Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-18 / 107. szám, csütörtök

BARATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Miután az elmúlt években, a Csemadok járási konferenciái ez idén is nagyon sok kérdést vitattak meg. Főleg a kulturális és népnevelő munkáról hangzott el sok szó. De általában beszéd tárgyát képezte mindaz, amit a párt XII. kongresszusának határozat" értelmében a ''tömegszervezeteknek a jövőben tenniük kell. Többen hangsúlyozták, hogy a jobb munka érdekében elengedhetetlenül szükséges a tömegszervezetek összefogása, egymás kölcsönös segítése. A gondolat annál megragadóbb, mivel néhány hónapja a Csehszlovák Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Bizottsága és a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének Központi Bizottsága együttműködési szerződést kötött. A hét pontból álló egyezmény többek közötf leszögezi, hogy egymás rendezvényeire a CSSZBSZ előadókat, a Csemadok viszont kulturális együtteseket ad; a két szervezet dolgozói kicserélik a politikai és kulturális munka terén szerzett tapasztalatokat, kölcsönösen népszerűsítik rendezvényeiket s a jövőben az eddiginél ls jobban segítik egymást. A Csemadok és a CSSZBSZ már az egyezmény megkötese előtt is baráti együttműködésben dolgozón. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy a Csemadok és a CSSZBSZ kéz a kézben népszerűsítik a Szovjetunió politikai, gazdasági és kulturális eredményeit, segítik a kommunizmus építésének az ügyét, a proletár nemzetköziségre és ? szocialista hazafiságra nevelnek. Az együttműködés a központtól — ahol a szervezetek vezetői rendszeresen megbeszélik a teendőket — a járási vezetőségeken át a helyi szervezetekig nagyon sokrétű. Egy rövid cikkben lehetetlen akárcsak érinteni mindazt, amit egymás érdekében országos viszonylatban kifejtenek. El is tekintünk az ilyen értelmű felsorolástól. Csupán a járási titkárságok és a helyi szervezetek együttműködésére hivatkozunk. A két szerv vezetői mindig elmondják terveiket, tapasztalataikat, kikérik egymás véleményét. Ennek tulajdonítható, hogy a Csemadok eredményeit egy kicsit mindig a CSSZBSZ dolgozóinak segítsége, a CSSZBSZ eredményeit meg egy kicsit mindig a Csemadok dolgozóinak a segítsége eredményezi. A két szerv között immár hagyotllflIMIIIIIttlIMllllllllllílllllllllllIllllIflIlIllllllllllllIIIIIlflIlllllllIIIIIIIIIIIIIHflIII mányos kapcsolat az egyezmény megkötése után tovább szilárdul. Példa erre a barátság hónapja. Nagyon sok helyen előadást tartottak a Szovjetunió békepolitikájáról, gazdasági és kulturális eredményeiről, hozzájárultak a Szovjetunió életét bemutató kiállítások < megrendezéséhez, szovjet filmek és más segédanyag beszerzéséhez. A tagtoborzáson kívül előfizetőket szereztek a Szovjetunió és az Asszonyok című — a Szovjetunió életével foglalkozó — magyar nyelvű sajtótermékre, ugyanakkor számos helyen orosz nyelvtanfolyamot indítottak. A barátság hónapját követő időszakban a Társadalomtudományi Ismereteket Terjesztő Társasággal karöltve segítették a néjsi akadémiák szervezését. A Csemadok és a CSSZBSZ együttműködése más alkalmakkor is gyümölcsözők. (Békeünnepélyek, járási dal- és táncbemutatók, ifjúsági alkotóversenyek stb.) És még hosszan sorolhatnánk, hogy a két szervezet mikor, milyen formában segíti egymást, hogyan teljesítik pontról pontra az egyezményben vállalt kötelezettségeket. A felsorolásnál azonban többet mond az a tény: mindig mindenben szükség szerint segítik egymást. A kölcsönös segítség, amely a Csemadok és a Nemzeti Front többi szervezete között ls egyre jobban megnyilvánul, biztosltja a zavartalan, munkát, és lehetővé teszi, hogy a Csemadok a járási konferenciákon hozott határozatait is következetesen teljesítse. (b) Az államdíjas Lúčnica dal- és táncegyütlas