Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)
1963-04-13 / 103. szám, szombat
Gondolatok a művészet és a nép viszonyáról MOST, AMIKOR a XII. kongresszus után elgondolkozunk a művészet társadalmi funkciójával kapcsolatos problémákról, néhány alapvető kérdés meröl tel, többek között a művészet és a nép viszonyának kérdése. Természetesen egy rövid újságcikk keretében ezt nem lehet kimeríteni, de legalább a probléma néhány vonására rámutathatunk, amelyek éppen ma kell, hogy a vita középpontjában álljanak. Kezdjük egy példával. A tavalyi Karlovy Vary-1 fesztiválon több olyan nyugati kritikussal találkoztunk, akik azt állították, hogy a mai filmművészet egyre kifejezőbben a nézők bizonyos rétege, a szakértők felé fordul. S szerintük a nézőknek ez a felosztása — elitrétegre és népre — tulajdonképpen e . filmművészet most kezdődő érett korát jelenti. Nem törték a fejüket azon, hogy ez az elmélet a nézőközönség többségét az üzleti filmanyagra korlátozza, amely rendszerint eltorzítja a művészet iránti egészséges érzéket, hogy ezzel lényegében súlyosan lebecsülik a nézőt. Figyelembe sem vették azokat a tényeket, amelyek nézeteiket cáfoltSk. Hiszen példaként elég az a tény Is, hogy az utóbbi Időszak több 'nagy kapitalista filmalkotása — melyek feltárták a társadalmi ellentéteket és bemutatták a burzsoá civilizáció zsákutcáját — nagy sikert aratott a nézőknél, eseménnyé vált. Ilyen film volt a Rocca és fivérei, az Édes élet, és más élvonalbeli olasz filmalkotások, melyeket sokkal több néző tekintett meg, mint azokat, amelyeket i.népi anvagként" tálaltak e közönség elé. Ezek a viták, és a más területen folyó hasonló viták egy további dologra mutattak rá: mennyire összefügg a közönség válogatott rendiének a széles néprétegektől való elkülönítése a nép életproblémáinak és a művészettel kapcsolatos érdekelnek semmibevevésével. Tudjuk valamennvieri, hogy a burzsoázia képviselői hasonló, gvakran a féligazsáeok csábköntösébe öltöztetett nézetekkel fertőzik meg a legtehetségesebb művészeket, hogy a kor, a nép, a társadalom nagy Igazságának keresésétől mellékutakra vezessék őket. Nem tudnak egyetérteni azzal ez egyszerű gondolattal, amelyet Lenin" olvan pontosan fogalmazott meg a művészet pártosságáról szóló programrészben, hogy a művészet telies egésTében — a szó legszorosabb értelmében — a nép szolgálatára és nem az esztéták kis csoportja ízlésének kiszolgálására hivatott. Tudtuk, hogv a könnvebb támadás érdekében mennyire Igyekeznek összezavarni, kiforgatni ezt az elvet. Azt ls tudjuk, milyen jó szolgálatot tett nekik — nemegyszer — a marxista esztétika dogmatikus magyarázóinak leegyszerűsített fogalma a népiségről, ami nem veszi figyelembe a művészet fejlődésének bonyolultságát. A szocialista társadalomban a mfl. vészeti alkotások népiségének kérdéseivel foglalkozni különösen fontos, annál Is Inkább, mivel a művészet egyre tágabb teret hódít. E kérdés jelentőségét legutóbbi ostravai látogatásakor Novotný elvtárs ls hangsúlyozta. Nekünk offenzív harcot kell folytatnünk a lenini elvek helyes, és maradéktalan megértéséért. MÁR REGEN ÉRVÉNYÉT vesztette az a hamis nézet, hogy egyes művek népisége azonos a mű népszerűségével, tömeghatásával. A szovjet esztétika ma joggal hangsúlyozza a népiség fogalmának minőségi vonatkozásait. A mű tehát mind társadalmi tartalmát tekintve, mind művészi formáját illetően akkor népi, ha társadalmi és esztétikai mondanivalója a kor leghaladóbb irányzatát fejezi ki. Ez a magyarázat szembefordul azzal a merev felfogással Is, amely nem ismeri el a művészet fogalmának gyakorlati, történelmi tartalmát. Rámutat, hogy a valódi népiesség magva elsősorban a művész azon képességében rejlik, hogy hűen ábrázolja korát, kifejezze és a mű tárgyi, társadalmi hatásával támogassa a haladó társadalmi erőket. Ezért művészetünk fejlődésének mostani szakaszában törvényszerűen éppen az a valóban népi, ami az élet teljes igazságára törekszik, ami igaz művészi eszközökkel támogatja a munkásosztály történelmi küzdelmét. Azét az osztályét, amely az osztálytársadalmat — az össznépi érdekeknek megfelelően — kommunista