Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-25 / 142. szám, szombat

E pártos, realista, igaz művészetért (Folytatás az 5. oldalról) lődését — az egész párt véleményét tolmácsolta. Elvtársak! Ehhez azt szeretném hozzáfűzni, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt a művészi munka területén nem tettünk eleget. Az igaz, hogy a személyi kultusz és a vele kapcsolatos tényezők hatása, nem szolgálták szocialista irodalmunk fejlődését. Azonban, ahogy társadalmunk életét is a szocialista forradalom alapáramlata határozza meg, úgy a mi irodalmunkat és művészetünket is mélyrehatóan befolyásolta a szocialista átalakulás, a szocialista társadalom létrejötte és a szocialista eszmék. Ha majd egykor történelmi távlatból tekintünk vissza ezeknek az éveknek irodalmi termékére, megállapítjuk, hogy az eredmények nem is voltak olyan csekélyek. Pártunk XII. kongresszusa egyértelműen megmutatta, mik a feltételei művészetünk további fejlődésének. Mindenekelőtt szükséges, hogy az irodalom s általában a művészet még közelebb kerüljön mai életünkhöz, népünk munkájához; a művészi alkotások vessék le magukról a sematizmus és a konzervativizmus palástját s a kommunista eszméktől átszellemülten könyörtelen harcot vívjanak a burzsoá ideológia és liberalizmus karos befolyása ellen. Az irodalom és a művészet növekvő társadalmi fontosságát szocialista fejlődésünk törvényszerű jelenségének, szocialista forradalmunk nagyszerű vívmányának tartjuk. Ennek a törvényszerűségnek érvényesítéséről egész sor tény tanúskodik, amelyeket felsorolni felesleges. Az utolsó tizennyolc év alatt nálunk a művészet valóban a legszélesebb néptömegek tulajdonává vált. A könyvek, a színházak, a hangversenytermek, a mozivásznak, a kiállítási csarnokok, a rádió, a televízió útján mindenkihez eljut. Ennek természetes következménye, hogy a művészet egyre nagyobb szerepet tölt be az emberek nevelésében, ugyanakkor növeli a művészek felelősségét is. A művészetnek a néphez és a népnek a művészethez vezető ezen széles útját a kommunista párt nyitotta meg. vA művészet nagyarányú fejlődésének vsn egy másik oldala is. A dolgozók igénye a művészi alkotások és a művészek munkája iránt egyre nagyobb. Műveiket mind több és több ember ítéli meg, mondja el róluk véleményét. Űgy vélem, hogy ez egészen természetes, sőt, szükséges s ez a tény nem szabad, hogy valakit meglepjen, vagy esetleg nyugtalanítson. Aki tárgyilagosan ítéli meg a dolgokat. egyetért velem abban, hogy végeredményben a több milliónyi olvasó közönség, nézők és hallgatók szava a döntő, akik egyáltalán nem igénylik a másodrendű, egyhangú és „ártatlan" művészetet. Dolgozóink olyan művészetet követelnek, amely az ő életükből merít, vizsgálja a társadalmunkban végbemenő mélyreható változásokat, és győzelemre segíti a társadalom fejlődését előmozdító eszméket. Ügy vélem, hogy minden művész, aki alaposan ismeri olvasóit, vagy nézőit, megerősítheti, hogy ennek a jogos Igénynek a teljesítése . előfeltételezi azt a törekvést, hogy a művész közvetlenül szemlélje az életet, legyen hű az életigazságlioz s művét nagy műgonddal alkossa meg Ezzel szemben, minden középszerű, igénytelen, az embereket megalázó művek nem teljesíthetik ezt az igényt, sőt a többség részéről szigorú elmarasztalás éri, mint ahogy azt világosan mutatja televíziónk néhány műsorának a nézők részéről történt bírálata. \ Azért szólok ezekről a dolgokról, mert az a véleményem, hogy társadalmunkban nincsenek meg annak feltételei-, — hogy napirendre kerüljön a „mi és ti" kérdése. Ezt a véleményemet sok művész személyes tapasztalata is alátámasztja, akiknek állandó és szoros kapcsolatuk van a dolgozókkal. Ezek értik, miután az emberek személyesen is megismerték őket — a szó és a művészi kifejezés mestereit, a dolgozók tisztelettel és munkájukat méltányolva viszonyulnak hozzájuk. A kölcsönösen bensőséges megismerés és megértés — ez az egyetlen járható útja napjainkban az érett művészi munka megalkotásához és