Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-31 / 90. szám, vasárnap

MINDIG A BALSZÉLÉN "IVTegyvenhatban tért vissza EGON ERWIN KISCH, ö' világrész fá­radt vándora szülővárosába. Prágába. Régi és új ismerősök vették körül. Mindenki kíváncsi volt élményeire, vidám tréfáira. Egy alkalommai egy fiatal orvosnő szinte áhítattal kérdez­te a száguldó riportertől, mi a magya­rázata annak, hogy életében oly sok kalandban volt része Kisch egy pilla­natig elmerengett, mosolyogva mérte végig a kérdezőt, s már-már felelni akart, amikor megszólalt a felesége: — Tudja, kedvegem, ahol Egon megjelent, ott mindig történt valami: Mexikóban például — folytatta Gisl asszony — a Popocatepetl tűzhányót már mindenki kihűltnek tartotta, ám alighogy megérkeztünk Egonnal a környékére — a vulkán kitört! Nem hinném, hogy valaha bárki ts találóbban jellemezte volna a prágai Melantrich utcai posztókereskedő fiá­nak az életét, aki a prágai Öváros egyik legrégibb és legbűbájosabb, a „Két arany medvéhez" nevű házában nőtt fel, ahol a középkori királyváros polgármesterei laktak és ahonnan föld alatti folyosók vezettek az óvá­rosi Mária-oszlophoz, meg a Týni székesegyházba, Tiho de Brahe sírjá­hoz. Itt ebben a házban hallotta gye­rekkorában a vak Metodéj koldus balladáit, amelyekben a prágai Övá­ros igrice a város és a nagyvilág szenzációiról számolt be. Lehet, hogy éppen a vak Metodéj rímekbe foglalt híradásai, no meg az antiszemitizmus­nak egyik felcsapó hulláma határoz­ták meg a kis Egon életpályaját. Hi­szen Kisch, Rainer Marié Rillke, Franz Kaffka és Werfel Prágájában élte át fiatalságát és egyetlen verseskötete, majd későbbi regénye alapján a né­met Balzacot és Zolát látták benne. De Egon Erwin Kisch. a Prager Tag­blatt, aztán a Bohémia helyi tudósító­ja és bűnügyi rovatának a szerkesztő­je, ahogyan ezt Theodor Balk írta egy tanulmányában, „a riporter kiug­rott a poézis vágtató hintájából és a világ egy nagy Írót vesztett el benne, de viszont elnyerte Egon Erwin Kischt, aki riportjaival nemcsak a vi­lág bemutatására törekedett, de en­nek megváltoztatására is! Kisch meg­teremtette a XX század légkörének legmegfelelőbb irodalmi zsánert, a társadalmat bíráló riportot. Századunk legnagyobb riportere lett, az, aki diákkorától kezdve, amikor még ti­tokban a DBK Sturm csapatában bal­szélsőt játszott, a sportpályán túl — az életben is, mindig a balszélen állt és élete utolsó pillanatáig itt ki is tartott! Egon Erwin Kisch csakúgy, mint John Reed, Larise Reissner, Hja Ehrenburg és Szergej Tretyakov klasz­szikusként vonult be a szocialista társadalomért küzdő irodalomba. Ú tja törvényszerűen egyenes és töretlen volt! Mint a prágai provinciális német lapok bűnűgyi ri­portere nap nap után találkozott a bűnnel, az emberi elesettséggel. Elju­tott a csavargók éjjeli menedékébe, a munkanélküliek napközi melegedő­jébe, örömházakba és kártyabarlan­gokba. Nem tart soká és ráhibáz, hogy minden szennynek a birtokon belül levők amoralitása, a kapitalista társadalmi rend erkölcstelensége az oka! Ahol Kisch megjelent, valóban min­dig történt valami. Nagy témáit az utcán találja meg. Az áruló Redl ez­redes afférját például akkor leplezi le, amikor Wágner lakatos, a DBK Sturm