Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-14 / 162. szám, péntek

Szüntelenül szilárdítsuk népünk egységét hogy ezentúl Csehszlovákiában az igazság fog megszólalni, még azon az árcn ls, ha ezzel visszaélhet a „Szabad Európ i". A kommentár így szól: A „Szabad Európa" azért Jött létre, mert Csehszlovákiában nem szólalhatott meg az igazság, és hogy majd egyszer, ha eljön a nap, amikor Csehszlovákiában megszólalhat a teljes Igazsá?, akkor a „Szabad Európa" állomására nem lesz többé szükség. Mi mindnyájan tudjuk, milyen „Igazságot" szolgál a „Szabad Európa". A szocialista rendszerünk elleni támadásokat szblgálja, a kapitalista rendszer visszaállításáért hadakozik, különféle elemeket garázdálkodásra és fel forgatásra uszít. És most pedig nyilvánvalóan örül annak, hogy hazánkban olvan embereket nyer, akik e tevékenységét támogatni fogják, sőt talán egyenesen el is végzik helyette. Vegyék fontolóra vajon nem mélyül-e el szakadék önök és a párt között, az önök gondolkodása és a dolgozó nép gondolkodása között, mégpedig éppen abban az Időben, amikor bizonyos nehézségeket élünk át? Amikor minden erőnket e nehézségek megszüntetésére mozgósítjuk, amikor a dolgozók és elsősorban a munkásosztály több millió korona értékű kötelezettségeket vállalt, hogy túlszárnyalják az 1963. évi tervet? És hol állnak önök? Ebben az arcvonalban? Nem, önök kívül állnak, sőt vele szembeni így kell megítélni az önök fellépését ina. így tekint önökre, és így is fog tekinteni a párt és a dolgozó nép nagy többsége. S a jövőben is az önök állásfoglalása abból a szempontból fogja értékelni, vajon mindenkivel egységesen együtt küzdöttek-e a nehézségek leküzdéséért, vajon pozitívan hozzájárultak-e ahhoz a nagy küzdelemhez, amelyet pártunk hazánkban és a külföldön folytat. A párt megtestesíti mindazt, ami új, amit építünk, ami célkitűzéseink teljesítésének biztosítéka. Nem volt egyszerű dolog, elvtársak, harcolni a párt politikájáért. Nézzék például milyen küzdelem folyt 1938-ban a fasizmus elleni egységes harc politikájáért. Nem mindig és nem mindenki értette helyesen a párt politikáját. [Folytatás a 4. oldalról) sértéséről volt szó, helyrehozta a hibákat. Mint ahogyan már mondottuk, a legfelsőbb bíróság és a főügyészség vonja le mindebből a végső következtetéseket. Természetesen más lapra tartozik, hogy pártunk az elkövetett hibákat politikai szempontból is megítélte, oly értelemben, hogy az említett elvtársak a párt elveinek megszegésével vétkeztek-e, ellentmondott-e tevékenységük a párt politikájának, ártott-e pártunknak. Elvtársak, meg kell mondanunk, hogy a párt egyes volt pártfunkcionáriusok ügyét más mércével mérte, mert közülük többen számos tudatos pártellenes cselekedetre vetemedtek, tudatosan vétettek a párt elvei ellen, s ezért annak idején is jogosan vonhatta volna pártunk őket felelősségre. És csak ezután, a hazánkban érvényben levő törvények értelmében kellett volna tevékenységüket aszerint megítélni, ártottak-e ezzel vagy sem a köztársaságnak és népünk érdekeinek. A párt felépítésének s életének szilárd törvényei vannak, ezek szerint szervezkedik és él is. Ezek a törvények minden időben, tevékenysége minden szakaszában érvényesek számára, ugyancsak érvényesek voltak a burzsoá köztársaság idején, vagy 10, Illetve 15 évvel ezelőtt és éppúgy érvényesek ma is. Ezek az elvek a marxi—lenini pártépítés elvei, amelyektől sohasem távolodtunk el s a jövőben sem távolodunk el. Ilyen a párt igaza. Prágában május 9-én, amikor véget ért a katonai díszszemle, rögtönzött beszédemben hangsúlyoztam, hogy a párt ereje ebben az igazában és eszméiben rejlik. Megmondtam, hogy az emberek jönnek és mennek, de a párt és eszmél örök életűek. Ezt most azzal egészítem