Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-25 / 142. szám, szombat

\ » A munka dandárja még előttünk áll Felbocsátották a Kozmosz 18. (Folytatás az 1 oldalról) Jozef Skvorecký, akit Gyávák című könyve miatt évekkel ezelőtt admi­nisztratív rendszabályok sújtottak, visszautasította azt a minősíthetetlen mődot, ahogy ebből a tényből politi­kai tőkét akartak és akarnak ková­csolni egyes nyugati polgári folyó­iratok. Bár élete abban az időben, szavai szerint, nem volt „idill", még­sem siránkozott, hanem férfiasan ki­jelentette, hogy ma csak a képessé­gein múlik, milyen lesz Irodalmi munkásságának eredménye. Karel Ptáčnik nagyon éles szavak­kal ítélte el az írók több példával alátámasztott közönyösségét nemcsak a kultusz éveiben, hanem még ma is. Hangsúlyozta . az Írószövetség vezető szervei új emberekkel való feltölté­sének követelményét Ladislav Mňačko hozzászólalásának, szenvedélyes és nemcsak bíráló, ha­nem megoldást is kereső szavainak alapgondolata az volt, hogy az írók­nak bizalommal kell tekinteniük a nálunk végbemenő megújhodási fo­lyamatra. Elítélte azt az .indokolatlan és óvatoskodásra valló nézetet, hogy a nyílt sző megadott joga csak a „nyúl kiugratásának" célját szolgál­ja. A XII. pártkongresszus nehéz fel­tételek között harcot kezdett a nép bizalmának teljes elnyeréséért és ebben az íróknak sokkal jobban kell segíteniük a pártot, mint bármikor azelőtt. Jifí Hájek a múlt egyes helytelen jelenségeinek bírálata után szintén ennek a feladatnak a teljesítését szorgalmazta. Az Irodalom nem sa-. játlthatja kl magának az „agytröszt­nek, az Igazság egyedüli védelmező­jének szerepét, nem tévedhetetlen és számos problémát sem oldhat meg. Viszont értékes segítséget nyújthat a pártnak az ember formálásában. S ezért nem kezelhető kisgyermek­ként Jan Rozner többek között a kong­resszusi beszámolóval foglalkozott. Nem hallgatta el erényeit, alapossá­gát, a vitás, le nem zárt kérdések tisztázására Irányuló törekvését Hiányérzetét viszont képletesen úgy fogalmazta meg, hogy a beszámoló lekaparja ugyan a rozsdát, de nem épít új konstrukciót, vagyis nem szö­vegezi meg az Irodalom új koncepció­ját. Josef Rybák aláhúzta, hogy még sok mindenben változtatni kell a kulturális élet irányításának, a könyv­kiadásnak stb. módszerein. Hiányolta, hogy a szocializmus feltételei között még nem alakult kl nálunk a külön­böző művészi ágak képviselőinek kö­zös forradalmi frontja. Az Írók újabb atomlzálása helyett összefogásra van szükség Rybák elvtárs felszólalása végén emberi hittel, kommunista nyíltsággal mondott önkritikát, mivel annak idején J. Škvorecký könyvét durva módon bírálta és az évtizedes lsmerettség, a DAV-ban viselt közös harc ellenére hitelt adott a L. Novo­meský ellen irányuló vádaknak. Karel Šiktanc hozzászólásának lé­nyege az a figyelmeztetés volt. hogy az írók ne maradjanak a szavaknál, a lenini szellem érvényesülésének örömteli fogadásánál, hanem önma­gukkban ts csináljanak „tiszta asz­talt" és művekkel bizonyítsanak. Miroslav Holub rámutatott, hogy nem elég küzdeni a nyugati deka­dens irányzatok ellen, amelyek nem egy esetben eszmei-művészi rendszert hoztak létre, hanem nekünk ls ki kell alakítanunk a szocialista művészet további fejlődésének