Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-04 / 152. szám, kedd

Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata (Folytatás a 4. oldalról) nek kl mind személyes példamutatásukkal, mind pedig meggyőző munkájukkal. G) Növeljük a vezető gazdasági dolgozók tekintélyét, helyes intézkedéseik végrehajtásában támogassák őket a párt-, szak- és ifjúsági szervezetek. » n « A Központi Bizottság utasításái alapján a minisztériumok és a központi hivatalok kidolgozzák azokat az akciós terveket, amelyek az irányításuk alatt álló szakaszon biztosítják a CSKP KB határozatából eredő feladatok megvalósításának feltételeit. Ezekkel az akciós tervekkel megismertetik a hatáskörükbe tartozó összes szervezeteket (termelési-gazdasági egységek, nemzeti bizottságok) és gondoskodnak következetes teljesítésükről. A pártszervezetek és a népi ellenőrző szervek rendszeresen ellenőrzik majd a CSKP KB határozatának, s a minisztériumok, a központi hivatalok, termelési-gazdasági egysé gek, nemzeti bizottságok akciós tervéinek teljesítését. A Központi Bizottság meghagyja a párt kerületi, járási és alapszervezetei bizottságainak, hogy a Központi Bizottság határozata alapján^ dolgozzék ki a saját feltételeiknek megfelelő konkrét feladatokat. A párt Központi Bizottsága feltételezi, hogy e határozat teljesítése folyamán valamennyi kommunista konkrét feladatot kap, ,s ezt a párttag nagybecsű névnek megfelelően fogja teljesíteni. Mi, kommunisták' sohasem hátráltunk meg a nehézségek elől, hanem elszántan szembeszálltunk velük. Kétségtelen, hogy minden erőnk összpontosításával, egységes, szervezett erőfeszítésünkkel s hazánk népének igyekezetével most is leküzdjük népgazdaságunk nehézségeit és biztosítjuk további fejlődését. A MÉG MINDIG FÁJÓ SEBHELY Peter Karvaš új darabjának bemutatója a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színházban Szovjet zongoraművész a Zenei Tavaszon Jakov Zak, szovjet zongoraművész első bemutatkozásával meghódította városunk hangversenyközönségét. Prokofjev nálunk eddig ismeretlen II. zongoraversenyét adta elő. Zak rendkívüli művészegyéniség, világviszonylatban is egyike a legjobb pianistáknak. játékát jellemezve talán elsősorban nagyvonalúságát kel! kiemelnünk. Előadásmódja lenyűgözően kötetlen és nagyszabású. Muzsikálása természetes, folyamatos, gazdagon áradó, mintha a zongorán anyanyelvét beszélné, amelyen könynyedén ki tud fejezni mindent, megrendítő élményektől az érzelmek leghalkabb rezdüléséig. :A zongora Zak mondanivalójának hajlékony eszköze. Itt nincs küzdelem a művész és hangszere között. Zak ráteszi kezét a billentyűkre és már az első pillanatokban meghódítja, engedelmes eszközzé varázsolja a zongorát, amely néha szinte zenekari zengéssel beszél a keze alatt. Külön megcsodáltuk sajátságos fortéit és fortisszimóit. Hatalmasak, dübörgők, mégsincs bennük semmi erőszakosság. Prokofjev II. zongoraversenyének előadása egy nagy művész és széles látókörű Intellektus megragadó művészi megnyilatkozása volt. Nyugalmas, biztos, lehiggadt tudás az érzések robbanóanyagával keveredett. Már az első tételben kibontakozott az a sötét, drámai pátosz, a dallam formálásának beszédessége, amianynyira lellemzi Zach művészetét. Kitűnően sikerült a második tétel motorizmusa és művészien színezte a sötét árnyalású, fantasztikus Intermezzót. Prokofjev fiatalkori zongoraversenye különös összetételű muzsika. A minap érdekes újságcikk került kezembe. Az Írás valamikor a harmincas évek elején jelent meg egy akkor elég jóhírű tudós tollából: A cikk címe: „Fagyhalál fenyegeti