Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-22 / 170. szám, szombat

« Az „ál-Nemecsek" tündöklése és bukása Érdekes irodalmi per zajlott le a közelmúltban Budapesten A PLÁGIUM-PEREK egykor szinte mindennapos velejárói voltak az Irodalmi életnek, szórványosan még ma sem szokatlan, hogy egyik-másik íróember ötletének elorzása miatt perbe-fogja tollforgató társát. Arról viszont nem emlékeznek meg az irodalomtörténeti krónikák, hogy a bíróságnak afelől kellett volna igazságot tenni, hogy vajon azonos-e egy éltesebb korú férfiú egy világhírű regényhőssel. A regényhőst Molnár Ferenc alkotta meg — Nemecsek Ernő„közlegény" néven, „A Pál-utcai fiúk" tragikus sorsú kisdiákjaként lopta be magát szerte a világon az ifjúság szívébe, míg az éltesebb férfiú, aki ázt állítja, hogy ő a Nemecsek, Molnár rőla mintázta meg több millió gyermek példaképét — Jezsek-Józáika Ferenc budapesti nyugdíjas. J. Józsikénak először négy esztendővel ezelőtt olvastuk a nevét egyik napilapunk hasábján, s ekkor még a szenzációsnak ható hírt —, hogy az Igazi Nemecsek közöttünk él Budapesten — valljuk meg, csak igen kevesen fogadták fenntartással. Ám amikor „Jezsek-Nemecsek" különböző tetteiről mind gyakrabban kényszerültünk hallani, egyre több emberben érlelődött az érzés, hogy a közvéleményt egy szélhámos tévesztette meg és széditgeti hétről hétre elítélendőbb módszereivel. A regény lapjairól hirtelen feltámadott hősi halott tagadhatatlan merészséggel használta ki, hogy Nemecsek-voltát a pesti újságcikk nyomán szinte valamennyi világlap hírül adta, hogy J. Józsika fényképei odakerültek Lollobrlgida és az indiai csodafaklrok képmásai közé és magaszerezte dicsőségét anyagilag is kamatoztatni Igyekezett. Pénzt kért autogramjaiért, ajándékokkal árasztatta el magát, külföldi és hazai diákküldöttségeket fogadott — majd a küldöttségekre hivatkozva a korábbinál lényegesen nagyobb és reprezentatívabb lakást követelt és kapott is az illetékes kerületi tanácstól. NÉHÁNY HÓNAPPAL ezelőtt végre akadt egy írő, aki vállalkozott arra, hogy az „Élet és Irodalom" című hetilapban ne csak kétségbevonja, hanem bizonyítható tényekre hivatkozva cáfolja J. Józsika Nemecsek-voltát. Az író — Hollós Korvin Lajos — leleplező cikke megírása előtt alapos nyomozásba kezdett, hogy megismerkedjen az álregényhős múltjával. Nyomozása közben olyan ellentmon dásokra bukkant, amelyek végképp szertefoszlatták azt az aggályát, hát ha J. Józsika mégis azonos Nemecsekkel. J. Józsika a cikk megjelenését követően rágalmazás és becsületsértés címén polgári pert és bűnvádi eljárást indíttatott Hollós Korvin Lajos ellen, a nagy világvisszhangot kiváltó ötnapos tárgyalás vádlottja tehát valójában nem az ál-Nemecsek, hanem Hollós Korvin volt. Jogos az olvasó kérdése — hogyan lehet több, mint fél évszázad távlatából napjainkban kideríteni azt, hogy J. Józsika azonos-e Nemecsek Ernővel, amikor a regény .írója már nem él és azt, hogy kiről mintázta Nemecseket, határozott biztonsággal senki nem tudja... A bíróság számos tanút — Molnár Ferenc barátait, kortársalt — hallgatta meg, igyekezett J. Józsika egyéniségéről minél többet megtudni. Nemecsek Ernő — Molnár Ferenc megrajzolásában — vézna, szőke, beesett arcú fiúcska volt, J. Józsika Ferenc gyermekkori fényképei (amelyen hátán ma már ott díszeleg a „NEMECSEK" felirat) egy erőteljes, élettől duzzadó, barna fiút mutatnak. A tárgyalási napokon több tanú vallotta, hogy az irő társaságában még az első világháború előtt megismerkedett azzal a fiatalemberrel, akit Molnár maga mutatott be Nemecsekként. Ez a fiatalember 1918-ban meghalt, a Magyarországon akkor végigsöprő spanyolnátha-járvány áldozata lett. Jelentkeztek