Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-30 / 178. szám, vasárnap

Korunk szakképzett pártfunkcionáriusokat követel Jiri Hendrych elvtársnak, a CSKP KB titkárának a Pártfőiskolán mondott beszédéből Hendrych elvtárs beszéde bevezető ré ízében tolmácsolta a Központi Bizottság elvtársi jókívánatait a főiskolai dolgozóknak, a végzett hallgatóknak és a főiskolásoknak a Pártfőiskola tízéves fennállása alkalmából. Majd többek között a következőket mondotta: — Pártunk munkájának a múlt években elért eredményeiben része van a Partfőiskolának is. amely segítséget nyújtott a marxista szempontból képzett, a párthoz hű és odaadó, a gyakorlati politikai munkában már bevált elvtársak nak fontos párttisztségekbe való élőké szítésében. az állami apparátusban és a népgazdaságban levő tisztségek betöltésében A Pártfőiskola és a Társadalomtudományi Intézet fennállása alatt 1004 elvtárs nyert főiskolai képzettséget itt, 115 elvtárs végezte el tanulmányait az intézetben, s összesen 3024 elvtárs végzett hosszú tartamú tanfolyamoka!. A Pártfőiskola alapítása, felépítése és tevékenysége a Központi Bizottság vezetése alatt arról tanúskodik, hogy pártunk a pártmunka színvonalának emelésére törekszik, azt teljes mértékben tudományos alapokra akarja helyezni. Megoldásra váró feladataink egyre bonyolultabbak és igényesebbek és ezért nagyobb igények merülnek fel az emberek konkrét Ismeretei, műveltsége, politikai meggyőződésük és szaktudásuk szilárdsága tekintetében. A pártfunkcíonarlusok aonál is inkább nem elégedhetnek ma meg tiibbé általános tudással, hanem ellenkezőleg ahhoz, hogy jól irányíthassák a rájuk bízott szakaszókat, magas fokú politikai képzettségre, s egyben munkaszakaszuk beható szakmai ismeretére van szükségük. A pártfunkcionáriusok és dolgozók ismereteivel szemben támasztott magasabb fokú igények feltétlenül megkövetelik, hogy a szocialista társadalom gyakorlati fejlesztésével egyidejűleg szüntelenül mélyítsük és tökéletesítsük a tudományos és elméleti munkát. Emellett nemcsak az olyan elméleti munkára gondolok, amely segíti a párt gyakorlati munkájának általánosítását, s a fejlődési irányzatok konkrét rögzítését. Habár erőfeszítésünknek ez a fő iránya, egyben arra törekszünk, hogy megalkuvás nélkül, aktívan fellépjünk ama helytelen nézetek ellen, amelyek nihilista álláspontra helyezkednek pártunk és a nemzetközi kommunista mozgalom történetével, valmint gazdaságunk eddigi fejlődésével szemben stb. Nem nézhetjük hallgatólagosan és tétlenül azokat a kísérleteket, amikor a dogmatizmus elleni harc örve alatt egyoldalúan akarják értékelni pártunk forradalmi hagyományait, a szocializmus győzelméért vívott harcának sikereit, felnagyítják fogyatékosságainkat és lenézik kétségtelen szemmel látható sikereinket. Azt mondanánk, hogy ideológiai munkahelyeinknek — és közöttük elsősor ban a Pártfőiskola munkakollektíváinak — kötelessége a párt történetét megtisztítani a torzulásoktól, amelyekre a múltbari került sor, hogy világos, hamisítatlan megvilágításban teljes mértékben megmutatkozzék pártunk rendíthetetlen harca, amelyet a munkásosztály s a nép ügyéért vívott. Emellett újból ismétlem, arra kell törekednünk, hogy az elmélet a legszorosabb kapcsolatban' álljnn a gyakorlattal. E lenini követelmény különösen ma. amikor fejlett szocialista társadalmat építünk, igen