az emberiséget". A tudós komoly forrásmunkákra hivatkozva „bebizonyította" hogy legkésőbb 1970-ig elfogy a föld szénkészlete, kimerülnek a kőolajforrások — egyszóval: nem lesz mivel a kályhákat fűteni. Ennek már fele se tréfa, gondolja ma az ember a cikk olvasása közben. Mert az 1970 bizony veszedelmesen közeledik. Jó lesz megtudni, gondoltuk, igaza volt-e a tudósnak, ezért a leghivatottabbaktöl — az ostravai Szénbányászati Kutatóintézet tudósaitól és a Geológiai Kutatóintézet tudományos dolgozóitól kértünk tanácsot, hogyan készüljünk el a nehéz telekre, melyek — legalább is a cikkező tudós szerint — 1970 után elkövetkeznek. — Valahol — enyhén szólva — elszámítota magát, aki akkor azt állította, hogy belátható időn belül kimerülnek a széntartalékok, mondta Anéžka MelkoVá mérnök, főgeológus. — Nézze, mutatott rá a falon függő térképre, amely az Ostrava— Karvlna-i szénmedence jelenleg működő bányáit ábrázolta. Harminc évvel ezelőtt ezeknek a bányaüzeméknek legalább a fele még nem volt feltárva, sőt sokszor még azt se tudtuk, van e szén egyik-másik helyen a föld mélyében. % l Kétszáz évre elég a szénkészletünk Melková mérnök most egy másik térképhez lépett. A „földabrosz" főképp az Ostravától délnyugatra elterülő vidéket ábrázolta. A laikusnak nem sokat mondanak ugyan az összevissza tekergő vonalak, szintjelzők, de a fiatal mérnőknö ahogy sorolja a most épülő bányaüzemeket, melyeket a térkép ábrázol, úgy válnak buhor kká a „közelgő" veszedelemről alkotott elképzeléseink. — Az eddig feltárt szénlelőhelyek legalább 200 esztendőre biztosítják a világ szénszükségletét, még akkor is, ha a A modern harmóniák, hajlíthatatlan ritmusok meleltt van benne elég romantikus, vagy talán még helyesebben: elég lírai 'érzékenység ahhoz, hogy azokat a hallgatókat is magával ragadja, akik nem rajonganak a modern „experimentumokért". Ladislav Slovák, az est karmestere a műsor második felében Sosztakovics V. szimfóniáját tolmácsolta minden ízében pompás előadásban. Ez a mű a Szlovák Filharmónia olaszországi vendégszereplésének egyik nagysikerű műsorszáma volt. A zenekar koncentráltan, nagy belső fűtöttséggel játszott, hajlékonyan követte dirigense elemzőn átgondolt és mélyen átérzett koncepcióját. A gondosan csiszolt részleteket Slovák nem tekintette öncélúnak, hanem beleépítette a zenei kifejezés egészébe. Tisztán, világosan diszponált, erős, nyomatékosan dinamizált érzelmi kifejezéssel, nagy feszültséggel szólaltatta meg Sosztakovics szimfonikus drámáját, amelynek témája az egyéniség fájdalmas belső harcok között vajúdó kialakulása. A közönség nagy tetszéssel fogadta az értékes hangversenyt. HAVAS MÄRTA A MOSZKVAI közönségnek nagy sikerrel mutatkoztak be azok a fiatal karmesterek, akik részt vettek az Igor Markevitch, ismert francia karnagy vezette négyhónapos szemináriumon. A szeminárium záró hangversenyén Wagner, Brahms Sosztakovics és Britten müvei hangzottak el. A szocialista drámaíró filozófus, aki a ma talaján áll, de a holnapba lát, feltárja korunk legjellemzőbb erkölcsi konfliktusait, hogy megismerje és megváltoztassa a valóságot. Mérnök, aki feltérképezi a legrejtettebb zúgoI kat is, mélyre hatoló szondával kutatja a szövevényes társadalmi kapcsolatok magmáját és utat cövekel a jövőbe. Orvos, aki tudása legjavát adja, hogy diagnózisa pontos, találó legyen, biztosan megjelölje a kórokozót és a szervezetet segítse a baj leküzdésében. Költő, aki saját érzelemvilágának gazdagsága, az átélés őszintésege és mélysége alapján sajátos képes formába ötvözi a külső világ jelenségeit. Politikus