Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-07 / 155. szám, péntek

Akit az ördög sarkantyúzott (PAUL GAUGAIN, 1848. VI. 7.-1903. V. 8.) Negyvennyolc forradalmi esztendejé­ben született. Apja köztársasági érzel­mű újságíró volt, aki Louis Bonaparte államcsínyje után a tengerentúlra emig­rált és útközben meghalt. Orleánsi származású anyja után az aragonial tálja meg. Ekkor zárja le festészetének első, impresszionistának nevezhető kor­szakát, megteremti a szintetlzmust, amely az Impresszionisták elemző festé­szetének nyílt tagadása. Megalapítja a szlntetlsta, rekesz-zo­Borgiák és a perui inkák leszármazottjai- mánc stílus pont-avenl iskoláját, meg­nak, no meg egy véletlen polinéziai ős- festi e korszakának legjelentősebb ké­nek a vére lüktetett Gaugain ereiben, peit, „A sárga Krisztust", a Courbetet Spanyolok és indiá­nok, négerek, félvé­rek és kínaiak kö­zött élt át három boldog esztendőt a kis Paul, a több mint százéves nagy­bácsi, Don Pio Trls­tan limai házában, ahol a majmok úgy futkároztak az udva­ron, mint a háziál­latok és a kertből a trópusok bódító Il­lata érződött. Majd Orleansban él anyjával és nő­vérével, Zlzl nevű jómódú nagybátyjá­nál, fantáziátölő kispolgári környe­zetben. A fiatal Gaugalnban mégis hatalmas erővel tört kl a szabadság és a kéklő messzeségek utáni vágy. Tizen­hét éves korában úgyszólván szökik a családi körből és tengerésznek áll be. Ám hat kalandos esztendő után el­vesztik fényüket a Dél Keresztjének csillagjai is. Haza­tér. , A megcsömör­lött tengerész gyám­ja a képgyűjtő Áro­sa a Bertin cégnél helyezi el. p au l Q aug aj n : Tahiti asszonyok mangövirágokkal. A hatalmas terme­tű kalandorból elismert tőzsdeügynök, kiváló üzletember lesz. Majd amikor megismerkedik Mette Sophie Gaddal, egy dán htvatalnokcsalád szép, de szá­mító leányával és 1873-ban egybekel ve­le, mindenki azt hiszi, hogy Gaugain életbárkája biztos révbe futott. A műgyűjtő tőzsdeügynök és vasárna­pi festő, aki Manet, Pissaro, Monet, Renoir, Jongklnd, Daumier és Cézanne festményeit vásárolja. Árosánál megis­merkedik Pissaróval, majd részt vesz az Impresszionisták ötödik kiállításán. Es 1883-ban otthagy csapot-papot. Ott­hagyja 40 000 frankos jövedelmező állá­sát, Mettét, aki csupán, a Jólétét bizto­sító férjet látja benne, és otthogyja öt gyermekét, hogy a művészetnek szen­telje életét. „Pokolra kéli annak menni..." ze­nélnek az ember fülébe akaratlanul Jó­zsef Attila verset, ha Gaugain életére gondol, akt harmincöt éves korában kezd üj életet, amelynek folyamán meg­ismeri „a nyomor legjavát". Mert a konkvisztádorra emlékeztető nagy fran­cli festfl valóban megjárta a poklok fe­nekét. Hosszú éveken át nyomorgott, fázott és éhezett, gazdag dilettánsok kegyelemkenyerét ette. Csupán a gé­niuszában blzo műértők: Theo van Gogh, De Monfreld, Degas és mások segítették. Rouen, Koppenhága, Párizs, Pont-Aven voltak művészi felfelélvelő fejlődésének első állomásai. Majd Martinique, aztán Ismét Párlz; következett. Ebben az idő­szakban még mindig 1 impresszionistá­nak tartja magát, noha esztétikája és festészete már túljutott az impresszio­nizmuson. önálló, sajátos művészi útját második pont-aveni tartózkodásakor ta­idéző Bonjour M. Gougain című festmé­nyét . .. Ezekben az években játszódik le tragikus arlesi találkozása Vincent van Goghhal és a párizsi világkiállítás al­kalmával Wolplninél megrendezett, nagy botrányt kiváltó tárlata is. Gaugain Bretagneban, majd Tahitiban nemcsak a romlatlan, vidám, tiszta em­bert, a helybeli