Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-16 / 47. szám, szombat

Koloman Sokol művészete A Szlovák Nemzeti Galéria február —márciusi tárlata jelentős kulturális esemény, amely a világviszonylatban is kiváló Koloman Sokol 90 rajzát és 87 grafikájáKmutatja be. Az 1927 és 1946 között keletkezett művek érzékeny válogatása kitűnően jellemzi Sokol művészi fejlődését, törekvéseit, alkotásának egészét. Közönségünk ezen lapokat már ismeri részben eddigi tematikus kiállításokról, viszont 1938-tól kezdődőleg a mexikói és amerikai korszakból valókkal most találkozik első ízben. A képtár ezt a monografikus kiállítást Sokol 60. születésnapja alkalmából rendezte, azzal a célzattal is, hogy a modern szlovák grafika egyik úttörőjénék, s a mai grafikai nemzedék iránymutatójának és sugalmazójának alkotásait a nyilvánossághoz közelebb hozza s mélyebben értesse meg a korral együtt, amely a művészt és műveit formálta. A kor: Sokol születési éve 1902, az otthon Liptovsky Mikuláš egy kültelki kocsmája, ahonnét az apa halála és a szegénység miatt hamar szétszéledt a család. Egy durvalelkű fuvaros nagybácsi kenyerén nő fel, s a tanulni vágyó gyerek 14 éves korától mészárossegéd. A tehetséges fiú Košicén, a szlovák képzőművészeti élet középpontjába kerül, oda ahol a Magyar Tanácsköztársaság összeomlása után a haladó értelmiségiek és művészek otthonra találtak. Króner Jenő grafikai Iskolájába kerül, itt Ismerkedik a haladó és harcos művészettel, annak akkori európai irányzatával, főképp a német expresszionizmussal. Dix és Grosz könyörtelen leleplező alkotásaival. Sokol rendkívüli tehetségének és kitartásának köszönheti, hogy 1926-ban már Švabinský tanítványa a prágai képzőművészeti főiskolán. A Pörölycsapás (1931.) fiatal cseh képzőművészek az irányzatos és szociális művészet hívei. Ebben az Időben Sokol, — akinek tulajdonképp nem Is volt gyermekkora, csupán sötét, elkeserítő és kiábrándító emlékei, — első perctől fogva elkötelezett művész. Forró beleéléssel ábrázolja népének, főképp osztályának: az élet peremén tengődő városi proletariátusnak elesettségét, kiszolgáltatottságát. Nálunk eddig szokatlanul szenvedélyes haraggal mutat rá a tőkés rend álszentségére, bűneire. Zola mondja; hogy a képben elsősorban az mebert keresik, s csak azután a képet. Sokol képel lényegükben mindig csak az emberről, testi és lelki valóságáról szólnak. 1928-as önarcképének átható tekintete elárulja, hogy barlangkutató módjára nyomozza a lélek mélységeit, legfájóbb, legizzóbb pontjait. 1929-ben már kiforrott, bravúrosan erőteljes vonalakkal, a fekete-fehér felületek feszülő ellentéteivel, kivételes érzékenységgel világít rá a fonnyadt-szikkadt testű Anyákra, a Gyér előtt reménytelenül ődöngő munkanélküliekre, a Szürke reggelre. Expresszíven felnagyított női és férfi arcokra ül ki a borzalom. Torz, elfajzott alakok látomásos figurái éhségről, halálos fáradtságról, megalázottságról panaszkodnak. A őrjöngök már fenyegetően vádolnak. A Bányász gyűlöletet sugárzó arckifejezése, a Kőfejtő hátrafeszülő izmai, hatalmasan előrelendülő kalapácsa a munkásság önön erejének felismerését jelzik. A párizsi évek Három királya szatíra és Ítélkezés egy korhadó rendszer felett. Korcstestű, csúf, Pásztora, Tutajosa, táncoló Hegyilegényei — karikatúrák. Szöges ellentétben állnak a népi-falusi tematika századelejl idillikus, édeskés ábrázolóinak felfogásával. „A képzőművészeti alkotás szlovákságát nem abban látom, hogy a festett figurák szlovák ruhát viselnek, s hogy ez a látszólagos szlovákság a legtetszetősebb formában nyilvánul meg. A művészet nem mulatság, se nem reklám. A művészet kultúra... A nemzetiség pedig a kultúrától elválaszthatatlan" — vallja. Sokol új eszmei, erkölcsi, esztétikai tartalmú igaz művészetét már a külföld is kellőképp értékeli. 