és tanító, munkás és agitátor, személye kohóként olvasztja magába számos további hivatás jegyeit. A szocialista drámaíró olyan ember, aki mesteri formában érzékelteti a Rossz és a Jó örök viadalát, s ebben a harcban mindig a társadalmi fejlődést pártolja, az ember nemesedését szolgálja. Ilyen írót ismerhettünk meg, főleg legutóbbi művei, az Éjféli mise, az Antigoné és a többiek, valamint most legutóbb a Sebhely alapján Peter Karvašban, a kiváló szlovák drámaíróban. E /három alkotás közös nevezője a gondolati elmélyültség, a világnézeti tisztánlátás, a legsürgetőbben jelentkező központi kérdések bátor felvetése, a szó értékét nem devalváló rendkívül gazdaságos, de annál hatásosabb típusteremtés és a tragikum sűrű sötétjén is átvillanó derűlátás. A minap bemutatott Sebhelyben a szerző a legnehezebb feladatra vállalkozott. Különböző és többé-kevésbé széles rétegeket képviselő alakjainak jellemrajza útján feszegeti az alapvető kérdést, amely annyiunkat foglalkoztat: Hogyan alakulhatott ki a személyi kultusz idején a történelem legemberségesebb filozófiája és a megrendítően antihumánus gyakorlat közti óriási ellentmondás. Nem adhat teljes képet és nem is célja az, hogy napfényre derítse az összes okot, körülményt, amely lehetővé tette az emberek közti kapcsolatok elferdülését, a kommunizmus eszméitől idegen, törvénytelen módszerek érvényesülését. Lényegében a kamaradráma zárt formájában azt kutatja, mi késztetett becsületes embereket is arra, hogy vakon higygyenek, közönyösen viseljék mások szenvedését, hallgassanak, vagy igeneljék a hazugságot, mi váltotta ki áž emberi ész és érzés szégyenletes napfogyatkozását. Karvaš darabjában, ezen túlmenően, a kommunisták felelősségét teszi pontos és megkülönböztető mérlegre, világosan hangsúlyozza a követelményt, hogy mindannyiunk bensőjében is végbe kell mennie a XX. kongresszusnak. A konfliktus egyik pólusán, erkölcsi vízválasztóként magasodik Ernest Šebo alakja. Egy export vállalat könyA szénipar tegnap, ma és holnap (I.) Fagyhalál fenyegeti az emberiséget? fogyasztás nyolc-tízszeresére emelkedik. Ezt az adatot a főgeológus nemcsak amúgy hozzávetőlegesen mondta, hanem közben világstatisztikai adatokat emlegetett, az ipari termelés növekedésének előrelátható százalékaival érvelt és a már felfedezett lelőhelyek széntartalmát vette állítása alapjaként. Egy harmadik térképnél Melková mérnök ezt mondta: — Ezen a területen a föld még legalább egymilliárd tonna szenet rejt magában. El tudja képzelni, mennyi szén ez? — Nehezen. Melková mérnök most egy statisztikai évkönyvet tett elém. — Itt van, nézze meg benne, mennyi kőszenet, barnaszenet és lignitet bányásztak hazánkban az 1961-es évben. Egyszerű összeadással megtudtam, hogy hatvanegyben hazánkban nem egész százmillió tonna kőszenet, lignitet és barnaszenet jöVesztettek. Tehát csak Ostrava egy részén annyi feltáratlan szénkincs van még a föld alatt. Ez a készlet — ha semmi más nem lenne — tlz esztendőre fedezné nálunk a szénszükségletet. — Hát még az észak-csehországi, a kladnói és a többi körzet mennyit Ígéri Ogy-e, most már megnyugodott, hogy néhány év múlva nem kell hideg kályha mellett telelnie? Egyre mélyebbre a föld méhébe i Hazánkban

