Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-17 / 134. szám, péntek

Július 5-én Moszkvában találkoznak Szovjetunió Kommunista Pártja Kínai Kommunista Párt képviselői es a a Moszkva (TASZSZ). — A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Jóváhagyta annak a küldöttségnek az összetételét, amely részt vesz a Kínai Kommunista Párt képviselőivel való találkozáson. A küldött­ség vezetője: Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségé­nek tagja, a központi bizottság titkára. Tagjai: Jurij Andropov, Leonyid Iljicsov és Borisz Ponomarjov, a központi bizottság titkárai, Sztyepan Cservonyenko, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió pe­kingi nagykövete. A felek kölcsönös megállapodása szerint ez év július 5-én Moszkvában találkoznak az SZKP és a KKP képvi­selői. Az SZKP Központi Bizottsága 1963. március 30-án levelet intézett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságá­hoz. A levélben azt indítványozza, bogy körülbelül május 15-én találkoz­zanak a két párt képviselői. Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnök­helyettese május 9-én közölte Cser­vonyenko szovjet nagykövettel, hogy Teng Hsziao-ping, a KKP Központi Bi­zottságának főtitkára és Peng Csen, a központi bizottság titkárságának tagja vezeti majd a küldöttséget, ame­lyet Moszkvába indítanak a pártközi tárgyalásokra. A beszélgetés során Csou En-laj azt mondotta, hogy később küldik meg a választ az SZKP Központi Bizottsá­gának március 30-i levelére. Á KKP Központi Bizottsága azt javasolta, hogy a tárgyalások időpontját tegyék át június közepére. Az SZKP Központi Bizottsága arra­való tekintettel, hogy a júniusi hónap zsúfolt a már előzőleg tervbe vett rendezvényekkel, egyebek között nem­zetközi jellegűekkel, azt javasolta, hogy július 5-ében állapítsák meg a találkozás időpontját. Kínai részről elfogadták ezt a javaslatot. Az Egyesült Államokban terjed a faji elnyomás elleni mozgalom Greensboro (CTK) — Greensboro városában mintegy ezer néger diák tüntetett május 15-én este a faji egyenjogúságért. A tüntető diákok felvonulást rendeztek a városban és követelték a szabad belépést a fe­hérek számára fenntartott mozikba és vendéglőkbe. A rendőrség mint­egy 220 néger diákot letartóztatott azzal az ürüggyel, hogy „elzárták a mozik és a vendéglők bejáratát". A rendőrség egyúttal négy fehér diákot is őrizetbe vett, akik csatla­koztak a néger társaik tüntetéséhez. Birmingham (CTK) Szerdán dél­után letartóztatták és a birminghami bíróság elé állították Fred Shuttles­worthot, dr Martin Luther King né­ger lelkész közeli munkatársát, a polgári jogokért küzdő mozgalom alabamai elnökét. Shuttlesworthot 180 napi börtönre ítélték azon a cí­men, hogy manifesztációi rendezett a város u.cáin a hatóság engedélye nélkül. A bíróság 2500 dollár óva­dék ellenében szabad lábra helyez­te. A nyugati hírügynökségek jelenté­se szerint Birminghamban május 15­én nem volt nagyobb incidens, a né­ger mozgalom vezetői Ismét felszó­lították x híveiket, tartózkodjanak minden erőszakos akciótól. A város­ban továbbra ís megerősített rend­őrosztagok cirkálnak. Wallace, Alabama kormányzója kijelentette, hogy Kennôdy amerikai elnököt bepereli a szövetségi bíró­ságnál, mert az elnöknek nincs jo­ga szövetségi katonaságot küldeni Alamabába. Amint ismeretes, Kenne­dy mintegy 3000 szövetségi katonát küldött Alabama államba, a csapatok azonban tisztes távolban maradtak Birmingham városától és nem avat­koztak be. GUS HALL NYILATKOZATA New York (CTK) — Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Párt­jának elnöke sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy George Walíace­nak, Alabama állam kormányzójá­nak arra irányuló kísérlete, hogy a birminghami faji erőszakért a fele­lősséget a kommunistákra hárítsa, a tények durva elferdítése