Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-13 / 103. szám, szombat

GUTTENBER GTŐL 02 e,ektroniku

s könyvtárig Séta az országos könyvmúzeumban abból a célból, hogy megállapítsuk, kiszoritja-e a magnetofonszalag a könyvet A kissé hosszúra sikerült, alcím ne tévessze meg az olvasót, az ilyen címfogalmazás csupán a könyvmúzeumban olvasott egykori írások stílusának a hatása e sorok írójára. Mert kit ne ragadna magával egy olyan érdekes látni, olvasnivaló, mint amilyen a k'inyv fejlődésének mozgalmas, (náha véres) története? Kitűnő anyagforrás áll rendelkezésünkre — az Anton Hykisch gyűjtötte érdekes adatok —, vágjunk hát neki az útnak, amelv Ždár nad Sázavou-ba, az ottani várkolostorba, a Nemzeti Múzeum könyvtörténeti részlegébe vezet. Adózzunk mindenekelőtt hálával azoknak, akik magát' az írást felfedezték, mert nélkülük könyvek sem lennének. Az egyiptomiak és a szummírők négyezer, a kínaiak háromezer évvel időszámításunk előtt fedezték fel az írást. Arra azonban, hogy a minden elemi Iskolás olvasókönyvbe valő 22 jel megszülessen — további háromezer évig kellett várnia az emberiségnek. Meg kell mondani; a föníciaiak érdeme, hogy ma nem kell bajlódnunk a bonyolult kép- és ékírással. Hogy ez milyen ügyetlen lenne, bizonyltja Nagy Héja levele. Nagy Héja az amerikai Indiánok főnöke volt és levélben követelte az Egyesült Államok kongreszszusától, adják vissza a régi vadászterületeket. A levelet egy nyírfa héjára írta Nagy Héja 1849-ben és ez egyúttal az utolsó képfrásos emlék. Ott függ a žďári könyvmúzeum falán. Cgy kiváló aranyművesnek és " ügyes tükörkészítőnek mindig megadom a kellő tiszteletet. Ez abban áll, hogy a nyomdába érve illemtudóan leveszem a kalapom. Erről a' műveletről ugyanis egyszer, kezdő riporter koromban, megfeledkeztem. 4 szedőterem felmorajlott, füttykoncert fogadott és „kalap, kalap" felkiáltások, valamint a zöldfülűeknek kijáró megvető pillantások fogadtak. A jószívű főmettőr azután felvilágosított: „Ha nyomdába jössz, fiam, vedd le a kalapod, mert itt templomban, Guttenberg templomában vagy." Nos, ez a Guttenberg, akinek én most oly rátartian tisztelettel adózom, nem is volt nyomdász, hanem mint mondottam aranyműves és tükörkészítő, Meinzben. És nem is hívták Guttenbergnek, hanem Johannes Densfleisch zur Laden volt a becsületes neve, a Guttenberg csak amolyan megkülönböztető jelző volt, amely rajta maradt. Mindennek ellenére a kellő tisztelet kijár neki, mert az 1445, vagy 1446. évben ő nyomtatta kl az első oldalakat. Ennek az eseménynek akkori szemmel beláthatatlan következményei lettek. Ezek közül hadd Ismertessünk néhányát az alábbiakban. jyV lután megszületett a könyvnyomtatás, megszülettek az első könyvtárak ls. Mivel a könyvtárak a tudomány és a szépirodalom kincseskamrái voltak, (és azok ma is) mint minden kincseskamra a rablók érdeklődését is magukra vonták. A könyvrablást azonban nem Rosenberg „Elnsatzstabja" találta fel Hitler idején, hanem már jóval előb ls idívott. A rožmberki Petr Volk például a 16. században tizenegyezer kötetet számláló könyvtárt, — Közép-Európa legnagyobb könyvtárát — tudhatta magáénak. Sokat költözködött, hogy elkerülje a betörő svédek „könyvszomját". Könyvtárának katalógusa ma mégis a rtockholmí Királyi Könyvtárban van, kötetei pedig Svédország-szerte: SträngnSsben, Västereben, Uppsalában. A hódítók 25 zsákmányolási céljai közé így a rabszolgák, nők, fegyverek, arany,, drágakövek és kőolaj mellé oda