Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-01 / 119. szám, szerda

Hašek nyolcvan éve Ha Jaroslav Hašek élne, most lenne nyolcvan éves. Ittlétének azonban csak a felét — negyven évét — élte le. Ami azonfelül van, az a halhatatlanságé. Mai szálláshelye, otthona: a világirodalom. Ezt életében maga sem hitte volna el, ahogy voltak és vannak, akik ezt ma sem akarják és tudják elfogadni. Mi volt ez az élet látható külsőségeiben? Bohémélet teljessége, sörözők légköre, kocsmaotthon öröme és bánata, szerkesztőség-kerülés, ugratás, tréfacsinálás, szóban, írásban, tettben. Ember, aki régen Villon lett volna, Tyll Eulenspiegel, vagy a kity-koty-kulacsos Csokonai Vitéz Mihály ... HaŠek azonban I. Ferencz József monarchiájában ólt, cseh volt, és így joggal, okkal fütyült e csődtömeg intézményeire, béklyózó szentségeire, törvényeire és hazugságaira. Az első világháborúban kikerül a frontra, 1915-ben átszökik az oroszokhoz és a cseh katonai alakulatoknál jelentkezik. 1917 után vöröskatona lesz, újságot szerkeszt; amikor hazaér a Svejkkel ajándékozza meg népét, de itthon nem diadalkapu várja, sem előleg a halhatatlanságra, csupán intrikák, piszkolódások és rendőrségi ellenőrzés. A Rudé právo munkatársa lesz, de nemsokára, 1923 januárjában tödógyulladás végez vele. Es itt kezdődik életének nagyobb, végtelenbe futó ' fejezete. Az ok, a jogcím: Svejk. Hašek halhatatlansága, világirodalmi rangja elsősorban és mindenekfelett: Svejk. Svejk, a derék katona: a legcivilebb, legkatonátlanabb katona, akit az uniformis, mint valami varázsköpeny anarchistává avat, destrukcióvá, dinamittá. Svejk ravasz tudatos bárgyúságában túligenli, túllépi a katonát és ezzel kisemmizi, megsemmisíti, lehetetlenné, használhatatlanná teszi. Svejk bumeráng: minden tette, szava visszaüt, a koppanás azonban nem őt találja el, de amit szolgálni kénytelen: a háborút. Svejk a buzgalom kézláb-készségével ignorál. Ez az állandó mozgás, ez a hasba lyukat beszélő szózuhatag, ez a mindig másról beszélés, ez a folytonos elkalandozás, eltérés és eltérítés, mely azonban új szögben visszakanyarodva pontosan talál célba; ez a mindig és rossz helyen igenlő százkétszázalékos buzgalom: a legnagyobb közöny haŕandzsája! Do mi valójában ez a svejki közöny? Az elkülönülés demonstrációja. A legteljesebb negligálás az igenlés túlhajtásában. Svejk a legravaszabb paradoxon: Igenelve tagad. Amit Svejk igenel, az visszahozhatatlanul — elveszett. Űgy igenli a háborút, hogy ezzel nyilvánvalóvá válik ennek lehetetlensége, megengedhetetlensége, embertelensége és — őrülete. Svejk igenlő tagadása a legteljesebb ignorálás. Nincs köze, közössége az uralkodó társadalmat mczgató célokkal, tényekkel. Svejket e vonatkozás-nélküliség segíti szerepében. A monarchia, tehát egy ingathatatlannak hitt történelmi képződmény, Svejk angyalin bárgyú mosolyának sugárzásában — semmivé olvad. A parancs, a törvény, a társadalom, a király és az egyház, a hadsereg és a háború egyszerre értelmetlenné válik, mert nincs többé realitása, valóságalapja, nincs igazsága, joga és hitele. Svejk itt az idegen, a szinte már más cslllagzatból való, holott ő az ősi, az elsődleges, a mindig jelenvaló: a nép! Svejkkel a kirekesztett nép jut szóhoz, tetthez, szerephez. Kívülálló, aki angyali mosollyal áll az archimédeszi pont helyén, hogy egy elavult világot vessen ki sarkaiból. Idegen, és így semmi sem foghat rajta. Igenlése kell, hogy tagadásba csapjon át, mert amit igenel, az kényszer-muszáj: militarizmus, háború. Igenlő közönye: védő burok. Idegen dolgok csak így válhatnak nevetségessé, az ünnepélyességek frázissá, és a nagy idők — hahotává. A hazugság-leleplezés, a tarthatatlanság-bizonyítás legmagasabb foka: a