1937ben a grafikai iskola vezetőjének a mexikói Képzőművészeti Akadémiára hívják meg, ahol kiváló pedagógiai tevékenységet fejt kt. Oj környezetébe teljesen beleolvad, s az egzotikumok nem térítik el eddigi látásáA cél érdekében (Bányászok] 1931. tói, harcos szemléletétől. Fametszetei és pasztellel, krétával színezett nagyméretű rajzai megrendítő erővel, forró pátosszal tárják fel a liberális Mexikói Köztársaság szegényeinek életét. Elkeserítő és lázító a Börtön, a Paralitikus, a Haldokló leány, az Egyetlen jó (az álomba feledkező koldusanya és két fia), a tragikusnál is tragikusabb Halott gyermekek. Az újabb világégés felkelti együttérzését. S az idegen földrész biztonságos távolában is szenvedélyes látomásokban vetíti a háború apokaliptikus rémségeit, a horogkeresztes métely pusztítását a táborokban, a Barbár, a Panasz, a Síró asszony és a Halott indián képét, majd a Szlovák felkelőket. 1942-ben az Egyesült Államokba költözik, Mexikói élményei, az ottani népművészet s a néger plasztika ihletik linómetszeteit (Trópusi dallam, Mosónők). Toll és ecsetrajzai egyre szaporodnak és Picasso hatását éreztetik. A lázasan lramló vonal jelképekbe és metafórákba sűríti a művész mondanivalóját. Bősz bikák, Száguldó lovak, A trópusi éj, a Fuga vad rohanása, az Özönvíz fagyos tónusai és ismét és újra a háború, robbanó aknáival és sebesültjeivel, menekülőivel zárják le a sort. Alkotása magas művészi színvonalon, az eszmei fegyverek tisztaságával és átütő erejével harcol a társadalmi Igazságtalanságok, az irracionális háború és valamennyi átkos következménye ellen. Minden toll- és ecsetvonása, metszeteibe bele vésett és karcolt vonala tiszta és mélységes humanizmussal, nemes és igaz pátosszal hirdeti, hogy „A Földön békének és rendnek kell lenni". Bárkány Jenőné. Alekszandr Tvardovszkij: SZÓ A SZAVAKRÓL Mikor a kebledben megérett az ok, hogy szólj, hadd halljanak: ne élj a megszokott panasszal, hogy — úgymond — nincsenek szavak. Mert van: minden dologra van szó, mitől harc lobban, gyúl a tett — csak a szüntelen gajdolt igék hullatnak el, mint a legyet. Igen, van szó, amely világít, amely felgyújt — s e szó-parázs tüzet hig szószátyárkodással cserélni fel: kész árulás. Im, ezért van, drága hazám, hogy én — míg csodálom, — rendszerint oly félszegen, oly óvakodva öntöm szavakba tetteid, mert hű fiúi szeretettel szabad csak rólad szólanom, káromlástól — melldöngetéstől magamat megtartóztatom. Nem ápoltkörmű naplopó szól a tollamból — de az, aki szégyelli naptárad naponta zajos ódákra váltani. Fáj, hogy fölrovod ezt. S hiába, mert mindig nyugtalan vagyok — tudom, mit ronthatnak el olykor, milyen ártalmasak a szók: mikor hőstetteidre szerte megrendült ámulat fakad, egy balga szó zavarbaejthet eleveneket, lioltakat, elbűvöl színpompája, méze, — de előbb szépséggel tela mesés valónkat langy mesévé olvasztja, aki él vele. így én, kinek falat kenyérként naponta éltetőm a szó, törvényt hoznék, silányítását, eltékozlását gátoló — hogy minden szót a szív fakasszon, szüljön meg élő értelem, tőkék tőkéje az, ne szórja s herdálja senki esztelen, és polyvát maggal ne vegyítsen maga-szemébe hintve port: az új rubel árfolyamával számolja mindenki a szót Mert az nem csak anyag-szerűség, nem hang, mely megmerevedett, a szó — az tett ls, amiképpen Lenin oly gyakran mondta ezt. VERESS ZOLTÁN fordítása Meleg hangú muzsika A košicei kamarazenekar hangversenye Az irodalomtudomány és az esztétika nem topoghat egy helyben Hosszabb szünet -után hallottuk ismét a košicei kamarazenekart. Altalános benyomásunk az volt, hogy Skfepek Roman vezénylőpálcája nyomán az együttes pontos összjátékkal és meleghangzású muzsikával gyönyörködtette a hallgatóságot. Vejvanovsky cseh szerző barokkízű szonátája szép, kerek körmondatokba foglalt zenei alkotás csakúgy, mint Štamic Václav négyrészes zenekari triója. Mindkét művet szép megformálásban hallottuk. Az est szólistája Hajna István zongoraművész volt, aki VIt Mick, fiatal cseh karmester concertinóját játszotta. Ma már nem misszió modern művet előadni, mert egy jő tolmácsolás legalább annyi sikerre számithat, mint bármely klasszikus alkotás. Hajna István előadásában a mű megfelelő interpretátorra talált. A szerzemény talán az érzelmi vonalat háttérbe szorítja a virtuóz technikai építmény javára. Mindamellett a szólistának sikerült a műben rejlő, szelíden leplezett romantikus elemak kihangsúlyozása, ami üdítően hatott a bravúros követelményeket igénylő, eszközeiben új mű sikeres megmintázásához. Hajna István ennek a concertinonak — szerintünk kissé merev hangzásvilágát —, egyéni emócióval sikeresen oldotta fel, amivel a művet derűsebben hozta közelebb a hallgatóhoz. A kamarazenekar ezután Manfredini X. szimfóniájával, kedves behízelgő atmoszférát teremtett és jó előadásban tolmácsolta Mozart D dúr Éji szerenádját. Örömmel állapithatjuk meg, hogy a Skfepek Roman vezette kamaraegyüttes színvonalas és élménydús estét nyújtott a zenekedvelőknek. Annál méltóbiv az elismerésre ez a tény. mei c a košicei kamarazenekar kizárólag helyi forrásokból táplálkozik, mégis egyre bővérűbb, számottevőbb együttessé válik, melyet a jövőben is szívesen, bármikor meghallgatunk. A košicei kamarazenekar túlnőtt szülővárosának keretein és hisszük, hogy a zenei hagyományok ban oly gazdag város hírnevét országos viszonylatú rendezvényeken is méltóan képviselheti. Loósz Dezső • • • • • • • • A LITYERATURNAJA GAZETA nemrég közölte B. Mejlah professzornak, a filológiai tudományok doktorának „A tudományok együttműködése és a műszaki-alkotó munka titka" című cikkét. Vajon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy az irodalomtudomány is felhasználja egyéb tudományok — elsősorban egzakt- és természettudományok — új, nagy eredményeit; vajon nincs-e szükség arra, hogy az irodalmi kutatások „hagyományos" módszerei mellé más tudományok modern eszközeit is beiktassuk? — ezt a gondolatot fejtegeti cikkében a neves szovjet filológus. A kibernetika és a művészet viszonyát feszegető vitákra utalva Mejlah professzor úgy véli: ahelyett, hogy azon a meddő problémán törnénk a fejünket, pótolhatja-e a gép a művészetben az embert, helyesebb lenne azt vizsgálni, mennyiben lehetnek hasznosak az elektronikus szerkezetek és a tudomány egyéb vívmányai a már kész művészi alkotások tanulmányozásánál? Az évszázadok alatt felhalmozódott hatalmas anyagmenynyiség rendszerezését és osztályozását például minden bizonnyal megkönnylte lék, s az elektronikus gépek gyorsaságát és „emlékezetét" jól lehetne használni olyan területeken: (például bibliográfia) is, amelyek sok száz órás, pepecselő munkákat adnak az