Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-14 / 73. szám, csütörtök

A magas f okú eszmeiség és művészi tökélj -a szovjet irodalom és művészet nagy ereje f Folytatás o 4. oldalról) gyan és milyen irányban alakul az időjárás. Ez az írói hasonlat nem adhat helyes képel azoknak az elvi változásoknak a lényegéről, amelyek Sztálin halála után következtek be a szovjet társadalom politikai, szelle­mi és közéletében, munkájában. Népünk előtt felmerültek a kom­munista holnap világos távlatai. Az a tudat, hogy már a mai nemzedék a kommunizmusban fog élni, büszke­séggel tölti el a szovjet emberek szívét, a kommunizmus nevében hősi munkára lelkesíti őket. Országunk­ban ma mindenki szabadon lélegzik, az emberek kölcsönös viszonyát át­hatja a bizalom, viszonyuk megsza­badul a gyanakvástól, senkinek sem kell aggódnia jelene és jövője miatt, amelyet az élet rendje biztosít, j A kommunista párt felszámolta /Sztálin személyi kultuszának követ­kezményeit, megszüntette mindazo­kat az akadályokat, amelyek megkö­tötték a dolgozók kezdeményezését és aktivitását, megteremtette a nép alkotó erői felvirágzásának legked­vezőbb fellételeit. Oj korszak kezdődött a párt és a nép életében. A párt leküzdve a személyi kultusz káros következmé­nyeit, - határozottan az állami és pártélel lenini normálnak helyreállí­tására, a szocialista demokrácia to­vábbi fejlesztésére törekedett és tö­rekszik, hogy minden erőt a szocia­lizmus építésének kibontakoztatására mozgósítson. (Hosszan tartó taps.) Ez azonban semmi esetre sem je­lenti, hogy most a személy! kultusz elítélése után az ösztönösség kor­szaka kezdődött, hogy szabadjára eresztettük a gyeplőt, hogy a tár­sadalom hajója árra sodródik, amer­re a hullámok viszik, s mindenki te­heti, amit akar, amire kedve támad. Nem. A párt következetesen és szi­lárdan betartotta és be fogja tartani az általa kidolgozott lenini irány­vonalat, engesztelhetetlenül szem­befordul minden ideológiai megin­gással, a társadalmi életünk normái­nak megsértésére irányuló kísérlet­tel. Még egy kérdésről szeretnék szól­ni, amely összefügg a személyi Kul­tusz időszakának irodalmi ábrázolá­sával. Azt beszélik, hogy a folyóira­tokat és a kiadóvállalatokat való­sággal elárasztlák kéziratokkal, ame­lyek arról szólnak, hogyan éltek az emberek a számkivetésben, a börtö­nökben, a táborokban. Újból isinétiem, ez nagyon veszé­lyes téma és nehéz anyag. Minél kevesebb felelősséget éreznek or­szágunk és pártunk jelenéért és Jövő­jéért, annál könnyebb szívvel csap­nak le a szenzáció és „pikantériák" kedvelői erre az anyagra. (Helyeslés, taps.) Kihoznak egy szenzációt, pikanté­riát, és ki kap rajta? Az efféle „pi­káns" anyagra m(nt dögre a legyek, csap le a külföldről jött mindenfé­le burzsoá csürhe. Aki ellenségeink kedvére akar ten­ni, könnyen kiszolgálhatja őket. Aki azonban népünk ügyét, pártunk ügyét akarja szolgálni, az fogja az ilyen témát, szemügyre veszi, felméri, s ha elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy megbirkózzék vele, olyan mflvet ír, amelyre a népnek szüksége van. úgy dolgozza fel az anyagot, hogy meg­szilárdítsa a nép erőit, segítsen pár­tunknak a nép egységbe kovácsolá­sában meggyorsítsa nagy célünk elé­rését. Ám nem mindenki képes e feladat megoldására, bár nyilván so­kan kapva kapnának az ilyen anya­gon. Mértéket kell tartani. Ha vala­mennyi író csak erről a témáról kez­dene írni, milyen irodalom lenne be­lőle? A párt Központi Bizottsága leve­leket kap, amelyek írói