Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-12 / 43. szám, kedd

A kommunista mozgalom marxista-leninista egységéért, a szocializmus országainak összefogásáért (Folytatás a 3 oldalról) , Jugoszláviához való viszony kérdése állt? Hogyan értelmezhetik a dolgokat úgy, mintha a kommunista moz galomban támadó nehézségek abból következnének, hogy javul (ugoszlá via és a többi szocialista ország kői csönös viszonya, hogy megkezdődött a közeledés a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommunista mozgalom között! . A Jugoszláviához való viszony fon tos és elvi kérdés Lényegében a szocialista országok kommunista pártjai nak kölcsönös viszonyáról, ez országok viszonyát meghatározó elvekről van szó Arról van szó, hogy tárgyilagosan értékeljük az egyik vagy másik szocialista országban végbemenő folyamatokat, arról van szó, hogy a testvérpártok milyen céllal bírálják a bizonyos időszakban és bizonyos feltételek mellett elkövetett hibákat, arról van szó, milyen módszerekkel, milyen formában harcolunk a kommunizmus valamennyi erőinek egysé géért. Ezt a kérdést nem szubjektív módon, hanem valóban tudományosan, marxista-leninista szellemben kell értelmezni. Mint ismeretes, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommunista mozga om közötti ellenlétek 15 évvel ezelőtt jöttek létre. Pártunk tüzetesen elemezte ezeket az ellentéteket és nyíltan kijelentette, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyának megbomlásában zömében Sztálin a bűnös, aki durván, önkényesen járt el Jugoszláv viával szemben és egész helytelenül értékelte a Jugoszláv Kommunisták Szövetségét. A Szovjetunió Kommunista Pártja a személyi kultusz következményeinek felszámolása során határozottan jóvátette azokat a hibákat, amelyeket Sztálin követett el Jugoszláviával és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével szemben A Szovjetunió Kommunista Pártja egyben megállapította, hogy részben a jugoszláv elvtársak is felelősek a Jugoszlávia és a többi szocialista ország, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyának alakulásáért az említett időszakban. A JKSZ több ideológiai kérdésben komoly ellentétbe került a kommunista világmozgalommal. Ez szembetűnőn kifejezésre jutott a Jugoszláv Kom.nunisták Szövetségének programjában. Ez megállapítást nyert az 1960. évi moszkvai értekezlet nyilatkozatában, amely hangsúlyozta, hogy a JKSZ vezetőségének revizionista hibái „veszélyeztették a jugoszláv nép hősi harcának forradalmi vívmányait". Ezt a mondatot olvasva minden elfogulatlan ember látja, hogy az értekezlet elvi bírál tnak vetette alá a JKSZ programjának téves koncepcióit, s ugyanakkor abból indult ki, hogy Jugoszláviát szocialista országnak tekinti. A nemzetközi kommunista mozgalom céljául tűzte ki, hogy segítséget nyújtson Jugoszláviának és vezető képviselőinek a hibák jóvátételében, abban, hogy visszatérjenek a szocialista világrendszerrel, a testvérpártokkal való egység útjára. Éppen ez alkotja a szovjet állam és az SZKP politikájának alapját a Jugoszláviához és a JKSZ-hez való viszonyát tekintve. N. Sz. Hruscsov elvtárs az SZKP XXI. kongresszusán mondott beszédében bírálta a Jugoszláv elvtársak hibáit és kijelentette: „Mi a legbarátibb érzelmeket tápláljuk Jugoszlávia testvéri népei, a Jugoszláv kommunisták — az illegalitás és a par'izánharc hősei — iránt. Számos külpolitikai kérdésben közös nyelven beszélünk. A kölcsönös előnyök alapján továbbra is fejleszteni fogjuk kereskedelmünket Jugoszláviával. Arra fogunk törekedni, hogy együttműködjünk Jugoszláviával az imperializmus ellen, a békéért folyó harc minden olyan kérdésében, ömelyben álláspontunk azonos. De