embernek. Érdemes lenne azon is gondolkozni: milyen munkákat lehet átadni azoknak a gépeknek, amelyek nemcsak könyvet, hanem bonyolult kéziratokat is képesek elolvasni, és azon is: milyen következtetéseket vonhat le az irodalomtudomány a matematikai nyelvészet és a gépi fordítás első eredményeiből. A műalkotások eszmei, esztétikai elemzéséhez sok újat, érdekeset adhat a matematikai statisztika is — hangsúlyoz a a szovjet tudós — de természetesen csak akkor, ha a statisztika fetisizálásának még a lehetőségét is megelőzzük. Az a szerző, aki a poétikai kutatásokat statisztikai táblázatokra redukálja, szubjektív jószándéka ellenére is könnyen hamis útra Juthat. Erre a veszélyre máris figyelmeztetnek egyes külföldi munkák. A SZQVJETUNIOBAN is történtek már kísérletek arra, hogy a kibernetikát ős a matematikát felhasználják a művészi alkotómunka komplex tanulmányozásához. Ezekben a munkákban sok a vitatható, de* sok a termékeny gondolat is — olvassuk a cikkben. — Az előrehaladást akadályozza agyrészt, hogy alig van kapcsolat a? irodalmárok, művészet-történészek, és a kibernetikai, matematikai szakemberek között. Ha csak megemlítjük azt a témát, hogy „kibernetika és irodalomtudomány", azonnal ezzel az aggállyal találjuk szemben magunkat: „Vajon nem jelenti-e ez a formalizmus újjáéledését? jj — irja Mejlah, majd hozzáfűzi/ az elektronikus gépeknek nincs külön metodológiájuk. Ha tehát alkalmazásuk formalizmushoz vezet, annak oka a gép kezelőjének világnézete, nem pedig maga a gép. A szovjet professzor Cikkében arra is rámutat, hogy a művészetek igazán korszerű, szintetikus tanulmányozásához több tudományág — például szociológia, esztétika, irodalomelmélet, történelem, művészettörténet — együttes felhasználása szükséges. S az előbbi felsorolás még távolról sem teljes: a nyelvtörténet adatai nélkül sem lehet például a művészi gondolkodást, a művészet fejlődését tanulmányozni. Az esztétikai tudat kialakulásának korai szakaszait csak a régészeti, néprajzi anyagok segítségével tudjuk megmagyarázni. A művészi gondolkodás törvényeinek megértéséhez nélkülözhetetlen a folklór ismerete. Az Irodalomelmélet és történet, a textilógia, az esztétika és a lélektan érintkezési pontján létrejöhet egy nagyon érdekes új tudományág: az alkotómunka lélektana — irja Mejlah. — Ilyen tudomány lényegében még nincs, magát az elnevezést pedig az idealisták kompromittálták. De megvan minden lehetőség ahhoz, hogy marxista alapon létrehozzuk ezt a tudorr^nyágat, mely lehetővé teszi, hogy a %űvész gondolkodását, valamint a műalkotás appercipiálását a befogadó (olvasó, néző) részéről dinamikájában, folyamatként vizsgáljuk. Mejlah — Gorkij nyomán — nagyon ajánlja például a kritikusoknak, hogy tanulmányozzák a magasabbrendű idegtevékenység fiziológiáját, mert ez segít nekik abban, hogy nagyobb hozzáértéssel ítéljék mag a művészet létrejöttét. B. MEJLAH professzor írását a Lityeraturnaja Gazeta vitacikként közölte. Kétségtelenül sok benne a nyers, még alaposabb kidolgozásra váró, s olykor talán vitatható gondolat. De aligha lehet vitatni a cikk fő mondanivalóját képező igényt: hogy a tudományok forradalmi átalakulása közepette az irodalomtudomány, az esztétika sem topoghat egy helyben, s hogy az irodalmároknak, esztétáknak, kritikusoknak is nagy szükségük 'an a modern tudomány vívmányainak ismeretére. (É. I.) WT j- 5 - ' O ' , :>;

? ...... a ^SSJÍ&mM B -11SÜ JtW Sítúrán •I Sh (Foto: Brjuhanyenko felv.) 1983. február 16. • 0] SZÖ 5