mitológiát és a primi­tivizmust kereste. Ide menekült a kapi­talista társadalom jellemét torzító em­bertelensége elől, mint annakidején 'Courbet, aki azonban a munkásságban, a proletariátusban mégis megtalálta tá­maszát. Mégpedig olyannyira, hogy vé­gül is a párizsi Kommün festője lett. Gaugain azonban nem lett forradalmár, magános lázadó maradt, de élete végéig mindig az elnyomottak igazát védte. — * — Gaugain, van Gogh és Cézanne, a posztimpresszionizmus e három óriása a XX. század modern művészetének lett a megalapítója! Gaugain nélkül nem le­hetne elképzelni Matisset, sem pedig Pl­cassót. És nemcsak halhatatlan életművet ha­gyott maga után, hanem egy olyan mű­vészi önvallomást, amel/ sok, úgyneve­zett szocialista művésznek ls erkölcsi tá­maszt nyújthatna. „Hiszek az egységes és oszthatatlan művészet Igazában . .. hiszek az utolsó ítéletben, amely a művészettel kufár­kodőkat borzalmas büntetésre ítéli el..." írja naplójában. Paul Gaugain nagy művész és igaz em­ber volt, aki élete végéig az Igazságért harcolt és csupán a halál mentette tneg őt a gyarmatosítók börtönétől. BARSI IMRE ÚJ szo Jó kezdeményezés Érdekes mozgalom indult meg a dé­ülnl járásban, „Minden lakos 1 q szénát ad a mezőgazdaságnak" jelsző alatt. Így akarják biztosítani, hogy az idei té­len a járásban ne legyen takarmány­hiány. A lakosság eddigi vállalása kö­zel 14 000 mázsa szénát biztosít. A já­rás tömegszervezetei, és lakosai a köte­lezettségben vállalt szénát a kihaszná­latlan mezőgazdasági területről nyerik. - gžk ­HOGY SZÉP LEGYEN A FALUNK A Szécsénkei Alapfokú Kilencéves Is­kola valamennyi osztálya részt vett a faluszépítési akcióban. Részt vettünk a gyümölcsösítéssel járó munkálatokban, tisztítottak a legelőket, gyűjtöttük a va­sat, a papírt. így nemcsak környezetün­ket tettük szebbé, hanem másfél ton­na vasat is gyűjtöttünk az iparnajc. Jámbor József, Szécsénke SEGÍTENEK A KATONÁK A Veselí nad Moravou-1 csőgyár nép­gazdaságunk egyik fontos építkezése. Hogy mielőbb elkészüljön, sok munkás­kézre van szükség. S ahol a helyzet megkívánja, néphadseregünk tagjai is kiveszik részüket a munkából. Hemžal tiszt egységéből a múlt szombaton és vasárnap 60 katona 1000 brigádórát dol­gozott le. Ez azonban nem utolsó sza­vuk. Az elkövetkező szombaton és va­sárnap Ismét hatvanan segítik elő az említett építkezés mielőbbi befejezését. - kJ ­Ünnepélyes megnyitó Ez év május 30-án a košicei Műszaki Múzeum előadó-termében megalakult a Csehszlovák Csillagászati Társulat osztá­lya. Az új társulatnak eddig 33 ismert tudományos dolgozó a tagja. A társulat alakuló ülésén részt vett dr. Ľudmila Pajdušáková, a Szlovákiai Csillagászati Társulat elnöknője, a tátrai Csillagvizsgáló vezetője, Ismert tudomá­nyos előadó, WAGENHUBER ADEL Példás asszonyok E g mi^\m eredményei + a.i n^hWnttci5o m 11 rvlŕ & i á r rcaiV ' A buzital nőbizottság munkájáról csak elismerőleg lehet nyilatkozni. Minden akcióból kiveszik részüket. Száznegy­venhat aktivistát tartanak nyilván, ami annyit jelent, hogy csaknem minden háztartásból egy asszony van bekapcsol­va a társadalmi munkába^ Ennek tud­ható be, hogy a szövetkezeti vagyon megvédésében, valamint az egyes mező­gazdasági munkákban szép eredményt értek el. A 25 hektár cukorrépa kapá­lását és gondozását például a szövetke­zeti tagokon kívülálló asszonyok vál­lalták ed. Iván Sándor, Kusa A dunaszerdahelyi járási pártbizottság és a járási szakszervezeti tanács kez­deményezésére a járás ipari üzemel megszervezték az újítási hónapot. A mozgalom