sürgős. Amikor a fő követelményekről beszélünk. amelyeket pártunk ma tagjaival, és elsősorban funkcionáriusaival szem ben támaszt, szeretnék kiemelni még egy fontos jellegzetességet, amelyet az S£KP XXII kongresszusán Hruscsov elvtárs a következő szavakkal fejezett ki: „Mélységesen értelmezni és szuretni az emberek körében végzett élő munkát". Az elmúlt évek folyamán e téren Is sokat tettünk. Ezen semmit sem változtat azoknak az ellenkező nézete, akik megszokták, hogy a népre indívidliiallzmusuk magaslatáról tekintsenek és hajlamosak arra, hogy maguk szerint ítéljék meg a pártot. Tény az. hogy a párttagok és funkcionáriusok százezreinek i8z emberek körében végzett aktív, mindennapos munkája nélkii' hazánkban nem bontakozott volna kl az emberek kezdeményezése, részvételük a társadalmi és gazdasági életben, nem r.ra'ott volna győzelmet a szocializmus Ezzel természetesen egyáltaian nem azt akarom mondani, mintha ma már a párt és a dolgozók szoros kapcsolata elmélyítésének és megszilárdításának feladata nem volna a legnagyobb mértékben időszerű. Ez állandó feladat, amelyet teljesítenünk kell mindaddig, míg a párt párt lesz. Minél igényesebb és bonyolultabb feladatokat oldunk meg, annál fontoiabhá válik e követelmény. Ezért helyezünk súlyt arra is. hogy minden pártfunkcionárius a tömegek nevelője és szervezője legyen, mentesüljön mindattól, ami eltávolíthatja őt az emberektől. törvényesség és a párt alapelvei 1949— 1954 közötti években történt megsértéséről lefolyt tárgyalásai újból bebizonyították pártunk politikai fejlettségét és érettségét. A személyi kultusz ártalmasságának széles körű megvilágítása a pártszervezeteket még szorosabban a Központi Bizottság köré tömörítette és fokozta a párttagok felelősségérzetét az egész pártért, a XII. kongresszus feladatainak teljesítéséért. Pártunk XII. kongresszusán Antonín Movotný elvtárs hangsúlyozta, hogy a gazdasági kérdésekke' együtt fő feladatunk megoldani az '.deolőgia kérdéseit, az emberek kommunista nevelésének problémáit. A kongresszus eme alapvető irányelvének kidolgozásával a Központi Bizottság az év második felében egyik plenáris ülésén fog részletesen foglal kőzni. Engedjék meg. hogy e kérdések kel kapcsolatban néhány megjegyzést tegyek. Elsősorban a személyi kultusz következményeinek leküzdésével kapcsolatos kérdésekre gondolok, amelyekkel ez év áprilisában a XII. kongresszus ösztönzésére pártunk újból behatóan foglalkozott, a Központi Bizottságtól Kijelentem elvtársak, pártunknak ez az intézkedései további fontos lépés volt, és nem az első lépés, amint ezt a sorainkban levő különféle radikálisok is állítani igyekeznek A személyi kultusz következményeinek leküzdésére a Központi Bizottság az egész párt erőfeszítését már a X kongresszus óta összpontosította. különösen az 195B. évi országos konferencia óla, mikor az SZKP XX. kongresszusának eredményeiből levontuk a tanulságot a mi pártunk számára. Ebben az időben pártunk szorgalmasan elemezte a múlt évek eseményeit, a nehézségek és munkafogyatékosságaink mélyére hatolt, s e kérdések ismeretével arányban helyrehozta a hibákat és egyengette az előrevezető utat. Pártunk megfontolt eljárásának eredménye nemcsak az volt, hogy nem engedtük a múlt hibáinak társadalmunk megbomlasztására való felhasználását bárki által Is A párt pozitív munkájával ezekben az években