Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)
1963-03-22 / 81. szám, péntek
Az önkéntes tervezőközpontok fgikaroljáK a dolgozók kezdeményezését Hazánkben a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaságnak a žilinai Magasépítő Vállalatban működő üzemi tagozata kezdeményezte először 1960 végén az önkéntes tervezőközpontok létesítését. A vállalatban működő önkéntes tervezőközpont tagjai ma már jogosan számolhatnak be több valóban figyelemre méltó eredményről. így például a Považská Bystrica-I új lakótelep központi fűtési rendszerének módosításával lehetővé tették a kazánház építési költségeinek jelentős csökkentését, ami mintegy 700 000 korona megtakarítását eredményezte. Az öntöttbeton épületelemekből összeszerelt žilinai szövetkezeti lakások építése folyamán sikerült célszerűen módosítaniuk az eredetileg csupán panelházak fűtésére tervezett kazánházat. Ezzel csaknem egymillió koronát és további intézkedésekkel több imint 200 tonna _ betonacélt sikerült megtakarítaniuk. A Nové Zámky-i Elektrosvit üzemben létesült önkéntes tervezőközpont tagjai szerkezeti fejlesztéssel, szerkezeti technológiával és ésszerűsítéssel foglalkoznak. Tevékenységük súlypontja azonban az, hogy készségesen látják el szakszerű tanácsokkal az üzem újítóit. így például Eudovit Tonka szerelőmester újféle világítótestek fejlesztésére tett újítási javaslatának megvalósítása 73 000 korona értékű színesfém megtakarítását eredményezi. Rendkívül értékes újítási javaslatát csak azért dolgozhatta ki oly szakszerű alapossággal, mert még mielőtt benyújtotta volna, részletesen megvitatta Michal Jursa fejlesztési tervezővel, aki szívesen segített az elgondolások pontos lerögzítésénél. Viczeny mérnök viszont Málnási és Klimas újítóknak egy sajtológép alkatrészei automatikus olajozását megoldó javaslatát tökéletesL tette és elkészítette a szükséges tervrajzokat is. Stepanay és Horváth műszaki dolgozók a csomagolóanyag ésszerűbb felhasználására vonatkozó újítási javaslatot tökéletesítették és kidolgozták a mintegy 80 000 korona megtakarítást eredményező javaslat műszaki dokumentációját. Az említetteken kívül számos további üzemből is érkeznek jelentések önkéntes tervezőközpontok létesítéséről. Az első benyomásra bárki azt képzelheti, hogy hazánkban már valóban meghonosodott s szépen gyümölcsöző a dolgozók alkotóképessége és leleményessége érvényesülésének e hathatós módozata. PROBLÉMÁK ÉS FOGYATÉKOSSÁGOK Sajnos, több vállalatban nagyon felületesen, mondhatnánk formálisan fogtak hozzá az önkéntes tervezőközpontok létesítéséhez. Sok helyütt egyszerűen közölték, hogy a vállalatban, illetve üzemben önkéntes tervezőközpont létesült, de nem teremtették meg a sikeres tevékenységéhez múlhatatlanul szükséges szervezésipolitikai feltételeket. Ezekben a vállalatokban és üzemekben csupán holmi alapnak tekintik az önkéntes tervezőközpontokat, hogy folyószámlájukon tüntethessék fel a gép- és épü_ lettervezők, valamint egyéb műszaki dolgozók rendes munkaidőn kívüli tevékenységével, túlnyomórészt az újítóknak és a feltalálóknak nyújtott szakszerű segítségével elért megtakarításokat. Természetesen az ís helytelen, hogy egyes vállalatokban csak amolyan tanácsadói tevékenységre szorítkozik az önkéntes tervezőközpont munkája Néhol viszont általában az a nézet kerekedett felül, hogy az önkéntes tervezőközpont akkor is eleget tesz küldetésének, ha az újítóknak esetenként nyújt segítséget a szükséges műszaki dokumentáció kidolgozásában. A Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaságnak a Zlaté Moravce-i Hűtőszekrénygyárban létesült üzemi