Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-04 / 94. szám, csütörtök

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának levele Kommunista Párt Központi Bizottságához [Folytatás a 3. oldalról) minden tőlük telhetőt kövessenek el egy újabb világkonfliktus megakadályozásáért. Az SZKP Központi Bizottsága szilárdan tartja magát ez 1960. évi Nyilatkozat következő tételéhez: „Amikor a világ két rendszerre oszlik, o nemzetközi kapcsolatok egyetlen helyes és ésszerű elve a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elve, amelyet Lenin fogalmazott meg és amely tovább fejlődött ez 1957. évi Moszkvai Nyilatkozatban és Békekiáltványban, az SZKP XX. és XXI. kongresszusának határozataiban, valamint más kommunista és munkáspártok dokumentumaiban." Pártunk, amelyet a nagy Lenin az engesztelhetetlen Imperialista-ellenes harc szellemében nevelt, jól emlékezik Leninnek arra a figyelmeztetésére, hogy a kapitalizmus még haldoklása közben is hallatlan bajt és szenvedést okozhat ez emberiségnek. A Szovjetunió minden módon fejleszti gazdaságát és ezen az alapon tökéletesíti védelmét, fokozza katonai erejét, állandó készültségben tartja fegyveres erőit. Országunk növekvő erejét azonban nem arra használtuk fel és továbbra sem fogjuk arra felhasználni, hogy fenyegessünk valakit, hogy háborús őrületet szítsunk, hanem arra, hogy tartóssá tegyük a békét, elhárítsuk az új világháborút, megvédjük saját országunkat és a többi szocialista országot. A békés egymás mellett élés politikája megfelel minden nép létérdekelnek, előmozdítja a szocializmus pozícióinak erősödését, a szocialista országok nemzetközi befolyásának növekedését, emeli, gyarapítja a kommunisták tekintélyét és befolyását. A békés egymás mellett élés nem jelenti a szocialista és a burzsoá ideológia összebékltését. Erre ez útra lépni annyit jelentene, mint szakítani a marxizmus—leninizmussal, fékezni a szocialista építés munkáját. A burzsoá ideológia amolyan trójai faló, amelyet az imperializmus igyekszik bejuttatni a kommunista és munkásmozgalom soraiba. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése feltételezi a nem gyengülő ideológiai, politikai, gazdasági harcot a két társadalmi rendszer között; a dolgozók osztályharcát a kapitalista rendszer országaiban, ezen belül a fegyveres harcot, amikor a népek ezt szükségesnek találják; a gyarmati és függő országok népei nemzeti felszabadító mozgalmának szakadatlan fejlődését. A tények azt mutatják, hogy a világháború elhárításáért folyó harc egyáltalán nem veri béklyóba a világméretű kommunista és nemzeti felszabadító mozgalom erőit, sőt éppen ellenkezőleg, hatalmas néptömet

eket tömörít a kommunisták köré. Ippen a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének adottságai között ment végbe Kubában a szocialista forradalom, vívta ki nemzeti függetlenségét az algériai nép, tett szert nemzeti függetlenségre több mint negyven ország, erősödtek és növekedtek a testvérpártok, nőtt a kommunista világmozgalom befolyása. Pártunk a nemzeti felszabadító mozgalmat a világban végbemenő forradalmi folyamat szerves részének, az imperializmus frontját szétzúzó hatalmas erőnek tekinti. A volt gyarmatok népei ma teljesen felemelkedtek a történelemalkotás magaslatéra, és keresik nemzetgazdaságuk és kultúrájuk felvirágoztatásának útját. A szocialista rendszer erőinek növekedése segíti az elnyomott népek felszabadítását, gazdasági függetlenségük kivívását, a nemzeti felszabadító mozgalom továbbfejlődését és elmélyülését, a régi és az új kolonializmus minden formája ellen