népünket legnagyobb történelmi győzelmére, a szocializmus teljes győzelmére vezette. Ezért elutasítjuk azokat az egyes hangokat. amelyek a párt megfontolt és legnagyobb mértékben felelősségteljes eljárását a hibák késedelmes és kelletlen helyrehozásaként igyekeznek feltüntetni, az 1957—1960 közötti éveket, a nép és társadalom kezdeményezése páratlan kibontakozásának éveit valamilyen megtorpanás időszakaként akarják feltüntetni. Emellett azt akarják hangoztatni, hogy a XII. kongresszus és a párt Központi Bizottságának ez évi áprilisi plenáris illése jelentette csupán a személyi kultusz következményei felszámolásának kezdetét. Az ilyen nézeteket nem lehet másként minősíteni, mint a párt nagy munkájának rágalmazásaként. A párt XII. kongresszusának kulcsfontossága abban rejlik, hogy értékelte pártunk ama erőfeszítésének eredményeit, amellyel társadalmunk életében a lenini alapelvek felújítására törekedett, ösztön zést adott a szocialista törvényesség terén elkövetett hibák végleges helyrehozására és egyúttal kitűzte a párt további munkájának pozitív lenini irányvonalát. A XII. kongresszus nem volt késői kez dete a személyi kultusz maradványai felszámolásának, hanem ellenkezőleg kifejezte azt, hngy a párt irányította hatéves megújhodási folyamat következtében ma társadalmunk életében döntő súlya van a lenini szellemnek. E kérdéseket végig kellene gondolniuk mindazoknak, akik még nem értették meg a párt elvi állásfoglalását, amikor pedig holnapunkról, jövő feladatainkról van szó, elfordítják tekintetüket és inkább visszanéznek. Nem arról van sző, hogy nem akarunk tanulságot keresni a múltban. Feltétlenül szükségesnek tartjuk a kérdések és jelenségek történelmi szemléletét. Igaz. hogy egy pillanatra ..em szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jelen történetének kialakítására vagyunk hivatottak. S az igazi kommunistákat mindig éppen az tette erőssé, hogy előre néztek, semmi sem homályosíthatta el éles szemüket, nem estek rabul az emberi erűt sorvasztó, lefegyverző hisztérikus láznak. Sajnos, be kell ismernünk, hogy vannak egyes egyének a pártban is. akik nem maradtak mentesek e zavartól, ingadoznak, különféle helytelen nézetek hatása alá kerülnek, sőt ők maguk is ilyen nézeteket találnak ki. E nézetek közül nem egy nem is különbözik a burzsoázia táborából hallalszó ellenséges nézetektől. »őt kiegészítik a pártunk és rendszerünk ellen folyó ellenséges propaganda fegyvertárát. E nézetek eléggé gyakran olvashatók különféle folyóiratokban. elhangzótok a szlovákiai újságírókongresszuson, de a csehszlovák írókongresszuson is. Nem szeretnék e kérdésekkel túl részUtesen foglalkozni. Az ehhez hasonló hangokra nemrég Novotný elvtárs adott elvi választ kassai beszédében, amellyel Központi Bizottság elnökségének egyértelmű álláspontját fejezte ki. Meg kell mondani, hogy beszédéi dolgozóink szinte megkönnyebbüléssel fogadták. Erről tanúskodik számos felszólalásuk a nyilvános gyűléseken, s az a sok levél is, amelyet a Központi Bizottságra érkeznek, és amelyekben az elvtársak joggal fennakadnak egyes felszólalások és cikkek felett. Hisz e cikkekben már igen gyakran nem a szocialista társadalom bázisán folyó vitáról, véleménycseréről van szó, hanem egyem támadják azt, ami a legalapvetőbb — a párt lenini alapelveit, társadalmunkat, a Központi Bizottság