Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-12 / 129. szám, vasárnap

Több következetességet az oktatómunkában MEGELÉGEDÉSSEL KÖNYVELHETJÜK EL, hogy társadalmi életünk széles frontján folyik a harc a személyi kultusz káros következményeinek felszámolásáért. Pártunk XII. kongreszszusa feladatként jelölte meg, hogy a hibák bátor és nyílt feltárásával tisztítsuk meg a pártot és egész közéletünket a személyi kultusz maradványaitól és ferdítéseitől Okuljunk annak az időszaknak hibáiból, hogy ezzel elejét vegyük hasonló hibák és ferdítések megismétlődésének. Ilyen egészséges és üde légkör közepette foglalkozott a Szlovák Nemzeti Tanács is iskolaügyünk kérdéseivel, többek között a magyar nyelvű iskolák problémáival. Ez az új légkör tette lehetővé, hogy teljes őszinteséggel és nyíltsággal lehetett beszélni annak a rendelkezésnek a helytelenségéről, amelyet az Iskola- és Kulturális ügyek Minisztériuma adott ki 1961 augusztusában azonnali érvénnyel a magyar nyelvű alapfokú kilencéves iskolák számára. A rendelet szerint: „Az irodalmi oktatás a 6—9. osztályban heti két órában önálló tárgy lesz; a lengyel tannyelvű alapfokú kilencéves iskolákban cseh, a magyar és ukrán tannyelvű alapfokú kilencéves iskolákban pedig szlovák nyelven folyik. Kivételt csak a nemzeti irodalomnak a tantervben megjelölt részei jelentenek, ezeket az illető nemzetiségi csoport anyanyelvén fogják tanítani." Mondjuk meg őszintén, ez a rendelkezés nemcsak kellemetlen visszhangra talált a magyar pedagógusok és a szülők körében, hanem érthető megrökönyödést is váltott ki. (Nem tudjuk, helyes-e a rendelkezésben csak nemzetiségi csoportról beszélni, amikor nemzetiségről van szó.) Érthető a meglepetés, mert a rendeletet minden előzetes és alapos előkészítés, a magyar pedagógusokkal való megtárgyalás és konzultálás nélkül, egyik napról a másikra, rideg adminisztratív úton léptették életbe. Nagyon hibás lépés volt, amely politikai kárt okozott nemcsak az iskolai nevelésnek, hanem a pártnak is. Saj nos, nem minősíthettük ezt másnak, mint a személyi kultusz időszakából eredő bizalmatlanság megnyilvánulásának, amikor ilyen fontos és kényes kérdést egyszerűen hatalmi szóval, az érdekeltek megkérdezése nélkül intéztek el. Magunkat sem vonjuk ki a felelősség alól, mert ha hangot is adtunk a rendelkezés helyessége iránti kétségünknek, mégsem szignalizáltuk elég határozottsággal felfelé, talán egészen a CSKP Központi Bizottságáig, milyen veszélyt rejt magában ez az intézkedés, amely nélkülözi a tudományos pedagógiai érveket is. Meggyőződésünk, nem rossz szándék vezette az iskolaügyi hatóságokat, amikor a magyar nyelvű alapfokú kilencéves iskolákban az irodalmi nevelést a magyar nyelv tanulásától elválasztották, önálló tantárggyá tették s ennek keretében a magyar Irodalmi anyag kivételével — a tanulóknak a többi nemzet irodalmát, a világirodalmat szlovákul, kellett tanulniok. Mi is propagáltuk ezt és igyekeztünk meggyőzni a magyar tanítókat a rendelkezés helyességéről akkor, amikor erről magunk sem voltunk meggyőződve. Ez a mi hibánk, és ez az adó, amelyet a személyi kultusz maradványainak létezéséért nekünk ls fizetnünk kellett. AZ ÜJ SZELLEM LÉGKÖRÉT jelenti már az a tény, hogy az iskolaügyi hatóságok beismerik ennek az oktatási tervnek a hiányosságát és azt, hogy a szlovák nyelv tökéletesebb elsajátításának nem ez a helyes pedagógiai módszere. Belátják, hogy ez az eljárás méltán engedett levonni olyan következtetést, — habár ez valóban nem volt és nem is lehetett a cél —, hogy a tanulókat mintegy erőltettük a szlovák nyelv elsajátítására. Sok mód van arra, hogy a magyar gyermek még a teljesen magyar környezetben is elsajátítsa a szlovák nyelvet, amelyre a mindennapi életben ma oly nagy szüksége van. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy az iskolaügyi szervek az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a szlovák •nyelvet oktató tanítók képesítésére és ismereteinek elmélyítésére, gyarapítására. További követelmény, hogy a Pedagógiai Kutató Intézet dolgozzon ki helyes, tudományosan megalapozott oktatási módszereket. Ezt eddig sajnos elmulasztotta. Nem helyes az az intézkedés sem, hogy ott, ahol a szülők úgy kívánják, a magyar nyelvű alapfokú kilencéves iskolákban egyes tantárgyakat ne magyarul, hanem szlovákul tanítsanak. Hol itt a logika? Váltig hangoztatjuk, hogy az oktatást tudományosan megalapozott módszerek alapján kell végezni, s ugyanakkor ilyen komoly pedagógiai kérdésben a döntést nem a tudomány embereire, hanem a szülőkre bízzuk, akiknek többsége nem szakértő a pedagógiai kérdésekben. Nem csoda, ha ilyenkor felvetődik a kérdés: Mit csinál a Bratislavai Pedagógiai Kutató Intézet? Bizonyára megfeledkezett arról, hogy a szlovák nyelvű iskolák pedagógiai problémáin kívül nagy gondot kell fordítania a nemzetiségi iskolák rendkívül bonyolult kérdéseinek megoldására is. Ennek az intézménynek kötelessége ügyelni arra, hogy az oktatási reformokat és új módszereket először a kísérleti iskolákon próbálják ki, ahol a legkiválóbb pedagógusok állanak rendelkezésére. Az új módszert csak akkor vezessük be a többi iskolában, ha életrevalóságát, helyességét a gyakorlat már bebizonyította. A MEGGYŐZÉS NÉLKÜLI, adminisztratív úton életbeléptetett intézkedések nagyon kedvezőtlenül befolyásolják a magyar iskolák nevelő és oktató tevékenységét, csökkentik az eddig elért eredmények hatását, s nem járulnak hozzá sem a magyar tanulók sokoldalú irodalmi műveltségének emeléséjiez, sem pedig a szlovák nyelv még jobb elsajátításához. Ez az eredménye egy olyan intézkedésnek, amely nélkülözött minden tudományos pedagógiai alapot. Az intézkedésnek azt a célt kellett volna követnie, hogy megjavítsa a nemzetiségi Iskolák munkájának pedagógiai, szervezési, káderbeli és anyagi-technikai feltételeit, azaz jelentősen elősegítse: 1. a művelődés egységessége és egyenrangúsága alapelvének maximális betartását; 2. a tanulók szlovák nyelvtudásának elmélyítését; 3. a nemzetiségi Iskolákban a bővített tantervből eredő túlterheltségnek a lehető legkisebbre való csökkentését. Sajnos e«t a küldetést nem teljesítette, ezért kell megváltoztatni. ISKOLAÜGYÜNK FORRADALMI átépítésének célja, hogy ifjúságunk marxista szellemű, tudományos alapokon álló eszmei nevelését még tökéletesebbé tegyük, még jobban elmélyítsük. Ezzel hozzájárulunk a CSKP XII. kongresszusa határozatának teljesítéséhez, amely célul tűzi ki a nép műveltségének és eszmei színvonalának a marxista—leninista világnézet szellemében történő emelését. Mindezt annak tudatában tesszük, hogy a szocializmust és kommunizmust csak nagy tudású, magas kulturális színvonalú, a kommunista öntudatosság és munkaerkölcs szellemében nevelt emberek építhetik fel. A CSKP KB nagy jelentőségű határozata az iskola és az élet szoros kapcsolatáról a kezessége annak, hogy az iskola ma nemcsak az alapvető tudományos ismereteket adja meg, hanem közelebb hozza az élethez a tanulót, megismerteti vele a munkát. Az iskola a munkára, az állampolgári kötelességek felismerésére, az igazságosságra és szerénységre, ugyanakkor pedig a hanyagsággal és karrierizmussal szembeni kérlelhetetlenségre nevel. A mai iskola csak így teljesítheti alapvető küldetését: formálja az új szocialista és kommunista embertípust, amely Hruscsov elvtárs jellemzése szerint harmonikusan egyesíti a szellemi gazdagságot, az erkölcsi és fizikai tökéletességet. Mindaz, amit az ifjúság nevelése érdekében teszünk, arról tanúskodik, hogy a fiatalok nevelésével nálunk nemcsak az iskola és a család, hanem egész társadalmunk is törődik. Ez valamennyiünk kötelessége. „Az új nemzedék nevelése — jelentette kl Krupszkája, a nagy pedagógus — nemcsak a szülők és pedagógusok feladata, hanem az összes dolgozó, az egész nép ügye." Ez