és a szélső jobboldali elemek jellemző trükkje, amelyhez akkor folyamodnak, ha sa­ját elítélendő cselekedeteiket ipar­kodnak leplezni. Bonyodalmak az ENSZ költségvetése körül New York (CTK) — Az ENSZ közgyű­lése rendkívüli ülésszakának keretében május 15-én tartotta első ülését az ad­minisztratív és költségvetési bizottság. Azok az okmányok, amelyekről a bizott­ságnak tárgyalnia kell. az ENSZ súlyos pénzügyi nebézségeirfil tanúskodnak, melyeket a gyarmatosítók akciói okoztak. Adebo, Nigéria képviselője, annak a munkacsoportnak az elnöke, amelynek feladata volt a pénzügyi javaslatok ki­dolgozása, kijelentette, hogy a munka­csoport komoly nehézségekkel és ellen­tétekkel találkozott, úgyhogy nem jutha­tott dűlőre. Negyven perccel a bizottság ülésének megnyitása után határozatot hoztak, hogy a bizottság május 20-ig szakítsa félbe munkáját, mert múlhatat­lanul szükséges megbeszéléseket rendez­ni az egyes küldöttségek között. Véget értek a tárgyalások Tito és Nasszer között Belgrád (CTK) — Május 15-én este Brioniban véget értek a tárgyalások Tito jugoszláy elnök és Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke között. A ké{ elnök megállapította, hogy fennállanak a Jugoszlávia és az Egyesült Arab Köztársaság közöt­ti együttműködés fejlesztésének, va­lamint közös béketörekvésüknek le­hetőségei. A két küldöttség az afrikai államok Addis Ababa-i értekezletéről ís tár­gyalt. A tanácskozás baráti szellem­ben folyt. A Tanjug hírügynökség kö­zölte,hogy a két elnök csaknem min­den kérdésben azonos, vagy nagymér­tékben hasonló nézetet vallott. Terrorista bandát tettek ártalmatlanná Kubában Havanna (CTK) — A kubai biztonsági szervek Gueira de Melena városban, Ha­vannától délre, 40 kilométernyi távolság­ban ártalmatlanná tettek egý négytagú ellenforradalmi csoportot, amely a leg­utóbbi hónapokban Matanzas tartomány­ban főképpen Jagueey Grandé városban számos gaztettet követtek el. Pedro Sanchez Rodríguezt, a csoport vezetőjét lelőtték, amikor megkísérelte a szökést. A banda többi három tagját letartóztatták és bíróság elé állítják. Ismét fellángolt a harc Észak-Irakban Bagdad (CTK) — Az iraki haderők e napokban Észak-Irakban ismét had­műveleteket folytatnak a kurdok el­len. A sajtó közlése szerint az iraki haderő a Közép-Keleten Kirkuk tér­ségében két nappal ezelőtt falvakat bombázott. A vasúti közlekedés Észak-Irakból teljesen megszakadt. A kormány a kőolajban gazdag te­rületen különleges biztonsági intéz­kedéseket foganatosított, mert felté­telezi a kurdok ellentámadását. A február 8-1 államfordulat után meg­szűntek a harcok a kurdok és a kor­mánycsapatok között és a kormány meg­ígérte a kurdoknak a decentralizált kor­mány megalakítását. Ez a kurd nemzeti mozgalom által követelt önkormányzat bizonyos formája lett volna. A nemzeti mozgalom élén Musztafa Barzáni demok­rata pártja áll. A decentralizált kormány hatásköréről február 19-e óta Bagdad­ban folytatott tanácskozások eddig ered­ménytelenek voltak. Dzsalal Talabáni, a kurd küldöttség vezetője Bagdadban áp­rilis 27-én kijelentette, hogy „a kurdok hajlandók tárgyalhi. Ha azonban a kor­mány nem tanúsít Jóakaratot, visszaté­rünk Észak-Irakba." E kijelentés után egy héttel a kurd küldöttség elhagyta Bagdadot. Közlemény a Mars-1 szovjet bolygóközi állomás útjáról Lapzártakor érkezett moszkvai je­lentés a MARS-1 szovjet bolygóközi állomás útjáról. A közlemény meg­állapítja, hogy az űrállomás, amelyet 1962. november 1-én nagy súlyú mes­terséges holdról bocsájtottak a Mars felé, május 17-én 195 millió kilomé­terre lesz a Földtől és 11 millió ki­lométerre a Marstól. A Naphoz viszo­nyítva az űrrállomás 450 millió kilo­méteres utat tett meg. Utoljára — mint közöltük — már­cius 21-én létesítettek rádióösszeköt­tetést az űrállomással, amikor az 106 millió kilométerre volt a