került a könyv is. A régi könyvek — hogy is mondjam — .. .szóval régi módiak voltak. A „De propaganda fide" nevű pápai könyvnyomdában Rómában azonban ott görnyedt egy Giambattista Bodoni nevű ember és ezeket a sorokat írta: „Az emberiség legszebb, legszellemesebb és legszükségesebb találmányának eredménye az írás. Ennek legtökéletesebb formája a nyomdaművészet." Bodoni Összekapcsoló láncszem 100 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT JOZEF HANULA „Csodálom a nép nyelvét, szokásait, dalait, táncait, viseletét, és mindent, ami népi." Így foglalata szóba művészi hitvallását Hanula, a 19. század végi szlovák festőnemzedék jeles képviselője. Nagy érdeme, hogy hozzájárult a már passzivitásba tompult nemzeti törekvések újraélesztéséhez. Az országnak tán legregényesebb táján, egy kis liptói faluban, Trl Sliačen született. Sorsa alakulása, nehézségei, a megaláztatások, ős művészi fejlődésének ellentmondásossága tipikusak a korra és a társadalmi állapotokra. Gyermekségét szürke szegénységben töltötte. Apja a festői liptói föld egy kicsiny darabján szántott és vetett. Télen asztaloskodott és ügyes népi faragások kerültek ki a keze alól. A művészi hajlandóság a fiatal Hanulánál korán jelentkezik, de nem sikerül sem a közelben élő Bohúiínál sem Klemensnél tanulóként elhelyezkednie. Tizenöt éves, mikor a szepesi püspök védence lesz, kinek félig-meddig inasa, — aztán a Szepeshelyi templomfalkép festésénél segédkezik, egy középszerű mesternek, akinek fogásait igyekszik ellesni. Végre eljut a pesti akadémiára, ahol az elismert történeti festőtől, Székely Bertalantól s a magyar freskóművészet legkiválóbb művelőjétől, Lotz Károlytól tanul alakrajzot. Katonáskodása szakltja meg tanulmányait, melyeket később Münchenben, a híres Hollósy mester magániskolájában folytat. Munkácsy és Rjepin kiállításokról ismert alkotásainak nagyszerű realizmusa ragadja meg. A műterem-festés mellett szabad ég alatt fest tájat s ezzel az otthon még teljesen új plenér törekvésekhez csatlakozik. Ebből az időszakból fennmaradt vázlatai elmélyült jellemző erőre és színvonalas technikai képzettségre vallanak. A legszebb reményekkel tér viszsza hazájába. Emlékezetében nem fakultak meg az ifjúkori tájbenyomások s a falusi élmények állandó ihletői maradnak. A Szepességen telepszik meg. Anyagi helyzete teljesen bizonytalan. A családos ember számára egyetlen megélhetési lehetőség a kínálkozó templomi falfestés és restaurálás. A hűvös, zárt falak között a merev formákhoz kötött kényszerű munkában pazarlódik el alkotóereje, időnkint felszínre törnek a lelke mélyén őrzött népi motívumok. A hazai táj élő valósága, a szlovák paraszt, a tutajos, a falu asszonyai és gyermekei beleszövődnek a vallásos ábrázolásokba. A szabadabb polgári felfogás és a csírázó munkásmozgalom ls jelentkeznek közben. A századforduló táján a többi fiatal festővel együtt keresi a kapcsolatot a haladóbb gondolkodású cseh és a morva—-szlo-. vák határvidék művészeivel. Most már az 1848-as nemzeti felszabadító törekvések elfojtott, de lappangó tüze Ismét lángralobban. Ebben a második nemzeti újjáébredésben, melynek az írók, Hviezdoslav, Vajansky ls ösztönzői, a falfestők mindinkább a népi nemzeti mondanivaló felé tájékozódnak. Azil902-es hodoníní kiállításon Hanula először lép a nyilvánosság elé Augusta, Lehotsky, Mitrovsky, Mallý, a napokban elhúnyt Kern és az akkor fiatal Benka társaságában. Hanula elégikus hangszerelésű életképe az