határozatait és a vezető pártszerveket. Ezek a nézetek a kispolgári radikalizmus megnyilvánulásai, számos esetben a pártfegyelem súlyos megsértését jelentik. ' Vegyük például azt az állítást, hogy az 1956-tól a XII. kongresszusig eltelt időszak elfecsérelt idő volt, semmi sem történt benne. Már jellemeztem ezt az időszakot, s a benne elért nagy ered ményeket. Mint elfecsérelt időről beszél ni róla politikai vakságot jelent, fennhéjázó semmibevevését a párt és a nép uagy munkájának, anélkül, hogy elhall gatnánk, hogy ezekben az években még különféle nem jó jelenségnek, a szemé nük. Nem szégyennek, hanem büszkeségünknek tartjuk, hogy a párt és a nép szilárd állásfoglalása folytán a nemzetközi reakció országunkat illetőleg az ötvenes évek második felét kénytelen elfecséreltnek tekinteni. Tudjuk, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolatban milyen reményeket táplált a reakció, s mennyire felsült velük. Vagy nézzünk egy másik kérdést. Találkozunk azzal a jelszóval, hogy „teret kell kiharcolni a szabad alkotómunkához". Egyes cikkírók e szabad térért folyó győzelmes harctérnek a III. írókongresszust jelölik meg. Mit gondoljunk e balga kijelentésekről? Ogy tűnik, hogy egyesek olyan érdemeket tulajdonítanak maguknak, amelyekkel nem rendelkeznek, mégpedig — amint ez szokásos — természetesen a harc után. Ha már mellőzöm a kérdést, hogy tulajdonképpen ki ellen kellett kiharcolni a szocialista társadalomban a szabad alkotómunka terét, meg kell mondanom, hogy minden akotómunkához a teret a burzsoázia vereségével és a szocializmus győzelmével a párt vívta ki a munkásosztály és a dolgozók élén. Számtalan tény mutatja, hogy ez a tér éppen az utóbbi években mennyire bő vült s milyen széles mértékben kibontakozott benne a nép kezdeményezése. Es ami az egyes író elvtársakat illeti, akik e teret csak most „hódítják meg", meg kell mondani, hogy e tér elfoglalására a párt nemegyszer felhívta őket, inert sokan közülük gyakran hiányoztak e térből. Hallatszanak egyes olyan hangok is. hogy ina rz írók 1 válnak társadalmunk vezető eszmei központjává, ők a jövő komoly helyzetének a szocializmussal folyó gazdasági versenyben, erejét törvényszerűen ideológiai területre összpontosítja. A Nyugaton azt remélik, hogy legalább itt' találnak olyan réseket, amelyeken át beférkőzhetnek hozzánk. Tanúi vagyunk az imperialista körök törekvéseinek, hogy a burzsoá ideológiával beférkőzzenek hozzánk, ingadozást keltsenek az emberek körében, felélénkítsék nálunk a kapitalista múlt csökevényeit. Az ;Ilenség ebbe az ..eszmei harcba" a legkülönfélébb eszközöket veti be, a legkülönbözőbb módszerekhez folyamodik az arcátlan rágalmaktól a ravasz csalétekig. A Nyugatnak e törekvéseire a szocialista világ és azon belül mi. a mi pártunk egyértelmű választ adott. Az ideológiák békéi, együttélése elképzelhetetlen és- nem lehetséges, elutasítjuk, mint a fegyverletételre való ajánlatot. Meg vagyunk győződve rendszerünk és eszményeink fülényéről. Az eszmék egymás mellett élését elutasítjuk, sőt ellenkezőleg, fokozni fogjuk harcunkat a burzsoá gondolkodás és erkölcs ellen, azt könyörtelenül leleplezzük, támadni fogjuk és szétzúzzuk. A burzsoá ideológia elleni harc széles skálájú problémáival a múlt napokban behatóan foglalkozott az SZKP KB plenáris ülése. Maradéktalanul állást foglalunk az SZKP KB