Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-14 / 162. szám, péntek

Szüntelenül szilárdítsuk népünk egységét [Folytatás a 3. oldalról) akár Szlovákiában. Nekünk elvtársak, mint egységes államnak egy nemzeti jövedelmünk van, amely a munka szerint osztódik el, tekintet nélkül arra, hogy valaki cseh vagy szlovák. Ha ez a nemzeti jövedelem kevés lesz azért, mert nem tudtuk beszüntetni a szükségtelen termelést Csehországban, vagy Szlovákiában, akkor minden dolgozó jövedelme — lakjék bár Košicén vagy Prágában — kisebb lesz. Tudjuk, hogy különféle emberek az üzemekben olyan mendemondákat terjesztenek, mintha a szükségtelen termelést csak Szlovákiában szüntetnénk meg, mégpedig állítólag azért, hogy ne kelljen korlátozni a termelést a cseh kerületekben. Elegendő rámutatni arra, hogy ez a probléma érinti a motorkerékpár- és a textilgyártást is, amely túlnyomórészt a cseh kerületekben összpontosul. Ebből is nyilvánvaló, hogy az ilyen állításokon egy mákszemnyi igazság sincs. Még világosabb ez az elavult, szétaprózott és nem hatékony üzemek beszüntetésének esetében. Ezek túlnyomórészt Csehországban és Morvaországban találhatók, nem pedig Szlovákiában, ahol az ipar zöme 1945 után épült ki többnyire már korszerű, nagyüzemi alapokon. Tehát ismét az igazságnak meg nem felelő állításokról, helytelen és szándékosan is terjesztett ártalmas nézetekről van szó, amelyek fékezik az elkerülhetetlen s az egész társadalom szempontjából távlati következményeikben előnyös intézkedések végrehajtását. Ezért e nézetekkel erélyesebben kell szembeszállni és harcolni kell ellenük. A szükségtelen termelésről beszéltem, amely nagy veszteséget okoz nekünk. De nemcsak erről van szó. Egyes gazdasági dolgozók számára már teljesen megszokottá vált, ahelyett, hogy a termelés növelését, a munkatermelékenység fokozását, az önköltség csökkentését biztosítanák, különféle trükköktiöz folyamodtak, amelyek következményeikben a párt és a dolgozók becsapásával határosak. E mesterkedések közös indítéka, hogy előnyös eredményeket mutassanak ki üzemükben, mindenáron prémiumot kapjanak tekintet nélkül arra, hogy ez milyen következményekkel jár a társadalom szempontjából. Elmondok egy példát: 1961-ben bevezették egy tipizált lakásberendezés, az ún. B—3 alkalmazását, amely 9170 koronába került, és helyettesíti az eddig használt, 6400 koronába kerülő, B—2 típust. Az új termék árát tehát 2770 koronával nagyobb összegben állapították meg, habár a szakértők nézete szerint semmilyen lényeges változtatást nem eszközöltek. És ez nem egyedülálló eset. Távolról sincsen csak arról szó, hogy az egyik vagy másik vállalat megdrágítja termékeit, hanem arról, hogy e gyakorlat messzemenő következményekkel jár tervezésünk és bérpolitikánk szempontjából. Ezek az ármódosítások és sokszor csalások az év végén ugyanis a bruttó-termelés növekedéseként, a hasznos értékek, így a lakásmagvak, panelek, rádiókészülékek stb. gyártásának növekedéseként, a munkatermelékenység emelkedéseként nyilvánulnak meg, s ezáltal növekszenek az átlagkeresetek is. Természetesen azután ebből indulnak ki a következő évi terv meghatározásánál is. A valóságban azonban a társadalom konkrét haszonértékben az előző időszakhoz viszonyítva csak igen kevéssel, vagy semmivel sem kapott többet. Csupán papíron növekedtek a számok az árak jogtalan, nyereséghajhászó felemelése következtében. Számos bizonyítékot hozhatnék fel arra, hogy minden téren jobban ki lehet használni a meglevő forrásokat és eszközöket. Ebből Indult ki a párt Központi Bizottsága ls, amikor az öszszes dolgozót felhívta, hatékonyan segítsék megoldani a termelési problémákat, ellenőrizzék a termelés menetét, mindent tegyenek meg nemcsak