Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-17 / 195. szám, szerda

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÄ NYÍLT LEUELE '[Folytatás az 5. oldalról) erattak. Az SZKP nemrég megtartott XX. kongresszusán sok helyes politikai irányelvet dolgoztak ki, elítélték a pártban tapasztalt hiányosságokat. Bizonyos, hogy munkájuk a jövőben rendkívül nagy fejlődésnek indul." A KKP Központi Bizottságának politikai beszámolójában, amelyet a kongresszuson Liu Sao-csi elvtárs tartott, ez az értékelés még bővebben jutott kifejezésre: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának ez év februárjában megtartott XX. kongresszusa fontos világjelentőségű politika! esemény. A kongreszszus nemcsak a hatodik ötéves terv grandiózus tervét és egy sor igen fontos politikai irányvonal célját dolgozta ki, amely a szocializmus ügyének továbbfejlesztésére Irányul, s nemcsak a személyi kultuszt ítélte el, amely a párton belül súlyos következményekre vezetett, hanem javaslatokat tett a békés egymás mellett élés és a nemzetközi együttműködés továbbfejlesztésére, kiemelkedő módon járult hozzá a nemzetközi feszültség enyhítésének ügyéhez." Teng Sziao-ping elvtárs, a KKP VIII. kongresszusán a párt szervezeti szabályzatának módosításáról tartott beszámolójában ezeket mondotta: „A leninizmus megköveteli, hogy a párt összes legfontosabb kérdéseiben a megfelelő kollektíva döntsön, nem pedig egy személy. Az SZKP XX. kongresszusa meggyőzően tisztázta a kollektív vezetési elv állandó tiszteletben tartásának és a személyi kultusz elleni harcnak Igen fontos jelentőségét. Ez a tisztázás óriási hatást gyakorolt nemcsak az SZKP-ra, hanem a világ összes országaiban működő kommunista pártokra ls." A Renmin Ribao „Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatáról" című ismert szerkesztőségi cikkében (1956 december) a kínai elvtársak ezeket írták: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa óriási határozottságról és bátorságról tett tanulságot a sztálini kultusz megszüntetésében, Sztálin komoly hibáinak feltárásában és Sztálin hibái következményeinek felszámolásában. A marxista—leninisták és a kommunizmussal együttérző emberek az egész világon támogatják a Szovjetunió Kommunista Pártjának a hibák kijavítására irányuló erőfeszítéseit és kívánják hogy a szovjet elvtársak erőfeszítéseit teljes siker koronázza." Ez így is van. Bármely tárgyilagos ember, aki csak összehasonlítja a kínai vezetőknek ezeket a kijelentéseit azokkal, amelyeket a KKP Központi Bizottságának június 14-i levele hangoztat, arról győződik meg, hogy a kínai vezetők pártunk XX. kongresszusának értékelésében 180 fokos fordulatot tettek. Vajon megengedhetők-e az ingadozások ilyen elvi kérdésekben? Természetesen nem engedhetők meg. A kínai vezetőknek korábban vagy nem voltak nézeteltéréseik az SZKP Köz-' ponti Bizottságával ezekben az elvi kérdésekben, vagy mindezek a kijelentések csalárdak voltak. Ismeretes, hogy a gyakorlat az igazság legjobb kritériuma. Épp a gyakorlat bizonyítja meggyőzően, hogy az SZKP XX., XXI. és XXII. kongresszusa Irányvonalának valóra váltí a micsoda nagyszerű eredményekhez vezetett országunk életében. Ama tíz esztendő alatt, amely ezóta telt el, hogy pártunk éles fordulatot hajtott végre a pártélet lenini elveinek és normáinak helyreállítása felé, a szovjet társadalom valóban a legnagyobb eredményeket érte el a gazdaság fejlesztésében, a kultúra, a tudomány fellendítésében, a népjólét fokozásában, a védelmi képesség erősítésében, a külpolitika sikereiben. Mindörökre a múltba merült a rettegés, a gyanakvás, a