hogyan alakulnak majd a dolgok a pártvonalon? Ez teljesen a Jugoszláv Kommunisták Szövetségétől függ. A JKSZ vezetői önmagukat szigetelték el a nemzetközi kommunista mozgalomtól. Éppen ezért móst már a Jugoszláv Kommunisták Szövetségén áll, hogy a marxizmus—leninizmus alapján fordulatot hajtson végre, közeledjen a kommunista pártokhoz; ez megfelelne a Jugoszláv nép érdekeinek is." Ebből következik, hogy az SZKP vonala azon a felismerésen alapult, hogy Jugoszláviának nem szabad elszakadnia a szocialista országoktól, nem szabad a végtelenségig nyújtani a JKSZ elhajlását a nemzetközi kommunista mozgalomtól, segítséget kell nyújtani a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének abban, hogy leküzdje hibáit és elfoglalja helyét mozgalül SZÖ 4 * 1963. február 12. munk soraiban. Pártunk és a szovjet kormány lépései Jugoszláviával kapcsolatban teljes mértékben megfelelnek a Nyilatkozat ama gondolatának, hogy egybe kell fogni a béke és a szocializmus összes erőit; ezek a lépések egyben számba veszik a magában Jugoszláviában végbemenő folyamatokat is. A marxista—leninistáknak elemezniük kell a való életet, a reális tényeket. A marxistákat az jellemzi, hogy az élet vizsgálata alapján józanul és elfogulatlanul határozzák meg, mely irányban fejlődik ez vagy az a párt, ez vagy az az ország Az élet a legjobb tanító. Igazolja az egyes elképzelések helyességét és kiselejtez mindent, ami helytelen és idegen, megszilárdítja azt. ami lépést tart az élettel, hozzájárul a szocializmus erőinek gyarapodásához. „Tanít a forradalom" című munkájában Lenin azt írta: A poiitik.-i pártokon belül és a politikai pártok közt felmerülő nézeteltéréseket rendszerint nemcsak elvi polémiában döntik el, hanem eldönti őket magának a politikai életnek a fejlődése is. Különösen a párt taktikáját, vagyis a politikai magatartást érintő nézeteltérések szoktak gyakran azzal végződni, hogy azokat, akik helytelenül gondolkodnak, maguknak az eseményeknek menete — amely egyszerűen félretolja, tartalmuktól megfosztja, mindenki számára érdektelenné teszi a téves elgondolásokat — kényszeríti arra, hogy ténylegesen áttérjenek a harc helyes útjára. Ez persze nem jelenti azt, hogy a taktikai kérdésekben felmerülő elvi nézeteltéréseket nem kell elvileg tisztázni, hiszen csakis így tarthatjuk a pártot elméleti meggyőződése színvonalán. Nem. Ez csupán azt jelenti, hogy az új politikai események alapján lehetőleg minél gyakrabban kell ellenőriznünk az elfogadott taktikai határozatokat. Az ilyen ellenőrzésre mind elméleti, mind gyakorlati szempontból szükség van: elméleti szempontból azért, hogy a gyakorlatban győződjünk meg arról, helyesek-e az elfogadott határozatok, milyen korrektúrák váltak szükségessé a határozatok elfogadása után bekövetkezett politikai események folytán; — gyakorlati szempontból pedig azért, hogy megtanuljuk igazán vezérfonalnak tekinteni ezeket a határozatokat, hogy megtanuljunk' olyan direktívákat látni bennük, amelyeket közvetlenül alkalmaznunk kell a gyakorlatban. (Lenin Művei, 9. kötet, 140. old.) Azok az intézkedések, amelyeket a JKSZ vezetősége az utóbbi időben hajtott végre a pártélet, a gazdaság, a bel- és külpolitika területén, jóvátett sok olyan jelenséget, amelyet a nemzetközi kommunista mozgalom hibásnak, a szocializmus építése szempontjából Jugoszláviában ártalmasnak tekintett. Ez megcáfolhatatlan és nagyon pozitív tény. Egyes elvtársak igyekeznek azt állítani, hogy Jugoszlávia vezető képviselői, maguk sohasem ismerték el elkövetett hibáikat, „ennél kevésbé lehet hát szó a hibák ún. jóvátételéről". Ám ha valaki figyelemmel kíséri a Jugoszláviában végbemenő folyamatokat, kénytelen