a művészet iránti közömbösség néhány megnyilvánulásának megszüntetéséhez. Nyíltan mondva úgy vélem, hogy szocialista irodalmunk és művészetünk további fejlődését termékenyltően befolyásolná az írók és a művészek egymásközti szocialista és elvtársi kapcsolatainak fokozása. A jelenlegi állapot, amikor is csak ritkán találkozunk olyan esettel, hogy az írók kölcsönösen és nyíltan megbírálják egymás alkotását, tanáccsal és bírálattal segítenek az elviség és a művésziesség elmélyítésében, csak külsőleg mutatja, hogy rendezett családban élnek, a valóságban ez a tény nem mozdítja elő irodalmunk és rpűvészetünk fejlődését — valami elavult, egészségtelen mesterségbeli szolidaritásnak a jele. A kritikusokkal, az olvasókkal, a nézőkkel és hallgatókkal együtt maguknak az alkotóknak is részt kell venniük a konkrét művészeti problémák megvitatásában. Az ő szavukat nagyon súlyosnak tartjuk, s napjainkban, amikor olyan hatalmas az érdeklődés a művészet fejlődése iránt, sokkal határozottabban és gyakrabban kellene nyilatkozniuk. A lenini munkastílust a művészetek terén is meg kell honosítani Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nemcsak az irodalomban és művészetben, hanem egész életünkben túl kell lépni azon a gyakorlaton, hogy azt, akit valamilyen bírálat ér, ne kerüljön a közvélemény átka alá. Ez ellenkezik a lenini normákkal s ez a személyi kultusz maradványainak eddig még nem teljesen szétzúzott abroncsa. Mindenki, aki valamilyen újra törekszik, követhet el hibákat s az elvtársiasság igazi szelleme azt követeli, hogy időben történő bírálattal figyelmeztessék a tévútra térőt. S ha már késő, legalább a jövő számára szűrjünk le megfelelő tanulságokat. Ezzel azt is elmondtam, hogy a kritika és az elvtársak közti kapocs a művészet szövetségese. Az ellenséget nem szoktuk bírálni, ellene könyörtelenül harcolunk, s legyőzésére törekszünk. Még nétoány szót a művészek és a nép kapcsolatairól. Társadalmunk vívmányainak egyike, hogy megszűnt az elszigetelődés, vagy az esetleges ellentétek. Az antagonisztikus osztályellentétekkel leszámolt társadalmunkban egyetlen harc létezik: a régi és az új harca. Az egyik oldalon szocialista eszméink, céljaink, a^ emberek közti új kapcsolatok állnak, míg a másik oldalon a múlt maradványai, a kispolgári szemlélet és a burzsoá ideológia. A frontvonal jelenleg nem az' egyes osztályokat és társadalmi rétegeket választja el, hanem az egyes, különbözó életfelfogási valló embereket. E kérdés másféle értelmezése csak szubjektív lehet, távol áll társadalmunk érdekeitől, megnehezíti a szocialista eszméknek az életünkben és az emberek munkájában való teljes győzelmét és érvényesülését. A párt az írókat és művészeket fegyvertársainak tekinti az ideológiai harcban Elvtársak! Többször is hangoztattuk már, hogy a párt az írókat és művészeket a legközelebbi segítőinek tartja az ideológiai harcban. Pártunk dicső hagyományához tartozik, hogy a kiváló művészek többsége nehéz és derűsebb időszakokban egyaránt a párt zászlaja alatt küzdött s szoros szálak fűzték a párt politikájához és programjához s ezért a programért állampolgári magatartásukkal és alkotásaikkal mindig aktívan harcoltak. Meg kell jegyezni, hogy mindazt, ami művészetünkben összefüggött a társadalmi haladással, az még ma is él s népeink művészi kincsestárába tartozik. y Pártunk ma is mindent megtesz, hogy megteremtse az irodalom és művészet sokoldalú fejlődésének feltételeit s teljes bizalommal bízza rá a művészekre népünk kommunista nevelésének igényes feladatait. Ezen természetesen a tágabb értelemben vett nevelést értem, vagyis 3 sokoldalúan fejlett ember megteremtését. Nem akarjuk, hogy a művészet ideológiai nevelés legyen, hanem magas színvonalú művészi tevékenység, amely át van hatva a kommunizmus szellemével s társadalmunk különböző jelenségeinek mély és átfogó megértéséből táplálkozik. Nem kívánjuk, hogy a művészet szólamok és nyilatkozatok illusztrációja legyen, mindazonáltal azonban a művészet