Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-09 / 127. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Bratislava, 1963. MÁJUS 9. • 50 fillér • XVI. évfolyam, 127. szám Csehszlovák és szovjet államférfiak táviratváltása hazánk felszabadítása 18. évfordulósának alkaháhél N. SZ. HRUSCSOV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, t. BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének Moszkva. Kedves Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és Csehszlovákia népe nevében testvéri üdvözletünket és őszinte jókívánatainkat fejezzük ki önöknek és önök útján az egész szovjet népnek abból az alkalomból, hogy a szovjet hadsereg 18 évvel ezelőtt ezen a napon felszabadította Csehszlovákiát. Nemzeteink újból megemlékeznek arról, hogy a dicső lenini párt által nevelt szovjet hadsereg és szovjet nép volt az, amely a történelemben példa nélkül álló mérhetetlen áldozattal és hősiességgel szétzúzta a hitleri fasizmust, felszabadította országunkat, s ezzel Csehszlovákia népe előtt megnyitotta a szocialista társadalom felépítéséhez vezető utat. Ezért őszinte örömmel fogunk megemlékezni az idén a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió között a barátságról, a kölcsönös segítségnyújtásról és a háború utáni együttműködésről megkötött szbrződés 20. évfordulójáról. Nagy elismeréssel követjük figyelemmel a szovjet nép hősi erőfeszítését a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának felépítéséért. Ezen a napon üdvözöljük a Szovjetuniónak a tudomány és technika területén elért történelmi győzelmeit, amelyek oly kifejezően megnyilvánulnak a világűr meghódításának elsőségében Tudjuk, hogy a szovjet nép sikereivel a mi előrevezető utunkat is megkönnyíti és segítséget nyújt számunkra, csakúgy, mint más szocialista országok számára a szocialista társadalom továbbfejlesztésében. A Szovjetunió testvéri segítségével és a többi szocialista országgal együttműködve nagy sikereket értünk el építöniunkánkhan. Hazánkban egyszer s mindenkorra győzött a szocializmus. Ezeket az eredményeket azért értük el, mert Csehszlovákia Kommunista Pártjónak tevékenységét mindenkor a marxizmus—leninizmus halhatatlan tanításai vezérelték, s pártunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom élcsapatának gazdag tapasztalataiból merített. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozói Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével internacionális kötelezettségeik teljes turiatá ban azzal az elhatározással láttak hozzá a CSKP XII. kongresszusán ki tűzött feladatok teljesítéséhez, hogy továbbfejlesztik népgazdaságunkat, a szocialista világgazdoság szerves részét Szilárd meggyőződésünk, hogy a szocialista országok között szüntelenül elmélyülő együttműködés tovább erősíti a szocialista világrendszer erejét és hatalmát, s elősegíti valamennyi szocialista ország gazdasági és kulturális felvirágzását. A Szovjetunióval szoros együttműködésben továbbra ls a békés együttélés lenini politikáját valósítjuk meg, s egyszersmind olyan intézkedések (Folytatás a 2. oldalon) jpmberi jellemvonás: arányľ

j lag könnyen feledjük a rosszat. Az emlékezés rostáfán áthull a múlt Idők pelyvája, s megmürad az éltető kenyér tiszta búzamagva. Ebben a korban, amelynek idősebb nemzedéke két pusztító világháborút megért, tán maga az életösztön védekezik így. Túlságosan nehéz volna magunkkal cipelnünk a sanyarúság, s kín, a borzalom minden lábat rogyasztó terhét. De ebben a korban, ebben a forrongva, vajúdva alakuló világban a közöny, a könnyelműség, a könnyű feledés veszélyétől is óvakodnunk kell. Mert vannak dolgok, amelyeket az évtizedek sem burkolhatnak ködfátyolba. íróasztalomon három egyszerű fémdoboz a mementó. Az elsőben maroknyi nehéz föld, egy korhadt barakk deszka csonkja és magasfeszültségű áramvezeték kormos porcelán szigetelője. A „halálgyárból", Oswiecímből hoztam, ahol az óriási krematóriumok hat millió embert hamuvá, pernyévé, füstté változtattak. A fasizmus és a halál rokonfogalom. S amikor pillantásom ráesik a birkenaui magyar lágerre emlékeztető elgyötört lengyel földre, mindig rádöbbenek — ez lett volna a sora számos nemzetnek, magyarnak és nem magyarnak. A másik kazettában Volgamenti vörhenyes, homokos föld, néhány gránátrepesz és üres töltényhüvely. Ki tudja, nem a vértől vörös ez a föld? Hiszen a második világháború Verdunjára emlékeztet, melynek minden talpalattnyi helyét acéleső verte, vér Itatta. A várost uraló Mamajev kurgánon, a