nevetés. Ami nevetségessé vált, az meghalt. De nevettetni csak az tud, aki biztos a nevetésben: a visszhangban. Az egyedülálló magányos nem nevettethet, összecsengés, összetartozás kell: közös légkör. Közönség, visszhang nélkül nincs nevetés. A nevetés közösséget kíván. A nevetés kollektív tett: ítélet vagy felmentés. Svejkben és Svejkkel a nép nevet. A népegészség. A felszabadultság, a szabadság hahotája, a vaskos röhejszárnyalása. Svejk a népmulattató, a népnevettető: népi hős. Szó és tett egvezése. Lélek a lelkűkből, vér a vérükből, fajta a fajtájukból, szó a nyelvükről. Hašek, a kiskocsmák, prágai sörözők törzsvendége mngába nvelte. magába szívta, magába itta e közösség életét, jaiát és baiát. ka caiát és röheiét. És itt adódik és villan fel a különbség. Korának írói kávéház-bohémek, kávéház-lakók", akik nem lépnek ki otthonukból, önkörükből. Egymást ugratják, vesézik, bolházzák, egymást vitatják, nézik, látják és hallják. Hašek: más! ö a csapszék-bohém. A nép-bohém. A néppel és népért való bohém. Svejk az ital demokráciájában fogant, de épp azért elválaszthatatlan népi cimboraságban, plebejus! együvétartozásban. A népből a népért! Mit nem adott volna Kurt Tucholský — aki az elsők egyikeként figyelt fel Svejkre — egy ilyen figuráért német változatban! Igy csak rezignáltán legyinthetett: „Szerencsés nép, mely Ilyen hősöket mondhat a magáénak! A mi hőseink torzonborz szakállal ijesztenek, fejük négyszögletes, és csörgő, csillogó vértben pompáznak. De épp ezért be is jutnak a német Walhallába." Svejk nem ismer Walhallát, ő csak' sörözők lakója: ez az otthona, élete, Innen őt csak kirobbantani lehet: világháborúval. Svejk baka lesz, ágyútöltelék. Most aztán jaj neked monarchia, jaj neked háború! Olyan nevetséges az egész, olyan lehetetlenül mulatságos, és csak a végén veszszük észre, hogy ez a csetlő-botló baka és hű csiskás egyszerre csak parittyás Dávid lett, aki legyőzte Góliátot. Svejk, a kis porszemakadály: szabotáló, destruáló, robbantó erő. Svejk, az ágyútöltelék nem lázad, csak jelen van, de épp a jelenléte a legnagyobb akadály. Embertől akadozik az embertelenség gépezete! Szabadulni szeretnének tőle. A hülyeségétől, — mondják. De ez a hülyeség, ez a tükröző adekváció és mementó mindig visszajön. Kétségbeesésükben toporzékolnak, a fejüket fogják, és Svejk angyalin bárgyú mosollyal újra és újra szabályosan jelentkezik. Lerázhatatlan kullancs, akt nem a vért, de a hazugságot szívja ki az imperializmusból. A háború itt törököt fogott, törököt, aki nem enged. Svejk a varázspalackbői világgá szabadított szellem, kit többé visszakoztatni nem lehet. Svejk jött, látott és győzött. Svejk az imperialista háború destruálója, leleplezője, a militarizmus robbantója; de reális adekvációja igazában a monarchia háborúja, az első világháború. Ennek talajából, légköréből, lehetetlenségéből, időszerütlenségéből nőtt kl szervesen, és így csak ezt likvidálhatta maradéktalanul. Hašek a monarchia háborújának történetírója: Svejk e történés hamisítatlan kreatúrája, koronatanúja és — aktora. Pozitív hős: negatívumok szigetelője, hatálytalanítója. Hašek realista és Svejk nem túlzás. Svejk a jelenségek összefogója, láttatója. Nevetségeinek mindig valóság az alapja. Ezért hat, és ezért cáfolhatatlan. Egyszer már kimutattam, hogy a monarchia irányítóinak világa, a berchtoldi diplomácia — nevetségében, dilettantizmusában, felelőtlenségében, kisded úri játékában — túligazolta Svejket. De thagával Hašekkel is dokumentálhatunk. A Szovjetunióban, a közben magyarul is megtanult Hašek a Vörös Hadsereg „Roham" című magyar és német nyelvű katonaújságját szerkesztette. Ennek 2Z. számában (1920) „Egy k. u. k. kosjej" cím alatt ezt olvassuk egy