nem határolható el politikai életünk fő áramlataitól. Az ideológia frontján mindinkább előtérbe kerül az a szükségesség, hogy határozott támadást indítsunk a burzsoá ideológia maradványai és új kisarjadásai ellen, s mindaz ellen, ami kezére játszik, ugyanakkor a kommunista eszméket egyre intenzívebben kell beplántálni a tömegekbe, erősíteni kell társadalmunk ideológiai egységét s a párt elképzeléseit az emberek érzés- és gondolatvilága szerves részévé tenni. Ennek a feladatnak teljesítése természetesen feltételezi az ideológiai front egységét és elvi szilárdságát, #mely ideológiai frontban a művészek fontos helyet töltenek be. Az ideológiában nem ismerünk együttélést Tudjuk, milyen homok-alapra épített az antikommunizmus. Nyugaton egyre többen hangoztatjuk az ideológiák együttélésének elméletét. Ez nem más, mint szándékosan koholt fogalomzavar. Igen, — a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikája a mi politikánk s ennek kiindulópontja a szocialista országok lenini koncepciójában van. Ennek a koncepciónak hasonmása, amely kedvező visszhangra talált a világ valamennyi népe körében, s amely vezérfonala a kapitalista országokkal való kapcsolatainknak az SZKP XX. kongresszusán született. Ezeknek a problémáknak alapos elémzésével a művészekkel va ló találkozásai alkalmával Hruscsov elvtárs is foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a szocializmus és a kapi talizmus ideológiája között kibékíthetetlen az ellentét s elítélte az ideológiák együttélésének koncepcióját. Az a véleményem, hogy nagyon keveset tennénk, ha csupán e koncepció deklaratív elítélésénél maradnánk Az, hogy elutasítjuk az ideológiák békés egymás mellett élését, megköveteli a burzsoá ideológia konkrét megnyilvánulásainak következetes és érzékeny megkülönböztetését, s azt, hogy ellenük aktív és könyörtelen eszmei harcot folytassunk. És mivel ellenségeink leginkább ideológiai frontunk céltábláira irányítják fegyvereiket, szükséges, hogy erről a területről válaszoljunk mi is.'A művé szek válasza pedig nem lehet más, mint a műalkotás, a regény, a dráma, a költészet és az alkotó művészi tevékenység. A párt tudja, hogy nem könnyű dolog hatásosan harcolni a burzsoá ideológia ellen. Ür,es kiáltozásokkal, erős gondolati telítettség nélkül nem érünk el semmit. Nem arról van szó, hogy tiltsunk valamit — ez mindig a félénkek és a képmutatók módszere volt. Nekünk könyörtelenül, táinadóan, gondolati érvekkel kell szétzúznunk a burzsoá ideolégiát s baráti kezet kell nyújtanunk a világ minden haladó művészének. Pártunk mindig segítségére lesz népünknek és művészeinknek, hogy tovább fejlesszék művészetünk és a szovjet művészet harcos elvtársi kapcsolatát, valamint a szocialista országok s a Nyugat haladó művészeivel vájó kapcsolatot Nagyra értékeljük minden haladó művész harcát, mivel ez a mi harcunk is a társadalom újjászületéséért. Feladataink az ideológiai front terén valóban nem egyszerűek. Ezért mindannyiunknak nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megbirkózzunk ezekkel a feladatokkal, helyesen és elfogulatlanul, a marxizmus elvei alapján Ítéljük meg művészetünk jelenségeit és tendenciáit. Skála elvtárs beszámolójában helyesen mondta, hogy a dolgozók kollektív megítélése és az alkotó vita segítségével lerázzuk magunkról a szubjektivizmus örökségét, ami egyúttal azt is jelenti, hogy fellépünk az idealizmus, mint az elmúlt korszakok legszívósabb maradványa ellen. A párt meg van győződve s abból indul ki, hogy a művészek döntő többsége ma a párt álláspontján van' s munkáját az a gondolat vezérli, hogy győzelemre vigye a párt kommunista politikáját és céljait. Ezért az irodalomban és. általában egész életünkben annyira szükségesnek tartja az eszmecsere módszerét, a tárgyi vitát. -Ezek a módszerek a leghatásosabban mossák le az álláspontokról a szubjektivizmus iszapját s bevált eszközei a dogmatizmus és a liberalizmus tendenciái megelőzésének. Az irodalom és a művészet fejlődése