Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-14 / 45. szám, csütörtök

1 A szövetkezeti lakásépítésről NYITOTT AJTÓRA TALALT AZ ÚJ Tavaly a skalicai szövetkezet nem teljesítette a lejfelvásárlási felada tát. Hiába, elegendő takarmány nélkül nem lehet sok tejet termelni. Ezt tudják Skaličan is Egyébként ennek a több mint 1500 hektáron gazdálkodó szövetkezetnek tagjai többi feladatukat az „objektív" nehéz­ségek ellenére is teljesítették. A szemestermények, a burgonya, a mustár, - hüvelyesek, a széna eladá­sát túl is szárnyalták. Az állatte­nyésztési termékek eladásában is ki­elégítő eredményeket értek el, vi­szont több mint 140 000 liter tejjel maradtak adósak. Štefan Leska, a szövetkezet elnöke, Zdeno Sedláóek mérnökkel, a szövet­kezet zootechnikusával és Gustáv Kucký agronómussal, s a szövetkezet más taejaival együtt a XII. kong­resszus határozatát a skalicai felté­telekre alkalmazzák. Ez idén a napi tejhozam nemcsak hogy nem csök­kent, hanem ellenkezőleg emelkedik, lanuár slsu 20 napja alatt például a napi árutermelést több mint 60 li­ter tejjel növelték! Ez annak a foko­zott gondoskodásnak is köszönhető, amelyet 1962-ben a takarmányalap­nak szentelnek. Az új technológia hatása már alaposan megmutatkozik. Az első kaszálású lucernát légáram­lásosan szárították és 133 vagon te­jes-viaszos érésű kukoricát silóztak be. Intézkedéseik többsége az állatte­Ezt az évet zárták a legjobban A szövetkezet évzáró közgyű­fi- lésének reggelén egy kisebb asszonycsoport tartott a kultúrház jelé. Beszédjükből következtetni le­hetett, hogy jó hangulatban vol­tak. Sorolgatták, mi mindenre men­tek a dologban, hogy az egyik fiatalasszony egy pótkocsi süte­mény megrendelését emlegette. Persze, ugratás lehet az egész, mert a včelincei szövetkezet /Ri­mavská Sobota-t járás j évzáró közgyűlésein azelőtt sem volt szo­kás a túl nagy lakoma. Ez azzal volt kapcsolatban, hogy igen gyakran rosszul jött ki a lépés, és a szövetkezetesek fölösleges ki­adásnak tartották. Ki tudja azon­ban, milyen a helyzet most és mi igaz az asszonyok beszédéből? A kultúrházban már javában fo­lyik a gyűlés. Kosztúr Barnabás, a szövetkezet elnöke efféléket mond beszámolójában: „A takarmány­ellátásban a múlthoz képest javult a helyzet", és különösen nagy nyomatékkal közli, hogy a szövet­kezet életében ezt az évet zárták a legjobban, {már mint a tavalyit) és a munkaegység teljes értékét kifizetik. T öbbek között érdemes meg­említeni, hogy a szövetke­zet a kukoricatermesztés nagy híve, a tagság tisztán tartja a ku­koricaföldeket, ám őszkor gondot okoz a termés elraktározása, no de a szövetkezetesek az ilyen gon­dot szívesen veszik. A szép kuko­ricaterméseket illetően a gazdaság sokat köszönhet a Safárikovói Mezőgazdasági Szaktanmtézetnek, amely a szövetkezet húsz hektáros tábláján kísérletezett a nagy ho­zamok eléréséért. Az iskola — Kiszling János Igazgatóval az élen — szemes kukoricából száz, siló­kukoricából meg ezer mázsa ho­zam betakarítását tűzte ki célul. Bár az említett hozamot az iskola nem érte el, — a szárazság ke­resztülhúzta a számítását, — a takarmányalapba mégis sokat adott. De nemcsak erről van szó, a tét nagyobb ennél. A tagság, mint csendes versenytárs lépett fel a kukoricatermesztésben, mert elvégre ő sem akart lemaradni, és ez