konkrét prog­ramját. , Jan Piiar a szocialista országok művészeti-elméleti munkássága köl­csönhatásának szükségességeiről be­szélt, majd részletesen foglalkozott az írószövetség könyvkiadójának munkásságával, amely az elmúlt hét év alatt 13 millió példányban jelen­tetett meg különféle irodalmi alkotá­sokat. Alexander Matuska hangsúlyozottan fedte fel az írói erkölcs szépséghi báit, az írók részbeni felelősségválla­lásának indokoltságát. Az írónak a meddő, szalmacsépléshez hasonlíthat® esztétizálás helyett az alapvető tár­sadalmi kérdésekkel kell foglalkoz­nia, hogy kialakuljon korunk hősi küzdelmeinek irodalma. Bírálta a fő­beszámolót, hogy túlzottan elnézően értékelte Irodalmunkat. Miroslav Cervenka az Irodalomel­mélet néhány sarkalatos kérdését érintette. Ezek közé tartozik elsősor­ban az a feladata, hogy tisztázza az irodalom feljesztésének objektív ér­dekeit, nehogy szubjektív érdekek ér­vényesülhessenek. Annak szükségét ís hangoztatta, hogy a múlt Iroda­lomelméleti téveszméit maguk a szer­zők nyíltan igazítsák ki. Miroslav Válek is az írói önkriti­kát szorgalmazta, rámutatott arra, hogy minden szinten és fokon fej­lesztenünk kell társadalmunk egész­séges kibontakozási folyamatát. A fia­tal írók problémáiról szólva arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy egyesek túlzottan érzékenyen reagál­nak a bíráló szóra, és benne irodalom elleni támadást látnak. Javasolta a kongresszusnak, hogy a Mladá Tvor­ba országbe jellegű, kétnyelvű folyó­irattá. a fiatal cseh és szlovák író­nemzedék közös irodalmi fórumává alakul ion át. Ján Štern érdekes ellentmondásként említette meg, hogy a múlt admi­nisztratív beavatkozásai, látszólag a realizmus védelmében, főleg a na­gyon is realista alkotásokat sújtották. Helyesen sürgette a realizmus fogal­mának a tisztázását. Pavel HanuS* éppen ezzel a téma körrel kapcsolatban elítélte a realiz­mus szűk, lényegében a zsdanovi esz­tétikához igazodó, leegyszerűsített értelmezését. A realizmust ugyanis nem azonosíthatjuk a naturalizmus­sal. Végső soron pedig nem a forma, hanem a tartalom határozza meg, me­lyik mű realista és melyik nem az. Jirí Procházka az ifjúság nevelése kérdésének szentelte felszólalását Hiányolta, hogy ma alig találunk olyan lánglelkű agitátorokat, akik a fiatalokat a kommunizmus iránti bl zalomra nevelnék. Irodalmunk sem tárja fel az új ne.mzedék előtt a for­radalmi harc romantikáját, nem ad lelkesítő programot. A pénteki vitában még a követke­ző elvtársak szólaltak fel: Vratislav Blažek, Ladislav Štoll, Zora Jesenská, Ján Poniíían, FrantiSek Burianek Jan Petrmichl, Josef Hanzlik, Michal Hor­váth, Dobot László, Jifí Grusa, Anton Hykisch, fan Trefulka és Josef Seke­ra. Ivan Skála, az írószövetség első tit­kára rövid zárószavában rendkívül pozitívan értékelte a kongresszus lefolyását. Az írók tárgyalását a gon­dolati elmélyültség jellemezte. Hang­súlyozta, hogy ez a kongresszus úgy megy át a köztudatba, mint a néppel együtt haladó és a társadalom ügyét szolgáló írók tanácskozása. A délutáni órákban a kongresszus munkabizottságainak jelentéseit hagy­ta jóvá, majd sor került az írószövet­ség új Központi Bizottságának és az ellenőrző bizottságnak megválasztá­sára. A kongresszus résztvevői levelet