Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-07 / 38. szám, csütörtök

DCez kzzzt nt&s OSZTROVSZKIJ-DARAB A MATESZ SZÍNPADÁN A szerző neve — világhírű. Osztrovszkij vérbeli realista, méltó társa a nagy orosz realizmus regényíróinak. Gogol és Csehov közt három évtizeden át szinte egyedül képviselte az orosz színpadi realizmust, s azt az elvét, bogy a „népi írót nem elégíti ki a hazaszeretet, ismerni is kell a népet" — műveiben valósította meg! Hivatali állásából eredően — kereskedelmi törvényszéken dolgozott — a „harmadik rend", a polgárság, a kereskedelmi réteg esik hozzá a legközelebb. A vagyonért vívott csalárd harcok közvetlen szemlélője; sikkasztás, hamis csőd, megvesztegetés és csalás — ez a mindennapok előtte kitárulkozó valósága, a hatásos drámái ennek tükörképei. A kereskedővilág mellett az elszegényedő földbirtokosok helyzetét is éles szemmel viszgálja. Mindkettőben a „disznófejű Nagyúrt", a pénz imádóját látja, s bírálja azt a társadalmat, ahol megvásárolható bármi kincs, mivel a tőkés rendszerben ember és erkölcs egyaránt árucikké aljasul Osztrovszkij mondanivalója, társadalombírálata azonban sok esetben megszelídülésre kényszerült, hisz a cári zsarnokság mellett szemben találja magát a színház űri közönségének zsarnokságával, mely bizonyos Igazságokat nem szívesen hallgatott. A „Kéz kezet mos" (eredeti címén: Csőd) amolyan újkori lélekvásár. A lélekvásár. nem új dolog a nap alatt. Róma fénykorában a fórumon már ott lézengtek az elszegényedett patríciusok és lovagok, hogy szabott áron áruba bocsátsák nevüket. Osztrovszkíjnál azonban a lélekvásár nemcsak „névkölcsönzés", hanem az erkölcsi fertő legmélyebbje ls. A pénz nemcsak Lipocska, a hisztériás, vénülő lány férjkerítője, hanem végső soron a minden vagyonát segédjére írató Bolsov egyéni tragédiája is. A csalárd szándék — Bolsov hitelezőinek hamis csődöt jelent — hitszegésre talál, s Lázár nemcsak az adósok börtönébe juttatja volt gazdáját és újdonsült apósát, hanem a száműzetés valószínűségétől sem menti őt meg. Kétségtelen olyan mondanivaló ez, mely a XIX. század közepén méltán találkozott az uralkodó osztály inegA darab egyik jelenete. rökönyödésével. S bár Osztrovszkij érdeme e téren vitathatatlan, a darabválasztást Illetően mégsem mondhatjuk szerencsésnek, hogy a színház éppen ezt a darabot tűzte műsorára. Azonkívül ugyanis, hogy a Kéz kezet mos bemutatja a múltat, keveset, jóforimán semmit nem mond a mának. Márpedig a klasszikusok műsorra tűzésében ez iá igény. Ugyanakkor az első művek általános jellemzőjéből is következik, hogy Osztrovszkijnak ez a műve, laza szerkezeténél s kedélyes humoránál fogva — a vígjátékban pedig nélkülözhetetlen az irónia, a szarkazmus — nem a legsikerültebb alkotása. Gorkij mondja Osztrovszkljról, az orosz drámaírás .atyjáról: „Darabjai vitathatatlanul tehetségesek, de nem nagy a leleplező erejük, — sőt feltehetjük, a szerző kedélyessége tetszett is a leleplezett nézőknek" (Irodalmi tanulmányok 362. old.) A szigorú szavak mellett hadd mondjuk azt is: Osztrovszkij gyakorlati ember volt, s ötven darabjával csak úgy alJOSEF BERGER KEPEI A VÄROSI KÉPTAR 1963-as tárlati tevékenységét Josef Berger emlékkiállításával .kqzdte meg. A 61 éves festő alkotó kedve és lendülete felfelé ívelt, ámikor az elmúlt év júniusában elragadta a halál. Berger egész ember volt, aki az igazat, jót és szépet kereste és védelmezte. Meggyőződéssel küzdött a gyűlölet és mindenfajta igazságtalanság ellen. Származása, életkörülményei formálták erkölcsi fejlődését, világszemléletét. Tešín vidéki bányászcsalád gyermeke volt, aki az életet a maga meztelen valóságában és könyörtelenségében ismerte meg. Vigasztalanul borúsnak látta a környező tájat és lakóinak mindennapját. — Korán ébredt művészi hajlamait nem fejleszthette tovább. A szükség diktálta, hogy teológiát hallgasson. Varsó, Bécs, Basel és strassburgi