érdekében a párt ezen a területen is tökéletesíti irányító munkáját s rendületlenül érvényesíti a lenini elveket. Meg vagyok győződve, hogy nálunk minden szükséges és alapvető feltétel meg van arra, hogy művészetünk és irodalmunk a párt vezetése alatt teljes mértékben teljesítse nagy társadalmi hivatását. Sürgős feladat a marxista esztétika fejlesztése A XII. kongresszus körvonalazta, milyen művészetet akarunk. Legyen ez a művészet realista, igaz, a pártosság és a művésziesség szempontjából érett, amely gazdagítja mindanynyiunk szellemi életét, megtanítja dolgozóinkat társadalmi harcai öszszefüggéseinek mélyebb megértésére, választ ad sok fontos kérdésre, amelyek életünkben felmerülnek, — és rendületlen harcra buzdítanak a kommunista társadalom megvalósításáért. Ilyen tulajdonságokkal rendelkező művek megalkotása azonban nemcsak az alkotó módszer, a bátorság, a művé sziesség ügye, hanem mindenekelőtt állampolgári és politikai kérdés — mondhatnám, hogy a művész kommunista fejlődésének ügye is. A párt ezért szükségesnek tartja állandóan együttműködni a művészekkel, megismertetni velük a problémákat, amelyekkel küzd s úgy irányítani őket, hogy mindig feladatuk magaslatán legyenek. Elvtársak! Ezzel kapcsolatban még két fontos kérdést szeretnénk felhozni, amelyekre a párt mindig nagy súlyt helyez. Mindenekelőtt el akarom mondani, hogy nagyon sürgős feladatnak tartjuk a marxista esztétika fejlesztését, amely hathatósan segítheti a művészeket, a párt a marxista esztétikát egyúttal az egyik fő eszköznek tartja a művészet pártirányításában. A másik fontos probléma a cseh és a szlovák művészet kapcsolata. Szocialista társadalmunk eszméivel ellen^ tétben állna, ha hangsúlyozottan nem törekednénk megakadályozni a cseh művészetnek a szlováktól való elkülönülését. Ez természetesen fordítva is érvényes. Többet kell törődnünk azzal, hogy a szlovák irodalom és az egész szlovák művészet Prágában és a cseh vidékeken is otthonra találjon. Csakis ez lehet méltó népeink terebélyesedő társadalmi kapcsolataihoz. Meg kell jegyeznünk, hogy a cseh és a szlovák művészet kölcsönhatása az egyik út a valóban nagy csehszlovák szocialista művészet megszületéséhez. Elvtársak! Veletek együtt minket is sok olyan kérdés foglalkoztat, amely összefügg irodalmunk és művészetünk felvirágoztatásával és amelyekről még beszélni lehetne. A párt és társadalmunk, Hl. az Irodalom és a művészet társadalmi funkciója közti kapcsolat problémáin kívül még egész sor kimondottan művészeti kérdés is van. Ezen a téren — általánosan szólva — az szükséges, hogy művészeink szocialista meggyőződéssel életünk igazságait legcsekélyebb árnyalatainak feltárására törekedve, s a forradalmi művész képzeletével alkossanak. Ezeknek a kérdéseknek a megvitatását azonban a művészek legsajátabb ügyének tartjuk. Ezzel is ki akarjuk fejezni pártunknak a művészek iránti bizalmát, akik a kommunista eszj mék győzelméért vívott harcban fegy1 vertársainak tekint. Pártunk XII. kongresszusa a jövőt illetően mindannyiunknak széles távlati lehetőséget adott. Megmutatta, hogýan haladjunk előre s azt, hogy a legnagyobb munka most vár ránk. A párthatározatok legyenek művészeiilnk és Irodalmunk vezérfonala. Engedjék meg, hogy fellépésünket pártunk küldöttségének azzal a kívánsággal fejezzem be, hogy ezen a kongreszszuson sikerüljön megteremteni az irodalmunk felvirágzásához szükséges kedvező feltételeket, népünk, a szocializmus és a kommunizmus érdekében. Mindamellett nem idealizáljuk a dolgokat. Nincs kizárva, hogy a burzsoá ideológia elleni harc jelszava alatt sokszor akaratlanul, vagy esetleg szándékosan is a bírálat éle olyan művészi alkotások ellen irányul, ame lyek a szocializmus és a kommunizmus érdekében megtámadják életürik egyik-másik ferdeségét, hiányosságát. Ez megtörténhet s nekünk az a kötelességünk, hogy áz ilyen eljárásoknak útját álljuk, ugyanakkor határozottan meg kell bélyegeznünk minden kísérletet a burzsoá ideológia becsempészésére. Novotný elvtárs márciusi ostravai beszédében egyértelműen kijelentette: „A szocialista társadalom nagy lehetőséget nyújt minden ember alkotó tevékenységének teljes kibontakozására, dolgozzék bár a termelésben, a kultúra területén, vagy másutt." Természetes, arra is tekintette) vagyunk, hogy ez az alkotó tevékenység a társadalom javát szolgálja-e. vagy éppen kárára van. Támogatjuk mindazt, ami a társadalmat, az embert segíti s elnyomjuk mindazt, ami társadalmunkra nézve káros s u ember érdekei ellen történik. Pillanatképek egy kerületi színjátszó szemléro

