Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-30 / 178. szám, vasárnap

Korunk szakképzett pártfunkcionáriusokat követel Jiri Hendrych elvtársnak, a CSKP KB titkárának a Pártfőiskolán mondott beszédéből Hendrych elvtárs beszéde bevezető ré ízében tolmácsolta a Központi Bizottság elvtársi jókívánatait a főiskolai dolgo­zóknak, a végzett hallgatóknak és a fő­iskolásoknak a Pártfőiskola tízéves fenn­állása alkalmából. Majd többek között a következőket mondotta: — Pártunk munkájának a múlt évek­ben elért eredményeiben része van a Partfőiskolának is. amely segítséget nyúj­tott a marxista szempontból képzett, a párthoz hű és odaadó, a gyakorlati po­litikai munkában már bevált elvtársak nak fontos párttisztségekbe való élőké szítésében. az állami apparátusban és a népgazdaságban levő tisztségek betölté­sében A Pártfőiskola és a Társadalom­tudományi Intézet fennállása alatt 1004 elvtárs nyert főiskolai képzettséget itt, 115 elvtárs végezte el tanulmányait az intézetben, s összesen 3024 elvtárs vég­zett hosszú tartamú tanfolyamoka!. A Pártfőiskola alapítása, felépítése és tevékenysége a Központi Bizottság ve­zetése alatt arról tanúskodik, hogy pár­tunk a pártmunka színvonalának emelé­sére törekszik, azt teljes mértékben tu­dományos alapokra akarja helyezni. Megoldásra váró feladataink egyre bo­nyolultabbak és igényesebbek és ezért nagyobb igények merülnek fel az em­berek konkrét Ismeretei, műveltsége, politikai meggyőződésük és szaktudásuk szilárdsága tekintetében. A pártfunkcío­narlusok aonál is inkább nem elégedhet­nek ma meg tiibbé általános tudással, hanem ellenkezőleg ahhoz, hogy jól irá­nyíthassák a rájuk bízott szakaszókat, magas fokú politikai képzettségre, s egy­ben munkaszakaszuk beható szakmai is­meretére van szükségük. A pártfunkcionáriusok és dolgozók ismereteivel szemben támasztott maga­sabb fokú igények feltétlenül megkövete­lik, hogy a szocialista társadalom gya­korlati fejlesztésével egyidejűleg szün­telenül mélyítsük és tökéletesítsük a tu­dományos és elméleti munkát. Emellett nemcsak az olyan elméleti munkára gondolok, amely segíti a párt gyakorlati munkájának általánosítását, s a fejlődési irányzatok konkrét rögzí­tését. Habár erőfeszítésünknek ez a fő iránya, egyben arra törekszünk, hogy megalkuvás nélkül, aktívan fellépjünk ama helytelen nézetek ellen, amelyek nihilista álláspontra helyezkednek pár­tunk és a nemzetközi kommunista moz­galom történetével, valmint gazdaságunk eddigi fejlődésével szemben stb. Nem nézhetjük hallgatólagosan és tétlenül azokat a kísérleteket, amikor a dogma­tizmus elleni harc örve alatt egyolda­lúan akarják értékelni pártunk forradal­mi hagyományait, a szocializmus győzel­méért vívott harcának sikereit, felna­gyítják fogyatékosságainkat és lenézik kétségtelen szemmel látható sikereinket. Azt mondanánk, hogy ideológiai mun­kahelyeinknek — és közöttük elsősor ban a Pártfőiskola munkakollektíváinak — kötelessége a párt történetét meg­tisztítani a torzulásoktól, amelyekre a múltbari került sor, hogy világos, ha­misítatlan megvilágításban teljes mér­tékben megmutatkozzék pártunk rendít­hetetlen harca, amelyet a munkásosztály s a nép ügyéért vívott. Emellett újból ismétlem, arra kell tö­rekednünk, hogy az elmélet a legszoro­sabb kapcsolatban' álljnn a gyakorlattal. E lenini követelmény különösen ma. ami­kor fejlett szocialista társadalmat épí­tünk, igen