tanulmányai után lemond tudományos törekvéseiről s hazamegy a bányászok közé evangélikus lelkésznek. Azonosul gondjaikkal, és szóval-ecsettel áll ki ügyükért. A fasizmus minden emberségest megsemmisítő, szennyes áradata magával sodorta Bergert is. Meg kellett ismernie a nácizmus észbontó precizitással kiagyalt kegyetlenkedését, a a gyűjtőtáborok megmérgezett légkörét. Élet és halál mesgyéjén járva a szörnyűséges élmények kényszerítő erővel ösztönözték önkifejezésre, vallomásra. Megérte a felszabadulást és szűkebb hazájában hozzálát a szellemi és lelki romok eltakarításához s az új, haladó élet építéséhez. Az emberekkel törődés, a természet gyógyltólag hatottak a szenvedésektől irgalmatlanul megtépázott emberre, aki képekbe kezdi foglalni a múlt élményeit. Josef Berger: A régi Bratislava 1952-ben a bratislavai evangélikus hittudományi kar tanára lesz. Az új hatáskör mellett eléggé jeíőntős helyet kap képzőművészeti érdeklődése és tevékenysége ís. 1956-ban mint-*' egy 70 tempera- és olajfestményben alkotó nyugtalansággal, dermesztő hangon idézi a politikai foglyok táborában átélt rémségeket. Nem hideg szemlélő, aki csak kívülről nézi az eseményeket. Látomásos elemekkel, a szenvedély, és szenvedés megváltoztatta arányokkal és túlzásokkal, expresszív realizmussal fejezi ki tiltakozását. — Megrendüléssel álltunk ezen képek előtt, 1958-ban, a SzárazVám-i Művelődés Házának tárlatán. Most ismét felsorakozik közülük egynéhány, és tragikus tartalmával s színeivel emlékeztet a válogatott borzalmakra, a súlyos terhek alatt összerogyó, halódó emberroncsok végső keserűségére. — Újabb, 1960—61 és 62-es művei már nagyobb távlatból, de változatlan intenzitással jelenítik meg a kitágult szemű, magába roskadó Rémületet, — az Irtózat elől szinte ősemberi félelemmel menekülőt, — az oswieczimi tábor rettegésbe dermedt asszonyalt, — a borzalom és gyötrelem hétféle változatát a „Hét fejen". Az a szenvedélyes Igény foglalja egybe ezeket a festményeket és rajzokat, hogy plasztikusan fejezzék ki az európai új barbárság remélhetőleg utolsó fejezetét. Pasztellhatású akvarelljein feloldódik a görcsös • kínlódás és megenyhülve tárulkozik ki a Beszkydek dekoratíven hullámzó hegylánca alatt a békésen gubbasztó kis falu pirostetős tornyával, a szelíden csobogó Olza, a lágy színekbe burkolózó fák, Rača apró házal, városunk egyik ódon szöglete, — és az üde, optimista Reggel. JOSEF BERGER nem volt akadémiai festő. De művészi érzékkel, intellektuális elmélyüléssel, humanista szemlélettel és igényes eszközökkel közölte, ami agyát-szívét foglalkoztatta. Mondandója megfontolandó, ma, a koblenzi pör s az atomőrület napjaiban. BÁRKÁNY JENONÉ (Nagy L. felv.) kothatta meg a Kis Színház és ezzel az orosz nemzeti repertoár alapját, ha a hatalom Irányában engedményeket is tett. Legjobb alkotásai: a „Vihar", az „Erdő", vagy a „Farkasok és bárányok", érzésünk szerint azonban dacoltak az idő próbájával, s választásuk erősebb színfoltot képviselt volna a MATESZ repertoárjában. A rendezés (Konrád József munkája), a már említett okoknál, üres járatoknál fogva sem remekelhetett a darabbal. A MATESZ 10 éves fennállása ünnepségének előadása — a bemutató egy héttel korábban volt — a jó indulás után mindjárt az első részben lelassult, vontatottá vált. A rendezés ugyan igyekezett kihozni a darabból az erkölcsi elferdülések napjainkban is kísértő vonását, a halvány alapszituáció miatt azonban amolyan nyugodt, tempós, kissé talán túltempós helyzeteket láthattunk. A színészi alakítások is nélkülözték az erősebb színeket. Az átélés helyét nemegyszer a mesterséges hevület foglalta el, s a színészek túlnyomó részt csak az átlagteljesítményekig merészkedtek. A darabban Udvardi Anna (Lipocska), Várady Béla (Tyiska inas] és Siposs Ernő alakítása említésre méltó. A MATESZ előadását illetően egyéb ként — nem első ízben! — a címválasztás is . kifogásolható. A „Kéz kezet mos" ugyanis egyszerűen csak féligazság. Igaz, a szerző a darab címét (Csőd) a cenzúra akadékoskodása miatt kénytelen volt megváltoztatni, melyet aztán egy időben — magyar torzfordításban — „Számítkozzunk össze"-re kereszteltek. A színházi kalauz és egyéb lexikonok azonban már új névvel, „Holló a hollónak" címmel említik a darabot. Ez a címadás viszont találó, elfogadható, egyszóval: jó! Csak sajnálni lehet, hogy a színház dramaturgiája — ismétlődően — különvéleményt képvisel. FÖNOD ZOLTÁN Már gyermekkoromban nagyon megkedveltem az olvasást. Jóformán nem ls tudnék meglenni újság, könyv, olvasnivaló nélkül. Amikor a múlt nyáron Ide kerültem az ostrava-karvinai bányaépítő vállalathoz, legjobban az nyugtalanított, hogy hogyan jutok én az ilyen isten háta mögötti helyen magyar betűhöz. Aggodalmam nem volt alaptalan. Rövidesen meggyőződtem róla, hogy az Oj Szót nagyon rendszertelenül kapják az újságárusok, több helyen meg sem rendelik. Ahogy így mérgelődtem egyszer a posta előtt, látom ám, hogy a szemben levő épületből egy csomó diák vonul ki hangosan beszélgetve, hónuk alatt mindenféle könyvvel. Kérdésemre készséggel adtak felvilágosítást. Megtudtam, hogy ez a karvinal Népkönyvtár s hogy kedden és pénteken 9—19 óráig van nyitva. Nem indultam nagy reményekkel, de annál kellemesebben lepődtem meg, amikor két polcot találtam zsúfolásig megrakva magyar könyvekkel. A két könyvtároshoz fordultam, hogy elismerésemet és csodálkozásomat fejezzem kl a gazdag választékért. Elpirult a dicséretre Marié Kálóvá is, Helga Hanzelová ls. (Kinek ne esne jól, ha munkáját méltányolják.) Körülvezettek a hatalmas teremben, ahol 20 000 darab könyv van elhelyezve, közülük legtöbb cseh, majd a lengyel, orosz, szlovák és magyar könyvek következnek. — És ebből a rengeteg könyvből mennyit kölcsönöznek évente? — érdeklődöm. — Sokat kérem — felelik szinte egyszerre. A tervünk 37 000 és ezt minden évben teljesítjük. — Műfajra nézve hogyan oszlik meg a könyvtár? — Legtöbb a regény, de vannak versesköteteink is. Mivel iparvidéken vagyunk, nagyon keresettek a szakkönyveink. Megtalálhatja Itt minden szakmunkás — a bányásztól a műszaki rajzolóig — a neki való könyvet. — A fiatalság mit választ leggyakrabban? — A fiúk a kalandos útleírásokat, technikai Irodalmat, a lányok a verseket és a szerelmes regényeket kedvelik jobban. Megköszönve a szíves felvilágosítást a két könyvtáros megígérte, hogy ha elolvassuk az itt levő magyar könyveket, a környékről azonnal cserélnek másokat. Marié Kálóvá és Helga Hanzelová többek között azért a munkáért, fáradozásért is dicséretet érdemel, amit Karvlnán élő magyar olvasók érdekében kifejtenek. Tóth János bányász, Karvlna A MOLDAVAI szlovák és magyar tannyelvű iskolák tanítói 40 tagú közös énekkart alakítottak, Kucsera István vezetésével. A közös énekkar már műsortervét is összeállította. (A. I.) DVORNlKY LAKÖI a napokban Kérdezzfelelek esten vettek részt. A filmvetítéssel összekötött találkozón orvosok válaszoltak egészségügyi kérdésekre. (a. s.) A LEHNICE1 SZÍNJÁTSZÓK a napokban a Huszárvágás című színdarabot mutatták be. A bemutatóról arra következtethetünk, hogy a faluban újra fellendül a . már régóta hiányolt kulturális élet. (s. f.) FILAKOVSKÉ BISKUPICE-I színjátszók jelenleg a Bekopog a szerelem című színművet tanulják. A bemutató után a környező falvakba készülnek vendégszerepelni. (cs. a.) Klaus Kahl, a drezdai opera rende-zője, aki a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttesének nemrégen a „Lucullus elítélése" című darabot tanította be, e napokban újból Bratislavába érkezett, hogy előkészítse Wagner Tannhäuser című operájának bemutatását. Képünkön Klaus Kahl (balról a második) Ladislav Vychodil államdíjas színpadtervezővel, középen Tibor Frešo karnagy, Michal Plško segédrendezővel és Ľudmila Purkyňová kosztümtervezővel. (V. Pfibyl — ČTK felvétele) J^gy