vívott harcát. A nemzeti felszabadító mozgalom a gyarmati rendszerek felszámolásának befejező szakaszához érkezett. Nincs már messze az az idő, amikor valamennyi, még mindig gyarmati igában élő nép kivívja szabadságát és függetlenségét. A felszabadult népek szembentalálják magukat azzal a problémával, hogyan szilárdítsák meg politikai önállóságukat, számolják Í«1 gazdasági és kultúrális elmaradottságukat, hogyan szüntessék meg az Imperializmustól való függés valamennyi formáját. A békés együttélés légkörét felhasználva, a szocialista országok egyre újabb sikereket érnek el a kapitalizmussal vívott gazdasági versenyben. Ellenfeleink tudják, hogy aligha számíthatnak győzelemre, amikor velünk versenyeznek. Nem tudnak versenyezni a szocializmus országainak gyors ütemű gazdasági fejlődésével, tehetetlenek azzal a vonzóerővel szemben, amelyet a szocialista országok példája gyakorol a kapitalista igában lévő népekre. Amilyen mértékben növekszik a szocialista testvériség gazdasága, egyre világosabban szembeötlik a szocializmus fölénye és annak lehetősége, hogy a dolgozók, a kapitalizmushoz viszonyítva, több anyagi és szellemi értékhez juthatnak. A szocialista országok népei életszínvonalának emelkedése hatalmas vonzóerő minden kapitalista ország munkásosztálya számára. A szocialista testvériség sikerei olyanféle katalizátorként fognak hatni, amely forradalmasítja az osztályharc kibontakozását a tőkésországokban és elősegíti a munkásosztály győzelmét a kapitalizmus felett. A szocializmus útjra lépett népek gazdasága és kultúrája a múlt örökségeként különböző fejlettségi fokú. De ettől függetlenül — és itt például szolgálnak a Szovjetunió, a népi demokratikus országok — a szocializmus hatalmas termelőerőket bontakoztat ki. A Szovjetunió gazdasági fejlettség tekintetében már túlhaladta a fejlett európai tőkésországokat és világviszonylatban a második helyet foglalja el, s nincs messze az az idő, amikor övé lesz az első hely a világon. Nagy sikereket értek el más szocialista országok is. A szocialista rend annyira haladó, hogy lehetővé teszi a népeknek elmaradottságuk gyors felszámolását, azt, hogy utolérjék a fejlettebb országokat és velük egy sorban harcoljanak a kommunizmus felépítéséért. Mindez lelkesedéssel és az iránti bizalommal tölti el a népeket, hogy ők is ráléphetnek a szocializmus útjára, sikereket érhetnek el ezen az úton, függetlenül attól, hogy jelenleg a történelmi fejlődés milyen fokán állnak. A népeknek az új élet Iránti törekvését megkönnyíti az, hogy lehetőségük van a szocializmus építésének nemzetközi tapasztalataiból a legjobbat kiválasztani, számításba venni mind a pozitívumot, mind a negatívumot a szocialista építés tapasztalataiban. Minél gyorsabban fejlődnek a szocialista országok termelőerői, minél jobban gyarapodik gazdasági potenciáljuk, annál erősebb lesz a szocialista testvériség hatása az egész történelmi fejlődés ütemére és irányára a béke és a szocializmus teljes diadala szempontjából. Pártunk abból indul ki, hogy korunkban megvannak a kedvező nemzetközi és belső feltételek arra, hogy valamennyi új ország a szocializmus útjára lépjen. Ez igaz mind a fejlett tőkésországok, mind pedig a nemzeti függetlenségüket nemrég elért országok esetében is. A forradalmi folyamat egyre szélesebben bontakozik ki, átfogja az összes földrészt. A munkásosztály harca a fejlett tőkésországokban és a nemzeti felszabadító mozgalom szorosan összefügg egymással, segíti egymást. A társadalmi fejlődés menete azt eredményezte, hogy a forradalmi harc bármelyik országban menjen