teljes mértékben érvényesül nálunk, amiről tanúskodik az a tény is, hogy a nevelés kérdésével mélyrehatóan foglalkozik a Szlovák Nemzeti Tanács és értékeli az elért eredményeket. EZ A KÉRDÉS KÜLÖNBEN most kívánkozott a nagy nyilvánosság elé, •amikor az elkövetett hibák jóvátételével az illetékesek az ügy után pontot szándékoznak tenni. Helyesen cselekednek az iskolaügyi hatóságok, amikor kommunista őszinteséggel beismerik tévedésüket és a hibás rendelkezést a lenini nemzetiségi politika szellemében fogant új Intézkedéssel váltják fel, amely már a kollektív meggondolás eredménye. DÉNES FERENC Greiner Szibill: A Magyar Dal- és Táncegyüttes fellépéséről PEK Már .elfeledtem mikor van Boldogasszony, a gyümölcsoltó, a gyertyaszentelő, szűzi emlékeimen végigdobogott egy súlyos léptű pogány Magvető. Aprószenteknek napját megjegyeztem, akkor szillettem fagyok jéghegyén, azóta fáztam, féltem is sokat, megdermesztett a téli televény. A többi szentek napja megfakult, de tudom karácsony egyben Eva napja, én Kolozsvárott bolyongtam ilyenkor, ott él a nászom tűnt zamatja. S még egy szentre, ködös Mindszentekre, iíj bölcsőmre Holtak napja, s a Halál után emlékszem kisebb lányomra figyelue ász időben, hervadt délután. Sok dóm azóta gyakran összedőlt /t mit építgettek kisebb ünnepek, szűknek bizonyult mind ez önző templom a Történelem emelte meg az iveket, hogy beleférjenek az új ľkaruszok, a vörös május, ember és tömeg, s hogy gondolkozó egekhez fohászkodhassanak a hinni vágyó hós hitetlenek. R fa rakétába kellene ülnöd s fölrepítenének a Holdra, vállalnád? — Ühüm. — S mennyi pénzért tennéd? — Semennyiért. Még inkább én fizetnék, hogy ezt nekem lehetővé tették. — Hősködsz? — Bizonyítsd he. Ezt nem tudta a lányka. De nagyon örült, hogy vőlegénye ilyen bátor. Büszke volt rá. — Bátor vagy, — bökte ki gondolatát. — Bátor. Ezt mondta reggel az elnök is. — Az elnök? Mit kerestél te ott? A fiú habozott egy ideig. Ettől a pillanattól félt a legjobban. Nehezen szánta rá magát a beszédre. — Jelentkeztem a bányába. Ostravára. — Mit?!... — Egy évet írtam alá! — S velem? Velem mi lász? — kérdezte a lány, szemében öaragos tüzek gyúltak. — Én úgy gondoltam, hogy... eljösz te is velem. Egybekelünk. — Ostravára! — Igen. Kapunk rögtön lakást. Ha ottmaradunk, pénzt is adnak kölcsön bútorra. — S te már alá is írtad? — Alá... — Meg se kérdeztél. Egy szót sem szóltál. — Nem akartam. Tudtam, hogy nem egyeznél bele. — Tudtad? — Persze Mert ismerlek. Neked az enyád szoknyája mellett kell lenned örökké. Itt, az isten háta mögött. — Mi az, nem tetszik? Itt születNÓTA JÁNOS:' FÖNT ES LENT * Nőt* János első jelentkezése ez az frás. Foglalkozására nézve; villanysierelö, évei száiua: 20. tél és csak huszonöt évet bírtál ki. Ezért mégy el? — Nem. Nem azért. — Hát? — Mert ott a helyem. Kevés a szén. — S mert te vagy a CSISZ elnök! Ki menjen, ha nem az elnök? Ki mutasson jó példát? — Ügy van. Leállna az élet, a munka, ha mindenki olyan lenne, mint te! Hát nem érted? — Frázisok. Menj csak! De nélkülem, — kiáltotta a lány s elszaladt. A fiú könnyebbnek érezte magát. Előre látta a dolgok alakulását. Tudta, hogy választania kell a lány s Óstrava között., Évához a szíve húzta, a gyűrű kötötte, a bányához a lelkiismeret, a kötelességtudat. Az utóbbit választotta s vállalta a szívfájdalmat. Otthon is baja volt. — Ezért tanultál? — sopánkodott az anyja. — Nem gyerek már, tudja mit csinál, — szólt megértően apja. — De tönkreteszi az egészségét. — Ugyan. Nem pokol az, sem nem börtön, mint régen. Több szó nem esett róla. Komoran búcsúztak el tőle az állomáson. Éva nem ment kl. Hamar megszokta a bányászéletet. Munkásszállóban lakott. Három lengyellel egy szobában. Eleinte csak nehezen értette őket. Azok jóízűen nevettek, amikor magyar hangsúllyal ejtett ki néhány lengyel szót. Megkedvelték őt. Együtt dolgoztak. Később elmesélte gondját, baja