az, ami megteremtette az ala­pot ahhoz a kijelentéshez, hogy a takarmányellátásban javult a helyzet. Nos, a helyzet az, mivel megja­vult a takarmány ellátás, a jöve­delemre sem lehet panasz. Batta Józsefnek 9866 koronát jegyeztek a betétkönyvébe. Bajó Jánosnak meg 11 080 koronát. Igaz, volt idő­szak, amikor 210—220 liter tejet is kifejt naponta, ám az eredmény megérte a fáradságot. e térjünk vissza még egyszer a beszámolóhoz. Sok szép dolgot tartalmaz, van azonban olyan része is, ami nem ragadja meg az ember tetszését. Kinek tetszhet például az, hogy tavaly a szövetkezet 'csak 600 koronát fizetett ki prémiumra. Ügy lát­szik, magának a vezetőségnek sem, mert az idén már 73 000 koro­nát irányoz elő erre a célra. W) D c szobás lakás esetében pedig átlagosan 18 125 korona (némely esetben csak 14 5 00 Kčs) lesz. A lakásszövetkezet tagja ennek az összegnek a befizetésére kölcsönt is kaphat az Állami Takarék­pénztártál, vagy a dolguzők vállalati alapjából. A bank által nyújtott hitel kamatának leszállítása 30 évi visszafi­zetési időszak alatt az eddigi kamat teljes 70 százalékának elengedését je­lenti. Azoknál a lakásoknál, amelyeknek - építését 1963. jan. l-ig befejezték 111­letve építésük fo­lyamatban volt, vál­tozatlan marad a bankhitel félévi $ Pártunk XII. kongresszusa ezzel kap- törlesztésének összege. Ezáltal a ka­Ä icsolatban megállapította, a legutóbbi mat leszállítása folytán a hitel visz­^ nép-. ház- és lakásszámlálás adatai szafizetésének ideje a feltételezett 30 falapján szükségesnek mutatkozik a é^röl körülbelül 22 esztendőre csök­^ lakásépítés bővítése, mert növekedett ken. Az 1963. január elseje után meg­fáz önálló háztartások száma és a fel- kezdett szövetkezeti lakásépítésre fo­^kevesebb -a megfelelő lyósított hitelt 30 év alatt kell vissza­i A jó lakás az elégedett, kiegyen­súlyozott családi élet egyik legí'onto­^ sabb feltétele, joggal lehetünk büsz­^ kék arra, hogy ezt a feltételt társa­^ dalműnk minden eddigi rendszernél ^ sokkal nagyobb mértékben biztosítja. ^ Soha annyi lakás, nem épült hazánk­^ ban, mint az utóbbi évek folyamán. ^ Városokban és falvakon egyaránt az % év minden szakában a dolgozók ez­^ rei költöznek új, egészséges, korsze­rűi otthonokba. Szo­3&É5Ž lmunk' 8 kitűzne^a Amiről beszélnek j 'iZMUt C célt: 1970-ig S nagy ^ lényegében megoldjuk a lakáskérdést. § lételezettnél i lakások száma. A kongresszus ezért nyésztési termelésre irányul. Ponto san kidolgozták az etetés tervét, és a takarmányadagok ízesítését, vala mint az élesztős takarmány alkalmazá­sát. Nemrégen e célra két 4000 lite res melegítőt vásároltak és szereltek fel, úgyhogy elegendő élesztős takar mányt tudnak készíteni s emellett vi­zet is melegíthetnek. A jövőben ál akarnak térni a gépi fejésre. A szövetkezetnek már évek óta van fejőgépe, de jddig még nem akadt egy szövetkezeti tag sem, aki használni iudta volna. A CSKP XII. kongresszusának hatá­rozata alapján a skalicai EFSZ-ben is komplexbrigádot alakítottak. A szö­vetkezeti tagok már rég meggyőződ­tek a gépesítés előnyeiről. 