olyanok, akik a Rákosutca 3. szám alatti — Molnár által is leirt — házból ismerték a valódi Nemecseket. S jelentkeztek az egykori Pál-utcai fiúk rokonai, leszármazottai is, akik mind Jezsek-Józsika ellen vallottak. A TANOK ELMONDOTTÁK, hogy az ál-Nemecsek szűkebb hazájában, a Józsefvárosban, robosztus testi erejéről hírhedt, általában közmegvetésnek „örvend", s többeket próbált meg rávenni arra, hogy akár hamisan ts, de tanúsítsák az ő nemecsekségét. Elvált felesége a bíró azon kérdésére, hogy férje szokott-e valótlant állítani, nevetve felelte: — De még mennyitl J. Józsika ellen bizonyított az is, hogy csak 1959 után jelentkezett, miután az utolsó „hitelesített" Pál-utcai fiú — Ágoston Dezső — meghalt. S bár nem ő volt az első ál-Nemecsek, de a korábbi „regényhősök" megelégedtek a puszta dicsőséggel és nem fáradoztak foggal-körömmel azon, hogy „hírnevüket" apró — (vagy nem is olyan apró!) pénzzé váltsák. Ennyi furcsaság után már az sem érdektelen, hogy kis is ez a J. Józsika Ferenc, honnan került a porondra, mi egyébbel büszkélkedhet még el... Mert büszke ember, sajátos módon világéletében vonzódott az irodalomhoz. Nótaköltőnek vallja magát és több népdal jogdíját követeli évtizedek óta töretlen rendülettel a Szer zői Jogvédő Hivatalnál, illetve a háború előtt követelte a Zeneszerzők és Szövegírók Egyesületénél. Valóban írt nótát, egynek létére fény derült — de erre a nótájára ma már nem büszke. Ezt a nótát 1944. március 19-én Irta, azon a napon, amelyen a német hadsereg megszállta Magyarországot. A nóta-óda hőse Hitler Adolf és a dicshimnusz késedelem nélkül el ls jutott Berlinbe. Maga J. Józsika sietett vele a postára. Büszkén vallotta, hogy az 1919-es magyar tanácsköztársaság bukása után Horthy rendőrsége hónapokig kínozta, de mivel ő kemény legény volt, egyetlen áruló szót sem tudtak kicsikarni belőle. Kiderült, hogy J. Józsika Ferenc — akkor még Jezsek Ferenc tiszthelyettes — a tanácsköztársaság idején beépített ügynökként dolgozott a Belügyi Népbiztosságon. S ekkor már arra sem volt nehéz fényt deríteni, hogy a Nemecsek babérjait elorzó és megszentségtelenítő szélhámos 1944 októberében nyilas főtörzsőrmesterként meg akarta gyilkolni korábbi haragosát. Mindezektől Jezsek-Józsika még lehetne Nemecsek, ám nem az — ez kellőképpen bebizonyosodott — és hogy a hősi halált halt Nemecsek Ernő „közlegényt", a pesti grund szerelmesét akár egyetlen percre is egy horthysta rendőrspiclivel, későbbi nyilaskeresztessel, pártszolgálatossal azonosítsuk, ez minden irodalmat szerető és becsülő embert joggal felháborít. AZ ÖT NAPIG TARTÖ tárgyalás végén Hollós Korvin Lajos írót a bíróság felmentette a rágalmazás és becsületsértés vádja alól, Jezsek-Józsika Ferenc szélhámos-volta ma már a napnál is világosabb. Az irodalmi perek száma egy igen érdekes tárgyalással gazdagodott. Ám hogy maga az irodalom is gazdagodott ezzel a perrel — azt nem merném hasonló határozottsággal állítani. FÖLDES TAMÁS A Holnap folytatjuk Prágában Beszélgetés Dobozy Imre íróval, a Magyar írószövetség titkárával A kassai Állami Színház — K. Hájek rendezésében — a napokban mutatta be G. Dusík: Rio Grande-i karnevál című darabját. A képen: J. Koronská és K. Morefiek látható, a darab egyik jelenetében. Dobozy Imrének a budapesti Nemzeti Színházban műsoron lévő Holnap folytatjuk című színművét a napokban kezdte próbálni a prágai Nemzeti Színház is. Az író rövid időre Prágába látogatott és ez alkalomból felkértük, válaszoljon néhány kérdésünkre. • Magyarországon kívül játsszák már külföldön is a darabot? Darabomnak ez lesz az első külföldi bemutatója. De már Moszkvában, Berlinben, Varsóban is lekötötték a darabot és szerződést kaptam