nyugtalan­ságukat fejszik ki amiatt, hogy egyes müvekben elferdítve írják le a zsi­dók helyzetét országunkban. A pol­gári sajtóban rágalomhadjárat In­dult ellenünk, mint tudiák abból a levélváltásból, amely Russell brit fi­lozófus között és köztem folyt le. Decemberi összejövetelünkön már foglalkoztunk e kérdéssel Jevtusenko „Bab! i far" című költeményével kap­csolatban. A körülmények megkíván­ják, hogy ismét visszatérjek e kér­déshez. Miért bírálják ezt a költeményt? Azért, mert szerzője nem volt képes az igazságnak megfelelően ábrázolni és elítél n * a Bablj )ar-i tümeggyilkos­ság fasiszta, hangsúlyozom fasiszta bűnöseit. A költemény azt a benyo­mást kelti, mintha a fasiszta bitan­goknak csak a zsidó lakosság esett volna áldozatul, pedig n hitlerista ba­kók kezétől ugyanott és ugyanakkor sok orosz, ukrán és más nemzetiségű szovjet ember pusztult el. A versből az következik, hogy szerzője nem ta­núsított kellő politikai érettséget és elárulta, hogy nem ismeri a történei­mi tényeket. Kinek és miért kellett leírni ezt a dolgot úgy, mintha országunkban va­laki különbséget tenne a zsidó nem­zetiségű és más lakosság között. Ez nem igaz. Országunkban az októberi forradalom óta a zsidók minden te­kintetben egyenjogúak a Szovjetunió valamennyi többi nemzetével. Nálunk nem létezik zsidó-kérdés és akik ki­találják, idegen nótái fújnak. Az orosz munkásosztály már a for­radalom előtt engesztelhetetlen ellen­sége volt mindennemű nemzetiségi elnyomásnak, többek között az anti­szemitizmusnak is. A forradalom előtt bányászok kö­zött éltem. A munkások megvetették azokat, akik részt vettek a zsidóelle­nes pogromokban. A pogromokat az önkényuralom, a kapitalisták, a föld­birtokosok és a burzsoázia kezdemé­nyezték. Szükség volt a pogromokra, hogy eltereljék a dolgozók figyelmét a forradalmi harctól. A pogromokat a rendőrség, a csendőrség és a cser­noszotnyikok szervezték, akik a tár­sadalom söpredékéből, deklasszált elemekből toborozták a pogromok résztvevőit. A városokban nem egy házmester az ügynökük volt. Bauman elvtársat, az ismert bolse­vik forradalmárt például, aki nem volt zsidó, Moszkvában egy házmes­ter gyilkolta meg a csendőrség uta­sítására. Gorkij kiváló regénye „Az anya" nagyszerűen rámutat az orosz munkásosztály internacionalizmusára. A forradalmár munkások soraiban megtaláljuk a különböző nemzetisé­gek képviselőit. Gondoljunk csak Pa- vel Vlaszov orosz munkásra és. az ukrán Andrej Nahodkára. Gyermekkoromat és ifjúságomat Ju­zovkában töltöttem, ahol akkoriban sok zsidó élt. A gyárban egy ideig mint Jakov Iszakovics Kutyikov la­katos segédje dolgoztam. Kutyikov szakképzett munkás volt. Más zsidók is voltak a gyár munkásai között. Emlékszem, hogy zsidó volt az egyik rézöntő, a rézöntőket akkoriban a legjobb szakmunkásoknak tekintették. Gyakran látlam ezt az öntőt. Nyilván vallásos ember volt és szombaton nem dolgozott, de mivel valamennyi ukrán, orosz és más. munkás dolgo­zott, ő is eljött az Öntödébe, és ott töltötte az egész napot, bár a mun­kában nem vett részt. A gyárban oroszok, ukránok, zsi­dók, lengyelek, lettek, észtek és má­sok dolgoztak. Sokszor nem tudta senki, milyen nemzetiségű ez vagy amaz a munkás. A különböző nem­zetiségű munkások között elvtársi vi­szony uralkodott. Éppen ez az igazi osztályegység, a proletár nemzetköziség. Amikor az Amerikai Egyesült Álla­mokban jártam, és autón Los Ange­lesbe utaztam, beült hozzánk a ko­csiba a város alpolgármestere — leg­alábbis így mutatkozott