tagozata sikeres tevékenységet fejt ki. A gyár önkéntes tervező- és tanácsadó központjának tagjai alaposan elemzik az újítók által benyújtott és az Illetékes osztályon ugyan rendesen nyilvántartott, de — mivel vitás — meg nem valósított javaslatokat. A központ tesz ajánlatot arra, melyik szakember készítse el a szükséges kiszámításokat, tervrajzokat, ki állapítsa meg a javaslat megvalósításának módját stb. A Zlaté Moravce-i Hűtőszekrénygyár önkéntes tervező- és tanácsadó központja azonban nem szorítkozik csupán az újítók megsegítésére. Nemrég azt javasolta, hogy a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság tagjai foglalkozzanak önkéntesen — a műszaki fejlesztési tervekben elő nem irányzott — különböző feladatok megoldásával is. Az említett központok tagjai túlnyomórészt szabad idejükben, önkéntesen végzik teendőiket. Sajnos, eddig még nem minden vállalatban oldották meg kellőképpen az e tevékenységgel ösáze'függő anyagi érdekeltség problémáját. A dubnicai Gépés Kohóipari Művekben, a Nové Zámky-i Elektrosvitben és másutt is, ahol az önkéntes tervezőközpontok elsősorban az újítási javaslatok tökéletesítésére s megvalósítására összpontosítják segítségüket, az érvényes irány _ elvek értelmében jutalmazzák a központok tagjait (jutalmuk az újító jutalmának 60 százalékát is elérheti). A podbrezovai Sverma Vasművek önkéntes tervezőközpontjának tevékenysége követésre méltó példát mutat. Ebben a központban ugyanis csak a Vállalat műszaki tanácsának javaslatára egészítik ki szakszerű műszaki dokumentációval a benyújtott újítási javaslatokat. A FŰ KÜLDETÉS Bár több vállalatban jelentős, sőt néha többmilliós értékkel járulnak hozzá az önkéntes tervezőközpontok a termelés fellendítéséhez, a mélyrehatóbb elemzés ""sok helyütt ennek ellenkezőjét bizonyítja. Szép számmal akadnak ugyanis olyan önkéntes tervezőközpontok, amelyek korántsem adnak elegendő alkalmat arra, hogy a dolgozók tömegei leleményességükkel s alkotóképességükkel hathatósan járulhassanak hozzá a műszaki fejlesztés feladatainak megoldásához. Miben kell tehát látnunk az önkéntes tervezőközpontok legfőbb küldetését? Elsősorban abban, hogy e központok révén a vállalatok, az üzeme-k s egyéb munkahelyek minél több dolgozója vehet részt az alkotó jellegű szervező munkában, ami viszont jelentős mértékben növelheti a vezetőség műszaki fejlesztési tervezőképességét. Az önkéntes tervezőközpontoknak különösen ott van létjogosultságuk, ahol kevés a „hivatásos" tervező, viszont sok a műszaki fejlesztéssel öszszefüggő tervezési feladat. A központok elsősorban akkor érnek el valóban figyelemre méltó sikereket, ha céltudatosan, tervszerűen, s a feladatok megoldásában minél nagyobb kollektív részvétellel fejtik ki tevékenységüket. A dolgozók tömegeinek mind lendületesebb s szélesebb körű kezdeményezését és aktivitását minden vállalatban, üzemben s munkahelyen helyesen irányítva fel kell karolni, hogy maradéktalanul érvényesülhessen a dolgozók leleményessége és alkotóképessége. Az önkéntes tervezőközpontok kétségkívül igen hathatósan segíthetnek a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos tervezési problémák sikeres megoldásában. P. D. J >111111 h 1, HHI í! r mint P p r • P Ulliini U nimi IABDARŰGÖ-PÁLYÁKRÖL JELENTIK A Dukla tovább jutott, a Slovnaft kiesett a Csehszlovák Kupa-küzdelemből ^ A labdarúgók Csehszlovák Kupa-küz)5 delmének harmadik fordulójában baj<5 nokcsapatunk, a prágai Dukla a Dyna^ mo C. Budéjovicével mérkőzött. A nei héz pályán a Dukla Játékosai jól rao^ zogtak. Rövid, pontos leadásokkal índí§ tották támadásaikat. A vendéglátó csa^ pat főleg védekezett. Szórványos tftmafc dásai azonban mindig komoly veszélyt ; ^ jelentettek Kouba kapujára. A mérkőzés ^ 5:3-as Dukla-győzelemmel ért véget. ^ A győztes csapat góljait Kučera (3) és ^ Jelinek (2) lőtték. A Dynamo részéről ^ Krégl, Volf és Žuborov voltak eredmé^ nyesek. 