Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-03 / 93. szám, szerda

Két csoport - kétféle munka A Iučenecl Pofana Üzem pártbízottságén arról értesültünk, hogy a gyárban aránylag eredményesen folyik a pártoktatás. „Bár némelyik körben elég gyenge az előadások látogatottsága — például Simka Gyula propagandista csoportjában csak 50 százalékos — a többséget illetően nincs ok a panaszra" — mondták az elvtársak. Kíváncsiak voltunk: miért éppen Simka elvtárs körének hallgatói járnak „iskola mellé"? Amit tapasztaltunk, minden várakozásunkat felülmúlta .., „Anyuka, 'de elmaradott vagy!" Füzeknét — Simka Gyula elvtárs körének egyik hallgatóját — a szövőgép mellől kérettük be egy pillanatra. Kissé megilletődve lépett a részlegvezetői irodába, de amikor megtudta, mi járatban vagyunk, megnyugodott: — Szívesen eljárok én a pártoktatásra, csak legyen! Már harmadik éve dolgozom a gyárban, de még egyszer sem szóltak, hogy ekkor, vagy akkor lesz... — Három éve egyszer sem?! — Nem bizony! Telkán jártunk rendesen, de itt... A gyűlésen pedig mindig szóba jön az oktatás. A legtöbbször Zachar elvtárs említi meg — mondja, s a részlegvezető felé int. — Telkán lépett a pártba? — Igen, már hat éve. Az állami gazdaságban dolgoztam. — És ott minden előadáson részt vett? — Hát persze! Az ember örül, ha tanulhat valamit. A fiamat is szívesen hallgatom, főiskolás... Aztán ha csak nagy csodálkozva figyelem, mennyi újat „összebeszél", azt mondja: „Anyuka, de elmaradott vagy!" Hát nem akarok elmaradott lenni! Szívesen járnék a pártoktatásra, de hát ha nincs... — ismétli lemondóan. Majd az új bizottság ...! Amikor magunkra maradtunk, Ján Zachar részlegvezetőt kezdtem faggatni: — Lehetséges ez? — Sajnos, igen. A részleg pártszervezetének régi bizottsága keveset gondol az oktatásra. Nem tudott előadókat biztosítani, helyesebben £ide*ec -1963 Az idén — az elmúlt évektől eltérően — két héttel eiőbb, azaz július 14-én : nyitja meg kapuit a liberecl vásár. Az augusztus 4-ig tartó vásáron főként textil- és üvegiparunk gyártmányai kerülnek bemutatásra. Az Idei vásár ) érdekessége lesz, hogy egy-egy kiállítási csarnok a gyermekek, 111. a fiatalság, a család, a nők és a férfiak számára tartogat meglepetést. Kisipari termelőszövetkezeteink és a helyi gazdálkodási üzemek külön pavilonokban mutatják be termékeiket. ízléses öltözködés A vásár rendezősége úgy döntött, hogy a gyermek- és ifjúsági kiállítási csarnokban a legkisebbek és a 16 év körüli fiatalok helyes öltözködését mutatja be. Sor kerfll ennek keretében az életüket szemléltető dokumentumok, az alsó fokú iskolák — beleértve a politechnikai műhelyek — korszerű felszerelésének a bemutatására is. A modern háztartás berendezéseit, kellékeinek ízléses elrendezését a „Család" című pavilonban szemlélhetik meg a vásárra érkezők. Az ideiglenesen felállított konyhákbői, társalgókból, fürdőkből és más helyiségekből semmi sem fog hiányozni, úgyhogy méltán számítanak nagy érdeklődésre. Ennek megfelelően több olyan intézkedés foganatosítását tervezi a rendezőség, amelyek mindenki számára lehetővé teszik az itt kiállított tárgyak megtekintését. A meglepetések pavilóna A nők kiállítási csarnoka főleg az ez évi divatról és öltözködésről nyújt átfogó kápet. A színektől pompázó helyiségek főbejáratánál egy automatikus vetítőgép varázsolja majd a nők elé az idei divat színeit. A csarnok Igazi meglepetését azonban a kiállításon első ízben résztvevő kozmetikai iparunk nyújtja majd. A férfiakról sem feledkeztek meg Számukra ugyancsak egy teljes pavilon tartogat meglepetéseket. .Főleg kalapok és sapkák vonják Itt magukra a figyelmet. Bemutatásra kerül továbbá egy dolgozószoba