bizalmatlanság légköre, amely a személyi kultusz időszaká én megmérgezte a nép életét. Nem tagadható, hogy a szov jet ember jobban kezdett élni, jobban kezdte élvezn. a szocializmus javait. ' Kérdezzék csak meg azt a munkást, aki új lakást kapott (ilyenek pedig millióan vannak!), azt a nyugdíjast, akinek biztosított az öregkora, azt a kolhozparasztot, aki megtalálta a bő séget, kérdezzék csak meg az emberek ezreit, akik a személyi kultusz Időszakában ártatlanul szenvedtek a megtorlások miatt, és akiknek víszszaadták a szabadságát és jóhírnevét, — s akkor majd megtudják, hogy a szovjet ember számára mit is jelent valójában az S3&P XX. kongresszusa lenini Irányvonalának győzelme Kérdezzék csak meg azokat az embereket, akiknek apáik és anyáik a személyi kultusz időszakában megtol lás áldozatai lettek, mit is jelent számukra elnyerni az elismerést hogy apáik, anyáik és testvéreik becsületes emberek voltak és hogy ők maguk nem renegátjai társadalmunknak, hanem a szovjet haza megbecsült, teljes jogú fiai és lányai. Az ipar, a mezőgazdaság^ a kultúra, a tudomány, a művészet — bárhová is nézzünk — mindenütt gyorsan halad előre. Űrhajóink a világmindenség messzeségeit kutatják — s ez is ragyogóan igazolja annak az irányvonalnak a helyességét, amellyel pártunk a szovjet népet vezeti. Természetesen nem akarjuk azt mondani, hugy nálunk már mindent megtettek a szovjet emberért, életének megjavításáért. A szovjet emberek megértik, hogy ennek az elvnek a megvalósítása nemcsak a mi óhajunkon múlik. Fel kell építeni a kommunista társadalmat, meg kell teremteni az anyagi javak bőségét. Ezért népünk szívósan dolgozik, hogy minél gyorsabban hozza létre az anyagi éj szellemi értékeket, közelebb hozza a kommunizmus győzelmét. Mindenki láthatja, hogy helyes úton haladunk, világosan látjuk fejlődésünk távlatait. Az SZKP programja megjelöli a kommunizmus építésének konkrét programját. Megvalósulása a legmagasabb életszínvonalat biztosítja a szovjet népnek, kezdetét veszi a kommunizmus óhajtott elveire való fokozatos áttérés: „Mindenki képességei szerint, mindenki szükségletei szerint". A szovjet emberek számára fura az-t hallani, hogy a kínai elvtársak megpróbálnak gúnyt űzni az SZKP programjából, — a kommunista társadalom megteremtésének magasztos tervéből. A KKP vezetői bólogatnak, amikor pártunk feladataként hirdeti meg a nép jobb életéért vívott harcot, s közben a szovjet társadalom valamilyen „elpolgárosodására" és „elkorcsosulására" célozgatnak. Az ő logikájuk szerint, ha a nép bocskorban •jár és húsgombóc-levest kanalaz közös tálból, akkor ez kommunizmus, ha pedig a dolgozó ember jól él és holnap még jobban akar élni, akkor ez majdhogy nem a kapitalizmus restaurálása! S az ilyen filozófiát a marxizmusleninizmus legújabb felfedezéseként akarják nekünk tálalni! Ez leleplezi az olyan „elméletek" szerzőit, akik nem hisznek annak a munkásosztály erejében és képességében, amely kezébe vette a hatalmat és megteremtette saját szocialista államát. Ha országunk történetét, az SZKP programját nézzük, akkor könnyen megláthatjuk, mivel kezdtük, amikor Lenin vezetésével kezünkbe vettük a hatalmat és a szovjet nép milyen magasra jutott. Országunk hatalmas szocialista hatalommá nőtt. A Szovjetunió' az ipari termelés volumene tekintetében első helyen áll Európában és a másodikon a világon, nemsokára pedig maga mögött hagyja az Egyesült Államokat és az első helyre kerül. Valamennyi győzelmünk megteremtője a szovjet munkásosztály, a szovjet kolhozparasztság, a szovjet értelmiség. Meggyőződésünk, hogy nemcsak a szovjet nép, hanem a több! szocialista