ki, hogy pártunk ezt az igazát következetesen érvényre is juttatja, s ezekkel az eszméivel nemcsak a pártonkívüliek életére gyakorol befolyást, hanem az egész ország életére is. Aki nem akar ezeknek az eszméknek megfelelően élni, aki nem ismeri el ezt az alapvető igazságot, annak nincs joga arra, hogy magát pártunk tagjának nevezze. A párt tagjai és funkcionáriusai százezreinek alkotó életével, alkotó gondolkodásmódjával él, mert ezek az emberek különböző helyeken érvényesítik s megvalósítják pártunk politikáját. Előfordulhattak tevékenység közben bizonyos hibák? Igen, előfordulhattak és elő ls fordultak. Ezek a hibák ideiglenesen befolyást is gyakorolhattak pártunkra. Eljött azonban annak az ideje, amikor a párt felismerése alapján feltárta ezeket a hibákat, felülvizsgálta, helytelenítette és elítélte őket, éspedig nem külső nyomásra, sem pedig az emberek bizonyos csoportjának nyomására, hanem életének és azoknak az elveknek következményeként, amelyekhez szilárdan ragaszkodik. Ilyen a párt törvénye, azé a párté, amely minden alkotó tevékenységével forradalmi párt, mert ez a tevékenysége a marxizmus—leninizmus elvein alapszik. Pártunk XII. kongresszusa az akkori helyzetet megítélve félreérthetetlenül rámutatott azokra a problémákra, amelyekkel meg kellett birkóznunk, valamint a gazdasági és politikai életben előforduló fogyatékosságokra is. Pártunk XII. kongresszusa egyben azt az utat is megmutatta, amelyen tovább kell haladnunk. A XII. kongresszus végérvényesen elítélte a személyi kultusz káros következményeit, amely pártunkban és egész hazánkban is éreztette hatását. A XII. kongresszus azonban — mint ahogyan előbb is mondottam, — azt is hangsúlyozta, hogy bár elítéljük a személyi kultuszból eredő helytelen módszereket, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a párt megtartotta forradalmi pozícióit, megőrizte az emberek bizalmát és tevékenységével következetesen halad előre új életet építve, szilárdítva köztársaságunk hatalmát és erejét, tevékenységében következetesen érvényre juttatva a proletár nemzetköziség elveit. Elferdítették a múltban azokat az elveket, amelyek szerint pártunknak dolgoznia kell? Igen, elvtársak. Ezeket az elveket főleg az 1948-as évet követő időben ferdítették el, amikor kiéleződött az osztályharc, amikor pártunk hazánk minden dolgozójával együtt leküzdötte a burzsoázia cselszövéseit, a burzsoá ideológia befolyását és megerősítette a munkásosztály hatalmát. Abban az időben mind jobban kiéleződött a nemzetközi feszült helyzet, és fennállt a szocialista országok elleni imperiaMsta támadás akut veszélye. Mindez táptalaja volt a személyi kultusz helytelen módszerei érvényre juttatásának. Az a harc, amelyet pártunk folytatott, helyes és elkerülhetetlen volt. A párton belül azonban helytelen módszerekkel eltorzították, különösen azzal, hogy az ellenséget elsősorban a pártban magában keresték. Ez éltető talajt adott különféle kispolgárt elemeknek, ak^ bejutottak á pártba, és tapasztalataikkal, Ismereteikkel — sokan közülük pedig saját érdekűkben — fokozatosan visszaélve elferdítették pártunk politikáját. Ennek a befolyásuknak sok vezető funkcionárius sem tudott ellentállni. Az említett időben a fokozott osztályharc Idején a marxizmus-leninizmussal ellentmondó módszereket érvényesítettek pártunkban. Ennek következtében sor került a szocialista törvényesség megsértésére, és a törvényekkel visszaéltek pártfunkclonáriusok ellen. A pártellenőrzést, a munka s a tevékenység eredményei szerinti pártos felülvizsgálást s a pártos bírálatA, amely mindig a párt eleven ereje volt, az állami szervek megtorló beavatkozásaival helyettesítették és ezzel tulajdonképpen megbénílották a párt munkáját tevékenysége