volt észrevenni, hogy a JKSZ Központi Bizottságának harmadik teljes ülésén 1961. novemberében, a JKSZ KB végrehajtó bizottságának bővített ülésén 1962. márciusában, a JKSZ KB végrehajtó bizottságának valamennyi kommunistához és vezető pártszervhez intézett levelében (1962. áprilisában), a JKSZ KB IV. teljes ülésén 1962. júliusában, J. Tito, A. Rankovics elvtársaknak és a JKSZ más vezető képviselőinek számos beszédében megbírálták az elkövetett hibákat és tévedéseket, s gyakorlati intézkedéseket tettek megszüntetésükre. Tito elvtárs 1982. május 6-án egy szpliti gyűlésen mondott beszédében leszögezte: „Amennyiben ma objektív nehézségeink, objektív hiányosságaink vannak, úgy ez szubjektív hibáknak, elsősorban vezető tényezőink hibáinak eredménye", annak az eredménye, hogy a kommunisták „kiadták kezükből a vezető szerepet". A JKSZ Központi Bizottsága lépéseket tett annak érdekében, hogy a közélet minden területén megszilárdítsa a párt vezető szerepét. Jugoszláviában lépéseket tesznek, hogy megszilárdítsák a gazdaság irányításában a központi tervezést, rendet teremtsenek a külkereskedelemben, megjavítsák a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A JKSZ hangsúlyozza annak szükségét, hogy megjavítsák a dolgozók nevelését a szocialista eszmék szellemében. Fontos leszögezni azt a tényt is, hogy a jugoszláv elvtársak szükségesnek találták megmagyarázni, hogyan értelmezik a „szocializmushoz vivő úgynevezett küiön jugoszláv út" kérdését Minthogy ez a kérdés a burzsoá propaganda spekulációinak tárgyát alkotta, Tito elvtárs kijelentette: „Távol áll tőlünk minden hízelgés, amelyet különböző oldalakról gyakran hallani, s melyek szerint állítólag különleges, nemzeti jellegű szocializmusunk van, amely a nem szocialista országok számára is könynyen megérthető és csábító. Nekünk nincs szükségünk ezekre- a rokonszenvnyilvánításokra. Igazán szocialista társadalmat akarunk, olyan viszonyokat, amelyek a szocialista országokat jellemzik." Ebben tehát világosan kifejezésre Jut a JKSZ vezetőségének állásfoglalása, mely arra irányul, hogy fokozzák a párt vezető szerepét, megszilárdítsák a gazdaságban a tervezés elveit, megvalósítsák a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A JKSZ vezetősége hangsúlyozza a szocializmus építését meghatározó közös törvényszerűségeket. Mindez nyilván arra vezet, hogy az országban megszilárdulnak a szocializmus pozíciói, s hozzájárul Jugoszlávia és a többi szocialista állam közeledéséhez. Jugoszlávia álláspontja a legfontosabb nemzetközi kérdésekben, a háború és béke, a békés együttélés, a leszerelés, a gyarmati rendszer felszámolása kérdésében, a német kérdésben és számos más kérdésben azonos a Szovjetunió és a többi szocialista ország álláspontjával vagy közel áll hozzá. A jugoszláv vezető tényezők lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megszilárdítsák gazdasági és kulturális kapcsolataikat a szocialista országokkal. Tito elvtárs az elmúlt év végén Sztara Zagorában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a jugoszláv munkásosztály nagy barátait látja a szovjet dolgozókban. „Másképpen nem is lehet", mondta, „hisz céljaink közösek — a szocializmus s végül a kommunizmus építése. Ez a célúnk, ez határozza meg külpolitikánkat is, főleg hozzájuk fűződő viszonyunkat." A tényeket elemezve kényszerűen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségében és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban pozitív folyamatok mennek végbe, melyek a szocialista közösséghez, a kommunista világmozgalomhoz való közeledésre irányulnak. Csak csodálkozni lehet azon, hogy éppen most hallatszanak hangok, melyek szerint