ország népe ls képes nagy hőstettekre, — csupán az kell hozzá, ho.gy biztosítva legyen a munkásosztály és a parasztság helyes vezetése, az kell, hogy az e vezetést gyakorló emberek helyesen gondolkozzanak és olyan döntéseket hozzanak, amelyek lehetővé teszik a dolgozók erejének és energiájának helyes útra terelését. A kínai vezetők, a személyi kultusz igazolására törekedve, levelükben a marxizmustól távol álló megállapítá sokat halmoztak fel a Szovjetunióban folyó osztályharcról, az SZKP programjának ama állítólag hibás tételeiről, amelyek az össznépi államra és az össznépi pártra v'onatkoznak. Nem kívánjuk ebben a levélben részletesen elemezni valamennyi ér vüket. Mindenki, aki elolvassa a KKP Központi Bizottságának június 14-i levelét, bizonyára felfigyel arra, hogy e levél milyen erőtlen, a szovjet nép életétől távoli megállapításokat tartalmaz. Kioktatnak bennünket arra hogy a szovjet társadalomban még megvannak az ellenséges osztályok. Ezért pedig továbbra is szükség van a proletariátus diktatúrájára — írják. Miféle osztályok ezek? A KKP Köz ponti Bizottságának leveléből azt lehet kivenni, hogy „burzsoá ingyenélők, paraziták, spekulánsok, csalók serqmíttevők, huligánok, az államvagyon fosztogatói". Mit tagadjuk, a kínai elvtársaknak eredeti elgondolásaik vannak az osztályokról és az osztályharcról. Mióta számítanak ezek a parazita elemek osztálynak? És miféle osztálynak szá mitanak? A semmittevők vagy a hu ligánok, a sikkasztók vagy a paraziták osztályának? A bűnözők' semmiféle társadalomban sem alkotnak meghatározott osztályt. Ezt még az iskolás gyerek is tudja. Természetesen nern alkotnak osztályt ezek az elemek a szocialista társadalomban sem. Létük a kapitalizmus csökevényeinek megnyilvánulása. Az ilyen emberek ellen vívandó harchoz nincs szükség a proletariátus diktatúrájára. Az össznépi állam el tud bánni az efajta elemekkel és meg is 'oldja ezt a feladatát. A magunk gyakorlatából tudjuk, hogy a bűnözés elleni harc annál hatékonyabb, minél jobban megszervezzük a pártszervezetek a szakszervezetek és egyéb társadalmi intézmények nevelőmunkáját, minél nagyobb a közösség szerepe, minél jobban dolgozik a szovjet milícia. Cáfolhatatlan tény az, hogy a szovjet társadalom ma két fő osztályra, munkásságra és parasztságra oszlik, valamint értelmiségre, s a szovjet társadalomban egyetlen osztálynak sincs olyan helyzete, hogy kizsákmányolhasson más osztályokat. A diktatúra — osztályfogalom. A kínai elvtársak véleménye szerint kik fölött kell gyakorolni a Szovjetunióban a proletariátus diktatúráját? A kolhozparasztság, vagy a népi értelmiség fölött? Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szocialista társadalomban a munkások osztálya és a parasztok osztálya lényegesen megváltozott, köztük a határok egyre inkább elmosódnak. A szocializmus teljes és végleges győzelme után, a munkásosztály már nem a proletariátus diktatúráján át gyakorolja vezető szerepét. A munkásosztály a társadalom élenjáró osztálya marad a kommunizmus általánosan kibontakozó építésének Időszakában is. Élenjáró szerepét megszabja mind gazdasági helyzete vagyis az, hogy közvetlen kapcsolatban áll a szocialista tulajdon legmagasabb formájával —, mind az, hogy rendelkezik az évtizedes osztályharc legmagasabb fokú edzettségével és a forradalmi gyakorlattal. A kínai elvtársak Marx ama kijelentéseire hivatkoznak, hogy a kapitalizmusból a .kommunizmusba való átmenet Időszakának tartalma nem lehet más, csak a proletariátus diktatúrája. Csakhogy Marx erről szólva a kommunizmusra mint egészre gondolt. mint egységes társadalmi-gazdasági