legádázabb harcok színterén, még négy-öt évvel ezelőtt is csikorogva sóhajtott talpam alatt a számtalan haláltosztó vasdarab. Sztálingrád — itt pirkadt a hajnal, ez volt a Halál és az Élet mezsgyeköve. Szürke, hideg vasbeton törmelék, a birodalmi kancellária méteres vastagságú óvóhelyének egy-két kőszilánkja. Ezt őrzőm a harmadik fémdobozban. Tizennyolc évvel ezelőtt, a bunker fölé tornyosuló kiégett, szétlőtt Reichstag kupoláján vígan lengette a szél Jegorov és Kantaria golyótépte vörös lobogóját. Az Élet végleg győzött a Halál felett. Az első szabad május 9., az európai háború befejezésének emlékezetes napja úgy ragyog bennem, mint a győzelmet köszöntő szovjet katonák színes röppentyűinek az éjszakába nappalt varázsló fényözöne. Be íróasztalomon ezek a tompán csillogó fémdobozok nem engedik, hogy feledjem: a békét, az életet, a szabad fejlődés lehetőségét sok millió szovjet ember élete árán nyertük el. Oj út nyílt M FELEDD! előttünk, s bár bizton támaszkodtunk és támaszkodhatunk szovjet barátaink, az egész szocialista tábor önzetlen segítségére és szolidaritására, az adott lehetőség kiaknázása elsősorban a mi ügyünk volt és marad is. E napon évente számadást teszünk: hogyan is éltünk lehetőségeinkkel, mivel lettünk gazdagabbak, és hol szorít még a csizma? A múltban ilyenkor gyakran előfordult, hogy kétségbevonhatatlan sikereink elhomályosították látásunkat. Munkánk nyomán eltűntek a háború ütötte csúf sebek, rohamosan gyarapodott iparunk, fokozatosan emelkedett az életszínvonal, egyszóval szocialista országot építettünk. S mi kissé hajlamosak lettünk arra, hogy elhanyagolható tényezőnek tartsuk a hibákat, hiányosságokat, mondván — aki dolgozik, hibát is elkövet. Ez így Igaz, valóban a hiba ott kezdődött, amikor fogyatékosságaink feltárásában és leküzdésében nem éltünk mindig következetesen a fejlődésünket előmozdító, legmegbízhatóbb fegyverünkkel, a bírálattal és az önbírálattal. Elsősorban a személyi kultusz számlájára írható a bírálat elsekélyesedése, az, hogy nem érvényesült minden szinten. Ennek lett áldatlan következménye az, hogy nem ment a vérünkbe: a szocialista fejlődés nem ösztönös folyamat, hanem valamennyiünktől, a vezetőktől és a tömegektől egyaránt függ. Nem ment a vérünkbe, hogy céljaink felé nem vezet sima út, hanem néha kitérők, buktatók nehezítik. Az ideiglenes nehézségiek árnyékfoltjai egyesek szemében eltakarják a Napot. Es ez sem jó, ez sem helyes. Nagy utat jártunk be, elvitathatatlan eredményeket, sikereket értünk el, kisebb-nagyobb hibákat is vétettünk, de a lényeg az, hogy pártunk felmérte az elmúlt időszak melléfogásait s ereje teljéből arra törekszik, hogy főleg a gazdaságpolitika, az irányító tevékenység terén javulást eszközöljön. Rengeteg függ a jó irányítástól, és mégis súlyos hibát követnénk el, ha most ölbe tett kézzel várnánk, mikor ' érnek gyümölccsé a helyes intézkedések. Gondjaink, bajaink annál hamarabb csappttnak meg, minél előbb és minél többen teszszük fel önmagunknak a kérdést: Én miben tehetnék többet? Mert valljuk be őszintén, sokan közülünk elkényelmesedtek, önző kis hörcsögök lettek. Mert ismerjük be, mennyi apró-cseprő gondot okozunk egymásnak sokszor feltüremlő közönyősségünkkel, a tessék-lássék munkával, a magunkba gubózással. Szinte lépten-nyomon apró visszáságokba, bosszankodást, felháborodást kiváltó hanyagságba ütközünk. Hányszor, de hányszor elhangzik a vezetést, a szervezést, a tücsköt-bogarat elmarasztaló szó. S ha jobban utána nézünk a dolognak, kézzelfoghatóvá válik: valaki köztünk félvállról vette munkáját, feladatát, valaki közülünk nem tartotta érdekének a társadalom érdekét. Az ilyen látszólag parányi felelőtlenség néha a kedvezőtlen hangulatkeltés mellett országos viszonylatban évente tízmilliós károkat is okoz. Ünnepnap van és mégis beszélünk közös gondjainkról is. Talán kicsit furcsa, szokatlan ez. De így van rendjén. Mert sokkal több a hétköznap, amikor vállvetve, kéz a kézben, szorgos igyekvéssel szüntethetjük gondjainkat. A felszabadulás napján mélyen véssük tudatunkba, csak magunk szabadíthatjuk meg önmagunkat attól, ami még béklyózza lábunk. A szovjet kfltona életet, szabadságot, békét ajándékozott nekünk. De a béke nem jelent, nem Jelenthet számunkra nyugalmat, tespedést. A békés élet is harc, vértelen, de sokszor igen nehéz, biztonságérzettel és örömmel Jutalmazó, közömbösséget tiltó és áldozatkészséget követelő. Erről éppúgy nem feledkezhetünk meg, mint a második világháború mementóiróll GÁLY IVÁN