1 és általában a világ szénbányászatában eddig általában csak 1000—1100 méteres mélységig mentek le a szénért. Ez az adat azt is elárulja,' hogy a technika fejlődése során még ezen a téren is nagy változásoknak lehetünk tanúi. Az ostravai geológusok 1964 végéig el akarják érni a 2000 méteres mélységet. Mit jelent ez a gyakorlatban itt Ostraván? Azt, hogy újabb és újabb lelőhelyek kiaknázására kínálkozik majd még alkalom és lehetőség. Mert különleges vidék ez az ostravai szénmező. Valamikor nagyon régen — néhány^ millió évvel ezelőtt — fiikor . a szénrétegek már kialakulóban voltak — a földrengések hatalmas sorozata rendkívül girbe-görbévé tette a szén elhelyezkedését. Vannak rétegek, melyek kétezer méternyi mélységben, vagy még ennél is mélyebben helyezkedtek el. Ezeknek a kiaknázása a technika mai állása mellett még nem kifizetődő, de kifizetődő lesz talán már néhány év múlva. De nem ám régi módszerekkel — fejtéssel és a felszínre szállítással —, hanem a szénnek lent a bányában gázzá való átdolgozásával. Hazánkban már működik ís egy ilyen üzem Harminc méteres óriásréteg Aki még nem dolgozott bányában, azt gondolja, minél vastagabb a /szénréteg, annál könnyebb, gazdaságosabb a bányászat. — Itt is sok tartalékunk van még, mondta a főgeológus. Mert éppen a legvastagabb — 25—28 méteres szénrétegek kiaknázása okoz nekünk, mostanában sok fejtörést. Eddig még nem tudtuk műszakilag megoldani, hogyan lehetne felszínre vinni ezeket a rétegeket, mert a folyosó ideális magassága a mostani szénbányászati berendezések figyelembe vételénél mindössze két méter. Kár lenne tehát a 25 méter vastagságú rétegekből csak 2 métert fejteni, a többit pedig otthagyni. Ha a közeljövőben ezt a problémát meg tudnánk oldani, majdnem felével szaporodna a kitermelésre alkalmas szénkészletünk. Miért Ostrava a legfontosabb? Elhangzik néha ez a kérdés is: Miért éppen Ostravát emlegetjük oly gyakran, ha a szénbányászat fejlesztéséről van szó? Hiszen az ország más részein is vannak jelentős szénmezők. — A világ egyik legjobb kokszolható szenét adják az ostravai bányák —, mondták a kutatóintézet dolgozói. Nyolcezer kalöriás szén a miénk —, mondják büszkén az egyszerű bányászok is; nagy keletje van enitk a világpiacon. Valóban, Ostrava kérdése nemcsak hazánkat, hanem a KGST szinte valavelője, régi kommunista, spanyolharcos, a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője, rendes és nyíltszívű ember. 1952-ben hamis vádak alapján elveszti állását, kizárják a pártból és letartóztatják. A dráma többi alakjának értékét lényegében az határozza meg, milyen alapállást foglalnak el ezzel a ténnyel kapcsolatban. A cselekmény középpontjában Stanislav Ondruš, a kitűnő biológus, a tudományos haladás érdekében kockázatos harcot is vállaló, talpig becsületes kommunista áll. A nagy tűzpróbán nem állja meg helyét. Fél attól, hogy kiállásának ára felfelé ívelő életpályája lesz vagy még ennél is roszszabb: Šebo sorsát kell viselnie. De még inkább fél attól, hogy engedve lelkiismerete nyomásának, feladja a misztikusan értelmezett pártba vetett vak hitét. Zsákutcába vezető tévedésére, amely szerencsétlenül kisugárzik családja kiegyensúlyozott életére, csak Sebő szabadulása és a vele folytatott beszélgetés után döbben rá. Ekkor ismeri fel, hogy a „magasabb érdek", amelyre hivatkozva Šebot is megtörték, nem tartható tiszteletben, ha ellenkezik az igazsággal, a becsülettel, a lelkiismerettel. Újra akar kezdeni: „Gustáv, újra kommunistának szeretném érezni önmagam. Ez annyit Jelent, hogy a teljes igazságot hangosan és idejében kell kimondani. Némely igazság idővel megromlik, mint minden érett gyümölcs. Ha mi ma nem mondjuk.ki még a fájó igazságot is, ajikor holnap az ellenség a saját javára kamatoztatva módja ki. Nem érted ezt? Az igazság elhallgatása annyit jelent, hogy az ellenforradalom szolgálatába küldjük." Törvényszerűen csődöt mond Sta- nislav barátja és