is végbe, a közös ellenség ellen, az imperializmus, a monopolista burzsoázia ellen irányul. A marxista-leninista pártoknak az egész világon az a közös végcéljuk, hogy mozgósítsanak minden erőt a munkásság és a dolgozó parasztság hatalmának kivívására, a szocializmus és a kommunizmus felépítésére. Minden egyes kommunista pártnak a maga harci, taktikai vonala kidolgozásakor feltétlenül tekintetbe kell vennie az egész kommunista világmozgalom tapasztalatait, figyelemmel kell lennie azokra az érdekekre, célokra és feladatokra, amelyeket egész mozgalmunk maga elé tűz, figyelemmel kell lennie mozgalmunk fő vonalára az adott időszakban, Mindamellett azonban a szocializmusért vívott harc formáinak és módszereinek kidolgozása minden egyes országban az adott ország munkásosztályénak és kommunista élcsapatának belső ügye. Egyetlen más testvérpárt sem határolhatja meg a forradalmi harc taktikáját, formáit és módszereit más országokban, akármilyen legyen ls létszáma, tapasztalata és tekintélye. A konkrét helyzet pontos elemzése, az erőviszonyok helyes értékelése a forradalom egyik legfontosabb feltétele. Nem lehet feltartóztatni a forradalmi tömegek lendületét a szocialista forradalom győzelméért vívott harcban, ha ennek megértek objektív és szubjektív feltételei. Ezt megkísérelni a pusztulással lenne egyenlő. De nem lehet a forradalmat mesterségesen előbbre lendíteni, ha ennek nem értek meg a feltételei. Az idő előtti felkelés — mint a forradalmi osztályharc tapasztalatai mutatják — kudarcra van kárhoztatva. A kommunisták azért szólítják a dolgozókat a vörös zászló alá, hogy győzzenek a jobb életért vívott harcban, s nem ezért, hogy — akár hősiesen is — elpusztuljanak. A forradalmi csatákban szükséges hősiesség és önfeláldozás nem önmagáért kell, hanem a szocializmus nagy eszméinek győzelme céljából. Az SZKP üdvözölte és a jövőben is üdvözölni fogja bármely ország forradalmi munkásosztályát, dolgozóit, akik kommunista élcsapatuk vezetésével bátran használják fel a forradalmi helyzetet arra, hogy megsemmisítő csapást mérjenek az osztályellenségre és új társadalmi rendet vezessenek be. A tőkésországbeli kommunista pártok taktikájának és politikájának vannak olyan közös lényeges vonásai, amelyek összefüggnek a kapitalizmus általános válságának jelenlegi szakaszával és a nemzetközi küzdőtéren kialakult erőviszonyokkal. A monopolista államkapitalizmus kialakulásának eredményeként nemcsak elmélyültek a tőkés társadalom már korábban felmerült ellentétel, hanem újak is jöttek létre. A monopolista államkapitalizmus következtében még jobban összeszűkült az imperializmus belső társadalmi alapja az egyes országokban, a hatalom a legnagyobb monopolisták maroknyi csoportjának kezében összpontosuli. A másik póluson ez egységes monopóliumellenes áramlatot indít el, amely magában foglalja a munkásosztályt, a parasztságot, a kispolgárságot, a dolgozó értelmiséget és a tőkés társadalom több más olyan rétegét, amely érdekelt abban, hogy megszabaduljon a monopóliumok túltengő hatalmától, a kizsákmányolástól, s érdekelt a szocializmusra való áttérésben. Korunkban erősen növekszik a demokratikus mozgalmaknak, az általános békéért, a termonukleáris világkatasztrófa megelőzéséért, a nemzeti szuverenitás megvédéséért, a demokráciának a fasizmus támadásaival szemben való védelméért, a mezőgazdasági reformok végrehajtásáért vívott harcnak, a kultúra védelmét szolgáló humanista mozgalomnak stb. a jelentősége. Pártunk teljes egészében a lenini elvek alapján áll, a Nyilatkozat azon megállapításának az