Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)
1963-03-12 / 71. szám, kedd
A kunovicei Első Ötéves Terv Gépgyárban megkezdték az „L 2U0 D—Morava" ötszemélyes légitaxi új változatának gyártását. (CTK felvétele) j A gépek készen állnak, ám... A Dunajská Sreda-t járás Veľká Paka-i szövetkezetének gépjavító műhelyében jártam, hogy bizonyságot szerezzek arról, mennyire jutottak a gépjavítási munkálatokkal. Czafik, Mersei, Kránttz és Gajdács traktorosok, Döbrögi és Horácsek, a két kovácsmester az utolsó simításokat végzik a gépeken. Az 1400 hektáros szövetkezetnek 17 kerekes és 2 DT-54-es traktora van. Az udvaron, mintha díszszemlére készülődnének, úgy sorakoznak egymás mellett. Persze a traktorokon kívül, mert azok már javában hordják a trágyát. A gépek elkészültek a terv szerint, sőt még a javítási költségeket sem merítették ki. Látszólag minden rendben van. Pedig nincsen. Nincs komplexbrigád, nincs prémiumrendszer. Az a kettő, amely tavaly alakult, jelbomlott. Ennek legfőbb oka éppen az, hogy nincs prémiumrendszer. Hogy miért? Egyszerű. Nem szervezték meg. Éppúgy nem szervezték meg a szocialista munkaversenyt sem. Pedig szükség lenne rá, ha sikerrel akarják befejezni a tavaszi munkálatokat. Hiszen elmaradt 280 hektár őszi szántása, s ezt most kell elvégezni. Elvetni, gondozni és betakarítani 250 hektár kukoricát, 212 hektár árpát, 65 hektár cukor- és takarmányrépát, nem kis dolog. Ezzel csak úgy birkózhatnak meg, ha újra megszervezik a komplexbrigádokat, bevezetik a szocialista munkaversenyt és természetesen nem feledkeznek meg a pótjutalmazásról. KÁRÁSZ ZOLTÁN ' r Uj harcosokat nevelnek a pártnak Tanulnak az idősebbektől • Állandóan érzik a párt közelségét • Kommunistának lenni kitüntetés A XII. kongresszus határozatainak értelmében egyre nagyobb figyelmet resen ellenőrzi. A védnökök havonkell szentelni a pártépítésnek, a tagjelöltek kiválasztásának és előkészí- ként, vagy negyedévenként kötelesek tésének a párttagok soraiba történő felvételre. A Bánovce nad Bebravou-i beszámolni a pártcsoportoknak a jeTatra gépkocsigyár pártszervezete mindenkor szem előtt tartja ezt a fel- lölt magatartásáról és fejlődéséről, adatot. A gyár további eredményes munkáját igyekszik megalapozni azzal, hogy a legkiválóbb fiatalokat tömörftik a párt soraiba. A gyár kommunistái már az ifjúsá- tő az a része is, amely a szóban forgó gi szervezet közvetlen, hatékony tá- beszélgetések után következik. A tagmogatásával kezdik a tagjelöltek elő- jelöltek életét és munkáját egyes elvkészítését. Nagy súlyt helyeznek társak figyelemmel kísérik. Ezt a mindenekelőtt a fiatalok ideológiai pártcsoportok kezdeményezték. A „kinevelésére. Az ifjúsági szervezet ok- szemelt" fiatalokat nemcsak munkatatási éve keretében a fiataloknak teljesítményeik alapján „értékelik", számos előadásban és beszélgetésben hanem figyelembe veszik munkatárelevenítik fel a munkásmozgalom har- saik iránti viszonyukat, magánéletüA tagjelöltek természetessen részt vesznek a pártoktatásban is. Az alapszervezet — de leggyakrabban a pártcsoport — arról is gondoskodik, hogy a jelölt megismerje, elsajátítsa és munkájában, életében érvényesítse a párt alapszabályzatát. Politikai