intéztek pártunk Központi Bizottságá­hoz. / Ezzel véget ért íróink háromnapos tanácskozása. Nagyobb felelősségtudatot a tervteljesítés kimutatásában (CTKJ — A Központi Népi Ellenőr­ző és Statisztikai Bizottság csütörtö­kön tartotta Prágában harmadik ülé­sét. Megtárgyalta a népgazdaság ta­valyi fejlődése és az 1963-ás év első negyedévi fejlődése fő arányainak elemzését. A vitában rámutattak, hogy egyes ipari, építészeti és mezőgazdasági üzemekben helytelenül végzik a terv teljesítésének kimutatását Az iparban gyakran arra kerül sor, hogy a befejezett termelésben olyan termékeket is kimutatnak, amB­lyek a valóságban csak a következő hó­napban készülnek el, vagy pedig olyan termékeket, amelyek nem felelnek meg az előírt műszaki feltételeknek. Hasonló a helyzet az építészetben, a lakások át­adásánál. A mezőgazdasági üzemekben gyakran helytelenül mutatják ki a gaz­dasági állatok tényleges számát és a takarmánykészletet, valótlan adatokat tüntetnek fel az illatok hasznosságáról stb. Ezért $ Központi Népi Ellenőrző és Statisztikai Bizottság szerveinek figyel­mét júliusban arra irányítja, hogy gon­doskodjanak az 1963-as év első félévi termelési eredményeinek helyes kimuta­tásáról. dEDHQfi postáva Terven felül Futó Pál — a Vágsellyei Mezőgazdasá­gi Iskola kertésze — már huszonöt éve foglalkozik zöldségtermesztéssel. Szép eredményetért többször részesült juta­lomban. Tavaly 2492 korona prémiumot kapott a termelési terv túlteljesítéséért. Pali bácsi az idén ls szép eredmények elérésére törekszik. Terven felül mint­egy 360 mázsa zöldséget akar a közellá­tás részére eladni. Emil Slamka mérnök SEGÍTIK A SZÖVETKEZETET Az őrösi CSISZ-szervezet munkájáról nem sok jót lehetett eddig mondani' Egy-két színdarabot betanultak, s ezzel ténykedésük véget is ért. Az utóbbi vezetőségi gyűlésen részletesen foglal­koztak a szervezet munkájának fogyaté­kosságaival. Többek között elhatározták, hogy mintegy 5—6 hektár kapásnövény müvelését vállalják el a szövetkezetben. Az ifjúsági parkot is rövidesen rendbe­szedik. Horosz Árpád ' I Egyelik a cukorrépát A Štúrovói Állami Gazdaság kertésze­te május végéig mintegy 40 000 kelt és ugyanannyi karalábét, valamint 15—20 ezer káposztát ad a piacra Az említett állami gazdaságban nagy gondot fordí­tanak a takarmány betakarítására, vala mint a cukorrépa egyelésére. Nagy József Ül SZÓ 320 * 1963. május 24. ÉRTEKEZLET a magyar ifjúság neveléséről (ČTK) — Piešťanyban pénteken, május 24-én kétnapos értekezlet kez­dődött. Az értekezleten a Csehszlo­vák Politikai és Tudományos Isme­retterjesztő Társaság lektorai és a CSEMADOK dolgozói a magyar nem­zetiségű ifjúságnak a csehszlovák szocialista hazaszeretet és a prole­tár nemzetköziség szellemében váló nevelésével összefüggő kérdésekkel foglalkoznak. A zöldség új árai (CTK) — Szombattól, május 2S-től a következő kiskereskedelmi zöCdségárak érvényesek (zárójelben a második osz­tály árai): Hagyma zöldjével kg-ja 3 ko­rona (2,50), zöldborsó kg 4 korona (3,20), zöldbab kg-ja 6 korona (4,80), karalábé zöldjével drb-ja 0,90 korona (0,70), kapor csomója kg-ként 6 korona (4,80), karfiol válogatott minőség drb-ja 7 korona, I. minőség 5,50 (4;—). Kitüntetések (CtK) — Dr, Matej Lúčan, az SZNT iskola- és kúlturáll's