be. Oroszul beszélt, igaz, nem egész tisztán, de elég folyékonyan. Ránéztem és meg­kérdeztem: — Honnan tud oroszul? — Hogyne tudnék. Hisz Rosztovban éltem. Apám a második osztályhoz tartozó kereskedő volt. Ilyenek voltak Petrográdban is, megtelepedhettek mindenütt, ahol kedvük tartotta. Látják, a zsidó Kutyikov, akivel együtt egy gyárban dolgoztam, a cár idején nem lakhatoft ott, ahol akart volna, de az olyan zsidó, amilyen a Los Angeles-i alpolgármester apja volt, megtelepedhetett ott f ahol akart. így értelmezte a cári .kormány a nemzetiségi kérdést: szintén osztály­szempontból tekintett rá. Ezért a zsi­dó nagykereskedők és tőkések bárhol megtelepedhettek, ám a zsidó sze­génynépnek ugyanaz volt a sorsa, ínlnl az orosz, ukrán és más munká­soknak. Dolgozniuk kellett, kunyhók­ban laktak és ugyanúgy robotollak, akárcsak a cári Oroszország többi nemzete. Más és más emberek más és más­féleképpen viselkedtek a fasiszta be­tolakodók ellen vívott Nagy Honvédő Háború idején. Hazánk fiai nagy hő­siességet tanúsítottak a harcokban, zsidók is voltak köztük. Az arra ér­demeseket a Szovjetunió hóse cim mel, rendjelekkel és . érmékkel tün­tették ki. Például emlitem Krejzer tá­bornokot, a Szovjetunió hősét. A nagy volgai csata idején a második gárda hadsereg parancsnokának helyettese volt, és részt vett a Donyec-medence é3 a Krím félsziget felszabadításáért folytatott harcokban. Krejzer tábor­nok ma a távol-keleti csapatok pa­rancsnoka. Megesett az is, hogy különböző nemzetiségű személyek árulást is el­követtek. Példát is említhetek. Ami­kor bekerítették és később tönkrever­ték Paulus hadsereg-csoportját, Pau­lus törzskarának elfogásában részt­vett a 64. hadsereg, amelynek pa­rancsnoka Sumllov tábornok volt, a haditanács tagjai közt szerepelt Z. T. Szergyuk tábornok. Egy ízben felhí­vott telefonon és azt mondja, hogy a Paulus törzskarával együtt csapa­taink kezébe került ' foglyok között van a Komszomol kijevi városi bizott­ságának egykori instruktora, Kogan is. Megkérdem: — Hogyan kerülhetett oda? Nem téved? — Nem tévedek, — mondja Sze­gyük elvtárs. — Az a Kogan Paulus törzskarának tolmácsa volt. Paulus elfogatásában részt vett egy gépesített dandár, amelynek parancs­noka Burmakov ezredes, politikai biz­tosa a zsidó nemzetiségű Vlnokur elv­társ volt. Vinokurt még 1931-ből Is­mertem, amikor Moszkvában dolgo­zott, mint a Bauman-kerületi pártbi­zottság titkára. Egy tejüzem pártsejt­jének a titkára volt. Lám: az, egyik zsidó Paulus törzs­karának tolmácsa volt, a másik zsidó pedig hadseregünk katonájaként részt vett Paulusnak és tolmácsának az elfogatásában. Az emberek magatartását nem ér­tékelhetjük nemzetiségűk szerint, ha­nem csakis osztálys^empontból. Ügyünk érdeke nem kívánja, hogy a múlt szemétdo nbján keresgéljünk a különböző nemzetiségű dolgozók viszályainak példái után. A dolgozók nem felelősek sem a nemzetiségi gyű­lölködés szitásáért, sem a nemzetisé­gi elnyomásért. Mindez a kizsákmá­nyoló osztályok műve. Ami pedig azokat illeti, akik elárulták a forra­dalom érdekelt, az ilyen embereket a cárizmus, a földbirtokosok és a burzsoázia felbérelt lakájai mindenütt toborozták, minden nemzetiség sorai­ban akadtak megvásárolható lelkek, j Esztelenség volna, ha az orosz nép ! bűnéül tudnánk be a csernoszotnyi­kok piszkos provokációit. De ugyan­olyan értelmetlenség volna, ha az egész zsidó népet tennénk felelőssé a „Bund" nacionalizmusáért és cio­nizmusáért, Azef éš Žsitomirszkij („Otcov") provokációiért, különböző