sürgős. Amikor a fő követelményekről beszé­lünk. amelyeket pártunk ma tagjaival, és elsősorban funkcionáriusaival szem ben támaszt, szeretnék kiemelni még egy fontos jellegzetességet, amelyet az S£KP XXII kongresszusán Hruscsov elv­társ a következő szavakkal fejezett ki: „Mélységesen értelmezni és szuretni az emberek körében végzett élő munkát". Az elmúlt évek folyamán e téren Is sokat tettünk. Ezen semmit sem változ­tat azoknak az ellenkező nézete, akik megszokták, hogy a népre indívidliiallz­musuk magaslatáról tekintsenek és haj­lamosak arra, hogy maguk szerint ítél­jék meg a pártot. Tény az. hogy a párt­tagok és funkcionáriusok százezreinek i8z emberek körében végzett aktív, min­dennapos munkája nélkii' hazánkban nem bontakozott volna kl az emberek kezdeményezése, részvételük a társadal­mi és gazdasági életben, nem r.ra'ott vol­na győzelmet a szocializmus Ezzel természetesen egyáltaian nem azt akarom mondani, mintha ma már a párt és a dolgozók szoros kapcsolata elmélyítésének és megszilárdításának feladata nem volna a legnagyobb mér­tékben időszerű. Ez állandó feladat, amelyet teljesítenünk kell mindaddig, míg a párt párt lesz. Minél igényesebb és bonyolultabb fel­adatokat oldunk meg, annál fontoiabhá válik e követelmény. Ezért helyezünk súlyt arra is. hogy minden pártfunkcio­nárius a tömegek nevelője és szervezője legyen, mentesüljön mindattól, ami eltá­volíthatja őt az emberektől. törvényesség és a párt alapelvei 1949— 1954 közötti években történt megsérté­séről lefolyt tárgyalásai újból bebizo­nyították pártunk politikai fejlettségét és érettségét. A személyi kultusz ártal­masságának széles körű megvilágítása a pártszervezeteket még szorosabban a Központi Bizottság köré tömörítette és fokozta a párttagok felelősségérzetét az egész pártért, a XII. kongresszus fel­adatainak teljesítéséért. Pártunk XII. kongresszusán Antonín Movotný elvtárs hangsúlyozta, hogy a gazdasági kérdésekke' együtt fő felada­tunk megoldani az '.deolőgia kérdéseit, az emberek kommunista nevelésének problémáit. A kongresszus eme alapvető irányelvének kidolgozásával a Központi Bizottság az év második felében egyik plenáris ülésén fog részletesen foglal kőzni. Engedjék meg. hogy e kérdések kel kapcsolatban néhány megjegyzést te­gyek. Elsősorban a személyi kultusz kö­vetkezményeinek leküzdésével kapcsola­tos kérdésekre gondolok, amelyekkel ez év áprilisában a XII. kongresszus ösztönzésére pártunk újból behatóan foglalkozott, a Központi Bizottságtól Kijelentem elvtársak, pártunknak ez az intézkedései további fontos lépés volt, és nem az első lépés, amint ezt a sorainkban levő különféle radikálisok is állítani igyekeznek A személyi kul­tusz következményeinek leküzdésére a Központi Bizottság az egész párt erőfe­szítését már a X kongresszus óta össz­pontosította. különösen az 195B. évi or­szágos konferencia óla, mikor az SZKP XX. kongresszusának eredményeiből le­vontuk a tanulságot a mi pártunk szá­mára. Ebben az időben pártunk szorgal­masan elemezte a múlt évek eseményeit, a nehézségek és munkafogyatékosságaink mélyére hatolt, s e kérdések ismereté­vel arányban helyrehozta a hibákat és egyengette az előrevezető utat. Pártunk megfontolt eljárásának ered­ménye nemcsak az volt, hogy nem enged­tük a múlt hibáinak társadalmunk meg­bomlasztására való felhasználását bárki által Is A párt pozitív munkájával ezek­ben az