ügyi megbí­zottja pénteken, május 24-én Jindfich Halabalának, a zvoleni Erdészeti és Falpari Főiskola tanárának átadta „Kiváló Munkáért" kitüntetést, ame­lyet 60. születésnapja alkalmából a köztársasági elnök adományozott ne­ki. * » František Sorm akadémikus, CSTA elnöke tegnap átnyújtotta a Munka­érdemrendet Bedfich Hacar akadémi­kusnak, a műszaki tudományok dok­torának, a cseh műszaki főiskola ta­nárának, a CSTA Elméleti és Alkal­mazott Mechanikai Intézete igazgató­jának. A köztársasági elnök a kitün­tetést 70. születésnapja alkalmából adományozta. B. Hacar akadémikus­nak. a prágai huligánokat A prágai körzeti bíróság szenátusa előtt csütörtökön befejeződött a nyolc­tagú huligáncsoport elleni tárgyalás, amelynek tagjai május i-én az esti órák­ban közbotrányt okoztak Prága utcáin. Garázdálkodás és egyéb bűncselekmé­nyek miatt Vladimír Dohnált három évi, Temi Bohdalovát 2,5 évi, Rozant Bohdalt 2 évi és Jan Stibrt 1,5 évi börtönre ítél­ték, Jlf(_ Morgenšternt 10, Jan Urbant 8 és Emil Barochot 7 havi börtönre ítélték a köztársaságnak és képviselőjé­nek gyalázása miatt. Az Ítéletek jogerő­sek. CSOKOLADEOLIMPIÁSZ A legízletesebb, legjobb minőségű, legtisztábban előállított, legszebben csomagolt csokoládék kelnek versenyre a 11. csokoládé olimptászon, amelynek színhelye Prá­ga, ideje 1963 június má­sodik jele és július első fele, a díjkiosztás július 17. A versenyfeltételekről a rendező bizottság: a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara és a Rapid kül­kereskedelmi vállalat ve­zető dolgozói tájékoztat­ták a hazai és a külföldi sajtó képviselőit. Az I. csokoládéollm piászt tavaly tartották Brüsszelben, ahol Cseh­szlovákia egy ezüst ér­met és több elismerő ok­levelet nyert. Az idei oltmpiászra már több or szái7 benevezett, egyebek között Belgium, Hollan­dia, Franciaország, NSZK, USA, Japán. Csehszlová­kia a csokoládégyárak készítményeivel minden kategóriában versenyezni jog. A zsűri tagjai egye­temi tanárok, kutatóinté zetl dolgozók, képzőmű­vész, jogász és hazánk két világbajnoknője, Eva Bosáková és Eva Románo- vá. Az utóbbiak jeladata lesz megízlelni a csoko ládékat, a többi próba már. nem olyan egyszerű. Minden darab vegyészeit, mikrobiológiai és techno­lógiai analízisen és el­lenőrzésen megy át. A ké­szítmények cégjelzés s nél­kül „Indulnak a verse­nyen". Az eredmény a vizšgálatok alapján meg ítélt pontszámok mennyi­ségétől függ. A csehszlovák csokolá­dé, különösen a csokolá­dé figurák külföldön tgen közkedveltek, 42 ország tartozik az állandó vá­sárlóink közé. Reméljük, csokoládéiparunk a tava­lyi sikert az Idén is meg ismétli. mesterséges ho'dat Moszkva (CľK) — A TASZSZ Jelentette, hogy a Szovjetunióban má­jus 24-én felbocsátották a Kozmosz 18. mesterséges holdat. A szputnyik­ban elhelyezett tudományos készülékek segítségével az 1982. március 18-án bejelentett programnak megfelelően folytatják a világűr kutatását. A mesterséges hold mozgásának legfőbb adatai: • Föld körüli keringésének kezdeti időtartama 89.44 perc; • legnagyobb távolsága a Földtől 301 kilométer; • minimális távolsága 209 kilométer; • pályasíkjának az egyenlítő síkjával bezárt szöge 85 fok 01 perc. A tudományos készülékeke"n kívül a szputnyikon az alábbi berendezé­sek