Jugoszláviában állítólag „helyreállították a kapitalizmust", és az ország vezető tényezőit a népbíróság elé kellene állítani. Szeretnénk megemlíteni, hogyan értékelte a Renmin Ribao napilag a jugoszláviai társadalmi rend jellegét. Például 1957. szeptember 12i vezércikkében a jugoszláv küldöttség kínai látogatásával kapcsolatban azt írta: „Országaink népei most a szocializmus építésének útján haladnak előre. A nemzetközi élet számos kérdésében ugyanazt a nézetet valljuk. Ez alapvető kérdésekben elfoglalt egységes álláspontunk alkotja országaink baráti együttműködésének alapját... Az egység érdekében elsősorban azt kell megállapítani, mi a közös az alapvető kérdésekről vallott nézeteinkben. Kölcsönösen tiszteletben kell tartani azokat a sikereket és tapasztalatokat, amelyeket minden ország különböző történelmi feltételek között gyűjtött a szocializmus építése során." A cikk megállapította, hogy „Jugoszlávia jelentős sikereket ért el a szocializmus építésében. Jugoszlávia ugyanakkor aktív tevékenységet fejt ki a nemzetközi ügyekben is." Ezt írták hat évvel ezelőtt. Hogyan állíthatják ma, a Jugoszláviában bekövetkezett pozitív változásokat igazoló tények világában, hogy ez az ország feladta szocialista vívmányait? Az ilyen vagy amolyan rendszer jellegének értékelése során megengedhetetlen a szubjektivizmus, az önkény. E kérdés meghatározásához objektív tudományos kritériumaink vannak. Közismert tény, hogy a Jugoszláviai dolgozók a kommunisták vezetésével már a nemzeti felszabadító harc során mélyreható forradalmi változásokat valósítottak meg országukban. Legfőbb vívmányuk az volt, hogy az alap-termelőeszközöket társadalmi tulajdonba vették, hatalomra juttatták a munkásosztály és a dolgozó parasztság kormányát. Ezek a vívmányok fennmaradtak, s azóta sikereket értek el a gazdaság fejlesztésében, a nép jólétének növelésében. Jugoszláviában már rég nem léteznek a nagybit'tpkosok és a tőkések osztályai, nincsenek tőkés vállalatok, nincsenek idegen ipari és egyéb vállalatok, koncessziók. 1961-ben a szocialista szektorra jutott az összes termék 76 százaléka és az ország nemzeti jövedelmének 75 százaléka. Az SZKP sohasem titkolta és ma sem titkolja, hogy viszonyában a JKSZ-hez továbbra is fennállnak azok az ideológiai kérdésekben megnyilvánuló nézeteltérések, amelyek a JKSZ programjában jutottak kifejezésre. N. Sz. Hruscsov a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén nyíltan beszélt róluk. Az SZKP megbírálta és a jövőben is bírálni fogja a JKSZ egyes vezető tényezőinek kísér1 leteit, amelyekkel a szocialista országok közösségét katonai tömbbel azonosítják, s lényegében egyenlőségi jelet tesznek közé és a NATO közé, mivel ez az azonosítás marxista— leninista osztálypozícióktól való elhajlást jelent. Az-SZKP ugyanakkor úgy véli, hogy a szocialista országoknak hozzá kell járulniuk a szocializmus pozícióinak megszilárdításához Jugoszláviában, elő kell segíteniük, hogy a marxizmus—leninizmus alapján megjavuljanak a JKSZ és a nemzetközi kommunista mozgalom kapcsolatai. E folyamat elsősorban a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének és vezetőségének állásfoglalásától függ. Nem állhat fenn kétség afelől, hogy Jugoszlávia és a többi szocialista ország viszonyának megjavulása erősíti Jugoszláviában a szocializmus pozícióit, megszilárdítja a szocializmus erőit és megfelel valamennyi szocialista ország érdekeinek. Mi lenne, ha minden kommunista párt kedve szerint szakítana el más kommunista pártokat a szocializmustól, kirekesztené őket a kommunista mozgalom soraiból, és ezáltal egész nemzetektől tagadná meg annak jogát, hogy együttműködjenek a szocializmus