években népünket legnagyobb történelmi győzelmére, a szocializmus teljes győzelmére vezette. Ezért elutasítjuk azokat az egyes han­gokat. amelyek a párt megfontolt és legnagyobb mértékben felelősségteljes eljárását a hibák késedelmes és kellet­len helyrehozásaként igyekeznek feltün­tetni, az 1957—1960 közötti éveket, a nép és társadalom kezdeményezése pá­ratlan kibontakozásának éveit valamilyen megtorpanás időszakaként akarják fel­tüntetni. Emellett azt akarják hangoz­tatni, hogy a XII. kongresszus és a párt Központi Bizottságának ez évi áprilisi plenáris illése jelentette csupán a sze­mélyi kultusz következményei felszámo­lásának kezdetét. Az ilyen nézeteket nem lehet másként minősíteni, mint a párt nagy munkájának rágalmazásaként. A párt XII. kongresszusának kulcsfon­tossága abban rejlik, hogy értékelte pár­tunk ama erőfeszítésének eredményeit, amellyel társadalmunk életében a lenini alapelvek felújítására törekedett, ösztön zést adott a szocialista törvényesség te­rén elkövetett hibák végleges helyreho­zására és egyúttal kitűzte a párt további munkájának pozitív lenini irányvonalát. A XII. kongresszus nem volt késői kez dete a személyi kultusz maradványai felszámolásának, hanem ellenkezőleg ki­fejezte azt, hngy a párt irányította hat­éves megújhodási folyamat következté­ben ma társadalmunk életében döntő súlya van a lenini szellemnek. E kérdéseket végig kellene gondol­niuk mindazoknak, akik még nem értet­ték meg a párt elvi állásfoglalását, ami­kor pedig holnapunkról, jövő felada­tainkról van szó, elfordítják tekintetüket és inkább visszanéznek. Nem arról van sző, hogy nem akarunk tanulságot ke­resni a múltban. Feltétlenül szükséges­nek tartjuk a kérdések és jelenségek történelmi szemléletét. Igaz. hogy egy pillanatra ..em szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jelen történetének kiala­kítására vagyunk hivatottak. S az igazi kommunistákat mindig éppen az tette erőssé, hogy előre néztek, semmi sem homályosíthatta el éles szemüket, nem estek rabul az emberi erűt sorvasztó, lefegyverző hisztérikus láznak. Sajnos, be kell ismernünk, hogy van­nak egyes egyének a pártban is. akik nem maradtak mentesek e zavartól, in­gadoznak, különféle helytelen nézetek hatása alá kerülnek, sőt ők maguk is ilyen nézeteket találnak ki. E nézetek közül nem egy nem is különbözik a bur­zsoázia táborából hallalszó ellenséges nézetektől. »őt kiegészítik a pártunk és rendszerünk ellen folyó ellenséges pro­paganda fegyvertárát. E nézetek eléggé gyakran olvashatók különféle folyóira­tokban. elhangzótok a szlovákiai újság­írókongresszuson, de a csehszlovák író­kongresszuson is. Nem szeretnék e kérdésekkel túl rész­Utesen foglalkozni. Az ehhez hasonló hangokra nemrég Novotný elvtárs adott elvi választ kassai beszédében, amellyel Központi Bizottság elnökségének egyér­telmű álláspontját fejezte ki. Meg kell mondani, hogy beszédéi dolgozóink szin­te megkönnyebbüléssel fogadták. Erről tanúskodik számos felszólalásuk a nyil­vános gyűléseken, s az a sok levél is, amelyet a Központi Bizottságra ér­keznek, és amelyekben az elvtársak jog­gal fennakadnak egyes felszólalások és cikkek felett. Hisz e cikkekben már igen gyakran nem a szocialista társadalom bázisán folyó vitáról, véleménycseréről van szó, hanem egyem támadják azt, ami a leg­alapvetőbb — a párt lenini alapelveit, társadalmunkat, a Központi Bizottság