Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-25 / 142. szám, szombat

Ä pártos, realista, igaz művészetért Jiŕi Hendrych elvtárs beszéde a csehszlovák írók III. kongresszusán Elvtársak, barátaim! Cšehszlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága megbízta küldöttségünket, hogy részt vegyen d kongresszus tárgyalásán és tolmá­csolja önöknek elvtársi üdvözletét. A párt nagy jelentőséget tulajdonít az önök III. kongresszusának. Egész társadalmunk ama erőfeszítése részé­nek tekinti tanácskozásukat, hogy a végső következtetésekig átgondolják és feldolgozzák a XII. pártkongresz­szus határozatait, minden szakaszon konkrét feladatokat tűzzenek ki s azokat hazánk további szocialista fejlesztése folyamán lépésről lépésre megvalósítsák. Ugyanezt az irányt követte a szakszervezeti, ifjúsági, női kongresszusok, a zeneszerzők, újság­írók és a filmdolgozók nemrégen lefolyt országos tanácskozásai is. Jelen voltunk e kongresszusokon, s őszinte örömmel töltött el bennün­ket lefolyásuk. Mindezeket az ülése­ket az jellemezte, hogy az elvtársak aktívan közeledtek korunk legfonto­sabb kérdéseihez, a párt iránti biza­lom és a párt által követett út irán­ti bizalom és szilárd felzárkózás jel­lemezte ezeket. E kongresszusokon — de nemcsak Itt, hanem népünk egész társadalmi mozgalmában — az a szilárd elszánt ákarat nyilvánul meg, hogy harcoljanak életünk ne­gatív jelenségei ellen, szabaddá te­gyék az utat társadalmunk fejlődési áramlata előtt. Megerősödött a párt bevált alap­elve — a köztársaság valamennyi dolgozójának bekapcsolása a szocia­lista társadalom aktív, alkotó módon való fejlesztésébe —, mély gyökere­ket eresztett ez az elv, s ez jó jel. Csupán a kommunista párt vezetésé­vel összpontosított közös munkával kovácsolhatunk újabb győzelmeket, csak az ilyen munkából jöhet létre egész társadalmunk szilárd egysége. A XII. kongresszus teljes bizalmát nyilvánította íróink és művészeink iráni, elvárva azt, hogy népünknek e közös munkájában becsülettel részt vesznek. E bizalomra legyen vá­lasz az önök kongresszusa, és főként az önök alkotó művészi tevékenysé­ge. Küldöttségünk tagjai a tegnapi első vitafeiszólalások benyomásait il­letően azt a nézetet vallják, hogy fő­ként Mináfi és Mihálik elvtársak fel­szólalásai mindjárt az elején magas elvi színvonalra emelték a vitát mind társadalmunk, mind irodalmunk problémáival kapcsolatban. Engedjék meg elvtársak, hogy csat­lakozzam az önök kongresszusi vi­tájához. A felszabadulásunk óta eltelt 18 év alatt nagykorúvá lett népünk Amikor előkészítettem felszólalá­somat, azon gondolkoztam, mivel kezdjem. Ilyen alkalmakkal nehezen kerülhető el bizonyos mérleg megvo­nása. Öszinfln mondom, hogy azok a gondok, amelyekkel ma gazdasá­gunkban s általában életünkben küsz­ködünk, tekintetünket gyakran el­vonják azokról az alapvető történel­mi változásokról, amelyek társadal­munkbán végbe mentek. Megtörténik, hogy szem elől tévesztjük a fejlődés fő áramlatát. Hisz csak 18 évvel ez­előtt kezdtük meg új utunkat. Alkot­mányunk szerint ez az a kor, ami­kor köztársaságunk polgára nagyko­rúvá válifc. A történelemben ez igen rövid idő, s mégis ezalatt valóra váltottuk nemzeteink történelmének legnagyobb tetteit. Eltemettük a burzsoáziát és meg­szűntettük az osztály-antogonizmust. Megváltoztatjuk hazánk egész arcu­latát. Az új gyárak százait építettük fel, megváltoztattuk a folyók folyását és országunk egész képét. Az ősrégi mezőgazdasági kisüzemi termelést egészen új útra vezettük. Szlovákia ipari országgá, fejlődött. Érthető, hogy nem volt minden könnyű s ma sem az. A társadalom fejlődésében nlhcs egyenes kényel­mes út. Voltak