Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-22 / 170. szám, szombat

TANULSÁGOS BEMUTATÓ A ZSELÍZI DAL- ÉS TÁNCÜNNEPÉLYRŐL NEM CSALÓDTUNK. A zseltzi dalés táncünnepélytöi ez idén ls megkaptuk azt, amit vártunk. Sőt a be mutató kissé várakozásunkat is fe lúlmúlta. Az utóbbi hetek és hónapok több sikertelen rendezvénye után ugyanis nem tápláltunk vérmes reményeket. Titkon arra gondoltunk: — hátha kimerültek az együttesek, hátha valóban Időszerűtlen a műkedvetés, hátha előtérbe került a televízió... A mérsékelt várakozás azonban ezúttal feleslegesnek bizonyult A zselízi dal- és táncünnepély színvonala nemhogy nem csökkent, de az utóbbi évekhez viszonyítva több vonatkozásban emelkedett. Volt időszak, amikor a dal- és táncünnepélyek azt a benyomást keltették: igen a műsor szép és Jó, de mintha egy helyen topognának, mintha évről évre ugyanazok a számok ismétlődnének. A javulást első ízben tavaly és tavalyelőtt tapasztaltuk, amikor a műsort — az előbbi évektől eltérően — már nem ömlesztve, hanem librettóra építve mutatták be. E kezdeményezésre úgy tekintettünk, mint színvonalemelésre és mint a továbbfejlődéshez vezető útra. Mindenben természetesen ez a műsorforma sem elégített kl. Hiányoltuk az újat, a ma is élő műsorformákat, a műkedvelő tevékenységet jobban kifejező szélesebb színskálát. Arra gondoltunk: Jó, jó, az összeállítások is szépek, Jók. De megelégedhetünk-e ennyivel? Ez lenne a végső állomás? ... Nem kellene-e a népművészet mellett a műkedvelésben elevfenen élő többi műsorszámokból is színpadra vinni? A gondolatot azzal hessegettük el, hogy a népművészeti és modern műsorszámokból álló összeállítás vegyes felvágott lenne, megbontaná a dalés táncünnepélyek népművészeti jellegét. Most ugyanezt mondjuk. Továbbra is az a véleményünk, hogy a kettőt nem lehet összekeverni, az egyiket a másik rovására nem lehet előtérbe helyezni. Mivel azonban a maga nemében ennek is, annak is megvan a csöppet sem lebecsülhető szerepe, úgy véljük, megfelelő időben, megfelelő körítéssel mértékletesen adagolva mégis csak megfér egymás mellett mindkét müsorforma anélkül, hogy megbontanák egymás jellegét. A lényeg tehát: vigyázni mikor, miből mennyit... Erre egyébként Zselíz most élő példát szolgáltatott. Az ugyanis, amire eddig csak gondoltunk, de amit igyekeztünk elhessegetni, a zselízi bemutatón testet öltött: a népművészeti .számok mellett operett és táncdalokat, korszerű társastáncokat, és dzsesszzenét is bemutattak. Bántott ez az ötvözet? Megbontotta a dal- és táncünnepély népi Jellegét? Nem! A műsorszámok egységes és arányos adagolása révén nem hogy kevesebbett, !de többet kaptunk mennyiségileg és minőségileg is. TULAJDONKÉPPEN három műsoregységet láttunk. Első nap a fentebb említett, újszerűnek tekinthető vidám esztrádműsort, másnap a Tavasz, nyár, ősz, tél című összeállítást, majd utána délután — mintegy három óra hosszat — a kizárólag népművészeti műsort mutatták be. Az egymástól eltérő műsorformák nemcsak hogy nem keveredtek és nem rontották egymás értékét, hanem — mivel ízelítőt adtak ebből is, abból is — kiegészítették egymást, lekötötték az érdeklődést, és lehetőséA dal- és táncünnepély nézői... get adtak az összehasonlításra: döntsön a néző, melyik jobb, melyik értékesebb. Mint annyiszor, ezúttal is egyik legdrágább műveltségkincsünket életben tartó és csillogtató népművészeti számok aratták a legnagyobb sikert. Mit mondhatunk még? Azt, hogy nem baj, ha kezdeményezünk, ha kísérletezünk, ha a dal- és táncünnepélyeket is új színfolttal gazdagítjuk. Csupán arra ügyeljünk: a műsorok összeállításánál milyen mértékben engedünk teret az egyiknek, és