határozatait és a vezető pártszerveket. Ezek a nézetek a kispolgári radikaliz­mus megnyilvánulásai, számos esetben a pártfegyelem súlyos megsértését je­lentik. ' Vegyük például azt az állítást, hogy az 1956-tól a XII. kongresszusig eltelt időszak elfecsérelt idő volt, semmi sem történt benne. Már jellemeztem ezt az időszakot, s a benne elért nagy ered ményeket. Mint elfecsérelt időről beszél ni róla politikai vakságot jelent, fenn­héjázó semmibevevését a párt és a nép uagy munkájának, anélkül, hogy elhall gatnánk, hogy ezekben az években még különféle nem jó jelenségnek, a szemé nük. Nem szégyennek, hanem büszke­ségünknek tartjuk, hogy a párt és a nép szilárd állásfoglalása folytán a nem­zetközi reakció országunkat illetőleg az ötvenes évek második felét kénytelen elfecséreltnek tekinteni. Tudjuk, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolat­ban milyen reményeket táplált a reak­ció, s mennyire felsült velük. Vagy nézzünk egy másik kérdést. Ta­lálkozunk azzal a jelszóval, hogy „teret kell kiharcolni a szabad alkotómunká­hoz". Egyes cikkírók e szabad térért folyó győzelmes harctérnek a III. író­kongresszust jelölik meg. Mit gondoljunk e balga kijelentések­ről? Ogy tűnik, hogy egyesek olyan ér­demeket tulajdonítanak maguknak, ame­lyekkel nem rendelkeznek, mégpedig — amint ez szokásos — természetesen a harc után. Ha már mellőzöm a kérdést, hogy tulajdonképpen ki ellen kellett kiharcolni a szocialista társadalomban a szabad alkotómunka terét, meg kell mondanom, hogy minden akotómunká­hoz a teret a burzsoázia vereségével és a szocializmus győzelmével a párt vívta ki a munkásosztály és a dolgozók élén. Számtalan tény mutatja, hogy ez a tér éppen az utóbbi években mennyire bő vült s milyen széles mértékben kibonta­kozott benne a nép kezdeményezése. Es ami az egyes író elvtársakat illeti, akik e teret csak most „hódítják meg", meg kell mondani, hogy e tér elfoglalására a párt nemegyszer felhívta őket, inert sokan közülük gyakran hiányoztak e térből. Hallatszanak egyes olyan hangok is. hogy ina rz írók 1 válnak társadalmunk vezető eszmei központjává, ők a jövő komoly helyzetének a szocializmussal folyó gazdasági versenyben, erejét tör­vényszerűen ideológiai területre össz­pontosítja. A Nyugaton azt remélik, hogy legalább itt' találnak olyan réseket, amelyeken át beférkőzhetnek hozzánk. Tanúi vagyunk az imperialista körök törekvéseinek, hogy a burzsoá ideoló­giával beférkőzzenek hozzánk, ingado­zást keltsenek az emberek körében, fel­élénkítsék nálunk a kapitalista múlt csökevényeit. Az ;Ilenség ebbe az ..eszmei harcba" a legkülönfélébb eszközöket veti be, a legkülönbözőbb módszerekhez folyamo­dik az arcátlan rágalmaktól a ravasz csalétekig. A Nyugatnak e törekvéseire a szocia­lista világ és azon belül mi. a mi pár­tunk egyértelmű választ adott. Az ideo­lógiák békéi, együttélése elképzelhetetlen és- nem lehetséges, elutasítjuk, mint a fegyverletételre való ajánlatot. Meg va­gyunk győződve rendszerünk és eszmé­nyeink fülényéről. Az eszmék egymás mellett élését elutasítjuk, sőt ellenkező­leg, fokozni fogjuk harcunkat a burzsoá gondolkodás és erkölcs ellen, azt kö­nyörtelenül leleplezzük, támadni fogjuk és szétzúzzuk. A burzsoá ideológia elleni harc széles skálájú problémáival a múlt napokban behatóan foglalkozott az SZKP KB ple­náris ülése. Maradéktalanul állást fog­lalunk az SZKP KB plénumáuak