Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-25 / 142. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek ! Bratislava, 1903. május 25. szombat • 50 fillér • XVI. évfolyam, 142. szám Magatartás és emberség Ahogy mondani szokás, kozmikus korszakot élünk, melyben nemzedé­künk az emberi ész, értelem és bátorság eget ostromló diadalának hódol, űrhajósok szántják a világmindenség hatalmas térségéit, bonyolult gépek sietnek az emberi munka megnemesítésére, s szinte naponta változnak a fo­galmak, úf jelentéstartalommal bővülnek a szavak. A nincs megállás és nincs állandó Igéje feszíti mindennapjainkat, s ez lendítője holnapi küzdelmeinknek is. >1 ma embere — a mindennapok csendes hőstettei világában — már a• holnapokra készül. A holnapok igé­nye ösztönzi a több tudást, nagyobb műveltséget, és nem utolsósorban az őszinte embert magatartás sóvárgását is. Ez utóbbi talán kissé szokatlanul hangzik a fülnek, hisz — valljuk és tudjuk —, rendünk az emberiesség világát építi, melyben az egykori Isme­retlen milliók arca ragyog fel, és álmaik, vágyaik öltenek testet. Azt hi­szem, senki sem kívánja tagadni, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt népünk nagykorúvá vált, s a munkás, paraszt és értSfrnlségi egyaránt megtanulhatta, hogy ebben az országban ő a legnagyobb és legfontosabb tétel. Az em­beri, őszinte magatartást illetően azonban, úgy érzem, nemcsak a tegna­poknak, honem a holnapoknak is akad tennivalójuk. S ezalatt nem az illen­dőség, tisztességtudás, viselkedés címszavait értem, hanem a mély emberi érzéstől áthatott magatartás igényét. Ez nemcsak bizalmat, hanem köz­vetlenséget is jelent. Emberközelségét! S épp ez utóbbi még nemegyszer híján van. Hányszor találkozhatunk munkahelyen, hivatalokban, üzletekben fölényeskedő pöffeszkedéssel, köz­és társadalmi életünkben a vezetettek lebecsülésével. Még a közelmúltban is például nem egy olyan szövetkezetet láthattunk, ahol a vezetők a problé­mák széles körű elemzése és megtárgyalása helyett csak saját bölcsességü­ket voltak hajlandók 'tudomásul venni. Sőt a véleménynyilvánítás jogát — ahogy arról az egyik olvasókonferenciánkon felszólaló elvtárs beszámolt — egyes NB-funkcíonártusok például egyenest zokon vették s a revansszellem­től vezetve — a bírálóval szemben — iparkodtak törleszteni a vélt „adós­ságot". Divatos ma már, hogy a hiányosságokért a személyt kultuszt kárhoztassuk. Félreértés ne essék, nem a kultusz védelméről van szó. Vajmi keveset ér azonban a leleplezés és a felszámolás örökös hangoztatása, hogyha a múlt módszereit valaki az úf szellem szólamával, annak égisze alatt igyekszik tovább táplálni, vagy palástolni. A nagykorú, felnőtt nép jelző nemcsak tapasztalatot, társadalmi és poli­tikai érettséget jelent, hanem a nagykorúaknak kijáró tisztelet, megbecsü­lés és őszinteség igényét is. S e téren is akad jócskán helyrehozni yaló, hisz a személyt kultusz ével nemcsak a hurrá-optimizmus igézetével ártot­tak, hanem a tömegek lebecsülésével is. S ha a jövő szempontjából, a még merészebb előrehaladás érdekében, hangsúlyozzuk a szocialista erkölcs és társadalmi tudat elmélyítésének szükségességét, ezzel nemcsak a párt bá­tor, emberi szavai mögé sorakozunk fel, hanem a kitűzött célok megvaló­sulását ts segítfük. Más szóval élve, a „Ne szólj szám, nem fáj fefem" elv ma már senkit sem Igazolhat. S talán nem túlzás, ha azt állítjuk, a harcot é téren első­sorban önmagunkkal kell megvívni. Közömbösségünkkel, minden mindegy felfogásunkkal. Egyoldalúság és túlzott leegyszerűsítés volna ugyanis azt hinni, hogy a személyt kultusz leleplezésével és felszámolásával automati­kusan megszűnik minden olyan káros jelenség és munkamódszer, mely a múlt örökségeként még víssza-visszakísért. Akadnak még jócskán „élet­művészek", a lázas tevékenység látszatát keltő, „önsétáltatásra" berendezett emberek, akiktől idegen a közéletünkben domináló dolgos