kadétról: „Ennek a k. u. k. (császári és királyi) trotlinak, félelmében, hogy Ausztriába csak mint közönséges polgári személy kerül haza nincs más gondja, minthogy szabályosan és nyíltan most is, mint a csász. és kir. 7. gyalogezred kadetje jelentkezzen. Azt gondolja, hogy a volt hadifoglyok hazaszállításánál újra k. u. k. szerepet fog játszhatni. Ez a buta fickó elfelejtette, hogy legfőbb Hadura, ö Császári és Királyi Felsége, Svájcban bérelt ki egy hotelt, és hogy Őfelségének most ugyanannyi az értéke, mint a k. u. k. kadétnak, azaz: semmi. És ha megtudja majd, hogy haza már nem mint k. u. k. kadet utazik, akkor a világ legszomorúbb pofáját fogja vágni, olyat, amilyet én még nem is láttam, és mint egy ma született ártatlan bárány fogja majd kérdezni: De miért változott meg így a világ? De miért nincsenek többé kadetok?" Hašek valóságot, történelmet vetített Svejkbe. Svejk alakja, hitele, nevetése rendíthetetlen, mert való és igaz. Realitás, ok, alap nélkül nincs nevetés, nincs nevetségesség. Ami nevetségessé vált, afölött a valóság ítélkezik. Svejk: világirodalom; és ezért minden volt, jött és jövendő világháborúk ellenszere marad. Aki Svejk világirodalmi pozícióját támadja, az a világháborúkat védi: az imperializmust visszamenőn és plőrefutón. Hašek nem lett és nem maradt csupán a cseh irodalom ügye Amikor Svejk első — és nagyon rossz — német fordítása megjelent: egy egész világ figyelt fel. HašekPt SvP|ket a világ avatta irodalommá. Max Brod Hašeket Rabelais-ve 1 és Cervantes-M hasonlította össze, de cseh részről, mint ezt Max Brod írja, ekkor túlzást emlegettek, Kurt Tucholský szava azonban eldöntőn Svejk javára billentette a mérlege^. (Weltbühne, 1926. 892.): „Svejkben a népi erő ősegészsége lázad a monokli-ember ellen... Ebben az áldott, felkent trotilban a kaszárnyaudvarokon letaposott és még megmaradt emberi értelem utolsó morzsája inkarnálódott... Svejk az értelmes emberek, utolsó reménye". A háborúban senkivé és semmivé züllesztett értelem utolsó menedéke a katonai hatóságoktól hülyének nyilvánított Svejk! Ehhez nem kell kommentár, ez a tény önmagáért beszél! Amikor Erwin Piscator 1927ben Berlinben színre vitte Svejket, alapindokolásában kihangsúlyoztam Svejk „az egészséges emberi ész dia* dala a frázis felett". Az ellentámadás nemsokára megindult. /. G. Poritzky cikkéből idé-. zünk (Die Literatúr. 1927/8. 323 „Nagy a pusmogás és susmogás a sajtóberkekben: feltámadt az új Cervantes, a nagy Rabelais inkarnálő, dott. Nagy időket élünk. Miután majd minden héten egy új Homéroszról, új Goethéről, új Balzacról és Dosztojevszkijről hallunk, az új Cervantes jötte sem izgatott fel túlságosan". Így kezdődik az egész, és így védződik: „A Don Quijote-tól Svejkig való távolság nagyobb, mint a nap és a föld közötti messzeség". Poritzky ott véti el a dolgot, amikor megreked Don Quijote-nái, akihez Svejknek semmi köze. Svejk nem a búsképű, lehetetlenségből lehetetlenségbe tántorgó, irrealitásból Irrealitásba csöppenő lovag, egy letűnt osztály utolsó, mindent jóvá tenni akaró időszerűtlensége, Svejk a lovag kísérőjével, Sancho Pansá-val tart rokonságot: a néppel. a valósággal, a néni egészséggel, humorral és ítélettel. Svejk az adekváció tükrében: tanú és bíró. 