építésében? Ez komolyan fékezhetné a forradalom fejlődésének folyamatát a világon, az új rend győzelméért, az új társadalom felépítéséért vívott harcot. Minek a nevében hajszolnák a kapitalizmus táborába azokat a népeket, amelyek arra törekszenek, hogy megjavítsák hozzánk fűződő baráti kapcsolataikat, megszilárdítsák a velünk való együttműködésüket és egységüket? Ez az eljárás azt jelentené, hogy megtűrjük a legrosszabb fajta tételességet, a „marxizmus—leninizmus tisztaságáról" szóló hangzatos jelszavak ürügyén feláldozzuk a szocializmusért vívott harc reális politikai elveit. Az elméletünk igazi tisztaságáért és hatékonyságáért folytatott liarc elvégre azt jelenti, hogy harcolunk a szocializmus és a kommunizmus sikeres felépítéséért, hívei sorainak kiszélesítéséért, a szocializmusért harcoló valamennyi erő összefogásáért, minél szélesebb imperialistaeilenes arcvonal megteremtéséért. Az SZKP mindig őrködött a marxista—leninista tanok tisztaságán, ezeket a tanokat alkotó módon tovább fejlesztette, és új történelmi feltételek között alkalmazta. Harcolt saját országában a mensevizmus és a trockizmus, jobboldali és „baloldali" opportunizmus ellen, nemzetközi tekintetben pedig a Második Internacionálé opportunizmusa, a szociáldemokratizmus, revizionisták, szektások és dogmatikusok ellen. Pártunk továbbra is határozottan harcolni fog a marxizmus—leninizmus minden jobboldali és „baloldali" renegátja ellen. A moszkvai értekezlet Nyilatkozatában harcot hirdetett a mozgalmat elsősorban vesíélyeztető revizionizmus ellen, s a leghatározottabban rámutatott a dogmatizmus és szektásság elleni harc sürgős szükségére is. Tehát egyoldalún értelmezi és kiforgatja a Nyilatkozatot az, aki csak a revizionizmus veszélyét hangoztatja és egy szóval sem emlékezik meg a dogmatizmus elleni harcról. Mint ismeretes, sok párt javaslatára a már akkor megnyilvánult irányzat elemzése alapján a Nyilatkozat leszögezte: „Az elméletben és gyakorlatban megnyilvánuló dogmatizmus és szektásság az egyes pártok ilyen vagy olyan fejlődési szakaszán szintén fő veszéllyé válhatnak, ha nem harcolnak következetesen ellenük. A dogmatizmus és a szektásság megfosztja a forradalmi pártokat ama képességüktől, hogy a marxizmus—leninizmust tudományos elemzés alapján továbbfejlesszék és konkrét feltételek szerint alkotó módon alkalmazzák, elszigeteli a kommunistákat a dolgozók széles rétegeitől, tétlen várakozásra vagy baloldali, kalandor-akciókra kárhoztatja őket a forradalmi harcban, lehetetlenné teszi, hogy idejében és helyesen értékeljék a változó helyzetet és az új tapasztalatokat, minden lehetőséget a munkásosztály és valamennyi demokratikus erő győzelme érdekében használjanak ki az imperializmus, a reakció és a háborús veszély elleni harcban, és ezáltal meggátolja a népeket abban, hogy igazságos harcukat győzelemre vigyék." Az élet azt mutatja, hogy következetesen harcolni kell mind a jobboldali, mind a „baloldali" opportunizmus ellen, amely ma semmivel sem kevésbé veszélyes a revizionizmusnál. A hibák bírálatának célja nemcsak a kommunista mozgalom helyes marxista—leninista vonalának megvédése, hanem az is, hogy támogassuk a hibák elkövetőit e hibák jóvátételében. Az egyes kérdések megvitatásánál megengedhetetlen a türelmetlenség és indulat, ez elkerülhetetlenül szektás korlátoltságra és szűkkeblűségre vezet, s nemhogy hozzájárulna a kommunista világmozgalom erőinek konszolidálódásához, hanem ellenkezőleg, megrendíti egységünket. A keresztrefeszítés, a hibák jóvátételének semmibevétele, sőt e hibák unosuntig ismétlése — ez lényegében a politikai megtorlások módszere, amelyeknek semmi közük a lenini elvekhez. A kommunista