szerénység. A célravezető ráhatás'itt — beosztott és vezető esetében egyaránt — csak­is az egyedült értékmérő, a valóságos munka alapfán való értékelés lehet. A szocialista társadalom kitűzte feladatok megvalósítása szempontjából jelentős szerep hárul — az anyagiak mellett — gz öntudatra is. Itt allghfl gondolunk az alkalmazkodási képességre, — a föl-, vagy lefelé tetszelegni akarásra —, hanem elsősorban a társadalom, a dolgozók érdekeit szolgáló pártos állásfoglalásra. A költő megfogalmazta „legyen elved, hited" az öntudat és emberiesség meqhatározója is. Kevés gyakorlati segítséget je­lenthet például az a közéleti vezető, akinek képésségéből csupán annyira telik, hogy a felsőbb véleményt időről időre „hangszerelje"• Az elvszerűség, egyéni hozzáállás, személyes érdekeltség és feladatvállalás társadalmunk­ban ma már: követelmény! Efpen a társadalmi célok szabják az igényt, hogy legjobb tudásukkal és alkotó kezdeményezésünkkel segítsük a nagy célok megvalósulását. Nem hangzatos szavakat, vallomásokat és fogadalma­kat kíván tőlünk pártunk politikájának szelleme, hanem a szocialista tár­sadalom érdekeitől ihletett áldozatkész munkát... A közelmúltban Csallóköz falvait lárva — s ez minden bizonnyal az ország többi részére is jellemző —, jólesett hallani az egyik szövetkezeti elnök megállapítását: ' — Nő a bizalom, az emberek a nagy nyilvánosság előtt ls meg merik mon­dani a véleményüket. örvendetes jelenség ez. Kétségtelenül igaz, hogy a társadalmunk életében tapasztalható élénkség — a bizalom jele. Bizalmukkal a pártot tüntetik ki. Nincs nyoma a szenzáció-hajhászásnak, sem a suttogó „bizalmaskodásnak". Tudfák, az elmúlt évek dogmatikus módszerel, s túlkapásai torzították közéletünket, azonban látják rendszerünk humanizmusát és azt is, hogy pártunk politikájának fő vonala — a szocializmus építését s ennek érdeké­ben a dolgozók mozgósítását illetően — helyes volt. Nagy erkölcsi tőke ez a felismerés. Ez ls bizonysága, hogy népünk, harcokban megedzett társadalmunk — elvetve a mefisztói tagadiís elvét — az eredmények mellett a hibákat is vállalni tudja, s elég erőt érez azok kijavításához. FONOD ZOLTÁN Kitettek magukért a handlovai bányászok (CTK) — A Handlovai Nagybánya bá nyászai máj»s 23-rél 24-re virradó éj szaka az éjjeli műszakban kiegyenlítet lék lemaradácukat a szénfejtésben Adós ságuk az első negyedév végén több mint 11 000 tonna szenet tett ki. Pénte ken a handlovai bányászok megtoldot ták eredeti szocialista kötelezettségvál lalfisukat. Célul tfizték ki. hogy tfzezei tonna helyett 12 ezer tonna szenet fej tenek ki terven leiül. Teljesítik vállalásukat A CSKP XII. kongresszusának üzeme megtisztelő címet viselő rudňanyi vasércbánya dolgozói a második negyedévre 1900 tonna vasérc fejtesét és 80 méter bá­nyafolyosó kihajtását vállalták terven felül. Az önköltségen 90 ezer koronát akarnak meg­takarítani. Vállalásuknak csak­nem felét már teljesítették. Eddig több mint ezer tonna vasércet fejtettek terven felül. —ik. A Magasépítő Vállalat dolgozói a napokban megkezdték Szlovákia fővárosában a felszabadulás utáni immár 17. lakótelep építését. Bratislava Trávniky városrészében már szerelik az új telep első panelházát. f \ (V. Pribyl felvétele — CTK) ! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinitiiiHiiiiitiiiiiiiiiitiHifiiiiiiiiMMtiii iimiimiiiiiiiiMtmmimimiiimii Véget ért a Csehszlovák írószövetsé g III. kongresszusa A munka dandárja még előttünk áll (Tudósítónktól.) — A csehszlovákiai írók prágai „csúcstalálkozóján" csü­törtökön egész nap és pénteken még délig folyt a vita. Természetesen nem kerülte meg a személyi kultusz évei fejlődést gátló jelenségeinek elemző feltárását, de ezen túl az az őszinte törekvés is áthatotta, hogy mindenki személy szerint is vállalja a felelősséget az általa elkövetett hibákért, melléfogásokért. Egyben számos felszólaló hangsúlyozta a pozi­tív program, az üj