kibontakoztatásában legin­kább a járási építkezési vállalat és a konzervgyár tüntették kl magukat. Az újítási hónap folyamán beérkezett ja­vaslatoknak (összesen 89) csaknem a felét e két üzem újítói nyújtották be. Az újítási hónap legnagyobb sikerét azonban elsősorban abban kell látnunk, hogy e hónap folyamán sokkal több újí­tást nyújtottak be. mint azelőtt. Kartay János, Dunaszerdahely Van-e a Holdon gyémánt? Nyolcvanezer atmoszféra nyomás • Kétszáz kilométerrel a Föld szinte alatt Nincs kizárva, hogy az űrha­jósok majd visszatérőben a Holdról a Földre, néhány ma­rok gyémántot vágnak zsebre. Ugyanis sok minden arra mu­tat, hogy a Holdon gazdag le­lőhelyei lehetnek ennek az ér­tékes drágakőnek: Ezt fejtegeti a Die Welt című folyóirat egyik cikke. A General Motors Shenectady-i la­boratóriumában az utóbbi 7 év folya­mán kidolgozták a grafitból vagy a kőszénből nyert mesterséges gyémánt készítésének módszerét. A drágakö­vek legdrágábblka azonban ezzel egyáltalán nem lett olcsóbb, mert a mesterséges gyémánt készítése Igen költséges. Emellett e gyémántok nem nagyok, s értéküket csökkenti színük ls. Ennek ellenére azonban kitűnően alkalmasak Ipari célokra, fémek meg­munkálására, fúróhegynek kemény sziklák fúrásánál. Hasonló kísérlete­ket végeztek számos svédországi, hol­landiai és dél-afrikai laboratórium­ban. Negyvenezer atmoszféra nyomás alatt legalább 1200 fok Celsius hő­mérséklet mellett kis gyémántok ke­letkeznek, amelyek nagyobbak és tisztábbak lehetnének, ha a jelenlegi technika képes volna elegendő magas hőmérséklet mellett 80 000 atmoszfé­ra nyomást előállítani. A természetes gyémánt forrő vas, nikkel, kobalt, mangán, króm vagy platina rétegekben keletkezik, néha 200 km mélységben ls a Föld felszíne alatt. A megolvadt fémek a katalizá­tor szerepét játszották, s így a köny­nyebb gyémántok „felmerültek" két­száz kilométernyi mélységből a fel­színre az itt levő lávarétegbe, amely mintegy 70 km mélyben található a föld felszíne alatt. A láva tehát nem az a környezet, amelyben a gyémánt keletkezik, csak Időről Időre a „fel­vonó" szerepét játszotta, s a gyémán­tot felhozta a földnek azokba a ré­• • tegeibe, amelyeket az ember átkutat s ahonnan a gyémántot bányássza. A gyémánt magas hőmérséklet és nagy nyomás mellett keletkezik. E té­nyek alapján egy Maloramo nevű olasz oly módszert akalmazott, amely számos tudós szemében először ne­vetségessé tette. Maloramo ugyanis felizzított grafitlövedékekkel bom'bá­zott egy acélfalat s Így a másodperc törtrésznyi idejére rendkívül magas nyomást ért el. Nemrégen — bizo­nyos módosításokkal — hasonló mód­szert alkalmaztak az Egyesült Álla­mokban is, ahol összepréselt grafit­rétegen belül robbanást Idéztek elő. Az ilyen robbanásnál keletkezett gyé­mántok nem nagyok, és technikai fel­használás szempontjábó értéktelenek, de a kísérletek tapasztalatai arra a gondolatra vezettek, vajon a me­teorltokban talált gyémántok nem ke­letkeznek-e éppen ilyen módon. Ed­dig az volt a vélemény, hogy a me­teorikus gyémántok kis égitestek bel­sejében kristályosodnak kl, ahol elég nagy nyomás uralkodott. Az ilyen égitestek nagyságának legalább olyan­nak kellene lenni, mint a Holdé, de a meteoritok elemzése azt mutatta, hogy gyorsan kihűlt testekből szár­maznak, tehát nem nagy égitestek­ből. Maloramo a titoknak valószínű ma­gyarázatát adta: az izzó meteor nagy erővel ütközik a földbe. A másodperc törtrésznyi Idejére óriási nyomás ke­letkezik, s a meteorit belsejében gyé­mántok alakulnak ki. Azok a