érett és tudományos következtetései mellett és azonosítjuk magunkat velük. Ogy vé­lem, ezért nem szükséges, hogy ma tel­jes szélességében kifejtsem e kérdése­ket. Szeretnék még néhány megjegyzést fRlderítűK míg ,fűzni nemzeteink a csehek és szlovákok kölesünüs viszonyához. Novotný elvtárs vatív módon a már elérteket védelmezik Ez nem má.i, mint azoknak az egykori kijelentéseknek változata, amelyek sze rinl az író a nemzet lelkiismerete. Ha­zánkban az ilyen nézetek számára sincs tér és hiábavaló érte harcolni, mert ez a harc a párt vezető szerepe ellen, társadalmunk érdekei ellen irányulna. A nemzet lelkiismerete, társadalmunk vezető eszmei központja egyedül a mar­xizmus—leninizmus tanaival felfegyver­zett munkásosztály pártja lehet. S az író csak annyiban válik a nemzet lelki­ismeretévé. amennyiben azonosítja ma­gát a munkásosztállyal és a kommunista párttal. ló volna, ha egyes író elvtársak s még inkább a különféle közírók, akik olyan szívesen beszélnek az írók nevé­ben, jobban behatolnának a nép életé­be, mélyebben elsajátítanák a marxiz­mus— leninizmust, hűvösebb fejjel tár­gyalnának és forróbb szívvel dolgozná­nak. Amikor a párt a helytelen nézetekre reagál, egyes emberek szándékosan azt terjesztik, hogy a párt az értelmiség ellen támad lebecsüli az értelmiséget, s ilyen durván meghamisítják pártunk­nak az értelmiség iránti általánosan is­mert viszonyát. Igyekeznek táplálni az értelmiség felsőbbrendűségéről, kizáróla­gos helyzetéről alkotolt kispolgári el­kassai beszédében rámutatott egyes né zetekre. amelyek az utóbbi időben e kérdéssel kapcsolatban felmerültek pár­tunk Központi Bizottsága áprilisi plénu­ma eredményeinek megtárgyalásával összefügg "sben. Azzal kapcsulatban, hogy a párt nyíltan elítélte a személyi kultusz időszakában a nacionalista csö­kevények elleni harcban előfordult hely­telen módszereket, Szlovákiában egyes olyan hangok hallatszottak, amelyek megkísérlik általában támadni a párt nemzetiségi poltikáját és a régi nacio­nalista elgondolásokat érvényre juttatni. Ezek a hangok, amelyekre tegnapelőtt Dubček elvtárs részletesen válaszolt, a nyu' at-szlovákiai kerület kommunistái­nak aktíváján és más elvtársak is rea­gáltak rájuk, — néhány kongresszuson és konferenciákon elhangzott felszóla­lásokban és cikkekben fordultak elő. Milyen nézetekről van szó? Olyan kí­sérletek ezek. amelyekkel bagatellizálni akarják a pártnak a naciunalizmus el­leni harcát, sőt azt a személyi kultusz maradványainak egyikeként igyekeznek feltüntetni. Olyan következtetések ezek, amelyek szerint nálunk tulajdonképpen sohasem volt burzsoá nacionalizmus. Ez az egyik oldala ezeknek a felszólalások­nak. A másik oldalát azun alapvető átalakulások erős lebecsülése jelentet­képzeléseket. Ezért újból megismétlem a (e am 8, kre S zi 0¥ ákiában 1945 óla ke XII. konaresszusnak azt a megatiapita­.. ľ: t, ... íllqminnl „ált n'i j eitl. r/ll ú, kezdve az alapszervezetekig. A Központi [ lyi kultusz idejéből származó módsze Bizottság májusi ülésén megállapította, j reknek és tévedéseknek voltunk tanúi, hogy a pártszervezeteknek a szocialista annak ellenére, hogy harcoltunk elle XII. kongresszusnak azt a megállapítá sát. hogy teljesen megbízunk értelmisé­günkben, társadalmunk fontos alakula­tának. a párt elsőrendű segítőtársának tartjuk. Alkotó értelmiségünk zöme népünkkel és a munkásosztállyal szoros kapcsolat­ban