zsidó szervezetekért, amelyek annak idején kapcsolatban álltak „zubato­vékkal" és a cári titkosrendőrséggel. Lenini pártunk következetesen va­lóra váltja valamennyi nemzet barát­ságának politikáját, a szovjet embe­reket az intérnacionaiizmus szellemé­ben neveli, hogy engesztelhetetlenül szembeforduljanak a faji megkülön­böztetés, a nemzeti viszálykodás min­den megnyilvánulásával. Azyinterna­cionalizmusnak, a nemzetek testvéri­ségének fennkölt és nemes eszményei kifejezésre jutnak művészetünkben is. Fontos kérdést jelentenek alkotó művészeink külföldi utazásai. A párt központi bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít nekik. Szükséges, hogy a szovjet Írók saját szemükkel láthas­sák a különböző országok népeinek életét, hogy műveket alkossanak a dolgozók életéről és harcáról, ame­lyet az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen, a békéért, a népek szabadságáért és boldogságáért vív­nak. A szovjet irodalom és művészet alkotásai., amelyeket a nemzetköziség szelleme hat át, Igazan világítanak rá a szocialista országok népeinek életéra és harcára. Megesik azonban, hogy az írók külföldi utazásai nemhogy hasznot hoznának, sőt ártanak országunk ér­dekeinek. Ha az ember elolvassa egyes írók külföld! megnyilatkozásait, - tüstént látja, mi volt a céljuk. Az-e, hogy az igazságot mondják el a szovjet nép sikereiről, vagy pedig az, hogy bár­mi áron megnyerjék a külföldi pol­gári közönség tetszését. Az efféle „tu­risták" egyre-másra adják az interjú­kat mindenféle polgári, gyakran szél­sőségesen reakciós napilapoknak, fo­lyóiratoknak és hírügynökségeknek, s meglepő felelőtlenséggel koholmá­nyokat terjesztenek szülőhazájuk éle­téről. Kellemetlen hatást keltett V. Nyek­raszov, K. Pausztovszkij és A. Voz­nyesaenszkij irók franciaországi láto­gatása. Meggondolatlan kijelentéseket tett amerikai útja során»V. Katajev. Elég, ha az ilyen ingatag ember­nek külföldön hízelegni kezdenek és elnevezik őt „az új korszak jelképé­nek" vagy valami más hasonlónak, s ő máris elfelejti, honnan, hová és miért jött, s hallatlan dolgokat kezd fecsegni. Jevgenylj Jevtusenko csak tfemrég Járt Nyugat-Németországban és Fran­ciaországban. Az Imént érkezett visz­sza Párizsból, ahol sok ezer főnyi kö­zönség, munkások, diákok és a Szov­jetunió barátai előtt beszélt. Jevtu­senko elvtárs, s ezt értékelnünk kell, útján szovjet íróhoz méltón viselke­dett. De ha hihetünk a „Lettres Fran­calses" című lapnak, ő sem tudott ellenállni a kísértésnek, .hogy kiér­demelje a polgári publikum dicsére­tét." A költő furcsán tájékoztatta hallga­tóit arról, mi a véleményünk ideha­za „Babij Jar" című költeményéről. Elmondta, hogy a nép elfogadta ver­sét, de a dogmatikusok megbírálták, pedig közismert tény, hogy Jevtusen­ko elvtárs versét kommunisták bí­rálták meg. Hogyan lehet az, hogy megfeledkezett róla, nem vonta le a kellő következtetéseket? A polgári sajtó gyakran magasztal­ja egyes művészeinket, amiért nem igyekeznek — mint e sajtó állítja — „dialektikus trükkök tüzének védel­mében visszavonulni", feltéve, hogy meglátásuk nem felel meg „a párt doktrínájának". Az efféle dicséret szégyen szovjet ember számára. Vlagyimir Iljics Le­nin előszeretettel idézte a köitő Nyekraszov szép szavait: „Hatásának elismerése Nem édesen zengő dicséret, De ócsárlások jégverése, Melyhez vad bőgés a kíséret." Ezt irta Nyekraszov elvtárs, de nem ez a Nyekraszov, hanem az a Nyekraszov, akit mindenki ismer. (De­rültség, taps.) Mindenkinek meg