elnyomott és szabadságra vágyó szlovákság szószólója. Szabad alkotásai ls mind népi sugalmazásúak. Szigorú valóságábrázolással fejezi ki a szlovákság vágyait. Bensőséges hangú életképei a Csipkeverőlány, a Szövőnő, a Szántó-vető parasztok forró emberszeretetét és a népéért érzett féltő aggódását tükrözik. Bíráló realizmusának legmeggyőzőbb terméke a drámai lélegzetvételű, érett eszmei&égű Hazai rög, súlyos időkről szóló tanúságtétel s a társadalom bűneire utal. , Hanula képzőművészeti tolmácsolásai mindenkor közérthetők. Tehetségéből, szakmai felkészültségéből következik, hogy határozott vonalvezetése, formái, gazdag árnyalású palettája, képszerkesztése és térépítése a tárggyal kellő összhangban van. A háború előtti művei képezik alkotása súlypontját. Az államfordulat után a Spišská Nová Ves-i középiskolában rajztanár. Fejlődése megtorpan, a kor új eszmei erjedése nem hat rá s a fiatal szlovák festőnemzedékkel képtelen lépést tartani. A megváltozott társadalmi és politikai viszonyok között a képzőművészeti élet peremére szorul. Ám népi irányzatú, realista szemléletű életműve a szlovák festészet múltjának és jelenének összekapcsoló láncszeme, s mint ilyen ís figyelemreméltó. Bárkány Jenőné mester nem maradt a szavaknál, hínem — megteremtette a modern könyvnyomtatást. Önállósította magát és pármai nyomdájából árasztotta el Európát az első korszerűnek mondható könyvekkel. Hogyan lehet korszerű ez a régi pármai mester? Ennek a cikknek a címét (a „Guttenbergtől"-szótj kedves olvasó, Bodoni betűkből szedték. Tegnap. K

önyvmüzeumi^nk nemcsak érdekességekkel, hanem tanulságokkal ls szolgálhat. Az alábbiakban egy kis statisztikával untatom majd az olvasót, de erre szükség van, mert az adatokból fogjuk levonni a tanulságot. Hazánkban 14 ezer nyilvános könyvtár van, s azoknak 23 millió kötete. A könyvkölcsönzés azonban a cseh országrészekben népszerűbb. Viszont Szlovákiában több műszaki könyvet olvasnak, a cseh országrészekben több szépirodalmat. (Érdekes — az iparfejlesztés arányai a könyvtárakon keresztül is lemérhetők. Ki gondolta volna?) A statisztika megmutatja azt ls, hogy az országban 3 700 000 rádió, 1200 000 televíziós készülék van, évente 130 millió a mozilátogatók és 11 millió a színházlátogatók száma. Emellett (vagy ennek ellenére?) mindenki olvas könyvet is. Legalább egyet, évente. A könyv birodalmában tett látogatásunk egyik tanulsága tehát: a technika nem szorítja ki, sőt — mint a szakirodalom Iránti nagy érdeklődés mutatja — még szükségesebbé ls teszi a könyvforgatást. A z országos könyvmúzeum előb** bi megállapításunkra azonnyomban ellenérveket sorol fel, s felületességgel vádol. Mert íme: itt van a könyvet tökéletesen helyettesítő magnetofonszalag, a könyvtárszekrények és polcok helyébe lépő mikrolemez-tár. A korszerű technika valóban meggyőz róla, hogy ostobaság lenne egy tudós részéről, ha a könyvek tömkelegében kutatna a számára szükséges néhány száz adat után, amikor rendelkezésére áll a magnetofonszalag. Egy ilyen szalag 1000 méteres tekercse nem nagyobb egy jókora hanglemeznél, de — 12 millió adatot tartalmaz. Az elektronikus számológép magnetofonszalagon tartósított emlékezetéből egy másodperc alatt 40 000 adatot keres ki és öt perc alatt „kiszórja magából" az egész egykilométeres szalag tudományát, a 12 millió adatot. Az optimista könyvbarát Itt megadásra kényszerül és bevallja, hogy valóban az elektronikus könyvtáré a jövő. Mármint a szakirodalomban. Ezek