alapján, hogy a szocialista forradalom nem feltétlenül megy végbe háborúval. Ahogy a világháborúk győzelmes forradalmat hozhatnak, ugyanúgy a forradalmak teljesen lehetségesek háborúk nélkül. Ha a kommunisták a szocialista forradalom győzelmét világháborútól tennék függővé, ez egyáltalán nem keltene rokonszenvet a szocializmus iránt, sőt eltaszítaná tőle a tömegeket. A korszerű hadviselési eszközök szörnyű pusztító következményei miatt az ilyen álláspont csak ellenségeink malmára hajtaná a vizet. A munkásosztály és élcsapata, a marxista-leninista pártok arra törekednek, hogy békés úton, polgárháború nélkül hajtsák végre a szocialista forradalmat. Ennek a lehetőségnek a valóra váltása megfelelne a munkásosztály és az egész nép érdekeinek, az ország általános nemzeti érdekeinek. Ámde a forradalmi fejlődés útjainak megválasztása nemcsak a munkásosztálytól függ. Ha a kizsákmányoló osztályok a néppel szemben erőszakhoz folyamodnak, a munkásosztály arra kényszerül, hogy a hatalom kivívásának nem békés útját válassza. Mindez a konkrét feltételektől, az országon belül és a nemzetközi küzdőtéren az osztályerők megoszlásától függ. Természetesen bármilyen formában megy is végbf a kapitalizmusról a szocializmusra való áttérés, ez mindenképpen csak szocialista forradalom, a proletariátus diktatúrája útján lehetséges, ennek különböző formái között. Az SZKP nagyra értékeli azt az önfeláldozó harcot, amelyet a tőkésországokban a munkásosztály a kommunisták vezetésével vív, és kötelességének tartja minden módon segíteni és támogatni ezt a harcot. Azok a népek, amelyek levetették a gyarmati elnyomást, csak akkor valósítják meg sikeresen a nemzeti újjászületés sürgető feladatait, ha határozott harcot vívnak az Imperializmus ellen, a feudalizmus maradványai ellen, ha egységes nemzeti frontba tömörítik a nemzet minden hazafias erejét: a munkásosztályt, a nemzeti burzsoáziát és a demokratikus értelmiséget. A nemzeti felszabadulásukért küzdő népek és azok a népek, amelyek kivívták a politikai függetlenséget, többé már nem tartalékai vagy többé nem lesznek tartalékai az Imperializmusnak: a szocialista államok és minden haladó erő támogatásával mind gyakrabban mérnek vereséget az imperialista hatalmakra és koalíciókra. A fiatal nemzeti államok a két társadalmi világrendszer versenyének viszonyai közepette fejfődnek. Ez a körülmény erős hatást gyakorol politikai és gazJasági fejlődésükre, azoknak az utaknak a megválasztására, amelyeken haladni fognak a jövőben. A nemzeti felszabadulásukat nemrég el£rt államok nem tartoznak sem a szocialista államok rendszeréhez, sem a kapitalista államok rendszeréhez, de döntő többségük még nem tört ki a kapitalista világgazdaság pályájáról, bár ott különleges helyet tölt be. Ez a világnak a kapitalista monopóliumok által még kizsákmányolt része. Most, amikor a politikai függetlenség már megszületett, elsőrendű feladattá válik a fiatal szuverén államok harca az imperializmus ellen, a végérvényes nemzeti újjászületésért, a gazdasági függetlenségért. Ha a gyengén fejlett országok kivívnák a teljes függetlenséget, ez az imperializmus újabb komoly meggyengülését eredményezné, mert ebben az esetben elkerülhetetlenül összeomlana a jelenlegi, nem egyenjogú nemzetközi munkamegosztás egész rabló rendszere, lehetetlenné válna, hogy a kapitalista monopóliumok gazdaságilag kizsákmányolják a „világ faluját". A gyengén fejlett országokban a szocialista rendszer hatékony segítségére támaszkodó független nemzetgazdaság fejlődése új súlyos csapást mér az imperializmusra. A függetlenség