plénumáuak érett és tudományos következtetései mellett és azonosítjuk magunkat velük. Ogy vélem, ezért nem szükséges, hogy ma teljes szélességében kifejtsem e kérdéseket. Szeretnék még néhány megjegyzést fRlderítűK míg ,fűzni nemzeteink a csehek és szlovákok kölesünüs viszonyához. Novotný elvtárs vatív módon a már elérteket védelmezik Ez nem má.i, mint azoknak az egykori kijelentéseknek változata, amelyek sze rinl az író a nemzet lelkiismerete. Hazánkban az ilyen nézetek számára sincs tér és hiábavaló érte harcolni, mert ez a harc a párt vezető szerepe ellen, társadalmunk érdekei ellen irányulna. A nemzet lelkiismerete, társadalmunk vezető eszmei központja egyedül a marxizmus—leninizmus tanaival felfegyverzett munkásosztály pártja lehet. S az író csak annyiban válik a nemzet lelkiismeretévé. amennyiben azonosítja magát a munkásosztállyal és a kommunista párttal. ló volna, ha egyes író elvtársak s még inkább a különféle közírók, akik olyan szívesen beszélnek az írók nevében, jobban behatolnának a nép életébe, mélyebben elsajátítanák a marxizmus— leninizmust, hűvösebb fejjel tárgyalnának és forróbb szívvel dolgoznának. Amikor a párt a helytelen nézetekre reagál, egyes emberek szándékosan azt terjesztik, hogy a párt az értelmiség ellen támad lebecsüli az értelmiséget, s ilyen durván meghamisítják pártunknak az értelmiség iránti általánosan ismert viszonyát. Igyekeznek táplálni az értelmiség felsőbbrendűségéről, kizárólagos helyzetéről alkotolt kispolgári elkassai beszédében rámutatott egyes né zetekre. amelyek az utóbbi időben e kérdéssel kapcsolatban felmerültek pártunk Központi Bizottsága áprilisi plénuma eredményeinek megtárgyalásával összefügg "sben. Azzal kapcsulatban, hogy a párt nyíltan elítélte a személyi kultusz időszakában a nacionalista csökevények elleni harcban előfordult helytelen módszereket, Szlovákiában egyes olyan hangok hallatszottak, amelyek megkísérlik általában támadni a párt nemzetiségi poltikáját és a régi nacionalista elgondolásokat érvényre juttatni. Ezek a hangok, amelyekre tegnapelőtt Dubček elvtárs részletesen válaszolt, a nyu' at-szlovákiai kerület kommunistáinak aktíváján és más elvtársak is reagáltak rájuk, — néhány kongresszuson és konferenciákon elhangzott felszólalásokban és cikkekben fordultak elő. Milyen nézetekről van szó? Olyan kísérletek ezek. amelyekkel bagatellizálni akarják a pártnak a naciunalizmus elleni harcát, sőt azt a személyi kultusz maradványainak egyikeként igyekeznek feltüntetni. Olyan következtetések ezek, amelyek szerint nálunk tulajdonképpen sohasem volt burzsoá nacionalizmus. Ez az egyik oldala ezeknek a felszólalásoknak. A másik oldalát azun alapvető átalakulások erős lebecsülése jelentetképzeléseket. Ezért újból megismétlem a (e am

8, kre S

zi

0¥

ákiában 1945 óla ke XII. konaresszusnak azt a megatiapita.. ľ: t, ... íllqminnl „ált n'i j eitl. r/ll ú, kezdve az alapszervezetekig. A Központi [ lyi kultusz idejéből származó módsze Bizottság májusi ülésén megállapította, j reknek és tévedéseknek voltunk tanúi, hogy a pártszervezeteknek a szocialista annak ellenére, hogy harcoltunk elle XII. kongresszusnak azt a megállapítá sát. hogy teljesen megbízunk értelmiségünkben, társadalmunk fontos alakulatának. a párt elsőrendű segítőtársának tartjuk. Alkotó értelmiségünk zöme népünkkel és a munkásosztállyal szoros