hogyan mentsüi^meg, milyen Színvonalon tartsuk életben és mutassuk be Üvegestánc... immár klasszikus értékeit a másiknak. A bemutatón mintegy 700 szereplő vett részt. A műsort a kedvezőtlen időjárás ellenére is több ezren tekintették meg. E tény önmagában is válasz a műkedvelés és a dal- és táncünnepélyek értékét lebecsülőkr.ek arra a kérdésére, kell-e a műkedvelés vagy nem? Szerintünk kell, és kell azok szerint ís, akik önfeláldozó munkával részt vesznek a mozgalomban és akik örömmel nézik a nem világot rengető, de sok tekintetben nagyon Is hasznos műsorokat. A MŰKEDVELŐ MOZGALOM, amint erről most is meggyőződtünk, azonkívül, hogy résztvevőinek számát tekintve Is nagyon megnőtt, — új formákat és módszeréket teremtve, önmagát újjá és újjá szülve — tartalomban és minőségben is jelentősen gazdagodott. Mi mást bizonyít mindez, mint azt: a műkedvelésnek nemcsak volt és lesz, de ma is van hivatása és szerepel BALÁZS BÉLA BODOR P Ä L (RNK): Mt A VERSRŐL A csillagok ha semmit sem akarnak, akkor is vannak — de te, ha mit sem akarsz önönmagadtól, mehetsz halottnak — A dombok — érett táblák — sárgaréz lemezei egymás mögé ragyognak, mint szép nő mellére feszülő aranyos-pikkelyes páncél — de te, ha nem látod hasonlatokban a világot ás a tárgyról csak a tárgy neve jut eszedbe és csók közben csak a birtokbavétel és munka közben csak a pénz — ~ mehetsz halottnak. "A koreográfia az életből ellesett szép mozdulatokat műveli összhangban, tudatosan, és minden ember mozdul néha űgy — munka közben, csók közben, vagy egyszerűen, amint felugrik a buszra — hogy táncba-illő a mozdulata; A költészet a gondolat költői mozdulatait gyűjti össze: amint a néphez s az igazhoz lábujjhegyen ágaskodunk, amint a szomorúságban lehanyatlunk, amint vidámodunk — én űgy érzem, minden ember verset gondol néha, verset érez néha — ha mit sem akarsz magadtól, ha a tárgyról csak a neve jut az eszedbe, ha az aszfaltot, a Város talpát sose nézed hasonlatok tükreiben, ha sosem vagy költő a munkában, a csókban, az utcán — mehetsz halottnak. GOETHE, HUGÓ ÉS ÉLUARD BELORUSZ NYELVEN (Prandl Sándor felv.) Sztyepán Lihogyijevszkij az idősebb belorusz költőnemzedékhez tartozik és a húszas években kezdődik irodalmi pályafutása. Versei megérdemelten népszerűek a belorusz olvasók körében. A költő az utóbbi években sokat foglalkozik műfordítással. Minszkben a közelmúltban látott napvilágot versgyűjteménye: Aggodalmak nyírfakosara címen. A kötetben a költőnek nemcsak a különböző években írott versel kaptak helyet, hanem műfordításai is, köztük Goethe és Heine legismertebb versei. Lihogyijevszkij szívesen fordít francia verseket is: Vidor Hugót. Teophile Gautler-t, Baudelalre-t, Verlalne-t. Kötetét Paul Eluard Szabadság és Luis Aragon A pári költője című verse zárja be. VISCONTI TERVEI A PÁRDUC UTÁN A párizsi Les Lettres francaises jporges Sadoul hosszú beszélgetését tözli Luchino Viscontivel, a kitűnő ilasz rendezővel, aki A párduc című •egény megfilmesítésével megnyerte i cannesi fesztivál aranypálmáját. V Fehér éjszakák és a Rocco rendelője elmondotta, hogy Palmiro Togiatti hosszú elismerő levelet Irt neki. Jövendő terveivel kapcsolatban Vis•.onti kijelentette; egyszer már megliúsult a terve, hogy megfilmesítse 'roust regényciklusának egy részét, le azért nem mondott le végleg teréről és reméli, hogy egyszer még ok kerülhet rá. Jelenleg a József és ivérei című bibliai filmen dolgozik; ízt Dél-Egyiptomban forgatja majd. 