalom végrehajtásában. Lehet a helyzet olyan is, hogy a burzsoá forradalmárok lépnek előre és vezetik a forradalmat, s akkor a prole-: tariátus pártja elveszti vezető szerepét a forradalomban. Ha a reakciós burzsoázia elárulja a forradalmat és elnyomja a népet, az opportunista irányvonal tragikus és felesleges veszteségeket okoz a kommunisták-, nak és a forradalmi tömegeknek. Ha a kommunisták Iesiklanak az opportunizmus útjára, burzsoá nacionalistákká fajulnak el, s az imperialisták, a reakciós burzsoázia tartozékaivá válnak. Vannak egyes személyek, akik azt álítják, hogy a legnagyobb mértékben alkotó módon járultak hozzá a forradalmi elmélethez Lenin óta és csak ők egyedül hibátlanok. Nagyon kétséges azonban, vajon valaha is igazán figyelembe vették-e az egész világ kommunista mozgalmának széles körű tapasztalatalt, valóban figyelembe vették-e az egész nemzetközi proletármozgalom érdekeit, céljait és feladatait és vajon valóban van-e olyan általános irányvonaluk a nemzetközi kommunista mozgalom számára, amely megegyezik a marxizmus—leninizmussal. Az utóbbi néhány évben a nemzetközi kommunista mozgalomnak és a nemzeti felszabadító mozgalomnak sok tapasztalata, sok tanulsága volt. Vannak olyan tapasztalatok, amelyeket a nép dicsérhet, és vannak olyan tapasztalatok, amelyek szomorúságot okoznak a népnek. A kommunistáknak és a forradalmároknak minden országban mérlegelni és komolyan tanulmányozni kell a sikereknek és a hibáknak ezeket a tapasztalatait, hogy_ azokból helyes következtetéseket' és hasznos tanulságokat vonhassanak le. 13. A szocialista országok és azok a forradalmi harcok, amelyeket az elnyomott népek és nemzetek vívnak, kölcsönösen támogatják és segítik egymást. Ázsia, Afrika és LatinAmerika nemzeti felszabadító mozgalma és a kapitalista országok népének forradalmi mozgalmai nagy támogatást nyújtanak a szocialista országoknak. Ezt tagadni teljesen helytelen. Az egyetlen magatartás, amelyet a a szocialista országok tanúsíthatnak az elnyomott népek és nemzetek forradalmi harcai iránt, a meleg rokonszenv és az aktív támogatás; nem szabad felületes magatartást, nemzeti önzést vagy nagyhatalmi sovinizmust tanúsítani. Lenin azt mondotta, „szövetség a fejlett országok forradalmáraival és az összes elnyomott népekkel, minden imperialistával szemben — ez a proletariátus külpolitikája". (Az orosz forradalom külpolitikája, Lenin őszes művei 25. kötet, 72. oldal.) Bárki, aki ezt nem érti meg, és úgy véli, hogy az a támogatás és segítség, amelyet a szocialista országok nyújtanak az elnyomott népeknek és nemzeteknek, teher vagy (Folytatás a 11. oldalon)