kapcsolatban áll és vele halad. Ez azonban nem jelenti azt. hogy szemet hunyhatunk egyes emberek közömbös állásfoglalása felett a párttal és a oéppel szemben. Nein hunyunk szemet efelett épp úgy, mint ahogy nem értünk egyet és ellenezzük értelmiségünknek és az értelmiség munkájának általánosságban való elítélését. Helytelen volna az is, ha az írók kongresszusán elhangzott egyes felszólalásokkal. vagy kijelentésekkel szemben elfoglalt bíráló álláspontunkat úgy értelmeznék, hogy elítéljük a kongreszszust. A Kiizpunti Bizoltság májusi plenáris ülésén megmondottuk, hogy az írók kongresszusát olyan lépésként értékelhetjük, amely hozzájárul az irodalom szerepének növeléséhez és elmélyítéséhez életünkben, az emberek kommunista ne'-Mésének folyamatában. A kongresszus figyelmének előterében a társadalmi kérdések állottak. A kongresszus egészében azt az akaratot fejezte ki. hogy rendet teremtsenek valaine nyi, az irodalom fejlődését gyengítő irányzattal, a dogmatizmussal és a liberalizmussal, elutasította a szocialista Ideológia egymás mellett élését a burzsoá ideológiával. Emellett természetesen látnunk kell, hogy az írókongresszus elsősorban a múltba tekintett vissza, és az ügy kárára csak keveset foglalkozott az írói munka jövő feladatainak és alkotó irányzatának körülhatárolásával Tudatában vagyunk, hogy irodalmunk ériékelésében a művészi alkotások, az alkotó művészi munka és annak eredményei lesznek döntőek. A kongresszusban értékeljük azt a pozitívumot, amelyet eredményezett és ami társadalmunk fejlődését szolgálja. Mondhatjuk. hogy a kongresszuson elhangzott legjelentősebb felszólalásokat a kérdések helyes megközelítése jellemezte. Másrész! azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy sok író a folyóiratokban és újságokban nem veszi tudomásul a kongresszus pozitív eredményét, s a kongresszus fő eredményének éppen az ott elhangzott helytelen és hisztérikus kijelentéseket tartja Hisszük, hogy író elvtársaink ennek fokozatosan tudatára ébrednek és nem engedik a kongresszus eredményeit önkényesen kiforgatni. Ma. amikor a világimperializmusnak a legcsekélyebb reménye sem lehet arra. hogy a szocialista világot fegyveres erővel semmisítse meg és tudalában van rül! sor az államjogi változásokról és a szlovák gazdaságnak, mint önálló, kerek gazdasági egésznek átépítéséről szóló mérlegelésekkel együtt. Nagyjából ez a dolog lényege. A Központi Bizottság májusi ülésén megmundottuk, milyen álláspontra he lyezkedünk ezekben a kerdésekben. A Küzpuntl Bizottság és végül az egész párt is elítélte azt, hogy a múltban a nacionalizmus és a nacionális korlátoltság elleni harcot adminisztratív módszerekkel folytatták, hogy politikai hibákat helytelenül kartevésnek minő sítettek. A Központi Bizottság már intézkedéseket tett, hogy a párt és az állam történelmének egyes esemenyeit átértékeljék, mert a személyi kultusz időszakában azokat nyilvánvalóan nem a történelmi igazság szerint Ítélték meg, hanem a szükséglet szerint módosították. A nacionalizmus bírálatai fellétlenül mentesíteni kell minden helytelen vonásától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a burzsoá nacionalizmus pártbírálata mag vában nem volt jogos. A burzsoá nacionalizmus társadalmunknak kunioiy károkat okozott és abszurdum azt állítani, hugy nem létezett. Ezért a Központi Bizottság is