Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-22 / 81. szám, péntek

Az utóbbi napok filmműsorában gyakran szerepelt a vígjáték. Ilyen volt Jean-Marc Thibault francia rendező Kétszemélyes ió cimü filmvígjátéka, mely erősen emlékeztetett az olaszok szélhámosokról szóló filmsorozataira, komolyabb mondanivaló és tartalom nélkül. Frisseségével hatott G. Oganyiszjan szovjet rendező Vidám fiúk című filmjé, mely moszkvai diákok és egy munkáskollektlva viszonyát festi le. A diákok, akik között különböző jellemekkel ismerkedhetünk meg, visszás helyzetekben többször segítenek feltárni a bajok okait az üzemben, szellőztetik a fogyatékosságokat, és természetesen termelési gyakorlati munkájuk során szorosabb kapcsolatot teremtenek a munkásokkal. A rendező ügyesen dolgozik a vígjáték elemeivel, bár általában a film nem lépi túl ap átlag határét. Az eddig forgatókönyvíróként ismert Palásthy György szépen debütált, Mindenki ártatlan? a elme egy jjestl autóbuszban lejátszódó kalandos történetnek. Az események egy elvesztett óra hajszolásában bontakoznak ki — a rendőrségen, ahová az óra eltűnésének észlelése után az autóbusz utasokkal együtt behajt. A végén kiderül, hogy nem is történt lopás, viszont az autóbuszban megtalálják egy Váci utcai ékszerrablás zsákmányát. Palásthy jól indult a rendezői pályán, persze tévedés volna azt hinni, hogy bűnügyi vígjátékot látunk. A helyzet ugyanis az, hogy a rendező bohózatként filmesítette meg egy szatíra forgatókönyvét. Ezért a filmben háttérbe szorulnak a bűnügyi film elemei, az elengedhetetlen logika és a pszichológiai momentumok harmonikus összekombináltsága, s izgalmas történet helyett jellegzetes pesti alakok felvonulását szemlélhetjük.' Palásthy rendező egyéniségére vall a jellemábrázoló részek erőssége. A rendező nem akart bűnügyi filmet; tükröt állított a pestiek elé és keresztmetszetben ábrázolta a fővárosi társádalml réteget. Ez a film sikerének alapja. Forró szív Otakar Vávra, az ismert cseh filmrendező, számos irodalmi alkotás megfilmesítője Božena Némcová alakját örökítette meg a Forró szívben. Az 1848-as forradalom bukását követő Bach-korszak abszolutizmusa elevenedik meg a vásznon, az az időszak, amikor a burzsoázia hajlandó egyezkedni az ellenséggel, amikor sok ember óvatosan meghunyászkodva várja, mikor múlik el az önkény. Az 1851—1856-os években jelenik meg előttünk Nemcová alakja. Az asszony, az író, a forradalmár, aki magára marad, mert barátait elhurcolták a császár pribékjei, aki szembefordul hivatalnok férjével és tollat ragad, hogy a Nagyanyón keresztül szóljon népéhez. Egy hősi aszszenyalak jelenik meg a vásznon, a törhetetlen .lelkű asszonyé, akit tragikus sors ért. A film alkotói nem igyekeznek pontos korrajzot adni — ez nem is volna lehetséges —, hanem Nčmcová képét rajzolják meg úgy, ahogy az írónő nagy lelki átalakulásán keresztül látják. A Forró szív általában jó életrajzfilm, ám alkotói több helyen visszaestek a régi hibába, a mélyebb mozgatőerők feltárása helyett megelégedtek a puszta leírással, ami természetesen ront a film értékén. A film érzelmileg hatásos — ez különben már az írónő tragikus sorsából következik —, ám hiányzik belőle az egységes ritmus, az egész történést átható lendület, amit hiányolunk. A szerepalakltásokkal elégedettek lehetünk, a cseh színművészet legkiválóbb képviselőit láthattuk jól megformált szerepekben. Szédülés Karel Kachyűa szintén jól ismert cseh rendező a mai élet témájához nyúlt filmjében, a Szédülésben. A film alapgondolata a közösségi élet szelleme ellen vétő egyén beilleszkedése a kollektívába és az őszinte szerelem „megszépítő" hatása. Sajnos, a film nagyon sokban adós maradt a válasszal. A cselekmények központjában álló Gába, egy határvidéki geológiai kutató csoport fenegyerekeskedő sofőrje nem jut el oda, ahol az új ember nevelése, kialakítása kezdődik. Valószínűen felelőtlen szerelmi kalandjainak sem lesz vége, mert az „igazi" éppen akkor utazik el az orra előtt, amikor a garázda legény ráébréd arra, hogy