időszakok, amikor egészen könnyen haladtunk előre, de voltak olyan idők Is, amikor a ke­rekek akadoztak, s megfontoltan kel­lett új erőt gyűjtenünk helyesebb utakat keresnünk. Vegyük az 1952—53-as éveket, ami­. kor jelentősen kiéleződött a nem­zetközi helyzet. Feltétlenül jelentősen meg kellett változtatnunk gazdasá­gunk irányát s ezzel egyidejűleg pénzreformot kellett végrehajtanunk. Ezt nem kerülhettük el annak elle­nére, hogy mindegyikünk ráfizetett valamit, sőt ideiglenesen az élet­színvonal süllyedését ls jelentette. Vagy pedig vegyük az 1957—58-as éveket, amikor lassult a munkater­melékenység növekedésének üteme, s erőnket a gazdálkodás magasabb fokú hatékonyságára kellett mozgó­sítanunk, újabb felsorakozásra, amellyel azután további két év alatt elértük a szocializmus végleges győ­zelmét. Hasonlóképpen most — tavaly, az idén s a jövő évben is — különféle nehézségeket élünk át. E nehézsé­geknek külső, de főleg belső okai vannak, kezdve a minőségileg új fel­adatok bonyolultságától, a felgyü­lemlett fogyatékosságokig. Az előző, egészében sikeres években, gyülem­lettek fel csak a fogyatékosságok Nehézségeink további oka az irányí­tó munka színvonala, atnely a fejlő­dés mai fóliának már nem feleli meg. A XII. kongresszus behatóan elemez­te e jelenségeket, s a központi bi­zottság folytatja e munkát, társadal­munk erőit további lendületre össz­pontosítja. Ezzel kapcsolatban szeretném meg­említeni Lenin 1922-ben írt munkáját, amelynek a „magas hegy megmászá­sa" képletes címet adta. Nem akarom a Szovjetunió 1922. évi helyzetét a ml helyzetünkhöz hasonlítani. Ez nem volna helyes. Nem ls erről van szó. A szocialista forradalom út­jai problémáinak megközelítéséről van szó. Lenin körülbelül azt írja: Képzel­jünk el egy embert, aki égig érő meredek, eddig még ismeretlen hegy­re mászik. Tegyük fel, hogy sikerül leküzdenie a páratlan nehézségeket és veszedelmeket, és sokkal maga­sabbra jutott, mint elődei, de ennek ellenére nem érte el a csúcsot. Olyan helyzetbe került, amikor a megválasztott irányban a választott csapáson tovább emelkedni már nem­csak nehéz és veszélyes, hanem egyenesen lehetetlen Is. Kénytelen visszafordulni, leszállni a hegyről, más ösvényeket, akár hosszabbakat is keresni, amelyek azonban azzal a re­ménnyel kecsegtetnek, hogy célhoz vezetnek. Engedelmet kérek, elvtársak, e ter­jedelmes parafrázisért, de nehéz más szavakkal oly kifejezően megvilágí­A csehszlovák írók III. kongresszusa Prágában május 23-án folytatta tanácskozását. Képiinkün Jirí Hendrych, a CSKP KB elnökségének tagja és titkára, a CSKP KB küldöttségének vezetője beszédét mondja. (ČTK — K. Mevald felvétele.) E magasságból való visszatérés ta­lán sokkal veszélyesebb és fáradsá­gosabb, mint a felmászás, könnyen tehet az ember hibás lépést, nem le­het kényelmesen körültekinteni, meg­keresni az alkalmas helyet, oda van az emelkedett hangulat, amit egye­nesen a célhoz vezető közvetlen fel­emelkedés okoz. Természetesen felté­telezhető, hogy az Ilyen helyzetbe került embernél, habár mérhetetle­nül magasra emelkedett, bekövetkez­nek a kishitűség percei. S valószínű­leg e pillanatok n^ég gyakoribbak volnának, ha hallhatnák a biztos tá­volból távcsővel figyelő emberek kishitű megjegyzéseit, akik e rend­kívül veszélyes hegymászást figyelik. Lenin írásának hasonlatoktól men­tes második részében rámutat az orosz munkásosztály nagy győzelmé­re, jellemzi az ország akkori nehéz­ségeit és hozzáfűzi: Teljesen elve­szettnek tekinthetnénk azokat a kom­munistákat, akik azt hiszik, hogy hi­bák, meghátrálások nélkül, a fel nenT építettek ős a helytelen cselekedetek gyakori átalakítása