legfontosabb szakaszain. Még rosszabb volt, hogy amikor a párt „kitárta ajtaját" 1948-ban, és az új emberek százezrei léptek be a pártba, olyan emberek is befurakodtak sorainkba, akiknek semmi keresnivalójuk sem volt a pártban, s akiket nem kellett volna a pártba felvennünk. És éppen akkor, amikor a pártnak a lehető legnagyobb mértékben érvényre kellett volna juttatnia politikai felülvizsgálását, kádermunkáját és ellenőrzését, amikor a párt életében érvényesítenie kellett volna a bírálat elvét, még az állami s egyéb szervekkel és intézményekkel szemben is, a párt e jelentős funkcióit megbénították és gyakorlatilag a biztonsági szervek kezébe juttatták. És ez azoknak a nagy vétke volt, — s ezt ismét hangsúlyozom — akik ezeket a módszereket meghonosították a pártban, és akik tevékenységükkel leplezték ezeket a helytelen módszereket. A bíróság előtt lefolyt perek, melyek során sok egyént elitéltek, nem voltak helyesek, mert a párton belüli elvek megsértésének, a szocialista törvényesség elve megsértésének következményei voltak. A vétségeket elkövetett emberek ügyét előbb a pártnak kellett volna kivizsgálnia, és csak azután kellett volna esetleg a bíróságnak levonnia a szükséges következtetéseket. És ezért, ha bizonyos idő eltelte után ítéljük meg a személyi kultusz idejét és annak minden következményét, látnunk kell — és ezt ismét hangsúlyozom —, hogy azok, akik mozgásba hozták e zúzómalom kerekeit, benne pusztultak. Slánskyra és néliány további személyre gondolok. Ha a párt mai elvei alapján — és évek hosszú során át ezekhez az elvekhez igazodunk — Ítélnénk meg őket, úgy szigorú pártbüntetést kellene elszenvedniük. A bűncselekmények kérdése pedig a bíróságra tartozna, amely felülvizsgálná, hogy ezek az emberek milyen károkat követtek el és tudatosan, célzatosan károsították-e meg hazánkat. A Központi Bizottság ezért helyesen különböztette meg és mérte fel politikai felelősségüket s a bírósági következményeket is. Ezért bár elítéltük a szocialista törvényesség elleni durva vétségeket, sok elítéltet nem mentesítettünk felelősségétől, ami a párt és állami funkciókban kifejtett tevékenységüket illeti, ami a pártélet elveinek be nem tartását, avagy azt illeti, hogy felelősséget viseltek a szocialista törvényesség megsértéséért akkor, amikor funkciókat töltöttek be. Ez Slánskyra, Svábra, Taussigovára, Reicinre vonatkozik és részben azokra is, akik visszanyerték párttagságukat és akiknek vétségét felmértük, de azokra is, akiket kizártak a pártból, annak alapján, ahogyan ezt a Központi Bizottság megvitatta. Ez Svermovára és továbbiakra is vonatkozik. Vonatkozik ez természetesen pártunk számos szlovákiai politikai képviselőjére — Husákra, Novomeskýra és még továbbiakra, akik a Kczponti Bizottság véleménye szerint vétkesek, mert nem tartották bs a párt egységének elveit a párt programjának érvényre juttatásában és tevékenységük szakaszán a pártpolitika gyakorlati megvalósításában. Az a probléma, amely legújabban sok szóbeszéd tárgya, a szlovákiai burzsoá nacionalizmus problémája, melynek hordozói egyes jelentős funkciókat betöltő elvtársak voltak. Olvastam a Pravdában Ilysko elvtárs cikkét, s a Kulíurný životban a cikkek egész sorát, és elvtársak nyíltan meg kell mondanom, hogy a cikkek szerzői s az emiitett lapok szerkesztőségei veszélyes útra léptek. Nyíltan meg kell mondanunk azt ts, nem engedhetjük meg, hogy a Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtószerve olyan szószék legyen, amelyről helytelen nézeteket hirdetnek és hisztérikus támadásokat intéznek a párt ellen. Azt sem engedhetjük meg, hogy az említett lapban közölt cikkek megtévesztőén befolyásolják nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi közvéle ményt is. Nem érthetünk egyet olyan cikkek közlés.