1!. Részvéttel hallgatták. — Jönni Éva ide — nyögte az .egyik, bíztatta őt. Mind a három t«ínult magyarul. Zoltán volt a tanító' mesterük. Ö meg lengyelül tanult tőlük. — Nem jön el. A szülei sem en- gedik, — felelt szomorúan. — Egy, kettő hónap és Éva Ide lenni. Ha szeretni. Nem hitt nekik. Mégis hálás volt, hogy együtt éreztek vele. A közös munka, élet barátokká kovácsolta őket. Elégedett volt önmagával. Amikor műszak után feljött a mélyből, büszkeség töltötte el a szénporral belepett izzadó testét. Minden nap odament a portáshoz. — Nincs levél? Titokban remélte, hogy Éva kibékül vele. Irt neki kétszer. Választ nem kapott rá. A harmadik levelet már nem adta föl. Sztaniszlaw beszélte le. — Nem lenni okos dolog — csóválta a fejét. Kettő levél elég lenni. Éva ide úgy is... Nem írni több levél. . Nem értette társát, de szót fogadott. így telt el három hónap. Egyik nap a másik után. Még nem volt otthon szabadságon, pedig megtehette volna. Amikor az új lakóházak előtt sétált el, szomorúság szálta meg lelkét. Itt lakhatna most ő is. S teljesen boldog lehetne. A munka utáni fürdést befejezve betért egy sörözőbe. Itt szokta leöblíteni a torkára tapadt szénport. Meleg, tavaszi nap sütött. Gyalog indult hazafeié. Lemondóan ment el a portásfülke előtt. A portás azonban utána kiáltott: j— Van levél! Szívébe mintha új motort- gyöjtot-tak volna be. í.,— Hol? Adja ide, — rohant vissza. •:<?— Nem itt. Fönt van a szobáiban " T- felelt s furcsa mosoty cikkázott ajka szélén. Hármasával ugrotta a lépcsőfokokat. Lihegve rontott be az ajtón. Ott megtorpant, mintha mellbeverték volna. — Éva! Örömnap volt az a nap. Kivitte a lányt a város tnögé a magányba. Egymásnak sírták él bánatukat, örömüket. *- Anyám megharagudott. Nagyon! V- Te mégis eljöttél • •'«*• El. — Bátor vagy. — Mint te — I Tudod mit gondoltam? Hogy itt maradok. Örökre. A lány nem szólt semmit. • — Nekem való ez sk élét. itt-hős lehet az ember. — Már alá is írtad? Ismét egy nehéz pillanat. A fiú lassa'n mondta & a sorsdöntő szót: — Alá... Hazudott. Osak próbára akarta tenni, a lányt. — Hm... Hát akkor a kis. Zolika karvinai lesz. Fölkacagtak. S a fiú szeméből egy könnycsepp csordult ki. Az öröm könnye. Elfordult, titokban törülte meg szemét. Évát elkísérte a szállodába. Késő este

1 ért haza. Meglepetten lépett a szobába. A három lengyel még nem aludt. Az aszta! körül ültek. Tele volt rakva édességgel s közepén egy üveg meg öf pohár. — A levél hol lenni? — nevettek az érkezőre. — A szállodában. Ott él majd egy Ideig. — Mi? Te ilyen barát? Együtt szenvedni érte és te be se mutatni? Delekaroltak. Ügy cipelték az J

J utcára. Taxit hívtak. Nevetésük élesen csengett a holt utcán. Az autó eltűnt a sötétbe fúródva. A kornyékre ráborult az éj csöndes leple. Sikeres esztendő E napokban ünnepli fennállásának első évfordulóját a bratislavai állatidé műkedvelő színház. Egy év óta ez a színház foglalkozott céltudatosan a város műkedvelő együtteseivel. A népi színházművészet magasabb formáját képviselő színház előadásai különösen a fiatalok körében keltettek visszhangot. Minden csütörtökön és vasárnap délután fiatalok töltik meg a nagynak nem mondható nézőteret s nagy érdeklődéssel hallgatják a ma problémáival foglalkozó verseket, dialógusokat és esztrád-számokat. Több értékes művészi élményt nyújtottak itt a Sorompó mögötti kisszín- • ház, a gyógyszerészeti tanszék együttese, a Dimitrovec esztrád-együttes, a műszaki főiskola építészeti tanszékének együttese stb. A kisszínházban több mint 29 műkedvelő együttes lépett fel, nemcsak Bratislavából, hanem Brnóből, Jihlaváról, Liberecből és Zlaté Moravcéből is. Vasárnap délután a gyermekeknek szereznek örömet. Ekkor ugyanis a gyermek-esztrádegyüttesek adják a műsort. A műkedvelő színház egyéves sikeres működését, az Amfora együttes bemutatójával ünnepelték meg a színházban. (tk) 0| SZÖ 4 * 1963. május 12.