áll és vele halad. Ez azonban nem jelenti azt. hogy szemet hunyhatunk egyes emberek közömbös állásfoglalása felett a párttal és a oéppel szemben. Nein hunyunk szemet efelett épp úgy, mint ahogy nem értünk egyet és elle­nezzük értelmiségünknek és az értelmi­ség munkájának általánosságban való el­ítélését. Helytelen volna az is, ha az írók kongresszusán elhangzott egyes felszó­lalásokkal. vagy kijelentésekkel szem­ben elfoglalt bíráló álláspontunkat úgy értelmeznék, hogy elítéljük a kongresz­szust. A Kiizpunti Bizoltság májusi ple­náris ülésén megmondottuk, hogy az írók kongresszusát olyan lépésként ér­tékelhetjük, amely hozzájárul az iroda­lom szerepének növeléséhez és elmélyí­téséhez életünkben, az emberek kom­munista ne'-Mésének folyamatában. A kongresszus figyelmének előterében a társadalmi kérdések állottak. A kong­resszus egészében azt az akaratot fejez­te ki. hogy rendet teremtsenek vala­ine nyi, az irodalom fejlődését gyengítő irányzattal, a dogmatizmussal és a libe­ralizmussal, elutasította a szocialista Ideológia egymás mellett élését a bur­zsoá ideológiával. Emellett természetesen látnunk kell, hogy az írókongresszus elsősorban a múltba tekintett vissza, és az ügy ká­rára csak keveset foglalkozott az írói munka jövő feladatainak és alkotó irányzatának körülhatárolásával Tuda­tában vagyunk, hogy irodalmunk ériéke­lésében a művészi alkotások, az alkotó művészi munka és annak eredményei lesznek döntőek. A kongresszusban értékeljük azt a po­zitívumot, amelyet eredményezett és ami társadalmunk fejlődését szolgálja. Mond­hatjuk. hogy a kongresszuson elhangzott legjelentősebb felszólalásokat a kérdé­sek helyes megközelítése jellemezte. Másrész! azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy sok író a folyó­iratokban és újságokban nem veszi tudo­másul a kongresszus pozitív eredményét, s a kongresszus fő eredményének éppen az ott elhangzott helytelen és hisztéri­kus kijelentéseket tartja Hisszük, hogy író elvtársaink ennek fokozatosan tuda­tára ébrednek és nem engedik a kong­resszus eredményeit önkényesen kifor­gatni. Ma. amikor a világimperializmusnak a legcsekélyebb reménye sem lehet arra. hogy a szocialista világot fegyveres erő­vel semmisítse meg és tudalában van rül! sor az államjogi változásokról és a szlovák gazdaságnak, mint önálló, ke­rek gazdasági egésznek átépítéséről szóló mérlegelésekkel együtt. Nagyjá­ból ez a dolog lényege. A Központi Bizottság májusi ülésén megmundottuk, milyen álláspontra he lyezkedünk ezekben a kerdésekben. A Küzpuntl Bizottság és végül az egész párt is elítélte azt, hogy a múltban a nacionalizmus és a nacionális kor­látoltság elleni harcot adminisztratív módszerekkel folytatták, hogy politikai hibákat helytelenül kartevésnek minő sítettek. A Központi Bizottság már in­tézkedéseket tett, hogy a párt és az állam történelmének egyes esemenyeit átértékeljék, mert a személyi kultusz időszakában azokat nyilvánvalóan nem a történelmi igazság szerint Ítélték meg, hanem a szükséglet szerint mó­dosították. A nacionalizmus bírálatai fellétlenül mentesíteni kell minden helytelen vonásától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a burzsoá nacionalizmus pártbírálata mag vában nem volt jogos. A burzsoá na­cionalizmus társadalmunknak kunioiy károkat okozott és abszurdum azt ál­lítani, hugy nem létezett. Ezért a Köz­ponti Bizottság is ajánlotta