nélkül be lehet fejezni az olyan világtörténelmi „vál­lalkozást" mint amilyen a szocialista gazdaság alapjainak kiépítése. De nem elveszettek (s minden valószí­nűség szerint nem lesznek elveszet­tek) azok a kommunisták, akik nem táplálnak illúziókat, azonban nem válnak kishitűvé sem; akik erejüket és rugalmasságukat megőrizve elég erőt éreznek akkor, hogy újból „ele­jétől kezdjenek" hozzá a mérhetet­lenül nehéz feladatokhoz. tani e mély gondolatokat, mint ahogy Lenin tette. Csak azt szeretném még ehhez hozzátenni, hogy előttünk ma természetesen nem áll az a feladat, -hogy teljesen új utat keressünk. De nekünk is meg kell birkóznunk a fe­emelkedés nehézséegivel, nekünk is csökkentenünk kell néha az üte­met, meg kell állnunk és járhatóbb utat kell keresnünk. S az ilyen idő­szakokban nálunk is nemegyszer hallhatók kishitű hangok. Közös fel­adatunk elősegíteni azt, hogy az ilyen megnyilvánulásokat és hangula­tokat leküzdjük. A XII. kongresszus feladatai, e fel­adatok feldolgozása és megvalósítása nem könnyű. Vegyük a legkomolyabb és egyben legbonyolultabb előttünk álló feladatot — a munkatermelé­kenység gyorsabb fokozását, az egész népgazdaságban. E növekedés iiteme az utóbbi években komolyan lelas­sult. Ez nem jó dolog. Ennek fő oka az, hogy a munkatermelékenység nö­velésének régi forrásait (a termelés szervezésének tökéletesítését, a fog­lalkoztatottság növelését stb.) jelen­tős mértékben kimerítettük, s az új forrásokat még nem sikerült úgy mozgósítanunk, ahogy szükséges vol­na. Ilyen új forrás elsősorban a tu­domány legújabb felfedezéseit érvé­nyesítő korszerű technika. E lemara­dást mindenáron le keli küzdenünk. Ezzel függ össze a termékek minő­sége is, amint erről oly sürgetően beszólt Novotný elvtárs a szakszerve­zeti kongresszuson, s ezzel függ ösz­sze a magasan képzett szakkáderek jelentős számának előkészítése is. A párt a munkásosztály és az egész nép Szeretnék, elvtársak, rámutatni a XII. kongresszus eredményeinek'még egy fontos szempontjára. Arra, hogy a megoldásra váró feladatoktól nem lehet elkülöníteni a pártnak lenini közeledését a jelenlegi időszak fel­adatainak megoldásához. Ezt az a tény jellemzi, hogy a XII. lcongresť- szus társadalmunk helyzetének és a társadalom élete valamennyi körül­ményének tudományos lenini elemzé­se alapján tűzte kl e feladatokat, ugyanakkor a dolgozók legszélesebb rétegeinek tapasztalataiból indult ki Nyíltan — idealizálás, de ugyanak­kor kapkodás nélkül is — lemérte munkánk kétségtelen sikereit épp­úgy, mint fogyatékosságait és erős ösztönzést adott további előrehaladá­sunknak. A pártnak ezt az eljárását röviden a -következő szavakkal lehet­ne jellemezni: élesen kell látni a tegnap és a ma gyengeségeit és hi­báit, de azokat mindig a szocialista társadalom továbbfejlesztése nagy feladatainak fényében kell megítélni, bátran le kell küzdeni minden aka­dályt, úgy, hogy ez meggyorsítsa kommunista célkitűzéseink felé veze­tő utunkat. Ennek az elvi állásfoglalásnak kö­szönhető, hogy az egész ország meg­elégedéssel fogadta a XII. kongresz­szus eredményeit. Újból látható volt, hogy a párt az Igazság, a munkás­osztály és az egész nép érdekeinek legfőbb, legszilárdabb őrzője, előre­haladásunk szervezője. Véleményem szerint súlyos hibát követne el mindenki, aki a XII. kong­resszus jelentős eredményeit a párt munkájának és társadalmunk fejlő­désének egész előző Időszakától el­szigetelten értelmezné. A párt ma, minőségileg új Időszakban, alapjai­ban oldhatja meg életünk kérdéseit, azért, mert gyakorlatilag a X. kong­resszusától és főként az SZKP XX. és XXII. kongresszusának hatása alatt a személyi kultusz