1962-ben a gabona betakarítását 86 százalék­ban új technológiával — kétmenetes módszerrel — végezték. A .skalicai traktorosok mindig az űj technológia és a gépesítés úttörői voltak. A szövetkezet néhány gép beszer­zését is megígérte. Főként aratógé- meltek, tehát 25 mázsával többet pékről van szó. Az idén télen hat tervezettnél. És bizony Anastazia Gre- ^ Leszögezhetjük, hogy a szövetkezeti tralŕtnrnc lí-rt-7 omň6q vp7ŕtn cjp- pnti^ ác. mókío l/ti'i^m'l/ni^ t?r.Lr mim. ^ lakácónító<3 iránt már pHHia íq nflcrv Rudolf Iviüiü vezetője. gépjavítomtihely fizetni. A szövetkezeti lakásépítés anyagi megkönnyítésére nyújtott előnyök ideiglenesen nem vonatkoznak Prága, Brno, Bratislava, Hradec Králové, Pardubice, Gottwaldov és Olomouc városokra, ahol továbbra is érvényben maradnak az eddigi feltételek. A kormány folyó évi január 10-i ha­tározatával lehetővé tette, hogy a kerületi nemzeti bizottságok az álla­mi lakásépítés keretében épülő laká­fognak dolgozni, amely növeli a mun­ka termelékenységét és a hektárho­zamokat. Az olyan traktorosok, mint például Ivičič Pavel, vagy Anton Ivi­ciö biztosítékai annak, hogy a kom­Az őszinte bírálat jegyében ^ célul tűzte ki: a lakásépítés területén ^vizsgáljuk meg annak lehetőségét, S hogy túlteljesítsék az eredetileg meg­állapított feladatot, az 1200 000 la­Š kás építését. plexbrigád nagy segítségére lesz a De igazságtalanság volna, ha nem | jelentősége A XII kongresszus fon­említenénk meg azokat a dolgozókat célul tűzte elenk, hogy szélesít­is, akik hozzájárultak az állattenyész- §sük k i ji lakásépítés szövetkezeti for­tési termékek eladásának túlszárnya-|™ á) át és ezált a] biztosítsuk a dolgo- ^ ^ lásához. Tavaly 1095 mázsa húst ter- nagyobb ^reszvételét a lakaskér- sokat a szövetkezeti lakásépítésbe so­rolják át azokban a járásokban, ahol a lakásszövetkezetek tagjainak szá­ma nem éri el a tervezett szintet. Az ilyen lakásokra a továbbiakban az 1963. január elseje után megkezdett szövetkezeti lakások építésére vonat­mindenütt, a termelés valamennyi §107 873 tagja volt, ebből Szlovákiá- kozó rendelkezések érvényesek, szakaszán. |ban 26 103. Prágában a lakásszövet- A járási nemzeti bizotiság tanácsa né­Hisszük, hogy az 1963-as év a ska- ^kezetek tagjainak száma 26 539, Bra- melyik kiválasztott vidéki lakótelepen licai szövetkezeteseknek sok örömet ^tislavában pedig 10 323, ami az egész a« 1963. január 1. után kezdett szövet­s még több munkasikert hoz. J. S. ^létszámnak több mint egyharmada. keZRt i lakásépítkezés egyes megindokolt 5 Míg e két Városban és néhány továb- olyan lakóhazak építését is š bt nagyvárosban a lakásszövetkezetek e ns ede ly e* h e". amelyekben 12 lakasnái a ^ dés megoldásában. sr nagyvárosban » kevesebb van, a lakások száma azonban ^tagjainak tervezett számát jelentősen nfim lehet kevesehh hatná I. Ennek te U Cudar téli reggel. Még s kutyát sem érdemes kiengedni az udvarra. Ám hiába [új a dermesztő szél és veri szembe a sü­cíi pelyhekben szállingó­zó havat, nem tud kifog­ni a falubelieken. Nagy a sürgés-forgás az utcá­kon, mindnyájan egy Irányba, a kultúrház fe­lé tartanak. Mire Pál Kálmán elnök megnyitotta a szövetkezet évzáró taggyűlését, több mint hétszázan szorong­tak a jó) fűtött tágas te­remben. A jelenlevők tudták, hogy az előlege képpen kifizetett 16 ko­rona mellé még 12 koro­na részesedést folyósít munkaegységeikre a szö­vetkezet, kíváncsian vár­ták azonban, hogyan szá­mol be majd a vezetőség a múlt évi gazdálkodás­ról. Mert nem minden termelési ágazatban érték el a tervezett