kivívásáért és megerősítéséért vívott harcban minden eszközzel tömöríteni kell a nemzet mindazon erőit, amelyek készek harcolni az imperializmus ellen. A nemzeti burzsoázia jobbszárnya a függetlenség kivívása után, uralkodó helyzetének megerősítésére törekedve, bizonyos időszakban reakciós politikai rendszereket teremthet, üldözheti a kommunistákat és más demokratákat. Az ilyen rendszerek azonban már azért sem hosszú életűek, mert akadályozzák a haladást, az égető nemzeti feladatok megoldását, mindenekelőtt a gazdasági önállóság kivívását, a termelőerők fejlődését. Ez az oka annak, hogy az imperialisták tevékeny támogatása ellenére e rendszereket el fogja söpörni a néptömegek harca. Az SZKP nemzetközi politikája egyik sarkkövének tekinti a gyarmati igától megszabadult népekkel és a félgyarmati népekkel való testvéri szövetséget. Pártunk internacionalista kötelességének tartja segíteni azokat a népeket, amelyek a nemzeti függetlenség kivívásának és. megerősítésének útján haladnak, minden népet, amely küzd a gyarmati rendszer teljes megsemmisítéséért. A Szovjetunió támogatta és támogatja a népeknek szabadságukért vívott szent háborút, minden erkölcsi, gazdasági, katonai és politikai támogatást megad a nemzeti felszabadító mozgalomnak. A szovjet nép nagy támogatást adott az algériai népnek, amikor a francia gyarmatosítók ellen küzdött. Amikor Jemen népe felkelt hazájában a rabság ellen, elsőnek nyújtottunk feléje segítő kezet. Sokoldalú segítséget adtunk az indonéz népnek abban a harcban, amelyet az Egyesült Államok imperialistáira támaszkodó holland imperialisták ellen vívott Nyugat-Irián felszabadításáért. Üdvözöljük az indonéz nép harcát Észak-Kalimantan felszabadításáért. A régi és új gyarmatosítók' szövik az intrikák és az összeesküvések hálóit a délkelet-ázsiai népek felszabadító mozgalma ellen. Rokonszenvünk és támogatásunk megmásíthatatlanul azoké, akik harcolnak nemzeti szabadságukért és függetlenségükért. Mély meggyőződésünk, hogy Dél-Vietnam és Dél-Korea népei, az amerikai imperialisták és dróton rángatott bábjaik minden erőfeszítése ellenére, győzelmet aratnak a harcban és kivívják szülőföldjük újraegyesítését. Pártunk, amely fellép a forradalom exportja ellen, mindent elkövetett és elkövet avégett, hogy útját állja az ellenforradalom exportjának. Szilárd meggyőződésünk, hogy korunk három nagy forradalmi ereje — a szocializmust és kommunizmust építő népek, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom — cselekedeteinek kölcsönös kapcsolata és egysége a népek antiimperlalista harcának alapja, győzelmének záloga. Az utóbbi években a világ fejlődésének egész menete teljes mértékben alátámasztotta, hogy helyes a kommunista mozgalom vonala, amely nagyszerű gyakorlati eredményeket hozott. E vonal megvalósításának eredményeképpen az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért küzdő erők új sikereket értek el. Az SZKP kötelességének tartja, hogy következetesen és megmásíthatatlanul kövesse ezt az irányvonalat. Mély meggyőződésünk, hogy nincs semmi ok ennek az irányvonalnak a felülvizsgálására. Ezzel egyidejűleg az SZKP Központi Bizottsága úgy véli, hasznos lenne az értekezlet előkészítése során, valamint magán a kommunista és munkáspártok képviselőinek értekezletén véleménycserét folytatni mindarról az újról, amivel az élet gazdagította az utóbbi években a kommunista világmozgalomnak a Kiáltványban és a Nyilatkozatban rögzített vonalát. Ez roppant pozitív szerepet játszott az egész szocialista közösség egységének megszilárdításában. Kedvező helyzet