következmé­nyeinek leküzdésére, a szocialista társadalom felépítése lenini alapel­veinek megújítására törekedett. Meg­szilárdította kapcsolatát a dolgozók­kal, s minden téren fejlesztette a szocialista demokráciát, kialakította az alkotó ideológiai tevékenység fej­lődésének előfeltételeit. Hosszas, bonyolult megújhodási fo­lyamatról volt szó, amelynek folya­mán pártunknak fokozatosan le kel­lett küzdenie az objektív és*szub­jektlv akadályok egész Sorát, s ugyanakkor meg kellett elpznie az ösztönösséget, a kispolgári radikaliz­must, a revizionista Irányzatokat, a régi, megcsontosodott dogmatikus ál­láspontokhoz való ragaszkodást, hogy pártunkat és társadalmunkat e gyenge pontokon ne támadhassa meg az osztályellenség, s annak ideo­lógiája. Ha a személyi kultusz súlyos örök­sége csak a körülményekre, a felfu­valkodottságra és más szemmel lát­ható megnyilvánulásokra korlátozód­na, e kérdéseket gyorsabban meg le­hetne oldani, akár egy felhívással, vaey egy újságcikkel is. A személyi kultusz örökségének azonban sokkal mélyebb gyökerei vannak, behatol a legnehezebb hozzáférhető területek­re, — mindannyiunk tudatába, gon­dolkodásába és cselekedeteibe, ki­vétel nélkül, habár különböző alak­ban és különböző erővel. Éppen ez teszi olyan bonyolulttá, hogy egyi­künk sem mentesül tőle, hogy mind­nyájan magunkba szívtuk a kultusz légkörét. A lenini elvek megújhodása a személyi kultusz elleni harc fő forrása Ezt nem azért mondom, hogy le­gyen mire hivatkoznunk, s hogy eset­leg bagatellzárhassuk a személyi kul­tusz maradványai elleni harcot. El­lenkezőleg, azért mondom ezt, hogy ezt az elvies, sokoldalú harcot el­mélyítsük és fokozzuk. Ne tápláljunk Illúziókat affelől, hogy bárki is meg­szüntetheti a doginatizmust, mér az­zal, hogy a személyi kultusz elítélé­sével lépten-nyomon mindabban, ami személyesen nem tetszik neki, elítéli és leleplezi a személyi kultusz ma­radványalt. Nézzük csak figyelmesen, mennyi szubjektlvlsta hordalék és dogmatikus pókháló fonja be még ma is nemegyszer azokat — és gyak­ran éppen azokat a felszólalásokat, amelyek mondjuk a leginkább antl­dogmatikusak. Igaz, mint Ismeretes, szavakkal nem lehet sziklákat haso­gatni, ez csak a mesékben fordul elő. Mindnyájunknak jól kell tudnunk, hogy a személyi kultusz következ­ményeinek hatékony leküzdése azt jelentette és jelenti, hogy tudomá­nyos objektivitással el kell érnünk a dolgok és a jelenségek valós meg­ismerését és értékelését, s nem sza­bad megengednünk, hogy az elfer­dült nézeteket úgy „hozzuk hely­re", hogy tekintetünk ugyanak­kor más irányban ferdül el. Nagy felelősségtudatul, érzékenyen, gya­korlatilag kell elkülöníteni az egész­ségest attól, ami túlélt. Hisz társa­dalmunk megszilárdításáról van szó, nem pedig az ösztönösség kirobban­tásáról. Társadalmunk életében a lenini alapelvek megújhodási folyamata irá­nyításának a párt sok erőt szentelt. Menet közben gyökeresen kiirtotta mindazt, ami régi és elavult, s a nagy pozitív építőmunka folyamán a szocializmus győzelméhez vezetett bennünket. Máltáin mondhatjuk, hogy a XII. kongresszussal olyan áttekin­tésre tettünk szert, amikor életünk­ben újból túlsúlyba került a lenini szellem, s amikor alkotó erejének teljes érvényesüléséhez már nem fér­het többé kétség. E tényt tanúsították a pártszervek és -szervezetek ülései, amelyeken megvitatták a központi bizottságnak a pártalapelvek és a szocialista tör­vényességnek a személyi kultusz idő­szakéban történt megsértésével 'kap­csolatos következtetéseit Megmutat­kozott az, hpgy a párt egészében magas politikai és erkölcsi színvo­nalon áll. A kommunisták túlnyomó többsége teljes felelősségérzettel