is. Egy másik lakásrészben a férfiak mindent megtalálnak, amire szükségük van, hogy korszerűen öltözködhessenek. J. Raus, Liberec nem is nagyon akart, mondván: majd az új bizottság... Az új bizottság talált ugyan propagandistákat, de a körök további sorsával már nem törődik. És miért nem? gok mindent elárul az a tény, hogy a részleg 90 kommunistája közül legutóbb senki sem vállalta az ' alapszervezet elnöki tisztségét, s így — jobb megoldás híján — az üzemőrség parancsnokát választották a szövöde pártelnökévé. Jóllehet nem kételkedtek Štefan Štefánik elvtárs képességeiben, tudniuk kellett volna, hogy miután nincs szoros, állandó, közvetlen kapcsolatban a részleggel, ,liem látja majd tisztán annak problémáit, a problémák megoldásának lehetőségét, tehát a bizottság munkáját sem tudja majd olyan következetesen irányítani, mint valaki a részleg dolgozói közül. És vajon miért nem akadt a szövöde 90 párttagja között olyan, aki vállalta volna az elnökséget? Zachar elvtárs szerint azért, mert a textiliparban általában a szövödék termelési és műszaki problémái a legnagyobbak, tehát a pártszervezetek előtt e részlegekben igen komoly feladatok állnak. Ha azután nem sikerül megoldani a problémákat, elsősorban a pártszervezetet, a pártbízottságot, a pártelnököt okolják az eredménytelenségért. Ha így is van, elfogadható-e ez a kifogás? Hiszen jól tudjuk: a társadalmi élet minden területén a kommunisták vállalják és kell, hogy vállalják a munka nehezét. A párttagok — a küzdelmes múlt és jelen igazolja — a munkásosztály élcsapatát alkotják s ez minden kommunistát arra kötelez, hogy egyetlen problémától, feladattól se riadjon vissza, hanem a tömegeknek példát mutatva, becsületesen teljesítse mindazt, ami a szocializmus építésében reá hárul. A szövöde kommunistái talán megfeledkeztek erről? Bizonyára nem, de ha ebben a részlegben semmi egyéb nem tenné szükségessé a pártoktatást, az elnökválasztás „körülményei" nagyon ls sürgetik. Természetesen sok egyéb ls szükségessé teszi... Ha nem hiányzik az akarat Mincíezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a részleg kommunistái nincsenek tudatában az előttük álló feladatok nagy jelentőségének. A tavalyi tervfeladatok sikeres valóra váltásában komoly szerepe volt a részleg pártalapszervezetének. Az utolsó hónapokban súlyos lemaradást kellett behozniuk: 90 000 méter szövettel tartoztak a társadalomnak. A pártszervezet mindent megtett, hogy ez sikerüljön. Sikerültl Ám felvetődik a kérdés: csak pillanatnyi Intézkedésekkel akarják megoldani a problémákat? így is lehtS és néha kell is. Viszont egyről nem szabad megfeledkezni: a dolgozókat éppen a hatásos ideológiai nevelőmunkával készítjük elő a növekvő feladatok maradéktalan teljesítésére, a felvetődő problémák sikeres megoldására. Amikor az alapszervezet egyes funkcionáriusai elhanyagolják a pártoktatást — kissé túlozva — a részleg alatt fűrészelik a fát... A nyugdíjas Simka Gyula elvtársnak — aki bár tapasztalt kommunista, pártunk egyik alapító tagja és jó előadókészséggel rendelkezik — nem adják meg a szükséges támogatást. Simka elvtárs nincs közvetlen kapcsolatban a részleggel, hallgatóival. Helyettesét még nem választották meg s így nincs, aki figyelmeztesse a kör tagjait, mikor tartják az előadást — aki egyszóval szervezné a kört. Ha elhanyagoljuk a pártoktatást, nemcsak az ideológiai nevelésről feledkezünk meg, hanem egyúttal nem döbbentjük rá az embereket, milyen sokmindenről nem tudnak még. Ez veszélyes magatartáshoz vezethet, éspedig: sokan önteltté válnak, úgyhogy sem politikai, sem szakmai tudásuk gyarapítását nem tartják szükségesnek. Az ilyen felfogás ellen mindenekelőtt