4000 néző előtt Kopcl vezette ^ a mérkőzést. ^ A Slovnaft Bratislava a kupaküzde^ lem során a Spartak Považská Bystri^ cával mérkőzött. A mérkőzés harmadik I ^ percében Dolinský megszerezte a Slov^ naft vezetését. A lelkesen játszó SparGuatemala azáltal, hogy Idígorakz az ^ tak csapata a mérkőzés folyamán töbII..., m„„„„r.i;„ m„L. fc ýg g| mk o 2 gÓlJá" győzelmet aratott felett. Ezzel a SlovCsehszlovák Kupa-küzdeIABDARÜGÖINK AZ NDK § punkon nyomorúságos körülmények kő- $ ELLEN Szőtt tengődd guatemalai gyermekek 5 .... . ^ láthatők. (Repró - CTK - felvétele) S A csehszlovák ifjúsági Iabdarugó-valb* jí gatott, mely teljes ütemben készül az !s UEFA-tornára, az eredeti tervtől eltéugyanls a csehszlovák csapatnak a Szovjetunió válogatottjával kellett volna mérkőznie az UEFA-torna selejtezője során. Mivel a csehszlovák és a szovjet válogatott küzdelem nélkül került a döntőbe, a selejtező mérkőzésre nem került sor. TOVÁBBI LABDARÜGÖ-EREDMENYEK O A Kupagyőztesek Kupájában Napoli csapata 3:1 arányban győzött az OFK Belgrád csapata felett. Az első mérkőzést a Jugosziáy csapat 2:0 arányban nyerte meg s ezért a továbbjutást egy harmadik mérkőzés dönti el. ® A Vásári Városok Kupájában a Czervena Zvezda Belgrád 2:0-ra győzte le az AC Roma csapatát. Az első mérkőzést az AC Roma nyerte 3:0 arányban s így az olasz együttes került az elődöntőbe. @ Olaszország B-válogatottja Firenzében l:0-ás győzelmet aratott a bolgár B-válogatott lelett. ® .Sao Paolőban a Santos 4:2-es győzelmet aratott a Botafogo csapata felett s ezzel megvédte a brazil labdarúgóbajnok címét. © A dél-amerikai labdarúgó-bajnokság további eredményei: Paraguay —Koljumbia 3:2, Argentína—Ecuador 4:2. © A magyar olimpiai labdarúgócsapat a román fővárosban 4:0-ás vereséget szenvedett a Rapid Bukarest együttesétől. © Május 29-én Bratislavában kerül sor a Csehszlovákia—Anglia válogatott labdarúgó-mérkőzésre. A szovjet edzők értékelik a jégkorong VB-t Intézet ^ embereinkkel fc a közlekedési v ^ zitermében szerdán baráti beszélge- § nak az lde i világbajnokságról. ' ' rendezett Kozma László mer- S Röviden a következőkben foglalták budapesti Közlekedésfejlesz- § össze tapasztalataikat: „Örülünk az eufc rópal jégkorongsport sikerének. A stockholmi eredmények magukért beszélnek, hiszen a kanadaiak csupán a negyedik helyen végeztek. A szovjet váloa vitelAzonkitetolimM1 fiatal jáoly ehéz második § kifejtő gép a Mlädá Boleslavi- Gép- § mérkőzésen vereséget szenvedett a svéS knrsipvár wímára krc^iil Sí k o<"ol. Ilyen feltételek mellett csak egy í kocsigyár szamara Készül. 5 kitűnQ összhangban Ievő együttes Ve§ 1962-BEN az egész világon csak- § hette fel a harcot a világbajnoki cí- A kínai asztaliteniszezők útban Prágába Április elején kezdődik Prágában äz szecsoCsehszloa csejiszlorendezett a Ebből az alműkorcsolyázókészült csöhszlo* államban § vák filmet. Mtnt ismeretes, mindkét esemény a prágai Sportcsarnokban kemegrendezésre, ahol sor kerül ^ majd az asztalitenisz-világbajnokságra. évente \' .