hátvédje nem jelenik meg a mérkőzésen, -míg Vilmos császárnak Hohenlohe herceghez intézett távira­táról a prágai hipodromon, egy fecse­gő podébrádyl postáskisasszonytól szerzett tudomást. Ám a bűnügyek és szenzációk hajhászása nem elégíti ki öt. Az újat, az igazabbat keresi. Az első világháború az a nagy élmény amely végleg meghatározza Egon Er­win Kisch helyét a balszélen. A há­ború végén már a bécsi Vörös Gárda parancsnoka, és mint ilyen kerül bör­tönbe. majd az osztrák kormány kito­loncoltat ja őt Ausztriából. Prágából Berlinbe távozik, ott mint dramaturg és a Berliner Tagblatt munkatársa dolgozik Huszonháromban megírja ,,A klasszikus zsurnalizmus" című könyvét, amelyben a kíschi újságírás elméletéi fejtegeti Könyvében többek közt ezeket írja: „A riporter csupán a tényeket állapithatja meg. Okokat nem keres, nincsen álláspontja, pár­tatlan tanúként keli, hogy beszél­jen . ." Az élet, ezúttal konkréten Egon Er­win Kisch élete azonban ismét rácá­folt az elméletre! Hiszen Kisch már a múltban is állási foglalt, mindig az elnyomottak pártján, az elnyomók­kal szemben állt A jövőben ez a ma­gatartás pedig niég határozottabb lesz, és pártossága későbbi könyvei ben teljesen kikristályosodik. A hú­szas évek közepén jár először a Szov­jetunióban. A hatás kimondhatatlan. Élményeiről a „Cárok, pópák és bol­sevikok" című könyvében számol be. Ezután Afrikába, majd az Egyesült Államokba utazik. Módjában áll szem­besíteni a születő, szebb, új, igazabb világot az afrikai gyarmatok nyomo­rával, az amerikai „paradicsom" em­bertelenségével. Majd ismét a Szovjet­uniót keresi fel Elbűvöli őt a szov­jet Közép-Ázsia átalakulása, ahol a szovjet kormány egy-két év alatt év­századok elmaradását pótolja. A Szov­jetunióból Kínába megy. A „Titkos Kína" cimet adja könyvének, amely­ben leleplezi a Szun jat-szen politiká­ját eláruló Csang Kaj-seket, a többi jobboldali kuomintang vezetőt és gaz­dáikat, a nyugati imperialistákat, de ugyanakkor beszámol a klnal vörös hadsereg születéséről, győzelmeiről Harmincháromban a csehszlovák kor­mány közbelépése szabadítja ki Egon Eťwin Kischt a harmadik birodalom börtönéből Hazatér, hogy úira elin­duljon a nagyvilágba Beutazza Fran­ciaországot, Spanyolországot, Belgiu­mot, Hollandiát és Nagy-Britanniát. Megírja a tőkés világot vádoló riport­jait, hírt ad a jabloneci üveggyöngyök készítőinek, a belgiumi Borinage szén­és a spanyol Almadena higanybányá­szainak, valamint Sanghaj textilmun­kásainak embertelen nyomoráról. Be­számol a londoni Whitechapeli éjjeli menedékhely sivárságáról és a kato­likus egyház lourdes-i szélhámossá­gairól. 'Fzerkilennszázhannincnégyben Hen­ri Barbusse Ausztráliába kül­di Kischt, mint küldöttet a mel­bournei antifasiszta és háborúellenes kongresszusra. Az ausztráliai hivata­lok megtiltják neki, hogy partra száll­jon. A riporter azonban leugrik a ha­jóról, de ugrás közben a lábát töri. Kischt hordágyon vitték be a börtön­be. Az ausztráliai bírák hathónapi kényszermunkára ítélik az újságírót, aki azonban nem üli le büntetését. Pere ugyanis világbotránnyá vált és a közvélemény kiharcolja Kisch sza­badon bocsátását. Az ausztrál kor­mány legalább úgy vesz magának elégtételt, hogy a riportert kiutasítja az