fölöttese, Tomkovič is. Ű is jól indult, tisztességes ember volt, amikor részt vett a fasiszták elleni harcbari. Azóta sem törekedett arra, hogy autót, villát és miegymást szerezzen, de a megbízotti hivatalban betöltött fontos posztját és ezzel járó hatalmát úgy őrzi, mint a szeme fényét. Az utasításokat gondolkozás nélkül teljesíti, az egyszerű emberekkel szemben betegesen bizalmatlan. Gerinctelen, veszélyes ember lett belőle, egész energiáját arra pazarolja, hogy magyarázza a személyi kultusz következményeit, mivel tudja, hogy ettől függ sorsa. Egyben — csakhogy mentse a menthetőt — belső meggyőződés nélkül kész a pálfordulásra, amint érzi az új idők szelét. A dráma pozitív hősének nevezhetném Ondruš feleségének, Magdának alakját. A kommunista eszméket sérthetetlennek tartó prátonkívüli, akit a Tomkovichoz hasonló figurák tartják vissza attól, hogy tagja legyen a pártnak. Ismerte Sebőt és meggyőződése, hogy ártatlan. Jól érez és jól lát, mégha a bonyolult kor összefüggéseit előtte is titok fedi. Egészséges mennyi országát érinti többé kevésbé. Hiszen a kitűnő ostravai koksszal olvasztják a vasat a magyarok, a Német Demokratikus Köztársaságban, de más országokban is jócskán használnak belőle. A világpiacon pedig bármely keresett cikket megkapunk a kokszolható szénért. Nem csak a vájárok bányásszák a szenet A Tudományos Akadémia egyik nemrégi ülésén sok szó esett a geológusokról. Dicsérték őket, mert a tudományos munkák átszervezése óta szép eredményeket értek el a természet kiňcseinek feltárásában. Ezzel kapcsolatban is megkérdeztük az ostravai Geológiai Kutatóintézet vezető geológusát. — A gyakorlat és az elmélet egységének szükségessége talán sehol sem nyilvánúl meg jobban, mint a mi szakmánkban. Régebben bizony előfordult, hogy némely tudományos munkahely olyan problémákon törte a fejét, amelyre a gyakorlatnak semmi szüksége nem vo.lt. Vagy az is előfordult, hogy közvetlen kapcsolat híján a , tudósok olyan „újdonsággal" léptek porondra, melyet a bányaüzemekben már rég megoldottak. A tudományos kutatóintézetek átszervezése végetvetett ennek az állapotnak. Mi — mint tudományos munkahely — közvetlen részévé váltunk egy-egy üzemnek. Jelenleg — hogy ne legyen igaza annak a harmincas évekbeli „jósnak", legfontosabb feladatunk az új lelőhelyek feltárása — a geológiai kutatás. Ahogy a térképeken látta, az utóbbi években ezen a téren is szép eredményeket értünk mér el. Szerte az ostravai szénmedencében már tucatnyi azoknak a bányáknak a száma, melyeknek széntartalékát mi fedeztük fel. Lám' csak, a csillogó szenet nem csak a vájárok bányásszák. A geológiai kutatóknak is nagy érdemeik vannak abban, hogy télen a duruzsoló kályha melegét élvezhetjük. TÖTH MIHÁLY emberi ésszel és érzéssel száll perbe családja körében az igazságért. S bár egymagában mit sem érhet el, a küzdelemből végül is tiszta kézzel kerül kl és erkölcsi győztesként lép pártunk soraiba. Még két fiatal szerepel a darabban. Az egyik, Ondrušéls lánya, a nemes lelkű Gita. Megrendíti Sebő sorsa, de lassan kételkedni kezd saját magában, hátha a példaképnek látott, szinte bálványozott apjának van igaza. S amikor gyengének, elvtelennek ismeri fel apját, keserű csalódása majdnem a halálba kergeti. Eszményei szétzilálásában nagy szerepe van férjének, Otónak is. Tehetséges, törekvő rádióriporterként indult ez a kedves, de kicsit cinikus fiú. Munkahelyének és családjának körülményei nem ellensúlyozzák, hanem inkább kifejlesztik előnytelen jellemvonásait. így lesz belőle polgári jólétre törő, tehetséges munkatársait elnyomó