Föld­től. A légnyomás, a hőmérséklet nor­mális volt, a műszerek megbízhatóan működtek, az áramellátás jó volt, a jelzések vétele megfelelő volt. A kö­zölt adatok elemzése azonban kimu­tatta, hogy a Mars-1 tájoló berendezé­sében hiba keletkezett, amely meg­változtatta a Föld felé fordított an­tennák irányát, s ezért később már nem lehetett felvenni a rádióössze­köttetést. Most további kísérletek foly­nak a rádióösszeköttetés újrafelvéte­lére. A Mars-1 segítségével végzett kuta­tások számos fontos műszaki problé­mát tisztáztak, igen értékes kísérleti anyagot szolgáltattak a tudósoknak. A Mars-1 által közölt adatok ismerte­tő ére lapunk holnapi számában visz­szatérünk. jelentések Cooper amerikai űrhajós útjáról (Folytatás az 1. oldalról) A kilencedik fordulat után (időszá­mításunk szerint hajnali 3 órakor) Cooper őrnagy aludni tért. /Vívás Ide­jén a Földről nem hívták, a rádió­kapcsolatot ébredés után neki kell felvennie. Alvás Idején ellenőrizték az űrha­jós egészségi állapotát. Érverése 58— 60 volt percenként. Fél hét felé azon­ban 100-ra gyorsult. Először azt hit­ték, rosszat álmodik, de ugyanakkor jelzés érkezett, hogy megnövekedett a kabin hőmérséklete. Ebből arra kö­vetkeztettek, hogy Cooper érezte a meleget, beállította a hőszabályozót, s azután újra elaludt. Röviddel ez­után jelzések érkeztek arról, hogy a hőmérséklet helyreállt, s az űrhajós érverése 4s egyenletes lett. Alvás köz­ben kezdte meg a 13. földkörüli utat Cooper őrnagy hét és fél órát aludt, majd rádión jelentkezett. Megerősítet­te azt a feltevést, hogy felébredt és beállította a hőszabályozót. Bejelen­tette, hogy jól érzi magát, csupán űrhajós öltönyével volt kisebb nehéz­sége. Az űrhajós teljesítette a tegnap éj­szakára előírt kísérleti programot, csupán egy kísérlete nem sikerült — a 75 centiméter átmérőjű műanyag­léggömb kibocsájtása. Ezt már meg­kísérelte előtte Scott Carpenter is, ds neki sem sikerült a léggömböt fel­fújnia. Cooper jelentette továbbá, hogy megfigyelte a dél-afrikai Bloem­fonteine közelében felszerelt fényjel­ző készülék jelzéseit, amelyek három­millió gyertyafény erejével eljutottak az űrhajósig. A 16. fordulat után a földi vezérlő­központ utasította az űrhajóst, hogy végezze be a hátra levő 5 fordulatot is. A 16. fordulat után Cooper fő te­vékenysége a fényképezés volt. Az­után kipróbálja egy antenna működé­sét, amelyet a Geminl nevű kísérlet számára szántak. Az utolsóelőtti for­duló Idején kipróbálja a leszállási berendezéseket. A 22. fordulat után, éjszaka 24 óra 19 perckor Cooper űrhajósnak le kell szállnia Midway szigettől keletre, a Csendes-óceánra. Lapzártáig a le­szállásról nem érkezett jelentés. Az új olasz parlament első ülése Róma (CTKJ — Az Olasz Köztár­saság képviselőháza és szenátusa má­ju^ 16-án délelőtt tartotta első ülé­sét. A napirenden csupán az elnök­ség, azaz az elnökök, ,az alelnökök, a titkárok és az úgynevezett kvesz­f torok megválasztása szerepelt. A kommunista párt és a baláldal sikere, ezzel szemben pedig a Keresz­ténydemokrata Párt veresége, az* erők teljesen más elosztását eredményezik mind a szenátusban, mind a képvise­lőházban. A képviselőházban a kom­munista pártnál? 166 (az előző par­lamentben 140), képviselője van. A szenátusban a kommunisták 85 (59) mandátumot kaptak. Tekintettel a szenátusi mandátumok nagyobb számára, valamennyi párt szenátorai­nak száma is növekszik, a keresz­ténydemokraták és a monarchlsták Kommentárunk A sztrájk befejeződött, a harc K ülönösen hangzik, mégis ta> lálóan Jellemző, hogy a nem' régen lezajlott nyugat-németországi fémipari sztrájk idején nem a munkásosztály képviselői, hanem, a vállalkozók emlegették az osztály­harcot. Most, a sztrájk befejeződé- megbontaniuk a se után, világosabban látjuk a hely- . s s ztrájkba b e. zetet és határozottan állíthatjuk, munkásegyseget. A