bevétele­ket s az állattenyésztés csak 27 százalékban já­rult hozzá az egész évi jövedelemhez. A növénytermesztésben 1 kertészeti csoport tag­jai vitték el a pálmát, akik egymillió koronával szárnyalták túl áruterme­lési tervüket. Az állatte­nyésztés szempontjából fontos szakaszokon, a ga bona és a kukorica ter­mesztésében azonban le­maradtak és a takar­mánykészlet miatt csök­kenteniük kellett az ál­latállományt. • •' mi —«w——— Lett Is ebből haddel­hadd I Fiam György és a többi felszólaló erélyesen bírálta a vezetőséget a szilárd takarmányalap biztosításának elmulasz­tásáért. — Veszélyben forog a farkasdi szövetkezet hír­neve — hangsúlyozta Fiam elvtárs és részlete­sen elmondotta, hogy az utóbbi években a sertés­tenyésztésben is csökkent a termelés, holott ezelőtt ez a termelési ág volt a közös gazdálkodás egyik fő jövedelmi forrása. Be­reczky Kálmán sertésgon­dozó például évekkel ez­előtt 14 malacnál Is töb­bet választott el egy snya kocától. Miért lett a választási átlag tavaly csak kilenc, holott ezen 9 téren igen gazdag ha­gyományokkal rendelkez­nek a szövetkezetben? Varga jános a vezetők helytelen irányítási mód­szereit bírálta, akik nem a meggyőző szó erejével, hanem pafancsolgatással és az anyagi érdekeltség mellőzésével igyekeztek biztosítani a feladatokat. Egyöntetű volt a nézet abban, hogy a gazdálko­dásban beállt megtorpa­nást az említett fogyaté­kosságokon kívül a rossz munkaszervezés okozta. A jelenlevő tagok a bírálaton kívül értékes javaslatokat is terjesztet­tek elő a gazdálkodás megjavítására. Többen azt a nézetet vallották, ^ túllépik, addig sok kerületben és já termelési ágak írásban nem teljesítik kielégítően a pártcsoportokat ^szövetkezeti lakásépítés tervét. A XII. kongresszus határozatának szel mert ^ sokkal tétele az építkezésnél a típustervek, esetleg ezek kerületi változatának al­kalmazása. a lakóházakban legalább két lakásszíntnek, egy közös bejáratnak ás ,, - „ lépcsőháznak kell lennie és szükséges, S lemeben a CSKP KB Elnökségé számos hogy a i akasnk h Bj ara( a közös folyosóra c intézkedést fnoanafncítntt a szövetkezeti „yjijék. Ez az intézkedés lehetővé teszi. hogy a mellett kellene alakítani, ezeken keresztül jobban érvényesülne _ . párt vezető szerepe a § intézkedést foganatosított a szövetkezeti szövetkezetben, operatí- $ lakásépítés továbbfejlesztésére. Így pél­vabb lenne az irányítás, ^dául azoknál a szövetkezeti lakásoknál, Gazdasági téren az ön- ^ amelyeknek építését 1963. január elseje tözés kérdését kellene ^ után kezdték meg, a tagsági részvétel sürgősen megoldani, mert ^ összege az eddigi 40 százalékról egészen úgy látszik, ha nincs eső, ^20 százalékig csökkenhet, a bankhitel me* vánujľa ^^'termést" ^ pedig aZ edd i8 1 3 0 "ázalékról egészen jStőT mértékben 1TeVo | 5 0 ""zalékig emelkedhet. Az állam to­tyásolja az eredményeket. $vábbra is e tervezett átlagköltségek 30 Belátható időn belül készül csatorna és a szövetkezet Stézkedés. hogy 1963. január l-t nagy területeket öntöz­bankhitel kamat a az eddigi 3 száza- állami lakásépítés feladata, hogy az het Igen ám de addig ls s százalékra csökken. A kamat Hyen családok lakáskérdését meg­cselekedni kell. Kisebb s. ... . , .,,•• . beruházásokkal átmeneti- ^ leszallitasa a szövetkezeti lakasepitesben olaja. Máskülönben az életszínvonal leg is megoldhatják az š valamennyi hosszú időre szóló hitelre • és a foglalkoztatottság mai színvo­öntözés kérdését. Erre a fc vonatkozik. n aj a mellett a lakásigénylők többsé­?