továbbképzésüket mindenkor elsőrendű feladatnak tekinti. A jelölteket rendszeresen tájékoztatja a bel- és külpolitikai eseményekről, az időszerű gazdasági problémákról, illetve országos cos múltját, példaképül állítják ki- ket, a CSISZ-ben végzett munkájukat f^adato^ váló alakjait és mozgalmi dalokat ta- e s 'SV tov&bö. kamódszerek elsajátítására, szocialisnítanak. Érdekes, tanulságos történe- A z alapszervezet gondosan ügyel t a munkabrigádok szervezésére, újító tekkel keltik fel figyelmüket a múlt arr a- minde n tagjelölt képessé- mu nkára, kulturális tevékenységre nevezetes mozgalmi eseményei iránt. ? ein e* ľ e8 f®l e l\ h pá l'" e^f 0l ÜK" ösztönzi öke t Elismerésben részesíti, A vntprán kommunista harrnsnk fpi- )o n" A l eggV akrabban CSIS Z munká- a taggyűlésen megdicséri a legjobbaA veterán Kommunista narcosoK let- va ] u 1r 7&t, ň kot rendszerint eev- „ val bízzák meg őket, rendszerint egy keresik a fiatalok érdekköreit és ta- eg y felelősebb funkció betöltésével, pasztalatokban, küzdelmekben bővel- vagy meghagyják, hogy pártaktivistakedő élettörténetük elbeszélésével ként dolgozzanak az ifjúsági szervenagyobb kitartásra, odaadóbb mun- zetbem Egyesek faliújságot szerkesz- pártszervezete nemcsak "arra törékkára serkentik a gyár új nemzedé- tenek, mások a pártsajtót terjesztik, szikj hogy a párttagok sorait erre esetleg a munkaverseny megszervezésébsn segédkeznek Az ideológiai nevelőmunkának ez kat és példaként állítja őket a többiek elé. A gondos előkészítéssel, szervezőés nevelőmunkával a gépkocsigyár méltó elvtársakkal bővítse, hanem — és ez nem kevésbé fontos —, hogy Követésre méltó példa, hogy a párttagságát minden tagjelölt kiérdepártszervezet azokat az elvtársakat, meltnek tekintse és azt mondja, amit kérdéseinkre a tagjelölt Júlia Studená felelt: Kommunistának lenni szeSz. G. igen hatásos módszere. Milan Ryban elvtárs szavai szerint: Akik egyszer akikT "fiatalt tag jelöl tüek "javasoltáig „végigültek" egy ilyen beszélgetést, a védnökökként a jelölt mellé állítják, következőt maguk sürgetik. Egy-egy Ez a „gyámság" egyben pártfeladat, rintem a legnagyobb kitüntetés! fiatalnál szinte szemmel látható az a Teljesítését az alapszervezet rendszeszellemi és erkölcsi gyarapodás, amit az ilyen beszélgetések eredményeznek. A gépkocsigyárban a tagjelölt-előkészítő munkának elismerésre mélMegvalósul o háromnegyed évszázados terv Megbűnhődött — Szeretem a gyereket, mintha csak a sajátom volna. Nem tudok élni nélküle. Nagyon kérem, ne vegyék el tőlem. Tekintsenek el botlásomtól, megbűnhődtem érte . . . Kisírt szemű harminc év körüli asszony rlmánkodiH a népbíróság tárgyalótermében. Könnyei végigcsurognak sápadt, sovány arcán. Őszintén átérzi, amit mond. Tettét megbánta. A tanács feketetaláros tagjai sűrűn pislognak a meghatottságtól. Hosszú, néma csend. Majd a bíróság visszavonul ítélethozatalra. Az ítélet kimondja: a hétéves Iván jó kezekben van nevelőanyjánál és továbbra is nála maradhat. Indokolás: a beidézett tanúk vallomásából kitűnik, a határozat nem ellenkezik a gyermek érdekeivel Sőt, a nevelőanya jelenlegi viselkedése, magatartása, politikai nézetet biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a