az idei terv teljesítéséért az iparban, hanem legalább egymilliárd koronával való túlszárnyalásáért, hogy így csökentsük a jelenlegi nehézségeket. A XII. kongresszuson gazdaságunk további gyors fejlesztésére kitűzött Eladatok megvalósítása — mint már mondottam — megköveteli a tudoiftány és a technika legszélesebb körű érvényesítését. Ezzel azonban szorosan összefügg egy másik alapvető kérdés, mégpedig egész népünk általános műveltségének és szakképzettségének növelése, s főként az egész lakosság politikai öntudatosságának a marxizmus—leninizmus elvei szellemében, pártunk politikája szellemében való megszilárdítása. Ahogy a gazdasági fejlődés kihat az emberek gondolkodására, ugyanúgy a politikai öntudatosság és az általános, valamint szakképzettség foka is viszszahat a gazdaság fejlődésére. E kölcsönös hatást szüntelenül szem előtt kell tartanunk és egész tevékenységünkben érvényesítenünk kell, annál is inkább, inert a szocialista társadalom fejlődésének ama szakaszába lépünk, amikor előkészítjük a kommunista társadalomba való átmene. tet. Ezt szem előtt kell tartanunk az^rt is, mert a kapitalista és a szocialista rendszer közötti nagy gazdasági, politikai és ideológiai harc időszakában élünk. Mi tudatában vagyunk ennek, de jól tudják ezt a kapitalisták is. Ök is, mi is utakat keresünk ahhoz, hogy e versenyben fölénybe kerüljünk. Mi azzal a tudattal versenyzünk, hogy a szocialista rendszer a haladás rendszere, amely az egész emberiségnek, valamennyi nemzetnek új, haladó és mélységesen humanista távlatot mutat arra, hogy a háború kiküszöbölhető az emberiség életéből. A béke, valamennyi nemzet és faj egyenlősége, a kölcsönös együttműködés és segítség, a magas anyagi és kulturális színvonal távlatát nyújtja. Ez a távlat, amely a fejlődés marxilenini értelmezésén alapul, az emberiség feladatává teszi a kizsákmányolás minden formájának megszüntetését, az egyik nemzetnek a másik nemzet által, az egyik országnak a másik ország által s az embernek enber állal történő kizsákmányolásának megszüntetését. Ezzel szemben a kapitalisták védekező állást foglaltak el a szocializmusnak az egész világra gyakorolt hatása, a szocializmus és a kommunizmus egyre terjedő és egyre erősebben ható gondolatai ellen. A kapitalista rendszer, öltsön bármilyen formát is, visszavonulóban van s egymás után fogja elveszteni állásalt aszerint, ahogy megszűnik a lehetőség a nemzetek kizsákmányolására, ahogy összeomlik gyarmati uralma, ahogy meg kell hátrálnia a munkásosztály és a dolgozók jogos nyomása nlőtt, akik erélyesen követelik politikai és szociális jogaikat, és harcolnak értük. A kapitalizmus nem teremtheti meg a különféle nemzetek olyan egységét, mint a szocializmus, mert a kapitalizmusnak magából a lényegéből leküzdhetetlen belső ellentétek fakadnak, amikor is egyes országok tőkései más országok rovására, a maguk számára Igyekeznek megkaparintani mindent, amit csak lehet. Másrészt azonban azt ls látjuk, hogy ők ls igyekeznek gazdasági, katonai és politikai tömbök építésével közös erőt teremteni a szocializmus országai ellen, a Szovjetunió ellen. Olyan erő* akarnak, amely fékezné a világnak a haladás, a demokrácia és a szocializmus felé irányuló fejlődését. Természetes, hogy a kapitalisták igyekeznek éigyekezni fognak eszközöket keresni a szocializmus hatalmának gyengítésére, a szocialista országok ereje növekedésének meggátolására. Ezért állandóan éberen kell vigyáznunk a kapitalizmusra, amely nem vesztette el imperialista jellegét, és még megmutatja ragadozó, imperialista fogait. Ilyen a helyzet ma a két táborban, amelyek nagy harcot vívnak egymással politikai, gazdasági és ideológiai téren. Ez a harc elvtársak nem az idén, s