ével sem, amelyek bár nem közvetlenül, de támadják pártunk politikáját. Ezek a cikkek a személyi kultusz, kérdését alapvető és egyedüli problémának állítják be, amellyel Szlovákiában s egész hazánkban állandóan foglalkoznunk kell. E cikkekben a személyi kultusz kérdésével a párt egész fejlődésétől, lakosságunk és hazánk fejlődésétől teljesen függetlenül foglalkoznak. Függetlenül azoktól a sikerektől, amelyeket elértünk, mint hogyha éveken át egyáltalában nem haladtunk volna előre. Ami Hysko elvtársat és a többi cikkek szerzőit, egyes csehországi lapokban közölt cikkek szerzőit illeti, maradéktalanul érvényes, amint már mondottam, hogy mindent teljes összefüggésében kell néznünk és látnunk kell a párt forradalmi szerepét, a párt harcát a marxi—lenini irányvonal helyes érvényrejuttatásáért. Tegyük fel a következő kérdést: kit szolgál mindez? A nyugati propagandát, amely hasznot húz belőle és örvend ennek. Ha azt mondom, — nyugati propaganda — ezzel még nem akarom elhallgattatni a bíráló hangokat. Nem, elvtársak, ezt azért mondom, mert a nyugati propaganda élesen támad bennünket, szálka a szemében a mi megalkuvást nem Ismerő kommunista állásfoglalásunk, szilárd proletár nemzetköziségünk és a Szovjetunióhoz fűződő szoros szövetségünk és testvéri barátságunk. Bármilyen eltérés e szilárd pozíciótól az imperializmus számára nagy politikai sikert jelentene. Éles ideológiai harc folyik a nyugati kapitalista világ és a szocialista világ között. A kapitalisták ma minden mozgató erőt latba vetnek, hogy az ideológiai harc segítségével megbontsák a kommunista pártok egységét, a szocialista országok egységét, valamint a csehek és szlovákok egységét. A nyugati propaganda minden eszközzel arra törekszik, hogy felkavarja a nemzetiségi kérdést Szlovákiában és ellenzéki hangulatot szítson. A cseh országrészekben viszont a személyi kultusz elleni harc ürügyével igyekszik harcot szítani kulturális téren, újból előhozakodik a kulturális szólásszabadság jelszavával, és emellett arra gondol, hogy „szabadon" támadhasson a párt érdekei, a szocializmus érdekei ellen. Így a nyugati propagandának megoszlik a szerepe. Ezzel kapcsolatban látni kell, kinek tesz szolgálatot a nemzetiségi kérdés felkavarása, kit szolgál az egyoldalúság e kérdésekben. Kinek a malmára hajtja a vizet, ha megfeledkeznek az előző időszak harcairól, amelyek egységes, helyes kommunista politikánknak az egész országban való érvényesítéséért folytak. A ludák fasiszta elemeknek segít ez, akik még rejtőzködve itt élnek és intrikálnak és emellett gyakran még magas nyugdíjat is kapnak. A csehországi burzsoá soviniszta elemek maradványait szolgálja, akik örülnek annak, ahogy a párt pozícióit támadják és e cikkeket igen ügyesen f§Jhasználják arra, hogy befolyásolják az emberek gondolkodását. Azok, akik így írnak, nem szolgálják sem a csehek és szlovákok egységének megszilárdítását, sem a nép egységének megszilárdítását, nem szolgálják a párt politikai egységét. Ha eddig hallgattunk és szabad folyást engedtünk e dolgoknak, ez nem jelentette a párt gyengeségét. Nyíltan megmondom, azt akartuk és ragaszkodunk hozzá, továbbra is: legyen vita és legyen bírálat, tisztázzuk a nézeteket, de mindez történjék a párt politikájának Intenciói, a nép és az ország egységének intenciói, a régi ellen az újért, az alkotó építő erőfeszítés kibontakozásáért folyó harc Intenziói alapján. A dolgok azonban úgy festenek, hogy egyes emberek mintha egyszeriben elfelejtették volna a párt felépítésének és tevékenységének alap elveit, vagy mintha egyáltalán nem Ismernék őket. Nyilvános vitákat kavarnak fel olyan kérdésekről, melyekről a Központi Bizottság egészen világosan