'Aki nem bírja ezt a tükröt, az dühében széttöri, mint Poritzkv. aki bevallja, hogy nála Sveik állandó „hányingert" vált ki. és ezért az egész Svejkiádát „Landsknechtnknek való olvasmánynvá" degradálja., Poritzky újra melléfogott! A Landsknecht az örök, a hivatásos, a zsoldos katona. A Landsknecht a háború professzionistája és permanenciája. A Landskneclitet — az őrök katonát — csak a háború folyamatossága élteti, ez a kenyere, levegője és érdeke. Svejk viszont az örök civil, aki háborút destruál, mllitarlzmust robbant. Svejk a militarizmus tiltó indexének egyik első proskribáltja lett és így épp a Landsknechtek nem olvashatták! Nem volt ország, nem volt militarizmus, mely valamilyen módon ne védekezett volna ellene: egy egész világ fogott össze Svejk ellen! Kobozták, tiltották, cáfolták. Jópéldával hazája járt elől: a polgári Csehszlovákiában tábornoki parancsok némították és tagadták: katonának nem volt szabad Svejkhez hozzányúlni, elolvasnll Horthy-Magyarországba nem engedték be Svejk első, Párizsban megjelent magyar kiadását, Karikás Frigyes fordítását. Berlinben a könyvmáglyára dobták, hogy aztán a bonni neofasizmusban, ha eszközként kihasználva és meghamisítva is, de mégis és újra feltámadjon! Nyugat-Németországban a lakosság, mely nem építhet magának lukszusbunkereket mélyen a föld alá, fél, tiltakozik és lázad az atomháború realizálói ellen. De Bonn cinikusan nyugtatja polgárait és Svejkkel altatja el az aggodalmakat. A Rheinlsche Merkúr (Strauss lajbzsurnálja) ilyeneket ír: „Mi sajnos nem vagyunk Svejknek, a derék katonának helyzetében, aki az első világháborúban egy húszfilléres ásóval egy méter mélyre ásta be magát a földbe, és így győzött az ágyú felett, mely százezer koronába került. És mégis: az atomfegyverek ellen is védelmet nyújthat az édes anyaföld és nagyon Jó védelmet". Kézzel, lábbal, foggal, körömmel, paragrafusokkal és tiltó rendeletekkel, börtönnel, tűzzel és máglyával védekeztek Svejk ellen, és most ők maguk azok, akik az új háború reklámcéljára Svejket kénytelenek feltámasztani, felhasználni. Csak így tovább! Csak beépíteni Svejket: a destrukciót, a leleplezőt, a nevetséget, a dinamitot. Svejknek a por' szemnek nem kell sok: egy kis egérnyi rés, és a dinamit a helyén van: a háború ősellensége megkezdheti munkáját! Svejk semmivé nevette az első világháborút. Bertolt Brecht a második világháborúban Hitlerrel szembesítette: meg is bolondította a Fűhrert. Amikor az atomfaslzmus elővigyázatlantil Svejkkel kezd kacérkodni, akkor mliiden borúlátásunk ellenére Is, először tudunk nevetni.. FÁBRY ZOLTÁN Anya gyermekével (Ivan Szuscsenko kubai rajzaiból) JAROSLAV SEIFERT: Enek CL kenyér illatáról 0, mennyit leskelődtem én az ablaknál a mélybe le, hogy gyúr-dagaszt a péklegény, hogy száll a liszt, mint hópihe. A kemencéből estetájt áradt a zsongító meleg, s a szívem egyre-egyre fájt, azért, hogy én is pék legyek. Fehér kötényre vágytam én, vonzott a sok-sok kis kosár — a tészta, mely a tűz ölén kenyérré válni mélybe száll. HIDAS ANTALt Ö, hol van az a kisfiú? Még annak lenni volna jó! S a tél, a kenyérillatú? Befútta sok-sok évi hó. A hű kemence öle hí, álmodni vár a langy meleg — hogy mint egy angyal szárnyai a szagok dédelgessenek. ... Köménymag kis félholdja volt csupán, ml ínyemen tapadt — s most tőle fölszakadt a múlt: sok bűvös, régi pillanat... Végh György fordítása Májusi párbeszéd Megmostátok lányok az ablakokat? Nézd, hogyan fénylik bennük a pirkadat! S ti, asszonyok, kalácsot sütöttetek? Sütöttünk bizony, még pedig eleget. Hej, férfiak! Meg vagytok elégedve? Sohse legyen embernek rosszabb kedvel Hát a gyereknek van-e új ruhája? • Van is, és szép is, és illik is rája. Hol töltitek, népek, az ünnepeket? Ki az erdőt járja, ki meg a hegyet. Vonatjegyre, buszra lesz-e pénzetek? Már miért ne lenne, hogy is képzeled? A régi világ ... az jutott eszembe ... Hagyd már a régit, az újjal nézz szembe! Szemébe néztem. — Es mit vettél észre? Ti vagytok egy ország legszebbik szépe. Igazán? — Hát persze! Ki lehetne más? Akkor Május l-re igyunk áldomást. Kotyog már az üveg piros-hű vére... Kéklő szép csillagunk... Légy velünk — béke! V 1963. május 1. * Uj SZO 9