az elektronikus gépek teszik majd lehetővé, hogy az ember egyszer majd felkerüljön a Holdra. Az Ilyen elektronikus könyvtárakban felhalmozott ismeretek juttatják el oda. De kétségtelen, hogy azok az emberek, akik a Holdra feljutnak, tudatukban elviszik oda Jules Verne hőseit, Puskin verseit, Solohov Grigoriját, vagy Gullivert, Münchausen bárót és Cyranőt Bergeracból. S ezen könyvek lapjairól, a papiros és nyomdafestékszagú könyvekből Jutottak az űrhajósok tudatába. Nem tartom kizártnak, hogy a hold-utasok valamelyikének útipoggyászában olt lesz egy apró verses-kötet Is. E könyvecske súlyát majd elektronikus gépek kalkulálják bele a rakéta összsúlyába. így aztán a Guttenbergmódra nyomtatott könyv nem téríti el az űrhajót kiszámított pályájától. (v.) Becket legújabb darabja Sámuel Becket Franciaországban élö angol Irő legújabb darabját, a Boldog napokat nemrég mutatták be Londonban s a Plays and Players múlt év novemberi száma közölte is. Beckett új darabjában a mozgást száműzte a színpadról. Két szereplője közül az< egyik már derékig a földben — egy Jelképes sírban — játsza végig a kétfelvonásos tragikomédiát, a másik mindössze egykét tőmondat erejéig szólal meg: alakjából csak a keze látszik, újságot olvas a földhányás mögött. S amikor megjelenik, négykézláb tud csak mászkálni. Polgári kritikusok nem tudják megállapítani, mit is Jelképez a földomlásban fogoly asszony s a darab végén négykézláb előkúszó férj. Annyi azonban bizonyos, az egyre abszurdabbá és aiiakronlsztikusabbá váló polgári életformát e darab megfelelő abszurditással és morbiditással tükrözi. BRATISLAVÄBAN a Kertészet és Rekreációs Szolgálat 180 dolgozója megkezdte a parkok és terek rendezését. Az idén a város 105 hektárnyi zöld övezete újabb 7 hektárral bővül. EGRI VIKTOR: OLVASÓNAPLÓ Cseh elbeszélők A

z utolsó tíz esztendőben a közös könyvkiadási egyezmény keretében száznál is több prózai mű — regény, elbeszélés kötet, útirajz — jelent meg magyar fordításban. Századunk cseh szépprózájának úgyszólván nincs olyan jelentős alkotása, amely gondos fordításban nem jutott volna el a magyar olvasó kezébe; az új munkák legértékesebbje alig egy-két esztendővel prágai megjelenése után lát magyarul napvilágot. Így sorban megismerhettük — Németh László kitűnő tolmácsolásában — Alois firásek történelmi regényeinek javát, Iván Olbracht, Fráňo Šramek, Jaroslav Hašek, Marié Majerová, Márie Pujmanová legjelentősebb regényeit, melyek közül nem egy már klasszikusnak nevezhető, mint Olbracht Anna, Nikola Suhaj, a betyár és az Atokvölgye című regényei, HaSek világirodalmi rangú Svejk-je, fulius Fučíknak a halál árnyékában írt megrendítő fogságriportja, az Üzenet az élőknek. Az utolsó esztendőkben különösen Karel Čapek vált a magyar könyvbarátok kedvencévé, alig van jelentős müve, amelyet nem ismerhetnénk meg nagyon élvezetes magyar fordításban. Folytathatnám a sort Jan Drdával, Ludvik Aškenázyval, Jan Otčenášekkel és a legfiatalabbal, nem beszélve Žigmund és Hanzelka népszerű, húszezres példányszámban megjelentetett útirajzaival. Jócsengésű tekintélyes nevek, európai, rangú könyvek és tekintélyes a szám is, ami örvendetesen jelzi, hogy a kultúra munkásai körültekintően, okosan szolgálják a népeink közti barátság ügyét, örvendetes jelenség az is, hogy ebben a munkában a ml műfordítóink is — élükön Tóth Tiborral és' Rácz Olivérrel — jelesen tevékenykednek. Fentlek megállapításéra a Cseh elbeszélők címmel ezekben