* e lľi Z_®. lĽ! g 8. n„„ nľ?. y„Š Mi t jelentenek ezek az intézkedések a gének i főképpen pedig az ifjú háza­soknak jövedelme lehetővé teszi, hogy minden különösebb nehézség nélkül bekapcsolódjanak a szövetkezeti la­kásépítésbe s így rövid időn beliil szép, modern lakásra tegyenek szert. (g) hogy az eddigi minimális 12 résztvevő helyett már hat tag részvételével lakás­szövetkezetet alakítsanak. A jelentős anyagi könnyítés lénye­gében a2t jelenti, hogy a szövetkezeti lakásépítés fokozatosan minden csa­lád számára hozzáférhetővé válik, bizonyos szociális esetek kivételével, — < .... .. ... , ahol nagy a családtagok száma vagy el- v szazalekaval járul hozza a szuvetkezeti „.„,,„„ m A 1 ... . j t, ľ*. T„„ ähh. Jelentős in- C;,eUe8 maS 0k miatt ,lem tUdná k tői kezdve nélkü!öz r" a szükséges összeget. Az vág—kolárovói ^lakásépítkezéshez. További jelentős in tőségekkel kecsegtetnek, ^gyakorlatban? A lakásszövetkezet tagja A sok bírálat ellenére S kétszobás lakásért eddig átlagosan 25 is igen színvonalas volt$ Eze r koronát fizetett, háromszobás laká­az évzáró taggyűlés. Ázásért pedig átlagosan 29 ezer koronát, előző évekhez képest ^ Á részvételi díjnak átlagosan 25 száza sokat fejlődött allékra való csökkentésével a részvételi Idejében munkába állnak a gépek igen 3UIVCIL ICJlUUUil a o ' tagság, észrevételeit nem ^ díj kétszobás lakás esetében 14 375 (né­rejtette véka alá. A sze-^mely esetben csak 11 500 Kčs), három­mélyeskedések is alább­hagytak és a bírálat mind a vezetőségnek, mind a szövetkezetnek csak ja­vára szolgált. Ha valóban megszívleli a vezetőség a jóindulatú bírálatokat, akkor a következő évzá­ró taggyűlésen a közös gazdálkodás szebb ered­ményeiről adhat majd számot. Szombati) Ambrus A Nánai Állami Gazdaság gépjaví­tói azt a célt tűzték maguk elé, hogy valamennyi — a tavaszi munká­hoz szükséges — gépüket üzem­képessé teszik, mielőtt a fagyos föld felenged. A határidő február tizen­ötödike. A gépjavítás is az utolsó fázisába lépett. Jakus Vince mecha­nizátor, Csizmár, Medovarszky, Sze­verin és a többi elvtársak jóvoltá­ból valamennyi gép idejében munká­ba állhat. Meidlik Kálmán, Nána. Tapsolt a tagság a palkovicovoi szövetkezeti elnöknek, mikor az évzáró gyűlésen bejelentet­te, hogy munkaegységenként az eddig kifize­tett 12 korona előleghez most még további 8 koronát fizetnek. A szövetkezet teljesítette a be­vételi tervet. Aki ért valamit a szövetkezeti prob­lémához, annak nem nehéz ebből kibogoznia, hogy ez az eredmény az árutermelési terv telje­sítésével is szorosan összefügg. Azt hittem, ezen a napon a palkovičovol szö­vetkezetben az elnöknél senki se kap fergete­gesebb tapsot. Tévedtem. Mert két őszhajú állattenyésztési dolgozó a beszámolót követő'vita közben olyan vastapsot kapott, amihez képest az elnöknek és kétségkívül az egész vezetőségnek szóló helyes­lés csak kismiska volt. A megdönthetetlennek látszó érv Bírálatot kapott az állattenyésztési csoport. A szövetkezet mint egész teljesítette a bevételi tervet, de az állattenyésztők kissé lemaradtak. Nem törődnek eléggé a takarmány-ízesítéssel, az új