Nyugat-Németországból, Svájcból, Ausztriából. Örülök, hogy Prágában bemutatásra kerül, méghozzá igen megtisztelő alkalommal, a Nemzeti Színház fennállásának 80. évfordulóján. Már az eddigi munka is bizo nyitja, hogy a színház vezetése és az együttes milyen gonddal és szeretettel dolgozik a darabon. Kitűnő múvšészek játszanak a darabban és ezzel is rangot kap a bemutató. Karéi Höger érdemes művész, Bohuš Záhorský érdemes művész, Rudolf Hrušinský, Martin Rúžek, Jarmila Krulišová, josef Mixa, Ivan Palec. Az is nagy öröm, hogy a színház éppen a darab mondanivalójának hangsúlyozása érdekében meghívta vendégrendezésre Marton Endrét, a budapesti Nemzeti Színház főrendezőjét. Örömmel konstatálom, hogy az együttes tagjai és a rendező nagyon jól megértik egymást. • Hogy van megelégedve a pesti előadással? November 16-án mutatta be a Nemzeti Színház, a közeljövőben lesz az 50. előadás és állandóan telt házakkal megy. A Nemzeti a jövő évadban ls egész évben műsoron tartja a darabot és meg kel! mondani, hogy a három főszereplő Bessenyei, Básti, Kálmán nagyon szuggesztív alkotással teszik emlékezetessé a pest! előadást. Eddig három színdarabot írtam. Ezt tartom a legjelentősebb drámának, mert a választott témán keresztül olyan alapvető kérdésekhez nyúl: manapság hogyan lehet harmonikus a (aapcsolat egyén és közösség között, illetve milyen erőfeszítésekre, mennyi értelemre és nyíltságra van szükség mindkettő részéről, hogy ez a kapcsolat valamennyire is harmonikus legyen. • Vázolhatná röviden a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, problémáit? Érdekes jellemzői vannak mostani irodalmi életünknek. Az egyik az, hogy soha ilyen népes nem volt az irodalmi mezőny, mint most. Mindenki, aki alkot, az megjelenik és ez hét évvel 1956 után nem kis eredmény, mert az irodalom konszolidációja a szocialista eszmeiség alapján ment végbe. Felnőtt egy népes és tehetséges fiatal gárda, máris jelentős költőkkel és prózaírókkal. Ez azt jelenti, hogy nemcsak számban lett gazdagabb az alkotók tábora, hanem színekben és jó törekvésekben is gazdagabb lett az egész irodalom. Nagyobb a versenyszellem is. Természetesen bizonyos fokig az irodalomban jelenlévő nézetek is megszaporodtak és ezek közül egyik másikkal baráti hangú, de határozott polémia folyik. Ha vitatkozunk, József Attilával azt valljuk, hogy „Érted haragszom, nem ellened". Ázt hiszem joggal lehet egészségesnek és élénknek nevezni irodalmi életünket, melynek fejlődését 'persze mindenekelőtt a művek bizonyítják. Jellemző például, hogy a mostani évadban 40 új magyar darabot mutattak be. Ilyesmi még nem fordult elő. Ez persze nem mind jó darab. Közepesek és kísérletek is vannak köztük, de vannak jók is és a fellendült alkotókedv a garancia, hogy egyre több lesz a jó. • Ml a véleménye a szocialista tábor országai közötti kulturális kapcsolatokról? Az embernek állandóan egészséges hiányérzetei vannak, mert nagyon őszintén szeretné, ha szorosabb ős alkotóbb kapcsolatok lennének a tes

(tvéri országok irodalma kőzött, ha mélyebben Ismernénk egymás mai müveit és mai problémáit is. Nem lehet azt mondani, hogy ebben a vonatkozásban nem történik egy s más. Az én elképzelésem szerint testvérországok között ennél sokkal többre van szükség. Hallva a csehszlovák írókongresszus anyagát arra gondolok, hogy mennyi a rokon probléma, milyen jó lenne ezek közül a legfontosabbakat együttes erővel tisztázni. Ezzel az irodalom ls és a barátság is nyerne. KIS ÉVA Fontos társadalmi esemény lefolyásáról számolt be egyik napilapunk. A tudósítás, élénk színekkel ecsetelte a megmozdulás horderejét, a felszólalások sokféleségét, színességét, mérlegelte a következményeit, nem Duba Gvula: FURCSA TÖRTÉN ET (Adalék a személyi kultusz lélektanához) — Igen... ehm... Igen — fanyalgott az Oszlop, — hát, igen ... Egyebet, mint alacsonyrendű. ízeltlábú rovarhoz hasonlított egyén nem ls Igen mondhatott. — Sajnálom — biztosította amaj feledkezve meg a jelenvoltak ismer- mg]