úriember kiment a hegyek közé sétálni. Amint egy meredek sziklán akart átjutni, megcsúszott és a mély szakadékba zuhant. Sokáig jekiidt eszméletlenül, és amikor magához tért, hirtelen rémület jogta el. A szakadék mély vol't, messze esett a járt úttól, már alkonyodott is, sehol a közelben ember. De ami mindenekfölött szörnyű volt, az úriember nem tudott még csak fölállni sem, mert az egyik lába eltörött. Rémületében felordított. Csak úgy, szinte állati hangon. Azután, bár semmi reménye nem lehetett arra, hogy valaki meghallja, kétségbeesetten segítségért kiáltozott. De úgy kiáltozott, magából kikelve, hogy az már nem is illik úriemberhez. Es éppen ez, az illem szabályainak ez az átlépése, volt — azaz lett volna — szerencséje. Mert az eszeveszett kiáltozást meghallotta két erdei munkás. Figyelmesek lettek a hangra, és mivel az úriember többször kiáltott, tájékozódni is tudtak, és hosszas keresés után megtalálták a szakadékot. Megálltak a szakadék peremén, letekintettek a mélybe, meglátták a szerencsétlenül járt úriembert, és az egyik munkás odaszólt a másiknak: — Szaladj komám az erdészhez, kérjél tőle egy erős, jó hosszú kötelet. Es nyomban lekiáltott a szakadékba: UZIQY i p á siMími Nyolcvan esztendővel ezelőtt — 1883 február 5-én — született Nagy Lajos, a magyar szocialista irodalom kimagasló alakja. A gazdagok gyűlölete, könyörtelen igazságszeretete, korán a munkásmozgalomhoz közelítette. Bátran, harcosan szembe szállt a fehérterorral. Egyike azoknak a magyar íróknak, akik a legkövetkezetesebben elhatárolták magukat a nacionalizmustól, a jobboldali magatartás minden formájától. Következetes és meg nem alkuvó álláspontja vezeti el a forradalmi munkásmozgalomhoz is. A harmincas évek közepétől az illegális kommunista párt soraiban harcolt. 1954-ben húnyt el. Nagy Lajos sajátos helyet foglal el a magyar prózában. Voltaképpen a rövid műfajok mestere. Alábbi írását gazdag novellaterméséből közöljük. Héj! Ki az? Mi baj van? — jajjajjaj! — hangzott a mélyből siralmasan. — Összetört minden tagom, mozdulni sem tudok. Segítsenek, jó emberek. — Csak várjon türelemmel, mindjárt itt lesz a segítség. — jajjajjaji — Na, most már ne abajogjon, tíz perc az egész. Különben kihez vdn szerencsém? Az úriember megmondta a nevét és előkelő állását. Az erdei munkás kissé meghökkent, hogy talán goromba is volt az ismeretlen úriemberhez. Még pótlólag lekiáltotta: — Tessék csak türelemmel lenni, nagyságos úr! Az úriember a mélyben idegesen megrándult. Az arca is megvonaglott, felülről nem lehetett látni. Szólni' is akart, de új fájdalom hasított a törött lábába, és csak ennyit tudott nyögnií - lajjaj! A másik erdei munkás megérkezett a kötéllel. Futva ment és futva jött, igen hamar megtette az utat. Ketten a kötél végére bő hurkot kötöttek, és azt szépen leeresztették. Az úriember belebújt a hurokba, a hurok átfogta nem egészen karcsú derekát, a két erdei munkás húzni kezdte inaszakadtával a kötelet. Igen ám, de körülbelül a mély szakadék közepén, egy kiálló kis jene sziklában megakadt a súlyos test, és nem emelkedett tovább. Akárhogyan erőlködtek az erdei munkások, az úriember csak bele-beleütődött a fránya sziklába és se föl se le. A munkások• látták, hogy mi a baj. Lekiáltott hát az egyik: — Nagyságos úr! Tessék magát eltolni a kezével. Az úriember, aki különben is többször nekiütődött a sziklának, és ettől ingerült lett, dühösen kiáltott vissza. - Én nem nagyságos úr vagyok, hanem méltóságos, ezt tudhatná! két munkás riadtan A tekintett egymásra. Ogy megijedtek attól, hogy egy ilyen előkelő úriembernek nem adták meg a kellő tiszteletet, s méltóságos helyett tudatlanságukban csak nagyságosnak szólították, hogy Ijedségükben elernyedt a kezük, s kiszaladt belőle a kötél. Az úriember így másodszor zuhant le a mély szakadékba. De most már olyan végzetesen, hogy a nyakát törte ki. (1933) 1963. február 7. * (jj SZÖ 5