megmondta, hogy megoldják őket a párton belül és emellett kétséget támasztanak azon alapelvekkel szemben is, amelyeken a marxi—lenini párt épült. A párt a demokratikus ceniralizmus vezérelvén épült, amely magában foglalja mind a párton belüli demokrácia elvét, mind a centralizmus elvét. Csupán mindezen elveknek valamennyi, s ezt hangsúlyozom, valamennyi kommunista általi betartása teszi a kommunista pártot magasfokúan demokratikussá, ugyanakkor magasfokúan szervezetté és ezáltal cselekvőképes erővé is. A párt csak azzal a feltétellel, hogy ezeket az alapelveket betartják, teljesítheti vezető szerepét, szilárdíthatja meg po litikai és akcióegységét, lehet az az erö, amely a tjolgozók milliós töme geit győzelemre vezeti a kapitalisták felett és az új leghaladóbb társadal mi rend felépíléséhez vezeti. A párton belüli demokrácia a párt minden tagjának lehetővé teszi, hogy széleskörűen és nyíltan — mielőtt határozatot hagynának jóvá —, véle ményt nyilvánítson a hosszú tartamra szóló Irányvonal és a fontos ha tározatok kidolgozásáról és a párt politikájának kidolgozásáról. Ez a szervekben folyó tárgyalás kollektivitásának érvényesítésével együtt, amely szervek azután véglegesen jóváhagyják a határozatokat, biztosltja, hogy a határozat helyes lesz, hogy a leginkább megfelel a társadalom fejlődése törvényszerűségeinek. Természetesen teljes joguk van bírálni a határozatok megvalósításánál előforduló fogyatékosságokat, okozza azokat bárki. Ha azonban a határozatot jóváhagyták, akkor már véget ér minden „véleménynyilvánítás" és mérlegelés, vajon e határozat megfelel-e nekem és teljesíteni fogom-e, vagy pedig nem felel meg nekem, tehát a „lelkiismeretem" szerint nem fogom teljesíteni. És ez érvényes mindenkire, dolgozzék bárhol. Pártkötelessége a határozatokat teljesíteni, a pártnak ez a fegyelme és más nem is lehet. S az, aki a maga módján anarchisztikusan értelmezi a fegyelmet és azt a jogot igyekszik magának kisajátítani, hogy állandóan csak vitatkozzék és kételkedjék, az valóban nem érett arra, hogy tagja legyen a kommunista pártnak és nincs a pártban keresni valója. Amint inár mondottam, az utóbbi Időben egyes elvtársak és pártonkívüliek ls különféle kongresszusokon és cikkekben úgy szólaltak meg, mintha az utóbbi években nálunk egyáltalán semmi sem változott volna. Mintha egyáltalán nem látnák országunk, egész pártunk életét. Maga a párt lépett elő a személyi kultusz elleni harc követelményével. Egyedül a párttal, a párt vezetésével és annak soraiban lehet harcolni a személyi kultusz maradványai ellen úgy, hogy e harc a szocialista társadalom érdekelt szolgálja. Minden kísérlet arra, hogy e harcot a párton kívül, sőt ellene folytassák következményeiben elkerülhetetlenül éppen az ellenkezőjéhez vezet. A XII. kongresszus meg nem alkuvó álláspontra helyezkedett a személyi kultusz maradványai elleni harc szükségességének kérdésében, de ugyanilyen megalkuvás nélküli álláspontot foglalt el abban a kérdésben, hogy a szocialista építés művét meg kell védelmezni e mű befeketítésére irányuló minden törekvéstől. A XII. kongresszus elvi állást foglalt a leninizmus felújításának követelménye mellett, de a követelmény a burzsoá ideológia elleni elvi harcnak nem a gyengítését, hanem megerősítését jelenti. A XII. kongresszus határozatát nem lehet egyoldalúan elferdíteni. Csak egy dolgot kérdezek e cikkek íróitól: „Vajon e cikkeket, amelyeket ma írnak, a lapokban és folyóiratokban közzé tehették volna-e, ha semmi sem változott volna nálunk? Merészkedtek volna^e a személyi kultusz idején úgy beszélni, mint ma? Van-e változás tehát, vagy pedig semmi sem változott?" És nem beszélek egyéb dolgokról, amelyek felett el kellene gondolkodniuk. Ma verik a