Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-23 / 140. szám, csütörtök

fiľág proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOYAKIA KONHUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA firatislava, 1963. május 23. csütörtök 30 fillér • XVI. évf., 140. szám. Többet teremhetne a föld... A földet művelő emberek örök problémája volt . és marad, ho­gyan teremjen a föld minél töb­bet. Hiszen a jó termés a jobb életet jelentette az egyéni gazdál­kodónak éppen úgy, mint aho­gyan a szövetkezetesek jelenét — és tegyük hozzá — jövőjét is be­lolyásolja. A földtől nem várhatunk kö­nyöradományt. El kell vennünk tőle mindazt, amire a társadalom­nak szüksége van. Erre kénysze­rít bennünket az a követelmény ls, hogy hazánkban az egy lakos­ra eső mezőgazdasági földterület állandóan csökken [jelenleg mindössze 37 ár), ugyanakkor az életszínvonal emelkedése egyre több terményt és terméket követel mezőgazdaságunktól. Piacunk je­lenlegi ellátása is sürgetően kö­veteli a mezőgazdasági termelés gyors növelését. Ám itt mindjárt felvetődik a kérdés: hogyan, milyen eszközök­tel műveljük meg a földet, hogy a termése lehetőségek szerint biz­tosítsa szükségletünket? S egyál­talán van-e lehetőségünk arra, hogy a terméshozamokat a jelen­legihez viszonyítva már a közel­jövőben lényegesen növeljük? Már ebben az évben 13,4 száza­lékkal kell növelnünk a mezőgaz­dasági termelést, ennek kereté­ben 21,5 %-ka) 9 növénytermesz­tést Szlovákiában. Hogy milyen módon, arra egy mondatban alig­ha lehetne másként válaszolni, minthogy az eddiginél fokozot­tabb mértékben kell gondoskod­nunk a talajjavításról. Csakhogy a talajjavítás fogal­mába sok minden beletartozik. Nemcsak az, hogy lecsapolással a félig meddig hasznavehetetlen területekből szántóterületet nye­rünk, bár ez az egyik leglényege­sebb tartalékunk, hiszen Szlová­kia távlati tervében 270 ezer hek­tár föld talajjavítása szerepel. A termelés tervezett növelését azon­ban ennél sokkal inkább befolyá­solják a talajjavítás olyan ténye­zői, mint például az öntözés, a savanyú talaj meszezése, a rétek és legelők javítása, a helyes gaz­dálkodás «a trágyával, illetve a trágyalével, a komposztkészítés és nem utolsó sorban a célszerű vetésforgóval egybekötött jő ag­rotechnika. Átütő sikert a talajjavításban csak akkor érhetünk el, ha a ta­laj termőereje fokozásának vala­mennyi lehetőségét kihasználjuk. Ez így igaz, de az is igaz, hogy az idei terméssel kapcsolatban legtöbbet mégis az öntözés jelent­het. Hogy miért? Lassan már máj^s végét mutat­ja a naptár. Ha gyengén termő talajt most szántjuk fel, vagy most csapoljuk le a vizenyős te­rületet, ott az idén már aligha számíthatunk jó termésre. A sava­nyú talaj meszezése ugyan még hozhat némi eredményt, de már olyat nem, mintha idejében vé­gezték volna el. Az öntözés haté­konyságára azonban úgyszólván még teljes mértékben megvan a lehetőség, hiszen mind az évelők, mind a kapások öntözése még napjaink, illetve a közeljövő nap­jainak feladata. Bár az öntözés jelentőségéről és fontosságáról szövetkezeteink nagyobb része különösen az el­múlt száraz esztendőkben kézzel­foghatóan meggyőződhetett, a pél­dák azt bizonyítják, hogy lehető­ségeinket, különösen a jnúlt évben megközelítőleg sem használtuk ki. Egyedül a dunaszerdahelyi