társadalommá változtatja ét. A nép érdekeinek lebecsülése, a nép küzdelmeinek semmibevevése — bármilyen ürügyre hivatkozva is — tulajdonképpen ellentétes magával a művészet érdekeivel. Hiszen csak az a mű lehet a szó legnemesebb értelmében népi, amely óriási belső Izzással érvényesíti a nép érdekelt, a nép körében élő legégetőbb kérdésekkel és konfliktusokkal foglalkozik, nemcsak visszatükrözi a társadalmi események megvalósítását, de abból hajlandó részét is kivenni. A NAGY, HALADÓ MŰVÉSZET mindig a kortársakhoz szólott, velük teremtett termékeny, élő kapcsolatot S éppen ez a szándék — a kortársakhoz szólni, mint élő az élőhöz — lendítő ereje az olyan művész! kifejezési forma keresésének, amely les. hetővé tesz!, hogy a művészet meg 1 teremtse ezt a kapcsolatot. Állíthatjuk, hogy éppen a művészet és a nép Ilyen kapcsolatára való törekvés az a mozgósító tényező, amely gyümölcsöző felfedezésekre és keresésekre ösztönöz. S ugyanakkor a legnagyobb tehetség ls válságba, zsákutcába sodródhat, ha lemond a korral és a néppel való Ilyen közvetlen kapcsolatról. Társadalmunk ezért nagyra értékeli azokat az alkotásokat, melyeknek igaz, művészileg érzékeny és izgalmas szava megtalálja az utát a kortársakhoz, és a társadalmi fejlődés hatékony erejévé válik. A művészet és a nép kapcsolata ezen alapvető vonásainak hangsúlyozása a liberális deformálás és mindennemű vulgarizálás ellen Irányul, így a mechanikus vagy kizárólag minőségi szempontok érvényesítése ellen ls. Annál is inkább, mivel azok, akik a művészet népiességét Ilyen leegyszerűsített formában értelmezik, nézetüket és ízlésüket szívesen azonosítják az egyszerű néző álláspontjával. Erre találhatunk példát a kongresszus előtt elhangzott vitában Is. Arról van tehát szó, hogy e marxista ugyanazzal a történelmi szemlélettel tekintsen a különböző néprétegeknek a művészi értékekhez fűződő bonyolult kapcsolatára, amellyel a művészet népiességét Is magyarázzuk. Nézőink, olvasóink stb., akikről gyakran mint valami fogalomról beszélünk, ugyanis az esztétikai és világnézeti fejlettség különböző fokán állanak. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyni annyit jelent, hogy az illúziók rabjai leszünk, más szóval, vagy az idealizálás, vagy — ami még ennél Is rosszabb — az általános elmarasztaló nézetek uralkodnak el rajtunk. Ha elgondolkodunk a nép és a művészet viszonyáról, nem téveszthetjük szem elől, hogy a burzsoázia a nép egészséges ízlését éveken át rossz irányba, a kispolgári ízléstelenség irányába taszította, befolyásolta. S ezt a szomorú örökséget teljesen gyökerestől kitépni — bár tisztában vagyunk azzal, milyen jelentős változások történtek nálunk a szocialista ember nevelésében — jövőbeli fejlődésünk, s nem utolsósorban a céltudatos művészeti nevelés további feladata. Amikor harcolunk a néző, a hallgató bizalmatlansága ellen, egyben a nép művészi érzéke fejlesztésének szükségességét Is hangsúlyozzuk, értve ez alatt a múlt káros csökevényei elleni állandó harcot. Itt azonban nemcsak az esztétikai nevelés a mérvadó, hanem átfejlődés egész iránya s az ú] emberi kapcsolatok kialakulása is. EGY SZEMPONTOT KÜLÖNÖSEN fontos figyelembe venni. A társadalom fokozatos átalakulásával — a fejlődést szolgáló ellentétekkel a művészet szüntelenül harcol a társadalmi folyamatok hű ábrázolásáért, új utakat keres az új élet számára, s megtalálja az új művészi forma tartalmát. Ez a keresés a művészet fejlődésének életszükséglete és hajtóereje. A társadalmi felelősséget érző művész próbálkozásait (a rossz és felületes divatosságtól és kísérletezéstől eltérően) támogatjuk, bár tudatában vagyunk a becsületes alkotótévedések veszélyének ls, melyek az új utak keresésénél előfordulhatnak. Igaz, a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy fiz Igazi művészi kísérletezéseknek az elismerés rendszerint nem azonnali osztályrésze. Ezért hangsúlyozza a párt a művészet irányításában a tapintatosságot, az egyes jelenségek valóban dialektikus értékelésének fontosságát. Az igazán művészi alkotás, ha kezdetben nem is értik meg teljesen, végül ls az alkotó versenyben mindig bebizonyítja