vannak: 19 996 megahertz-frekvencián működő rádióadó, rádiórend­szer a pálya elemeinek pontos mérésére és rádiótávközlési rendszer. A szputnyikban elhelyezett berendezések normálisan működnek. A ko­ordinációs számítóközpont feldolgozza az érkező adatokat. Waldeck Rochet egységre szólítja fel a demokratákat Párizs (CTK) — Waldeck Rochet, a Franciá Kommunista Párt főtitkárá­nak helyettese Vaziersben május 23­án rendezett nyilvános gyűlésen ösz­szefogásra • szólította fel Franciaor­szág demokratikus erőit — a szocia­listákat és a kommunistákat. A kommunisták éS a szocialisták közeledése s az egységük megszilár­dítása terén eddig "elért sikerek in­dokoltan nyugtalanítják a fraflcla nagytőkéseket — hangsúlyozta Wal deck Rochet. — Ha országszerte lét­rpjön a szocialisták és a kommunis­ták akcióegysége, minden bizonnyal rövid időn belül csődbe jut De Gaulle kormányrendszere és lehetővé vá­lik egy demokratikus kormánykoa­líció megalakulása, -amely megvaló­síthatja a társadalmi előrehaladás és a hatásos békévédelem programját. Waldeak Rochet közölte, hogy az FKP KB sokoldalúan támogatja a kommunisták és a szocialisták akció­egységét. A Francia Kommunista Párt vezetősége már ki is \dolgozta a de­mokratikus koalíció programjának tervezetét, amelyet a többi demokra­tikus párt elé terjesztett megvita­tásra. Átszervezik a szovjet tudományos intézményeket Moszkva (CTK) — Alapvető válto­zások történnek a szovjet tudomá­nyos intézmények szervezeti felépíté­sében. Az új intézkedés összefügg a népgazdaság irányításának átszerve­zése után előállott helyzettel. A Szovjetunió Tudományos Akadé miájának legutóbbi plénuma az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjet unió Minisztertanácsának határozata alapján a következő megállapításokat tette: • meg kell szüntetni a tudomá­nyos és gyakorlati szempontból fö­lösleges munkát; • a főiskolai előadókat és hallga­tókat is be kell vonni az aktív tu­dományos tevékenységbe; • lényegesen növelni kell a tudo­mányos intézmények építésére elő­irányzott óriási összegek hatékony­ságát; A magyar kormány és a szakszervezetek közös határozata a vállalati tanácsokról Budapest (CTK) — A magyar kor­mány és a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége közös határo­zatot hagyott jóvá az üzemi tanácsok, átszervezéséről/ és aktivizálásáról. Az üzemi tanácsok fő feladata lesz, hogy a szakszervezettel együtt segítséget nyújtsanak" a vállalat vezetőségének a népgazdasági tervekből a vállalat­ra háruló feladatok teljesítésében, el­mélyítsék a dolgozók részvételét a termelés irányításában, ellenőrizzék a vállalatok gazdálkodását és törőd­jenek a műszaki fejlesztéssel. • meg kell szüntetni a munkála­tok párhuzamosságát, a fölösleges anyag- és eropocsékolást. A Szovjetunió Tudományos* Akadé­miája a jövőben elsősorban tudomá­nyos szempontból fogja irányítani és összehangolni a szövetségi köztársa­ságok természet- és társadalomtudo­mányi akadémiáinak a legfontosabb problémáira kiterjedő kutatómunká­ját. Hasonlóan fogja irányítani a fő­iskolák és a kutatóintézetek tudo­mányos munkáját. A távlati kutatá­si tervet egybekapcsolja a távlati ter­melési tervekkel, a műszaki haladás új lehetőségeit fogja keresni és ja­vasolni fogja