a hetekben megjelentetett terjedelmes antológia késztet. (Európa, Budapest.) Okos vállalkozásról van szó: a gondosan megszerkesztetett kötet jól tájékoztat, kielégítő áttekintést ad századunk cseh novelalrodalmáról. TTádor András, a gyűjtemény ^ szerkesztője helyesen jegyzi meg a kötethez fűzött, alapos tárgyi ismeretről és túlnyomó részében helyes ítélőképességről tanúskodó Utószavában, hogy talán nincs olyan antológia, amely a teljesség, ez arányosság és a helyes rangsorolás követelménye jegyében ne hívna kl maga ellen meggondolásokat, kételyeket és bírálatokat. Zádor ls, mint általában az antológiák szerkesztői, a maga egyéni ízlése szerint végezte a válogatás munkáját és ez magyarázza, hogy helyenként — a bíráló egyéni ízlése szerint — tévedett. De mindenképpen helyeselhető utllitárius alapelve: „a rendelkezésre álló keretek közt bemutatni minden igazán jelentős cseh prózafrót, akinek elbeszélései számot tarthatnak a magyar olvasók érdeklődésére és rokonszenvére." Bár a szerkesztő szerényen cáfolja, hogy gyűjteménye válogatásának munkájánál nem tűzött maga elé irodalomtörténeti célokat, nem kétséges, hogy ilyen célokat mégis szem előtt tartott, máskülönben az antológia nem adna kielégítő betekintést a cseh irodalom két jelentős irányzatáról, a humánum elvét követő polgári irodalomról és az első világháború befejezte után meginduló szocialista írásművészetről. Amíg a szocialista irodalom művészi irányzata és célzata, a realista valóságlátás követelményének útja világosan áttekinthető és követhető Irásművészetének kritériumait nem esik nehezünkre elemezni, már lényegesen nehezeb a cseh polgári irodalom különféle ágainak és áramlatainak megvilágítása. Nehéz azért, mert művelői sokféle Izmusokba es-^ tek, az anarchizmustől kezdve az Irodalom társadalmi szerepét tagadó artizmuslg, illetve poetizmusig. De mindez csak az esztéták értékmérése szempontjából fontos, az olvasó beéri, ha az irodalmi áramlatok gyűrűzésében meglátja annak pozitív oldalait, megismeri, hová jutottak az izmusok követői, köztük azok, akik a legszélsőségesebb útról indulva a proletárlrodalom, a szocialista írásművészet művelőivé fejlődtek. A szűrrealizmus és dadaizmus, az expresszionizmus és kubizmus a legjelesebb cseh költők, Nezval, Biebl, Halas és Seifert fejlődésében jelentékeny szerepet játszottak, az izmusok hatása náluk pozitív volt és ahogy Zádor írja, tágította a látóhatárt, „felszabadította a képzeletet, bátorította az asszociációt, s ezzel s ezen túl is a kifejezési eszközök végtelenül finom differenciálódásához, a látásmód sokrétűségének fokozódásához, s a hangulatteremtés szuggesztívltásának elmélyítéséhez vezetett". T

alán a teljesség adásának követelménye minden irányzat bemutatásának törekvése hozta magával, hogy Marié Majerovában a szerkesztő nem a Sziréna és a Bányászballada realista íróját mutatta be, hanem az indulót, 1911-ben írott Az élvhajhász című novellájával, amelyben még a romantika buktatóival küzd és, érzelmességét még nem küzdötte le. Hašek is csak a Šejtaa fegyenc lázadása című szatirikus írásával szerepel szerencsésen, a Miha Gamo esküje keveset árul el abból, hogy írója a Svejk világirodalmi rangjáig jutott el Az „öregek" közül Ivan Olbracht már szerencsésebben szerepel egy félelmetesen nagyerejü írásával és Marié Pujmanová két erős novellával. A két Capek-novella jó válogatásnak bizonyul, bár a Történelmi görbetükür valamely szatírája jobban reprezentálta