törtető, majd a történelmi fordulóponton mindenből kiábrándult, sötét borúlátásba és nyers nihilizmusba süllyedő kiégett ember. A Sebhely nálunk az első dráma, amely magas filózófiai szinten, az összes eddig ismert tények mesteri feldolgozásával lélektani elemzéssel kívánja megközelíteni a választ arra a kérdésre, hogyan ís alakulhatott ki a személyi kultusz időszakának fojtó légköre. Azonban minden erénye, bátorsága és elmélyültsége mellett is világosan jelzi, hogy a Szerző még önmaga előtt sem tisztázhatott minden kérdést, inkább konfrontálja azokat a nézővel, valamennyiünk gondolataival és ezzel közös agymunkára serkent. S ez csak így hiteles és természetes. Hiszen olyan időszakról van szó, amelyet nem mérhetünk fel madártávlatból, amely még nem .rajzolódik ki előttünk pontosan s amely nem fejeződött be sem a XX., sem a XII. kongresszussal. Olyan időszakról van szó, amely valamenynyiünkben nyomokat hagyott, amelynek következményei ellen önmagunkban még hosszú harcot kell viselnünk. Karvaš gondolatait minden esetben még nem tudta szervesen összeforrasztani drámája alakjainak sorsával, Jellemrajzukkal, a motiválássál. Felméri megismerésének határait és ezért nem is törekszik lélektani drámára, hanem inkább utat.tör, hídfőállást foglal, hogy a jövőben a művek sorozata teljességében átfoghassa ennek a kornak óriási ellentmondásos anyagát. Karvaš vitatkozik és érvel, leleplez és vádol. Kesztyűt dob a dogmák hitének és az emberek iránti bizalmatlanságnak. Az igazság védelmében hadakozik az olyan felfogás ellen, amely az emberek, a párttagok tömegei fölé tornyosuló megfoghatatlan és kitapinthatatlan fogalmat látott a pártban, az olyan gyakorlat ellen, amely az önálló gondolatot kalodába zárta és megroppantotta az emberek gerincét. Nem ad távolról sem mindenre választ, de kutatja a magyarázatot. Nem nyugtat, nem old fel, hanem számvetésre késztet. S egy pillanatra sem hagy kétséget affelől, hogy ez a sebhely még sajog és fáj, de a gyógyírt már megtaláltuk. Ond- ruš mondja ki ezt a darab zárójelenetében: „Tomkovič visszatérhet. De mi már nem térhetünk vissza." Pavol Haspra rendező érdeme, hogy szigorúan érvényesíti, a dráma mondanivalójának ezt a publicisztikai hangvételét és nem törekszik lélektani exkurziókra. Ilyen irányban vezeti a színészeket is és ennek eredménye a stílusában egységes, kiegyensúlyozott és hatásos előadás. Csupán a Magdát különben Jól játszó Viera Strnisková szerepfelfogásában' találjuk elhibázottnak 'a szinte érzéketlenségnek ható zordságot. Nagy teljesítményt nyújt Ladislav Chudík (Ondruš) és Elo RomanCík, aki Tom-, kovič alakját vitte a színre. Lényegében csak nagyobb epizódszerepben, de minden modorosságtól mentes, újat hozó játékkal örvendeztet meg Július Pántik (Šebo). Az együttesbe nagyszerűen illeszkedik be Ilana Sarvašová (Viera), ?dena Grúberová (Gitka) és talán eddigi legjobb alakításában a fiatal Štefan Kvietik (Oto). Petej

1 Karvaš drámája elsősorban gondolati erejével vívja ki az elismerést. Előtérben áll a filozófus, a mérnök, az orvos, a politikus és az agitátor, s talán mellszélességgel mögöttük marad a költő. Ez azonban mit sem változtat äzon a nézetünkön, hogy ez a mű határkövet jelent és új fejezetet nyit. Olyan fejezetet, amelyben az alkotások sora ad majd kimerítő választ az ártatlanul szenvedő, (fe ennek ellenére kommunista meggyőződését megőrző Šebo egyik kérdésére: „Doktor, egyetlen kérdés üldöz és az a legborzalmasabb: Teliettek akkor az emberek valami mást. ..? Igen féltek. Valamennyien, féltek. Kinek a bűne ez?" GÁLY IVÁN 5 i 4