y megbánásáról — igazán sajnátetőséről sem. „...Ott volt többek között a figyelemre méltó jelentőségű közéletü tényező is, aki jellegzetes, nemes fejtartásával úgy ült a számára fenntartott helyen, mint egy daliás, ereje teljében lévő hős cincér..." Ennyi figyelmet fordított a tudósítást író riporter a jelentős közéleti tényezőre, sem többet, sem kevesebbet. Később amikor a bekövetkező események akkori lelkiállapota mélyebb elemzését követelték, sokat töprenget azon, hogy miért hasonlította őt éppen hőscincérhez ... Egyet mindenesetre megállapított, az ő részéről rosszindulat vagy egyéb nemtelen érzés nem irányította töltőtollát. Inkább valami pajkos csintalanság, valami pici kis hetykeség, hogy azért vallja be, milyen lépéseket tett el lom... — Nem tesz semmit — sieteti ő kijelenteni — elmúlt. Volt-nincs elfújta a szél — nevetett. Ni csak — gondolta az újságíró mintha nem is forralna bosszút, sőt mintha tartana tőlem és szeretne ki békülni. De hiszen ez mentegetőzik és úg: viselkedik, mintha nem tudna ró lam semmit, futott át a közéleti té nyező agyán. Meghökkenve méregették egymásl — Nézze — mondta aztán hatá rozottan a Pillér — férfiak vagyunk beszéljünk egyenesenl Tud valamíi vagy nem tud?! — Mi az ördögöt tudnék? Inkáb én is vagyok ám valaki, hél Tény az, hogy cikke megjelenése után enyhe figyelmeztetést kapott. A tényező nehézményezl a személye és* egy egyszerű hőscincér közt vont párhuzamot. Még akkor is, úgymond, ha ez az egy síkra helyezés csupán lenem, hogy védekezhesseml — Lépéseket, lépéseket.... But beszéd, Miféle lépéseket? Nem tu — üvöltött fel váratlanul — semmi nem tud? De a göthös firkonc mir denét magának, hogy mert akkor eg hőscincérrel egy vonalba állítani öntudatos fejtartásuk hasonlóságára Engem, aki közügyekhez szólok ho! vonatkozik. Mert jó, jó hasonlók, de hol tud egy cincér ünnepi beszédet mondani? És ha tudna is... ki hallgatna meg egy szónokló hőscincért, kl fordítana rá figyelmet? Na, ugye, hogy a hasonlóság csak külsőleges, nagyon is külsőleges. És mégsem kellett volna nyilvánosan firtatnia ... Mikor a figyelemre méltó közéleti tényező útjukra indította ezeket a jámbor polémiákat, még egyebet is gondolt. — Hát alaposan kiszúrt magának a nyápic firkonc — csikorgatta a fogát —, csak tudnám, miért? Persze, a szokott módon kezdi, az arcélemmel, aztán rátér a kabátomra, kiforgatja a zsebeit, és alamuszian megjegyzi, hogy milyen mélyek és mi minden van bennük. Aztán a nadrágom jön és hogy azon is zsebek vannak ... Később a fehérneműmet veszi szemre, amiről majd jóindulattal megállapítja, hogy nem ártana tisztítóba vinni... Igen, ezt akarja a pimasz. Pucérra vetkeztetni és a köz szolgálatában munkálkodó egyéniségem apró-cseprő ballépéseit szellőztetni. Mit tehetnék, hogy ezt megakadályozzam? Amikor ezek olyan egyhúron pendülnek, a főszerkesztője ls bizonyosan az ő pártját fogná, hiszen nem blamálhatja a saját lapját és az embereit! Hosszas fontolgatás után úgy döntött, hogy szélesebbkörű akcióba nem kezd. Megállapodik az enyhe neheztelésnél, vár és lehetőleg kerüli üldözőjét. Hátha jámbor béketűréssel sikerül leszerelni a személyére törő újságírót. A toll vérszomjas bajnoka ezalatt két csontos öklével ütögette a fejét. — Én lő — korholta önmagát tárgyilagosan. — Én megveszekedett korlátoltság és gügyeség. Ilyen embert titulálok én hőscincérnek, a köz valódi, hamisítatlan tényezőjét. Egy