volna. Capeket ma érdeméhez méltóan becsülik hazájában és külföldön Is. Eszmei világának vannak korlátai, de ma már nem az a „polgári humanista", akinek napjaink számára nem volna nagyon Időszerű mondanivalója. Nem csupán utolsó színművel, a Fehér kór és Az anya bizonyítják ezt, hanem a Harc a szalamandrákkal című regénye is, amely nek tendenciózus, fasisztaellenes mondanivalóját Pavel Kohout legújabb nagysikerű színjátékában felhasználta és eszmeileg átütő erejű, politikailag nagyhatású színpadi művé formálta. Kohout ezt^nem tehette volna, ha Capek mondanivalója erre nem adna alapot. A

gyűjtemény harmincnégy elbeszéléséből tíz meríti" tárgyát a megszállás éveiből. A nagy szám magyarázata kézenfekvő: mint nálunk, a szlovák szépprózában is a Felkelés és az ellenállás élménye dominál, a cseh írókat is —, különösen az úgynevezett középső nemzedéket — a legmélyebben érintette a fasiszta olfkupáciőnak tragédiákkal terhes hat esztendeje. A megszállók könyörtelen embertelensége és a legyőzöttek Illegális harca, névtelen hősiessége — ez a két kimeríthetetlen élményforrás az ihletője a próza művelőinek, akik közül nem egy megszenvedte a gyűjtőtáborok poklát. A sort E. F. Burlan nyitja meg Mutter című megrendítő karcolatszerű novellájával, Jirí 'Marek, Ján Drda, Jifí Mucha, Ludvik Aškenázy, Petr Pujman, Arnošt Lustig, Rudolf Cerný, Václav Rezáč és Milan Jariš egy-egy írása tanúsítja, milyen mély kollektív élmény volt az okkupácló, amely létében fenyegette a nemzeteket. A tíz novella sokoldalúan! világítja meg a kort, nagyon rokonszenvesen lépnek elénk a névtelen kisemberek, akik mondhatatlan gyötrelmeket elszenvedve minden pátosz, üres hősi gesztus nélkül meghalni tudnak, hogy népük életben maradhasson. A némán tűrők így válnak a halálukkal egy új élet magvetőivé, egy nemzet megtartóivá. Norbert Frýd nevét sajnos nem találom a sorban, megrendítő táborregénye, az Élők doboza feljogosította volna, hogy ebben a reprezentatív gyűjteményben helyet kapjon. A szocialista építés nagy élményanyagából már kevesebbet merített a szerkesztő, de a válogatás szerencsés. Főleg Jan Weiss A hűségről című hosszabb lélegzetű elbeszélés egy munkában agyonhajszolt és lassan öntudatra ébredő vén cselédről és Jan Procliázka Megtérés-e a mai cseh falu néhány újarculatú emberének markáns rajzával és művészi valóságával erősen az átlag fölé emelkedik. Különösen Procházka elbeszélése mutatja, hogy a fiatal nemzedék művészi törekvései helyesek, jól érzik a társadalmat mozgató társadalmi-politikai erőket és szerencsére nem holmi technológiai vagy termelési problémákat állítanak mondanivalójuk központjába, hanem az embert, annak belső világát, a visszahúzó és előre lökő erőkkel, helyesen felismerve, hogy az élet a művészet alapja és hogy a művész számára az ember 'érzés- és gondolatvilága a döntő. Az ember, aki leszámolt a múlttal és az új rend elkötelezettje, építője. A z olvasmányként ls értékes, sikeresen megszerkesztett antológia azt a kívánságot ébreszti, hogy jövőre hasonló ízelítőt kapjunk a szlovák szépprózából is. Akadna anyag bőven, a két világháború között nem egy rangos nevű szlovák művelője volt a novella műfajának, a háború után pedig Alfonz Bednár, Peter Karvaš, Vladimír Mináč, Ladislav Mňač- ko és Dominik Tatarka, a legfiatalabbak közül Anton Hykisch, Jaroslava Blasková és Andrej Chudoba kerültek az élvonalba. Valamennyien méltón reprezentálnák a szlovák szépprózát. Ű| SZÖ 8 * 1963. április 13.