azoknak a szlovák elvtársaknak, akiket azelőtt jogtalanul büntetéssel sújtottak, bíró­ságilag elégtételt adni, felújította párt­tagsagukat, de semmit sem változtatott a burzsoá nacionalizmus jogos pártos bírálatának lényegén. Hibuik és bűnös­ségük mértékét azáltal fejezte ki, hogy megerősítette előző határozatát, misze­rint ezeket az elvtársakat megfosztotta a párt Központi Bizottságában való ag­ságuktól. Ami a nemzetiségi kérdés megoldásá­ban való további eljárásunkat illeti, a gyakorlatból Indulunk kl, amely meg mutatta, hogy a párt eddigi eljárasa helyes volt és hozzájárul a proletár nemzetköziség alapelveinek megszilárdí­tásához népünk tudatában. Emellett Le­nin hagyatékából indulunk ki, aki a szocialista nemzetek közötti kapcsola­tokban a nacionalizmus maradványai le­küzdésének fő útjaként Marx .,Világ pro­letárjai egyesüljetek" jelszavát hangsú­lyozta és kiemelte a nemzetek közele dését elősegítő feladatokat. Pártunk nemzetiségi politikájának gyakorlata is megerősíti, hogy a burzsoá nacionalizmus elleni, de ugyanakkor a sovinizmus el­leni harc legbeváltabb formája minden szakaszon következetesen síkraszállni a pozitívumokért, azért, ami hozzájárul a kölcsönös bialoin elmélyítéséhez és nemzeteink közeledéséhez, mindazért, ami a szocialista építés időszakában, főként Szlovákia iparosítása folyamán született. Ebben rejlik a nemzetiségi kérdés megoldásának dialektikája, hogy a szocialista nemzetek közeledésére mindegyikük fejlődésének útján kerül sor. Szeretném még hozzáfűzni, hogy a nacionalista irányzatok elfojtásával egy­idejűleg ugyanolyan könyörtelen harcoí kell folytatni a cseh sovinizmus meg­nyilvánulásai ellen is. amely nemzete­ink kapcsolatainak fejlődését épp úgy nem szolgálja, mint a szlovák naciona­lizmus A cseh sovinizmus támaszpontja egyszer s mindenkorra megsemmisült a cseh burzsoázia veresége folytán. Az 1948. évi februári győzelem keresztül­húzta a Benes-féle cschszlovákizmust, a szlovák nemzet nemzeti szocialista le­alázását, aminek februárig még tanúi voltunk. E sovinizmus egyes megnyilvá­nulásai azonban mindeddig nem tűntek el teljesen. Találkozunk velük bárhol, például a központi hivatalok dolgozói­nak a szlovákiai kerületek szükségletei Iránti viszonyában. Ott, ahol csak a legcsekélyebb jelét látjuk ennek, nem szabad eltűrnünk, hanem ellenkezőleg, könyörtelenül harcolnunk kell e meg­nyilvánulások ellen. Nincs azonban a világon még két olyan nemzet, amely népra|zilag, nyelvileg és egyébként is olyan közel állna egymáshoz, mint nemzeteink — a csehek és a szlovákok. A legújabb időben ehhez járul még az a tény, hogy ina mindkettő szocialista nemzet Ezért minden fellételünk meg­van ahhoz, hogy a nacionalizmus és a sovinizmus mérges dudváját gyökeresen kiirtsuk. Hendrych elvtárs beszéde további ré­szében a nemzetközi kommunista moz­galom, a szocialista országok kölcsönös g'azdasági együttmúküdése néhány kér­désével és gazdaságunk fő feladataival foglalkozott. Majd így folytatta: Ideológiai munkánkban is nyomatékos súlyt kell helyeznünk a társadalmi tu­lajdon iránti viszony erősítésére, a szo­cialista fegyelem szilárdítására, az igé­nyesség és felelősség növelésére. És nyíltan megmondjuk, ezen erőfeszítés sikereinek kezdetét a pártban, a párt úf alapszabályzatának, a demokratikus centralizmus elvének következetes érvé­nyesítésében kell keresnünk. Nem en­gedhetjük azt. hugy