érvényesítésüket a nép­gazdaságban. Tökéletesebb lesz a sza­kositás. Az akadémia egyes osztályai­nak hatáskörébe szűkebb tudományos ágak fognak tartozni, s Így lehetővé válik a rugalmasabb Irányítás.. Jemen csatlakozni akar az EAK, Szíria és Irak államszövetségéhez San'a . (ČŤKJ — Jemen fővárosában — San'ában — hatalmas tömeg tün­tetett amellett, hogy Jemen ls csatla­kozzék az EAK, Szíria és Irak terv­be vett államszövetségéhez. Szalal el­nök a népgyűlésen tartott beszédében közölte, hogy a legközelebbi napok­ban kormányküldöttség élén Kairó­ba, Damaszkuszba és.Bagdadba uta­zik, ahol megvitatja a csatlakozás lehetőségét.. A jemeni legfelsőbb törvényhozó szerv május 21-én hozott határozatá­ban követeli, hogy Jemen „haladék­talanul és feltétlenül" csatlakozzék a tervbe vett államszövetséghez. hlálti A' JAPÁN Liberális Demokrata Párt politikai bizottságának honvédelmi osz­tálya törvényjavaslatot terjeszt a parla­ment ele, azt javasolva, hogy az eddigi honvédelmi hivatalt nevezzék el honvé­delmi minisztériumnak és állítsanak mi­nisztert élére. (CTK) ANKARÁBAN május 23-án nagyszabású gyászünnepség keretében temették el a Török Köztársaság megalapítójának — Atatürknek — a mauzóleumába azokat a katonákat és tiszteket, akik elestek a legutóbbi zendülés leverésekor vívott harcokban. (CTK) NEGYVENKÉT japán tudományos és kul­turális dolgozó nyilatkozatot tett közzé, melyben hangsúlyozza, hogy az amerikai atom-tengeralattjárók jelenléte japán ki­kötökben egyre jpbban fokozza a fe­szültséget a Távol-Keleten. (CTK) DÉL-VIETNAMBAN a múlt hónap fo­lyamán további 10 amerikai katona esett el a partizánokkal vívott harcokban. Ez év elejétől 112 amerikai katona és tiszt vesztette életót Dél-Vietnamban. (CTK) A BALOLDALI ELLENZÉK képviselői május 23-án közölték az izraeli parla­mentben, hogy tiltakozó tüntetéseket rendeznek .Strauss volt bonni hadügy­miniszter ellen, aki jövő héten látogat Izraelbe. [CTK1 BERTRAND RUSSEL lord, angol böl­csész e napokban von Westphalen gróf­nak, a Német Békevédők Szövetsége el­nöksége tagjának levelet küldött, amely­(111111 ben'nagyra méltatja' Lorenz Knorrt, aki a bíróság előtt is tántoríthatatlanul lép fal s leleplezi a fasiszta német, táborno­kok gaztetteit. (CTK) ANGLIÁBAN még mindig több mint félmillió a munkanélküliek száma. A munkaügyi minisztérium közlése szerint május első felében, több mint 550 OOO munkanélküli volt Angliában. (CTK) F.ICHMANN „munkatársa". Kurt BecHer volt SS-tiszt jelentős szerepet tölt be a nyugatnémet kereskedelmi életben. A szovjet és lengyel zsidók tízezreinek gyilkosa most többszörös milliomos és zavartalanul s a legnagyobb jólétben él Brémában FRANCOIS DUVALIERT, Haiti elnö­két május 22-én további hat évre be­iktatták hivatalába. Az elnöki palota előtt egybegyűlt 50 000 földműves előtt tartott beszédében az ország gazdasági problémái megoldásának Sürgősségét hangúlyozta. Az ünnepsé­gen egyetlen külföldi diplomata sem vett részt. (CTK) AZ USÁ-BAN az észak-carolinai Greensboróban csütörtökön este mint­egy 1300 néger — túlnyomórészt főis­kolai hallgató — tiltakozott a helyi szállodák, mozik és vendéglők igaz­gatóságainak fajüldöző intézkedései ellen. Tizennégy tüntetőt letartóztat­tak.

Next

/
Thumbnails
Contents