gyermek nála ezentúl jó kezekben lesz. Minden remény megvan rá, hogy a fiú, ha felnő, szocialista társadalmunk becsületes dolgozó polgára lesz. — • — Az előzmények? B Károlynak nem volt szerencséje első házasságában. A barátságos, meleg otthon helyett többnyire rideg, rendetlen lakással, durva, követelőző szóval fogadta az asszony. Sohasem elégedett meg az egyszerű munkáskezek szerény keresetével. A helyzetet a gyerek születése sem enyhítette, egyre inkább tűrhetetlenné vált. Kénytelen volt beadni a válókeresetet. Nehevesztésre ítélték. B. Károly összeroppant. Hallani sem akart többé az örökbefogadott gyermekről, nem tudott,, nem bírt gondolkodni. Nem érdekelte a munka, nem törődött a fiúcska sorsával... Az „elárvult" gyereket az állam vette gondjaiba. Eleinte csozen, fájó szívvel vált dálkozott is, hová lett meg gyermekétől, akit anyu és apu?. Csakhaa bíróság az anyának ítélt. Amikor mostani felesége személyében ismét rámosolygott a szerencse, mindig gyerekre gondolt. Teltek, múltak a hónapok, évek. Hiába reménykedtek. Az orvos kijelentette: nem lehet gyerekük. A nagy csalódást nehezen viselték. A kölcsönös megbecsülést lessacskán az érdektelenség, a közöny váltotta fel. Egy szép napon a férj nem várt ajánlattal állt elő: örökbefogadunk egy csöppséget, hogy mentsük a menthetőt. Az elhatározást tett követte. Nevelték, tanítgatták, becézgették, szerették is az apróságot, de úgy látszik, nem igazi, forró szülőt szeretettel. Az asszony nem lelte helyét. Megismerkedett egy fiatal férfivel. Engedett a csábításnak. Megfeledkezett a mindenben rászoruló kisfiáról és férjéről is. Meggondolatlan, léha kaiandvá giiáért drágán fizetett... B. Károlynét tiltott határátlépés kísérletéért öt évi szabadságmar megszokta a gyermekotthon kellemes környezetét, megszerette új barátait. B. Károlynét kifogástalan viselkedéséért, szorgalmas, jó munkájáért három év titán szabadon engedték. Feltételesen ... Első útja a gyermekotthonba, majd a bírósághoz vezetett ... A férje megbocsátotta botlását. B. Károlyné a fiút háromhónapos „próbaidőre" visszakapta. A bíróság — a szomszédok vallomásai alapján — meggyőződött, hogy Ivánt nevelőszülei tisztán, szépen öltöztetik, jól táplálják, mindennel ellátják, amire csak szüksége lehet egy ilyen gyereknek — engedett a nevelőszülők kérésének. — • — B. Károlyné visszanyerte helyét a társadalomban. Szemét elhomályosítják a könnyek. Az öröm könnyei. Hálálkodva, fogadkozva távozik a tárgyalóteremből. KARDOS MARTA Tavaly egyik cikkünkben már kiálltunk a krematóriumok építése érdekében. Végre 74 év után — mert 1889-ben határozta el a bratislavai városi képviselőtestület — ez a régi célkitűzés is teljesült. Az 1960. évi december 14-1 kormányhatározat szerint Bratislavában — Nyugat-Szlovákia céljaira — még ez évben megkezdik Szlovákia első krematóriuma építését. Lamaőon túl, a brnói oszágúttól jobbra kb. 12 hektár területen fekszik az erdőkoszorúzta telek. Az építkezés csaknem 10 millió korona költséggel, 1965-ig tart. Bratislava rohamosan növekszik. Újabb és újabblakótelepek épülnek. A város gyors fejlődése nem engedi, hogy a temetők a város szívében nagy területeket foglaljanak le, felszámolják őket. Ez a gyakorlat