1 Hazánk felszabadulásának 18. évfordulója alkalmából a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság iskola- és kulturális ügyi szakosztályának, az FSZM kerületi bizottságának, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség kerületi vezetőségének és a Bratislava-vidék Művelődési Házának gondozásában Senecen, Pezinokon és Modrán rendezték meg a Barátság Pohárért folyó színházi ünnepnapokat. Tizenkét színjátszó együttes lépett fel május 3—12-én, s ebből három magyar előadást láttunk. A fesztivál célja a megújhodott, korszerű műkedvelő színjátszás bemutatása volt. A „jót és jól" került itt előtérbe s annak a lelkesedésnek és megértésnek foka, amely színjátszó mozgalmunknak mindig hatásos motorja volt. A formai-tartalmi egységnek korszerűségéről van tehát szó és a színjátszó együttesek belső nevelésének helyes értelmezéséről. Ez természetesen ' nem abban nyilvánul meg, hogy tagokat toborzunk és ösztönösen „próbálkozunk", hanem abban, hogy kellő irányítást biztosítunk fejlődésüknek. Ez a kérdés a gyakorlati feladatok egész sorát világítja meg. Az egyszerű színjátszó stílus, a beszéd- és mozgáskultúra kérdései mellett a tartalmas rendezést és a szereplők emberábrázoló játszásmódját helyezi előtérbe. Természetesen ezzel jár az együttes lehetőségeinek megfelelően választott darab és az öncélű tünetek végleges felszámolása. Ezzel jár a művelődési vágy és Igény felkeltése, a tagok sokoldalú, főleg színpadtechnikai nevelése, amit korszerű formában kell megvalósítani. A Solaryi Magnemesftő Vállalat ifjúsági színjátszó együttese most került először ilyen magas színtű szemlére. Sós György: Két szem mazsola című színművét játszotta. Az előadást falusi viszonylatban értékesnek minősíthetjük. Játékuk kiegyensúlyozott, mentes minden túlfűtött pátosztól. Jelzett színpaduk hatásos, megérdemlik, hogy továbbra is figyelemmel kísérjük munkájukat. A petržalkai Kultúrotthon színjátszói Pfeifer: Lampionok ünnepe című színművét adták elő. Lőrincz János gondos redezése érdekes kezdeményezés. Realista színjátszást láttunk, kár azonban, hogy a díszlet, kosztüm nem volt ezzel összhangban. És itt. kell talán megjegyezni — általános értelmezésben is —, hogy a színpadi művészet nemcsak az emberi gondolat , és érzelemvilág kifejezőeszköze, hanem a szó és a nyelv ápolója is. Olyan harci eszköz, amely társadalmi rendszerünk lényegéből fakad, hogy minden irányban teret adjon az alkotóképesség kibontakozásához. Neveljen a munkához és a művészetekhez értő, egyaránt sokoldalú művelt szocialista embereket. A színvonal és az érthetőség kötelességünk, hiszen jövőre is lesz drámai fesztivál. Meglepően szép előadásban láttuk a szemle harmadik magyar színjátszó együttesének, a CSEMADOK Veľký Biel-i színjátszóinak előadásában B.. Brezovský: Veszedelmes életkor című komédiáját Ez az együttes képviseli az idei központi színjátszó szemlén, Spišská Nová Vesen — június 5-én — a hazai magyar műkedvelő színjátszásunkat. A rendezőket, szereplőket illeti az elismerés, hogy szereplésük sikeres volt, s így a nyugat-szlovákiai kerületi színjátszó fesztivál elérte célját. Műkedvelő együtteseinknek viszont érzékenyen kellene felfigyelniük az itt alkalmazott korszerű művészeti irányzatra, játszásmódra, rendezésre, jelzett színpadokra. Ezek a törekvések népszerű fórumokká kell hogy váljanak színjátszó mozgalmunk valamennyi színpadán. (— szem —) Ül SZÓ 324 * 1963. május 24.