értékét, tár-i sadalmi hivatottságát. És éppen itt, ezen a ponton kell céltudatosan segíteni a fejlődést. A művészet fejlődése és társadalmi küldetése érdekében meg ken magyarázni a merev nézetek helytelenségét, amelyek az újonnan születő értékeket bizonyos, a társadalmi tudatban már, gyökeret vert értékek alapján elvetik. A kritikának a nevelés tömegeszközeivel és más intézményekkel együtt éppen Itt kel! hatnia — az iskolád tői kezdve — a nép és a művészet viszonyára. Fejleszteni kell a népben az új iránti érzéket, fejleszteni esztétikai tapasztalatait s elérni, hogy megértse mindazt, ami napjaink művészi alkotásában valóban értékes. A NÉPISÉG MARXISTA ELVE nem korlátozza a művészi alkotást, hanem szárnyakat ad neki, a nép küzdelmeivel és vágyaival, az élet igazságával ^köti össze. A szocialista művésznek gondolnia kell arra, hogyan támogat1 hatja a legjobban népünk törekvéseit s imeg kell találnia az utat korunk történelmi feladata — a kommunista ember nevelése nagy ügyének szolgálatához. MILOŠ FIALA JÓZSEF ATTILA*: SZOCIALISTÁK Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dalgazóknak!... A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi tomporunkat —• Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk, hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk. Nem sietünk, erősek 1 vagyunk, rengeteg az elevenünk, a halottunk, tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából, kubikos gödörből feljutottunk — viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat. Viszi a ködöt az idő s az időt mi hoztuk magunkkal, hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal, a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás megszeghette, a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás megfőzhette, a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás köcsögébe belecsobbant, a csókkal, amelyből cafraság lett, amíg a munkás fiataléba beledobbant, a házzal, amelyből omladék lett, amíg a munkás beleköltözött, a ruhával, amelyből rongy lett, amíg a munkás beleöltözött, a szabadsággal, melg elnyomás lett, amíg a munkás megszületett, a bőrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás felnövekedett, — a tőkével, mely munka lesz, míg megnő az inas s kalapácsával odavág, , világ! ahol a legfehérebben Izzik a vas!.., Vprs, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!... Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs! 1931. * 58 éwel ezelőtt született József Attila ,a magyar és világproletáriátus nagy költője. Tékozló szerelem A MATESZ legújabb bemutatójáról SOK ÉS ÁLTALÁBAN hasznosnak nálunk is időszerű kérdést vet mondható észrevétel hangzott el az Ahogy maga mondja: „az együttérzés, elmúlt hónapokban a tízéves fenn- hatalom és a derű — szövetségesünk állását ünneplő MATESZ elmére. Nem a .hétköznapi gondokban". E hármas hiányzott az eredményes, sok áldoza- szövetség megjelenítésekor az alakutot követelő munka elismerése, de ló szövetkezeti falu visszás jelensénem volt hiányával a quo vadis? jel- geit, a kedélyes humor és könnyedIegű kérdésfeltevés nagyon Indokolt ség szemüvegén keresztül néz! az író. követelménye sem. Még ha el is te- Problémafelvetése sokrétű, — a szökintünk a hellyel-közzel megnyilvá- vetkezet egyesítése, maradiság, dlktánuló túlzásoktól, méltánytalan meg- toroskodó önteltség stb. kérdéseit jegyzésektől, aligha kételkedünk érinti —, s gyenge konfliktusai, happy azonban a jóakaratú, segítő szándék- end-es megoldásai ellenére a darab tói vezetett bíráló szavak jogosságé- a mosoly és a szatíra erejével győban. Nemcsak a jubileum idején, de gyít és nevel. Hiányosságai közt ez azt megelőzően is sok sző' esett már egyes szerepek vázlatosságát, halvány arról, ami a színházat tulajdonképpen figuráit, — példa erre Kincses Zsuzsi színházzá teszi: a színház profiljáról, és Demeter Jóska szerepe —, valamint játékstílusáról. Nem lehet e rövid be- az ötleteknek, fogásoknak az alapszámoló feladata, hogy a kérdéssel eszme kibontása helyett a pillanatnyi részletekbe menően foglalkozzon, azt és felületi sikerre alapozott szándéazonban már elöljáróban