a Malinovszkij (Sánc-út), Februári Győzelem, VédcölBp és Károlyfalusi úton. Nyugat-Szlovákiában a Hamvasztás Barátainak Egyesülete már kb. 5000 tagot számlál, Csehszlovákiában az egyesület több mint 50 éves fennállása óta elérte a félmilliós taglétszámot. A hamvasztás gondolata mindig újabb követőkre talál és ha Szlovákiában felépülnek a krematóriumok, akkor minden bizonynyal ebben a tekintetben is behozzák a nagyarányú lemaradást. Eddig a. nyugat-szlovákiai kerületből Brnóba szállították hamvasztásra az elhunytakat. A bratislavai krematórium létesítése minden egyes esetben egyedül a szállítási költségeknél 800 korona megtakarítást jelent, ami a maximális kapacitás esetén évi 1 millió 920 ezer korona összegre rúg. Ez azt jelenti, hogy ilyen címen is kb. öt év alatt megtérül ez a beruházás. Amit a maradi gondolkodású városatyák eddig mindig elgáncsoltak, most végre megvalósítjuk. — gk — M ÔÍSZÓ PISľŔTŔBÓL Teljes erővel A Fajči Állami Gazdaság helyi üzemrészlegén 11 kerekes és két lánctalpas traktor, 10 vetőgép, B mütrágyasióró stb kijavítva vár a tavaszi munkákra. A gépekkel egyide|Üleg 6 öntözőberendezést is kijavítottak, előkészítettek, hogy a terv szerint a hereiéiéket, a csalamádét, a cukorrépát és a kukoricát a szükség szerint öntözhessék. Készen várja a vetést kilenc vagon nemesített vetőmagárpa és 340 mázsa kukorica. A részleg dolgozói tehát alaposan feJkészültek a tavaszi munkákra. Erre szükség is van, hiszen a forradalmi szakszervezet VI. kongresszusának tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy a növénytermesztésben 125 (100, az állattenyésztésben 110 000 korona értékkel túlteljesítik a tervet. A legnagyobb feladat a komplexbrigádra vár. A brigád tagjai elhatározták, hogy versenyeznek az üzemanyag-takarékosság, a munka mennyisége és minősége szakaszán. Meg van tehát minden feltétel, hogy a jfi felkészülést a tavaszi munkák idején siker koronázza. PSENAK JÚZSEF, BajÉ. A CSISZ évzáró gyűléseiről A Košúty Állami Gazdaság CSISZ szervezetének évzáró taggyűlésén a mezőgazdaság legfontosabb problémáiról tárgyaltak. Külön-külön értékeiték az egyes alapszervezetek tevékenységét. A legjobbak a košútyi kertészcsoportban dolgozó fiatalok. Termelési tervüket az elmúlt gazdasági évben 109 százalékra teljesítették. A gyűlésen értékes határozatot fogadtak el. A košútyi részlegen dolgozók 170 köbméter komposztot készítenek. Megművelnek és betakarítanak 2 hektár kukoricát. A Cierná Voda-1 részleg fiataljai 5 hektár kukorica gondozását végzik el. Ezenkívül az építkezésen 240, a faluszépltési akcióban 60 brigádórát dolgoznak le. György Elek, Košúty > « • A ZEMIANSKA OLCA I CSISZ szBrvezet évzáró taggyűlésén Földes Béla Ismertette a szervedet tevékenységét. A 22-tagfi szervezet valamennyi ta«;!a részt vett a mezőgazdasági munkákban. A föld termőképességének növelése érdekében gépek segítségével tejenként 5 köbméter komposztot készítettek, 1G hektár cukorrépát és 84 hektár kukoricát müveitek meg. KASA MIHÄLY, Zem. OlCa. ... A Handlovai Nagybánya fiataljai az évzáró taggyűlésen azt a célt tűzték maguk elé, hogy igyekezetük ez évben a tervfeladatok egyenletes teljesítésére fog irányulni A CSISZ ' közelgö