'elkérték Camus Közöny című mű'ének megfilmesítésére is. „Szánt izándékkal talán nem választottam 'olna ezt a témát — mondotta Vis:onti —, de nem tudtam ellenállni, mikor felkínálták". A SZEMÉLYI KULTUSZ csökevényeit az emberek gondolkodásában nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. Az iskolaügyet illetően több kérdést érintettek már a sajtó hasábjain, s ezek mindegyikénél hangsúlyozni kell, hogy Jóindulattal, alapossággal, átgondoltsággal és következetességgel a felmerülő kérdések mindegyike megoldható. Az utóbbi években sok szó hangzott el a szlovák nyelv tanításáról is. Erről szeretnék az alábbiakban néhány szót szólni. Az az érzésem ugyanis, hogy a túlzásoktól Itt sem vagyunk mentesek. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy iskoláink a tanulóknak általános műveltséget hivatottak nyújtani, és ezért minden tantárgyat egyenlő mértékkel kell mérni, és egyiket sem hangsúlyozhatjuk túl a másik rovására. Senki sem feszegette például, hogy az anyanyelv tanításában ls jelentős hézagok vannak. A nyelvismeret, a nyelvi búrok, tartalom nélkül keveset ér. A nyelv is komplexum, nem lehet csak egyes öszszetevőit kiemelni a többi rovására. S mi ezt gyakran csináltuk. Fetisizáltuk a beszédkészséget, lemondtunk a gramatikáról, helyesírásról, fogalmazásról, illetve ezeknek minimális jelentőséget tulajdonítottunk. Márpedig ezek egyike sem mellőzhető. S éppen a szaktudás hangsúlyozását illetően sem. Világviszonylatban vita tárgyét képezi az élő, idegen nyelvek tanítása. Volna a szlovák nyelv tanításával kapcsolatban néhány szerény véleményem. Először meg kell teremteni az előfeltételeket és utána vizsgálni az eredményeket. Tíz év alatt alig született módszertani segédkönyv, amely a nyelvtanítók számára támpontot nyújtana. A pedagógiai institútot kivéve nem adták elő — a magyar iskolákon tanítók részére —' a szlovák nyelv módszertanát. Tankönyveink nem épültek szervesen az előző évfolyamok szókincsére, hanem vaktában hihetetlen határidő alatt csaptuk össze, hogy valamit adjunk a tanulók kezébe. A 12. évfolyam számára elkészült például a magyar irodaiA jobb eredményekért mi olvasókönyv, de eredeti formájában nem került kiadásra, kimondottan szöveggyűjtemény jelleget öltve adtuk a tanulók kezébe. De visszatérek a szlovák nyelv tankönyveihez. Az utóbbi két évben javulás tapasztalható a második, harmadik, negyedik évfolyamok szlovák tankönyveinél, ahol már külön jelöljük az aktív és passzív szókincset. A tanítási módszereket azonban nem lehet uniformizálni, rendeletekkel előírni, mert ezzel fékezhetjük a tanítók kezdeményezőkészségét, alkotó tevékenységét. A második fellépő évfolyamban a direkt-praktikus módszerre épített szlovák nyelv tankönyvének elgondolása Jó. A gyakorlat azonban nem mindenben igazolja az elméletet, mert ez a tankönyv nagy szókinccsel és fejlett nyelvtechnikával rendelkező pedagógust kíván, hisz itt rakjuk le a nyelvtanítás alapjait. Milyen szörnyszülött alapokról beszélhetünk ott, ahol ilyen kérdések hangzanak el: Aká je kvet? Aký je dvere? Kde bol mamička? Pekná je dievča? és hasonlók. Elgondolkoztak-e már az illetékesek, hogy diferenciált tankönyvekre lenne szükség. Van olyan pedagógus, aki erősebb, van aki gyengébb mankót igényel. S van, aki bátran, mankó nélkül vezeti a direkt-praktikus-orális módszerrel a tanítási órát. Szükség lenne tehát, s el kellene ezen gondolkodnunk, hogy a tankönyvkiadás milyen módját válasszuk az egyes évfolyamok számára. AZ IRODALMI NEVELÉS problémájáról is néhány szót. Nem akar ez ömnentegetés lenni, mivel személyesen ezeknek a tankönyveknek a koordinátora vagyok. Leszögezhetjük, hogy ebben a nemben még tankönyvet nem adtak ki, de a hiba nem is ebben keresendő. Először abban, hogy bilingvisztikus emberre lenne szükség; a tankönyvek összeállításánál az egyszerűből