kell értenie a kort, amelyben élünk. A szocializmus országunkban teljesen és véglegesen győzedelmeskedett. A szocializmus ha­tárai jelentősen kiszélesedtek. A szo­cializmus és a kommunizmus építői­nek hadserege ma több mint egymil­liárd embert számlál. Az egész vilá­gon hárommilliárdnál több ember él. Erőink gyarapodnak, de az ellen­ség sem alszik. A szocializmus növek­vő erejétől félve fegyverét köszörüli, háborúra készül a szocializmus orszá­gai ellen. A kommunizmus ellensége! a szocialista országokban végzett ideológiai kártevésbe vetik reményei­ket. Ezt mindig tartsák szem előtt, elvtársak, ős fegyverük legyen min­dig harcra kész. (Hosszan tartó taps.). • • • Elvtársak! Államunk és a párt ideo­lógiát munkája számára fontos kér­dések tág körét vitattuk meg. Orszá­gunkban az utóbbi évek sorén kiala­kult új légkör nyilvánul meg abban, hogy elvtársi környezetben találko­zunk önökkel, s hogy együtt megvi­tatjuk a mindnyájunkat foglalkoztató problémákat. A népnek és a pártnak óriási érde­ke, hogy országunkban helyes irány­ban fejlődjék a művészi alkotás. Az irodalom és a művészet fejlődési vo­nalát a párt programja határozta meg, amelyet az egész nép megvita­tott Ss amelyet általánosan támogat­nak és helyeselnek a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiség. Hogy miként valósítható meg e vo­nal legjobban és leghelyesebben a mű­vészi alkotásban, arról mindegyikük maga dönt aszerint, mily mértékben ismeri fel a nép iránti kötelességéi, valamint tehetségének, művészi egyé­niségének. sajátosságai szerint. A párt és a kormány vezetőinek, valamint az irodalom és művészet dolgozóinak találkozói, a hibák bírá­lata és az élet megszabta új felada­tok együttes kitűzése, az összejövete­lek nyílt vitája — mindez azt mutat­ja, hogy mi és önök egyetértünk az irodalom és a művészet eredményei­nek és fogyatékosságainak értékelé­sében. Ogy hiszem, mai eszmecserénk is nagy jelentőségű lesz az irodalom ős a művészet további fejlődésében, (Hosszan tartó taps.) Felhívjuk a szovjet irodalom és mű­vészet dolgozóit, a párt hűséges se­gítőtársait, zárják még szorosabbra soraikat és a párt lenini központi bi­zottságának vezetésévél törekedjenek újabb sikerekre a kommunizmus épí­tésében. (Viharos, hosszan tartó taps.) ItlfliltlIltltlIlllllllllllllIlllllllllllIIIMIIIMIIIIlllllllIIIIIIIItllllIlllllllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIlflIIIIIIIIItlIIHIIIIIMlIMtlilllItlllIIIMllllllllllII Marx Károly halálának 80. évfordulójára Korunk legnagyobb gondol­kodója megszűnt gondolkodni — mondta Engels Frigyes Marx Károly sírjánál 1883. március 14-én. Ez a megállapítás tel­. jesen indokolt volt, mert a tár­sadalomismeret terén olyan fel­fedezéseket lett, melyek a tár­sadalom fejlődésének új irá­nyát tették lehetővé. MARX MÜVEIBEN elsősorban arra a kérdésre felelt, hogy mi az emberi társadalom mozgatóereje, aaui a gon­dolkodás, tehát az-emberi tudat vál­tozó tartalmát vagy a különböző tár­sadalmi rendszereket és összeütkö­zéseket létrehozza. Ezt a mozgató­erőt elsősorban az emberek anyagi életviszonyaiban látta. Az emberiség történelmének tehát elsősorban anya­gi alapja van. Az anyagi életviszonyokon pedig azt a módot kell érteni, amellyel az ember, mint társadalmi lény az őt környező természet segítségével anyagi életét alakítja, életszükségle­teit megszerzi, a szükségleteinek ki­elégítésére szolgáló javakat előállítja, szétosztja és kicseréli. Ez a tevé­kenység-a termelés, melyet a terme­lóerők