nem öt évvel ezelőtt robbant ki, ez a harc a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta folyik. A 14 ország intervenciója a Szovjetunió ellen az első világháború után, a fiatal szovjet állam gazdasági megsemmisítésére irányuló törekvések, az 1939. évi szovjetellenes összeesküvés, a hitleri Németország háborúja a Szovjetunió ellen, amelyet a nyugati Imperialista nagyhatalmak is elősegítettek, feláldozva előzőleg Hitlernek Ausztriát, Csehszlovákiát és Lengyelországot — mindezek láncszemei annak a harcnak, melyet a kapitalizmus a szocializmus ellen folytat. Láncszemei a harcnak, amely tovább folyt a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen 1945 után és a mai napig is tart. Nagy hiba volna, ha munkánk, életünk sodrában nem látnánk a kapitalista országok erőfeszítését arra, hogy gyengítsék erőnket. Nagy hiba volna, ha nem látnánk egész múltunkat, mint a kapitalizmus szüntelen támadása elleni nagy harcunk részét. Vegyük elvtársak az 1939-es évet. Miért áldoztak fel bennünket, mire számítottak az imperialista kormányok, amikor feláldoztak bennünket, hogyan fejlődött nálunk a helyzet? Történelmi tény, hogy burzsoáziánk, a cseh, illetve a szlovák burzsoázia népünknek e súlyos idejében országunk szükséges haladó fejlődésétől félve üdvözülését abban kereste, hogy kollaborált a német fasisztákkal, és a cseh burzsoázia a bolsevizmus elől mentsvárat keresve engedményeket tett Hitlernek, a klerofasizmussal szövetkezett szlovák burzsoázia pedig az akkori köztársaság szétzúzására törekedett, inert ettől várta kizsákmányoló lehetőségeinek bővülését, melyeket mindaddig korlátozott az erősebb cseh tőke. Ezenkívül a szlovák burzsoázia arra számított, hogy valami hasznot hoz neki a náci Németországgal való együttműködés Is. Az egyik, mint a másik, a cseh vagy a szlovák burzsoázia, mindkettő a fasizmus érdekelt, az imperialista hatalmak érdekeit szolgálta. Az imperialista hatalmak Hitler erősítésével akartak gátat emelni a Szovjetunió ellen s ezért segítették szétzúzni a köztársaságot s ezért egyeztek bele abba, hogy a hitleri Németország elnyeljen bennünket. Nemzeteink dolgozói azonban sohasem azonosították magukat a cseh és a szlovák burzsoáziát eíen eljárásával. Ezt bizonyltja s egyben jelentősen megszilárdította a csehek és szlovákok erős szövetségét a Szlovák Nemzeti Felkelés, amikor a szlovák nép pártunk vezetésével hősies bátorsággal szállt szembe mind a szlovák, mind pedig a német fasiszta erőkkel. E hősies fellépés' egyszer s mindenkorra beíródott nemcsak a szlovák, hanem a cseh nép történetébe ls, mint az egyik alapvető tényezője az egységes Csehszlovák Köztársaság megteremtésének, a Csehszlovák Köztársaság haladó útja feltételei megteremtésének. Azon Csehszlovák Köztársaság megteremtésének, melynek élén a cseh és a szlovák nemzet munkásosztálya áll. Tudjuk, hogy a szlovák nép nemzeti felkelése igen lelkesítően hatott a cseh népnek a német fasizmus ellen, az egész ország felszabadításáért vívott harcára. Ez a felkelés öntudatosságot és új bátorságot öntött népünkbe és elősegítette a hitleri fasizmus vereségének meggyorsítását. S ezért helyes, hogy ma a cseh nemzet magáénak vallja a Szlovák Nemzeti Felkelést, mint politikai és nemzeti vágyainak kifejezőjét. A világkapitalizmus támogatását élvező hazai burzsoázia nem mondott le érdekeiről köztársaságunknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása után sem, hanem tovább folytatta harcát. Emlékezzenek csak vissza elvtársak, milyen harcok folytak a košicei kormányprogram megalkotásánál és érvényesítésénél, a cseh és a szlovák burzsoázzia hogyan igyekezett újból és újból megzavarni a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat és szövetségünket, hogyan törekedett arra, hogy a Csehszlovák Köztársaság mintegy hidat képezzen a Kelet és a Nyugat között, ténylegesen pedig a Nyugathoz csatlakozzék. Erre irányult a burzsoáziával kapcsolatban álló pártok politikája Csehországban, erre irányult a Demokrata Párt politikája ls Szlovákiában, amely ezenfelül sok mindent átvett a volt ludák-politikábői, és csak az alkalomra várt, hogy újból felvesse a csehek és szlovákok szövetségének egyes problémáit, megzavarja az állam egységének elveit, hatást gyakoroljon külpolitikánk orientációjáig, a Csehszlovák Köztársaság nemzetközi helyzetének megváltozására stb. Ezt önök mindnyájan jól tudják, főként akik ezt átélték. Tudják, milyen szívós harc folyt, főként itt Szlovákiában a Demokrata Párttal. Másrészt, elvtársak, emlékezzenek vissza azokra a problémákra, amelyek a kezdeti lépésekkel s általában Szlovákia gazdasági, kulturális és politikai fejlődése útjainak meghatározásával és Szlovákia iparosításával függtek össze. Hogyan tekintettek e kérdésre a cseh kispolgárság és burzsoázia akkori képviselői, akiket a cseh szocialisták és néppártiak képviseltek, akik pártjaikba felvették az Agrárpárt, a Nemzeti Demokrata Párt és más burzsoá pártok volt tagjait. Milyen kemény harcot kellett vívnia pártunknak, hogy egyik fő alapelvként érvényesítse nemzeteink szilárd szövetségét, melynek alapját a dolgozók képezték; hogy keresztül vigye Szlovákia gyors iparosítását abból a célból, hogy Szlovákia elérje a cseh kerületek gazdasági színvonalát. Amint ma látható elvtársak, s amint ezt a fejlődés és az eredmények ls megerősítik, pártunknak e politikája helyes volt, mert mindig a cseh és a szlovák nép javát szolgálta. Hazánk egységes gazdasága kiépítésének helyességét ma újból megerősíti a szocialista országok közötti együttműködés és szakosítás elmélyülése is. Így az egy országon belüli érvényes törvényszerűség ma nemzetközi viszonylatban is érvényes.' Gazdaságunkat ma az egész szocialista tábor gazdasága részének tekintjük, élőrevezető utunkat nemcsak a mi gazdaságunk, hanem más szocialista országok gazdaságának fejlesztésében látjuk, amely országoknak lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtunk e törekvésükben. Miéit említem ezt elvtársak? Azért, i mert annak idején Szlovákiában felmerült a kérdés, vajon egységes gazdaságot építsünk-e egész Csehszlovákiában, vagy pedig zárt gazdaságot Szlovákiában, amint ezt a Demokrata Párt politikai képviselői szorgalmazták. E kérdésben a múltban nem egyszer egyes olyan elvtársak sem láttak tisztán, akik fontos tisztséget töltöttek be a pártban és Szlovákia állami életében. Az egész további fejlődés bebizonyította, hogy a Szlovákia zárt gazdaságának kiépítésére Irányuló törekvések a legnagyobb mértékben tévesek, nem szocialista, nem marxista törekvések. Ha eleget tettünk volna e törekvéseknek, lényegében azt jelentette volna, hogy tartósítottuk volna Szlovákia gazdasági elmaradottságát, védelmezve így a burzsoázia pozícióit. E nézetek elmaradottságát és helytelenségét már régen bebizonyította a fejlődés, valamint a cseh és szlovák munkásosztály közös erőfeszítésével a közös felhalmozási forrásokból folytatott szocialista építés. Ma kialakult a tényleges gazdasági egység, amely közös tüzelő- és energiaalapra, nagyméretű kooperációs kapcsolatokra és munkamegosztásra, a termelés szakosítására és összpontosítására, a termelési műszaki tapasztalatok rendszeres cseréjére támaszkodik. Ezen az alapon teljesen elkerülhetetlenné válik az egységes irányítás és döntés, az egységes politika a műszaki fejlesztésben, a termelőerők elosztásában, a beruházási építkezésben stb Annál furcsább, hogy ma bárki is újból ezzel