nekünk, kommunistáknak kell harcolnunk. Kéznyújtásnyira a jó példa Mivel magyarázható, hogy ugyanabban a részlegben, ugyanabban az alapszervezetben egy alapfokú kör — Zachar elvtárs csoportja — mégis pontosan, rendesen tartja előadásait, a vita általában élénk, tárgyhoz szóló. — A válasz egyszerű; nem titok, nem rejtély — mondja Zachar elvtárs. — A mi körünkben megvan az, ami a másik kettőből hiányzik: a szervezés. A helyettesem minden előadás időpontját személyesen jó előre tudatja a hallgatókkal s így nem történhet meg, hogy mulasztását bárki is tájékozatlansággal indokolja. A látogatottság nálunk nem nagy probléma. A hallgatók gyakran maguk érdeklődnek: — Mikor lesz előadás? Mikor fogunk tanulni? — Vajon csoportjában befolyásolja-e a látogatottságot az a tény, hogy ön, mint részlegvezető, a hallgatóik közvetlen felettese a propagandista? — Bizonyos mértékig igen. Viszont nagyon sok függ attól is, mennyire érdekesek az előadások, hogy a propagandista megválaszolja-e a hallgatók valamennyi kérdését. Természetesen nemcsak a politikai jellegű, hanem a termelőmunkát érintő kérdéseket is. — Ezek szerint sokkal eredményesebb munkát végezhet a hallgatók munkahelyén dolgozó előadó, mint az idegen? — Ha felkészült és igyekvő propagandista, a pillanatnyi gazdasági helyzetet érintő témák magyarázásakor kétségkívül. Zachar elvtárs közel tíz éve dolgozik már mint propagandista. Gyakorlati észrevételeinek, értékes tapasztalatainak nemegyszer hangot adott az alapszervezet taggyűlésein. De a pártoktatásról mondott szavai mindeddig falra hányt borsóként peregtek le a pártbizottság illetékes tagjairól. Ideje volna, ha meghallgatást nyernének! Ideje volna, ha a szövöde pártbizottsága és úgyszintén a vállalati pártbizottság közelebbről megvizsgálná: „Papíron végzik-e a pártoktatást, vagy a gyakorlatban ls?!" SZABÖ GÉZA A varnsdorfi Velveta, ahol hazánkban a legtöbb kordbársony, mosókord, düftin és bársony készül, sikeresen érvényesíti a termelésben a haladó munkamódszereket. Petriscseva szovjet újító módszerével dolgozik az előfonoda ifjúsági brigádja. Képünkön Jarmila Šedivá, a szocialista munkabrigád vezetője Kristína Fialovával, a brigád egyik tagjával. E kollektíva példájára további 35 munkahelyen kezdték meg e szovjet módszer alkalmazását. - (CTK — Strazan felvétele.) Qisszhang... szha Vijszhanf A közös Haladó hagyományok ápolása — ez a lényeg Alig egy esztendő leforgása alatt számos értékelő cikk jelent meg a magyarországi Sziklay László A szlovák irodalom története című művéről, amely a szerző mintegy három évtizedes munkásságának eredménye. Olvasóink egy része minden bizonnyal ismeri azt a bírálatot is, amely Andrej Mráz akadémikus tollából a KULTÚRNY ŽIVOT tavalyi 29. számában jelent meg. A cikkíró ugyan hangsúlyozta az irodalomtörténeti monográfia szerzőjének jóindulatát, de müvét lényegében félresikerültnek bélyegezte. Elég élesen kifogásolta azt, hogy Sziklay „szentimentálisan" kidomborítja a szlovákok és a magyarok közös történelmi hagyományait, nem foglalkozik eléggé a szlovákok nemzetiségi elnyomásának problematikájával és vonalvezetése olyan, „mint ha a szlovákoknak Magyarországtól való elszakadása ellentétben állna a történelmi törvényszerűségekkel." Pedig mindaz, — állapítja meg Mráz akadémikus — ami hátráltatta a szlovákok elszakadását a magyaroktól és útjában állt a csehekkel való együttélésüknek, ellentétbe került a szlovákok törvényszerű történelmi fejlődésével. Főleg ezzel az írással — amely számos cnás fenntartást is tartalmaz — száll perbe Csanda Sándor az IRODALMI SZEMLE idei első számában. Megalapozott, polemikus hangvételű tanulmánya bevezető részében