alakult ki ahhoz, hogy barátságunk az egyenjogúság, minden állam szuverenitásának tiszteletben tartása, a kölcsönös segítségnyújtás és az elvtársi együttműködés, minden ország által internacionalista kötelességének önkéntes teljesítése alapján erősödjék. Emellett szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szocialista egyenjogúság nemcsak az általános irányvonal kollektív kidolgozásában való részvétel egyenlő jogát jelenti, hanem egyszersmind azt is, hogy a szocialista országokban működő testvérpártok az egész testvéri közösség sorsáért egyenlő mértékben felelősek. A testvérpártok moszkvai értekezletének Nyilatkozata hangsúlyozta azt a tételt, hogý szükség van a kapitalizmusból kiváló országok legszorosabb szövetségére, erőfeszítéseik egyesítésére a szocializmus és a kommunizmus építésében. Az egész szocialista rendszer érdekei és a nemzeti érdekek összhangban állnak egymással. Az élet meggyőz bennünket arról, hogy minden (ország a maga nemzeti feladatait úgy oldhatja meg a legjobban, ha az igazi egység és kölcsönös segítség alapján a legszorosabban együttműködik a többi szocialista országgal. Kedves elvtársak! Levelükben Önök méltán állapítják meg, hogy összes sikereink záloga a kommunista mozgalom sorai egységének és a szocialista országok összeforrottságának erősítése. Az utóbbi időben az SZKP a maga kongresszusain és a kommunisták nemzetközi találkozóin nemegyszer kifejezésre juttatta, miként értelmezi a marxista—leninista pártok közti kölcsönös viszony elveit. Az egész világ színe előtt hangsúlyoztuk, hogy a kommunista mozgalomban ugyanúgy, miként a szocialista testvéri közösségben is, az öszszes kommunista és munkáspártok, az összes szocialista országok teljesen egyenjogúak voltak és azok ma is. A kommunista mozgalomban nincsenek „fölérendelt" és „alárendelt" pártok. Másképp nem is lehet; valamely párt vezető szerepe vagy valamiféle hegemónia megnyilvánulása semmi haszonnal sem járna, csak ártana a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. Az összes kommunista pártok ünállóak és egyenjogúak, valamennyien felelősek a kommunista mozgalom sorsáért, győzelmeiért és kudarcaiért; egymáshoz való viszonyukat valamennyiüknek a proletár internacionalizmus és a kölcsönös segítségnyújtás alapján kell kiépíteniük. Abból is kiindulunk továbbá, hogy a proletár internacionalizmus valamennyi, nagy és kis párttal szemben azonos követelményeket támaszt, s nem tesz kivételt senkivel. Minden testvérpártnak egyaránt gondoskodnia kell arról, hogy a testvérpártok tevékenysége a marxista—leninista elveken nyugodjék, hdgy megfeleljen a szocialista országok, az egész kommunista- és munkás-világmozgalom egységének erősítését szolgáló érdekeknek. A szocialista világrendszer kialakulása és fejlődése különös jelentőségűvé teszi a marxista—leninista pártok helyes viszonyának kérdését. A szocialista országokban a kommunista- és munkáspártok uralkodó pártok. Ok felelősek államuk sorsáért, népük sorsáért. Ilyen körülmények között a pártok közti kölcsönös viszony marxista—leninista elveinek megsértése nemcsak a pártérdekeket, hanem a nagy néptömegek érdekeit is érintheti. Az SZKP, ügyünk legfőbb érdekeitől vezérelve, megszüntette a sztálini személyi kultusz következményeit, és mindent megtett avégett, hogy teljesen helyreállítsa a testvérpártok viszonyában az egyenjogúságnak, a szocialista országok szuverenitása tiszteletben tartásának lenini elveit. A mi egységünk, a ml összetartásunk nem ösztönös eredetű. Ezt az egységet és (Folytatás az 5. old.) ÜJ SZÖ 4 * 1983. április 4.