sztrajKDa De hogy nem csupán egyszerű béreme­lésért folyt a küzdelem, hanem a munkásosztály a kapitalizmussal csapott össze. A munkások rohama :: 400 ezer munkásnak vezet a nyugatnémet jobboldali szakszervezetek balszárnyához tar­tozik, sőt — a kapitalizmus kereté­ben — a fontos iparágak államo­sítását is követeli. A fémipari dolgozók és vezetőik magatartására kihat az a körül­séges frontját. Eleinte csak hároiň mény, hogy Nyugat-Németország­és fél százalékos emelést kínál- ban az utóbbi években erősen fo­tak, de a würtenbergi nagy sztrájk kozódik a dolgozók kizsákmányolá­kapcsolódott ugyanis alig a fele volt szakszer- után Bajorországban is megadták sa. Erről persze nehéz statisztikát vezeti tag, tehát a munkások má- az ötszázalékos béremelést. Bizo- vezetni, de W. Nagel, a mannhei­sik felének semmi jogcíme nem nyára más tartományokban és más mi Daímler-Benz autógyár üzemi Eredetileg úgy látszott, hogy Ba­den-Würtenbergben éppen olyan bérharc tört ki, mint amilyet a szakszervezetek időnként szervez­nek. A sztrájk megszavazását és kihirdetését a szakszervezeti befo­lyás megerősödésének tekintették. A szakszervezetek vezetőségének tervéből is ez tűnt ki: csak a kulcs­fontosságú vállalatokban, például jelentős gépgyárakban hirdették ki a sztrájkot, s így csak kiszemelt „ ... . . helyeken rohamozták a nagytőke ° s f szebb kellet t, húzniuk a .. . cTimr a Tnnnvnec7n idn volt támogatásra. A tőkések szaka­dást akartak előidézni a szakszer­vezett és a szervezetlen munkások között. A kapitalisták titkos szövet­ségese volt az a körülmény is, hogy a fémipari munkások közül min­den harmadik család fülig úszott az adósságban. A tőkések egyik szóvivője így fejezte ki titkos vágyu­kat: Hisszük, hogy csak az elma­radt részletfizetésből következő adósság kényszeríti térdre a mun­kásokat. A munkáscsaládoknak valóban nadrág ;.. a tőke bástyái ellen irányult Sztrájk erődjét, de nem indítottak ellene ?, z Ii a t> ,. a munkásszolidaritás azon­1 ' h'jn orneohh trnlt \/alamünnwi n 177 1. frontális támadást. A munkaadók viszont egységes tőkésosztályként válaszoltak az eredetileg bérharcként indult moz­galomra. Totális eszközhöz folya­modtak: bezárták az összes válla- , . ,,, latokat és a munkásokat kidob- a kompromisszumos megállapodás ták az utcára. Ez az intézkedés sal v éS z° döt t., szt r**- Nem sike r, ult nemcsak a sztrájkoló üzemek száz- "gyan elérnmk a követelt nyo c­ezer munkását, hanem a többi százalékos béremelést de kivívtak üzem munkásait ls sújtotta és ösz­szesen 400 ezer embert érintett. Ekkor már valóban két osztály küz­dött egymással. A kapitalisták számos körül ményre számítottak. Elsősorban ar­iparágakban is hasonló eredménye- tanácsának elnöke mégis találóan ket fognak elérni, hisz a fémipari jellemezte a helyzetet: „Üj félau­munkások a nyugat-németországi tomatát kapunk, mely még több bérküzdelmek élharcosai. darabot dob piacra. A munkások számára ez az akkordmérce fel­emelését jelenti... A termelés nö­vekszik, nagyobb lesz a profit/ csak a munkás fizet rá, ha mással A Baden-Würtenberg-i sztrájk nem, az egészségével. Az árak eredményeit nem ítélhetjük meg emelkedése felemészti a bérek ja­egyoldalúan csak a báremelés vulását." szempontjából. Sokkal bonyolultabb A Baden-Würtenberg-i sztrájk kérdésről van szó. A fémipari mun- derült égből villámcsapásként érte kások sztrájkjának és bérköveteié- a munkaadókat. Nyugat-Németor­célja nemcsak egyszeri! szágban már harminc éve nem volt volt, hanem a nemzeti ii yen nag y sztrájk. Mivel a tét jövedelem elosztásának megváltoz- komoly volt, a kapitalisták osztály­tatasa is, amit részben sikerült harcnak minősítették a sztrájkot, elérniük. Nem akarnak megelé- A sztrájk után sei- nyugodtak meg gedm azzal, amit a munkaadók és többe, követelik, hogy a bon­„_„. őriás