gondolatisággal jelentkező színvonalas müvek szük­ségét. Arnošt Lustig igen találóan úgy fogalmazta meg a szocialista irő sza­badságának kérdését, hogy ez ma at­tól függ, milyen teret tud meghódí­tani' igazával, művészetével. Pavel Kohout főleg azt a nézetet vitatta, hogy a személyi jólét emel­kedése váltja ki a kispolgári maga­tartást. Nézete szerint ennek a ma­gába zárkózó, önző szemléletnek gyö­kereit abban kell keresnünk, hogy a kevésbé öntudatos embereknél meg­rendült a bizalom, gyakran már sem­miben sem hisznek. Ezen csak az igazság teljes érvényesítéséért vívott fíarc segíthet, amelyben a hallgatás esetenként nagyobb bűn lehet, mint a hazudás. örvendetes tényként ál­lapította meg, hogy a művészet párt­Irányítása jelenleg becsületes és sza­kavatott elvtársak kezében van. Ladislav Novomeský az első köz­társaság avantgard művészetének he­lyes értékeléséért szállt síkra. Ezt a forradalmi művészetet a dogmatikus kulturális politika lényegében elpa­rentálta. A irodalomelméletnek ezért társadalmi jelentőségét és hozadékát a történelmi igazságnak megfelelően kell felmérni. A személyi kultusznak főleg a fiatal nemzedék nevelésében okozott káros következményeiről szólva megoldási folyamatként jelöl­te meg a nyers igazság „kultuszá­nak" érvényesítését. Kifogásolta to­vábbá azt, hogy a fiatal költők nagy részénél áz érzelmi reagálás háttér­be szorítja a gondolatiságot. Viszont ebben nem programszerű jelenséget, művészi válságot, hanem gondolati bizonytalanságot lát. Peter Karvaš tanulmánynak beillő felszólalásában kifejtette, hogy a dog­matizmus táptalaja a szaktudás és a marxista dialektika ismeretének tel­jes hiánya. Ez — mondotta — a meg nem felelő helyre állított, meg nem felelő emberek módszere. A dogmati­kusnak személyes exisztenciális érde­ke ellenkezik partunk érdekével, vagyis a lenini munkastílus érvényesí­tésével. A dogmatizmus nem szilárd és rendíthetetlen kommunista meg­győződés, hanem veszélyes és vissza­húzó elhajlás a marxizmustól. Karvaš elvtárs beszélt arról ls, hogy vég­AZ EGYSÉG Afrika felvirágzásának feltétele A független afrikai országok kormányfői értekezletének harmadik napja • Nasszer elnök a gyarmatosítás végleges felszámolása határidejének kitűzését sürgeti Addis Ababa (CTK) — A füg­getlen afrikai országok kormány­fői értekezletének harmadik nap­ján — május 24-én — a kora délelőtti órákban kezdődtek meg a tárgyalások Addis Ababában. A tárgyalásokat Houphouet-Boig­ny, a Elefántcsontpart Köztársa­ság elnöke irányította. A vitában elsőként Tafawa Balewa, a Niger Köztársaság miniszterelnöke kért szót, majd Kwame Nkrumah gha­nai elnök szólalt fel. Azzal a felhí­vással fordult az afrikai országok képviselőihez, foganatosítsanak minél előbb hathatós intézkedéseket az af­rikai országok egységes kormányának megalakítása érdekében. Ez az egy­ség — hangsúlyozta — az afrikai or­szágok gazdasági felvirágoztatásának a gyarmati járom alóli teljes- sza­badulásának múlhatatlan feltételé. Csak az egységes és központi politi­kai vezetésű Afrika részesítheti sike­resen mind anyagi, mind erkölcsi tá­mogatásban az afrikai szabadsághar­cosokat. Nasszer, az Egyesült Arab Köztár­saság elnöke beszédében azt javasol­ta, hogy ki kell tűzni az afrikai gyar­mati rendszer teljes megszüntetésé­nek végső időpontját, és jóvá kell hagyni Adďis Ababában az afrikai alapokmányt, melynek cikkelyei ér­telmében olyan szervezet jönne létre, amely kellőképpen összhangba hoz­hatná és Irányíthatná az afrikai egy­ségtörekvéseket. Az Egyesült Arab Köztársaság támogat minden kezde­ményezést az afrikai -gység érdeké­ben — fejezte be beszédét Nasszer el­nök. A következő szónok Ben Bella algériai miniszterelnök kifejezte azt a reményét, hogy az afrikai egység propagálása nem marad üres szólam, mert igen nagy jelentőséget tulajdonít az afrikai felszabadító mozgalmak összefogásának, hathatós támogatá­suknak. A délelőtti ülés utolső