ötödik kontinensről. Egon Erwin Kisch válasza azonban csattanós. Ausztráliai riportja a legmarőbb sza­tíra, s talán Hitleren kívül még nem volt államférfi úgy kifigurázva, ne­vetségessé téve. mint Ausztrália ak­kori miniszterelnöke. Két évvel későbben már a spanyol polgárháború frontjait járja. A mün­cheni árulás után Amerikába emig­rál. Hat évig é! Mexikóban, ahol köny­vet is ír erről az ősrégi földről, s mi­helyt csak teheti, hazatér Prágába! Igen, Prágába, mert bármilyen nagy világjáró is volt Egon Erwin Kisch, mindvégig tősgyökeres prágainak érezte magát. Aztán bezárult a kör. A riporter, aki mindig a balszélen állt, hű ma­radt szülővárosához, hazájához és a szocializmus eszméjéhez Hazajött az új, a felszabadult köztársaságija Fá radtan téri meg, sok Illúziója foszlott szét az óceán túlsó oldalán és bizony itthon sem fogadták őt ideális viszo­nyok. A háború utáni nacionalista hullám erős németellenessége meg­hökkentette az öreg internacionalis­tát Éleslátásával azonban gyorsan felismerte a helyzetet és minden ere jével Igyekezett részt venni az ú; népi demokratikus ország felépítésé ben Vrsovicei villájának ablakából ismét vidáman kiabálta az érkező Iá togalók felé „Kisch nincs itthon!" De ismert humora bágyadtabb lett és a hatvanon felüli riporter egészsége sem volt már a régi Tanulmányt írt még ugyan Marx Károly Karlovy Va ry-t tartózkodásáról, könyvet akart kiadni az új Csehszlovákiáról, amely nek első fejezetéi K. H Frank utolsó perceiről írta volna meg Frank ki végzését ugyan megírta és megírta a trebišovi halszüretet is, belekezdett egy nagy gottwaldovi riportba, az alattomos kór azonban megtámadta szervezetét. Negyvenhét novemberé­ben ágynak dől, negyvennyolc feb ruárjában még örül a munkásosztály győzelmének, de március huszonne­gyedikén újabb szívrohamot kap s március utolsó napján a mindig balszélen álló riporter harcos és em beri szíve megszűnt dobogni. Egon Erwin Kisch nagy tehetségű irodalmár volt, századunk legnagyobb jainak egyike Noha kiváló költő, hí­res regényíró lehetett volna belőle mindhalálig hű maradt a riporthoz És, hogy még az utolsó időkben is ízig-vérig riporter volt, azt H. V. szlo vák írónő esete bizonyítja a legjob ban. Az akkoriban szárnyait bontoga­tó H. V. megkérte a már említett or­vosnőt, vigye el őt Kischhez, szeret né, ha első írásáról ó mondana bí rálatot. Egon Erwin Kisch kedvesen fogadta őket, figyelmesen hallgatta az elbeszélést, vagy regényrészletet, leg­alábbis kezdetben ... Ám a Kunerady várkastély említésekor felkapta a fe­jét és kérdezett, kérdezett... Ki és mikor' alapította a várkastélyt, kik voltak a vár urai, milyenek voltak a várúrnők, nem történt-e ott gyilkos­ság ... Az írónő nem tudott a kérdé sekre válaszolni, csupán azt hajtogat­ta egyre-másra, hogy partizántörté­netet írt és ehhez semmi köze sincs a várúrnőknek. Kisch erre felállt és ezt mondotta: „Ha villamoson utazom és mellettem valaki könyvet olvas nem bírom megállni, hogy bele ne nézzek a könyvébe és meg ne tudjam, mit olvas." A vér tehát nem vált vízzé, a fáradt, öreg Kischben ezúttal, is feléb­redt a vérbeli riporter és megszólalt benne a krónikás is, aki írásaiban a múlt és jelen szembesítésekor nagyon sok esetben