mellüket és szigorú önkritikát gyakorolnak, ugyanakkor másokat vádolnak. De akkor is verték a mellüket, s ragyogott a szemük, amikor személyeket dicsőítettek. Hányan vannak maguk cseh vagy szlovák elvtársak, akik a legfelsőbb helyeken, mint a vezető elvtársak munkatársai is kialakították a személyi kultusznak ezt a légkörét? Ma pedig átállnak a másik oldalra és múltjukat a személyi kultusz elleni harcosok űj dicsfényével szeretnék bearanyozni. Hisz maguk is részt vettek a kultusz kialakításában, mint sokan mások, s habár most a szabadság elnyomásáról beszélnek, lehetőségük van arra, hogy szabadon nyilvánítsák véleményüket És én szintén szabadon válaszolok éí figyelmeztetem önöket, hogy sokan önök közül — an int már mondottam egy frontban állnak azokkal, akik Nyugatról kampányt kezdtek ellenünk. Tudatosan, vagy sem, fTt hirdetik önök, amire a nyugati reakciónak szüksége van. Legalább ezt tudnlok kellene. Az önök fellépését nagyra becsülik a Nyugaton, a „Szabad Európa" idézi önöket, és idézik az összes reakciós jobboldali lapok, amelyek örülnek annak, hogy Csehszlovákiában felébredt egyes újságírók és írók „lelkiismerete" és hogy harcolnak a demokráciáért és a szabadságért. N'hány nappal ezelőtt például a „Szabad Európa" kommentálta a Kulturný životnak azt a kijelentését, A párt igan keményen harcolt nemzeteink egységének megszilárdításáért, egészen 1948-ig egyrészt a cseh burzsoázia ellen, másrészt a Demokrata Párt által képviselt szlovák burzsoázia ellen. Emellett Szlovákiában akadtak olyan emberek és elvtársak is, akik ue.u értették meg teljesen pártunknak e politikáját és így állították fel e kérdést: „Tekintet nélkül politikai meggyőződésünkre, mindnyájan szlovákok vagyunk". Amint már mondottam, voltak olyanok, akik Szlovákia gazdaságának úgynevezett teljessége és ezáltal elzártsága mellett foglaltak állást. És voltak olyan elvtársak, akik 1945 után a kommunista párt képviselőiként a Szlovák Nemzeti Tanácsban és a megbízotti hivatalokban vezető tisztségekben dolgoztak, s akik a párt politikáját nem mindig érvényesítették következetesen a marxizmus-leninizmus pozícióiból, osztálypo^í-ílóból, a szlovák burzsoázia elleni osztályharc pozícióiból, a burzsoá Szlovák Demokrata Párt befolyásának gyengítésére irányuló pozíciókból. Nézetem szerint Szlovákia Kommunista Pártjának IX. kongresszusa elvben helyesen bírálta a burzsoá nacionalizmust Szlovákiában. Sok dologban azonba.i e bírálat nem volt kellőképpen alátámasztva, s minden részletében nem is volt jogos. De tény az, hogy igen éles vitákra került sor a párt vezetőségében Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának az ország egész területén való egységes érvényesítéséről, és a párt vezetősége számos kérdésben igen élesen és joggal bírálta a szlovákiai pártszervek egyes vezető tényezőit politikai és nacionális elhajlásaik miatt. Mint látják elvtársak, e kérdésekben is kapóra jön külföldi ellenségeinknek, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja ellen, köztársaságunk egysége ellen támadhassanak, mégpedig egyes kommunisták érdeméből is, akik mindezt felkavarták. Ez hasonlít azokhoz a különféle nézetekhez, amelyeket a „szabadság" örve alatt egyes emberek hirdetnek a cseh országrészekben a kulturális politikával kapcsolatban. Lehet, hogy ezek az emberek azt mondják, nem akartak platformot teremteni a Nyugat ellenséges támadásai számára. Nekünk természetesen meg kell mondanunk —, hogyha nem akarták ezt, meg kellett volna fontolniok, milyen útra lépnek és milyen gyümölcsöt fog ez hozni. Ha nem akarták ezt, hogyan lehetséges, hogy most előrángatnak és mértéktelenül hangsúlyoznak egyes hibákat, amelyek elenyé[Folytatás a 6. oldalon) 1963. június 14. fl| SZÖ 5 *