já­rás dicsekedhet, ahol a tervezett 6120 hektár helyett 10 500 hektá­ron öntözték a növényeket. Az ekecsi, a felsőpatonyi vagy a nyá­rasdi szövetkezetek nagyobb rész­ben éppen áz öntözésnek köszön­hették a jó termést. Hiszen mező­gazdászainknak nem szükséges külön is bizonyítani, hogy egyes növényeknél az öntözés 100 szá­zalékkal növelheti a hektárhoza­mot, a sok évi gyakorlati tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy csu­pán az öntözéssel általában 40 százalékkal növelhetjük a mező­gazdasági termelést. Szlovákiában a tavalyihoz viszo­nyítva az idén 60 százalékkal na­gyobb területen kel) öntözőberen­dezéseket létesítenünk. Ez a fel­adat teljesíthető, hiszen áDamunk minden támogatást megad. De az öntözőberendezésekkel és általá ban az öntözéssel kapcsolatban nemcsak arról van szó, hogy az állami támogatással készülő épít­kezésekre várjunk, hanem vala­mennyi mezőgazdasági üzemünk feladata, hogy az öntözésre min­den lehető eszközt felhasználja­nak. Az ekecsihez hasonlóan bi­zonyára valamennyi szövetkeze­tünkben, állami gazdaságunkban van még bőven arra lehetőség, hogy az idén a tavalyinál jóval nagyobb területet öntözzenek. Az említett szövetkezet tagjai az idén [Folytatás a 2. oldalon) Tanácskozik a Csehszlovák írószövetség harmadik kongresszusa A Csehszlovák írószövetségnek csaknem 400 tagja és póttagja, vala­mint 100 további vendég gyíilt össze szerdán, május 22-én a közlekedési szavait, amelyben a kongresszus résztvevői nevében örömét fejezte ki­és postaügyi dolgozók központi kultúrházában Prágában, ahol május 22-e afelett, hogy Laco Novomeský neves és 24-e között tartják a csehszlovákiai írók III. kongresszusát. A kongresz­szust számos vita és véleménycsere előzte meg, egyrészt a szövetségi szervekben, másrészt a kulturális folyóiratok hasábjain. Ezek újból iga­zolták, hogy a CSKP XII. kongresszusa után az írók, műfordítók, irodalom­kritikusok éppúgy, mint egész társadalmunk — a lenini munkanormák felújítására törekszenek, és teljes felelősséggel látnak hozzá fő felada­tunk teljesítéséhez — hazánk szocialista építésének betetőzéséhez. A csehszlovákiai írók harmadik kongresszusának tárgyalását Vilém Závada érdemes^művész nyitotta meg. Vilém Závada ezután felhívta a je­lenlevőket, hogy felállással s egy per­ces csenddel kegyelettel adózzanak a Meleg szavakkal üdvözölte a CSKP szövetség 56 elhunyt tagja és póttag­KB küldöttségét, amelyet Jirí Hend­rych, a Központi Bizottság elnöksé­gének tagja, a Központi Bizottság tit­kára vezet, s tagjai: Jozef Lenárt, Cestmír Císaí, Vasil Biľak és Jaro­slav Hess elvtársak. Vilém Závada üdvözölte továbbá dr. František Ka­huda iskola- és kulturális ügyi mi­nisztert, Ladislava Kleňhová-Bessero­vát, a Nemzeti Front KB titkárát és a többi vendéget. ja emlékének, akik a második író­kongresszus óta eltelt 7 év alatt tá­voztak el íróink sorából. Üdvözölte a szövetség 24 új tagját és póttagját. A jelenlevők viharos tapssal fogadták szlovák költő, akit 1951-ben logtala­nul kizárták a Csehszlovák írószö­vetségből, s akinek a Szövetség Köz­ponti Bizottsága legutóbbi ülésén visszamenő érvénnyel megadták tag­ságát, jelen van a kongresszuson. A délelőtti ülés irányítását ezután Vladimír Mináč vette át, s a gyűlés megválasztotta az ügyvezető elnöksé­get, a