határoznak meg. A termelő­erők között legfontosabb a munkás­ság, mert ő alkot értékek'et. Ennek az embercsoportnak fő élet­forrása a munkabér, melyet a tőké­sektől, vagyis a termelőeszközök tu­lajdbnosalíól kap munkájáért. E két embercsoport — osztály — között mély, áthidalhatatlan gazdasági ter­mészetű ellentét á!l fenn. mert mind­két osztálynak mások az érdekei mind a bérkérdésben', mind a társadalom szerkezetének kérdésében. Ebből az osztályellentétből szenve­délyes küzdelem fejlődik ki. Közvet­len célja a munkásság részéről az államhatalom birtoklása, a tőkések részéről pedig a hatalom megtartása. Ennek a harcnak előbb vagy utóbb a niunkásosztály győzelmével kell végződnie, mely a győzelem után dik­tatúrája segítségével szocialista tár­sadalommá alakltja át a tőkés társa-: daimat. Marxnak ez az egyik legfons tosabb tanítása, jnert vele felderí-. tette a proletariátusnak, mint a szo-. ciallsta társadalom megteremtőjének; világtörténelmi szerepét. Marx továbbá azt kutatta, milyen viszony van a tőke és a munka kö­zött. Kimutatta, hogy a tőkés társa­dalomban hogyan zsákmányolja ki a tőkés a munkást. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN mái­Marx előtt felállította azt a tételt, hogy minden gazdaság és minden ér­ték forrása a munka. Ezzel kapcso­latban elkerülhetetlenné vált a kér­dés: hogyan egyeztethető össze, hogy a munkás nem kapja meg a munkájá­val termelt egész értékösszeget, ha­nem annak egy részét a tőkésnek kei! adhia? Marx kimutatta, hogy a munkás munkanapjának egy részét arra for­dítja, hogy fedezze önmaga és csa­ládja fenntartásának költségeit (ez a munkabér), a munkanap másik ré­szében pedig ingyen dolgozik, a tő­késnek termeli az értéktöbbletet, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Ezzel beigazolódott, hogy a tőkések gazdagságukat idegen, meg nem fize­tett munka eltulajdonításával szerzik. Marx felfedezései a társadalomtu­domány döntő jelentőségű, új meg­állapításait jelentették. Marx azonban nem elégedett meg ezzel, mert ő nemcsak a tudomány embere, hanem elsősorban forradalmár volt. Benne a gondolat és a tett embere elvá­lasžthatatlanul egybeforrt. Számára a tudomány történelmet mozgató, for­radalmi erő volt. Ezért igazi élet­hivatásának tekintette, hogy közres működjön a tőkés társadalom s áz ál-, tala alkotott állami berendezés meg-: döntésén, Marx tanítása —« mondotta Engels — nmn dogma, hanem vezérfonal a cselekvés s»ámáNi. Ez a megállapí­tás rendkívül kifejezően hangsúlyoz­za, hogy a marxista tanításnak ezt a tételét soha sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha figyelmen kívül hagyjuk, egyoldalúvá tesszük, sőt el­torzítjuk, hol! tanná tesszük a mar­xizmust, fuegiosz-tjjjk -eleven lelkétől, aláássuk sokoldalú és ellentmondá­sokkal teljes történelmi fejlődésről szóló tanítását, valamint kapcsolatát a korszak adott gyakorlati feladatai­val, amelyek a történelem minden új fordulalával változhatnak. Napjainkban a dogmatikusok teszik ezt, akik szem elöl tévesztik a mai korszak gyakorlati feladatait, s fi­gyelmen kívül hagyják a társadalmi és politikai helyzet változásait. AZ EGÉSZ VILÁG ESEMÉNYEINEK MENETE — különösen napjainkban — igazolta Marx Lenin által tovább­fejlesztett tanítását. Tanítása minden­ható erejűnek mutatkozott, mert Igaz. Ma már a világ egy harmadán teljes győzelmet aratott és tovább terjed. Neve és műve él és élni fog szá­zadokon át. DR. BALOGH—DÉNES ÁRPÁD 1993. március 14. * 0] SZO 5

Next

/
Thumbnails
Contents