a tézissel hozakodik elő. Ebben az egész kérdésben érdekes az ls, hogy a szlovák újságírók kongresszusán néhány nappal ezelőtt újból követelményként megnyilvánult e tézis Kaliský felszólalásában. Nyilvánvalóan ezek az emberek ma azt gondolják, eljött számukra a megfelelő idő, hogy a régi dolgokat új köntösben ismét felújítsák. Ebben megegyeznek a „Szabad Európában" és a nyugati reakciós központokban működő ellenségeinkkel, akik szintén azt gondolják — amint ez egész kampányukból metgítélhető —, hogy ma megfelelő számukra az idő. Ezért elvtársak éppúgy, mint nagy gazdasági egységek építése lehetővé teszi számunkra hazánk termelőerőinek teljes mérvű fejlesztését, a tudomány és a technika maradéktalan felhasználását, e kérdésre ugyanúgy kell tekintenünk az egész szocialista tábor keretében. Ez további olyan lépés, amely növeli erőnket a kapitalizmussal szemben. A kapitalizmussal folyó gazdasági versenyben győzelmünk annál korábban kövtetkezik be, minél előbb mindnyájan együttesen a legcélszerűbben, a leggazdaságosabban és a legjobban kihasználjuk közös feltételeinket s mindazokat a lehetőségeket, amelyeket országaink nyújtanak, ha mindegyikünk, minden ország gazdaságunk közös kincstárához a legtöbbel járul hozzá, hogy közös erőnk s ezáltal minden egyes ország ereje a lehető legnagyobb legyen. Elvtársak, így kell tekintenünk a szocialista országok együttműködése további elmélyítésének egész problémájára, amely visszahatólag hazánkban abban fog megnyilvánulni, hogy lehetővé teszi számunkra a szocialista társadalom fejlesztése politikájának olyan ütemű megvalósítását, amilyet zárt gazdaságban nehezen érhetnénk el. Hasonlóképpen gazdaságunk is igen erősen támogatni fogja a többi szocialista ország gazdaságának fejlődését. Ezért elvtársak, amikor azt nézzük, hogy a múlt években mit értünk el, ezt pártunk politikája eredményének kell tekintenünk. Azon politika eredményének, amelyet pártunk már a burzsoá köztársaságban, a megszállás Idején és az ún. szlovák állam idején tűzött kl és valósított meg, s amely nemcsak a munkásosztály óriási többségének, hanem a többi dolgozó, értelmiségünk tagjai túlnyomó részének teljes támogatását elnyerte. E politika további eredménye volt, hogy a dolgozók jelentős része belépett a kommunista párt soraiba. Ha mindezt a párt szemével nézzük, egész életünk harc volt az újért, a haladóért, harc a régi ellen, a fogyatékosságok, a nehézségek, a hibák ellen. Nem volt ez könnyű út, kitaposott ösvény. A párt a múltban számos problémával küzdött ímeg és ma is- sokkal kell megbirkóznia, sok mindenért kell harcolnia céljai megvalósítása során, mégpedig nemcsak belső tevékenységében, ahol a helyes nézetekért kell síkra szállnia. Ugyanakkor harcolnia kell a Nyugatról beszivárgó burzsoá ideológia ellen, a párton kívül megnyilvánuló helytelen Irányzatok ellen, amelyek megnyilvánulnak az országban is s amelyeket a dolgozók körében szándékosan terjesztenek a burzsoázia maradványai, s kispolgárok, a kishitű. emberek, a konjunktúralovagok, aŕik saját problémáikat tekintik a legfőbbnek és szem elől tévesztik az egész társadalom érdekelt, az ország érdekeit, valamennyiünk érdekeit. És ezért, elvtársak, egész fejlődé-! sünket szüntelen harcként kell meg-s ítélni, amelyet a párt politikájának, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom politikájának helyes megvalósításáért folytatunk. Nem szabadosak saját érdekeinket látnunk, hanem országunk érdekeivel együtt állandóan szem előtt kell tartanunk forradalmi célunkat — a kommunizmus világának felépítését. így kell a dolgokat látni és így kell megítélni jelenlegi életünket is mindazt, amit ma oldunk meg, vagy holnap fogunk megoldani. Mint