javasló és jelölő bizottságot. A fő beszámolót „A mai ember és az irodalom" címmel Ivan- Skála, a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságának első , titkára adta elő. A kongresszus a beszámoló után vitával folytatta tanácskozását. (CTK) Felbocsátották a Kozmosz 17. mesterséges holdat Moszkva (CTK) — A TASZSZ Jelen­tette, hogy a Szovjetunióban május 22-én felbocsátották a Kozmosz 17. mesterséges holdat, amelynek segít­ségével az 196?. március 16-án be­jelentett programnak megfelelően folytatják a világűr kutatását. A Kozmosz 17. mozgásának legfőbb adatai: O pályasíkjának az egyenlítő sík­jával bezárt hajlásszöge 49 fok 02 perc; © minimális távolsága a Földtől 2Ď0 km; © legnagyobb távolsága a Földtől 788 km; O Föld körüli keringésének kez­deti időtartama 94,82 perc. A szputnyikon 20,005 megacikluson működő rádióadó van. Minden műszer normálisan működik. Megkezdődött az afrikai kormányfői értekezlet Hruscsov elvtárs üdvözlő levelet intézett az értekezlet elnökéhez ADDIS ABABA (CTK) ADDIS ABA­BÁBAN, AZ ENSZ AFRIKAI GAZDA­SÁGI BIZOTTSÁGÁNAK ULTRAMO­DERN PALOTÁJÁBAN SZERDÁN DÉL­UTÁN MEGKEZDŐDÖTT A FÜGGET­LEN AFRIKAI ORSZÁGOK KORMÁNY­FŐI ÉRTEKEZLETE. A kormányfői találkozót megelőző külügyminiszteri értekezlet megmu­tatta, hogy a kormányfők elsősorban az afrikai egységről fognak tárgyal­ni és igyekeznek közelebb hozni egy­máshoz a két, leglényegesebb állam­csoport, a monróviai és a casablan­cai csoport álláspontját. A beterjesz­tett dokumentumok közül a legna­gyobb figyelmet az Afrikai Államok Szervezete alapokmányának etióp ter­vezete és Nkrumah ghanai elnök le­vele keltette. Míg az etiópiai doku­mentumtervezet jószándékú kompro­misszum a két csoport nézeteltérései­nek áthidalására, Nkrumah javaslatai nagyon radikálisak. A ghanai elnök az afrikai földrész közös kormányá­nak megalakítását szorgalmazza, kö­rös külpolitikát követel, a honvédel­mi ügyek közös intézését, az ipari és gazdasági fejlesztés közös tervezé­sét, a közös valuta bevezetését és a közös afrikai parlament megalakítását javasolja. Ügy látszik az etiópiai ja­vaslatnak nagyobb kilátása van a si­kerre, s olyan hírek keringenek, hogy Nkrumah visszavonja javaslatait és elfogadja az etióp javaslatokat. ! A tárgyalásokon nagy figyelmet (Folytatás<a 3. oldalon) Bányát nyitnak a régi házak helyén (CTK) — kA teplicei Bányaterve­zésii Vállalat dolgozói a prágai, Üstí nad Labem-i és déőíni terve­zőintézetekkel együttműködésben kidolgozták Most óvárosi része le­bontásának első terveit. A légkör zelebbi években ugyanis ezen a helyen szenet fognak bányászni. A város alatt végzett próbafúrá­sok azt mutatták, hogy a szénré­teg közvetlenül a föld felszíne alatt húzódik, s igen gazdaságosan ki lehet bányászni. E városrész megszüntetésével 5000, nagyrészt már -meg nem felelő lakást bon­tanak le, ahonnan a lakók átköl­töznek' Oj-Mostba, továbbá Jlrkov­ba és más lakótelepekre. Használjunk fel minden hulladékot Az ipari hulladék kitűnő komposzt • Jobb együttműködés az . ipari üzemekkel • Minden hektár földre 3 m 3 komposztot Meggyorsítják a forgalmat A Bratislavai Vasútépítő Vállalat dolgozói a štúrovói új csehszlovák­magyar átrakodó állomás építésének befejezésén dolgoznak. Az új állo­mást május végén adják át a forga­lomnak. Üzembehelyezésével lénye­gesen meggyorsul a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti áruforgalom. Sok példát említhetnénk bizonyí­tékul, hogy e megfelelően gondozott és táplált talaj jobban fizet. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a talaj humusz tartalma — a talaj­vizsgálatok szerint évről évre csök­ken. Ezért fontos a talaj tápértéké­nek rendszeres,növelése. Erre sok lehetőség nyílik. Igaz, Is­tállótrágyából a legtöbb mezőgaz­dasági üzemben hiány mutatkozik. Ám éppen ezt a hiányt pótolhatjuk kellő fnennyiségü KOMPOSZT előállításával és zöldtrágyázással. Saj­nos a zöldtrágyázás vetési tervének teljesítésében fogyatékosságok mutat­koznak. A tervezett 270 000 hektár területtel szemben eddig csak 21000 hektárt vetettünk be. A komposztké­szltés ütemével sem lehetünk elége­dettek. Szükséges, hogy a mezőgazda­sági termelési igazgatóságok több fi­gyelmet szenteljenek e problémának. Meg kell keresni a módját, hogy az IPARI ÜZEMEKKEL EGYÜTTMŰKÖDVE kihasználjuk a meglevő nyersanyag­forrásokat, a sok hasznavehetetlen ipari hulladékot. A Kelet-Szlovákiai Cellulóz és Pa­pírgyárak hencovcei üzemének dolgo­zói most például azt kutatják, hogyan használhatják fel az ipari hulladé­kot komposzt készítésére. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapították, hogy a gömörhorkai szulfitból, a magnezit és szénporból, továbbá a revúcai lengyár pozdorja hulladéká­ból csekély befektetéssel kitűnő kom­poszt készíthető. Az idén kísérletileg 100 tonna komposztot állítanak elő, ám már a következő években 100 000 tonnára emelik a termelést. A Szlovákiai Tőzegfejtő Üzemek a Csallóközben, Hrobofíovo mellett a napokban nyitottak meg egy új lelő­helyet, amelynek tartélékát 5 millió tonnára becsülik. Az idén 29 000 tonna tőzeget adnak a mezőgazdaság­nak. Legtöbbször csupán a kezdeménye* zésen múlik, hogy értékes trágyából jussunk. Hasonló hulladékot találha­tunk faluhelyen ls. A mocsarak nád és iszap üledéke is kitűnő komposz­tot jelent Tavaly a komposztkéSzités tervét csupán 44 százalékra teljesítettük, annak ellenére, hogy nálunk a talaj tápértéke az európai átlagnál jóval alacsonyabb. Elgondolkoztató helyzet. (Pi.) , , .. ..A Komáromi Állami Gazdaság ekeh Céljuk: 128000 KORONA ERTÖÍU ZÖLDSÉG TERVEN FELÜL '^ľíSS'l^SJZ­valy kiváló munkaeredményeket -értek el. Pártunk XII. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy 185 ezer korona értékű áru termelésével tel­jesítik túl évi tervüket, a valóšágban viszont több, mint százezer korona értékben még ezt a vállalást is túlszárnyalták. Egyebek közt kilenc va­gon zöldpaprikát, kilenc és fél vagon paradicsomot, tizennégy vagon káposztafélét adtak a közellátásnak A kertészet dolgozói ebben az évben is kitesznek magukért, ugyanis felajánlásuk szerint 128 ezer korona értékű zöldséget termelnek terven felül Felvételeinken a kertészet Soós Má ria vezette szocialista munkabrigádjának tagjait láthatjuk, akik nagyszerű eredményeikért a CSKP XII \ongresszusának brigádja címet ts elnyer ték. Első két képünk a lányokat üvegházi munka közben ábrázolja. Jobboldalt képünkön Horváth Évát, a Csoport kultúrfelelösét láthatjuk, aki nemcsak a munkában, hanem a kulturális tevékenységben is a csoport legjobbjai közé tartozik. (szó)

Next

/
Thumbnails
Contents