pillért, akin nyilvános életünk épülete nyugszik, egy közoszlopot! Talán az én jelentéktelen kérészéletem is ő rajta nyugszik, mint oszlopon és akkor azt mondom, cincér? Még jó, hogy nem lótetűt mondtam, mert kitelik tőlem, átkozott bolondtól, igazán, kitelik ... S miután utolsót húzott öklével zúgó fejére, elhatározta, hogy vár. Töltőtollát behúzza és örül, ha a közéleti tényező nem kezdeményez kellemetlenebb akciókat. Mert, ugye, neki mint pillérnek csupán egy szavába kerül illetékes helyen elintézni, hogy az ilyen oktalan szószátyárok lába alatt meggyulladjon a talaj . Legközelebb, amikor az utcán találkoztak, az újságíró a tenger síkjához mérve 75 fokos szögben nézett felfelé, a közéleti tényező pedig lesütött szemmel az utca változatos szemétkülönlegességeit analizálta. — Rám se néz — nyögte az újságíró. — Szörnyen haragszik és azóta már bizonyosan megtette a szükséges lépéseket. — Tud valamit — sziszegte a közéleti tényező —, azért hordja olyan peckesen a fejét. Vajon mit tudott meg és mikor támad? Bár a következő napokban semmi nem történt, gyakori találkozásaik 'miatt a helyzet nagyon kellemetlenné vált. Egyszerre határozták el, hogy véget vetnek az áldatlan állapotnak. Egymás keresésére indultak és rövidesen találkoztak. — Hm..', öhö, öhö — köszörülte torkát zavartan az újságíró, mert ugyan mit is mondjon valakinek, akit hőscincérhez hasonlított. zá, bogárhoz hasonlít. Nyomorult! Az újságíró most döbbent rá véj legesen, hogy semminemű vészéi nem fenyegette. — Micsoda — hördült fel —, mé csak megtorló lépéseket sem tett e lenem? És még van képe emelt har gon beszélni velem, maga jellemtt len közteher! S én még tartottal magától, agg pipogyaság! Fuj. Véglegesen rádöbbentek, hogy nei volt miért tartaniok egymástól, tehí azonnal, mérlegelés nélkül ádáz e lenségek lettek. — Gondom lesz rád — rázta ökl< a tényező. — Lerántom a leplet rólad — Igé: te az újságíró —, átvilágítok rajtai mint egy röntgenkészülék, — ne fél Tettrekészséggel és kirobban energiával telve vetették bele magi kat az új helyzetbe. Rövid két hi ten belül sikerült is kölcsönösen ki moly bosszúságot okoztok egymá: nak.., 'J • Az Ostrava 63. kiállításra a né művészeti ipari központ ízléses praktikus megoldású kárpitozott fonott bútort készített* A kiállítást új megoldású asztali- és állólámpá új színmegoldású és ötletes mintá bútortextil-kollekció is látható, val mint népi és modern kerámiai tá gyak. • Ojabb kooprodukciós film kész Olaszországban, világhírű rendező kel. A film négy elbeszélést tarts maz, az első a szerelemről René Cla: a másidokat a rulettről Vitorio ( Sica, a harmadikat a kábítószerekr Roger Vadim rendezi, a negyedik lóversenyszenvedélyről szól, de edd még nincs rendezője. » • A szovjet kolhozfalu életér szól Fjodor Vasziljev zeneszerző Ff diek című új operája, melyet a Cs vas zenei drámai színházban mute tak be. Két újabb szakoktatási központ 1 tesült az Egyesült Arab Köztársasá ban szovjet segítséggel: Asszuanba az épülő vízi erőműhöz, Alexandriábí a hajógyárhoz képeznek szakmunk sokat. • A párizsi Grand Palaisban M művészet címmel nagy kiállítás nj lott, amelyen építészeti műveket bemutatnak. • Július 15—31 között tartják me a XVII. avignonl fesztivált. Az Idt Moliére Fösvényét is bemutatják. • A Szlovák népművészeti egy:] tes június végén részt vesz a XI. e rőpai folklorisztikus fesztiválon a N met. Szövetségi Köztársaságban, ma július végén kéthetes művészi tú néra utazik Libanonba. • Nagy sikerrel mutatkozott 1 Párizsban a bukaresti opera együ tese, Enescu Oedipusát adták el A román zeneköltő ezt tartotta éle fő művének, évtizedeken dolgozo rajta és 1936-ban fejezte be. ŰJ SZÖ 504 * 198

3. J

únius 2Q.