gyémán­tok, amelyeket a goalparai, Noyo Urei, Canon Diablo-1 meteoritokban találtak, feketék és kicsik, tehát ugyanolyanok, mint amilyeneket la­boratóriumban készítettek, rövid hir­telen nyomás felhasználáséval. A Holdon a gyémánt „születésé­nek" még kedvezőbb feltételei van­nak. A Holdnak, mint ismeretes, nincs légköre, amely a meteorok le­hullását fékezné. Ha a Holdon talál­ható kráterek valóban úgy keletkez­tek, hogy meteorok bombázzák felü­letét, akkor nagyon is lehetséges, hogy ott a felszíni porrétegekben a gyémántok százai és ezrei hevernek. Természetes ez még csak találga­tás, s csak majd a Holdra leszálló első űrhajós dönti el, hogy az égbol­ton tündöklő „ezüstkorong" vajon nem nevezhető-e Inkább „gyémántko­rongnak"? ... ÉSZAK-RAJNA-WESTFÁLIA gazdaságku­tató intézetének adatai szerint az NSZK acéliparának kapacitása jelenleg csak 80 százalékra van kihasználva. • • A legújabb csehszlovák " magnetofon: SONET B 3 A legutóbbi években Igen elter­jedt és egyre népszerűbb lett a magnetofon. Nagy elterjedését a felvétel és a leadás könnyű elsajátí­tásának és a tökéletes reprodukció­nak köszönheti. A felvétel vetekszik a legjobb hanglemezek minőségével. Az üzemek igyekeznek egyre tökéle­tesebb és minden igényt kielégítő ké­szülékeket gyártani. A hazánkban ké­szült magnetofonok nemcsak nálunk, hanem az ország határain túl, a ka­pitalista országokban ls egyaránt igen jó hírnévnek örvendenek. A legújabb csehszlovák magneto­fonnak, a Sonet B 3-nak két sebes­sége van, 9,53 és 4,75 cm/s. Újítást jelent az eddigiekkel szemben a négy nyomú szalag, illetve felvétel lehető­sége, az eddigi kétnyomú felvétellel szemben. Ez a tökéletesítés nagy anyagmegtakarítást jelent, mert a fel­vétel és a lejátszás Időtartama meg­kétszereződött. Nem utolsósorban kell megemlítenünk a sztereofelvétel le­hetőségét. A felvétel Időtartamát az ls növeli, hogy az orsók nagyobbak, átmérőjük 14,7 cm, ennek következ­tében hosszabb szalag fér az orsóra. Az új készülék további előnye, hogy egy nyomon két önálló műsort rög­zíthetünk a szalagra. A két műsort tetszés szerint keverhetjük, vagy egy­mástól elkülönítve rögzíthetjük a sza­lagra. Az új készüléken természete­sen minden további nélkül lejátszhat­juk a kétnyomú szalagon levő felvé­teleinket is. Ha a kétnyomú szalagot egy erősítőbe kapcsoljuk, akkor a fel­vételt egyldőben, egyszerre reprodu­kálhatjuk. Így például felvehetünk egy kétszólamú éneket, vagy az egyik nyomon beszédet veszünk fel, a másik nyomon zenét rögzítünk és szükség szerint egyszerre, vagy külön-külön lejátszhatjuk. A felvevő erősítő segítségével a kétnyomú hangfelvétel egymástól el­különítve reprodukálható. A két kü­lönböző műsort két különálló helyi­ségben egyldőben hallgathatjuk. A magnetofon szabályozását szol­gáló berendezés tökéletes meg­bízhatósága, egyszerű kezelésmódja igen megkönnyíti a készülék üzemel­tetését és kezelését. A készüléknek számoló szerkezete ls van. Ennek se­gítségével a szalagra felvett műsor helyéről ad nekünk kellő tájékoz­tatást A vételkor csupán azt kell szemmel tartanunk és természetesen megjegyeznünk, hogy a műsor tnelylk két fordulatszám közé esik. (vg,) A Szovjetunióban újabb elektronikus számítógépet szerkesztettek, mely angol szöveget oroszra fordft. Felvételünkön a berendezés „szíve" látha­tó, melyen }. Carjovová mérnök a szótárt készíti. Foto: ČTK — APNJ •U«IIBiiari>llBtlBllBIIBIIBItHI[mi]BtlBI!B!IBIiaitariBllBIIBtl>liattaiiatlS!!aiiatlBlfBllBtlB]IBtlBnBJtB!lBUBIIBtlBtl>liattB1IBUBtl>IIBItBIlailBIIBliatial. Televíziós