IV. kongresszusa tiszteletére szocialista munkáVersenyt Indítanak, melynek keretében „ifjúsági rekordokért" fognak versenyezni. Nagy gondot fordítanak e szemfüles-, és más mozgalmak kibontakozására Is. Szakjmi Ismereteik bővítése érdekében tanfolyamok szervezését tűzték kl feladatul az alapszervezetek elé. Kötelezettséget vállaltak továbbá a testnevelés fejlesztésére. Ľubomír Mlklovií, Handlová. Elnyerték a vörös zászlót j A Szlovák Magnezit Művek Jelšava! üzemének dolgozói már kilencedszer nverték el a kormány vörös zászlaját. Megérdemelten, mert hisz a múlt év utolsó negyedében tervüket 112 százalékra teljesítették. ló eredményeket értek el a Dúbrava és az Ochtina bánya dolgozói ls — a munkatermelékenység tervét 9 százalékkal túlszárnyalták. E kitűnő termelési eredmények elérését főleg az tette lehetővé, hogy az üzemi párt- és szakszervezet jó politikai és nevelőmunkát végez. A fogyatékosságok leküzdése érdekében fUvelembe veszik a doleozók javaslatalt és észrevételeit, s ezek megvalósítását fontos feladatnak tartják. Prihradszkv lajos, Gemerská Hőrka. Repülőautó — a„Forgószél" Nagyon valószínű, hogy már a > közeljövőben légpárnás motoros jár) művek lesznek a legsokoldalúbban i használható közlekedési eszközök. [ A Szovjetunióban, de néhány tőkés i országban Is már évek óta klsérletezj nek e járművek legkülönfélébb típu, saival. A legismertebbek a Neva és a 1 Raduga típusú szovjet „repülőhajók", l valamint a Csajka „repülőautó". Az eddigi kísérletek eredményei | azonban még nem kielégítőek, mert i mindeddig nincs kellőképpen meg| oldva a légpárnás járművek Irányltái sának problémája. A szovjet géptervezők nemrég egy I újabb megoldást javasoltak. Elgondo1 lásuk bizonyos „megalkuváson" alap{szik a légpárna ne válassza el tel jesen a földtől a járművet, hanem ^mezőgazdasági munka eivégzéazt csak reszben tehermentesítse, i vagyis csupán a kerekeket, illetve az sét is. hátsó részére rögzített kisméretű lég A géptervezők azonban még hosszan csavarok adják meg a vízszintes mozúszótestet emelje magasba.' Az ennek tart ö kísérletezésekre számítanak. Sés irányát, az elgondolásnak figyelembevételével A szovjet mérnökök jelenleg nagyon A prototípustól a tökéletes géérdekes, de egyben szerfölött bonyo- pig azo nban mindig hosszú és tekerlult kísérleteket vegeznek a több szaz vényes út vezet. A jövő tökéletes molóerős motorokkal ellátott „Forgó- toro s járművét — melynek megszerszerkesztett gépek és traktorok arány > lag könnyen irányíthatók, és használ I hatók még a rendkívül nehezen járkesztése még több száz kísérlettől |ható terepeken is. Így pl. tavasszal szél" típusú járművel, i kiváló segítséget nyújthatnak a föld- Két hatalmas ventillátor szünet nél- s próbálkozástól függ — semmilyen | műveseknek a sártengerekké változott kül nagy mennyiségű levegőt sajtol akadály sem tartóztathatja fel. A föl) földek felszántásában. Jó szolgálato- különleges csöveken keresztül a ko- dön mintegy 150, a víz szintjén pedig ) kat tehetnek ércmosótelepeken, meg- esi alváza alá, ahol megtölti levegő- 100—200 km-es óránkénti sebesség' könnyíthetik a nád vágását és számos vei az ott elhelyezett több négyzet- gel száguldhat. 1983. március 12. * UJ SZO 5