le kell szö- kosságot említhetjük, geznünk, a legújabb bemutató távol A rendezés — Konrád József munés adós maradt a jogos bírálatok ér- kája — is éppen ez utóbbira épített, demleges cáfolatával. sőt véleményem szerint túl hígította, A színház sajátos profilját a meg nem műfajilag megbontotta. S bár a szerző alkuvó eszmeiség mellett a színészi jé- feltette- kérdésre: „felszáil-e, vagy tékstílus és színpadi formanyelvezet épp- hasmént vágódik színdarabja , a váúgy jellemzi, mint az új, művészi kife- lasz a talpon maradás mellett döntjező formák és korszerű, színpadi meg- het. Súlyos tévedése a rendezésnek, oldások keresése. S mivel az Ismérvek _ mel y egyébként kedvező vonásoklegfontosabbjai éppen a műsortervbe - b szűkölködik -, hogy a csasza színház legkonkrétabb művészi prog- ľ" . .„ ' ramjába - torkollnak, szinte objektív tuská s betoldásokkal a műfaji felerejtekét találhatjuk a színvpnalat sútjö másság érzését erősíti. Igaz ugyan, ismétlődő hullámvölgynek. Mert az utób- hogy a szövegkönyv említést tesz a bl időkben csakis ezzel magyarázható —• zenei aláfestésről, az Ilyen útkereső kevés kivételtől eltekintve — a komo- kísérletezés az olcsó közönségsilyabb színházi és művészi élményt nyöj- kerre építv e _ azDnba n indokolatlan, tó darabok hiánya Távolról sem gon- £ sp edig nemcsak a tartalom és a dolunk Itt a spekulatív módon kiagyalt, « ľ* 6 = A j,,, x miiszaki bravúrokon, technikai tüzljáté- form a maradéktalan alárendeltsége, kokon alapuló színpadi kifejező formák hanem az együttes objektív feltételei, kizárólagosságára, inkább a szocialista művészi adottságai folytán is. Mert kultúra szószókéhez méltó poézist, a az igyekezet most sem heiyettesltszívhez és értelemhez egyaránt szóló hette a gyenge hanganyagot. Ennek müveket hiányoljuk. (Bár az Irkutixkl ellenére a jtözönségsiker biztosítotttörténethez és az Utolsó felvonáshoz ha- k 1 (s t<;7ik n7r mhan renk ar fcsrl sonló un. erős darabok hiányára lehet n® K ia tf l K- azonDan csak az Igazi hivatkozni, a puszta hivatkozás azonban művészet megcsorbítása érén. aligha jelenti a kínélt lehetőségek bőke- A színészi teljesítmények — részben zíibb kiaknázását). Már pedig a világos a darab hibájából is — általában a raegprogram nélküli műsorterv aligha lehet szokott átlagon alul maradtak. Kiemelés ' ... Cavnu-av I m «in íí -t H A az tlyen Igény lenditöje. Ellenkezőleg, hibridszerű „megfoghatatlansága" a színész hajlamai, képességei, kifejező esz közei egysíkúságát, erősen redukált le re Faiekas Imre Madaras Antalja érdemes. A túlhajtott harsányiágot leszámítva hiteles figurát s a megszokott, mély átélésű szerepet láthattuk tőle. Kován* szűkítését eredményezheti. Amikor hát l 6" 8' Madaras Károlyaban azonban csua színház „hogyan továbbjának' kérdése P á n halvány figuráját láthattuk az merül fel, jogos az -igény, hogy a mű- ui cr t- haladóért, bátyjával perbeszállni vészeti vezetés a darabok megválasztása k eP e s szövetkezeti elnöknek. Siposs Ernő mellett a színvonal kérdését is napi- könyvelő alakítása a minden hájjal megrenden tartsa. E téren a hónapokon át ken t. ravasz, szélkakas típusa helyeit betöltetlen igazgatói és dramaturg tiszt- inkább az „uram-bátyámos" világot idéz ség közelmúltban történt megoldása Krlvosík István, illetve B. Dávid Teréz személyében — s a lelkes színházi kollektíva — joggal ébreszt bíztató reményeket. JOGTALAN VOLNA, ha a kissé hoszszúra nyúlt bevezető után egyértelte meg. Az epizódszerepekbén Várady Béla és Siposs Jenő mutatott kiemelkedő játékot. AZ ELMONDOTTAKHOZ még annyit: egyéni, szubjektív vélemény, mely sem a csalhatatlanság, sem a bizonyosság kategorikus igényével nem műen elmarasztaló véleményt monda- lép fel. Csupán a felismerést akarja nánk a múlt héten bemutatott, jő- sugallni, a színháznak igényességben nevű romániai magyar novellista, Sü- s művészetben egyaránt a szocialista tő András: Tékozló szerelem című kultúra templomává kell lennie, még darabjáról. akkor ls, ha a hozzávezető üt kitéA két szövetkezet egyesítése körüli rőkkel tarkított, probléma kapcsán az író számtalan, FÖNOD ZOLTÁN 1363. április 13. • Qj SZÖ 7