átvitel fénysugarak segítségével A rádió, a televízió és a híradás­technikai hálózat fejlődésével és szé­les körű elterjedésével mindinkább jelentkezik „az éter túlzsúfoltsága" azaz a rezgésövezetnek a hiánya, amelynek segítségével lehetséges volna televíziós átvitel, rádióadás, vagy távolsági távbeszélő beszélgetés. Az elektronikus hullámok számára eddig igénybe vett sáv a rezgési öve­zet széles spektrumának csak egy kis része. A tudományos kutatók éppen ezért figyelmüket az eddig ki nem használt sáv felé fordították. Ez vagy a hosszú hullámú (10 km felül), vagy az Infravörös, sugarak mikron (0,76— 540) hosszúságú hullámsávba esik. Az elsőnek említett hosszúhullámok fel­használása ez ideig problematikus, ezzel szemben igen biztatónak ígér­kezik az Infravörös sugarak felhasz­nálása hírközlés céljaira. Nagy segít­séget jelentett e téren a laser-talál­mány, amely lehetővé teszi a világító sugarak pontos irányításét. (A laser olyan berendezés, amelynek segítsé­gével a fényhullámokat elektromág­neses sugárzássá lehet átalakítani.) Rendszerint rubin kristályt használ­nak, amelynek 6943 A hullámhossza van. (Egy Angström egyenlő 0,1 mil­liomod" milliméterrel.) A laser módo­sított változata az lraser. Ez ugyan­csak infravörös sugarakat állít elő. Kísérletekkel megállapították, hogy a laser vagy iraser által kibo­csátott sugarak igen ideális lehetősé­get nyújtanak a híradástechnikai át­vitelre. Ezek a sugarak ugyanis al­kalmasak arra, hogy egyldőben akár tízezres program átvitelét lebonyolít­sák. Az erre a célra készített készü­lékek gyakorlati alkalmazása nem volt lehetséges, mert csak igen rövid villanásokat adott. Állandó sugárfor­rásra volt szükség. Mint tudjuk, a technika fejlődésében nincs megállás ős a további szorgalmas kutatások, kísérletek meghozták a kívánt ered­ményt. Az állandó sugárzást az ÍR dióda biztosítja. A készülékben az IR dióda qz infravörös sugarak forrása. Ez egy speciális reflektorban van elhelyez­ve, amely a sugarakat a polarizációs szűrőre irányítja. A polarizált suga­rak a Kerrféle elemen haladnak át. Ez egy nitrobenzinnel töltött üveg­edény, amelyben két elektródlap van. A polarizált sugarak áthaladnak az elektródok között és ezáltal megvál­tozik a sugár rezgési szintje abban az esetben, ha az elektródok bizo­nyos feszültséget kapnak. Ezt optikai úton átvezetik egy másik — az első­vel párhuzamos polarizációs szűrő­höz. A sugaraknak változó . szintű hullámzása van a Kerr-elem változó modulációs feszültségének hatása kö­vetkeztében, úgyhogy a második po­larizációs szűrőn való áthaladás után változó az intenzitása, s változása tel­jesen megfelel a modulációs feszült­ség változásának. Ezek a sugarak azután a vevőállomás felé haladnak, amelynek berendezése még egysze­rűbb. Legfontosabb része a fotocella. Ennek változó feszültsége megegye­zik a vett sugarak változó Intenzitá­sával és tovább vezeti a megfelelő módon módosított televíziókészülék­be. Az IR dióda segítségével adott 4 milliméteres sugarakkal egyidejűleg 20 televíziós műsor adása, vagy 20 000 telefonbeszélgetés lebonyolítása le­hetséges. Az első IR diódák teljesít­ménye 3 W, de a szakértők szerint 1500 W teljesítményű dióda konstruá­lása sem ütközik különösebb műsza­ki nehézségekbe. Most már csak 8 tudományos kutatókon, technikusokon múlik, hogy ezt a rendszert tökéletesítsék, amelynek segítségével a híradástech­nikában forradalmi változás Idézhető elő. Vörösmarty Géza 1963. június 7. SZÖ 5 %

Next

/
Thumbnails
Contents