még drámaibbá, feszül­tebbé fokozta a konfliktusokat. BARSI IMRÍ. Az Angyalok földje • díjat nyert Véget ért a dél-amerikai Mar del Platában tartott nemzetközi filmfesz­tivál. A zsűri az első díjat az An­gyalok földje című magyar filmnek ítélte. A zsűri különdíjjal jutalmazott egy angol filmet, a legjobb színészi munka díját egy angol színész és Wanda Luczycka lengyel színésznő a Hang a túlvilágról főszereplője kapta. A tábori Elektroiskola üzemben készülnek a generátorok, mozdonyok £s mas hazánkban gyártott villanykésziilékek számára a szigetelőhuzalnk. A képünkön láthat fi gépekből keriil ki a kiváló minőségű szigetelőanyag, amelyet elektro technikai iparunkban használnak fel. [CTK — Jerábek felv.) Ki kaparja ki számukra a gesztenyét? LAPUNK MÁRCIUS 9-1 SZÁMÁBAN VITAINDÍTÓT KÖZÖLTÜNK A PÁLYA­VÁLASZTÁSRÓL. AZ ALÁBBIAKBAN SZEMELVÉNYESEN ISMERTETJÜK A BEÉRKEZETT HOZZÁSZÖLÁSOKAT. Hosszúra nyúlt a tél, de ha későb­ben is, a nap melengető sugarai Is­mét mozgásba hozzák az életet. Ám a tavasz érkezésének örömével együtt gond Is kopogtatott azokba a házak­ba. ahol az alapfokú kilencéves, vagy a tizenkétéves Iskolai tanul­mányalt most befejező gyermek van a családban A legfőbb kérdés min­denütt: mi lesz ezután, hogyan to­vább? A munka vagy^ a tanulás le­gyen a további út, s egyáltalán ho­gyan készüljön napjaink fiatalja a jövőre, a hivatásra. A családokban rendszerint sokat töprengenek ezen, s valljuk be, va­lóban fogas kérdés, hisz a pályavá­lasztás egész életre kiható tény. So­kan úgy vélik, akkor éri el a gyer­mek igazán célját, ha az értelmisé­gi pályát választja. Az Indok gya­korta ez: több' legyen belőle, mint amennyire a szülei vitték. Az én gyermekem sohase érezze azt, amit én átéltem. A kedvező elhelyezkedési lehető­séget tehát nyíltan vagy burkoltan, főként az iparban vagy az értelmi­ségi pályán látják. Fel kell tennünk azonban a kérdést: Valóban az ná­lunk a helyzet, hogy csak az említett pályákon lehet érvényesülni? Hogy mi a jó pályaválasztás titka, erre még nincs receptünk, annyi azon­ban bizonyos, ma mindenki előtt nyitva ál! a lehetőség, s népgazda­ságunk valamennyi ágazatában egy­aránt lehet érvényesülni. Aki tehát jól ismeri gyermeke adottságait és ezeket veszi figyelembe, nem követ­het el hibát. Természetesen, ha va­kon, a lehetőségtől elszakadva dön­tenek a szülők, gyermeküket később a meghasonlás útjára terelhetik. Itt kell elmondanunk, hány család­apa életét keserítette meg. hogy javas­latára gyermeke — adottságaihoz, ér­deklődési köréhez mérten — ellentétes élethivatást választott. Nem helyes te­hát, ha a családban figyelmen kívül hagyják a végzős növendék szándékát, ám ugyanilyen káros, ha a gyermek — rátermettsége felülbírálása nélkül — sa­ját maga dönt a hivatás kérdéséről. Ne korülgessük a forró kását, nyíl­Legyél különb, mint az apád... Most, amikor az Iskolák padjaiból a fiatalok az életbe lépnek, sokszor felmei«ül a kérdés, hová helyezzem a fiam, vagy lányom, hogy különb legyen, mint az apja volt, — ne kell­jen neki olyan munkát végezni, mint valamikor az apjának... A sok lehetőség közül szeretnénk kiragadni a mezőgazdasági iskolák jelentőségét. Nem érthetijnk egyet azzal, hogy a városi tanulód aki soha nem