kellene kiindulni és fokozatosan haladni az összetett felé. Mesék, mondák, gyermekversikék, népdalok lehetnének a kiinduló szövegek, melyeknek hasonló variánsai megtalálhatók az anyanyelvben is. S Így az anyanyelvi ismereteken keresztül el lehetne érni az emocionális hatást, és megvalósítható lenne az élménykövetelmény. Továbbá lehetővé kellene tenni, hogy az iskolák modern segédeszközökkel rendelkezzenek, a másodfokon pedig feltétlenül meg kellene valósítani a speciális nyelvi osztályt, ahol köztársaságunk plasztikus térképétől kezdve a létező színeS folyóiratokig minden

1 megtalálható volna. Ez is vonzaná a tanulókat. ILYEN FELTÉTELEK MELLETT az eredmények elérése bíztató. Véleményem szerint helytelen kategórikusan kimondani, hogy a szlovák irodalmat a hat—kilenc évfolyamokban anyanyelven tanítsuk. Fontosnak tartom az irodalom nevelői küldetését, de ha ezt a nyelvi burok nélkül képzeljük el, akkor is hibába esünk, mert a tartalmat hangsúlyozzuk a forma rovására. És nem utolsósorban szem előtt kell tartani azt is, hogy másodfokon az irodalmi nevelést csakis szolid irodalmi alapokon lehet elképzelni. Ezt pedig hol kapja meg a tanuló? Ha mi a nyelvkészség fejlesztését tartjuk domináló követelménynek — noha ez helytelen —, akkor szelektálnunk kell a tananyagot. Feltétlen elhagyni azt, ami már a szakműveltség kategóriájába tartozik, s inkább hozzáférhetővé tenni a köznyelv és az irodalmi nyelv színtjén álló alkotásokat, melyek érdekessé teszik — a tanulóknál — a szlovák irodalom tanítását, megszerettetik azt és állandó olvasóivá válnak. A szlovák irodalmat csak anyanyelven tanítani azt jelentené, hogy megfosztanánk a tanulót a nyelv ízétől, mivel sokszor a fordítások nem a legjobban tükrözik vissza azt, amit az író mondani akar. Hogy érzékeltessem, vissza lehet adni például Arany Toldiját fordításban, Kallnöiák Reštavrációját, — esetleg megközelítőleg. Mi arra törekszünk, hogy a tanuló idegen nyelven ls megtanuljon gondolkozni, ehhez pedig anyag kell. Szükséges továbbá az is, hogy központilag támogassák a csereakciókat, szervezzenek közös táborozásokat, brigádokat, hogy a tanulók a közvetlen érintkezés révén a nyári szünetben is mélyíthessék nyelvtudásukat. Végül még egy probléma, ami a nyelvismerettel szorosan összefügg. Az utóbbi években meglehetősen csökkent a magyar tannyelvű iskolán végzett tanulók felvétele a főiskolára. A felvételi bizottságok és a sajtó arra panaszkodnak, hogy a tanulók nem ismerik a szlovák nyelvet. Az 1950—53-as években olyan tanulók hagyták el a középiskolát, akiknek szlovák nyelvtudása — egy-két esetet-kivéve — bizony gyenge volt. Ezek a tanulók megállták helyüket a szlovák és a cseh főiskolákon. Kétségbevonom, hogy a maiak nem állnák meg még Jobban a helyüket, itt is csak egyik oldalát vizsgáljuk a jelenségnek: a formát. A tartalmat a tanuló az anyanyelvén tudja, kivéve azokat a gyengéket, akiknek nincs elég önkritikájuk, vagy szüleik erőszakolják felsőbb Iskolára. A kérdés megoldását illetően helyesnek találnám, ha a felvételi bizottságokba az illetékes iskolák igazgatóit is meghívnák, hogy Ily módon tiszta képet alkothassanak tanulóik tudásáról. A PROBLÉMÁK FELVETÉSÉT lehetne még tovább folytatni, hisz van belőle elég. A felvetődő kérdések mindegyikénél azonban szükséges azt is hangsúlyozni, hogy a pedagógusok iránti ^öbb megértés, bizalom és nyílt, alkotó szellemű vita az esetek mindegyikében célravezető, nemcsak a problémák megoldását biztosítja, hanem az oktató-nevelő munka eddiginél Is jobb eredményeinek kiindulópontja ls lehet. BERTÓK IMRE, a komáromi általános középiskola igazgatója. 1963. június 22. * flj S£Q f