formációra (amelynek első szakasza a szocializmus), amelyre áttérni szocialista forradalom és a proletárdiktatúra nélkül lehetetlen. Lenin számtalan megállapításában világosan aláhúzza, hogy a proletárdiktatúra a kizsákmányoló osztályok ellenállásának legyőzéséhez, a szocialista építés megszervezéséhez a szocializmus — mint a kommunizmus első szakasza — győzelmének biztosításához szükséges. Ebből érthető, hogy a szocializmus győzelme után, amikor a társadalom csak dolgozókból, egymás iránt barátságos és jellegüket teljesen megváltoztatott osztályokból áll, s nincs már kit elnyomni, akkor elesik a proletárdiktatúra szükségessége. Ha összegezzük a KKP Központi Bizottságának levelében az erre a kérdésre vonatkozóan felhalmozott álteoretikus megállapításokat, a következő eredményre jutunk: a kínai elvtársak szembefordulnak az SZKPnak a szocialista demokrácia fejlődésére vonatkozó vonalával, amely oly erővel megnyilvánul pártunk XX., XXI. és XXII. kongresszusainak határozataiban, valamint az • SZKP programjában. Nem ok nélkül van az, hogy a terjedelmes levélben sehol sem történik említés a demokráciának a szocializmusban, a kommunista építés időszakában való fejlődéséről. Nehéz megítélni, azokat az indító okokat, amelyeket a kínai elvtársak szem előtt tartottak a személyi kultusz védelmezése közben. Ezzel, a személyi kultusz nyílt felmagasztalásával lényegében először találkozunk a nemzetközi kommunista mozgalomban. Meg kell állapítanunk, hogy még a személyi kultusz szovjetunióbeli virágzásának időszakában maga Sztálin is kénytelen volt elhatárolni magát ettől a kispolgári elmélettől, s azt mondta, hogy ez az elmélet az eszerektől ered. Csak csodálkozást ébreszthetnek azok a próbálkozások, amelyet Marxra és Leninre hivatkozva kísérlik megvédeni a személyi kultusz ideológiáját. Talán bizony a kínai elvtársak nem hallottak arról, hogy Lenin már pártunk születése idején nagy harcot vívott a hősökre és a tömegekre vonatkozó narodnyik-elméletekkel, hogy pártunk központi bizottságának és a szovjet államnak a vezetésében már Lenin életében megvalósították a valóban kollektív módszereket, hogy Lenin rendkívül szerény ember voH és kíméletlenül ostorozta az iránta tanúsított hízelgés és alázatoskodás mindenféle legkisebb meg[ nyilvánulását? Persze sem pártunk, sem más marxista-leninista párt soha nem tekintette a személyi kultusz ellen folyó harcot úgy, mint a párt- és az államvezetők tekintélyének rombolását. Az SZKP nemegyszer, többek közt a XX. és a XXII. kongresszusokon hangsúlyozta, hogy a párt őrzi vezetőségének tekintélyét, s ugyanakkor, amikor leleplezi a személyi kultuszt és harcol annak következményei ellen, nagyra becsüli azokat a vezetőket, akik valóban a nép érdekeit juttatják kifejezésre és a kommunizmus győzelméért folyó harcot szolgálják, s ezért megérdemelt tekintélyük van. IV. A nézeteltérések központjában álló következő kérdés: a kapitalista országokban élő munkásosztály forradalmi harcának és a nemzeti felszabadító harcnak útjai és módszerei, az emberiség szocializmusba való átmenetének útjai. A kínai elvtársak elképzelése szerint az erre a kérdésre vonatkozó nézeteltérések a következő képet adják: az egyik oldal, vagyis ők, a világforradalom oldalán áll, ugyanakkor a másik oldal — az SZKP, a marxista—leninista pártok — megfeledkeztek a forradalomról, sőt „félnek" attól és a forradalmi harc helyett igazi forradalmárokhoz „nem méltó" olyan dolgokkal foglalkoznak, mint a béke, a szocialista országok gazdasági fejlődése, az itt élő népek jólétének emelése, a kapitalista országok dolgozóinak