foglalkozik Sziklay könyvének nagy visszhangjával és a többi között rámutat arra, hogy „a Mráz akadémikus kívánta elvszerűség és alaposság figyelemre méltó példája Sas Andornak az Üj Szóba írt ismertetése", amely „egyik utolsó, alapos felkészültségről és teljes elfogulatlanságról tanúskodó tanulmánya." Ezután rátér arra, hogy Andrej Mráz kifogásolja a szlovák—magyar kapcsolatok pozitív felfogását. Egyetért természetesen azzal, hogy a XIX. század második felétől kezdve a magyar uralkodó osztály által gyakorolt nemzetiségi elnyomás feltételei között a nemzetiségek szabadságharca általában igazságos küzdelem volt. Nagyon helyesen leszögezi azonban, hogy erre a küzdelemre is osztályszempontból kell tekintenünk és látnunk kell, hogy bizonyos körülmények között szembekerült a társadalmi haladás érdekeivel. Példaként sorolja fel, Stúrék fegyveres szembehelyezkedését az 1848. évi forradalommal — bár itt említhette volna a magyar uralkodó körök súlyos hibáit is a nemzetiségi politika viszonylatában —, továbbá a csehszlovák burzsoázia harcát a Magyar Tanácsköztársaság ellen és a csehszlovákiai magyar irredenta pártok 1938. évi állásfoglalását. Ezekben az esetekben a nemzetiségi kisebbségek harca ellenkezett a társadalmi haladás követelményeivel. Csanda különben Mráz akadémikus kifogásolt logikáját ellenezve arra a megállapításra jut, hogy eszerint Mráz akadémikus, úgy látszik, nem tekintette volna a Monarchia nemzeteinek esetleges egyesülését — szocialista tanácsköztársaságban — eredménynek, mivel így a szlovákok nem szakadtak volna el a magyaroktól. „Mráz koncepciója nem tud felülkerekedni a burzsoá nemzet és a burzsoá eszméinek korlátain, ezért látja a nemzeti fejlődés betetőzését 1918-ban, pedig döntő módon új kapcsulatok csak a felszabadulás után, a szocialista nemzetek kialakulásával következnek be" — ez Csanda egyik sarkalatos fontosságú kövekeztetése. Tökéletesen egyetértünk vele abban is, hogy komoly érvekkel alátámasztva újra hangsúlyozza, a baráti kapcsolatok elmélyítésének és megszilárdításának legjobb módja a közös haladó hagyományok ápolása. Véleményünk szerint ebben a vonatkozásban nagyon is megbecsülendő ez a maga nemében egyedülálló mű, amelynek semmiképpen sem célja e múlt idealizálása és a volt ellentétekből eredő- tanulságok „elkenése". Kár, hogy Sziklay művébe — amint azt Csanda is megállapítja — kellemetlen tárgyi tévedések csúsztak. Szinte érthetetlen, hogy két olyan hozzáértő szlovák lektor, mint amilyen M. Pisút és J. Špitzer elvtárs, nem helyesbítette a szerző tévedéseit. Egy vita hasznos tanulságai A vita úgy kezdődött, hogy Peter Karvaš néhány héttel ezelőtt cikket írt a KULTÜRNY ZlVOT-ba, amelyben eléggé szomorú élményanyaga alapján, de egyben kicsit a provokálás szándékával is megírta, hogy baj van általában az olvasottsággal, de különösen az egyetem szlovák nyelvtanárokat képző bölcsészeti kara hallgatóinak olvasottságával. A cikk tartalmát már a cím összefoglalta: Kinek írunk? Parázs véleménycsere következett a lap hasábjain. Hétről hétre két újságoldalon szólaltak meg tanárok és diákok, kritikusok és esztéták, de a élet más területeinek dolgozói is. Nem célunk és nem is feladatunk összefoglalni ezt a rendkívül érdekes vitát, hiszen még nem jelent meg a szerkesztőség záró cikke. Annyit azonban már most megállapíthatunk, hogy Karvaš fájó pontra tapintott rá, telitalálatot ért el és a nézetek tisztázása kiindulási alapul szolgálhat olyan gyakorlati intézkedésekhez, amelyek megváltoztathatják a nem éppen rózsás helyzetet. A KŽ 12. száma gyorsírási jegyzetek alapján tudósít arról a gyűlésről, amely a minap az egyetem falai között folyt le mintegy háromszáz (!) főiskolai hallgató jelenlétében. A felszólalók nagyon nyíltan mutattak rá a Karvaš á'tel felvetett jelenség okaira és sok szó ?seít a főiskolai oktatás fogyatékosságairól is. Természetesen előfordultak túlhajtott, ferde nézetek is, de a észrevételek többsége valóban értékes volt. Ezt a beszélgetést maga a cikkíró foglalta össze. A többi között kiemelte, statisztikai adatok bizonyítják, hogy az olvasók száma nem gyarapszik megnyugtatóan. Ezzel összefügg a szlovák nyelv tanárainak képzése is. A vita számos részvevője találóan mutatott rá, hogy a irodalom és az irodalomelmélet oktatásában nagy a hézagosság. Viszont ez nemcsak a tanítók hibája. A hallgatók egy része közömbös, nem tölti „el hivatástudat, valójában nincs meg az irodalom iránti bensőséges viszonya. A cikk nem, a vita annál sürgetőbben vetette fel a mai hazai irodalom színvonalának, időszerűségének kérdését Ezzel nemcsak minden írónkhak, hanem az Írószövetségnek is foglalkoznia kell — mondotta Kar- vaš elvtárs. Végül rámutatott arra, hogy tisztáznunk kell a személyi kultusz áldatlan hatását a fiatal értelmiség nevelésére, mivel ez is a nehézségek és a fogyatékosságok egyik •okozója volt. A folyóiratban befejeződött ez a vita. A szerkesztőségi összefoglalóra — közlése után — még majd visszatérünk. A vitát kiprovokáló Peter Karvašsal együtt reméljük, hogy tanulságai a gyakorlati életben is hasz- ® nos döntésekké ' érnek. Űzzük ki ó rámából a bőgő szarvasr 4 Sajnos, nem egy lakásban ötlik szemünkbe a díszes, aranycirádás rámába zárt bőgő szarvas, pamutgombolyaggal játszó kismacska, rikító színű tájkép, hogy ne is beszéljünk a glóriás szentkepékről és az édeskés, halotti merev esküvői felvételekről. Szórványosan előfordul még az is, hogy házaló kereskedők, jobban mondva szélhámosok nehezen megkeresett százasokért Sózzák el az Izlésromboló giccset azon a címen, hogy olcsó és művészet a Javából. Pedig a kitűnő reprodukció sakkal kevesebbe kerül és ezt bárki szégyenkezés nélkül használhatja szobadísznek. Végeredményben eredeti festményt mindenki nem engedhet meg magának, meg aztán annyi nincs is belőle, hogy az új lakások tulajdonosainak százezrei büszkélkedhessenek veliik. Erről a kérdésről írt a LITERÁRNI NOVINY 12. számában Otakar Storch — Marién. A reprodukció jelentőségét — a giccs kiszorítása mellett — abban látja, hogy olcsóságára való tekintettel bármikor más reprodukcióval helyettesíthető és végeredményben a lakossúg széles rétegeit rávezeti az eredeti képzőművészeti alkotások megszerelésének útjára. Nálunk jelenleg két kiadó jelentet meg festménymásolatokat, évente mintegy 25-öt, átlag harmincezres példányszámban. A minőségi kivitel elismeréséről tanúskodik az a tény is. hogy a KGST Illetékes bizottsága hazánkat bízta meg a színes reprodukciók készítésével. A keresletnek nem tudunk eleget tenni, vagyis nagy az érdeklődés. Mivel egyelőre poiigraflánk nem tud megbirkózni ezekkel a növekvő igényekkel és megfelelő minőségű papírunk sincs elég, külföldről, elsősorban a Szovjetunióból és az NDK-ból, de Magyarországból és Kínából is behozunk reprodukciókat. Mindez arról tanúskodik, — állapltja meg a cikk szerzője —, hogy egyre többen rájönnek: Jobb a mfivészet bizonyos uniformitása — a giccs uniformitásánál. G. I. • Üj fiira készül Hitler életének dicstelen végéről. A Hugh TrevosRoper angol történész munkája alapján készülő filmet Angliában, Berlinben és Münchenben forgatják. 9 A budapesti Csehszlovák Kultúra helyiségeiben Václav Talích születésének 80. évfordulója alkalmából e napokban emlékestet rendeztek. Az est keretében a nagy karmester hanglemezeinek bmutatására is sor került. 1933 április 3. * "''Ó 5