« »»» »> »» »»» »«» •.. «»««»» »». mért. A szovjet válogatott pedig jelenleg egy ilyen együttes. Minket edzőket gyakran megkérdeznek, ki az együttes legjobb játékosa? Külföldi kollégáink ilyenkor gyorsan tudnak válaszolni. A kanadai edző Tambellinit, vagy Smithet, a svéd edző Sternet, vagy Stolzot említi. Mi ezúttal nehéz helyzetben vagyunk és senkit sem tudunk külön kiemelni — mert valamenynyien nagyon ,Jő teljesítményt nyújtottak és valamennyien részesel e nagy sikernek ... § 4 300 000 üveget — Nagy-Britannia § ^ importálta Franciaországból § A BOLGÁR POSTAÜGYI V az idén 67 alkalmi Indiana ^ tornádó pusztított három emberéle- ^ esemi ^ tet követelve áldozatul. Az anyagi ^ rült ^ kár jelentős. v m m'* § HAZÁNK LAKOSSÁGA , ^ félmiliárd korona értékű hulladék % \ nyersanyagot gyűjt a népgazdaság § ^ számára. ^ § ROBBANÁS TÖRTÉNT a San Fran- | $ cisco-i nemzetközi repülőtér posta- ^ ^ hivataléban. A robbanás két sze- ^ ^ mélyt megsebesített. A tisztviselők § § feltételezése szerint a bomba cso- % * ' I • Kaunas: Az NDK férfi kézilabdaválogatottja 8:2 (5:2) arányú győzelmet aratott a litván SZSZK együttese felett. • Párizs: A Nemzeközt Kerékpár Szövetség (UCI) úgy döntött, hogy a kerékpárlabda VB-t 1064-ben a franciaországi Grenobleban rendezik. • Prága: A Sazka jelenti: A 12. fogadóhét második mérkőzését, á Szovjetunió—Csehszlovákia ifjúsági labdarúgó-mérkőzést nem kell tippelni, mert az NDK visszalépte után mindkét együttes selejtező nélkül Jut az UEFA torna döntőjébe. Ugyanígy törölték a 4. mérkőzést, a 6KD Praha—Slovan Bratislava találkozót, melyet már pénteken játszanak. • Moszkva: Az Humanité idei mezei futóversenyén a szovjet színeket a következők képviselik: Babinceva, Muhanova, Karablinova, Skopcova, Bolotníkov, Jefinov, Ivanov, Konov, Huzin és Nyikityin.' • Bratislava: Becsukta kapuit a bratislavai Téli Stadion, melynek az 196263-as idényben 192 nap alatt 190 ezer látogatója volt. irani SDA C Péntek, március 22. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZSzédülés (cseh) 15.30, 18, 20.30, Április 14-én megkezdődik a pisztráng horgászat idénye x Március közepén véget ért a halászidény. Március 16-tól június 15-ig a horgászok számára, amenynyiben nem pisztrángra halásznak — szigorú böjt kezdődik. A pisztráng horgászat idénye április 14-től augusztus 16-ig tart. A Csehszlovák Horgász Szövetség központi dolgozóinak nézete szerint a horgászok az idén körülbelül olyan zsákmányra számíthatnak, mint az előző években. Az aránylag alacsony vízállás ellenére a halak élete sehol sem forgott komolyabb veszélyben. A helyzet súlyosabb volt a zsilipeknél, ahol az átfolyó víz alacsony szintje miatt kevés volt 'az oxigén tartalom, A halak kénytelenek voltak megszakítani telelésüket, s amikor a felszinre úsztak oxigén után, a Hidegtől elpusztultak. Várható, hogy a félig befagyott hegyi patakokban megmaradt a pisztráng-állomány. A horgász-szervezetek a múlt évben — az állami halgazdaságokon kívül — több mint 1,4 millió kétéves pontyivádékot, 75 000 egyéves és kétéves csukaivadékot, több mint egymillió egyéves és kétéves pataki pisztrángivadékot, 14 000 rákivadékot stb. helyeztek el. § magban volt elrejtve. ^ . ^ ^ BALI SZIGETÉN az Angung tűzhá- § SLOVAN Zsáknyibolha'"'®""mennyezeten S nýó, amely 100 év után újból műkő- S (c5eh) 15.30, 18, 20.30, PRAHA Mindenki V ^ , - •• v ártatlan? (magyar) 10.30, 13. 16, 18.30,21 METROPOL: Szent Luci gyöngyei (mexikói) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Eladott életek (angol) 15.45. 18.15, 20.45, Si "„a " x," . " ~Vr § TATRA: Menekülés a pokolból 1.—II. S kormány a veszélyeztetett vidék ki- Š rész (NDK) 15 45i 19 3g DUKLA: Sze§ ürítését mérlegeli. S reiml zűrzavar (NDK) 18, 20.30. MÁJ: s SZÁZEZER DOLLÁRT raboltak el fc Iúlí a' csodálatos vagy (francia-osztrák) * banditák hétfőn eau New Í 18, 2 0' 3 0' MLAD0SI : Vigyázz, nagymama oanaiiaK neijon egy New s (szgvjet ) 17.30, 20, ISKRA: Anyai kar (VSA) bankból. A betörök- % !koreal )' 17J5> 1 9. 