ez idén ünnepli fennállásának 15., évfordulóját. A jubiláló együttes ez idén elsősorban népművészetünk kimeríthetetlen tárházából merít. A Lúčnicában, fennállásának 15 éve alatt több mint 700 táncos, énekes és zenész váltotta egymást. A 15. évforduló megünneplésére a Lúčnica május első napjaiban három műsort készít elő, amelyekben visszatükröződik az együttes eredményes működése. A táncegyüttes tagjai új műsort, tanulnak be. (M. Borodáčová CTK — felvétele) Tehetséges fiatalok bemutatkozása Csütörtökön este a bratislavai Zeneművészeti Főiskola kisszínpadán telt ház előtt a konzervatórium két fiatal tehetsége mutatkozott be a közönségnek. Mészáros Tivadar igényes hegedű-szonátaestjével vizsgázott, amely megérdemelt sikert aratott. Bach, Mozart, Beethoven és Brahms műveit mély átéléssel és nagy felkészültséggel tolmácsolta a fiatal művész. Mészáros Tivadar kibontakozó tehetsége a csehszlovák előadóművészet ígérete. A negyedéves Tatjana Fraftová zongorakísérete figyelemreméltó finomságával és pontosságával vonta magára a figyelmet. A sikeres koncert a bratislavai konzervatórium magas színvonaláról tanúskodik és a vizsgázók tanítóinak: Körinek professzor és Kafendová érdemes tanárnőnek nagy pedagógiai felkészültségéről tanúskodnak. Veres János

: BoTÍ fléflí Kis udvar elején körtefaág libeg, körtefa bóbiskol. Falomb hűvösében, szürke asztal mellett Bori néni olvas, — nincs pápaszem rajta. Fekete ruhában, fekete kendőben, nfigy, kockás papucsban Szabó Pál regényét lapozgatja csöndben. _ A lakószobában J áll a falióra, pedig sosem volt rossz, pedig órás keze soSem érintette: mióta a párja föld alá költözött nem húzza fel soha. Hol van a sok gyerek? Mind-mind szertefutott a tarka világba lágy halmokon túlra, fodros folyón túlra. Tizenkét unoka, tizenkét kfiľó Nap várja Bori nénit, de ö nem indulhat : betegség emészti, házához kötözi, a nehéz múlt átka csontjába ivódott. A körtefa alatt Szabó Pál regényét lapozgatja lassan. Emlékek repülnek, ha felnéz a könyvből, a kőbánya fölött keserű ködökből kiválik a bús múlt, körüllengi fejét. Hű párja valaha négy végtelen évig járta a harcteret királyi parancsra; nyolc fehér virággal, nyolc gyerekkel maradt. Bori néni itthon, nyolc virágot óvott, mint madár a fészkét, gyönge számyaival. A béke sem volt jó: vak babonák kénje, nehéz munka súlya, gyászos kormos évek szálltak a vállukra. — De most rádió szél a vén óra alatt s villany ég a házban, könnyű arany-körte; ingyen orvosságot hozat a városból,, könyvek veszik körül, hangtalan magánya olyan víg sugaras, mint a sárga nyárvég. Hetvenhét éves már, de Szabó Pál könyvét pápaszem nélkül is könnyen betűzgeti, aranyport szitáló lengő gallyak alatt. IRODALMI ESTEK Könyvvitákat, író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket a művelődési otthonok, az iskolák,- a CSEMADOK helyi szervezetei és más intézmények, illetve szervezetek az évnek úgyszólván minden időszakában rendeznek. Az akcióban részt vesznek a könyvtárak és a könyvesboltok is; könyvkiállításokkal igyekeznek a rendezvényeket szemléltetöbbé és tartalmasabbá tenni. Az elmúlt napokban a lučeneci és ô rožňavai járásban is számos ilyen összejövetelre került sor. A lučeneci-iro.dalmi köt- tagjai Ján Poničannal találkoztak. Ezenkívül a járás több falujában vitát rendeztek Mňačko: A halál neve Engelchen us Pluhaf: Ha elhagysz című müvéről. Nem feledkeztek meg a szakirodalom népszerűsítéséről és megismertetéséről sem. A legtöbb helyen SevcsenIco Kukorica és Maracsuk: Zöldség című műveit vitatták meg. Jól sikerült a Járásban a mezőgazdasági sajtóhét is. Ebből az alkalomból szintén rendeztek kiállításokat és könyvyitákat. A szakemberek részére pedig olvasókonferenciát tartottak. Az elmúlt Időszakban a rožňavai járásban is számos vitára író-olvasó