a párt egységes el­járását bárki, bármikor megzavarja. Nyilvánvalóan nem véletlen az, hogy az utóbbi időben akadtak emberek, elv­társak is, akik a pártélet- alapvelő nor­mál felett bölcselkedni kezdtek, még­pedig nem a párt talaján, hanem mind­járt piacra viszik e kérdéseket, küzzé­teszik egyes koinmunii.ta szerkesztők engedékenysége folytár a sajtóban is. Konkrétan a pártfrgyelemről szóló egyes mérlegelésekre gondolok. E cik­kek szerzői azon elmélkednek, mi a pártfegyelem, és arra a következtetésre jutnak, hogy megengedhető a párt eme egyesítő alapelve alóli kibúvás, ameny-' 1 nyiben a kérdésekről személyesen más nézetük van. Végeredményben ez nemcsak erre a konkrét kérdésre érvényes. Sajtónkban és máshol Is eléggé gyak in találkoz­hatunk más nézetekkel is amelyek el­lenkeznek a párt irányvbnalaval, túllé­pik a vita határait és nem tarthatjuk jószándékú bírálatnak sem. E nézetek­ről azonban nem hallgathatunk. Senki­nek közülünk, kommunisták köziil nin­csen joga hallgatni a fogyatékosságok­ról, belenyugodni a hibákba. Széles terel adunk a bírálatnak és az önbírá­latnak. Ez azonban nem jelenti, hogy hallgatni fogunk azokról a nézetekről, amelyek elhagyják a párt pozícióit. M indenki felelőssége tudatában gondol­ja meg. hova céloz bírálatával. A vitá­nak és a bírálatnak is megvannak a határai, amelyeket társadalmunk érde­kei szabnak meg, s ebben a tekintet­ben pártunk szilárd, nem ismer sem engedékenységet, sem habozást. De nemcsak ľeirújt bírálatról van sző. Sem a sajtónkban, sem a propagandánk­ban nem szabad, hogy a bírálat miatt minden másról megfelelkezzünk. Anél­kül, hugy enyhíteni akarnánk a bírálat hangját, sokkal nagyobb mértékben kell hatnunk a jő példák kiemelésével. Ma azonban olyan a helyzet, mintha egyes folyóiratokban szégyellnének sikereink­ről, dolgozóink jelentős tetteiről írni és beszélni. Aki az életet maga körül egyoldalúan látja, csak a fogyatékossá­gok szempontjából, vagy amint halljuk, csak abból a szempontból, hogy milyen messze vagyunk kitűzött céljainktól és eszményi elképzeléseinktől, ez olyan légkör kialakítását jelenti, mintha ná­lunk semmi sem lenne ami érne bár­mit ls. Es ez nem igaz. Bizonyíték van rá ezerszám. Éppen a múlt napokban Ta­chov vidékén jártam, az állami gazda­ságok fiatal dolgozói közüli, tegnap­előtt pedig Novotný elvtárshoz jöttek a kralupyi Kaucsukgyár fiatal építői örömteli jelentésükkel. Minden bizony­nyal nem olyan emberek ezek, akikért szégyenkeznünk kellene. Példamutatásuk, szívós, céltudatos, konkrét munkájuk, amelyet gyakran nehéz feltételek kö­zött végeznek, óriási n?velőerőt rejt magában. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezt nem lehet nem látni. Sokan tanulhalnának e fiúktól és leányoktól abban is, hogy — képletesen szólva — a nehézségektől és akadályuktól nem lehet nem látni, sőt még le is becsülni azt a nagy müvet, amely kezünk alatt nő fel. Hendrych elvtárs beszéde végén meg­ismételte azt a kívánságát, hogy Párt­főiskolánk továbbra is és egyre nagyob sikerrel teljesítse a párt szükségletei nek megfelelően fontns küldutésél — a párt száméra olyan funkcionáriuso­kat készítsen elő akik magas színvo­nalon elsajátították a marxizmus-leni­nizmus tanait, akik eszmeileg szilárdak, a párthoz hűek, a párt irányvonalának megvalósításáért rendíthetetlenül dol­goznak. 1963. június 30. • ÚJ SZÖ 5 i

Next

/
Thumbnails
Contents