pártok viszonyában több türelmet, több tapintatott és rugalmasságot kell tanúsítani annak érdekében, hogy a marxizmus—leninizmus elvei alapján fogjunk össze. Nem lenini politika, ha a kommunizmus híveit elszakítjuk, elfordítjuk a kommunizmustól. Nem kell rámutatni, mily engesztelhetetlen harcot folytatott V. I. Lenin a jobboldali és „baloldali" opportunizmus ellen is. Éppen Lenin azonban nem kímélte erőit, hogy azokkal, akik eltévelyedtek vagy hibáztak, megértesse tévedéseiket és hibáikat, segítsen nekik abban, hogy visszatérjenek a kommunista mozgalom soraiba. Például idézhetnénk Lenin bírálatát az angol, német, holland és más kommunisták baloldali-opportunista hibáival kapcsolatban. Tagadhatatlan, hogy Lenin és pártunk a többi testvérpárthoz hasonló később a Komintern keretében gyümölcsöző együttműködést folytatott azokkal, akik helyes útra tértek. Lenin nézete szerint a revizionizmus és szektásság elleni sikeres harc múlhatatlan előfeltétele — mind az egyes pártokon belül, mind az egész világ kommunista mozgalmában —, hogy helyesen egybehangoljuk a szocialista forradalom általános törvényszerűségeit az illető nép, az illető állam konkrét sajátos feltételeivel. Gondoljunk arra, hogy Lenin 1920ban a Komintern munkájának jellegéről ezt írta: „... A Kommunista Internacionálé és Végrehajtó Bizottsága, magától értetődően, egész munkájában köteles figyelembe venni azokat az erősen különböző körülményeket, amelyek között a különböző pártoknak harcolniuk és működniük kell. . . (Lenin Művei, 31. kötet, 208. oldal.) Köztudomású, pártunk kezdeményezőn lépett fel annak érdekében, hogy a szocialista országok és kommunista pártok kölcsönös kapcsolataiban helyreállítsuk a valóban lenini elveket. Éppen az SZKP kezdeményezésére szüntették meg a szocialista országok és testvérpártok kölcsönös viszonyában azokat a nem egyenjogú elemeket, amelyek Sztálin alatt fennálltak. Nyíltan meg kell mondani, hogy Sztálin a nemzetiségi kérdésben hibákat követett el, amelyekre Lenin rámutatott. Rámutatott Sztálinnak arra a hajlamára is, hogy adminisztratív eszközökhöz folyamodjék, rámutatott Sztálin sértődékenységére is, s a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „a politikában egyáltalában a düh rendszerint a legrosszabb tanácsadó." (Lenin Művei, 38. kötet, 615 oldal.) Az SZKP a maga részéről végleg leszámolt azzal a sztálini módszerrel, amely kárhoztatta azokat, akik őszintén harcolnak a kommunizmusért, bár közben ilyen vagy olyan hibákat követnek el. Pártunk a kommunista mozgalom elméletének és gyakorlatának alapvető, létfontosságú kérdéseiben továbbra sem ismer megalkuvást, meglett és megtesz mindent annak érdekében, hogy meggyőzze az ingadozó vagy hibákat vétő embereket, viszszavezesse őket a szocializmusért harcolók soraiba. Mindez természetesen csak azokra vonatkozik, akik jóváteszik hibájukat. Amennyiben megmaradnak a helytelen úton, ragaszkodnak hibáikhoz, s ezzel még nagyobb hibákba esnek, még távolabb jutnak a marxizmus-leninizmustól, természetesen folytatni, sőt fokozni kell az ellenük irányuló határozott harcot. Ha szem előtt tartjuk a kommunista mozgalom elvi alapon felépülő egységének lenini vonalát, megvan minden múlhatatlan feltételünk ahhoz. hogy Ieküzrijünk bármilyen közben kialakult nehézséget és ellentétet. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a kommunista mozgalom „a szakadék szélén áll". Semmi oka az efféle értékelésnek. Az SZKP-t természetesen, akárcsak a többi testvérpártot mélységesen elszomorítják, a kommunista mozgalom soraiban egyes fontos kérdésekben megnyilvánuló eltérő nézetek. Ám leküzdhetetlen nézeteltérésekről van (Folytatás az 5. oldalon)