találkozóra és irodalmi estre került sor.. Több helyen Cyurcsó István és LovicsBk Béla új müveit vitatták meg. A hazai írók méltatásán kívül nem feledkeztek meg a szakkönyvekről sem. Itt is a saját termelési viszonyaikra vonatkozó szakkönyveket ismertették. A közeljövőben mind a lučeneci, mind a rožňavai járásban újabb irodalmi estekre és író-olvasó találkozókra készülnek. (zsa) > w////////////////////////^^^^ • A kibernetika a képzőművészetijén címmel a közelmúltban konferenciát tartottak Angliában, amelyen a szakemberek arra a véleményre jutottak, hogy az elektronikus számítógépeket sikeresen lehet alkalmazni az ipari képzőművészet munkájában. a É

jjel három órakor megdöngették ajtómat — nem lepődtem meg. Minden percben vártam jöttüket. Már nem volt sötét az éjszaka, közeledett a virradat. A csillagok egymás után hunytak kl a világosodó égbolton. Álmatlanul feküdtem és arra gondoltam: lesz-e szabadság hazám ege alatt, boldoggá lehet-e valamennyi ember, minden egyes ember, élhetünk-e békében, a béke zászlaja lobog-e majd fölöttünk? A léptek zaja megszakította gondolataimat, amiképpen gonosz kéz illatos virág szirmait tépi. A ház előtt gépkocsi állt. Beültettek és vittek Bagdad kihalt utcáin. Csak rendőrségi autókkal találkoztunk, amelyekből sortéként álltak ki a szuronyok. Szokatlanul hideg éjszaka volt. A gépkocsi vadul száguldott, csípős szél csapkodta arcomat, fagyasztotta véremet. Kezem és lábam megdermedt a hidegtől. A kocsi sarkába húzódtam; egész testemben reszkettem. Ügy éreztem, megszakad a szívem ettől a sebességtől. A szürke virradatban szemeket láttam, amelyek gyűlölnek mindent, ami csak elébiik kerül. Rendőrök vettek körül. Megkérdeztem az egyiktől: — Hova visznek? Megvetően lefittyedt az ajka. Nem válaszolt. Végül fekete kaszárnyaépület előtt'álltunk meg. Kirángattak a kocsiból. Csuklómon bilincs kattant... A férfi, aki a i lánc végét fogta, elindult, engem úgy húzott maga után, mint a barmokat szokás. A kaszárnya udvarán, amelyen átvezettek, akár a beteg, rekedt légzés, hörgött a szél, elviselhetetlenül marcangolj fájdalom töltött el... A férfi nehéz bakancsos lába megállt egy cella előtt, durva keze belökött az ajtón. Tétovázva megálltam az ajtónál, néztem a mocsoktól fekete, puszta padlóra hanyatlott embereket. Hideg volt, a foglyok rongyaikba burkolóztak. Érdeklődéssel néztek rám, mintha egy másik világ küldötte lettem volna. Az én ruhám GAIB TUAMA FARMAN (Irak) még nem szennyeződött össze, még nem aludtam a puszta földön, a szememet még nem ködösítette el a rabság. Szótlanul ültem le közéjük... A mocskos cella bűzlött, akár a disznóól. Az első gondolatom ez volt: ki innen,' mindenáron. Behúnytam a szemem és életem képei szélkavarta őszi falevelekként forogtak előttem. Nyugtalan félálomba merültem. A múltam, úgy éreztem szemlátomást apadó forrás. Azoknak a bűnein töprengtem, akik idehozattak. Sokan vannak ezek a bűnösök. Űk töhiik tele a hasukat, és ítélnek másokat éhhalálra; ök ürítik fenékig a gyönyörök kelyhét, és sajtolnak ki másokból minden csepp vért; ők ülnek magas állásokban és kereskednek embersorsokkal. Ezek az emberek .szabadok, tobzódnak fényben, pompában. Az én lelkemet pedig csak nagy emberszeretet tölti el, és a vágy, hogy világos najipalhoz hasonlóvá, széppé tegyem a jövőt. Ezek az érzések simogató dallamként zsonganak bennerh ... Azt akarják, hogy elhallgasson ez a dallam? Rettenetes fáradtság vert le. Kinyitottam a szemem. A fekete padlón görnyedező alakokat, a sötét formátlan tömeget néztem, amely mozdulatlanságba dermedt, mintha a hideg padló minden életnedvet kiszívott volna belőle. Szaggatott sóhajtozást hallottam, és a sötét tömegben Ingerült mozgolódás támadt. Jobboldali szomszédom felébredt és kimeresztett szemmel bámult a levegőbe. Aztán