fo­gadta a központi bizottság közlemé­nyét, nem vált kishitűvé, hanem nyíl­tan és történelmi szemszögből bírál­ta el e kérdéseket, s fő gondolatai arra összpontosultak, hogy a szocia­lizmus továbbfejlesztése érdekében hogyan keli tovább dolgozni, hogyan keli aktívan leküzdeni a keletkezett kál-okat, még bátrabban előre halad­ni magas céljaink fölé. A kommunisták igen pozitívan fo­gadták azt a nyíltságot, amellyel a központi bizottság tájékoztatta őket. Az egész párt teljesen azonosította magát a politikai perek felülvizsgá­lásának eredményeivel, és a közpon­ti bizot^ág által jóváhagyott követ­keztetésekkel. A vitában számos he­lyes bíráló megjegyzés hangzott el a párt, az állami és a gazdasági szervek munkájával kapcsolatban. A kommunisták kifejezték elszánt akaratukat, hogy életünk minden te­rületéről következetesen és gyökere­sen kiirtják a személyi kultusz meg­nyilvánulásának maradványait és gya­korlati indítványokat és bizonyítéko­kat is hoztak fel azzal kapcsolatbap, hogyan kell megvalósítani ezt áz Irányvonalat. Az egész párt elvi ál­lásfoglalása jelenti a fő biztosítékát annak, hogy a párt XII. kongresszu­sának határozatai valóra válnak. Habár a XII. kongresszus óta csak­nem egészen egy félév telt el, azt mondhatjuk, hogy a XII. kongresz­szus következtetéseinek megvalósítá­sában a pártat valóban tömegesen tá­mogatják a munkások, a szövetkezeti parasztok és a dolgozó értelmiség. Ezt az állásfoglalást főként két alap­vető vonás jellemzi. Elsősorban az az erőteljes törekvés, hogy leküzdjük a múlt fogyatékosságait s emellett nem engedjük, hogy közös munkánk­nak akárcsak egy töredéke is elpa­zarlódjék. Ez a szocialista haza iránti büszkeséget fejezi kl. Népünk állásfoglalásának másik alapvető vonása, azok a konkrét cse­lekedetek, amelyeket a XII. kong­resszus irányvonala értelmében va­lósít meg. Példákért nem kell mesz­sze mennünk Pártunk méltán emel­te ki a szénért, fémért az energia­megtakarításért s általában a gazda­ság jó menetéért folytatott hősies Jiarcot, amelyet hazánk dolgozói ez idei súlyos télen vívtak és vívnak ma ls a keletkezett veszteségek pótlá­sáért. Elismerés illeti a mezőgazda­sági dolgozókat, akiknek sikerült lé­nyegesen enyhiteniök az alaposan el­késett tavasz következményeit. Or­szágszerte nagy visszhangot keltett az Ifjúságnak ez anyaggal, techniká­val és mezőgazdasági földdel való pazarlás ellőni mozgalma. Ezen álta­lános példák mögött az emberek százezreinek a társadalomért végzett áldozatkész, fáradhatatlan munkája nagy tettekről szóló apró esetek ez­rei állanak. Ezért a párt, amely az úttörők élén halad, és szüntelenül ösztönzi a munkások, a parasztok és az értelmiség kezdeményezését, to­vábbra ls fejleszteni fogja az embe­rek alkotó tevékenységét, mert ez a leghatalmasabb erőforrás, melynek áramlatában tökéletesednek az em­berek és az egész társadalom is. Az emberek sokoldalú, harmonikus fejlődését segítse a művészet Eivjársakl A XII. kongresszus pártunk további munkája egyik alapvető feladatának tűzte kl az emberek kommunista nevelése színvonalának emelését, az ideológiai munka felélénkítését és fejlődését. Ezzel kapcsolatban a kongresszus foglalkozott a művészet küldetésének fontosságával is. Antonín Novotný elvtárs, amikor a XII. kongresszuson szocialista - művészetünk sikereiről, mint annak biztosítékáról beszélt, hogy a szocialista építés folyamán az egész művészeti front még szoro­sabban tömörüljön a párt köré s ve­zetése alatt egyre aktívabban és fo­kozott hatásossággal segítse elő az ember sokoldalú és harmonikus fej­(Folytatás a 8. oldalon) l.aj3. május 25. ÚJ SZÖ S Íj

Next

/
Thumbnails
Contents