megannyi előző kalandja után csakis őt, a kis diáklányt szereti, akinél soha sem tudott célt érni... A történet kusza és mesterkélt s az egyes jelenetek beállításának hitele erősen kétes. Elmentem a nap után A Bölcsődallal feltűnt Mihail Kalik fiatal moldovai rendező új filmje tartalmával nagyon emlékeztet a francia Piros léggömbre, az amerikai Kis szökevényre és az olasz Rövidnadrágos emberre. Poétikus film a javából. Egy kisgyermek elindul a nap után, hogy megkerülje a világot. Közben sok mindent lát, megismeri a Világot, a Felnőtteket. A gyermeki lélek tükrében jelenik meg a nagyok képe, az élet szépségei és fonákságai, ahogyan azokat a gyermek felfogja. Mély poetizmusa a szovjet filmművészet kiváló alkotásává teszi Kálik rendező és Gyerbenyev operatőr filmjét, bár a felnőttek játékának gyenge oldalai is vannak. L. L. Megjegyzés Érdemes megszívlelni Nem egyedülálló jelenség, hogy mezőgazdasági üzemeink a tavalyi aszályos esztendő miatt most súlyos takarmánygondokkal küzdenek. Az esetek többségében éppen a panaszkodó és az erőtakarmányokban hiányt szenvedő szövetkezetek nem bánnak gazdaságosan az etetni valóval, pocsékolják a szálas takarmányt és a tavalyi kukoricaszárat mindmáig nem takarították be a földekről. Szlovákia kerü*steiben csaknem háromezer hektáron maradt lábon, értéktelenedett el a kukoricaszár, ami jó takarmánypótló lehetett volna az arra rászoruló szövetkezetek számára. Ezzel a nem dicséretre méltó jelenséggel a nitrai járás volkovcei szövetkezetének házatáján is találkozhatunk, határában több mint húsz hektár kukoricaszár díszeleg. Minél tovább tart a tél, annál érdekesebb, hogy a szövetkezet miként akar' a legkönynyebben leggyorsabban megszabadulni e felesleges tehertől? A vezetőség néhány tagja alászántással akarja eltüntetni a szárat a földekről. Am ez az eljárás távolról sem ajánlatos. Az alászántott kukoricaszár nagy tömegével lazává teszi a talajt és meggátolja a föld ülepedését. A talajba kerülő vetőmagnak, majd a belőle kifejlődő növényeknek viszont a legmegfelelőbb feltételeket kell biztosítanunk, ha azt akarjuk, hogy az adott esetben megrövidült tenyészidő alatt a legjobban kihasználhassák a föld tápanyagait. Am nemcsak ezért helytelen a szár leszántása, hanem azért is, mert a tavaszi szántás nem takarja el a növényi részeket és a talajból kiálló szárrészek a kukoricamoly terjedését segítik elő. A molyfertőzés központja ezenkívül a táblán maradt, szétszórt és 'már betakarított, de szabadon tárolt, vagy más célokra szánt kukoricaszár is lehet. Most az a legfontosabb feladat, hogy amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik, a még lábon álló szárat mindenütt azonnal vágják le, a táblákon maradt szárkúpokkal együtt hordják be és megfelelő tárolásáról sürgősen gondoskodjanak. Az a fontos, hogy a gödrökben, silókban tárolt, vagy a szabadon levő kukoricaszárat legalább 25— 30 cm vastag földréteggel takarják be, mert legjobban így lehet megakadályozni a molylepke kirepülését, majd későbbi kártételét. A kukoricamoly által okozott kár a szárbetakaritás elhanyagolása miatt a kukoricatermő vidékeken az eddigi tapasztalatok szerint 20—60 százalékos termésveszteséget is okozhat*. Ha a kukoricaszár betakarítását szövetkezeteinkben mindenütt idejében elvégeznék, elejét vehetnék a molylepke terjedésének, a kukorica termését mintegy 30 százalékkal növelhetnék. Ennek érdekében pedig a jó tanácsot érdemes megszívlelni. (th) EGY KUTYÁNAK KÉT SZÍVE Vlagyimir Petrovics Gyemihov szovjet sebész kísérletei • Francia riporter a szívátültetés szemtanúja • Mikor kerül sor az emberre? A szervátültetés iránt a tudományos körökben világszerte óriási az érdeklődés. A legkiválóbb tudósok dolgoznak e mérhetetlen jelentőségű probléma megoldásán. A legnagyobb megoldatlan kérdés ez idő szerint: az emberi test hogyan fogadja be végérvényesen az átültetett idegen szervet. Hisz egy másik lény szervének átültetése, helyesebben mondva „beépítése" a szervezetbe, ha a szervezet azt idegen testként fogadja — nem jár eredménnyel. Ugyanis ilyen esetben a szervezet toxinokat — mérgező anyagokat — választ ki, amelyek szétrombolják az átültetett szerv sejtjeit, és az rövidebbhosszabb idó, néhány hét vagy hónap leforgása alatt elhal. Tehát elsősorban ezt a romboló hatást kell kiküszöbölni. A moszkvai Szklifovszkij Mentőszolgálat transzplantációs laboratóriumában Vlagyimir Petrovics Gyemihov, a világhírűvé vált szovjet sebész jelentős eredményeket értvei a szervek átültetése terén. Gyemihov és munkatársai keze alól kerültek ki: a kétszívű majmok, a -kétfejű kutya, s a világsajtót is bejárta a szenzációs hír, hogy Griska, az egyik kétszívű kutya 141 napig maradt életben. Max Leon, az Humanité munkatársa a moszkvai labóratóriumban felkereste Vlagyimir Gyemihovot s részt vett egy négy órán át tartó műtéten, melynek során egy kutya mellébe egy másik kutya szívét ültették át. Kezdődik a műtét Röviddel déli 12 óra előtt kezdődik a kísérlet. Gyemihovnak ezúttal egy amerikai sebész, rákspecialista aszszisztál, aki Kaliforniából azért jött Moszkvába, hogy a szervátültetés módszerét tanulmányozza. Az amerikai sebész, Jevgenyij Sirokov, nagy csodálója Gyemihovnak. Reméli, hogy e szovjet tudós módszere megkönynyítheti a súlyos, reménytelen rákbetegségek gyógyítását is. A műtőben már mély narkózisban ^fekszik a két kutya. Az egyik aszszisztens felnyitja az l-es számú kutya mellkasát, látni benne a lüktető szívet. Vlagyimir Gyemihov és Jevgenyij Sirokov felhúzzák a gumikesztyűt'. A riporter jegyzettömbbel, ceruzával, fényképezőgéppel felszerelve áll mellettünk. Gyemihov, míg a műtét előkészítése folyik, legutóbbi szuhumi tartózkodásáról beszél, amikor a Feketetenger partján majmokon végzett érdekes kísérleteket. — Milyen az eshetőség az eddig operált kísérleti állatok életben maradására? — teszi fel az első kérdést az újságíró. A szervátültetésen átesett kutyák igen különböző ideig maradtak életben. Alaposan elemeztük kimúlásuk okát, különösen _ Griskáét, amely 141 napig élt két szívvel. Egy esetben sem bukkantunk a halálnak olyan okára, amit nem lehetne leküzdeni. A közvetlen ok mjndig az igen bonyolult műtétek után bekövetkező szokásos komplikációk egyike volt. Az l-es számú kutyát, amely arra ítéltetett, hogy szívét egy másiknak adja, Bezprizornyijnak (Hajléktalannak) nevezték el, mert utcán csatangoló, gazdátlan, kóbor kutya volt. Legalább pusztulása előtt néhány szép napot élt át a laboratóriumban, ahol bőségesen ellátták, és gondoskodtak róla. Tizenhárom óra — a sebészek a 2es számú műtőasztalhoz lépnek, hogy befejezzék az előkészületeket. Gyemihov magyaráz: — Elképzelésem szerint ezért alkalmazunk gépszív- és tüdő helyett élő pótszívet, mert ezzel a módszerrel sokkal jobb eredményt érünk el. Az olyan beteg újjáélesztett szivét és tüdejének egy részét, akit nem lehet többé magához téríteni, műanyagburokban helyezzük el. E készüléket külsőleg kapcsoljuk az olyan beteghez, akinek szívét több órán, vagy akár több napon is tehermentesítjük mindaddig, míg gyógyulása tart. E természetes pőtszivnek és tüdőnek az az előnye, hogy négy óránál tovább is alkalmazható, míg a mesterséges szív ezen az időn túl nem használható fel. . Tizenhárom óra 30 percet mutat az óra. Már a 2-es számú kutya mellkasát is felnyitották. Gondosan lekötik a véredényeket s helyet készítenek a másik szívnek. A műtét egyik igen kényes szakasza kezdődik: a véredények és a hörgők előkészítése az idegen szerv befogadására. A sebész munkáját igen megkönnyíti a Szovjetunióban feltalált s már évek óta sikerrel alkalmazott automatikus érvarrókészülék. A kis szerszám két szimetrikus darabból áll s egy nyomásra összeerősíti az erek végét. A sebész több ilyen érvarrókészüléket helyez a nyitott mellkasba. Munkáját csodálatos biztonsággal és nyugalommal végzi. A kutya már nem él, de ti szíve dobog 14 óra. A 2-es számú kutya készen áll az l-es számú kutya szívének beGyemihov professzor a műtét közben. fogadására. A sebészek átmennek a másik műtőasztalhoz, Gyemihov elvágja az l-es számú kutya szivét tartó utolsó lebernyeget ls. A szivet kiemeli a mellüregből és felém nyújja. A szív nyitott tenyerén dobog. Egy ápolónő csendesen letakarja az l-es számú kutya testét, amely nem él többé. Kétségtelenül nagy szolgálatot tett az emberiségnek. Kimúlt szájából kihúzzák a mesterséges tüdő csövét. De szíve még a sebész kezében is dobog. A riporter lefényképezi. 