demokratikus jogaiért és létérdekeiért vívott harc. Valójában azonban a vízválasztó a KKP nézetei és a nemzetközi kommunista mozgalom nézetei között egészen más helyen húzódik: egyesek, vagyis a KKP vezetői minden alkalommal, sőt még anélkül is a világforradalomról beszélnek, okkal, sőt gyakran ok nélkül bővelkednek a „forradalmi" frázisokban, ugyanakkor mások — mégpedig éppen azok, akiket a kínai elvtársak bírálnak — teljes komolyságával kezelik a forradalom kérdését és hangzatos szavak helyett szorgalmasan dolgoznak, igyekeznek a szocializmus győzelmének legjobb, a kor feltételeinek leginkább megfelelő útjait megtalálni, kitartóan harcolnak a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért. Vizsgáljuk meg a kínai elvtársaknak a mai forradalmi mozgalom kérdéseire vonatkozó alapvető nézeteit. Vajon segíti-e az országoknak és a népeknek a szocializmusba való átmenetét az az irányelv, hogy a „világforradalom" nevében le kell mondani a békeharcról, a békés együttélés és a békés gazdasági verseny politikájáról, a kapitalista országokban élő dolgozók létérdekeiért és az ottani demokratikus átalakulásért vívott harcról? Igaz-e, hogy a szocialista országok kommunistái, a békéért harcolva és a békés együttélés politikáját folytatva csak magukra gondolnak és megfeledkeznek a tőkés országokban élő osztálytestvéreikről? Mindenki, aki elgondolkodott a békéért és az atomháború ellen jelenleg folyó küzdelem értelmén, az világosan látja, hogy a szovjet kommunisták, a többi szocialista országok testvérpártjai békepolitikájukkal felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak a kapitalista országok munkásságának, dolgozóinak. S itt nemcsak arról van szó, hogy el kell hárítani a nukleáris háborút, vagyis meg kell menteni országok, sőt földrészek munkásságát, népeit a pusztulástól, bár már ez önmagában is igazolná egész politikánkat. Arról is szó ,van itt, hogy az ilyen politika a lehető legjobban segíti a nemzetközi forradalmi munkásmozgalmat legfontosabb osztálycéljainak elérésében. Vajon nem roppant nagyarányú hozzájárulás-e a munkásosztály harcához az, hogy a szocialista országok a maguk erejéből kiharcolt békében jelentős gazdasági sikerekre törekszenek, újabb és újabb győzelmeket akarnak aratni a tudományban és technikában egyaránt szüntelenül javítják az emberek életének és munkájának körülményeit, fejlesztik és tökéletesítik a szocialista demokráciát? Látva ezeket a sikereket és győze'meket a kapitalista országok minden munkása így szól: „A szocializmus tettekkel bizonyítja be, hogy jobb a kapitalizmusnál. Ezért a rendszerért érdemes harcolni". Ma a szocializmus nemcsak a könyvek segítségével hódítja meg az emberek szívét és eszét, hanem elsősorban cselekedeteivel és élő példáival ís. Az 1960-as Nyilatkozat korunk legfontosabb megkülönböztető vonását abban látja, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének d'intő tényezőjévé válik. Az értekezleten résztvevő valamenynyi kommunista párt arra az általános következtetésre jutott, hogy a mai kor középpontjában a nemzetközi munkásosztály ét, annak szülötte, a szocialista világrendszer áll. A forradalmi mozgalom valamenynyi más feladatának megoldása óriási mértékben függ a szocialista világrendszer megszilárdulásától. Ezért a kommunista és munkáspártok vállalták, hogy szüntelenül erősítik a népek nagy szocialista közösségét, amelynek nemzetközi szerepe és hatása a világesemények során évrőlévre növekszik. Pártunk ennek a rendkívül fontos feladatnak a megoldásában látja legmagasabb fokú nemzetközi kötelességét. Lenin arra tanít, hogy „ ... gazdasági politikánlíkal gyakoroljuk a legnagyobb befolyást a nemzetközi forradalomra... Erre a térre tevődött át a harc világméretekben. Ha megoldjuk ezt a feladatot, akkor nemzetközi méretekben biztosan és véglegesen győzünk". (Művei: 32. kötet, Szikra 1953-as kiadás 470. oldal.) A szovjet kommunisták maradéktalanul magukévá tették a nagy Lenin útmutatását, követik azt a többi szocialista ország kommunistái is. Most kiderül, hogy vannak elvtársak, akik úgy döntöttek, hogy Leninnek niincs igaza. Mi ez? Bizalmatlanság a szocialista országok képessége iránt, hogy gazdasági versenyben le tudják gyŕzni a kapitalizmust? Vagy olyan • emberek állásfoglalása, akik nehézségekbe ütköztek a szocializmus épí-. tése közben, elkeseredtek, nem látják lehetőségét annak, hogy gazdasági sikereikkel, az országaikban folyó eredményes szocialista építés példájával gyakorolják a nemzetközi forradalmi mozgalomra a fő hatást? Gyorsabban, számukra rövidebbnek tűnő úton akarják elérni a forradalmat. De a győzelmes forradalom munkával és csakis a nép munkájával szilárdíthatja meg, fejlesztheti tovább sikereit, bizonyíthatja be a szocializmus fölényét a kapitalizmus fölött. Ez persze nem könnyű, főleg akkor, ha a forradalmakat olyan országokban hajtják végre, amelyek gyöngén fejlett gazdaságot kaptak örökségbe a múlttól. De a Szovjetunió és más szocialista országok példái meggyőzően mutatják, hogy ha helyes a vezetés, úgy ilyen körülmények között ls óriási sikerek érhetők el. S meg lehet mutatni a világnak a szocializmus fölényét a kapitalizmus fölött. Továbbmenve: melyik helyzet előnyösebb a kapitalista országok munkásosztályának forradalmi harcához, a béke és a békés együttélés, vagy az állandó nemzetközi feszültség és a hidegháború? A válasz erre egyértelmű. Ki ne tudná, hogy az imperialista államok uralkodó körei sovinizmus, háborús hisztéria, zabolátlan antikommunizmus szitására használják fel a hidegháborút, valamint arra, hogy a legelvetemültebb reakciósok és profasisztákat juttassák hatalomra, megszüntessék a demokráciát, leszál moljanak a politikai pártokkal, szakszervezetekkel és a munkásság egyéb tömegszervezeteivel. A kommunisták békeharca roppant mértékben erősíti tömegkapcsolataikat, tekintélyüket és befolyásukat, vagyis segít annak létrehozásában, amit a forradalom politikai hadseregének neveznek. A békéért és a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttéléséért folyó harc egyáltalán nem fékezi, nem odázza el a nemzetközi munkásosztály végcéljainak elérését, hanem ellenkezőleg, lehetővé teszi, hogy maradéktalanul kibontakozzék a harc e célok megvalósítására. Nehéz elhinni,. hogy a kínai elvtársak, a forradalmat maguk is végigcsinált tapasztalt emberek, nem értik meg a legfontosabbat, hogy tudniillik a világforradalom ma egybeesik a szocialista világrendszer megerősítésével, a tőkés országok munkásságának forradalmi osztályharcával és a nemzeti felszabadító mozgalommal, az újonnan felszabadult ázsiai és afrikai országok politikai függetlenségének és gazdasági önállóságának megerősítésével, a béikeharccal, az agresszív háborúk ellen folyó harccal, a néptömegek monopóliumellenes küzdelmével, s sok más úttal, amelyet nem kell egymással szembeállítani, hanem egyesíteni kell, összpontosítani kell egyetlen célra: az imperializmus uralmának megdöntésére. A kínai elvtársak fennhéjázóan és sértően sem többel, sem kevesebbel nem vádolják Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok és más országok kommunista pártjait, csak azzal, hogy opportunisták és re(Folytatás a 7. oldalon) ŰJ SZÖ 6 * 1963. július 17.