takarmányozási módszerekre sem fordítottak elég gondot. A beszámoló ezt természetesen nem hagyta említés nélkül. A vitában így — és ez is természetes, mert őket érintette leginkább a kritika — elsőként éppen a takarmányelőkészí­tők, az etetők és a '.munkacsoport többi tagja kértek szót. — A takarmányadagok összeállításának, — mondta ki véleményét Hölgye József bácsi, nem akkor kellene megkezdődnie, mikor az istálló mel­lett lerakjuk az eleséget. Az állattenyésztőnek már a vetésterület megállapításánál ki kellene Taps az évzáró gyűlésen számítania, hogy jövőre milyen „fejadagot" ad- | hatunk az állatoknak. Ha nem vetünk elég takar- | mányt, az állatoktól sem várhatunk sokat. Hölgye József végére ért felszólalásának. És még az elnöknél is nagyobb tapsot kapott. Lám, lém, gondolták sokan, Józsi bácsi fején találta a szöget. Jövőre nagyobb gondot kell fordítanunk a vetésterületekre, bólogattak minden felől a szö­vetkezetesek. Az ember azt gondolhatná, az ilyen érv ellen nincs apelláció. Pedig dehogy nincs! Mucska Mi­hály, a következő felszólaló, már nyújtotta is a kezét és Hölgye bácsi felé fordulva, de véle­ményét az egész tagságnak szánva szintén el­mondta,-ami a szívén feküdt. Az ellenérv — Igazat mondtál az előbb, de csak az igaz­ság egyik felét mondtad ki. Igaz, hogy gondot kell fordítani arra, hogy nagy tömegű, tápdús takarmányt termeljünk, de ebben az évben — legalább is az újig — nagyon is csínján kell bán­nunk a készletekkel. Abból kell gazdálkodnunk amink van. Nem vagy te József, mai gyerek, tu­dod milyen az élet Az egyik asszony a jó ételt — a húst vagy a kolbászt — is eltudja rontani, mert gusztustalanul adja az ember elé. A másik asszony meg szinte a semmiből is jő ebédet tud főzni. Hát a takarmány előkészítéssel is vala­hogy így vagyunk. A? évzáró gyűlésen senki sem kapott olyan fergeteges tapsot, mint Mucska Mihály. A hátsó padsorokból többen ts megjegyezték: — Okosan beszél Mihály bátyám. Hát színház ez, hogv egy évzáró szövetkezeti taggyűlés — jobban mondva egy gazdasági év eredményeit — valaki taps szerint akarja mérni? Való igaz, hogy a taps erejét nem lehet centi­méterrel mérni, de azért egy-egy szövetkezeti zárszámadás résztvevőinek a hangulata sok min­dent elárul, külqnösen a szövetkezet jövőjéről. Az elnök beszámolóját követő vita elárulta például, hogy Palkoviőovón a tagság bízik a ve­zetőségben. De a felszólalások utáni hangulatból a szemlélő arra is következtethet, hogy ennek a szövetkezetnek a tagsága, a vezetés, a szövet­kezet sorsát nemcsak az elnök és a néhány funkciós ügyének tekinti, hanem az egész tag­ság munkája eredményének tudják be az elért eredményeket. De az is elárul valamit, hogy Mucska Mihály bácsi az új takarmányozási módszerek szószóló­ja kapta a legeslegnagyobb tapsot. A közös tag­jai ugyanis az elért eredményekből látják a leg­jobban, hogy nemcsak a takarmányokkal beve­tett hektárok döntik el milyen eredményekkel zárhatja az évet például az állattenyésztés. A szö­vetkezet megalakulása óta eltelt 10 év megta­nította őket, hogy ha rossz gazdasszonyok mód­jára gazdálkodnak, ha a takarmánybőség nem párosul az új módszerek igenlésével, a teli mag­tárak, a legnagyobb kazlak sem hoznak nagy hasznot. TÖTH MIHÁLY fij SZÖ 4 * 1983. február 2*

Next

/
Thumbnails
Contents