14 óra 30. Gyemihov, a 2-es számú műtőasztal fölé hajol. Az l-es számú kutya szive még mindig dobog. A sebész behelyezi a me'llkas rózsaszínű öblébe, néhány másodperc teiík el, majd összpontosított figyelemmel, egyenként összeilleszti az érvarró készülékkel a véredényeket. 14 óra 45 Minden a helyén. A 2-es számú kutyának most már két szíve van. Mindkettőt iátom, amint lüktetnek, mindegyik a maga ritmusa szerint. Hamarosan kitapinthatom az új kétszívű Griska szív pulzusát az állat ballábán, és a régi szívét a jobb lábán. 15 őra. A két sebész, a szovjet és az amerikai, helyükre Illesztik a csontokat, majd fehér fonállal, nagy öltésekkel bevarrják a sebet. 15 óra 30. Vége a műtétnek. Gyemihov, feloldódva, egy simítással letörli homlokáról a verejtéket. Kikapcsolják a fényszórókat. Egy ápoló néhány injekciót ad a kétszívű kutyának, amely csak valamikor éjszaka ébred majd fel. Az operált békésen alszik. Egyik négylábú társa fut be a laboratóriumba. Nyolc nap óta neki is két szive van, s kitűnően érzi magát. Futkározás, ugrás után a baloldali — a „pótszive" ez amelyik gyorsabban megnyugszik s ismét rendes ütemben dobog. Mikor kerül sor az emberi szervek átültetésére? Az intézet parkjában Gyemihov kísérletei fő céljairól, jövő terveiről beszél. Eddig már többszáz műtétet végzett kísérleti állatokon, sok éve folytatott klinikai megfigyeléseket embereken. Azt a célt tűzte maga elé, hogy reménytelen esetekben, amikor az emberi életet már csak „csoda" mentheti meg, ezt a „csodát" a sebész megkísérelhesse. Kísérletei alapján a jövőben lehetségesnek tartja a homoplasztikus átültetéseket, emberi szervek átültetését is. Véleménye szerint az átültetés nem idézi elő szükségszerűen ez idegen szervet szétromboló, mérgező anyagok kiválasztását, ha figyelembe veszik a vérösszetételt, s ha a legmegfelelőbb szervet választják ki az átültetésre. Programjának első része a következő: Behozzák egy baleset áldozatát a klinikára. Ha minden mentési kísérlet ellenére meghal, szivét tüdejének egy részével kioperálják testéből. Fontos azonban, hogy e szervek egészségesek legyenek. Miután a szívet mesterségesen életre keltik, a tüdő egy részével együtt műanyagburokba helyezik, amelyben minden feltétel megvan e szervek működéséhez. Csőrendszer segítségével a burkot a szívbeteg csípőjének fő ütőeréhez kapcsolják. E készülék biztosítja a vérkeringést a sebészi beavatkozás egész ideje alatt, abban az esetben is, ha a műtét 5—6 óráig, sőt tovább is elhúzódik. Bizonyos esetekben, hogy biztosítsák az operált szív gyógyulását, több napig, s ha szükséges, hónapokon át is működésben hagyják a pótszívet. Ugyanez a módszer alkalmazható a vese, a máj és más szervek átültetésénél. Figyelembe kell venni azonban, hogy az átültetett vese — amint számos kísérlet Igazolta — rendkívül érzékeny, sokkal kényesebb, mint á szív és a tüdő, s hamar fertőződik. A külső átültetés rendszerével azonban ez ez érzékenység csökkenthető. Egyébként, ha majd egyszerre több emberi vese áll á sebész rendelkezésére, egymás után a beteghez kapcsolhatja és kipróbálhatja, melyik a legmegfelelőbb a beteg számára. A második szakaszban, miután megbizonyosodtak abban, hogy a külsőleg átültetett segédszerv alkalmazkodik a beteghez, és nem kelt semmilyen zavart szervezetében, sor kerül a beteg szerv eltávolítására és helyére átültetik az egészséges szervet. Gyemihov eddigi eredményei feljogosítanak arra a reményre, hogy az orvostudománynak e rendkívül fontos problémáját hamarosan sikerül végérvényesen megoldania. A kétszívű kutyák után jnegszületik talán a kétszívű ember is. P. J. 1983. március 22. * UJ SZO 5