szónokaként Dávid Daoko, a Közép-Afrikai Köztár­saság elnöke lépett fel. A Jade in KGST" bútor lesz a legkorszerűbb Varsó (CTK) — A Glos Pracy című lengyel napilap a fenti cím alatt kö­zölt cikkében részletezi a KGST or­szágok bútorgyártási együttműködé­sének lehetőségeit. A cikk hivatkozik a szocialista országok bútoripari kép­viselőinek a közelmúltban Brnőban tartott értekezletére, amelyen mű­anyagok felhasználásának és egyes műanyagelemek gyártása szakosításá­nak lehetőségeiről targyaltak. A Glos Pracy szerint mindeddig elégtelen a KGST országok bútor­ipari együttműködése. Elsősorban az szükséges, hogy a KGST országokban közös tervek alapján gyártsanak bú­toripari gépeket, amelyeket Lengyel­ország és más szocialista országok is mindeddig nyugati országokban vá­sárolnak. Az értekezletén javaslat hangzott el, hogy létesüljön Poznan­ban bútoripari tervezőközpont, ahol a szocialista országok számára olyan mintapéldányokat terveznének, ame­lyek méltón viselhetik a „Made in KGST" védjegyet. érvényesen fel kell számolni azt a né­zetet, amely a szocialista értelmiség­ben majd hogy nem ellenséget, de legalábbis állandóan ingadozó kis­polgárt látott. Egyben kiemelte, hogy a pártos művészetért vívott harc mindig kétfrontos, vagyis az ellenke­ző élőjelű végletek ellen folyik. (Folytatás a 2. oldalon) WMM © 700 EZER KILOMETER AZ ÉSZAKI­SARKON A szovjet északl-sapkl expedíció repülőgépei két és fél hónap alatt 700 ezer kilométert repültek. Az egyik s^rki repülőraj pilótái különö­sen hSlveYötlen időjárási viszonyok között az úszó jéghegyeken 23 auto­matikus rádiójelző szerkezetet helye­zett el. Ezek a jelzőberendezéseik hí­reket közölnek az időjárásról és a Jéghegy mozgásáról. A sarki pilóták részt vettek az Északi-Sark 12. tu­dományos állomás berendezésében, 100 tonna rakományt szállítottak az Északi-Sark 10-re és kiürítették az Északi-Sark 11-et. • NYERSVAS ACÉL HELYETT A közhasználatú nyersvassal he­lyettesíteni lehet számos saválló acél­fajtát. Ehhez azonban a nyersvasat vékony rétegben nairittal kell bevon­ni. Ez egy különleges elkészített szintétikus kaucsuk-fajta, amelyet a jereváni vegyimüvek már gyártanak is. A nyersva'snak ezt az új alkalma­zási lehetőségét az örmény mérnö­kök fedezték fel. • EXPEDÍCIÓ A FÖLD MÉLYÉBE Az azerbejdzsáni tudósok megkezd­ték a földkéreg felső rétegeinek sze­izmikus kutatását. A Dagesztánban végzatt kísérletek során keresztmet­szeti vázlatokat készítenek a föld 400 kilométeres mélységig terjedő réte­geiről. A kutatás célja megállapítani különféle ásványok, a nyersolaj- és gázlelőhelyek elhelyezkedését. A hét­éves terv végéig ilyen szeizmikus kutatásokat végeznek majd a Kauká­zus hegyeiben és Káspl-tenger térsé­gében is. • SZÍVBILLENTYŰ ACÉLBÓL ÉS MŰ­ANYAGBÓL Nyikolaj Amoszov tanár hajtotta végre az első olyan műtétet, mely­nek folyamán a szívbillentyűt mes­terséges szervvel pótolta. Háromágú mesterségesen előállított szívbillen­tyűt alkalmazott, amelyet Jurij Kriv­cslkov, az orvostudományok kandidá­tusa szintetikus műanyagból és nem­rozsdásodó acéldrótból készített. A TASZSZ közli, hogy a kétévi munká­val készült mesterséges szívbillentyű szerkezete lényegesen eltér az ame­rikai szakértők által javasolt szerke­zettől. A szovjet mesterséges szívbil­lentyűt mára gyakorlatban is kipró­bálták egy 5 éves é« egy 19 éves leányon. Mindkét le^ny Jól érzi ma­gát, az elmúlt négy hónap alatt a mesterséges szívbillentyűk rendesen működtek. © EGY EMBER ÉPLT NÉGYEMELE­TES HÁZAT Leningrádi szakértők kidolgozták egy olyan négyemeletes ház tervét, amelyet egyetlen ember egy távirá­nyított toronydaru segítségével fel­építhet. A ház elemeit alkotó 'pane­lek nagyságát maximális pontosság­gal számították ki, úgyhogy amikor a helyére teszik, már semmiféle utólagos korrigálásra nincs szükség. Az egyes épületelemek érintkezésé­nél kapcsok erősítik össze a panele­ket.

Next

/
Thumbnails
Contents