ajánlotta azoknak a szlovák elvtársaknak, akiket azelőtt jogtalanul büntetéssel sújtottak, bíróságilag elégtételt adni, felújította párttagsagukat, de semmit sem változtatott a burzsoá nacionalizmus jogos pártos bírálatának lényegén. Hibuik és bűnösségük mértékét azáltal fejezte ki, hogy megerősítette előző határozatát, miszerint ezeket az elvtársakat megfosztotta a párt Központi Bizottságában való agságuktól. Ami a nemzetiségi kérdés megoldásában való további eljárásunkat illeti, a gyakorlatból Indulunk kl, amely meg mutatta, hogy a párt eddigi eljárasa helyes volt és hozzájárul a proletár nemzetköziség alapelveinek megszilárdításához népünk tudatában. Emellett Lenin hagyatékából indulunk ki, aki a szocialista nemzetek közötti kapcsolatokban a nacionalizmus maradványai leküzdésének fő útjaként Marx .,Világ proletárjai egyesüljetek" jelszavát hangsúlyozta és kiemelte a nemzetek közele dését elősegítő feladatokat. Pártunk nemzetiségi politikájának gyakorlata is megerősíti, hogy a burzsoá nacionalizmus elleni, de ugyanakkor a sovinizmus elleni harc legbeváltabb formája minden szakaszon következetesen síkraszállni a pozitívumokért, azért, ami hozzájárul a kölcsönös bialoin elmélyítéséhez és nemzeteink közeledéséhez, mindazért, ami a szocialista építés időszakában, főként Szlovákia iparosítása folyamán született. Ebben rejlik a nemzetiségi kérdés megoldásának dialektikája, hogy a szocialista nemzetek közeledésére mindegyikük fejlődésének útján kerül sor. Szeretném még hozzáfűzni, hogy a nacionalista irányzatok elfojtásával egyidejűleg ugyanolyan könyörtelen harcoí kell folytatni a cseh sovinizmus megnyilvánulásai ellen is. amely nemzeteink kapcsolatainak fejlődését épp úgy nem szolgálja, mint a szlovák nacionalizmus A cseh sovinizmus támaszpontja egyszer s mindenkorra megsemmisült a cseh burzsoázia veresége folytán. Az 1948. évi februári győzelem keresztülhúzta a Benes-féle cschszlovákizmust, a szlovák nemzet nemzeti szocialista lealázását, aminek februárig még tanúi voltunk. E sovinizmus egyes megnyilvánulásai azonban mindeddig nem tűntek el teljesen. Találkozunk velük bárhol, például a központi hivatalok dolgozóinak a szlovákiai kerületek szükségletei Iránti viszonyában. Ott, ahol csak a legcsekélyebb jelét látjuk ennek, nem szabad eltűrnünk, hanem ellenkezőleg, könyörtelenül harcolnunk kell e megnyilvánulások ellen. Nincs azonban a világon még két olyan nemzet, amely népra|zilag, nyelvileg és egyébként is olyan közel állna egymáshoz, mint nemzeteink — a csehek és a szlovákok. A legújabb időben ehhez járul még az a tény, hogy ina mindkettő szocialista nemzet Ezért minden fellételünk megvan ahhoz, hogy a nacionalizmus és a sovinizmus mérges dudváját gyökeresen kiirtsuk. Hendrych elvtárs beszéde további részében a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista országok kölcsönös g'azdasági együttmúküdése néhány kérdésével és gazdaságunk fő feladataival foglalkozott. Majd így folytatta: Ideológiai munkánkban is nyomatékos súlyt kell helyeznünk a társadalmi tulajdon iránti viszony erősítésére, a szocialista fegyelem szilárdítására, az igényesség és felelősség növelésére. És nyíltan megmondjuk, ezen erőfeszítés sikereinek kezdetét a pártban, a párt úf alapszabályzatának, a demokratikus centralizmus elvének következetes érvényesítésében kell keresnünk. Nem