ismerte a mezőgazdasági terme­lést, erre a szakmára jelentkezzen, — bár lehet, hogy megszereti, de nem valószínű. Annál inkább meg kell nyernünk ennek a falusi fiatalságot, amely jól ismeri a mezőgazdasági termelés egész problematikáját. Mezőgazdasági termelésünk nagy változáson megy át, erről naponta meggyőződhetünk, és ez a változás szaktudást, szakmai felkészültséget követel. A 3(100 hektáros nagy gaz­daságok vezetéséhez, irányításához kevés a különben aranyat érő tapasz­talat. Igaz, vannak gépeink és egy­re újabb, nagyobb teljesítményű gé­pek jelennek meg a földeken, de ha nem lesz hozzájuk elegendő szakkép­zett ember, akkor mit ér a gép. A szülőknek, pedagógusoknak és a társadalmi szervezeteknek látniuk kel! hogy a pályaválasztásnál Is a társadalmi érdek a legfontosabb Ügy kell irányítaniuk a fiatalokat, hogy élethivatást válasszanak, hogy a mun­ka ne csupán kereseti forrást, hanem hivatást jelentsen számukra. Minden szakmában meg lehet ta­lálni a szépet és a jót, de napjaink legfontosabb problémája a • fent em­lített szakkáderek kérdése. Annál is inkább, mivel ezek döntő mérték­ben befolyásolják a termelékenység emelését, tgy van ez a mezőgazda­ságba n is: A falu és a város közötti régi átkos különbség lassan eltűnik, — ennek tanúi vagyunk. Ma nincse­nek már áthidalhatatlan távolságok, mint valamikor voltak. A falusi dol­gozók szakmai továbbképzése és kul­turális fejlődése is biztosítva van Sokat segíl ebben a televízió is. Az apa és fia közötti különbséget ott mérhetjük le, hogy ma a fiatal előtt jóval nagyobb lehetőségek áll­nak, legyen bár mezőgazdasági mér­nök, technikus, bsromfifarm veze­tője, vagy gépkezelő. PAKSI LÁSZLÓ, OkoC tan meg kell mondanunk, a szülők és a pályát választó növendékek általában lebecsülik a mezőgazdaságút, nem szí­vesen vállalkoznak a falusi, a paraszt­emberek között és a velük együtt vég­zendő munkára A múltban ez — meg lehet érteni — Indokult volt A tőkés világban a társadalom uralkodó körei semmibe vették, s a részesaratókkal, napszámosokkal egylitt a kis- és kiizép­parasztokal ls kizsákmányolták Hiába volt földje a parasztnak, a proletárok­kal együtt kockán rorgotl a léte. a vég­rehajtók bármikor dobra üthették va­gyonát Innen Is ered az ifjúság föld­höz, a faluhoz való helytelen viszonya, melynek keserfi emlékei — sajnos — még sok helyütt kísértenek. Az imént azért hangsúlyoztam, hogy „Is", mert ezenkívül mas körülmenyek is befolyásolják az Ifjúságot abban, hogy élethivatásul a mezőgazdasá­got válasza. A mai feltételek között ta­nuló ifjúság, noha javarésze faluból kerül ki. inkább vágyódik a városi élet után. Hogy mi Jelenti számára a városi életet, nem nehéz kitalálni. A falu gaz­dasági, kulturális élete messze elma­rad a zajos városi élet forgatagától. Nincsenek olyan szőrkozási lehetőségei, mint a kiépült városnak. Ám ki építse ki a fiatalság számára a falut, ki te­remtse meg az igényeiket legjobban kielégítő gazdasági, kulturális élet fel­tételeit, ha nem maga az ifjúság? Az idősebb nemzedék harcos tagjai sokat küzdöllek, nélkülöztek, többen életük­kel fizettek azért, hogy ma más körül­mények között, szabadon lélegezhessen az ifjúság. A feltételek tehát adva van­nak. A fiatalok nem