felém fordította petyhüdt, sovány, szakálltalan arcát. A legfigyelemreméltóbb ebben a barna bőrű arcbán az óri'ási nagy szem volt, olyan szép, mintha kiváló festő ecsetje alkotta volna. Megszólalt. Furcsán törte nyelvünket: — Tíz hónapja ülök ebben a nyirkos odúban, csak naponta egyszer jutok levegőre. — És hozzám hajolva dühösen folytatta: — Olyan keveset kívánunk az élettől, de az élet még ennyit sem ad meg nekünk. Nagyot nyelt, inas nyakán meg-' rándult az ádámcsutka. Közelebb hajolva suttogta: — Elmenekültem a családomtól, Iránból. Nem bírtam már a kínlódásukat látni. Tíz éhes száj... Menekülni... szabadulni ettől az elviselhetetlen tehertől... De hová — nem tudtam. Egy ízben puskás emberekkel találkoztam. Csempészek voltak. „Menj át a határon Irakba" — tanácsolták. Én addig nem tudtam semmiféle határról. Mi az a határ? Hiszen az egész föld Allah birtoka... Tizenöt éve élek már Irakban... És

i most bezártak ebbe a cellába... Azt mondták: „Holnap visszaküldünk a hazádba ..." Tíz hónap, telt el azóta, de rám se hederítenek, még mindig nem jött el az a „holnap". Nagy, mozdulatlan szeme felcsillant. És petyhüdt arca mintha még soványabbnak tűnt volna. Lágy hangon hozzáfűzte: — Ha tudnád, hogy vágyom a családom, a gyerekek után ... Fészkem hét fiókája után. Lehúzta csontos karján Inge ujját. Majd újra megszólalt: — Ki tudja, hátha általatok kiszabadulok. Már sokan vágytól^, és mindegyre újakat hoznak ... Szűk a hely ennyi embernek... 0 istenem! Gyorsan körüljáratta tekintetét, és halkan kérdezte: — Mondd, miért? — Hogy-hogy miért? Mitől beszélsz? — Miről? Miért zárják Ide a magadfajtákat? Barázdált, elgyötört arca kérdőn meredt rám. — Mi hazánk szabadságáért küzdünk, és békét követelünk minden ember számára ... Mert szeretjük az életet, szeretjük az embereket... Válaszom, nyilvánvalóan, meghökkentette. Félősen körülpillantott a foglyokon, akik csakúgy mint eddig, rongyaikba burkoltan mozdulatlanul feküdtek a padlón. Fülembe súgta: — Tudod, én is gyűlölöm a háborút... Szörnyű bűn az, isten ellen való vétek. — SzaKáltalan, ráncos arca megfeszült, izgatottan mondta: — Háború ... Háborúban ölték meg az apámat. Háborúban -halt éhen négy gyerekem. Háború volt, amikor mindannyian — a gyerekek is — csak korpaciberét ettünk. Miért akarnak most megint háborút? Hiszen az ember utálja azt, ami csak rosszat tesz neki... Szomszédom elhallgatott. Zord cellánkban egy ideig csend honolt. Engem megfosztottak szabadságomtól, mert harcolok azért, amiben szentül hiszek. Mert az emberek szép és boldog életéért, az emberek békéjéért küzdök. S ők... ők azt hiszik, ha engem idezárnak, megölik azt, amiért küzdünk, amiben hiszünk. Itt a börtönben ez az egyszerű, tudatlan ember biztonságot öntött a lelkembe. Maga az élet tanította meg gyűlölni a háborút. Legkeservesebb emlékei a háborúhoz fűződnek. Mélységes nyugalom töltött el; nem vagyok egyedül! Sok millió ember hisz velem együtt et békében, mert a béke az ember természetes állapota, olyan természetes, mint maga az élet. Gyűlölik a háborút, ahogy gyűlölik •a kegyetlenséget, az elnyomást, az Igazságtalanságot. A

vasrácsos ajtóra emeltem tekintetemet és láttam: « cellába sötétséget oszlató fénysugár hull be. Az ajtóhoz futottam — odakünn a látóhatáron fölbukkant a Nap. Elbűvölten, mozdulatlanul álltam. Ö, te mindent látó szeml Te sötétséget gyűlölő szem! Azért vagyok itt, mert szeretlek, szeretlek minden alakodban. Két dologban hiszek megingathatatlanul: fölkelsz még hazám fölött, és diadalmaskodik az igazság. Szántó Irén fordítása • H • • A közelmúltban emlékeztünk meg Makszim Gorkij, a világhírű író, a szocialista realizmus megteremtőjének 95. születésnapjáról. Képünkön: I. Sadr: A. M. Gorkij (Szobortervezet, 1939, bronz). ' > 1983. április 18. 0] SZÓ 5 *