engedhetjük azt. hugy a párt egységes eljárását bárki, bármikor megzavarja. Nyilvánvalóan nem véletlen az, hogy az utóbbi időben akadtak emberek, elvtársak is, akik a pártélet- alapvelő normál felett bölcselkedni kezdtek, mégpedig nem a párt talaján, hanem mindjárt piacra viszik e kérdéseket, küzzéteszik egyes koinmunii.ta szerkesztők engedékenysége folytár a sajtóban is. Konkrétan a pártfrgyelemről szóló egyes mérlegelésekre gondolok. E cikkek szerzői azon elmélkednek, mi a pártfegyelem, és arra a következtetésre jutnak, hogy megengedhető a párt eme egyesítő alapelve alóli kibúvás, ameny-'

1 nyiben a kérdésekről személyesen más nézetük van. Végeredményben ez nemcsak erre a konkrét kérdésre érvényes. Sajtónkban és máshol Is eléggé gyak in találkozhatunk más nézetekkel is amelyek ellenkeznek a párt irányvbnalaval, túllépik a vita határait és nem tarthatjuk jószándékú bírálatnak sem. E nézetekről azonban nem hallgathatunk. Senkinek közülünk, kommunisták köziil nincsen joga hallgatni a fogyatékosságokról, belenyugodni a hibákba. Széles terel adunk a bírálatnak és az önbírálatnak. Ez azonban nem jelenti, hogy hallgatni fogunk azokról a nézetekről, amelyek elhagyják a párt pozícióit. M indenki felelőssége tudatában gondolja meg. hova céloz bírálatával. A vitának és a bírálatnak is megvannak a határai, amelyeket társadalmunk érdekei szabnak meg, s ebben a tekintetben pártunk szilárd, nem ismer sem engedékenységet, sem habozást. De nemcsak ľeirújt bírálatról van sző. Sem a sajtónkban, sem a propagandánkban nem szabad, hogy a bírálat miatt minden másról megfelelkezzünk. Anélkül, hugy enyhíteni akarnánk a bírálat hangját, sokkal nagyobb mértékben kell hatnunk a jő példák kiemelésével. Ma azonban olyan a helyzet, mintha egyes folyóiratokban szégyellnének sikereinkről, dolgozóink jelentős tetteiről írni és beszélni. Aki az életet maga körül egyoldalúan látja, csak a fogyatékosságok szempontjából, vagy amint halljuk, csak abból a szempontból, hogy milyen messze vagyunk kitűzött céljainktól és eszményi elképzeléseinktől, ez olyan légkör kialakítását jelenti, mintha nálunk semmi sem lenne ami érne bármit ls. Es ez nem igaz. Bizonyíték van rá ezerszám. Éppen a múlt napokban Tachov vidékén jártam, az állami gazdaságok fiatal dolgozói közüli, tegnapelőtt pedig Novotný elvtárshoz jöttek a kralupyi Kaucsukgyár fiatal építői örömteli jelentésükkel. Minden bizonynyal nem olyan emberek ezek, akikért szégyenkeznünk kellene. Példamutatásuk, szívós, céltudatos, konkrét munkájuk, amelyet gyakran nehéz feltételek között végeznek, óriási n?velőerőt rejt magában. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezt nem lehet nem látni. Sokan tanulhalnának e fiúktól és leányoktól abban is, hogy — képletesen szólva — a nehézségektől és akadályuktól nem lehet nem látni, sőt még le is becsülni azt a nagy müvet, amely kezünk alatt nő fel. Hendrych elvtárs beszéde végén megismételte azt a kívánságát, hogy Pártfőiskolánk továbbra is és egyre nagyob sikerrel teljesítse a párt szükségletei nek megfelelően fontns küldutésél — a párt száméra olyan funkcionáriusokat készítsen elő akik magas színvonalon elsajátították a marxizmus-leninizmus tanait, akik eszmeileg szilárdak, a párthoz hűek, a párt irányvonalának megvalósításáért rendíthetetlenül dolgoznak. 1963. június 30. • ÚJ SZÖ 5 i