várhatják el, hogy részükre továbbra is az „öregek" kapar­ják ki a tűzből a gesztenyét. Az ifjúság­nak saját magának kell megharcolnia boldogabb jövőjéért, tgy sokkal (óbban becsüli majd azokat a vívmányokat, amikért elődei, szülei oly szívósan har­coltak. Novotný elvtárs, köztársasági elnö­künk az ostravai kerületi pártaktíván nemrégen elmondutt beszédében ugyan­csak hangsúlyozta azt a követelményt, hogy sorsa alakításához magának az if­júságnak is hozzá kell járulnia. A fa­luban is megtalálhatja számításait, sza­badon érvényesülhet, mert manapság hovatovább végképp eltűnnek a város és a falu közötti válaszfalak. Ezt a folyamatot az ifjúság tevékeny hozzájá­rulásával csak meggyorsíthatja. A mezőgazdasági termelés népgaz­daságunk kulcskérdése, ahol a mun­kaszervezésben az Iparhoz hasonló elvek érvényesülnek. A k'omplexbri­gádokról való gondoskodás, a talaj jobb kihasználása, az állattenyésztés fejlesztése, a falu kulturális életé­nek előmozdítása — képzett embere­ket követel. Ki más legyen e mód­szerek úttörője, fejlesztője, mint az ifjak, lányok, akik népgazdaságunk­ban eddig ís bebizonyították, hogy e párt, az egész társadalom és szüleik bizton számíthatnak segítségükre. A falu, e mezőgazdaság hívja a végzett és a mezőgazdasági szakis­kolákba jelentkező fiatalokat. Éppen ezért a szülők, akik kedvezően be­folyásolhatják gyermeküket, akkor cselekszenek helyesen, ha nem ró­zsaszínű álmokba ringat Iák gyerme­keiket, hanem valóságos érdekeiket tekintik a legfontosabbnak, hogy te­hetségük, rátermettségük szerint for­málhassák saját sorsukat, segítsenek az új társadalom felépítésében. SZOMBATH AMBRUS Problémák a mezőgazdaságban A pályaválasztás egyik legnagyobb problémája megnyerni a fiatalokat a mezőgazdasági szakiskolákba, a mező­gazdaságba. Ha erről besz&lün 1'. akkor elsősorban a régi falu képe jelenik meg képzeletükben. Sáros utcák, mini­mális szérakozáil lehetőség, rosszul dolgozó szövetkezet, rendezetlen szövet­kezeti Istállók, ahol térdig (árnak a trágvatében és sarban. Természetesen, ahol ilyen kilátások kecsegtetik a fia­talokat, ott nagyon nehéz megszerettetni velük a mezőgazdasági munkát. Más a helyzet, ahol jó a szövetkezet, ahol gon­doskodnak a fiatalok művelődési és szó­rakozási lehetőségéről. Ebben az eset­ben a fiatal látja, hogy tanulmányai befejezése után biztos jövő várja a szö­vetkezetben. Tehát falun ls kedvező fel­téleleket kell teremteni a fiatalok szá­mára. Sok esetben találkozunk olyan Jelen­séggel is, hogy a szövetkezet vezetősége Idegenkedik a fiatal szakkáderektől. Pe­dig a mezőgazdasági termelés fellendülé­sét csak úgy érhetjük el. ha megtelelő szakképzettséggel rendelkező dolgozók­ra bízzuk a vezetést. Nagy hiba az is. amikor a szülők így beszélik le gyermeküket a mezőgazda­sági pályáról: „Paraszt tehetsz iskola nélkül is!" Helytelen, téves felfogás ez. Sok fiatal viszont azt képzeli, ha el­végzi a mezőgazdasági iskolát, akkor beül a szövetkezet irodájába és onnan fogja irányítani a termelést. Ferde ez az elképzelés, hiszen az iskolában szer­zett szaktudás még nem elég a vezetés­hez, ehhez gazdag gyakorlati tapaszta­latokra is szükség van. CSEPREGI GIZELLA, Kamenín <963. március 31.

Next

/
Thumbnails
Contents