kommunisták nem merülhetünk el meddő vitákban, nem'látva azt, hogy ml a teendő, milyen irányba tartunk, mit akarunk elérni az ember érdekében, akiért dolgozunk, az ember érdeké-! ben, akinek a boldogsága tevékeny* ségünk értelme. Engedjék meg, elvtársak, hogy né-i hány szóval említést tegyek néhány dologról, amelyek az utóbbi időben történtek nálunk. Olyan hangok hallhatók — úgy mondom, ahogy ezt látom —, mintha olyan emberektől származnának, akik ma ébredtek fel évekig tartó álmukból és nem lát-i ják az egész forradalmi fejlődést, amelyen végigmegyünk, nem látják a változásokat, amelyekre főként az utóbbi*"években a párt életében, és érthetően népünk életében ís sor ke-í rült. Ezek olyan emberek — s elv-? társak is vannak közöttük —, akik most egyszerre — amint ők mondják — most kezdenek Igazat mondani. És állítólag a párt is most kezd iga-i zat mondani. Az elvtársak többsége joggal kérdezi: hogy van ez, vajon a párt azelőtt nem mondott igazat? Vajon a pártnak nem volt-e igaza, vajon ma ott tarthatnánk-e, aholva-: gyünk, ha a pártnak nem volt igaza? Vajon nem került változásokra sor a párt és az ország életében, főként a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után? Említést tettem már néhány problémáról, amelyek a múltban a párt előtt felmerültek, a szocializmus épl-: téséért vívott bonyolult harcról és arról Is, hogy nem téveszthetjük szem elől magasztos kommunista célkitű-. zéseinket. Pártunk Központi Bizottsá-; ga sokszor tárgyalt azokról a követ-i keztetésekről, amelyeket a Szovjet* unió Kommunista Pártja XX. és XXII, kongresszusa alapján nekünk Is fl-í gyelembe kell vennünk. Ezek a következtetések, amelyeket pártunk Központi Bizottsága és kongresszusai helyesnek tartottak, a mi ügyünket ls szolgálják, megfelelnek a szo^ cializmus és kommunizmus érdekei-! nek, pártunk érdekeinek és fokoza-i tosan életbe léptettük s megvalósí-: tottuk őket pártunkban és hazánkban. Lehetséges, és több mint valószínű — mint ahogyan erről különböző szerzők egyes cikkel tanúskodnak —, hogy pártunk elvi következtetéseivel nem tett eleget, de nem te tehetett eleget bizonyos egyének, vagy csoportok különböző kívánságainak, Illetve szükségleteinek. Mi nem igazodhatunk aszerint, ami csak nekik volna megfelelő, másrészt azonban nem felelne meg egész tár-; sadalmunknak. Elvtársak, ha azonban pártunknak nem lenne igaza, úgy nem lehetne kommunista párt, nem lehetne vezető erő, nem élvezhetné az emberek bizalmát, s az emberek nem hinnének a pártnak. A párt és politikája mellett, valamint igaza mellett a té-. nyek beszélnek. Most ismét visszatérek mindahhoz, ami az önök kerületében történik. Az önök vidéke s az emberek élete a felismerhetetlenségig megváltozik. Képes lenne erre a tőkés rendszer? Nem lenne képes. Ezt csak a párt ér-, hette el, Igazával, szilárd programjával, amelyet olyan emberek valósítottak meg és harcoltak ki, akik hisznek pártunknak. Magától értető-, dő, hogy ezzel az igazsággal egyide-: jüleg pártunkon belül és rajta kívül is nagy küzdelmek folytak ezért az igazságért, és az ls igaz, hogy hibákat is elkövettünk. Nem fér azonban kétség ahhoz, hogy ez az igazság, amelyet lényegében a kommunista igazságért síkra szálló másfélmillió ember léptetett életbe, s amelyet a dolgozók további milliói támogatnak — győzedelmeskedett és utat tört előre. Pártunk a személyi kultusz következményeinek kiküszöbölése folyamán arra törekedett, hogy Igazságot szolgáltasson mindazoknak, akik kárt szenvedtek a helytelen módszerek alkalmazása miatt, és felülvizsgálta az annak idején foganatosított intézkedések jogosultságát Minden esetben, ha a szocialista törvényesség meg(Folytatás az 5. oldalon] 6f SZÖ 4 * 1963. június 14.