4 5, Z0RA: A y kutyá s ia veszett. § térfi (lengyel) 17.30, 20 ^ emelet hnlrtnpsáp az il- 5 emelet boldogság (magyar) 17, 19.30, kozmetikai § ? RU 2f T,^ lK : ^támadás ^sz A szakemberek szerint | (szovJet) 2C> 1 MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: KOMÁRNO: Az asszony és a Halál (19.30). A CSEHSZLOVÁK—S2ÍOV)ET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava): Kozlovszki] szovjet fotoriporter fénykép-kiállítása. Megtekinthető 9-től 20 óráig. 19.00: Harc a fasizmus ellen. Pa tizánmozgalom, az ellenállás emléknapjai. Iván gyermekkora, film. SZLOVÁK FILHARMÓNIA HANGVERSENYE: Poulenc: Orgona- és zenekari verseny. Jozef Suk: Azrael, szimfónia. Vezényel: Karel Ancerl. Szólista: Dr. Ferdinand KItnda. LENIN MÜZEUM: A CSKP XII. kongreszszusa — kiállítás. Megtekinthető naponta reggel 8 órától 18 óráig. A te!ev?7ió műsora BRATISLAVA: 18.00 Orosz nyelvtanfolyam. 18.10 Gyermekműsor. 19.30 TV Híradó. 19.50 Időszerű kérdések 20.00 Jifí HubaC: Hosszú őszi nap TV-játék 21 20 Kulturális híradó. 21.40 Zenei lexikon. 22.00 TV Híradó. BUDAPEST: 9.40 TV, Híradó (ism.). 9.55 Falujáró kamera (ism.). 10.15 Telesport. 10.30 Az elnök úr látogatása lengyel film. 12 00 Hírek A BRATISLAVAI Onkológiai Kutató Intézet keretében befejezéséhez közeledik egy új hatemeletes pavilon építése. Ide helyezik át fokozatosan a jelenleg* onkológiai intézet néhány osztályát. A 220 ágyas új pavilont világszínvonalon álló korszerű diagnosztikai és gyógy készülékekkel látják el. ^ vakmerő | Yersey-i | nek nyoma veszett. § férfi (lengyel) 17.30, 20. POKROK: Két $ ULTRAHANGGAL ÉRLELIK ^ latszereket egy harkovi ^ gyárban. ^ az illatszerek érlelése eddig legalább § FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN i egy évig tartott, az fij eljárással S Elmentem a nap után (szovjet), TAT^ ugyanezt a hatást 6—8 óra alatt le-§ RA: Vidám fiúk (szovjet), ŰSMEV: Balhét elérni. | bette háborúba megy (francia), DUKLA: ^ SAIGON munkásnegyedében szer- ^ bredé s (cseh). ^ dán óriási tűzvész pusztított, mint- ^ SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI !» eev e7.er há^at semmisítve mpc V.mi SZÍNHÁZ: A varázsfuvola (19.30), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Antigoné és a többiek (19.30), KIS SZÍNPAD: Göb (19.30), Oj SZÍNPAD: A rágalmazó nők J 19.30), ZENÉI SZÍNHÁZ: A megzenésített Pygmalion (19.30). Iben elért eredményeiért az lr sebé- % ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Košice): Ma: .. ^szetl botsKola tiszteletbeli tagjava ^ A sellő (19), holnap: A tizenegyedik pa- let Délnyugat- és Dél-Szlovákiában plusz i választotta. * rancsolat (19). 2, plusz 5 fok. Mérsékelt északi szél. Borús, idő, a síkságokon eső vagy havas eső, másutt havazás. Az éjszakai hőmérséklet plusz 1, plusz 3 fok. Szlovákia északi és keleti részében mínusz 1, mínusz 4 fok. A nappali hőmérsék„0J SZÖ kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava Gorkého u 10 sz Telefon: 537-16, 512-23, 335 68, 506-39. — főszerkesztő 532-20 — titkárság: 550-18 — sportrovat: 505-29 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8. telefen: 503 89 Előfizetési dí| havonta 8 KCs T« rLf Zt l. Hlrlaps^olgálata. Megrendelhető és előfizethető: a PoMa Központi Hírlap Irodánál. Bratislava. Gottwald tér 48/VII Megrendelhető még minden postahivatalnál r« ^zh^í.' tőnél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklvlteli szolgálata — Pošlový novinový úrad — vývoz tlače, Praha I., Jindfišská 14. — intézi el K 08*31200 /