i Profitjukból nagy kegyesen ni parlament törvénnyel tegye lehe­csak a munkások sikerét jelentette odavetnek nekik, hanem azt akar- tetlenné a sztrájkokat. Az uralko­]ak keresztülvinni, hogy iga-"*— san növeljék részesedésüket a tő­kések profitjából. Ez már olyan követelés, amely nagyon megköze­líti a szocialista eszméket, bár a fémipari munkások szakszerveze­tének vezetősége és elnöke. Bren­ner nagyon messze áll a szocia lista gondolatoktól. Ennek ellené­re tény, hogy a fémipari szakszer­ban erősebb volt. Valamennyi nyu­gatnémet tartomány munkásai és szakszervezetei erkölcsi és anyagi segítséget nyújtottak a sztrájkolók­nak. Ennek eredményeként mégis seinek béremelés kivételével. Jelentős mértékben meg­változik a Kereszténydemokrata Párt pozíciója a szenátusban, mert amíg ezelőtt a 246 mandátum közül 123-mal, vagyis éppen a felével rendelkezett, addig most 320 szenátor közül csupán 132 képviseli a Kereszténydemokrata Pártot. Ez kétségkívül megnyilvánul a szenátus elnökségének és az egyes szenátusi bizottságoknak összetételé­ben és az elnökválasztásban.. Az elő­ző szenátusban valamennyi bizottság élén kereszténydemokraták álltak. A Kereszténydemokrata Párt előrelát­hatólag ragaszkodni fog ehhez az előnyhöz és arra lehet számítani, hogy e kérdésben komoly ellentétek merülne 1 majd tel. A képviselőház elnökévé a keresztény­demokrata Giovanni Leonet választot­ták meg, a kommunisták ellene szavaz­tak. Alelnöknek egy keresztény lemok­rata, egy kommunista, egy szocialista és egy szociáldemokrata képviselőt vá­lasztottak meg. A kommunista alelnök Maria Ciancari Rodano, az elsfi nő eb­ben a tisztségben Olaszországban. A szenátus elnökévé Cesare Merzagora független képviselőt választották meg, a kommunisták is rá szavaztak. Mivel a kereszténydemokraták saját jelöltjü­ket úgysem tudták volna keresztülvinni az űj erőviszonyok közepette, kényte­lenek voltak szintén Merzagorát támo­gatni. az ötszázalékosat és jövőre további két százalékkal emelik a béreket. A Baden-Würtenberg-i sztrájksi­ker más tartományokban is megerő­sítette a dolgozók bérköveteléseit. Sikerült áttörni a vállalkozók egy­keresztülvinni, ^ogy Jgazságo- dó" burzsoázia"" bizonyára 'megkfsérH egy ilyen törvényjavaslat elfogad­tatását, hisz a bonni állam az ő állama. így tehát a fémipari sztrájk határozott sikere ellenére a nyu­gatnémet munkásosztályra még csak most vár a döntő küzdelem. Ezt a harcot a politikai és gazda­sági hatalomért kell megvívnia. KAREL ClSAft A revansizmus jegyében Az NSZK-ban ratifikálták a Bonn—Párizs tengely egyezményét Bonn (CTK) J- A nyugatnémet szövet­ségi parla :ent tegnap jóváhagyta a francia-nyugatnémet együttműködési szerződést, s ezzel formálisan is meg­alakította a Bonn—Párizs tengelyt. A szavazásnál ketten a szerződés ellen szavaztak, többen tartózkodtak. A javaslat indokolásakor elhangzott felszólalások bizonyítják, hogy ennek a paktumnak kifejezetten revansista jelle­ge van. Brentano kijelentette, hogy „a szerződésnek mindenekelfitt a német ön­rendelkezést kell szolgálnia", ami a bon­ni zsargonban az NDK bekebelezését je­lenti. A védelmi bizottság az atomfegy­ver megszerzésében látja a szerződés jelentfiségét. Adenauer nem hagyott két­séget afelfil, hogy a paktum kifejezetten a szocialista országok ellen irányul. A parlamenti ülés légkörére jellemsrf, hogy az utóbbi időben háttérbe húzódó Oberländer is megjelent, ezzel szemben az újságírók páholyában nem lehettek ott a rendűrönkény áldozatául esett NDK-beli újságírók. BERTRAND RUSSEL angol békeharcost, aki ezekben a napokban tölti be 91. életévét, tegnapelőtt a békevédők NDK­beli bizottsága a Carl von Ossietzky éremmel tüntette kl. Ez volt az első eset, hogy az NDK ezt az érdemérmet külföldi állampolgárnak adományozta. Ü] SZÖ 2 * 1983. május 15.

Next

/
Thumbnails
Contents